Vissza a főoldalra * Történelmi alkotmányunk jogán - tartalomjegyzék

Hogyan kellene a legitim alkotmányos állapotot elérni? Mit gondoljunk a jogfolytonosság elismerő nemzet-gyűlésről?

A jogfolytonosságról
(Kocsis István)

A Szent korona misztériuma és tana – a 2003. esztendő gondjaiból visszatekintve, különös tekintettel az Európai Unióhoz való csatlakozásra,

Avagy

A Szent Korona misztériuma és tana bonyolult kérdésköreiből mit kellett volna, mit kell feltétlenül megismertetnünk az Európai Unió hangadó nemzetei politikusaival, angolokkal, németekkel és másokkal?

A Szent Korona közjogi tana és az Európai Unió szellemisége összeférhetetlenek-e?… Másképpen fogalmazva: Vállalhatná-e a magyar nemzet ugyanazt, amit az angol nemzet vállal: történelmi alkotmányát és a Szent Korona tant vajon éppúgy bevihetné magával a nagy közösségbe, miképpen az angolok történelmi alkotmányukat és az angol koronaeszmét?

A következő kérdéseket kell még tüzetesen megvizsgálnunk:

A magyar alkotmányfejlődés és az Európai Unió tagországainak alkotmányfejlődése hasonló-e?

Miképpen teljesednek ki a magyarral párhuzamosan a többi európai koronaeszmék? Az európai nemzetek koronaeszméi közül az angol volt a legfejlettebb, ezért ennek fejlődését próbáljuk meg bemutatni összehasonlításképpen… Az angol koronaeszméből miért nem fejlődött ki közjogi tan? Az angol közjogtörténészek miért képesek ma jobban megbecsülni a magyar Szentkorona-tant, mint magyar kollégáik?

Érdemi válaszunkat röviden nem tudjuk megfogalmazni, de néhány szempontra felhívjuk a figyelmet:

A Szent Korona közjogi tana kialakulásának legfontosabb kérdése:

Miképpen tudták felfogni a nagy magyar politikusok a késő-középkorban (ekkor válik kötelező erejűvé a Szent Korona tana, az alkotmányért folytatott hosszú közjogi küzdelem eredményeképpen), hogy a magyarság számára semmi sem fontosabb, mint annak elfogadtatása, hogy a magyar közjogban a király rangban és hatáskörben ne első, hanem második személy legyen, azaz annak elfogadtatása, hogy a királynak felettese legyen, a Szent Korona – jogi személyként, a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanyaként... Könnyű megérteni eleinket, ha azt is tudjuk, hogy az ő tudatukban e kérdés miképpen jelentkezett... Leglényegesebbnek azt tarthatjuk, hogy ők azért ragaszkodtak ahhoz, hogy a régi idők szakrális királyának a jogutódja a Szent Korona legyen, mert még értették, érezték, hogy mekkora a különbség a szakrális király és a minden szakrálistól mentes király között, s hogy minden bizonnyal semmi sem volt számukra elrettentőbb, mint az, hogy a késő-középkorban beköszöntő új kor királyai már nem elégszenek meg az országlakos Isten iránti hűségével, hisz nem tekintik, nem is tekinthetik magukat már Isten akarata közvetítőjének, Hídnak országuk és az Ég között, és ezért jobban ragaszkodnak a hatalomhoz, mint bármelyik szakrális király, s hatalmuk erősítése érdekében a hűségeseket szolgákkal helyettesítik be...

Ámde a változásokkal együtt megjelenő nagy veszélyek felismerése csak erősítette a magyar nemzet méltó képviselői elhatározását, hogy „az elrejtőzött, sehol már fel nem található” szakrális király felségjogait (teljhatalmát) az egyetlen „el nem rejtőzött, megtalálható, jelenvaló” szakrális személyre, a Szent Koronára ruházzák át...

Hogy ennek jelentőségét felfoghassuk, válaszolnunk kell a következő kérdésre is:

Az a korai, szakrálisnak nevezhető társadalom, amelynek alapja a hűség és amelyben a Föld tulajdonképpen Isten tulajdona, és a hatalommal (sem a politikusi, sem a birtokosi hatalommal) gyakorlatilag nem is lehetett visszaélni, meddig tartott? Nem azonos időpontban ért végett a különböző földrészeken és egyazon földrész különböző országaiban sem... Mivelhogy a hűség (a csak Istent megillető hűség) a szakrális királyságnak az alapja, Magyarországon a késő-középkor elejéig tartott volna a szakralitás meghatározta életmód, ha a Szent Korona tana nem menti át a következő évszázadokra...

Lássuk mindezt részletesebben:

A tulajdonhoz való viszony a középkori társadalomban változik meg, mégpedig akkor, amikor a valódi hűség (az Istent megillető) hűbérúrnak (mint királynak, mint arisztokratának stb.) járó hűséggé silányul. A hűségesek egy része megmarad ugyan szabadnak, de szabadságát oklevél, illetve szerződés biztosítja, s a nemes ettől kezdve szinonimája ugyan a szabadnak, de már nem szinonimája a hűségesnek.

Az átalakulás egyik szembetűnő velejárója, hogy a királyi udvarokba költözik be a „legkártékonyabb” félelem… Ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen az uralkodók e korszakban már rendszerint visszaélnek a hatalmukkal. A félelem aztán természetesen elüldözi a hűséget, és maga köré vonzza a szolgaságot.

Hogy az európai keresztény világ uralkodói (királyai, fejedelmei, főpapjai, főhivatalnokai) meddig jutnak a züllés útján, megtudhatjuk Machiavellit olvasva. Az ő fejedelme már nem törődik Isten akaratával, s legfőbb uralkodói célja eléggé szégyenletes, mert nem más, mint a hatalom megtartása.

Felhívjuk itt a figyelmet arra is, hogy már Dante megírta az Isteni színjátékban – mégpedig hitelesen és hatásosan –, hogy mi vár az európai keresztény világra.

A Dante vészkiáltására minden öntudatos európai nemzet megpróbál válaszolni… Megkezdődik a küzdelem a legveszedelmesebb uralkodói törekvéseket  ellensúlyozni képes alkotmányért.

De a nagy kihívásra a magyar válasz a legméltóbb... A magyar válasz a Szent Korona tana...

A Szent Korona tanának néhány olyan kérdése, amely meg kellene, hogy határozza a jövendő politikai életét:

A hatalomnak a király és a nemzet között való megosztására hivatkoznak legtöbbször a régebbi korok országgyűlésein... Nyilvánvaló, hogy miért... Erre hivatkozva tulajdonképpen azt tették nyilvánvalóvá, hogy Magyarország törvényesen csak alkotmányos monarchia lehet a Szent Korona tanának kialakulása óta. Ha a király és főhivatalnokai szembefordultak az alkotmányos monarchia szellemiségével, akkor az országgyűlés méltóképpen válaszolt: ha az alkotmánysértés nem számított súlyosnak, akkor sérelemként tárgyalták, ha viszont súlyos volt, akkor megállapították a jogfolytonosság megszakadásának tényét, majd helyreállították a jogfolytonosságot.  A királynak fontos törvényjavaslatokat csak a sérelmek orvoslása és a jogfolytonosság helyreállítása után vitatták meg, s annak, hogy ettől a rendek nem tágítottak, rendkívül nagy volt a jelentősége.

A Szentkorona-tagság miképpen határozza meg a magyar nép lelki életét, magatartását?

Emlékezzünk most arra, hogy a régi korokban azért volt sok a törvénytisztelő ember a Szent Korona országaiban, mert a Szentkorona-tan nem az alattvalói tudatot, hanem a Szentkorona-tagság közjogi fogalma meghatározta felelősségérzetet, valamint az egyenrangúság és a méltóságteljes magatartás kultuszát erősítette: mert az országlakosi magatartásban a mellérendelés és nem az alárendelés elvének az érvényesülését segítette elő.

A Szent Korona egyesíti magában a nemzetet és a királyt, így a kettő együtt, szerves egységbe foglalva a Szent Korona egész teste. Az államhatalom egésze a Szent Korona egész testét illeti meg, vagyis együttesen a királyt és az egész politikai nemzetet. A Szent Korona tagjainak: a királynak (aki az organikus államszemléletben a fej) és a politikai magyar nemzetnek (az organikus államszemléletben a test többi része) a lehetőségeit következésképpen az határozza meg (nemcsak akkor, ha a hatalom akarásáról, hanem akkor is, ha pl. alkotmányozásról van szó), hogy a Szentkorona-tanban az is benne van, hogy miképpen a király sem, a nemzet sem határozhatja meg a Szent Koronához való viszonyát. Azt jelenti-e ez, hogy a Szent Korona tana nemcsak a király, hanem a nemzet hatalmát is korlátozza? Azt jelenti, hogy a Szent Korona tana mind a király, mind a nemzet cselekvési lehetőségeit szűkíti?  Igen, azt jelenti. És a gyakorlatban tulajdonképpen azt jelenti, hogy a nemzetnek nem áll jogában olyan hibákat elkövetni, amelyek létében veszélyeztetnék. Például nem áll jogában idegen érdekeket a nemzeti érdekek fölé helyezni. Nem áll jogában szerves jogfejlődés eredményeképpen létrejött történelmi alkotmányát idegenből kölcsönzött alaptörvény-gyűjteménnyel felcserélni.

A Szentkorona-tagság fogalma összefüggésben van a Szent Korona tulajdonjogával.

Ennek lényege: Minden birtokjog gyökere a Szent Koronában van, következésképp a birtok a Szent Koronára száll vissza.

A Szent Korona tulajdonjogának köszönhető, hogy Magyarország területén idegen állampolgár nem bírhatott földtulajdont. (Ha nem így lett volna, Magyarországot a Habsburg-korban valószínűleg olcsón felvásárolták volna.)

Ennek látszólag ellentmond az a tény, hogy a király külhonosnak is adományozhatott földet... Sok példát fel tudunk hozni erre.

Az ellentmondást annak ismeretében oldhatjuk fel, hogy a külhonos megadományozása csak akkor vált érvényessé, ha őt a magyar országgyűlés honfiúsította: a megadományozott tehát csak mint a Szent Korona tagja (mint magyar állampolgár) válhatott Magyarországon földbirtokossá.

Hogy is volt ez? Nagy jelentőséggel bírt, hogy a honosítás, az ún. indigénák befogadása nem a király, hanem a Szent Korona jogaihoz tartozott. Azt jelentette ez a gyakorlatban, hogy a honosítást a királynak kérnie kellett az országgyűléstől, mégpedig a Szent Koronának tett szolgálatokra hivatkozva… Az országgyűlésnek a honfiúsítást elrendelő határozatával a megadományozandó tagjává is vált a Szent Koronának, miután ünnepélyes esküt tett arra, hogy „az ország törvényeinek mindenben engedelmeskedni fog, és ennek az országnak a szabadságait tehetségéhez képest meg fogja védeni, és azok ellenére semmit sem fog elkövetni, az országból annak semmi várát és semmi részét sem fogja elidegeníteni, hanem egész igyekezettel azon lesz, hogy az elidegenítetteket visszaszerezze.”

Tegyük nyomban hozzá a fentiekhez, hogy nemcsak a földtulajdon a Szent Koronáé, hanem a stratégiai fontosságú iparágak (régen pl. a bányaipar, ma pl. az élelmiszeripar vagy az energiagazdálkodás és a honvédelem megfelelő színvonalát biztosító iparágak) vagyona is. És miképpen régen a bányák, kamarák jövedelmei is a Szent Korona tulajdonának elidegeníthetetlen részei voltak, ma a mai stratégiai fontosságú iparágak vagyonával kapcsolatos jogok összessége illeti a Szent Koronát. Jegyezzünk itt meg még annyit, hogy mennyivel gazdagabb lenne a mai magyar nemzet is, ha a rendszerváltoztatás utáni ún. privatizáció során az illetékesek tekintetbe vették volna, hogy a Szent Korona tulajdonjoga szent és sérthetetlen.

Különös tekintettel kell lennünk arra, hogy a Szentkorona-tan megteremtette a feltételeit a nemzetiségi autonómiák kialakulásának, megszilárdulásának, fennmaradásának. Ez azt jelentette, hogy megteremtette a feltételeit a nemzetek, nemzetiségek békés egymás mellett élésének.

A Szentkorona-tant mindazon államférfiaknak is tanulmányozniuk kellene, akik felelősek a Kárpát-medence jövőéért. Hisz ez a jövő attól is függ, hogy a Kárpát-medence nemzetei meg tudják-e tagadni azt a nacionalizmust, amely a francia felvilágosodás egyik negatív következménye. Képessé válnak-e választani helyette egy olyan eszmét, amely a nemzetek közötti ellentéteket feloldani képes... Hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy a Szentkorona-tan a Kárpát-medencében harmóniát teremtett, az ellene forduló nacionalizmusok viszont diszharmóniát – Trianon után.

Kérdezhetjük: Mi is helyettesíti ma, 2003-ban a történelmi magyar alkotmányt?

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a közjog, az alkotmányosság nagy kérdéseiben szépítsük, leplezzük a valóságot, ezért nem hallgathatjuk el azt a sajnálatos tényt, hogy amit ma a Magyar Köztársaság Alkotmányának nevezünk, az egy különös ötvözet. Áll ez ötvözet a Szovjetunió nevű egykori megszálló hatalom által a magyar nemzetre kényszerített 1949. évi alkotmányszövegből és ennek a német minta alapján végzett módosításaiból… Nyíltabban fogalmazva: áll ez alkotmánynak nevezett szöveg Sztálin parancsából (aki már akkor bevallotta Milovan Gyilasznak, hogy a magyar nemzet gerincének a megtörése céljából óhajt beleszólni a magyar közjog kérdéseibe, amikor még csak az 1946. évi 1. törvénycikk megalkotását „várta el” a magyar országgyűléstől), és áll azon ún. weimari alkotmány részletekben való, de szolgai átvételéből, amelyet – kevés módosítással – előbb az első, majd a második világháború után „kínáltak fel” a legyőzött németségnek a győztes hatalmak, mégpedig büntetésből.

Önszántukból miért is választották volna, hisz vállalása egyet jelentett a hagyományokkal való szembefordulással, valamint a liberális eszmények feltétlen szolgálatával. Lényege: A közjog céljai nem a nemzeti sorskérdésekre, hanem a társadalmi helyzetre irányulnak. Legfontosabb célja: az egyéni szabadságjogok korlátlanná válásának biztosítása. A nemzet elsorvadhat, az egyéni szabadságjogok nem sérülhetnek. Ennek következményeit már tapasztalják a mintaállamban, de tapasztalgatjuk mi is idehaza… És itt még egy különös ellentmondásra is felhívhatjuk a figyelmet: az uralkodóvá váló liberális ideológia nem tűri meg az önvédelmi konzervativizmust… Ez azt jelenti, hogy csak az a nemzet számíthat támogatásra, válhat tagjává a jóléti államok nemzetei közösségének, amelyik lemond a hagyományos önvédelemről: nem ragaszkodik az abortusz tilalmához, az anyaság szentségének méltó megbecsüléséhez és megbecsültetéséhez, a nemi eltévelyedéseket hajlandó természetesnek és jogosnak tekinteni stb. Csakhogy mindazon nemzetek, amelyek lemondanak a hagyományos önvédelemről, szükségképpen elsorvadnak, kihalnak… Miben is áll tehát a nagy ellentmondás? A liberális ideológiát feltétel nélkül elfogadó, azaz önvédelmi ösztönét elfojtó, azaz kivesző nemzetek országát a jövendőben csak azon nemzetek kései utódai lakhatják be, amelyek éppen azért sokasodnak,  mert ahelyett, hogy megfelelnének a liberális elvárásoknak, őrzik hagyományaikat… - Világi konzervativizmus vagy vallási fundamentalizmus híveiként? Ez most mellékes. Ami nem mellékes: az uralkodóvá váló liberális ideológiának végül azon nemzetek utódai lesznek az áldozatai, akik elfogadják, sérthetetlennek tekintik a liberális alapelveket, és azon nemzetek utódai lesznek a kedvezményezettjei, amelyek ma nem felelnek meg a liberális elvárásoknak… Elképzelhető-e ennél félelmetesebb ellentmondás?

Nem könnyű felfogni, hogy az 1990. évi rendszerváltoztatáskor a magyar nemzet képviselői miért riadtak vissza attól, hogy a jogfolytonosság helyreállításának kérdését érdemben felvessék. Annak ellenére nem, hogy a jogfolytonosság helyreállítása, tudjuk, nem oldható meg egykönnyen, de még a helyreállításnak a tervezete sem vethető papírra egyik napról a másikra... Ami bizonyos: egyetlen percre, de csak egyetlen percre mindent érvényesnek kellett volna tekinteni, ami a jogfolytonosság megszakadása órájában érvényes volt. De a következő percben már el kellett volna kezdeni a hatalmas munkát, melynek során megítélhették volna a magyar nemzet ezzel megbízott tagjai – az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjai – , hogy a történelmi magyar alkotmányból mi vált korszerűtlenné, illetve mivel kell feltétlenül kiegészíteni. Miért nem vállalták a jogfolytonosság helyreállítását azok, akiknek megadatott, hogy felelős beosztásban részt vállalhassanak a rendszerváltoztatás irányításában? Megszűnt volna a megszállás alatt létrejött államadósság, érvényét veszítette volna a bősi vízierőműről szóló szerződés... Mégsem vállalták. Miért? Nem tudjuk.

A jogfolytonossághoz való ragaszkodásról egyébként senki sem állíthatta volna még csak azt sem, hogy magyar sajátosság. Van angol jogfolytonosság, van spanyol jogfolytonosság stb. És ma sem neheztel a világ sem az angolokra, sem a spanyolokra, mert nem mondanak le a régi közjogukkal való folytonosságról.

1990-ben mintegy varázsszóra újjászülethetett volna a magyar nemzetet védelmező erős várfal, az alkotmányé… A varázsszó, varázsmondat ennyi: meg nem történtté nyilvánítunk mindent, ami a megszállás alatt a látszat-törvényhozás idején történt, azaz helyreállítjuk a jogfolytonosságot a méltán nagy hírű történelmi magyar alkotmánnyal, mégpedig a Szent Korona tana alapján…

De politikusaink nem fogták fel, mekkora szükség van az erős várfalra, az alkotmány várfalára…

A jogfolytonosság helyreállítása elmaradásának következménye minden rossz, ami azóta ért minket…

Politikusainknak nem kellett az erős várfal… Most sem kell, az Európai Unióba való belépés idején… Lépjünk csak be oda védtelenül… Hát nem elég, ha az angolok, németek, franciák védik önmagukat? Még mi is védjük önmagunkat?

Nem áll tehát az erős várfal… Mit tarthat ma legfontosabbnak bárki magyar, aki kész méltóképpen küzdeni a magyar nemzet méltó jövendőjéért?

Helyreállítva a közjogfolytonosságot a Szent Korona védelme alatt, a Szent Korona tana által érvényesülő törvénysértés jogot nem alapít elve alapján – meg kell teremtenünk a közjogi feltételeit a magyar nemzet megmaradásának, megerősödésének. Igen, hozzá kell kezdeni a jogfolytonosság helyreállításához – nem országgyűlésen, hanem jogfolytonosság-helyreállító nemzetgyűlésen.

Vonjuk le a legeslegidőszerűbb következtetést is: az Európai Unióhoz való csatlakozásról még tárgyalni is csak azután lett volna szabad, miután helyreállítottuk a jogfolytonosságot…

Fentiek elmondása után még feltehetünk néhány időszerű kérdést:

Miért lehetne példaértékű az Európai Unió számára, hogy a Szentkorona-tan a Kárpát-medencében harmóniát teremtett, az ellene forduló nacionalizmusok viszont diszharmóniát – Trianon után?…

Miért állna érdekében még az Európai Uniónak is, hogy a magyar nemzet helyreállítsa a közjogfolytonosságot a Szent Korona védelme alatt, a Szent Korona tana által érvényesülő törvénysértés jogot nem alapít elve alapján?

Vissza az oldal tetejére