vissza a főoldalra *   

Hamvasról, Heideggerrel

 From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com>  - Sent: Monday, August 12, 2019 12:09 AM - To: 'Ferenc Faragó' <faragoferi@gmail.com> - Subject: RE: Nyelvünk elveszítette világát...RE: Véges és végtelen - élve az alkalommal az axiómákról - létezik-e a matematika?

 Kedves Ferenc!

Elolvastam az ajánlott tanulmányt.

Nem részletezem, hogy mennyire fárasztó volt.

Viszont talán eredményes részemre.

Olvasónaplószerű bejegyzésekkel jeleztem is, hogy mint vált egyre érdekesebbé és mint kínált végül olyan átfogó értelmezést, amelyet egyelőre tömören nem tudok megfogalmazni, ahhoz kellene még néhány nap.

Ha valakinek az e-mail nem fogadja a színes háttér kiemeléseket, annak csatolom is.

köszönettel ismeretlenül is

Fáy Árpád

http://epa.oszk.hu/00400/00458/00098/2005honap2cikk871.htm

Február 2005
Szakrális tér

Balon-Ruff Zsolt

<<<(((olvasói jegyzetekkel -FÁ)))>>>

Imagináció: világlás

Hamvasról, Heideggerrel

 Egy magyar és egy német gondolkodó viszonylag különböző forrásokból – Hamvas főként az ún. archaikus hagyományból, Heidegger az európai filozófiatörténetből – merítő eszméléseinek és kérdéseinek rokon értelmét, egyöntetűségét, kölcsönös közelíthetését bátorkodnánk előlegezni.

A konfrontáció az ember ’lényegére’ irányuló kérdés vezérfonalán történhet, tekintettel az eredet, a kezdetek (arkhai) egyre fokozódóbb hatályára „a léttörténet” (az ún. nyugati metafizika) derengésében.

Hamvas az ember elfedett alapállásának mint létezése egészének, normalitásának, a kortárs Heidegger pedig a lét(feledés) gondolkodója és szószólója.

Előbbi gondolkodói tétje egy nézete szerint univerzális, mitikus hagyomány újraértelmező felélesztése és jelenbe emelése,

utóbbi analóg intenciója, az európai metafizikai-filozófiai történetnek a jelen ínségében és érdekében szükséges elsajátítása (visszaszerzése, helyreállítása – Wiederholung).  <<<(((az európai metafizika alatt mit ért vajon? Arisztotelesz fogalmi sablonját és annak helyén való kezelését, tehát a spontán gondolkodás és a kétértékű logika sajátos funkcióik szerinti egymás mellettiségét? Ez az egymásmellettiség elképzelhető lenne úgy is mint a mítikus hagyomány és a kétértékű logika világának lehetséges közös világát keresni, ízlelgetni (egyelőre azonban az irracionális szembeállítás, egymásnak feszítés valóságát éljük). -FÁ)))>>>

Amint a motivációk összhangja kihallik, Heidegger lét-fenomenológiai[1] gondolkodásmódja, pertinenciaigénye felfejti és artikulálja a Hamvas művét burkoló szimbolikus-mitikus réteget, míg Hamvas esszéisztikus, szuggesztív íráskészsége képlékennyé transzponálja a nehézkes grammatikájú, gyakran belterjesnek, idegenszerűnek ható heideggeri nyelvezetet. S talán a szövegeinek fordíthatatlanságát sóhajtó fanyalgást is temperálja. Amennyiben egyáltalán kérdéses, hogy Hamvas nem a szinkretikus életelixír esedékes guruja, Heidegger felől tételeznénk egy szikár, létfenomenológiai Hamvas-olvasat lehetőségét.

Válság

A történeti jövő annyiban tarthat igényt hitelességre, és szabhat magának egyáltalán követendő mértéket és távlatot, amennyiben képes eredetét felidézni, asszimilálni és így éberen belehelyezkedni zilált, hasadt jelenébe, vallja mind Hamvas, mind Heidegger. Gondolkodásukkal a jelen korrupt, lefokozott létét exponálják, illetve eszméletre, a krónikus renyheségből való felépülésre szólítanak.

A ’nyugati’ civilizáció történeti megrekedésének belátásával és felrovásával egyikük sem a földtől elrugaszkodott esztéta-diagnoszta, és nem is elég korán jelentkezett válságos mondandóval. Éberségük tehát történetileg-faktikusan szituált. Mégis időszerűtlen, metsző gondolkodásmóddal tűnnek kitüremkedni egy és még egy világégés, illetve a civilizációs alkony kísértette (atom)korszellem világnézeti látleleteinek (ideológiai konstrukcióinak) közegéből.

Hamvas és minden bizonnyal a kései Heidegger az a-teoretikus töprengés kényszerével ad fel bármely szisztematizált filozófiát.  <<<(((ez akár hiba is lehet, ha fürdővízzel kiöntenék az arisztoteleszi sablont is, mert azzal bármilyen indítékú, irányú gondolataik alól löknék ki a sámlit (mintha filozófiai öngyilkosságot követnének el vagy inkább szorgalmaznák). a vulgárisan felszínes gondolkodási iskolákat, divatokat nem lehet alapul venni lényegi kérdések tárgyalásakor – hacsak nem kizárólag a tömegkultúrát kívánják szapulni a tömegkultúra eszközeivel. -FÁ)))>>>

Elszánt, ismételt nekifeszüléssel kísérli meg leküzdeni a gondolkodást továbbra is mintegy fogva tartó, a létfenomenológiai – az emberi létezésre fordított – tekintet híján való megkülönböztetéseket és végletesen polarizált kategóriákat:

·         szubjektum–objektum,

·         teória–praxis,

·         ontológia–etika,

·         szellem–természet,

·         racionális–irracionális,

·         idealista–realista,

·         teista–ateista,

·         humanista–nihilista.

Illetve

·         individualizmus–kollektivizmus,

·         kapitalizmus–szocializmus,

·         vallás–szcientifizmus

túlzottan általános, mintegy fölénk tornyosuló párosain innen esedékes eszmélésre hívnak – olvasatunkban – posztmodern vagy nihilisztikus pátosztól mentesen.

Hamvas egyetlen érvényes korrelatív differenciát őriz, gondolkodását támogatandó: létteljesség–léttöredezés.

Heideggernél ez lenne a lét-létező „ontológiai differenciájára” vonatkoztatott létigazság (feltárulás–létfeledés (rejtőzködés) különbségtevése.

Mindkét gondolkodóra jellemző, hogy az eszmélésre hívó lét nem az európai metafizika univerzális, üres absztrakciója, és nem is az ún. természeti vagy szellemi dolgok szubsztanciális-dermedt megléte, hanem mindenekelőtt az ember verbális-eleven létezése.

A válság léttörténeti értelmével, alapozgató-magyarázgató toszogatást többé nem tűrően, problematikussá váltak olyan kényelmesen rögzült alapszavak, mint szubjektum, én, öntudat, lélek, szellem. Egy mohó, uralmi ’humanizmus’ univerzális kiváltsága bizalmatlanságot ébreszt. A válság az ember ’lényegének’ (animal rationale) újraértelmezését követeli. <<<(((Az ember lényegének keresése az embernek mint állatnak a felfogásával eléggé reménytelennek tűnik. Talán ha ezt mint cáfolandó provokációt kezelné a jelen tanulmány szerzője. Az ember sajátsága nem az hogy racionális (ésszerű, logikus állat), hanem hogy van felelős szabadsága, hogy van értelme és lelke. Én ebből indulnék ki, és ehhez mérném nemcsak az európai filozófiai hagyományokat meg tágabban még régebbi mitikus hagyományokat. Az ember-állat, asszonyállat megjelöléseket ilyen szintű, igényű elemzésben komolytalannak érzem. -FÁ)))>>> 

A kétezerötszáz éves európai hagyomány emberfelfogása alá kell tehát ásni, <<<(((mi köze van a kétezerötszáz évnek az európai emberfelfogáshoz? -FÁ)))>>>  de immár nem filozófiai vagy tudományosan megalapozó projektum teoretikus fedezékében.

A lét nem tulajdon, illetve éppen bitorlása arányában zsugorodik és töredezik szét,  <<<(((a létet meg kell élni – azzal együtt, hogy a lét fogalmára nem asszociatív alapon lehet ráérezni az európai filozófiában. -FÁ)))>>> fogalmazhatnánk meg frappánsan a két gondolkodó alapfelismerését. A lét életmohó eltiprása világtalanítja az emberi lényt, kiszakítja eredendő idejéből (történetéből), és uralhatatlan, vészterhes dologkomplexust gerjeszt. A létezés ’egésze’ darabjaira hullik.

Vallás, tudomány, filozófia, művelődés ’nyugati’ világartikulációi egyaránt problematikusak, ambivalensek s így kikérdezendőek a válság idején mind Hamvas, mind Heidegger tekintetében.  <<<(((mintha túláltalánosítana méghozzá túlegyszerűsítve. -FÁ)))>>>

Nyomban lefokozódnak, mihelyt a hiteles kérdezés és gondolkodás felelőssége alól mentenek fel, és hajlamossá válnak – Hamvas szavaival – „mentséggé”, világnézeti „búvóhellyé”, közvéleménnyé, netán örök igazságok monopol instanciáivá s végső soron hatalmi ideológiákká fajulni. Mindezzé fajulhat azonban puszta tagadásuk, a zsigeri neheztelés (a hírhedt modern ressentiment) dulakodó, kifordító ösztöne is. Önmagára redukáltan tehát bármely világnézet a lét feltárulásától megfosztó bűvkör, rögeszme. Létkorrupció azonnali hatállyal.

A vallás mintha ’az élet’ megkönnyítéséért vagy egyenesen végső menedékjogért könyörögne Isten mindenhatóságához <<<(((létező, de mindenképpen részleges felfogás. A lényeg szerintem éppen a lét minél eltökéltebb megélése a görög-keresztény Európa hagyományában. Aminek vannak forgácsai, ami néha önmaga karikatúrájába fordult. -FÁ)))>>> –

„[...] önmaga elől az Istenben való elrejtőzés végső értelme: elrejtőzés Isten elől”,¹ írja Hamvas.

Heidegger óvatos távolságtartása „a csábító, a vallásosságot csupán bebeszélő-mímelő aggodalmaskodástól”,² szembeötlően hasonló válságkételyekből fakad, azonban kétségtelen, hogy türelmetlen indolencia ateistának bélyegezni.  Csupán a buzgón tolakodó, de annál szikkadtabb spekulatív „attitűddel kíván szembeszállni, mely arra az állításra vetemedik, hogy Istent [már] birtokolja, és meg tudja határozni”,³ illetve Istent, a tárgyiasítás zavartalan kényelmében a leglétezőbbként becsli.

Egyszerűsítve, Hamvas vagy Heidegger egyaránt arra intenek, hogy azon világértelmezettségben, melynek nyelveit erőteljes dologiasítási hajlam dominálja, fokozott éberséget követel az Istenről való beszéd. S ez alól a teológia sem kivétel.

A szcientifikus tudomány szerfelett egzakt, tárgyilagos és helyes, ítéli Hamvas. Állásfoglalásra nem késztet, alig lehet a lét(ezés) vonatkozásában kötelező, megértésre szólító érvénye. Eredendő motivációjáról ezáltal lemetszetten sterilizált hajlam marad, melynek nem érdeke a létértés, csupán kiaknázott tényekről való absztrakt értesítés. A közömbösség és kizárólagosság előjogán hasonul bármely tudás szcientifikussá, illetve forgácsolódik specializálódás révén elszigetelt, önelégült, egymás iránt is vak tantárgyakká. Mintegy ráadásként, a manipulatív hatalmi ösztön kiszolgálása is érdekévé válik. „A tudomány nem gondolkodik”,⁴ sűríti Heidegger az imént megfogalmazottakat egyetlen állításba.

Végül, a filozófia „a privát értelem önkényének tetszik”. „Magas, finom, de annál bódultabb szédület”, mely gyakorta a neurotikus zsenialitás jegyében áll, olvassuk Hamvasnál. Pusztán koreszmék, korhangulatok tükre és mértéke.⁵

A maga során Heideggernek, az európai filozófiára a létfeledés címkéjét ragasztva válik feladványává e szűkölködő filozófiatörténet értelmező-felelevenítő elsajátítása.  <<<(((nekem ismételten az jut eszembe, hogy egy vulgarizált, kopott állagú filozófiai tudatot meghivatkozva mintha magát a filozófia forrását, lényegét írnák le (tekintenék haszontalannak). -FÁ)))>>>

A jelzett, világnézetekbe burkolózó hajlamok és ellenhajlamok igézetei az ember lényét széthullással tűnnek sújtani, mely fenyegetettség nem puszta esztétikai hiányosság, hanem óhatatlan, ezerarcú krónikus meghasonlás eredője. <<<(((az ember lényének széthullását egy határozott politikai vonulat tűzte ki célul, amit tudatosan alkalmazott taktikaként alkalmaz általa vallott stratégia érdekében. Ebből kellene a filozófia lényegére következtetést levonni? -FÁ)))>>>

Turba – alapállás – semmi – világ

Hamvas tekintetében a jelenlét alaphangoltsága az olthatatlan életszomj (Jakob Böhmétől átvett kifejezésével turba, azaz sóvárgás, kábaság, léttöredezés, létrongálás, létkorrupció), a nivellált emberi létezés ’velejárója’. Valamely primordiális létteljesség, a normális alapállás felejtő elfedésének emésztő hiánya. A válsághelyzet azonban kuszább, mert világértelmezettségként a turbának nyilván körszerű, intenzitásában viszont örvényszerű a fenoménje: „[...] az élet lényege a sóvárgás, mert önmaga üres. <<<(((és miért ne az élet tökéletlenségekor lépne fel mint hiánybetegség az üresség panaszos sóvárgása? Szerintem az élet lényege nem a sóvárgó tehetetlenség, reménytelenség, hanem ha lehetséges, akkor valamiféle megélt kiteljesedés … -FÁ)))>>>  [...] Az élet izgalom és nyugtalanság és kívánság, amely éhséget eszik és szomjúságot iszik és álomról álmodik.”⁶ A jelen emberének az életszomj oltására akkurátusan kiépített civilizációs apparátusa, világnézeteit is beleértve, a sóvárgást még inkább gerjeszti, sőt immár a feledésbe való berendezkedést eszközöl.  <<<(((az alkotó készséget sóvárgásnak nevezni enyhén szólva felemás -FÁ)))>>> Egyszerűbben fogalmazva: „Az ember mindig egész. A szociális hétköznapon az életfenntartás, a becsvágy, a siker, a szenvedélyek, az ösztönök, a raj-eszmék, a kényszerek, a megalkuvás, az alkalmazkodás temperatúrájában ennek az egésznek kibontakozására nincs se mód, sem alkalom.”⁷ <<<(((vagy éppen valami feloldhatatlan szofisztikus paradoxongyártásba torkollik az okfejtés a klasszikus arisztoteleszi tiszta forma és az anyaggal kevert forma szemlélete helyett. -FÁ)))>>>

A Lét és idő írója felől úgy fogalmazhatnánk, hogy a jelenlét (ittlét, Dasein) hagyja beleveszni és szétszórni önmagát a közönségesen tevő-vevő, „kíváncsiskodó”, „fecsegő” Akárkibe (das Man). Világbeli létértése inautentikus. „Borzongató otthontalanságát” a nyilvánosság naprakészségébe burkolja. A német gondolkodónál a kíváncsiság degradált megértését, „lenni-tudását” kifejező szavába (Neugier) is belejátszik a szomj, a sóvárgás, a mohóság létfenoménje. A kíváncsiskodás az újat, a még aktuálisabbat szomjazza, „csapong, képtelen megállapodni, menekül a csendes szemlélődés elől, a nyugtalanság és az izgatottság uralja – mindenütt van és sehol sincs”.⁸ Íme, a Semmit ígérő hamvasi életszomj örvénye, heideggeri rálátásban.  

A turba létfenomenológusát pazar szóáradatra ingerli figyelmének ’tárgya’, az alapállás  (létteljesség, normalitás) számára azonban csekély magunkhoz ragadható szót tartogatnak Hamvas írásai. A létezés ’egésze’ nem történetietlen abszolútban üdvözült megfeneklés, hanem az életsóvárgás szakadatlan kiküszöbölésére hangolt elszántság. Nem föltétlenül a kivételes tehetség privilégiuma, mégsem szervilis középszer. Nem valamiféle szürreális óhaj vagy misztikus el- és feloldódás. Az alapállás a lény állhatatos, szikár felnyílása. „Éberség”. „Intakt és áttetsző” létezés szó–gondolat–tett egyénre szabott kongruenciájában. Heidegger felől: a lét feltárulásában állás, el-nem-rejtettség – alétheia.

Szó és tett átmenete mint beváltás, realizálás a „gondolat válságát” igényli Hamvas állásfoglalásában: „Semmi sem kevésbé ismert, mint az emberi lét normális állapota. Egy biztos, hogy az alapállás csak olyan mértékben ismerhető meg, mint amilyen mértékben azt valaki megvalósítja. Ki van zárva, hogy valaki akár merő spekulációval vagy akár merő aktivitással egyetlen lépést is tehessen.”⁹ A túlvezérelt teóriát vagy önfeledt praxist mérséklő, kiegyenlítő alapállás értelmét „mindenki lényével együtt hozza, egyszeri, személyes, helyettesíthetetlen és pótolhatatlan, és erről az ember tud és rajta kívül senki más”.¹⁰

A Lét és idő írójának tolakodóan hasonló felismerése szerint az autentikus jelenlétet (ittlét, Dasein) legsajátabb lehetőségeire és lenni-tudására a hívás tettszerű meghallása hangolja.

Hamvas mintegy végső megfogalmazásában az emberi létezés teljessége: a „pillanathoz való hűség”.¹¹ Heideggernél: „Az elhatározottság semmit sem odáz el, semmi alól nem vonja ki magát, hanem a pillanatból eredően és szakadatlanul cselekszik.”¹² <<<(((ha már „állat” akkor legyen racionális helyett ösztön-állat? -FÁ)))>>>  A pillanat az autentikus jelen, illetve az elhatározottság a készenlét értelmében vett tudás, hangzik a Bevezetés a metafizikába című írásban. Szüntelen képesnek lenni kérdezni és tanulni, képesnek lenni a lét történeti igazságában (alétheia) állva feltenni a primordiális kérdést: „Miért van egyáltalán létező, nem pedig inkább a semmi?”  <<<(((ez Gödel-tételi probléma -FÁ)))>>>

Heidegger alapkérdése éppen a böhmei–hamvasi turba viciózus köréből való kilépés lehetőségére hangol, amennyiben ráeszméltet az intenzívebben örvénylő Semmire, midőn, mint Hamvas írja: „Világ nincs. Csak az Egy, önmagában és önmagának, önmagát önmagához szorítva sóvár görcsben. Csak ez a nemlét van, ez a nincs, mert minél bőszültebben ragadja magát önmagához, annál biztosabban hull szét és oszlik fel, és a semmit fogta meg. Nem tudja magát magának megtartani. Miért? Mert csak önmagát akarja. Jéggé fagyott keserű düh. Ez a lét legmélyebb alapja.”¹³

Alaptalan alapja, tennénk hozzá. „Dermesztő nem-létezés”, „az emésztő üresség fagyos és sötét tüze”, „keserű és vad sötétség”: Hamvas rendkívül szuggesztív rajza a Semmiről – mint műveinek zöme – mitikus ihletésű, relevanciája azonban kétségtelenül létfenomenológiai, és a véges, faktikus jelenlétet (Dasein) provokálja. Avagy az idézetbeli „Egy” helyére minden egyes egoitás behelyettesítendő olvasatunkban a lét(ezés)re való vonatkozás emberi ’imperatívuszával’. Mint lennebb kibontanánk, az egoitás hamvasi kifejezése egyenértékű a heideggeri jelenléttel (Dasein). Egyik sem, másik sem az újkori szubjektum tárgyelvű fogalma, hanem az ember lénye, létalkata, a teljes-éber (autentikus) lét és a széttöredezett-kába (inautentikus) lét feszültségét rejtve. <<<(((talán egy korábbi útkeresésben lehettek releváns megfogalmazások. De beléjük ragadni mint sáros útba eső után? -FÁ)))>>>

A német gondolkodónál a Semmi az értelemfosztottság, a létezőtől elhagyottság alaptalansága. Szorongató, „borzongató otthontalanság” szakadéka. De látszólagos negativitásában, mint „semmítés” is létértelem. A Dasein világba-vetettségének, végességének értelme és/de szabadságának lehetősége. A Semmi „a lét hangja”,¹⁴ a szorongásban a lét igazságára (feltárulására) hív és hangol. A Semmi a „lét fátyla”.¹⁵ <<<(((Korábban a filozófiai vitakörben a semmi a potenciálisan bármi lehetősét is jelentette egyes hozzászólásokban, és mintha Farkas Attila Árpád Filozófia előtti filozófia c. művében is ilyesmit írt volna az egyiptomi felfogásról. -FÁ)))>>>

Hamvast olvasva az egoitás a Semmi örvényére eszmélve engedheti el, szabadíthatja fel létében önmagát. Ha feladja sötéten, jegesen izzó életszomját, és megnyílik. Kilép a turbából, aláveti önmagát a létnek, hogy ’az’ feltárulhasson.  <<<(((egy misztikus életérzés illetve önstimulálás, önbiztatás.  -FÁ)))>>> „Az ember a létből csak annyiban részesül, amennyiben az önmegtagadás világos tüzét önmagában meggyújtotta.”¹⁶  <<<(((a saját totalitás, totális potenciális elvi lehetőségköréből kilépve valamely konkrét 9irányban? Ez Arisztotelesz, nem? ha nem, akkor vajon mennyiben nem? -FÁ)))>>> Heidegger maga is használja az „áldozat” (illetve az „áldozat szabadsága”) kifejezést e létmozzanatra.¹⁷

Az önfeladás Hamvas mítoszt idéző nyelvezetében: „a villám, amelyben a tudattalan és vak nem-lét világgá változik, a szó [...]. A szó (logosz) az, amely összeköti a természetet a szellemmel. Amely az érthetetlent érthetővé teszi. Az értelmetlent értelmessé. Az alaktalant alakká. Amely a dolgokat a láthatatlanból kiemeli és láthatóvá teszi. Láthatóvá tenni annyi mint megnevezni. A nyelv az élő tűz, amely teremt. Csak az van, amit a nyelv kimond.” <<<(((Talán ha azt mondaná, hogy csak az „van” gondolataink számára, amit a nyelv kimond ….? De ez sem igaz, mert akkor lemondanánk a spontaneitás, az ösztönösség világáról és akkor oda teljesség elvének fenntartása is. -FÁ)))>>> ¹⁸ „Világ nincs másutt, mint a villámban, ahol az éjszakából világosság születik.”19

Az egoitás tehát életszomj („vak nem-lét”) és lét(teljesség) feszültsége a szóban (logosz, „villám”): értelemlétesítő, megnyilatkozó „világgá változás” – lény, létezés. Heidegger nyelvközegében fogalmazva a Dasein léte világbavetett kivetülés. Azaz a létező nyelvi létértelmében (logosz) felfedetten mintegy előáll a világlás (Lichtung) elrejtetlenségében, a lét igazságában (alétheia). A szó tehát „válasz”, „visszhang” a lét hangjára.²⁰ Mert „a nyelv hajlékában lakozik az ember”.21 <<<(((ezek szép szavak, amelyek azonban igen torzót képviselnek éppen a teljesség gondolatával szemben. -FÁ)))>>>

Májá – alétheia

A válságban felderengő léttörténet (az európai filozófia és tudomány) eredője a létfeledés, a lét és létező imént jelzett „ontológiai differenciájának” elhomályosodása a görög filozófia kezdetén. A görögök számára ’még’ eleven volt a lét, a van mint physisként értett és tapasztalt: „[...] nem a természeti folyamatokon tapasztalták először, hogy mi a physis, hanem ellenkezőleg: a lét költői-gondolkodói alaptapasztalatának alapján tárult fel számukra az, amit physisnek kellett nevezniök.

Csak ennek a feltárulásnak alapján lett azután szemük a szó szűkebb értelmében vett természetre. Physis ezért eredendően éppúgy jelenti az eget, mint a földet, éppúgy a követ, ahogyan a növényt is, jelenti mind az állatot, mind az embert, továbbá az emberi történelmet mint az emberek és istenek művét, és jelenti végezetül és mindent megelőzőn magukat az isteneket küldetéses sorsukban. A physis a felnyíló-kikelő működést jelenti és az általa áthatott fennmaradást.  <<<(((tehát a forma és anyag elvegyülésének létezését? -FÁ)))>>> Ebben a felnyílón-időző működésben benne rejlik mind a »létesülés«, mind pedig a »lét«, a merev megmaradás leszűkített értelmében. Nem más a physis, mint elő-állás, az elrejtettből önmagát kihozás és az elrejtettnek épp ezáltal fennálláshoz juttatása.”22

A lét mint felnyílás (physis) Heidegger más szavaival látszó-fénylő megjelenés, tünemény. „A phy- és pha- szótövek ugyanazt nevezik meg. Phyein, a magán nyugvó felnyílás nem más, mint phainestai: felfénylés, megmutatkozás, megjelenés. [...] Lenni azt jelenti: megjelenni. [...] A lét úgy létezik mint megjelenés.”²³ <<<(((azt hiszem ez egy nyers, nem eléggé csiszolt megállapítás, mondat -FÁ)))>>>

Heidegger gondolatai nyomán először nyerhet nyíltan érvényt a címben szereplő kifejezések rokon értelme és egyáltalán Hamvas és Heidegger gondolati konfrontációjának további lehetőségei: a képzelőerő (~phantasia, lennebb a Hamvas-féle imagináció) és lét (phainestai, physis, világlás) egymásra vonatkoztatandó. Létfenomenológiai tekintet és etimológia egyöntetűen realizálja az ekvivalencia-relációt. „A képzelet (phantasia) neve is a fény (phaos) szóból származik, mivel fény nélkül nem lehet látni”, biztosíthat továbbá Arisztotelész is a lélekről írott művében.²⁴ És ugyanezen nyelvi-létfenomenológiai argumentációs szálon vonatkoztatható az emberi lény a létre, újfent ’lényegét’ kimondóan: a lenni szó – a nyelvtudomány által is rögzített, indogermán eredetű – három alapjelentése: élni, felnyílni, illetve lakozva időzni-tartózkodni .²⁵   <<<(((ha etimológiával érvel egy végső soron logikai kérdéskörben? -FÁ)))>>>

Az embernek le kell számolnia „azzal a balhittel, hogy […] tevékenységében (gondolkozásában, munkájában, alkotásában) az ész vezeti. Az embert az imagináció vezeti”,²⁶ szól Hamvas Mágia szutra című írásában, melyben az imagináció az emberi lény ’közepeként’ körvonalazódik. Olvasatunk szerint szembeötlő analógiát mutat az arisztotelészi lélekkoncepció (pszükhé) proton organonjával, mely „végső szerv”, nem egy definiálható, általános mivolttal (ouszia) bíró rész mindahány lélekrész között, hanem ezen (vegetatív, érzékelő, gondolkodó és mozgás) képességek és működések integráló, ’igei’ egysége. Minden bizonnyal „test és lélek közösségének”, „összekapcsolódásának oka”,²⁷ vagyis éppen a felmutatható egyedi ember (próté ouszia, to de ti).

A proton organon tehát a lélek individuációjának oka és elve (arkhé), mégsem képezheti szoros értelemben arisztotelészi tudomány (epistémé) eidetikus megragadásra (definícióra) igényt tartó tárgyát. A filozófiai-tudományos mindenkori megragadhatatlanság éppen abban áll, hogy test-lélek „közössége” nem általános. Más szavakkal, az ún. végső szerv, test és lélek „oszthatatlan” kapcsolatára vonatkozó problematikus tudás kelletlen végtelen regresszióját ok és elvként kell bevégeznie: határolnia (pérás). S így a végső szerv lehet csupán a plauzibilis válasz a Filozófus előbbi megfontolásokból kényszerűen nyitva hagyott kérdésére: „Mi tartja össze az egész lelket, ha részekre oszlik?”²⁸

<<<(((de hát a lélek eleve nem oszlik részekre, mert definíció szerint egységes, nem? Mint a személy. -FÁ)))>>>

Tesszük e túl rövidre szabható arisztotelészi lélekfilozófiát  <<<(((erről még semmit nem olvastam. Legfeljebb megérzéseim lehetnének a fogalmi sablon alapján. -FÁ)))>>> olvasó kitérőt, mert az ún. végső szerv éppen teoretikus, tudományos megragadhatatlansága, illetve a hamvasi imaginációval való analógiája jogán alkalmas az ember ’lényegének’ szubsztanciátlan (mivolttalan, filozófia-, metafizikamentes) újraértelmezésére –  <<<(((ezt végképp nem értem, és az újraértelmezés némelyik eredményét látva  sejtésem szerint nehezen érthető megfogalmazásával, tárgyalásával együtt képtelen utakra csábító törekvés. -FÁ)))>>> alaptalan (ek-sztatikus) lényének immár nem az észre vagy tudatra alapozásával, hanem a Semmire és a létre eszmélő gondolkodással –, vagyis megfelel Hamvas vagy Heidegger kérdező töprengésének.

Nem utolsósorban a végső szerv  <<<(((??? -FÁ)))>>> toposza pertinensen jelzi olvasatunkban, hogy Arisztotelész sem bélyegezhető óvatlanul és minden további nélkül létfelejtő, spekulatív metafizikaművelőnek. Tehát a lét autentikus értelme nem lett esetében sem teljesen elrejtve. Ez irányban csupán jelezhetjük, hogy a Filozófus lélekről szóló írásaiból további pregnáns létfenomenológiai ekvivalenciarelációk áshatók ki: a törekvés (orexis) elevenítette (dünamisz) képzelet (phantasia), magyarán képzelő-erő ? közös érzék ? végső szerv.  <<<(((micsoda, az agy? -FÁ)))>>> Egyként érzékel, ítél, gondol és mozgat a proton organon mint phantasia: „számszerűen osztatlan és el nem különült, mivoltára nézve azonban megosztott”.²⁹ Vagyis éppen definiálhatatlan, objektiválhatatlan. Mert test-lélek osztatlan kommúniójának közepén és határában egymásba torlódnak a teoretikusan elkülöníthető lélekrészek általános mivoltai. <<<(((tehát itt a „lélekről” elmélkednek? -FÁ)))>>>

Továbbá, a fentebbi heideggeri etimológiai nyelvjátékot is figyelembe véve: az arisztotelészi phantasma (a képzet mint létező), illetve a lét igei értelmében phainestai, azaz a phantasia fényében [phaos] megjelenés, világlás, felnyílás, megmutatkozás, látszás, felfedés, időzés) ? physis (lét) ~ alétheia (létigazság, el-nem-rejtettség) ~ logosz (szó).

Az ész (nousz) alanyra és állítmányra osztható állítása vagy tagadása (predikációja) immár általános vélekedés (doxa). Azaz a phantasia hermeneutikus logoszából származó apofantikus, teoretikus logosz (heideggeri kifejezésekkel) a helyesnek vagy tévesnek bizonyuló ’dologiasító’ kijelentés. Phantasma és doxa korrelatív logoszainak differenciája jelentheti tehát minden bizonnyal Arisztotelész újraolvasott írásaiban az ún. ontológiai differenciát, illetve a létfeltárulás-létfeledés egymásba játszó kettősségét.   

A Mágia szutrában a proton organon szerepét betöltő imagináció tehát a lét ’szerve’.  <<<(((mint a mozgás szerve? -FÁ)))>>> Olvasatunkban Hamvas analóg törekvése, hogy az imaginációt test–lélek–szellem, érzelem–akarat–ész, illetve elmélet–gyakorlat feszültségeként, az emberi létezés objektiválhatatlan fókuszaként írja le. A tárgyiasító nyelv hajlamával azonban alig lehet küzdeni.

Az imagináció „a tudat és a tudattalan határán fekszik, úgyhogy mindkét irányban állandóan nyitva van, és a képeket alulról és felülről egyforma érzékenységgel befogadja”.³⁰ Nem képzelődés, de nem is tudat annak szokványos újkori értelmében. Lévén az ember közepe és határa, vonatkozásában „az összes határok érvénytelenek”, mint a fentebb felsorolt filozófiai és ideológiai konstrukciós fogalompárok is. Az imagináció „élet-képzelet”. Értelme és érvénye azonban „a létezés teljessége” (alapállás, éberség) és/vagy „a létezés rongáltsága” (turba, kábaság). Értelemadó és -fogadó, létezésminősítő cirkuláris alkat. „Fermentum”, „tinktúra”, „nem üres”, mint Hamvas fogalmaz. Hiszen imaginációjában az ember önmaga képének alanya és tárgya egyaránt: „Önmagát képességével képére képezi.”³¹ Más szavakkal: „Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul.”³² „Az imagináció ugyanakkor, amikor szem, amely a képet látja, kép is, amely a látványt magára veszi, és maga e látvánnyá alakul és változik.”³³ 

<<<(((Imagináció

Definíció
Az imagináció fogalma az imago latin szóból, ered jelentése: kép, hasonmás, látszat. Mentális szimuláció, az a folyamat, amikor az agyunkban a képzeletünkkel képeket, érzéseket formálunk az érzékszerveink (látás, hallás) pillanatnyi igénybevétele nélkül. A pszichológiában az imagináció egy meditációs eljárás, a korábban érzékeszerveinkkel már érzékelt jelenségek percepciójának újraélése az agyban, irányítás mellett. Az imagináció nem puszta fantáziálás, ami tudatos tevékenység. 

Az imaginatív – meditatív technikában relaxált állapotban képeket/szimbólumokat hívnak elő, strukturált, tematikus módon, illetve a felmerülő problémákhoz igazodóan. Az imagináció során belső képeket alkotnak, amelynek révén a pszichés folyamatok „kézzelfoghatóvá” válnak, tárgyiasulnak. A meditáció során a megengedő, befogadó, elfogadó attitűd jellemző. A meditációs élményfeldolgozás során pedig az élmények tudatosítása, integrálása történik.

Szakemberek irányítása mellett az imagináció segítségével pozitív pszichológiai hatásokat érhetők el, a meditáció többek között mély lazítási reakciókat is bekapcsol. Klinikai alkalmazása mellett az imagináció mind a kikapcsolódást (fantáziálás) elősegítő, csakúgy, mint a tanulási és munkateljesítmény javítását célzó módszerként bevált. Mindazonáltal az imagináció sem gyógyszer mindenre, sem pedig „csináld magad” kezelési mód, ahogy azt egyes szerzők és orvosok állítják.

https://www.budapest.com/wellness_es_gyogykezelesek/kezelesek/relaxacio_lazitas/imaginacio.hu.html  -FÁ)))>>>

„Olyan kép, amit az ember képzeletével képez. De ez a képzelt és kiképzett kép tulajdonképpen nemcsak képesség eredménye, hanem maga is képesség, és visszahatva új képességet teremt, és a kép az embert a maga képére átképezi. Így válik az ember saját képeinek képévé. Vagyis így képezi az embert saját képessége.”³⁴

Nem érhet meglepetésként Hamvas számvetése: „kép = szó”,³⁵ vagyis az imagináció képe a logosz, a nyelv. Az imagináció „mágikus”. Heidegger felől értelmezve: nem lelki működésként rögzíthető, hanem a logoszban idői (történeti) egybeesést realizál az ember lénye (egoitás) és világa között. Mert a lény–világ koincidenciába szimultán idegenszerűség mint „borzongató otthontalanság” (a Semmi) fészkel, ellenhatva az egoitás világbeli feloldódásának, széthullásának – az inautenticitásnak. A jelzett egybeesés éppen a Dasein léte: inadekvát, értelemlétesítően (a létezőt felfedően) nyílt. Ek-sztatikus. E nyíltság pedig az eredendő időiség, a lét feltárulása (alétheia).

Hamvast tovább olvasva, az imagináció alapállásából (létteljesség) bármely szcientifikus vagy világnézeti – „spiritualista, idealista, materialista, realista, misztikus, szkeptikus, nihilista, vallásos, ateista, historista, abszolutista, egzisztencialista”³⁶ – perspektíva részleges és ezért elvétett. A lét ’egészének’ felelőssége alól felment, tehát negatív, korlátozó állásfoglalás. „Mentség”, „búvóhely”. Szervilis diktátum.

A létteljesség minden lehetséges perspektíva számára való előlegező megnyílás, melynek szabadságát korlátozza még az erkölcsi személy jópolgári imperatívusza is. Mert az emberi lény nem a nyilvánossághoz idomítandó akaratában vagy megfontoltságában vagy cselekvésében szabad, hanem mindenekelőtt és eredendően az imaginációjában, ’ahol’ érvénytelenek az elvi határmegvonások.

Az ’egész’ szabadsága ezért objektiválhatatlan: „nem társadalmi és nem morális és nem pszichológiai és nem tudományos, hanem létezés-fogalom”.³⁷

Amiként Heidegger is állítja hírhedt Kant-könyvében: a szabadság mint „értelmileg fölfogható, éppen elméletileg nem megragadható”. „A szabadság csak a megszabadulásban van.”³⁸

Avagy: az egymást túllicitáló izmusokkal berendezett kultúr-nyilvánosság diktatúrájával szemben álló, ennek tagadásává merevedett privát egzisztencia nem szabad létezés, maga is világnézeti izmus rabsága, szűrhetjük le Heidegger szavait a „humanizmusról” írt Levélből³⁹.

Heideggernél az autentikus szabadság az „igazság létezése” – alétheia: „Lenni hagyni – a létezőt, akként, ami – a nyíltra és annak nyitottságára történő ráhagyatkozást jelent.”⁴⁰ Vagyis nem legyűrni, nem bitorolni, nem kiaknázni a létezőt. A szabadság „a létező felfedettségébe való kitettségként mutatkozik meg”,⁴¹ Hamvasnál pedig az egoitás bomlasztó életszomjának feladásaként, felszabadításaként. A szabadság mint létigazság „az egészében vett létezőre hangolt”,⁴² állítja Heidegger, azaz a létteljességre, ahogyan Hamvas teszi.

További analógiák felmutatásának szándékával fordulunk a kanti észkritika heideggeri olvasatához, mely szerint a metafizika immár nem valamely megkonstruált és megalapozott filozófiai tantárgy, hanem az eredendően történeti-nyelvi létértés.  <<<(((akkor teheti meg, ha már magabiztos abban hogy a jelek kezelésének módszere van annyira kicsiszolt, hogy a jelek jelentésére koncentrálhat mint a valóságra magára? Különösen éles kérdés e tekintetben az, hogy mit értsünk, érthetünk szabadságon?! -FÁ)))>>> A világba vetett Dasein léte. Ezért a ’nyugati’ metafizika mögé hatolás vagy aláásás – a Mi a metafizika? kérdésével – a kanti „a priori tiszta ismeret” fenoménjének és forrásának feltárásába kell hogy bocsátkozzon. Vagyis a metafizika alapjára történő kérdezés az ember létalkatának fenomenológiájára hagyatkozik, hogy a kritikai-teoretikus a priorinak visszaadhassa létre vonatkozását, világlását. A kanti észkritika létfenomenológiai értelmezésében a metafizika alaptalan alapjának mutatkozó létalkat a transzcendentális képzelőerő mint az érzékiségnek és észnek, az emberi létezés vonatkozásában eredendőbb közös gyökere. A képzelőerő működése –  a sematizmus – pedig a létértés időisége (logosz).

A kanti „a priori tiszta ismeret” tehát a logosz: reflektálásmentes vonatkozás a világbeli létezőre, a létértelem sémájának „kivetülése”, a létezőhöz „eleve odafordulás”, „lenni-engedése”, felfedése.

A szóban forgó „a priori ismeret” két összetevő eredendő „szintézisének” időisége:

receptív tiszta érzéki szemlélet – „transzcendentális esztétika”;

és a tiszta szemléletet kategoriálisan megformáló, spontán-konstruktív tiszta értelem – „transzcendentális logika”.

 <<<(((tehát lényegében az „a priori ismeretet” vizsgálva az axiómák alapjait vizsgálja, amikor a közmegegyezés mivolton túl felmerül az axióma valóságtartalma (amit megsejteni lehet „receptív tiszta érzéki szemlélettel” illetve a „spontán konstruktív tiszta értelemmel”?). -FÁ)))>>>

A heideggeri Kant-olvasat nyomán a képzelőerő, valamint az időiség, valamint a transzcendentális ego egy és ugyanazon létalkat: a világba vetett, véges Dasein. Hamvas szavával: egoitás. Vagyis imagináció.

Az ember lényét ’képző’ – Kant szavaival – „metafizikai hajlam” a hagyományos filozófia három alapkérdésével artikulálható: mit lehet tudnom?, mit kell tennem?, mit szabad remélnem?, és egyetlen kérdésben fogalmazható meg: mi az ember? 

A három filozófiai kérdés ez utóbbi kibontása, és mindig is erre vetül vissza. Heidegger szerint e kérdések eleve az ember kérdésességéről tanúskodnak. Kérdez, mert véges. A kérdésesség tehát az ember alaptalan ’lényegét’ kifejező, vagyis a metafizikai hajlam ’lényegét’ tekintve metafizikátlan. Ilyen értelemben a létre kérdező metafizikai hajlam megnyilatkozását olvashatjuk a 6., 7. és 8. szutrában is, melyek a Mágia szutrának, Hamvas bevallása szerint, axiomatikus érvényű ítéleteit tartalmazzák. S éppen a kanti filozófia alapkérdéseinek önkéntelen, nem szándékolt válaszait adhatják, ha ezeket a metafizikátlan létezésre transzponáljuk:

Mit szabad remélnem? (6.) A létezés minden emberben állandóan és teljes egészében esedékes.

Mit lehet tudnom? (7.) A valóságot a maga teljességében el kell ismerni.

Mit kell tennem? (8.) Az összes lehetőséget birtokba kell venni.

„Az első a létezésre, a második a megismerésre, a harmadik a megvalósításra vonatkozik. Az első természete ontológiai, a másodiké ismeretelméleti, a harmadiké morális (gyakorlati). Egyik a másiktól és harmadiktól nincs külön. […] Ontológia, Ontológia, ismeretelmélet és morál egy.”⁴³ Az imaginációban,  <<<(((imagináció – elképzelés; út a misztikus tapasztalás felé -FÁ)))>>> tennénk hozzá, ’melynek’ vonatkozásában érvénytelenek a sorolt elhatárolások is. Vagyis mi az ember (lényege)? Pontosabban, hogyan létezik („lakozik”) az ember? Imaginációban.

Az „összes lehetőségek birtokbavétele” nem a lét bitorlása és lefokozása, hanem – értelmezésünkben – éppen „a lét elsajátításának eseménye” (a heideggeri Ereignis). <<<(((??? -FÁ)))>>>  A lét feltárulásának történő alávetődés. Továbbá a hamvasi „valóság”, Heidegger felől tekintve, nem a létező, inkább a létező felfedése és megmutatkozásának módja: a lét (igazsága).  <<<(((nem megélni hanem elgondolni a létet? -FÁ)))>>> A valóság tehát imagináció, kép, logosz, létértelem.  <<<(((az értelmünk számára? -FÁ)))>>> Az ember nem azonos a létezővel, és maga sem csupán létező (dolog), de azonosítható – a képiségre jellemző inadekvát egybeesés módján – a létező létértelmével. Magyarán az emberi lény: önnön világbeli tartózkodása, lakozása, világlása (Heidegger), imaginációja (Hamvas). Avagy a világ az emberi lény képe, „mágikus tükre”. „Varázslata.” A szanszkrit májá, a görög eidosz, tételezi Hamvas.  <<<(((akkor talán, ha a „világ” nem a világmindenséget jelenti, hanem az emberi kultúrát, kulturális környezetét, kultúrájának visszacsatolásait értjük alatta. …. Mintha kevés lenne a szó, és ezért a szavakat több értelemben lennénk kénytelenek használni. Holott jelzős szerkezetekkel szépen tisztázni, megelőzni lehetne a félreérthetőséget. A fantázia nem a világmindenség tükre. -FÁ)))>>> Hozzátennénk: megjelenés, megmutatkozás, felnyílás, látszás, világlás – a görög phainestai, mint a phantasia fénye (phaos).

Értelmezésünkben a májá egyrészt pejoratív zönge a ’nyugati’ válság idején: a sóvár kábaság, avagy a léttöredezettség tényeinek káprázatvilága. „Tárgyi valóság nincs. Mindaz, ami külsőnek látszik, a nem éber lény önvarázslata.”⁴⁴ Másrészt heideggeri útmutatással kifejezendő alapértelme: a logoszban (képben) világló létezőkbe belejátszik „az egészében vett létező” (a hamvasi létteljesség) elfátyolozása, éppen az elrejtetlen létezőbe rejtőzése. A létező felfedésének igazsága (el-nem-rejtettsége) egyben a lét ’egészének’ nem-igazsága (rejtettsége). Avagy az igazság nem létező, hanem létezés.

Hangsúlyos tehát, hogy a májá Heidegger felől olvasott koncepciója egyik értelmében sem a létezőt általánosan tagadó, hanem a lét ’nyugati’ hanyatlását, illetve a lét feltárulásában (alétheia) történő visszatartódását állító. Tehát nem a nincs (a teljes valótlanság, a látszat) szava, hanem a van (a hamvasi „valóság”) feltáruló-rejtőző eseményét kifejező szó. A májá tehát nem tagad, hanem állít. Az ember

·         végességét,

·         szabadságát és

·         ’egészét’,

tehát a varázslat leleplezésének lehetőségét állítja.

„Mindnyájan ebben az alapvető imaginációban élünk, ez lényünk princípiuma […] A varázslat képeit szüntelenül teremtjük. A teremtett lény az ember saját maga, a világ. Ebben a világban, a mágikus tükörben látja és gondolja és szólítja meg az ember önmagát. Az ember saját magát látja és tudja és érti meg és ismeri meg és leplezi le. Nincs más ismeret, mint az önismeret […] Ez az ismeret és tudás nem vonatkozik a májára. A máján nincs mit tudni. A tudás az emberre vonatkozik. Sohasem tárgyi ismeret, hanem imagináció.”⁴⁵

A májá feloldásának szó-gondolat-tettbeli művelete az éberség, az ember önnön létére ébredése. Varázslottból varázslóvá lenni, szimbolikus értelemben. A káprázat fátylát leleplező gondolkodás az alaptalan alapra, azaz a Semmire való „megrendülő” és „borzongó” (Hamvas), újra és újra eszmélés. Az ember heideggeri „borzongató otthontalanságát” leljük Hamvas gondolataiban, hiszen a Semmi nem hagy a világbavetettség nyilvánosságában feloldódni. Szabad állásfoglalásra, az ’egész’ létezés alapállására szólít. „A gondolkozás igazi szenvedélye nem tűr meg tiltott területet. Semmiféle határon nem szabad megállni. Semmiféle szótól nem szabad megijedni. [...] aki megáll, bárhol álljon is meg, gondolkozását felfüggeszti.”⁴⁶ Világnézetekben szomjazik és görcsöl. „Ezért nincs ártatlan és ártalmatlan gondolkozás és nincs és nem is lehet más, ha gondolkozom, mint személyes érdekeltség. Minden gondolatom reám hat vissza. Ki kell forgatnom magamat, és nem hivatkozhatom senkire, és senki sem segít, és nem súg, és úgy van, ahogy ez az egész világ csak azért van, hogy azt, amit tudni akarok, előlem eltakarja. És tényleg el is takarja.”⁴⁷

A májá leleplezése (alétheia, alapállás) hangsúlyosan nem a májá definitív megszüntetése, hisz a varázslat az ember léte. A lény és a világ transzparenciája (el-nem-rejtettsége) nem végső magyarázat, sem a lét kijátszása. Nem foszthatja meg a létezést megnyilatkozó-elrejtőző működésétől mint titoktartásától, illetve az emberi lényt sem végességétől, sem törékenységétől, sem történetétől. Ezért a leleplezéssel „semmi sem változik. De az egész egyszerre értelmes lesz.”⁴⁸

Hamvasnál a Semmit és a világ káprázatát közvetítő feszültség az ey. Az ey a lét (szava). Írásának tanúsága szerint rendkívül polivalens, jelentésgazdag. Tárgynyelvi jelölete aligha adható meg egyetlen definícióban. Alapértelmét körvonalazva az ey a létezés szignatúrája, a világ lenyomata, alkata. Minta, képlet, mátrix, skála (Hamvas). A lény (egoitás) imaginációjának képe. <<<(((a kétértékű logikával a filozófia (az ember a filozófia és a logika segítségével) elindult a pontosabb fogalmazás felé, úgymond a forma és anyag közvetlenebb megismerése és ezáltal a cselekvése hatékonyabbá tétele felé. És amikor két és félezer év alatt ez a fogalmi eszközrendszer (kétértékű logika, arisztoteleszi fogalmi sablon, deduktív axiomatika, a személy fogalma és vonzatai stb-stb, majd az induktív axiomatika, a már-már automatikus gazdaság és jog és rendszerelmélet útján) odáig fejlődött, hogy végül megpróbálhat önmagáról gondolkodni, önmagához illeszteni eszközrendszerét. És akkor megpróbálhatja különválasztani a szinte boszorkányosan ügyesen használható eszközrendszer kérdéseit önmaga mibenlétének kérdéseitől ….. Talán így értelmezhető Hamvas és Heidegger törekvése. Az érdekes, hogy a legevidensebb változat valamiképpen kimarad, nevezetesen hogy az eszközhasználó alany mint alany gondolkozzon és az eszközeinek szabatos leírását mint gyártási vagy használati útmutatót kezelje és véletlenül se keverje önmaga létének megélésével. Akkor sem, ha létének megéléséhez mintát, kulturális értékrendet, rutinokat keres. -FÁ)))>>>

A világ nem hely, hanem állapot, az elbűvöltség állapota, állítja a gondolkodó, de írását olvasva ezen állapot formalizálható : lény ~ ey ~ világ. Az ey a világkáprázat szövésének rendje és módja. „A lény nem egyéb, mint az a centrum, amely önmagából e mérték alapján autonóm világot tud teremteni.”⁴⁹  <<<(((de mondhatott volna személyt is? -FÁ)))>>> Nem spekulatíve artikulált rendről, merev mértékről, törvényről van szó. Mert az ey a világ értelemszövevényét szervező feszültség. Az egoitás „dramaturgiája”. A világ az ey szignatúrájának, létjelének imaginációja. Sorjázhatnak immár az ész, szellem, tudat hagyományos filozófiai fogalmai mögé hatoló belátások: „Ez a teremtő aktivitás minden egyebet megelőz. Az a kérdés, hogy a világ szubjektív vagy objektív valóság, teljesen értelmetlen. Miért? Mert a tudat, amely a kérdést felteszi, a primer teremtő aktivitást nem megelőzi, hanem követi.”⁵⁰ Az ember, tudatát mintegy megelőzően, már előzőleg világbavetett, értenénk Hamvas szavait Heidegger felől. „Az ey nem egyszer s mindenkorra megszabott képlet, hanem a hatalom akaratának szenvedélyes éhsége. <<<(((? -FÁ)))>>>  […] Az ey dinamikus erővonalak rendszere, szüntelen teremtés feszültsége lüktet benne, és inkább explózió, mint kristály, inkább szüntelen önmagát felrobbantó és hatalmi körét mindig szélesebb körben megalapító, csillapíthatatlan drámai feszültség, mint örök mértékre hangolt és végleges elveken kialakított arányos rend.”⁵¹

Az ey tehát kristály és örvény feszültsége: bármely korrelatív ellentétpólus szimultaneitásának fókusza. „Villám”, „szám”, „mérték”, áll Hamvas szövegében. A mérték lényege pedig ugyanúgy nem kvantum, ahogy a szám lényege sem az, írja szó szerint és idevágóan Heidegger egy Hölderlin-költemény értelmezése alkalmával. „A költői lakozás mértéke.”52 Mert az ey a létezés „fermentuma”, „tinktúrája”, „minősége” (Hamvas) – logosz.

Ha minden eddigi eszmélés azt mutatta volna, hogy csupán individuális, szolipszisztikus világok lehetségesek, hogy bármely lény önnön képére imaginált világába bezártan létezik, és „ebben a világban minden én”,⁵³ illetve „más világ számára elérhetetlen és érinthetetlen”,⁵⁴ a logoszként értendő ey rácáfol. A lény világa a többi világra hangolva nyílt és csakis így lehetséges. Világa mások világa is. Az emberi lény (egoitás) eksztatikus, fogalmazza meg Hamvas a maga során. Ahogyan a heideggeri Dasein már eleve kívüllét, mintegy bennelétezés a kivetülésben.

Az eksztatikus nyíltság létfüggvénye azonban a világbazáródás értékét is felveheti. Az önző önmaga felé fordulás, az „énmámor” (Hamvas) hajlama éppen a fentebb leírt turba (életszomj, létrongálás) örvénye: a sóvár, jeges, keserű, rettegő, létbitorló egoitás.

Az egoitás e paradoxonát Hamvasnál a szubjektum szó fejezi ki. Értelme: alanyiság, subiacio, azaz „alávetés, szolgálat, alárendeltség, függés”.⁵⁵ Az egoitás tehát az ember létalkata – „megszólíthatóság”: „Az ember aláveti magát a tápláléknak, a szemnek, a hangnak, az értelemnek, a látványoknak, a szavaknak, s ebben az alávetésben válik szubjektummá.”⁵⁶. Íme a heideggeri „gond”. A lét vonatkozásában a megszólíthatóság azonban feladvány is: felszólítás az alapállásra, az „énmámor” feladására. 

A személyessé váló individuális létezés (egoitás, lény) pedig „a leginkább nyílt és közlékeny, feltárt és megszólítható”.⁵⁷ Éber és egész, intakt és áttetsző, „fenséges és alázatos” (Hamvas). Heidegger alapszavával: el-nem-rejtett.

„Egyetlen törvény van: ébernek lenni.  <<<(((ez egy életviteli kérdés, illetve a spontán absztrakció kiiktathatatlanságának krimi-ízű megfogalmazása. Szinte nem is érinti a filozófiai alapkérdéseket a tudomány alapjait tekintve (a kétértékű logika, az arisztoteleszi fogalmi sablon, az induktív és deduktív axiomatika, a személy absztrakciója, a rendszerelmélet) -FÁ)))>>>

Aki ettől eltér, önmagától tér el. Aki nem így cselekszik, önmaga ellen cselekszik.”⁵⁸ Olvasatunk szerint ez lenne Hamvas humanitás-imperatívusza. Ahogyan most már a Heideggeré is: „A gondolkodás a létnek az ember lényegéhez való vonatkozását teljesíti be. […] A gondolkodás a létnek való engedést viszi végbe.  <<<(((mint Descartes-nál, aki gondolkodik, tehát van, majd érez, küzd, szenved stb-stb tehát van. -FÁ)))>>> A gondolkodás a létért való lét általi  <<<(((egyik!!! -FÁ)))>>> elkötelezettség.”⁵⁹

„A lét világló tisztásában állás az ember ek-szisztenciája.”⁶⁰

 <<<(((…. A létezők titokzatos létalapját Heidegger az emberi létből kiindulva és az emberi léten keresztül akarja megközelíteni. Ennek az eljárásnak indoka az, hogy az emberben a lét jelen van önmaga számára. Erre már Aquinói Tamás is utalt, amikor arról beszélt, hogy a tökéletes visszatérésben (az öntudatban) a lélek nem tárgyi módon van jelen önmaga számára. Heidegger az emberi létet ittlétnek vagy jelenvalólétnek nevezi (ném. Da-sein). E kifejezés egyrészt arra utal, hogy az emberben mintegy "itt" van, jelen van a létezők titokzatos létalapja, másrészt arra, hogy az emberben a lét jelen van önmaga számára (vö. Sein und Zeit 132. o.). Másként fogalmazva: Heidegger ontológiája nem más, mint az ekszisztenciából kiinduló létanalitika. Az ekszisztencia megnevezés azt jelzi, hogy a létben alapozódó jelenvalólét kilépve a pusztán biológiai és érzékelő lét szférájából megnyílik a lét titokzatos valóságára: az "ekszisztencia tartalmilag annyit jelent, mint a lét igazságába való kiállás" (H 16. o.). Úgy is mondhatjuk, hogy az ekszisztencia nem más, mint "nyitottan álló benneállás a lét elrejtetlenségében …."

(Was ist Metaphysik? 16. o.). http://mek.oszk.hu/08700/08784/html/filozofia.htm  -FÁ)))>>>

 <<<(((Nem nagyon értem, hogy mi pluszt ad ez a nyakatekert fogalmi konstrukció a személy fogalmához …. bár az is lehet, hogy amit a személy fogalmán „kaphattam”, tehát ahogyan a személy fogalmának absztrakciója jelent nekem intuitív módon, abban történetileg akár Heidegger hatása is benne lehet? Ezt nem tudom megítélni. Számomra ugyanis úgy tűnik, hogy mindezt a porfürioszi fa és a személy fogalma már nyújtotta, de legalábbis lényegileg megalapozta. Úgy tűnik…. -FÁ)))>>>

„A világ a lét világló tisztása, melybe az ember a maga belevetett létezéséből kiáll.”⁶¹ „A világló tisztás maga azonban a lét.”⁶² Összeolvasva és erőszaktevően formalizálva, ek-szisztencia ~ lét ~ világlás (Lichtung): Hamvasnál a Semmin mint „Kimondhatatlanon és Megfoghatatlanon az első fátyol, azon, ami maga túl van a fényen, és túl van minden megnyilatkozáson. A fény az első májá.”⁶³ 

<<<(((Érdekes a misztikus megközelítés mintegy alternatívaként akár Gödel tételeinek értelmezéséhez. Az ember, akinek fizikailag és fajilag meg nem határozható sajátságait, mint értelem és szabadság és ami ebből következik: például a személy fogalmával jelölhetem, megnevezhetem, mint amit „kimondhatatlan”, „közölhetetlen”, érinthetetlen egységnek, teljességnek kell tekinteni, amelyet megélni lehetséges valamilyen módon, de amelyet lényegét tekintve analizálni, elemezni, részekre bontani képtelenség – és ez jól megfelel a klasszikus „tiszta forma szubsztancia” minőségnek (ha jól értem). További kérdés, hogy a konkrét élő ember ebből a tiszta formából mit él meg, mit teljesít egyedi életében, vagy mint egy kultúrkör, egy társadalmi pozíció részese. -FÁ)))>>>

„A fátyol valamit eltakar, a fény valamit elfed. Mit takar el? Önmagát”⁶⁴, írja Hamvas. „[...] a rejtőzködés, a léthe az a-létheia-hoz tartozik [...] mint az alétheia szíve”⁶⁵, írja Heidegger. A fény (világlás) tehát nem a látható fény. A lét tisztása, „a szabad nyílt” magát a látható fényt és sötétséget, de a ráció világosságát is mintegy létezni hagyja, mégsem irracionális. Gondolásának feladványa már nem a filozófiáé, állítja a német gondolkodó. Hanem az éberségé, fűzné hozzá Hamvas.

Jegyzetek:

1. Hamvas Béla: Scientia sacra III Medio Kiadó, Szentendre, 1996. 42.; 2. Fehér M. István: Martin Heidegger. Egy XX századi gondolkodó életútja. Göncöl Kiadó, Bp., 1992. 293.; 3. Uo.; 4. I.m. 334.; 5. Scientia sacra III 58–60.; 6. Hamvas Béla: Mágia szutra. In: Tabula smaragdina. Mágia szutra. Életünk Könyvek, Szombathely, 1994. 264.; 7. I.m. 234.; 8. Fehér M. István: I.m. 157.; 9. Scientia sacra III 40.; 10. I.m. 55.; 11. I.m. 43.; 12. Heidegger, Martin: Bevezetés a metafizikába. Ikon, 1995. 12.; 13. Scientia sacra III 91.; 14. Heidegger, Martin: Utószó a „Mi a metafiziká?”-hoz In: „...költőien lakozik az ember...” T-Twins, Bp.–Szeged, 1994. 108–109.; 15. I.m. 115.; 16. Scientia sacra III 96.; 17. Utószó a „Mi a metafiziká?”-hoz 112–113.; 18. Scientia sacra III 96.; 19. I.m. 98.; 20. Utószó a „Mi a metafiziká?”-hoz 112.; 21. Heidegger, Martin: Levél a „humanizmusról”. In: „...költőien lakozik az ember...” T-Twins, Bp.–Szeged, 1994. 117.; 22. Bevezetés a metafizikába. 9.; 23. I.m. 53.; 24. Arisztotelész: Lélekfilozófiai írások. Európa Könyviadó, Bp., 1988. 122.; 25. Bevezetés a metafizikába. 36.; 26. Mágia szutra. 270.; 27. Lélekfilozófiai írások. 30.; 28. I.m. 46.; 29. I.m. 114.; 30. Mágia szutra. 343.; 31. I.m. 262.; 32. I.m. 272.; 33. I.m. 269.; 34. I.m. 275.; 35. I.m. 262.; 36. I.m. 239.; 37. I.m. 244.; 38. Heidegger, Martin: Kant és a metafizika problémája. Osiris, Bp., 2000. 408.; 39. Levél a „humanizmusról”. 121.; 40. Heidegger, Martin: Az igazság lényegéről. In: „...költőien lakozik az ember...” T-Twins, Bp.,–Szeged 1994. 47.; 41. I.m. 48.; 42. I.m. 51-52.; 43. Mágia szutra. 240.; 44. Hamvas Béla: Májá. In: Arkhai. Medio Kiadó, Bp., 2002. 173.; 45. I.m. 179.; 46. I.m. 231.; 47. I.m. 199.; 48. I.m. 256.; 49. I.m. 208.; 50. I.m. 209.; 51. I.m. 214.; 52. Heidegger, Martin: „...költőien lakozik az ember...”. In: „...költőien lakozik az ember...” T-Twins, Bp.–Szeged 1994.204.; 53. Májá. 217.; 54. I.m. 216.; 55. I.m. 220.; 56. I.m. 221.; 57. Uo.; 58. I.m. 260.; 69. Levél a „humanizmusról”. 117.; 60. I.m. 128.; 61. I.m. 155.; 62. I.m. 136.; 63. Májá. 246.; 64. I.m. 249.; 65. Heidegger, Martin: A filozófia vége és a  gondolkodás feladata. In: „...költőien lakozik az ember...”. T-Twins, Bp.–Szeged, 1994. 275.

From: Ferenc Faragó <faragoferi@gmail.com>
Sent: Thursday, August 08, 2019 10:14 PM
To: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com>
Subject: Re: Nyelvünk elveszítette világát...RE: Véges és végtelen - élve az alkalommal az axiómákról - létezik-e a matematika?

Kedves Felek!

- Nem ismerem Faragó László tanár urat.

- Persze a név - Faragó - ezt predesztinálhatná, illetve kérdezek vissza: ugyanarról a létezésről beszélünk mindnyájan, nemcsak a "névrokonról".. A filózfálgatás rákfenéje, hogy ugyanazon a szón mást és mást értünk.

- ...és egy ajánlás.

Faragó Ferenc

Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. aug. 8., Cs, 21:50):

Kedves Szilvia!
Talán nem is jó taktika válaszolni leveledre?
Itt a szavak jelentése, szövegkörnyezete, sőt logikai beágyazottsága nem feltétlenül illeszkedik hangulati beidegzettségükhöz.
Nekem az is felmerült már, hogy ez a létezés fogalom a végső okra nem használható.
Van Isten vagy nincs Isten?
Jelen esetben nem ugyanazt jelenti, hogy létezik-e Isten vagy sem.
Amennyiben Isten a végső ok (ahol csak tiszta forma és tiszta anyag tételezhető fel a fogalmi sablon szerint mintegy kezdőállapot, és ezekből a végső ok maga Isten lenne, akin mint végső okon túl nincsen további ok), és minden létezik, ami nem tiszta forma, aminek kereshető-kutatható az oka is - akkor a végső ok "nem létezhet", mert ami "létezik" annak van oka.
- - - -
De tovább menve ha Istent mint végső okot személyként nevezzük meg (személynek nevezve az oksági lánc meghatározottságából, térből-időből kiemelkedőt, például a végső okot és végső célt), akkor nyilvánvaló, hogy a két végső pont (a végső ok és végső cél között) nem lehet szabad akarat - ha a világ egységes szintű.
Azonban tudjuk, tapasztaljuk, megéljük, hogy van szabad akarat. Ezt az arisztoteleszi fogalmi sablonnal úgy tudhatjuk feloldani (támaszkodva az Arisztotelesz utáni korszakokban megfogalmazódott, nagyjából a fizikai, biológiai és társadalmi jelenségek szféráit külön választó porfürioszi fára és a Boethius nevéhez kötött személy fogalomra), hogy olyan személynek tekintjük az embert illetve az emberből azt, ami például a szabad akarat, amely egy mikro univerzumot jelent fogantatása és megszűnése (halála) közti fázisban.
A fizikai, biológiai (természettudomány által tárgyalható) oksági láncban az emberi személy nem képezhet végső okot illetve végső célt, mert a világmindenség létébe nem szólhat bele (azt nem teremtheti). De valamiként az ember létét fogantatása és halála között mint egy szabad akaratú mikro univerzumot tudjuk beilleszteni a világmindenségbe (amelyben például alkothat) - és ezt a beillesztett mikro univerzumot összefoglalóan emberi személynek nevezhetjük.
Vagy nem?
- - - - - - - - - - - -
...........
FÁ


-----Original Message-----
From: Dr. Szegő Szilvia <szeszego@gmail.com>
Sent: Thursday, August 08, 2019 5:48 PM
Subject: Nyelvünk elveszítette világát...RE: Véges és végtelen - élve az alkalommal az axiómákról - létezik-e a matematika?

Kedves „Felek” !


Ide idézem a „széljegyzetem" végén megfogalmazottat:

Kérdésem: szavaink mai értelmezési tartományával egyáltalán képesek lehetünk-e a létezésről (istenről) beszélni?

Antal megfogalmazásával élve.."De a lét (itt behelyettesítem az istent) nem kigondolt filozófiai kategória?"

Egyébként köszönet mindannyitoknak a gondolat gazdag levelezésért ... az sokszor olyan zuhatag, hogy szóhoz sem jutok, levegőhiány miatt kapkodom  ...

Csak néhány gondolat felvillantására jut nekem lehetőség, amit azért megosztok veletek:

Levente olyan stílust honosított meg, hogy esztétikai élvezet olvasni tőle azt is, amit-sokszor csak úgy sejtem, hogy értem.

De hadd idézzem ide "Levente ihletettségemben" Fabinyi Tamás evangélikus püspöknek a Vasárnapi Újságban augusztus 4-én elhangzott néhány mondatát:

"Erős vár a mi nyelvünk" idézte Kosztolányi Dezsőtől. ---Ez a mondat jutott eszembe Levente levelét olvasva

De vajon erős vár-e a mi nyelvünk? Ez a kérdés jutott eszembe Árpád levelét olvasva a tojás fogalmunk értelmezéséről, illetve, ami még fontosabb, átértelmezéséről.

A fogalmak átértelmezéséről - például szekularizációjáról - beszélt Fabinyi Tamás is az említett szóbeli "széljegyzetében". Mint mondta, az átértelmezés során a fogalmak tartalma akár az ellentétébe is átalakulhat.

Egy példája: a karizmatikus szó eredetileg az isteni kegyelemmel megáldott emberre vonatkozott. Ma minden erős akaratú vezetőre használjuk ezt a fogalmat.

Fabinyi egy példája arra, hogy az értelmezés az eredeti ellentétébe fordulhat:

"A pusztába kiáltott szó" most a törekvések hiábavalóságát jelöli meg. A Bibliában ezt Keresztelő Szent János mondta, amikor a Messiás érkezésének előkészítésére irányuló feladatát fogalmazta meg.

Kérdésem: szavaink mai értelmezési tartományával egyáltalán képesek lehetünk-e a létezésről (istenről) beszélni?

Szaniszló több írása - más megközelítésben - de úgy vélem, a "világos" beszédre utal.

A mai nyelvezetünk elveszítette világát. Én ebbe ütköztem és ütközöm bele, amikor valamit meg kívánok érteni.

Nyári "átmeneti öltözettel" (Nemes Ilona átmenet fogalma) üdvözlettel

Szilvia-----



-----Original Message-----
From: rockenbauer.antal@ttk.mta.hu [mailto:rockenbauer.antal@ttk.mta.hu]
Sent: Thursday, August 08, 2019 10:49 AM
To: "Fáy Árpád"
Cc: 'Bokor Levente'; rockenbauer.antal@ttk.mta.hu; "'István Héjjas'"; 'megatrend191'; szorgosemberek@googlegroups.com; "'Korszakváltók Ökologigus Rendje'"; erted-munkacsoport@googlegroups.com; kor-hirlevel@googlegroups.com; vilagkozepe@googlegroups.com; "'filozófiai Társalgó'"; "'Faragó Ferenc'"; fenyhozok@gmail.com; 'Danubius Robin'; "'Dr. Járosi Márton'"; "'László Gazdag'"; 'Korom Gyula dr'; "'Anna Bacsó'"; "'Horváth József'"; 'Katalin Botos'; 'Szilvia Szego'; 'ANDREA SZEGO DR'; 'csaba dr. vass'; 'Ferenc Lindeisz'; "'Monostori András'"; "'Lajos Joó'"; "'Mária Kőrösi'"; 'Kamilla Detre-Lombay'; "'László Fabó'"; 'P Gabi'; "'István Gubek'"; vitanyipal@gmail.com; 'Szanto Borisz'; "'Károly Kiss'"
Subject: RE: Véges és végtelen - élve az alkalommal az axiómákról - létezik-e a matematika?

Kedves Árpád!

Tetszik a gondolat, hogy a lét végtelen, a létezés pedig ennek véges megvalósulása. De a lét nem kigondolt filozófia kategória?

Barátsággal

Antal

> Kedves Levelező társak!
>
>
>
> Böngészve leveleiteket néha számomra komolynak tűnő rejtvényekkel
> szembesülök. Például.
>
>
>
> Vannak fogalmak, amelyeket általánosan ismertnek tételezünk fel, és
> ezért meglehetős biztonsággal használunk.
>
> Ilyen például a tojás fogalma.
>
> Ha valaki tojást kínál nekünk, nem gondolunk a kínai műanyag műtojásra.
> Viszont egyre többet gondolunk arra, hogy az egy kapirgáló vagy egy
> tápon tartott ketrectyúk tojása-e.
>
> Idővel el is halványulhat a szó eredeti jelentése. Ez akkor jár
> érdekes következménnyel, ha az eredeti képzet mögötti szerkezet,
> tartalom megváltozik, mert akkor tévesen használhatjuk fel az
> evidenciának tekintett jelentésű szót például.
>
>
>
> Érdekes módon (olvasottságom jelenlegi szintjén) ilyen problémát vélek
> látni a „lét”, „létezés” szavakban is, amikor filozófáló okfejtésben
> szerepelnek.
>
> Arra gondolok, hogy mintha Arisztotelesz fogalmi sémájában a lét,
> létezés nem azt jelentette volna közvetlenül, hogy van, hogy „nem
> nincsen” stb, hanem hogy a forma és anyag kevercsének adott változata.
> Tehát nem teljesen axióma a „lét”, „létezés” fogalma. Egyáltalán nem
> evidencia a filozófiában az értelmük.
>
> A létezés, a lét a forma és anyag keveredésének egy változatát jelentette.
> A különféle változatok között pedig az okság teremtett kapcsolatot.
>
> Namost ebben a fogalmi sémában, mint a rajzlap széle, amin túl a
> rajzlapra nem tudunk rajzolni, ott kezdődik, ott van, az a „végső ok”
> világa, térfele. Ennek rokon típusú kifejezései a végtelen, abszolút
> stb. Például a tiszta forma is. Meg a tiszta, formától érintetlen anyag is.
>
>
>
> Tehát a teljes halmazt két részhalmazra osztva adódik az ami rajta van
> a rajzlapon és ami nincsen rajta. A rajzlapot úgy értelmezve, mint
> Arisztotelesz fogalmi sablonját, amelyben a forma és anyag valamilyen
> kevercse van – azaz létezik valóságosan, ok-okozati láncba ágyazottan.
> Ok-okozati láncba ágyazottan „léteznek” a dolgok, ott található a „lét”
> birodalma.
>
> Eszerint ha szigorúan vesszük, az adódik, hogy nem létezik semmi, ami
> a rajzlapon kívül van, tehát például sem a tiszta anyag, sem a tiszta forma.
>
>
>
> Abba nem akarok belemenni mélyebben, hogy hova sorolható ebben a
> fogalmi sablonban a matematika? Mert a tiszta forma adódik, amit el
> tudunk gondolni, de ha anyaggal nem keveredik, akkor a fenti sablon
> szerint nem létezik sem a tiszta forma, sem a tiszta forma típusúnak
> tekinthető tiszta matematika sem (ezt említhette Szabó Árpád, amikor
> azt írta, hogy a matematika tudomány ott kezdődött, amikor el tudott
> szakadni a valóságtól, mert akkortól tudott az érvelés, a levezetés
> „tiszta formai” önálló birodalmába belépni). A logika sem „létezik”,
> legalábbis a fogalmi sablon logikáját követve. És ez nem azt jelneti,
> hogy logikával lenne baj, hanem a „létezik”, „lét” fogalmat eloldjuk
> vagy ne oldjuk el az arisztoteleszi sablontól.
>
>
>
> Merészebben fogalmazva amit deduktív axiomatikának mondunk, az mind a
> tiszta formáról szól, a tiszta forma halmazán belüli gondolatokat
> jelenti (e gondolatok rendszerezését, kiépítését), tehát akkor az
> arisztoteleszi sablon logikáját követve „nem létezik” a tiszta
> matematika, egyáltalán semmi deduktív axiomatika által tárgyalható
> „valami”. Ami hasonlóképpen hangzik, mint amit e levelezési kör
> számtalan jeles tagja hangoztatott az elmúlt hónapokban, években, csak
> kicsit másként, mint amit szavaikból kivenni véltem. Ugyanis
> egyáltalán nem azt jelenti, hogy minden tudás csakis a tapasztalásból
> következhetne. Az emberi tudásnak része az is, amit a végső ok
> világába tartozó tiszta formáról és tiszta anyagról gondol (észre sem
> vesszük, sokszor fel sem fogjuk, de Arisztotelesz fogalmi sablonja
> éppúgy levetkőzhetetlennek tűnik számunkra, mint például genetikai múltunk).
>
>
>
> Létezik tehát a deduktív axiomatikával leírható „anyagtalan” tér, idő?
> A fentiek szerint nem létezik. Meg talán az a lét sem, meg létforma
> sem, ami néha említésre kerül ….. egészen addig, amíg el nem hagyják a
> tiszta forma világát, és a tiszta és teljes logikáról lemondva bele
> nem merülnek az anyagba. Mert onnantól kezdve elkezdenek létezni,
> onnantól kezdve van létük és onnantól kezdve szűkül a logika
> érvényessége (az oksági lánc hatása alá kerültek).
>
>
>
> Gondolom jól látom.
>
> FÁ
>
> From: Bokor Levente <lbokor2@axisvm.com>
> Sent: Tuesday, August 06, 2019 5:04 PM
> Subject: Re: Véges és végtelen
>
>
>
> Kedves Antal!
>
> Most még lenge öltözetű, de télen fázós kérdéseidre hosszan kerestem a
> télies választ, amíg el nem szégyelltem magam.
> - Miképpen fest az, hogy aki megszólít, csak egy hálóval fedi magát,
> én pedig télikabátban fogadom?
> Végül kiválasztottam a beszédruhád áttetsző mivoltát reprezentáló
> mondatot, hogy magam is átlátszóságot öltsek:
>
>
>
> De valójában mi is a tér és mi az idő? Ha ezt definiálni akarjuk,
> akkor valamilyen ezeknél is mélyebb fogalmakat kell használnunk. Ez a
> legmélyebb fogalom a lét, a létezés.
>
> 1.    Valóban! Mindentől eltekinthetünk, kivéve önmagunktól, az
> eltekinthetetlen tekintőtől.
> Létünk megtartásában áll a mindenre kiterjedő természettörvény.
> Minden axiómarendszernek a létezés a nem bizonyítható posztulátuma.
> A saját létezésünktől való (zárójeles) eltekintés a "szabály".
> Ahogy a szabályos négyszögnek a kör adja a törvényt, úgy nekünk a
> léttörvény diktálja az összes szabályszerűséget.
> 2.    Egyetlen téridő van: itt és most.
> Ahogy önmagát definiálja, aszerint nincs kiterjedése, mert nem más,
> mint a képzetes matematikai pont nominalitása.
> A valamivel való találkozási pont: időpont.
> 3.    A találkozások matematikai pontjának tapasztalati kontinuitása húzza az
> idővonal képzetét.
> 4.    Az ittésmost kontinuus geometriai elemmé válása konstruálja az
> időtudatot.
> 5.    Az időpont, mint egy gömb sugárkezdeménye, bármilyen értelmezési
> irányba kiterjeszthető.
> 6.    Az értelmezések irányába kiterjesztett időpont egyenes szakaszait az
> teszi megszámlálhatóvá,
> hogy az ittésmost gömbsugaraiként különböző a hosszúságuk.
> Következtetett tétel: csakis az van itt és most, ami lineáris, vagyis,
> ami közvetlen, az van jelen.
> Ami nincs itt az nemlineáris.
> 7.    A lineáris és nemlineáris idő együttvéve a valós idő.
> 8.     A lineáris idő csak számba vehető, a nemlineáris időnek csak minősége
> van.
> 9.    Ami nincs itt és most, azt a metafora nyelvi alakzatával vesszük
> "szemügyre",
> mert az tölti be a nyelvi távcső szerepét.
> 10.   Nyelvi termékválasztékunk mikroszkopikus vizsgálója a logika.
> 11.   A logikát Gottlob Frege (1848-1925) parancsolta az aritmetikai
> következtetés kiszámíthatósági kritériuma alá.
> Mint "korunk Arisztotelészének" is hódol neki a logikusok rendje, mert
> a modern formális logika atyja.
> Van Frege előtti és utáni korszak.
> Az ő kezdeményezését nevezik pontatlanul matematikai vagy szimbolikus
> logikának, ami a téves elnevezésű "mesterséges intelligencia" verbális
> eljárásainak az alapja.
> Valójában, az intelligenciától fényévre esik, és tudatnak is csak
> "mesterséges".
> A ráillő elnevezés "mesterséges tudat" lenne.
> Az által, hogy ítéletek igazságának kalkulációjával jut el a
> fogalomíráshoz
> - a számítógép is egy megtanult fogalom mestere -, a fizikusok előtt
> analóg módon bizonyítja, hogy fogalmaink csak "hullámtermészetű"
> ítéleteink által keletkezett képzetes korpuszkulák.
> A hagyományos formális logika nem tudott megszabadulni fogalmainknak a
> definícióban kvázi-megtestesült korpuszkuláris természetétől.
> Nem véletlen ezért, hogy a formális logika történetével párhuzamosan
> fut a dialektikáé is.
> 12.   Aki érzékileg nem fogta föl a "tér" fogalmát, az időlegesen kapcsolja
> ki a "gravitációs érzékét",
> melynek szerve a fül tartozéka: essen Menier szindrómába, vagy igya le
> magát a "sárga földig".
> 13.   Aki érzékileg nem fogta föl az "idő" fogalmát, az hallgassa meg
> Himnuszt egy változó sebességű,
> "nyávogó" hangszalagról.
>
> Nyári lengeséggel:
>
> Levente
>
>
>
>
>
>
>
> 2019.08.02. 17:55 keltezéssel, rockenbauer.antal@ttk.mta.hu
> <mailto:rockenbauer.antal@ttk.mta.hu>  írta:
>
> Egy-két nyári gondolat a fizikáról.
>
> Antal
>
>
>
>

--

www.faragoferenc.webnode.hu & 

www.szello.webnode.hu &

www.bulanyi.hu &

www.hamvas-bela.webnode.hu

KOINÓNIA