Vissza a főoldalra * Vissza az előkészületek 2003 februárban oldalhoz
1944-ben a bevonuló német hadsereg elszakította a magyar államot a történelmi magyar alkotmánytól. Az utánuk bevonuló szovjet hadsereg fenntartotta a megszállás állapotát, alkotmányos viszonyok rendeződéséről továbbra sem lehetett szó. Az alkotmány-ellenes helyzet leplezésére az 1949/XX-as törvényt nevezték ki alkotmánynak, amely máig ezen a néven fut hivatalosan. 1956-ban nem kerülhetett sor az idő rövidsége miatt alkotmányozásra. Az úgynevezett rendszerváltás legfeltűnőbb fogyatékossága, hogy az alkotmányozást (a magyar alkotmány jogfolytonosságának elismerését) mind a mai napig elhalasztotta.
Az alkotmányozó nemzetgyűlésre nem került sor. Elmaradt a 12 évi nagy sietségben, vagy nem is volt rá igazán politikai akarat?
Nemcsak az alkotmány ügye nem került nyugvópontra. Az elmúlt 12 évben az ötvenes években államosított gazdaságot nem azok kapták vissza, akiktől elvették. Mind a személyeket, mind a szervezeteket tekintve túlnyomó többségében nem került sor az államosítás előtti állapotok helyreállítására. Új tulajdonosok vették birtokba a föld nagy részét, a régi kisüzemek épületeit, még megmaradt javait, a Kereskedők és Iparosok Baross Szövetsége nem kapta vissza székházát, a Hangya Szövetkezetek nem indulhattak újra, A nemzeti színháznak hagyományozott telken az Astoriánál csupaüveg irodaház épült, számos önsegélyző, karitatív, kultúrális egylet, párt, iskolafenntartó hiába kérte régi javait. Folyik a nemzet, az ország felszámolása.
A megfogható anyagi javakon túl bizonytalan a tudati, szellemi értékeink sorsa is.
Nemzetgyűlés helyett úgy tűnik, életünket az Európai Uniós csatlakozás fogja végleg elrendezni. Ebben mind a négy jelenlegi parlamenti párt 386 képviselője megegyezik. Szándékuk, törekvésük feltehetően tiszta szívvel vállalt jószándékból ered. A pártokba szervezett, az országgyűlésben képviselt politikai akarat törekvése tehát egyértelmű. Számukra ami a szorosan vett uniós menetrenden kívül esik, az merő illúzió, sőt minél kijjebb esik, annál inkább a káros illúziók világába tartozik.
Egy tűnődő gondolat erejéig legalább vegyük tudomásul, hogy a partvonalon kívül az alkotmány ügyében miért aggódnak jelenleg azok, akik mint mindenki az országban csak az európaiak közösségében tudják elképzelni a magyarság jövőjét (tehát Európában, amint mondják) - de felteszik azt a szentségtörő kérdést is, hogy vajon az Unió vállalja-e Európát? Sőt: vajon az országgyűlésben megjelenő politikai elit vállalja-e a magyarságot, és kellő súlyával kezeli-e a magyar identitás gondjait?
Nagy eredmény, nagy siker volt a Szentkorona áthelyezése az országház épületébe.
Azonban a jelkép csak akkor fontos, ha a valósághoz kapcsolata van. Lehet-e a koronának kapcsolata az érzelmi kötődésen túlmenően a jelenünk, jövőnk valóságához? Vessünk egy pillantást a korona által fémjelzett alkotmányosság, a történelmi magyar alkotmány öröknek feltételezett, íratlanul is kötelezőnek tekintett értékeire, igazságaira.
I. Alkotmányos alapelvek
A hely szűksége miatt csak tömör felsorolásra van lehetőség.
1) Az államra kötelező igazságok, értékek[1] és az állam által hozható törvények, parancsok közti különbségtevés legfőbb intézménye, eszköze, útja az alkotmány.
▪ Az alkotmányos elvek, igazságok összetett biztosítékrendszere alakult ki a történelem során, amely a modern korban sajnálatos módon fokról fokra erodálódott. A döntő fordulat a német megszállás időpontja volt. Ekkortól még csak szó sem lehetett többé (egészen a mai napig) az alkotmányos elvek maradéktalan kikényszerítéséről a hatalom önkényével szemben.
2) Ismert alapelve a magyar alkotmánynak, hogy senki élő ember, testület nem kaphat teljhatalmat
▪ Ennek a biztosítékát úgy fogalmazta meg az alkotmányos hagyományunk, hogy a hatalom teljességét a nemzet egészét, a nemzet érdekeinek összességét megjelenítő szentkoronához kötötte, amelyből a hatalom gyakorlója csak részesedhetett. Van még annyira közeli a XX. század egész világot megrengető diktatúráinak élménye, hogy ezt a tételt, tiltást aktuálisnak érezhessük. Legalábbis nekünk, magyaroknak tiltja az alkotmányunk a teljhatalom elismerését magunk között, magunk fölött.
3) Alkotmánytan címen általánosan használnak egy egyetemi tankönyvet az országban 10 éve[2], amelynek első mondatában szerepel a következő rész, idézem: „Az alkotmány … olyan alaptörvény, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat …”. Itt az „alkotmány” szó hagyományos jelentése és a könyvben hozzá kapcsolt definíció nem egyezik. Ez a mondat önkényuralmi elvet ismer el. A magyar alkotmányos hagyomány nem ismeri el az önkényuralmat. A magyar alkotmány hagyománya másként fogalmaz, mert szerinte az emberi személyiség lényegétől fogva szabad, ezen szabad emberek hagyományozottan szolidáris közössége a nemzet, amelyet a szentkorona jelenít meg, és az állam a nemzet „önkormányozó” eszköze.
▪ Tehát magyar észjárás szerint nem az állam kegyéből vannak emberi jogaink. Az állam - szemben a jogpozitivista felfogással - nem forrása a jognak, hanem eszköze a jogok érvényesítésének, a feltételek megteremtésének. Felhívom a figyelmet, hogy ezen egyetlen definíció kedvéért a történelmi hagyományunk elismeréséhez feltétlen ragaszkodnunk kell – még uniós tárgyalási nyomás alatt is.
4) A magyar alkotmányos hagyomány szellemiségét a nemzet szerves politikai egységként való felfogása jellemezte, amelyben az alkotmányra hivatkozva nem lehet legálisan kijátszani egymás ellen társadalmi rétegeket.
▪ Ha ilyen történt, akkor azzal sérültek az alkotmányos elvek. A különbség a korábbi és mai idők között az, hogy akkor meg lehetett nevezni az alkotmány sérelmét, ma nem. Ma még az „alkotmány” szót is igyekeznek másra használni, nemhogy az alkotmányos elvek sérelmét tartanák számon.
5) A „törvényszegés jogot nem alapít” elve egy ismert fordulata a magyar alkotmányos hagyománynak.
▪ Ha a jogbiztonságot fontosnak tartjuk, akkor ez az elv sem szégyellni való.
6) Mai közgazdasági fogalommal élve a föld tulajdonának a szentkoronához rendelése nem más, mint a természetes monopóliumok használatának szabályozása, magántulajdonának tilalma, az idegen tulajdonos révén a természetes monopóliumok utáni járadék nemzettől való elvonásának tilalma.
▪ Hiába enyhültek egykor az írott törvényekben az ősiség megszüntetése után ezek az előírások, az íratlan alkotmányos igazságok, értékek világában változatlan jelentőséggel bírnak a mi napjainkban, jelenünkben is.
▪ A föld sorsa az egész országot aggasztja. Hovatovább a parlamenti és parlamenten kívüli politikai látásmód választóvonalaként szerepel.
7) Az alkotmányellenes hatalommal szembeni ellenállási jog, szigorúbb felfogás szerint kötelesség talán a legközismertebb alkotmányos elv,
▪ amelyet ugyan idővel enyhítettek, majd formálisan töröltek is alkotmányos megállapodásokból, - azonban az egyik legáltalánosabb társadalmi erkölcsi elvárás, garancia korunkban is az embertelen, emberiség ellenes parancsok végrehajtásának tilalma – a kettő ugyanaz. Miért ne nevezhetnénk néven, hagyományos szavainkkal, hagyományos formában?
8) A magyar közjogi anyanyelv egybeforrott a magyar alkotmányos hagyománnyal. Számunkra a szabadság nem fejezhető ki, és nemzeti szélességben nem élhető meg a magyar alkotmány fogalmi építménye nélkül.
▪ A stílus maga az ember, a forma és tartalom nem szakítható el mindig egymástól károsodás nélkül. Identitásunk meghatározó eleme a magyar alkotmányos hagyomány. Az európai politikai, gazdasági közösségbe tartozásunk, kapcsolódásunk (földrajzilag és kultúrálisan Európa kellős közepén) nem jelentheti emberi tartásunk feladását, az emberi szabadság eszményét, az emberi igazságok, jogok igényét szolgáló hatalom követelményének a feladását.
Nehéz feladat, de mérlegelni kell a módját alkotmányos hagyományunk, kultúránk nemzetgyűlést nélkülöző megélésének. Ha nincsen nemzetgyűlés, akkor nem az alkotmányunk enyészik el, hanem annak diktatórikus tiltása váljon tarthatatlanná.
II. Alkotmányos minimum és az integráció
Ha halványan, de mind a mai napig élő hagyománya a magyarságnak az erőteljes alkotmányos szemlélet. Ott van az irodalomban, költészetben, történelmünkben, ott volt 1956-ban. - De ma nincsen jelent a parlamenti politikai pártokban, nem került sor jogfolytonosságot elismerő vagy legalább az alkotmányos múltunkat méltató alkotmányozó nemzetgyűlésre. - Viszont elindult egy másik útja az alkotmányos igazságokhoz való viszonyunk rendezésének, éspedig fogalmi tisztázása, egyre szélesebb körben újra felfedezése, jelen helyzetünk értékelése útján. Ennek a parlamenti politika keretein kívül rekedt folyamatnak részeként vetődött fel a gondolat, hogy a mai ellentmondásos helyzetben akkor lehet eligazodni, az alkotmányos értékeket a magyarság körében a jövő számára is közvetíteni, ha kimondásra kerül, hogy:
1. Az 1949/XX-as törvény lényegét, funkcióját tekintve nem alkotmány a magyar fogalmak szerint, hanem legfeljebb a törvényhozást szabályozó alaptörvény, amely nem ismeri el a magyar alkotmányos hagyományt
▪ amely az elismerés, a viszony rendezése helyett önmagát nevezi alkotmánynak a 77.§(1)-ben, ami egy az állam által idegen megszállás alatt alkotott definíció, és semmiképpen sem tekinthető az államra kötelező elvek, igazságok tekintetében minden kétséget kizáróan mérvadónak.
2. Alkotmányos hagyományunk alapigazságait semmilyen modern politikai meggyőződés nem tagadhatná, nem ítélhetné el.
▪ Az európai kultúrájú országok politikai és gazdasági közösségét hosszú ideje próbálják megalakítani, a Római birodalom előképe, mintája végigvonult az európai történelmen. Milyen európai közösség lenne természetes foglalata a magyarságnak? Egy az alkotmányos értékeket, igazságokat méltányoló, azokra szervezeti garanciákat is nyújtó európai közösség, amely a magyar alkotmányos hagyományokra tekintettel alakítaná velünk való kapcsolatát (úgy is mint alkotmányos tudatú nemzettel és úgy is mint országgal). Jelenleg „Európai Unió” néven folyik az egyesítési kísérlet.
▪ A magyar csatlakozási törekvés eddig annyira feltétel nélküli volt az elmúlt 12 évben, hogy a magyar állam, a magyar politika (országgyűlés vagy kormány) részéről meg sem fogalmazódtak a tárgyaló küldöttség számára a csatlakozási alkotmányos kikötések. Feltétel nélküli megszűnést szorgalmaznak. 5-10 éves taktikai előnyökről beszélnek, és mindörökké kívánják felszámolni Magyarországot (no meg egyúttal Európát a maguk cinkosságával).
3. Valami módon vállalni kellene a magyar alkotmányos hagyományok lényegét a nyilvánosság előtt
▪ a modern életben vállalható lényegi közjogi normaként (akár a belpolitikában, akár az uniós csatlakozásban) – a kiürült formát idéző, idegenforgalmi, hungaricum jellegű emlékezéstől elkülönítve.
4. Alkotmányos tudatunk vállalására szellemileg is szükségünk lenne, mint elemző eszköztárra, mint közjogi anyanyelvre, amely latens módon még mindig átszövi tudatunkat a népmeséktől kezdve a Mátyás-király történetek igazságain át a XIX-XX. századi magyar irodalom túlnyomó részéig, politikai, jogi, közgazdasági, szociológiai gondolkodásunk rejtett szempontrendszeréig.
▪ Álljunk ki amellett, hogy legalább kultúránkban, vitatkozó érveinkben, probléma megoldás keresésünkben „legálisan”, kárt okozó öncenzúra nélkül élhessünk vele, ha perdöntő szerepét esetleg nem érnénk el a közeljövőben. A magyar alkotmány hagyománya szerint tehát az alkotmányt nem a hatalom fogalmazza, hanem az aktuális hatalomtól függetlenül tudati entitásként létezik, és a hatalomnak kell azt elismernie – hogy alkotmányos legitimitást szerezhessen.
5. Az Európai Unió kapujában el kell gondolkozzunk, hogy ha belépünk, akkor mit viszünk magunkkal az európai integrációba, illetve hogy miként, milyen állapotban csatlakozzunk.
▪ A magyar alkotmányt megtagadó lelki görcsünket, pszihózisunkat hagyjuk kívül. És vigyük be azon meggyőződésünket, hogy vannak dolgok, amelyekről helyes, kell alkudni, de vannak dolgok, amelyekről értelmetlen a taktikai alku, mert természetük szerint az egyetemes emberi értékeket, az európai kultúra lényegét érintik – amint például alkotmányos hagyományunk is. Ez a különbségtevés általános emberi feladat, dilemma, kortól függetlenül, egész Európában.
6. Nem beszélve arról a veszélyről, hogy miféle változási, fejlődési úton járó európai közösségbe készülünk belépni, és hogyan? Miféle hivatkozási pontunk marad a számunkra kiszámíthatatlanul felerősödő egyik-másik uniós politikai irányzat esetleges alkotmányos érzéketlenségével szemben?
▪ Ez nem akadékoskodás, hanem figyelmeztetés, hogy természetes eszköztárunkat mesterségesen szűkítjük, ha a magyar alkotmány hagyományának kulturális és politikai súlyától, aktuális jelentőségétől eltekintünk. Hogy váratlan fordulatok, fejlemények bekövetkezhetnek, arra példaként említhető meg az úgynevezett konventben most formálódó úgynevezett alkotmányt, amelynek a tervek szerinti záró bekezdése „rugalmassági kikötés” néven éppen az alkotmányos elvek garanciájának elvi lehetőségét tagadja – azáltal, hogy az Unió bizottságai azt szükség szerint felülbírálhatják, sőt módosíthatják.
7. Azt már zárásként jegyzem meg, hogy a magyar alkotmány formulája szerint a koronához, tehát alkotmányhoz való viszonyát sem a nemzet, sem a hatalom gyakorlója nem határozhatja meg. Az ilyen döntés semmis – az alkotmányos hagyomány fogalmi rendszerében.
▪ A „semmis” kitétel erősnek tűnik. De meg kell jegyezni, hogy tulajdonképpen egyetemes emberi erkölcsi, politikai, jogi, társadalmi evidenciák rendszere a magyar alkotmányos hagyomány lényege. „Csak” - magyarul fogalmazódtak, a magyar történelem során. Az evidenciák tagadása minden normális elme előtt „semmis”, sőt értelmetlen. Az anyanyelv használata ugyancsak világszerte elismert alapjog (az evidenciák tagadhatatlansága mellett). Az identitás megtartásához való jog is világszerte elismert alapjog.
Legyünk higgadtak. Találjuk meg a módját annak, hogy ez a sok rész-evidencia együttesen a tényleges magyar alkotmány vállalásához vezethessen.
Ezen elvek alapul vétele, ismerete, megfelelő kezelése elengedhetetlen bármilyen EU tárgyaló képviseletünk tagjai között, esetleges uniós képviseletünkben, hazai jogi és közgazdasági gondolkodásunkban, általános műveltségünkben – vagy például a földkérdés kezelésében.
Ha pedig így van, akkor nem szabad végleg feladnunk azt, hogy a magyar nemzet, országunk a nagyvilág tágabb kereteibe illesztésekor szabadságunk maradékát visszaállítva a közjogi anyanyelvünket használhassuk, szerződéseink magyar szövegét annak megfelelően fogalmazhassuk, alkotmányos hagyományunkat meghivatkozhassuk, az alkotmányos igazságokat számon kérhessük, megélhessük – az alkotmányos elvekhez ragaszkodhassunk – attól való eltérésre ne kényszerüljünk
A koronát az országházban egymillióan tekintették meg. De a magyarság alkotmányos eszméiről ki tudhat még? Ötven éve nem tanítják, aktualitásáról értekezni a mai napig mind a jobb, mind a baloldali sajtóban lehetetlen vagy legalább is "illetlenség", 12 év alatt a parlamentben nem lehetett szóba hozni az alkotmányos hagyományunkat magas tudományos szinten tárgyaló szentkorona tant. Végképp elenyészett ez a tudati kincsünk? Talán nem. Meg kell találni a módját felélesztésének.
Budapest, 2003. február
Fáy Árpád
Az Alkotmányossági Műhely munkái alapján