Vissza a főoldalra 

Nemzet és alkotmány kérdéséről tartott külön vita részletei

Duray Miklós, dr Mohácsy László, dr Rózsa Ernő, Katona Ádám

Duray Miklós: Nemzet és alkotmány kérdéséről

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem vagyok szakembere sem a jognak, sem az alkotmányozásnak, ennek ellenére van néhány tapasztalatom az alkotmányozás körüli problémákkal kapcsolatban. Egyrészt azért, mert parlamenti képviselő vagyok 1990-től fogva, először Prágában, majd Pozsonyban, és mint a felvidéki magyarság egyik tagja, elég sokszor kerültem sorstársaimmal együtt olyan helyzetbe, hogy csak a jólneveltség és a jognak a tisztelete tartott vissza bennünket attól, hogy ne kerüljünk összeütközésbe az alkotmánnyal. Tehát vannak úgymond gyakorlati tapasztalataink az alkotmányt illetően.

A mai téma azonban egy más megközelítését igényli az alkotmánynak és az alkotmányozásnak. Elsősorban azért, mert azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen kapcsolatban van egymással a nemzet és az alkotmány.

Elmondok egy példát arról, hogy mi hogyan éljük meg Szlovákiában – éppen a nemzet és az alkotmány kapcsolódásából, vagy nem megfelelő kapcsolódásából adódó - problémákat.   Szlovákiának az első alkotmányát 1992. augusztus végén fogadta el a parlament. Az egyik előterjesztője azoknak a módosításoknak, amelyekkel javítani akartuk volna az alkotmányt, dr. Rózsa Ernő volt, aki itt van körünkben. Mi azt mondtuk elsősorban, hogy az alkotmánynak polgári alkotmánynak kell lenni. A Szlovák Köztársaságnak az alkotmánya azonban szellemében egy olyanfajta nemzeti fogantatású alkotmány, amely két kategóriára osztja az állam polgárait. Az egyik kategóriában vannak az alkotmányozó nemzet tagjai, a másik kategória pedig azok, akik nem tartoznak ehhez a nemzethez.

Ez elriasztó példa arra, hogy miképpen lehet két osztályba sorolni egy állam polgárait az alkotmány által, ezért meggondolandó az, hogy a nemzetet és az alkotmányt úgy hozzuk összefüggésbe, hogy annak ne legyen ilyen megosztó jellege, következménye.

Az elmúlt napokban át kellett tanulmányoznom Nyugat-Európa néhány országának az alkotmányát azért, mert éppen alkotmánymódosítási folyamat zajlik Szlovákiában, és kíváncsi voltam arra, hogyan közelítik meg azokat a problémákat, amelyek bennünket is foglalkoztatnak. Az áttanulmányozott nyugat-európai alkotmányok között egy konkrét olyan alkotmányt találtam, amely azokról is említést tesz, akik nem vehetnek részt az alkotmányozás folyamatában, de rájuk is vonatkozik az alkotmány. Ez a Német Szövetségi Köztársaságnak 1949-ben elfogadott alkotmánya, és annak a preambuluma hivatkozik arra, hogy azok nevében is elfogadják, akik ki voltak zárva az alkotmányozás folyamatából, mivel. a szovjet zónában laktak, illetve az NDK állampolgárai lettek.

Tény az, hogy nem lehet rossz néven venni, ha egy alkotmány nemcsak az állam polgárairól szól, hanem magáról a nemzetről is. Mert a nemzet ugyan máskategória, mint az állam polgárai, de általában egy ország lakosainak a többsége, vagy túlnyomó többsége egy nemzethez tartozik. Ezért érthető, sőt logikus, hogy a nemzet másutt lakó tagjaiért vállalt felelősséget is kimondja.

A magyarság esetében adódik az az extrém helyzet, hogy a nemzetnek egy jelentős része, körülbelül egyharmad része, nem Magyarország állampolgára, és egyrészt a hagyományaink is, másrészt az igényeink is arról szólnak, hogy azok a magyarok, akik nem élnek a jelenlegi Magyarország területén, de mint a nemzet tagjai, valamilyen módon kapcsolódhassanak a mai Magyar Köztársasághoz. Tán mondhatnánk úgy is, hogy minden magyarnak a mindenkori hazája legyen Magyarország. Függetlenül attól, hogy milyen területen létezik ez az ország. Ha fönnáll ez az igény, akkor ennek valamilyen módon ki kellene fejeződnie az alkotmányban is, és a törvényhozás intézményeiben is. Az alkotmányban azonban mindenképpen meg kell fogalmazni, de ez már szakmai kérdés, nem a vágyaké, hogy a nemzettel kapcsolatos kötelességek az alkotmányban ne sértsék meg az állampolgári egyenlőséget. Tehát ne hozzák az adott állam polgárainak egy részét olyan helyzetbe, amelyben azok más kategóriájú, vagy alacsonyabb rendű állampolgároknak érezhessék magukat. Ezért említem ezt így kiemelten, mert nekünk az a tapasztalatunk Szlovákiában, hogy a szlovák alkotmány éppen a szellemiségénél fogva egy magasabb és egy alacsonyabb rendű kategóriát teremt. Tehát, amikor arról gondolkozunk, hogyan kapcsolódik egymáshoz a nemzet és az alkotmány, akkor mindig azt is szem előtt kell tartanunk, hogy azok a deklarációk, amelyeket az alkotmány a nemzettel kapcsolatban tartalmaz, ne hozzák alacsonyabb rendű, vagy másodrendű helyzetbe azon állampolgárokat, akik kulturálisan egy más nemzetnek a tagjai.

Nekünk ebben a vonatkozásban könnyebb a helyzetünk, mert a magyar hagyományban, főleg a felvilágosodás óta, a nemzet az elsősorban kulturális kategória, és nem vérségi eredetet takar. A kulturális nemzetre vonatkozó meghatározásokat könnyebben lehet az alkotmányban úgy leírni, hogy az ne legyen diszkrimináló másokkal szemben.

Fontosnak tartom, hogy a jövendőbeli magyarországi alkotmány az egész nemzetre vonatkozó kötelezettségeket és deklarációkat tartalmazzon, de ez nem lehet sértő és degradáló más nemzet tagjai számára.

A másik kérdés az, hogy ennek milyen legyen a strukturális vonatkozása. Hogyan lehessen bekapcsolni annak a mindenkori magyar államnak az életébe azokat a magyarokat, akik nem állampolgárai a Magyar Köztársaságnak. Lehet, hogy majd később ez megoldódik a kettős állampolgárság révén – amennyiben az elfogadottá válik -, de addig azzal kell szembe nézni, hogy a magyarság egy része más állam polgára. Lehetséges-e bekapcsolni a magyar állam szerkezetébe a magyar állampolgársággal nem rendelkező magyarokat is? Véleményem szerint ez közvetlenül nem lehetséges, de köztes intézmények révén talán igen, viszont ehhez kétkamarás parlament szükségeltetik. Egykamarás parlamenttel nemcsak a külhoni magyaroknak ez a kapcsolódása nem oldható meg, de mint a tapasztalat mutatja, az úgynevezett kisebbségi parlamenti képviselet sem. Mert az általános választójog érvényesítése során egyszerűen nem nyílik arra lehetőség, hogy olyan kisebbségi közösségek, amelyek nem tudnak kellő számú szavazatot szerezni, akár egy parlamenti mandátumhoz jussanak, ezért nincsen esélyük bejutni a parlamentbe.

Összegezve én elsődlegesen megoldandó kérdésnek azt tartom, amit az előadásom legelején mondtam, hogy az alkotmány ne csak az állampolgárokra terjedjen ki, de azokra is, akik a magyar nemzet tagjai, bárhol éljenek is a föld kerekségén. Ugyanakkor ezáltal ne következzen be  Magyarországon az állampolgárok megkülönböztetése.

Köszönöm a figyelmüket és most a szakembereknek adom át a szót.

Vissza az oldal tetejére

Dr Mohácsy László: Ez egy hazai probléma.

Ezzel kapcsolatban röviden hadd válaszoljak én akként, hogy a mi műhelyünknek nem az a feladata, hogy a most hatályos tételes törvényekhez igazodva mondjuk el a véleményünket, hanem az, hogy egy lehetséges és készülő magyar alkotmány milyen formában legyen megvalósítható.

A magyar történelmi hagyományban, de nemcsak magyar hagyomány szerint, hanem nemzetközi elvárás szerint is a törvényhozó hatalom és az alkotmányozó hatalom elválik egymástól. A törvényhozó hatalom az törvényeket alkot ciklusonként, általában négy évenként. Az alkotmányozó hatalom valamikor, amikor szükség van rá egy-két–három-négy évig nem tudni meddig, megalkotja azt az alkotmányt, amelyiken alapszik majd azután a törvényhozó hatalomnak a konkrét munkája.

A mi műhelyünknek az a feladata, hogy ebben a vonatkozásban alkosson, vagy próbáljon olyan gondolatokat előkészíteni, leírni, az illetékesekhez odaadni, amelynek a figyelembe vételével kidolgozhatók egy érdemi, a mai hivatalosan súlykolt közfelfogástól eltérő alkotmányozás fő vonalai. Ez feltétlenül ellentmond annak, ami a mostani helyzet. A mostani helyzet alkotmányosság-értelmezés terén nem jó - az én véleményem szerint.

Vissza az oldal tetejére

Dr Rózsa Ernő: A szlovákiai tapasztalatok …

Úgy értettem az összejövetel célját, hogy véleménycseréről van szó. Én ahhoz kapcsolódnék, amit Miklós mondott a kétkamarás parlament szükségességéről, mert hiszen a szlovákiai tapasztalatok is arról tanúskodnak, hogy bárminemű módon oldjuk meg a számszerű kisebbségben lévők képviseletét, ez még nem oldja meg a reális érdekvédelmet. Megmondom miért. A jelenlegi szlovák parlamentben a 17 képviselő törvényes úton, az érvényben lévő választási törvény értelmében jutott be, de viszont eredményt nem tud elérni. Nem tud elérni eredményeket, hathatós eredményeket azért, mert ezt a csoportot mindíg leszavazzák. Az  alkotmánnyal kapcsolatban már említette volt Miklós, hogy akkor 1992. szeptember elsején, amikor a végleges szavazás megtörtént, akkor 33 módosító javaslatból, amit előterjesztettem, mechanikusan egyet sem fogadott el a parlament, habár most öt év után ugyanezeket a módosító javaslatokat az élet igazolta, és kényszeríti, hogy ezeket a változtatásokat utólag megtegyék.

Tehát egy olyan mechanizmust kell kiépíteni, hogy a kamara, a második kamara legyen a felsőház, mindegy milyen nevet adunk neki, hogy ennek bizonyos kérdésekben a népszuverenitás elve alapján ellenőrző joga legyen, esetleg vétójoga legyen. Így legyen biztosítva azoknak az alapeszméknek, azoknak az alapelveknek a betartása, amelyek szükségesek arra, hogy egy demokratikus társadalom működjön.

Úgyhogy a jelenlegi viszonyokban, amikor a magyar alkotmány, lényegében a politikai pártok vetélkedése, és viszálya, és vitája következtében jön létre, és hatalmi akaratukat fejezi ki, nem biztos, félek tőle, hogy nem fejezi ki teljes mértékben a jelenlegi magyarországi állampolgárok érdekeit, nem beszélve arról hogy semmiféleképpen sem fejezi ki a magyar nemzethez tartozó személyek érdekeit és a jövőben való szerepét.

Nem lehet elképzelni, hogy az öt millió magyar, aki – bocsánat a kifejezésért – a napraforgó ízekből összetákolt kerítéseken kívül maradtak, hogy ezeknek az embereknek a magyar nemzet a jövőbeni sorsába ne legyen beleszólása, mégpedig nem érzelmi alapon, vagy akarati alapon, hanem igen is, alkotmányos alapon.

Úgy hogy az én véleményem az, hogy amit Miklós mondott, arról, hogy ennek a megoldásnak a lehetőségét mi ebben látjuk, mi támogatni fogjuk ezt a kérdést. Az alkotmányozó nemzetgyűlés üljön össze. A tavaly december 10-i anyagban olvastam egy nagyon érdekes meghatározást Samu Mihálytól: a játékszabályokat ne a játékosok határozzák meg saját magukra. Köszönöm szépen.

Vissza az oldal tetejére

Katona Ádám: Partvonalon kívülről …

Engem Katona Ádámnak hívnak, az RMDSZ Keresztény Nemzeti Csoportosulásának vagyok az elnöke. Sajnos nem vagyok alkotmányjogász, tehát teljesen a partvonalon kívülről szemlélem ezt a kérdést. Nem akarom föltornászni, vagy föltüntetni magam szakértőnek. Viszont, mivel ez annyira foglalkoztat bennünket, a magyarországi alkotmányozás kérdése, legalább annyira mint a romániai alkotmányozás kérdése foglalkoztatott, amikor az időszerű volt. Ott ugyanis született egy alkotmány. Egy nacionalista alkotmány, amiről Önök tudnak, nem kívánom különösebben minősíteni. Ennek az első szakasza kimondta, hogy Románia nemzetállam, ergo a románoké, és mi mint nem románok, és a többi nem román etnikum, nyilván így kívül maradtunk az alkotmány sáncain.

Visszatérve erre az itteni kérdésre, az eddigi dokumentumokat, amiket elküldtek a Világszövetségtől Fáy úr jóvoltából megkaptam és áttanulmányoztam. Igen nagy örömömre szolgált, de nem azért jöttem, hogy hízelegjek önöknek, hogy szépeket mondjak, hanem hogy esetleg néhány gondolatomat megosszam, ami esetleg továbbvihetné a kérdéseket.

Ennek a csoportosulásnak integrálnia kellene megítélésem szerint a hasonló törekvéseket. Az előttem felszólaló hivatkozott egy olyan összejövetelre, ahol hasonló témák merültek föl. Még mások is vannak. Tehát a Világszövetség, mint az összmagyarságnak az egyetlen ilyen jellegű intézménye, föltétlenül hivatott lenne arra, hogy minden effajta törekvést integráljon. Jelesül, nemcsak a jeles alkotmányjogászokat, akiknek jelentős része a professzor úr jóvoltából megfordult ezeken az összejöveteleken, illetve a professzor úr és a szervezők, jóvoltából, hanem a politikusokat, az itteni országgyűlésnek azon tagjait, akik döntéshozó helyzetben vannak, akiken múlik, hogy ez az egész alkotmányozási procedúra valóban elindul-e, vagy megfeneklik.

Az embereket a hiúságuknál fogva lehet talán legjobban befolyásolni. Talán. Ez fontos tényező. Hogyha meghívást kapnának azok az országgyűlési képviselők, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, vagy akiknek ilyen jellegű képzettségük van, vagy affinitásuk a kérdéskör iránt, egy-egy előadásra, vagy egy-egy rövidebb bemutatkozásra, azzal nyilván  lehetne hatni a törvényhozókra. A többi törvényhozóra is.

Mert egyébként bezárulnak egy ilyen körnek a lehetőségei, és a legszebb, a magyar nemzet eszméhez a legméltóbb gondolatok is megmaradnak egy szűk, zárt körben. Ez tragikus lenne. Tragikus lenne az anyaországban élő magyarság számára, és tragikus lenne a számunkra, akik a határokon kívül élünk. Most mi, a magunk részéről, az a csoportosulás, amelyiknek én vagyok a vezetője, nem alkotmányozási kérdéssel foglalkozott, miután ezt az úgynevezett nemzeti alkotmányt elfogadták Romániában. Ez már a második ilyen. Az elsőt 1923-ban.

Próbáljuk befolyásolni az itteni politikai erőket, a kettős állampolgárság kérdésében. Végső soron a kettő nyilván nem keverhető össze, de valahol találkozik. Hiszen az eddigi dokumentumok, a mai felszólalók minden szava arra utalt, hogy a teljes magyar nemzetben gondolkodnak, a feltétlenül szükséges új alkotmány létrehozását csak úgy tudják elképzelni megfelelőnek, ha az a teljes magyar nemzetre fog hatni, és ennek az intézményeit kimunkálni. A kétszintű törvényhozást és hasonlókat. Úgyhogy az integrálást feltétlenül fontosnak tartanám, és nálunk is akad olyan szakember, aki alkotmányjogi kérdésekhez ért, nem úgy mint én. Ezeknek az embereknek a bevonása éppen úgy szükséges, mint ahogy a felvidékről ez sikerült.

Mindenképpen fontos lenne egy következő lépés, amit – engedjék meg, hogy java részüknél fiatalabb vagyok, vagy egykorúak vagyunk – hogy mégis tanácsot adjak, amit nekünk sikerült Isten segítségével, hogy így fejezzem ki magam, és a körülmények szerencsés közrejátszásával elérnünk 1990-től, tehát 10 esztendő alatt. Amikor fölvetettük az önrendelkezés, illetve az autonómia struktúrák szükségességét, akkor Romániában, bennünket kiátkoztak. Kiátkoztak, és botrány botrányt követett, amit nem mi provokáltunk, hanem az adott helyzet. Oly mértékben éretlen volt a közvélemény a magyar köztudat, és a romániai magyar nemzeti közösség felfogása is ebben a kérdésben.

Itt van az az alkotmányozási ügy, amire éretlen a magyar, az anyaországi közvélemény. Ez a nemzettudat, ez a torzult nemzettudat, amiről nem kell beszélnem, valamennyien tudjuk, azért olyan, mert itt egy iszonyatos rendszer volt, és annak az utóélete még benne van a társadalomban. Az egész térségben. Merem állítani, hiszen a lehetőségeimhez képest sok kapcsolatot tartottam nehéz időkben, és tartok ma is a saját szakmám, az művelődéstörténet, irodalom, történelem művelőivel, hogy ez a torz gondolkodás, ez nagy mértékben megfertőzte a kiváló szakemberek egy részét is. Esetenként úgy él, hogy nem is gondolja át az illető, amikor kimond két mondatot, hogy mi van mögötte. Annyira sikerült átitatni ennek az úgynevezett puha, de nemzeti vonatkozásban rendkívül veszélyes, tragikusan szomorú,  diktatúrának a köztudatot.

Ennek a megváltoztatásához a tömegtájékoztatásnak a befolyásolása hallatlanul fontos. A jelenlévők többsége írástudó, pennát forgató ember, személyiség. Nemcsak Kocsis István, aki szépíró is, hanem valamennyien. Sokat kellene foglalkoztatni azt a sajtót, azt a televízió-rendszert, mert most már lehet beszélni arról, amiről megvan a véleményünk. Igenis be lehet jutni ezekbe a szentélyekbe, lehet kiabálni, vagy elsuttogni az eretnek nézeteket is valamilyen szinten, hogy a közvéleménynek az érdeklődését lehessen fölkelteni és a közvéleményt lehessen megváltoztatni.

Tehát még egyszer: a törvényhozóknak a megnyerése és a közvélemény befolyásolása, valamint a hasonló törekvéseknek az integrálása vezetne előre. Köszönöm, hogy meghallgattak, és kívánok mindenkinek jó munkát, sikert a továbbiakban.

Vissza az oldal tetejére