Vissza a főoldalra * Vissza a január 24-25-i előadások írásos anyagai előlaphoz

Dr. Bárdi László:

Az Európai Unió új Ázsia-politikája és Magyarország

Hazánk jövõképét meghatározóan alakítja külpolitikánk sokszor emlegetett, jólismert prioritása, a teljesjogú Európai Uniós tagságunk elnyerése.

Figyelmünk tehát az Európai Unióra koncentrálódik, bár közben nem ártana, ha arra is jobban figyelnénk, hogy ugyanakkor mire figyel az Európai Unió ! Ezt azonban mindezideig csak igen mérsékelten tettük meg, Hernádi András (az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének fõmunkatársa) ezt teljes joggal nevezi "csõlátásszerû figyelemkoncentrációnak". Ebbõl a kissé földhözragadt geopolitikai alapállásból mielõbb ki kellene lépnünk, tanulnunk kellene másoktól, s elsõsorban éppen magától az Európai Uniótól.

Az Európai Unió ugyanis nem követhet olyan beszûkült politikát, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy csak önmagára figyeljen (van egy erre vonatkozó kínai közmondás: "A magányos virág szerelmes a saját illatába". Szerencsénkre az EU nem tekinti önmagát "magányos virágnak".) A globális erõvonalak alakulása, a gazdasági és hatalmi erõviszonyok eltolódása ugyanis nem hagyható figyelmen kívül még egy ilyen jelentõs integráció részérõl sem, hacsak nem akarja elveszíteni hosszú évtizedek politikai erõfeszítéseinek eredményét.

A világ "politikai regionalizációja" (Kulcsár Kálmán kifejezése) a földrajzi-geopolitikai egységek kialakulásán és létén alapul. Létrejöttüket természeti és társadalmi földrajzi, valamint történelmi tényezõk együttese alakítja ki. Napjainkra  -döntõen a hidegháborús korszak lezáródásával-  a korábbiakban "kétpólusú" világ, ami egyértelmûen katona- és gazdaságpolitikai tényekre épült, "egypólusúvá" egyszerûsödött. Ez nyilvánvalóan nem volt és most sem egyenértékû a világ gazdasági súlypontjával, bár a fogalom azért ezzel rokonjellegû kategóriába sorolható. Nagy általánosságban azonban felértékelõdött a politikai, s egyben gazdasági integrációk szerepe, jelentõsége, hiszen a globalizálódó világban rendkívül kevés az olyan nemzetállam, amelyik tartósan meghatározó nemzetközi súlyt birtokolhat.

A jelenlegi egypólusúvá módosult világban az USA domináns szerepe, egyértelmû erõfölénye mellett az Európai Unió lett közelségünkben az az integráció, amely -a tagállamai közötti idõszakos éles viták ellenére is-  joggal bízhat további egyenletes erõsödésében. Most azonban nem az a témánk, hogy jellemezzük térségünk nagy integrációját, s hogy indokoljuk Európai Uniós tagsági törekvéseinket; fogadjuk el ezt tényként, s még a mögöttes ellentmondásokat is mellõzhetjük. Nem közömbös azonban számunkra, hogy az Európai Unió hogyan érzékeli a világ gazdasági átrendezõdését, ennek távlatait, hiszen ez egyben már várhatóan a mi jövõnket is közvetlenül érinti.

A II. Világháború után az USA gazdasági elõretörésével az Atlanti óceán nyugati partvidéke lett a világgazdaság elismert súlypontja. A világban azonban semmi sem örök, s az egymást követõ történelmi korokban a világgazdaság már több súlypontváltást élt meg. Az antik világban ezt a kiemelt szerepet a Mediterrán-térség töltötte be (Római Birodalom), majd középkor elején ez leszûkült az Appennin-félsziget északi részére (Velence és Genova gazdag városállamaira), majd északra tolódott a Hanza-városok zónájába; a nagy földrajzi felfedezések korában az Atlanti-óceán keleti peremének déli államaira (Spanyolország, Portugália) ; késõbb ugyanannak az északabbi térségére (Németalföld és Anglia), majd az újkorban az Atlantikum nyugati partjaira (USA) helyezõdött át. Körvonalazódik azonban már a világgazdaság jövõjének következõ felvonása., s közhelyszerûvé kezd válni az a közgazdasági prognózis, amely szerint a jövõ évszázad  Ázsia évszázada lesz. A XX. század. második felében ugyanis olyan gazdasági jelenségek lepték meg a nagyvilágot, amelyek egyenként sem voltak lebecsülhetõk. Így:

- a világkereskedelemben rendkívüli mértékben megnõtt az ázsiai                  -elsõsorban távol-keleti-    államok súlya, miután egyértelmûen bebizonyosodott, hogy a világ legolcsóbb exportõreivé váltak ;

-  a legtöbb ázsiai országban tartósan egyensúlyban lévõ költségvetés és alacsony államadósság  volt jellemzõ, ugyanakkor rendkívül magas valutatartalékokkal rendelkeznek (az utóbbi területen 1998 végén a világ tíz vezetõ állama között hat ázsiai volt található, sorrendben: Japán, Kína, Taiwan, Hong Kong, Szingapúr és Dél-Korea ; napjainkra ezen a sorrenden rendkívül sokat módosított Hong Kong és Makao visszatérése a kínai anyaországhoz: Kína gazdasági  dominanciája még meggyõzõbb lett az ezredforduló után) ;

- a Nyugaton demokratikusnak nevezett rendszerektõl eltérõen ezek többségében a demokratikus intézményrendszereknek egy sajátos ázsiai típusa mûködik: erõs centrális állami hatalom mûködik, ami a gazdaságirányítás szempontjából stabilitást és megbízhatóságot jelent.

Az itteni "demokrácia"  nem azonos annak liberális, nyugati változatával, mert itt  a közösség általános érdekei mindig elõnyt élveznek az egyén érdekeivel szemben, és nem engedik érvényesülni az egyes emberek jogait más emberek jogainak, s különösképpen nem a közösség jogainak kárára érvényesülni ! (Ezért van az, hogy az "emberi jogok" túlhajtottnak tûnõ nyugati "libertínus" értelmezése oly gyakran találkozik erõteljes értetlenséggel nagy ázsiai országok részérõl. Ezért hangsúlyozták teljes egyöntetûséggel az emberi jogok 1993-as bécsi világkonferenciája elõtt közös nyilatkozatban az ázsiai országok képviselõi: ". az emberi jogokat. a nemzeti és regionális sajátosságok, valamint a különbözõ történelmi, vallási és kulturális hátterek.kontextusában kell elfogadni." Nem épülhet fel az egész világ rendje az európai elvekre és azok nyugati értelmezésére!)

- A beruházások igen kedvezõ alaphelyzetben vannak (jórészt a nagyösszegû  megtakarítások, az állami kézben lévõ bankok központi irányítása és a külföldrõl beözönlõ tõke miatt).

Ezek együttes jelentkezése  olyan meglepõ, sõt szinte sokkoló hatású volt, hogy végezetül már megkerülhetetlen tényezõvé nõtt. Döbbenten ébredt rá a szakmai közvélemény a kilencvenes évek közepétõl, hogy Ázsiában, pontosabban Távol-Keleten, még pontosabban a "kis tigriseknek" és a "nagy sárkánynak" elnevezett államokban olyan új, objektív gazdasági helyzet alakult ki, amit már nem hagyhat figyelmen kívül a politikai rövidlátás. Kína, Szingapúr, Hong Kong, Taiwan, Dél-Korea GDP-jének és valutatartalékainak növekedése töretlenül folytatódott éveken át, regionális súlyuk szinte észrevétlenül világpoltitikai tényezõvé nõtt. Ennek felismerése arra indította a világ jelenleg második legnagyobb gazdasági integrációját, az Európai Uniót, hogy tematikus elemzésekkel alapozza meg további nemzetközi szerepvállalásának kiterjesztését. 

E kutatások összegezéseképpen adta ki 1994 júliusában az utolsó évtizedek egyik legfontosabb alapdokumentumát, az Egy Új Ázsia-stratégia felé c. bizottsági határozatát (a Bizottság, gyakorlatilag az EU "minisztertanácsa" teljes egyhangúsággal szavazta meg a határozatot).

A legfontosabb megállapítások mellbevágóan egyértelmûek voltak, így többek között:

- "Ázsia felemelkedése drámaian változtatta meg a világ gazdasági egyensúlyát", kezdõdik a nagyjelentõségû elemzés. "A Világbank becslése szerint 2000-re a világ gazdasági növekményének a fele Kelet- és Délkelet Ázsiából származik."

- "Ázsia hatalmas gazdasági súlya világpolitikai változásokat indított el. Ennek következtében az Európai Uniónak is keresnie kell a párbeszédet Ázsiával ; növelnie kell az EU aktív jelenlétét Ázsiában".

A dokumentum hangsúlyozza  "az új politikai megközelítés fontosságát" (ami szerint nem lehet a régi, hidegháborús alapállásból közeledni Ázsia országaihoz). Ugyan- így új gazdaságpolitikai megközelítést kell kidolgozni és követni (ennek lényege, hogy nem lehet Ázsiát homogén egységként kezelni).

Meghatározó új nézõpontot, alapértelmezést jelez az a felismerés, hogy ".az Európai Unió új stratégiáját Ázsiában az EU valamennyi partnerének kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai jellegzetességeinek megbecsülésére, elismerésére kell alapozni.".

A korábbi évszázadok kapcsolattartására túlnyomóan a gõgös európacentrikus lekezelés, megnemértés volt a jellemzõ (elég, ha a bevallottan 'egyenlõtlen nemzetközi szerzõdésekre' gondolunk a XIX. század kínai gyarmatosítási törekvései során), s ehhez képest most alapvetõ hangsúlyváltást érzékelhetünk. A gyökeresen más történelmi fejlõdésmenet során kialakult egyedi nemzeti sajátosságok, más kultúrafogalom és eltérõ értékrend ismerete nélkül gyakorlatilag csökkentértékû minden gazdasági és államközi kapcsolat, ezért az EU az intézményes felkészítést elengedhetetlennek ítélte. (Azóta létre is jött már Hollandiában, majd Dániában egy ilyen célzatú komplex intézmény, -tehát nem egy újabb keleti nyelvi tanszék, mert nem ilyesmirõl van szó-.

Tulajdonképpen ennek csiráját láthatjuk a PTE Ázsia Központjában is, amely a hagyományos, de jellegénél fogva szûkebb tanszéki képzés helyett komplex ázsia-ismereteket kíván nyújtani: nyelvi, kulturális, vallásfilozófiai, történelmi, demográfiai, gazdaságföldrajzi tudásanyagot. Ez vélhetõen az Európai Uniós tagsági felkészülést is megfelelõen szolgálja, hiszen hosszútávú, kiemelt feladat megvalósítását kezdtük meg kellõ idõben.)

Miután az Európai Uniónak ez a meghatározó értékû stratégiai döntése Ázsia világgazdasági fontosságának felismerésére épült, logikus lépés volt, hogy e folyamat szerves folytatásaként az ázsiai térség egészébõl kiemelte a kivételesen igéretes jövõ elõtt álló Kínát, s ez lett a következõ világpolitikai jelentõségû alapdokumentum fõ témája: "Hosszú távú politika az Európa-Kína kapcsolatokra vonatkozóan" (1995).

Vissza az oldal tetejére