Vissza a főoldalra * vissza 1999 dec 10 programhoz * vissza 2003 máciusi meghívóhoz

Tizenegyedik alkalommal Éliás Ádám beszélt a Kossuth-i pénzrendszerről. Előadásának lényege az volt, hogy az 1848-as események közvetlen kiváltója a magánkézben lévő osztrák jegybank pénzpolitikája volt, sőt, az önálló magyar pénzügyminisztérium követeléséből következett az önálló magyar kormány gondolata is! Továbbá, hogy a politikai kompromisszum révén pénzügyminiszterré lett Kossuth igen szerencsés és szakavatott kézzel nyúlt az önálló magyar pénzrendszer megteremtéséhez. A továbbiakban had idézzem az előadó e célra készített írásos fogalmazványát:

“Az alkotmányozásban a történeti folytonosság igénye a Szentkorona meghatározó jelentőségére vonatkozóan, nemcsak a közjogi tan, hanem az eszme tekintetében is fennáll azok részéről, akik a nemzet szerves történeti fejlődését nem akarják feláldozni a modernizáció és integráció olcsó jelszavainak oltárán. A Szentkorona-eszme lényege a Krisztus-követés, - ahogyan ez a Korona képi világának és viszonyrendszerének tárgyi és jelképes valóságából, látható-tapintható objektivitással kétségtelenül következik. Már nem csak az egyházak, teológusok, vagy egyes hívő közösségek, hanem az egész magyarság feladata, hogy nemzeti mivoltának lényegét, a Krisztus-követést, Krisztus civilizációs tanításának megértése által alkatában-alkotmányosságában-alkotmányozásában tudatosan érvényesítse.

A pénzrendszer kialakítása korunk viszonyai között a legégetőbb, legsürgősebb alkotmányozási kérdések közé tartozik. Ennek megoldásához is Krisztus civilizációs tanításában találhatjuk meg a szellemi-morális forrást, - nem pedig a pénzhatalmi globalizáció “szakmai” propagandájának virtuális elveiben. Témámmal Drábik János és Síklaky István előadásához kapcsolódom, akik meggyőzően bizonyították ebben az előadássorozatban, de egész munkásságukkal is, hogy a jelenlegi pénzrendszer gyökeres átalakítása nélkül a természeti és szociális világválság krízisében süllyedhet el civilizációnk, mert a jelenlegi pénzműködés szükségszerűvé teszi a világméretű katasztrófát.

Éppen a magyar történelem adott a pénzrendszer sikeres átalakítására olyan példát, amelynek tanulságai napjainkban is követendők. Ez a példa az 1848/49-es szabadságharc pénzügyi története. Amikor Kossuth pénzpolitikája szóba kerül, újra és újra meg kell állapítanunk, hogy ma a magyar köztudatban erről az a kép él, amelyet a korabeli legreakciósabb és legostobább császári propaganda terjesztett. Ez a tragikus helyzet az elmúlt százötven év mindenfajta rontásainak és a jelen pénzhatalmi propagandájának következménye. A megvesztegethetetlen tanú, a népi emlékezet azonban, világosan megőrizte az igazságot a népdal szövegében: “Azért nincs itt most jó világ, /Mert nem a Kossuth-bankó jár. / Nincsen arany a hazába, / Mert begyűlt a sas gyomrába.”

Kossuth pénzpolitikájának alapelve a teljes nyilvánosság volt. Abból indult ki, hogy a pénz a társadalomé, a nemzet egészéé, így semmilyen taktikai, vagy egyéb megfontolás nem igazolhatja a titkolózást a nemzet előtt pénzügyi kérdésekben sem. A nyilvánossággal visszaélőket szigorúan és azonnal büntetni kell, a nemzeti pénz elleni külső mesterkedést pedig meg kell akadályozni. Először a Pesti Hírlap majd a kifejezetten erre a célra alapított Kossuth Hírlapjában a Pénzügyminisztérium minden intézkedését és adatát azonnal közzé tette. (Ma az MNB olyan titkolózást folytathat, hogy – a miniszterek saját bevallása szerint – még az illetékes kormánytagok sem tudhatják pl. az emisszió helyzetét.)

148/49 szabadságküzdelmei nem 1848. március 15-én Pesten, politikai krízis következtében, hanem 1848. március 3-án, Pozsonyban, pénzügyi krízis következtében kezdődtek. Az osztrák bankó iránti bizalmatlanság már 1848. januárban, majd a párizsi forradalom hatására februárjában vezetett egyre fokozódó nyugtalansághoz majd lázadásokhoz országszerte a pénzbeváltó helyeken. Az osztrák bankókon ugyanis ezüstpénzre történő beváltási kötelezettséget tartalmazó írás volt, s mindenki élni akart a beváltási lehetőséggel. Az Osztrák Nemzeti Bank nem tudott eleget tenni beváltási kötelezettségeinek (nem is akart), s a nyugtalanság nőttön-nőtt. Egy e kérdésről szóló képviselői indítványhoz kapcsolódva terjeszti be Kossuth 1848. március 3-án híres felirati javaslatát, mely a szabadságküzdelmek kiindulópontja lett. Három dolog kérését javasolja a császártól:

Az országos ülés március 4-én óriási lelkesedéssel fogadta el Kossuth felirati javaslatát, s ezzel kezdődtek meg a szabadságharc eseményei.

A kezdetek, majd a következő másfél év eseményei azt bizonyítják, hogy 1848/49-ben a politikai-katonai szabadságharc mellett pénzügyi szabadságharc is zajlott, sőt időben megelőzte és előkészítette a katonai szabadságharcot.

Kossuth pénzügyminiszteri tevékenységét nagyívű, tudatos stratégia fogta egységbe. Ennek fázisai:

A döntő fordulat: a kormány Debrecenbe menekülésekor Kossuth a bankjegyek ércalapját Pesten hagyja. Windischgraetz elkobozza, s azt hiszi, hogy ezzel a magyar pénz összeomlik. Ehelyett a Kossuth-bankók zavartalanul továbbműködnek, soha nem látott gazdasági pezsgés következik be, a honvédsereg mindent megkap, amire szüksége van, rekvirálások nem történnek, a tavaszi munkák zökkenőmentesen folynak, a hadi- és egyéb üzemek teljes kapacitással dolgoznak: 1849 március-áprilisára beérik a pénzügyi szabadságharc győzelme. Mindkét hadsereg, mindkét kormány hivatalai és belföldi beszállítói magyar pénzt használnak Magyarországon, annak ellenére, hogy a császári hatalom a megszállt területeken mindent elkövet a magyar pénz ellen.

Infláció nem volt; devalváció a császári hatalom erőszakos fellépései miatt helyenként és időnként előfordult, de különös módon nagyobb arányban vesztett ilyenkor mindig az értékéből az osztrák bankjegy, mint a magyar, így relatíve a devalváció is a magyar pénz erősödéséhez vezetett.

Kossuth bebizonyította, hogy ha egy öntudatra ébredt társadalom saját kezébe veszi a pénzhatalmat, akkor ércfedezet nélkül, s külső, uzsora-feltételű hitelek nélkül is gazdasági virágzás indul be, s a nemzet érdekei érvényre jutnak.

Az 1848/49-es pénzügyi szabadságharc dicsőséges és sikeres történet. Nem önmaga életképtelensége, ellentmondásai okozták bukását, hanem mindenekelőtt a vezetés hűtlensége az eredeti eszmékhez, a hatalmi szempontok mindent felőrlő kultusza, s csak harmadsorban a katonai túlerő. A Kossuth-i pénzrendszer, önmaga, éppenhogy csodálatos életképességet, gazdasági felvirágoztatást, konszolidáló erőt bizonyított. A történelemben először, s azóta utoljára, egy nagy ország nemzeteinek társadalma kezébe vette a pénzhatalmat, s a demokratikus érdekérvényesítés szellemében élt vele.

Hiába volt azonban ez a teljesítmény és az érte-miatta hozott sokféle súlyos áldozat, ha e történetre csak mint érdekes, netán szórakoztató, romantikus eseményre tekintünk. Bitófára hurcolt vértanúk, börtönben sínylődöttek, megrokkanást, betegséget, éhínséget, korai halált szenvedők áldozata akkor nyeri el igazi értelmét, ha a későbbi nemzedékek erőt, bátorságot, gondolatot kapnak példájukból saját, időszerű problémáik megértésében és megoldásában.

A pénzügyi szabadságharcot kísérő szenvedés nem Kossuth pénzpolitikájának hibás mivoltából fakadó okok következménye, hanem a külső erőszak eredménye volt. Tények tömege bizonyítja, hogy Kossuth példátlan körültekintéssel, gondossággal, mindent alaposan mérlegelő szakszerűséggel tette meg kezdeményezéseit és intézkedéseit. A pénzügyi szabadságharc gazdasági értelemben soha nem is szenvedett vereséget. A gyarmatosító császári hatalom, - gyáván visszaélve a magyar vezetés szellemi-morális megingásával és az orosz katonai segítséggel – rendőri, adminisztratív eszközökkel semmisítette meg eredményeit. Ma már tudjuk, hogy ebben döntő szerepe volt a megriadt nemzetközi pénzhatalomnak is: fölöttébb veszélyes volt számára az a példa, hogy egy nemzet képes lehet saját kezébe venni, nemzetivé és társadalmivá tenni a pénzhatalmat, s ezáltal nem nyomor, hanem gazdasági felvirágzás következik be.

A pénzügyi szabadságharcról alkotott mai, közkeletű, hamis ítélet történeti érzéki csalódás eredménye: a katonai bukás tényét rávetíti a győztes és sikeres pénzügyi szabadságküzdelem képére, egy panorámába fogja össze a két történetet, s ezáltal bukottnak hiszi az utóbbit is. Holott az új pénzrendszer cáfolatát, kudarcát csak gazdasági okok bizonyíthatták volna, nem pedig katonai-rendőri intézkedések. A gazdaság pedig éppen az új pénzrendszer működőképességét bizonyította. Negatív bizonysága ennek a hosszú éveken át tartó nyomor, amely a Kossuth-i pénzrendszer adminisztratív, erőszakos szétverését követte. (Itt most nem részletezhetem, de számtalan bizonyítékot találtam arra vonatkozóan is, hogy a feltételnélküli kapituláció katonailag sem volt szükségszerű.)

Ma újra időszerű a pénzügyi szabadságharc, s a szabadságküzdelemnek immár csak ez a formája időszerű, hiszen a katonai fellépés értelmetlen, s nincs is kivel szemben megtenni: a gyarmatosítás napjainkban nem katonai, hanem pénzügyi eszközökkel történik. Éppen ezért a vele szemben folytatott védekezés szellemi természetű kell, hogy legyen, s erre csak egy öntudatára (újra) felébredt nemzet lehet képes.

Ennek az új pénzügyi szabadságharcnak egyik legfőbb színtere az alkotmányozás: hogyan határozza meg önmagát, működését, belső mivoltát és külső viszonyait egy nemzet. A történeti hagyományból szervesen fakadó új identitás megtalálásához szeretném felvetni a következőket: a pénzrendszer alkotmányossági vonatkozásai.

  1. Minden, a társadalom fölött hatalommal rendelkező személy és szervezet hatalomba kerülésének módját, valamint hatalomban történő működését az alkotmány szabályozza. Az így hatalomban lévő személyek és szervezetek hatalmi ágakká rendeződnek: a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom struktúráit alkotják.
  2. A pénzrendszer hibás működése következtében kialakult egy új hatalmi ág: a pénzhatalom. Teljes joggal minősíthető hatalmi ágnak, mert rendelkezik a hatalmi ágak két legfontosabb vonásával: kategorikus kényszerítő eszközei vannak és hierarchikus jellegű. (Ezért, sokakkal ellentétben, nem tekintem hatalmi ágnak a tömegkommunikációs médiumokat, mert ezek nem rendelkeznek semmiféle kényszerítő eszközzel, s egészük – a média teljessége – nem hierarchikus szervezetű. A tömegmédia, a tényleges negyedik hatalmi ág, a pénzhatalom által uralt, a társadalom befolyásolására szánt eszköz.) Ez az új hatalmi ág azonban – ráadásul nemzetközi-nemzetekfölötti jellegű lévén – az alkotmányban semmiféle legitimációval nem rendelkezik. Úgy működik tehát – sokak szerint a hatalmi ágak közül a leghatékonyabban -, hogy eleve kivonja magát a hatalomlétesülés és – működés demokratikus-alkotmányos szabályozottsága és ellenőrzöttsége alól. Nincs kényszerítve arra, hogy a demokratikus rendszerekben minden hatalom alapját képező közbizalomért megküzdjön. Ennélfogva megállapítható, hogy a demokratikus államrend szervezetében egy testidegen, diktatórikus struktúra működik. Gyakran hivatkoznak arra, hogy ez a hatalmi struktúra megfoghatatlan, hiszen valójában az államrend törvényes intézményein keresztül fejti ki hatását. Való igaz, hogy ez a hatalmi ág, bár brutálisan hatékony a külső valóságban, mégis, rejtőzködő természetű, s nem alkot (nem is alkothat) egy formálisan megragadható külső szervezetet, a pénzhatalmi világrendszer legfőbb uraitól a helyi rezidensekig. Ebből azonban nem az következik, hogy nem létezik, hanem csak az, hogy illegitim módon létezik, élősködően belefonódva a legitim intézmények és szervezetek struktúrájába, ezeket az intézményeket és szervezeteket, s ezeken keresztül a társadalom egészét fokozatosan hatalmába kerítve.

    Ez tehát alkotmányellenes helyzet, amelyet meg kell szüntetni. A megoldás abban az irányban keresendő, hogy ez a törvénytelen, hatékony, valóságos és rejtőzködő negyedik hatalmi ág nem szervezetében, hanem működésében lepleződik le. Ezért a működését lehetővé tévő pénzrendszeri hibákat kell az alkotmány kategorikus erejével kiiktatni.

    Néhány, erre vonatkozó javaslat (bárki megítélheti, hogy ezek az emberi jogokkal és a demokratikus alapelvekkel teljes mértékben összhangban vannak):

  3. Az Alkotmányban kell kimondani, hogy a magyar pénz a magyar társadalomé, s az afölötti szuverén hatalom joga a magyar társadalmat illeti meg. E hatalom átjátszása idegen érdekeknek éppen olyan alkotmányellenes lépés, mint például idegen katonai erő behívása az országba saját nemzettársak ellen.
  4. Alkotmányosan kell szavatolni, hogy a pénz fölötti hatalom intézményeinek gyakorlati lépései, társadalmi érvényű kérdésekben (kibocsátás, hitelrendszer, más valutákhoz való viszony, stb.) össztársadalmi célokat szolgáljon.
  5. Minden törvényes hatalom kötelességévé kell tenni alkotmányosan, hogy lehetetlenné tegye pénzmonopóliumok kialakulását. Alkotmányosan kell rögzíteni, hogy a magyar pénzrendszerben szavatolni kell a pénz forgásbiztosítottságát.
  6. Alkotmányosan kell garantálni, hogy a társadalmat érintő pénzügyek állami kezelésében és intézésében tilos mindennemű titkosság. Alkotmányellenes minden olyan intézmény és működés, amely a pénzügyek nyilvánosságával visszaélhet. Az idegen valutákhoz való viszonyt úgy kell szabályozni, alkotmányos súlyú garanciák mellett, hogy a magyar pénz rovására történő külső spekuláció lehetetlenné váljon, amely a magyar pénzügyek nyilvánosságát használhatná fel.
  7. Alkotmányosan kell rögzíteni, hogy a hitel éppúgy össztársadalmi intézmény, mint maga a nemzeti valuta, ezért mind a belső hitelrendszert, mind az esetleges külső hitelügyeleteket (- felvételt, vagy –kihelyezést) szigorú, közvetlen társadalmi ellenőrzés mellett lehet működtetni, illetve végrehajtani.
  8. A nemzeti szabadságjogok fogalmát ki kell egészíteni a pénz fölötti hatalom feltételével. Enélkül ugyanis csak látszatszabadságban élhet a nemzet, mert a gyarmatosítás éppolyan hatékony, sőt hatékonyabban is végbemehet, mintha katonai erővel történne.

Vissza az oldal tetejére