Vissza a főoldalra * Vissza a "Drábik" előlaphoz
Drábik János: Az állam felett álló jog
Azok, akik gúnyolódnak a Szent Korona említésén, és azt megvetően és cinikusan „micisapkának” nevezik, jó lenne, ha bizonyos tények felett mélyebben elgondolkodnának. A Szent Korona és a Szent Korona tana nagyon is hasonlít mindarra, amit Mózes öt könyve, a bibliai Ószövetség és a Talmud tartalmaz. A Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát a magyar nép számára a Szent Korona, és a Szent Korona tana jelenti. Ebben benne van a kiválasztás gondolata. Ahogyan a Frigyládában őrzött két kőtábla azt a szövetséget rögzíti, amelyet Jahve, a zsidó nép törzsi istene, kötött kiválasztott népével és annak fiaival, ugyanúgy a Szent Korona jelenti a magyar nép számára ezt a kiválasztottságot és ezt a transzcendens dimenziót. Az a bizonyos szövetség, amit Jahve kötött a kiválasztott néppel, valójában nem szerződés volt, hanem Isten ajándéka az ő népének.
Amikor Jézus Krisztus formájában megjelent az új főpap, az bizonyos lényeges módosításokat tett ezen a szerződésen. Egyrészt hirdette, hogy a mennyek országa nem evilági, másrészt a vér szerinti leszármazáson alapuló testi Izrael helyett, az Isten parancsait követő lelki Izraelre helyezte a hangsúlyt, azaz bárki a kiválasztott néphez tartozhat, ha felvállalja Isten parancsainak a követését. Így lett az Ószövetségből, a törzsi jellegű elkötelezettségből egy univerzális új-szövetség, amely már minden egyes ember döntésén alapul, még pedig azon a döntésén, hogy hajlandó-e elvállalni Isten parancsainak a követését. A földi Jeruzsálem helyét is a mennyei Jeruzsálem foglalta el. A szövetség könyve, vagyis Mózes öt könyve is kultikus tárgy. A szövetség ládája, a Frigyszekrény ugyancsak vallási kultusz megszentelt tárgya. Az arannyal befont akácfa-szekrény, a Tízparancsolat tábláinak őrzőhelye, a szövetség törvényhozásának központja, és Isten jelenlétének látható jele. A törvény határozott iránymutatás. Idetartozik a Tízparancsolat, a Szövetség Könyve, a Szentség törvénye. A pap helyébe pedig az írástudó lép, mint magyarázó, mint tanító.
A Tóra a Pentateuchus-ban, vagyis a mózesi könyvekben feljegyzett könyvekből áll, később pedig mindabból, ami az Ószövetség könyveiben található. A Talmud (vagyis tan, tanulmány) összefoglalja azokat a tanokat, amelyek a mindennapi élet alapját képező terjedelmes törvény-gyűjteménnyé fejlődtek. A Misna, amely időszámításunk után, azaz Krisztus után zárul le, a Talmud alapját képező szövegmagyarázatokat tartalmazza és az Ószövetség kora utáni zsidó műveltségi hagyomány kompendiumának tekinthető. A Misnát is magyarázatokkal és kiegészítésekkel látják el az egymást követő nemzedékek: ez a Gemara. A Misna és a Gemara együtt alkotja a Talmudot. A babilóniai Talmud a Krisztus utáni 500. esztendőben fejeződik be. Magyarázatokat tartalmaz a mózesi könyvekhez, a Tórához, ezek kiegészülnek bölcs mondásokkal, tudományos kérdések elemzésével, elbeszélésekkel, néprajzi ismeretekkel, folklórral, a népi szokások és hagyományok leírásával. Mivel ezekben a történelmi időkben a zsidó nép még nagyrészt nomád életmódot folytatott és vándorolni kényszerült, ezért a templom-szentély mozgó szentély volt, amely a szövetség ládájával és a felhővel Isten személyét szimbolizálta.
A zsidó szertartások részét képezték az élő áldozatok, amelyek a bűnök bocsánatát célozták. E helyütt még célszerű utalni arra, hogy a zsidó népben számos irányzat létezett. Ezek közül a farizeusok, a jómódú réteget alkották, pénzváltással is ők foglalkoztak, és gondosan elkülönültek mindentől, amit tisztátalannak tartottak. Krisztus előtt 76 és 67 között uralkodó befolyásra jutottak a zsidóságban, és évszázadokra meghatározták sorsának alakulását. A szadduceusok papi kasztjával ellentétben, a farizeusok hittek a halottak feltámasztásában és az angyalokban. A Biblia Újszövetségének evangéliumai a farizeusokat és az írástudókat lényegében összetartozó csoportnak tekinti. Az evangéliumok bírálják a farizeusok gondolkodásmódját és életét. Jézus ostorozza gőgjüket, kapzsiságukat, tisztelet-hajhászásukat és képmutatásukat.
Mindez úgy függ össze a magyar Szent Koronával, hogy amiként a zsidó népet szent könyvei, hagyományai segítették fennmaradni a történelem viharaiban, mert ez a metafizikai háttér, ez a transzcendens dimenzió óriási erőt adott ennek a népnek, ugyanúgy a magyar Szent Korona is szakrális jellegű. Ez a magyar nép metafizikai háttere, transzcendens dimenziója, az a köldökzsinór, amely összeköti a kozmikus világgal.
Kocsis István 2000.-ben a Püski Kiadónál megjelent „Magyarország szent koronája” című munkájában kísérletet tett arra, hogy a Szent Korona tanát és misztériumát feltárja, és közérthetően megfogalmazza. A történésznek és drámaírónak egyaránt kiváló Kocsis István felismerte: a szakértőktől egyre többen várják, hogy méltóképpen megmagyarázzák nemcsak azt, hogy miért időszerű a Szent Korona közjogi tanának megismerése, de olyan kérdésekre is választ várnak, hogy a Szent Korona miként fogható fel élő személyiségnek, miképpen tekinthető a magyar államhatalom legmagasabb alanyának. Ehhez szükséges, hogy a szakemberek megmagyarázzák, mit jelent a Szent Korona tagjának lenni, mi a Szent Korona tana, mit jelentett és mit jelenthetne ma a Szent Korona misztériumában élni?
A Szent Korona az államhatalom legmagasabb rangú alanya
A Magyar Szent Koronában egyesül a törvényhozó és végrehajtó hatalom: a mindenkori király és a politikai nemzet. A Szent Korona közjogi absztrakció, közjogi tanítás, tan, kialakult állami személyiség, az állami főhatalom jogalanya. A Szent Korona, mint ilyen, foglalata és szimbóluma egyszerre, azaz tárgyi objektivációja az állam felett álló JOG-oknak. Amíg ez a történelmi alkotmány volt Magyarország alkotmánya, addig a Magyarország területét alkotó föld tulajdonosa a Szent Korona volt. Mindenki más csak birtokos, aki használhatta a király által adományozott területen élő emberek munkaerejét, akiket e területen élő embereknek szolgálniuk kellett, de akik soha nem voltak tulajdonosaik ezeknek a birtokoknak. Örökös híján ezek az adományozott birtokok vissza is szálltak igazi tulajdonosára, a Szent Koronára. Idegen állampolgár csak honosítás után birtokolhatott földet Magyarországon, de csak birtokolhatott, a tulajdonláshoz nem volt joga.
A Szent Korona-tan metafizikai lényegéhez tartozott a régi magyar küldetéstudat, az ÉLŐ, ÉGI IGAZSÁG-nak a méltó szolgálata. A Szent Korona, mint személyiség természetesen jóságosan cselekszik, de a szigorú büntetéstől sem riad vissza. Misztériumként a Szent Korona a magyar nemzet szent titka, úgy is fel lehet fogni, mint a magyar nemzet szent frigyládáját. Ahogy Jahve is kimondhatatlan, úgy a Szent Korona lényege is kimondhatatlan, mégis létező, jelenlévő titka és értelme, nemzetmegtartó hite és ereje van. Ennek a hitnek a megértéséhez szükség van a magyar mitológia (mert, hogy ilyen is van), a régi magyar hitvilág tanulmányozására, mert e nélkül a Szent Korona titka nem fejthető meg.
Igen sok a hasonlóság a Szent Korona, valamint a Tóra és a Talmud között. Izraelben, hogy visszautaljunk a Szent Korona tulajdonosi funkciójára, senki nem lehet a föld tulajdonosa. Kizárólag az állam a föld egyedüli tulajdonosa, Izrael népének ezt a földet Isten adta, és mindenki más csak használatra, átmenetileg veheti birtokba. A tőke szabad mozgása nem élvez elsőbbséget Isten akaratával szemben! Ugyanakkor Izraelnek nincs formális, írott alkotmánya. Sok vonatkozásban a szokásjogot tartalmazó Tóra és Talmud tölti be a megfelelő kommentárokkal az alkotmány és az alkotmányértelmezés szerepét. Bizonyos fokig azt is állíthatjuk, hogy Izraelben nincs szétválasztva az állam és az egyház, tehát nem nevezhető teljesen szekuláris államnak, mert nagy szerepe van a teokratikus hitvilág hagyományainak.
A magyar Szent Korona a történelmi magyar közjogban a régi korok szakrális királyainak a jogutódja. A Szent Korona szakrális jogi személy, teljhatalommal bíró, mindig jelenlévő, hasonló a hallhatatlan Frigyládához és a benne lévő hallhatatlan kőtáblákhoz. Ez a magyar nép szakrális alkotmánya, a magyar nemzet szuverenitásának az igazi hordozója. A Szent Korona tana, hasonlóan a Bibliához és a Talmudhoz, átmenti a későbbi korszakokba a szakrális királyság, az Istentől kapott megbízást betöltő személyiség földi léten túlmutató nagy eszményeit. mert csak így lehet híd a földi és az égi világ között. Csak a szakrális király uralkodhat Isten kegyelméből, csak ő tarthat méltóképpen kapcsolatot az ÉGI VILÁGGAL. A magyar nép szimbolikusan felfogott „jeruzsálemi temploma” a történelem során erős hatalommá vált közjog. A közjogi tanná vált Szent Korona-eszmével, azaz a Szent Korona tannal megerősített közjog jelenti a magyar nép templomát, és az általa jelképezett erős hatalmat. A Szent Korona-tan és a történelmi alkotmány ugyanis összetartja és fenntartja a magyar nemzetet. Ezért van szükség a történelmi alkotmány jogfolytonosságának a visszaállítására.
A rendszerváltoztatóknak 1989-ben a Nyugatról kölcsönzött alaptörvény helyett vissza kellett volna adniuk a magyar nemzetnek a jogfolytonosságot, amely 1944. márciusában a német bevonulással megszakadt, és a szovjet hadsereg megszállásával folytatódott. A történelmi alkotmányával együtt a magyar nép elveszítette lelkierőt adó transzcendens dimenzióját. A zsidó nép a legjobb példa arra, hogy milyen erőt jelent a transzcendens dimenzió megőrzése, élő tanításként érvényesülő közjogként való megtartása. Ez pótolhatatlan közösségformáló, államalkotó, nép- és nemzetmegtartó erő. Erről mondtak le a rendszerváltók egy szedett-vedett, toldozott-foldozott, eklektikus alaptörvény összeeszkábálásával. Ez az önjelölt személyek által rögtönzött szöveg többek között lehetővé tette a magyar állampolgárok közös vagyonának osztogató-fosztogató elkótyavetyélését a nemzetközi pénzoligarchia és hazai komprádor-kiszolgálói részére.
A háttérhatalom központi magját képező nemzetközi pénzügyi közösségnek szüksége van többek között olyan zárt társaságokra, félig titkos és fegyelmezett közösségekre, mint például a szabadkőművesség. A pénzgazdaság kamatkapitalista rendje könnyebben bevezethető és fenntartható belső összetartó erő és a múltban megkapaszkodó gyökerek és hagyomány nélkül.
A nemzetközi pénzkartell által kívánatosnak tartott kétpólusú társadalomnak atomizálódott embermasszára van szüksége, öntudatos közösség és erős történelmi tudattal rendelkező nép és független állam helyett. Itt nem az ország méretei a döntőek. Egy méreteiben kisebb országnak is lehet belső kohézióval rendelkező erős nép a lakója, és alkothat szilárd, tartós államot. Az állam és a közösség összetartó ereje nem a méretekről függ. Oroszország például ma is a világ egyik legnagyobb területű országa, lakói száma is meghaladja a százmilliót. Mégis ez az állam ma gyengének mondható, az orosz társadalom széteső és hanyatló az ország fizikai nagysága ellenére.
A Szent Korona jogi személyisége
A Szent Korona államok, népek feletti nemes, azaz JOG-okkal rendelkező absztrakt hatalmi képződmény, és bonyolult jogi személyisége van. A Szent Korona azért szent, amiért szent a Frigyláda a benne lévő kőtáblákkal, vagyis Istentől kapta meghatározott céllal, üzenettel a magyar nemzet, ugyanúgy, ahogyan a kőtáblákat is Jahvétól kapta Mózes útján Izrael népe. Ahogyan Mózes közvetítette Izrael népe felé Jahve Élő Igazságát, az egyetlent, a legyőzhetetlent, ehhez hasonlóan a Szent Korona közvetíti a magyar nép és nemzet felé az Isten szándékait érvényesítő legnagyobb Erőt, legszilárdabb Hatalmat. Az Égi Élő Igazság, vagyis az Isten szándékait érvényesítő legnagyobb erő, ez nem más, mint a magyarok istene. Ahogy a zsidó népnek is megvolt a maga törzsi istene, ugyanúgy a magyar népnek is megvolt a saját maga istene, a magyarok istene.
A régi magyar küldetéstudatban, amely hasonlít Izrael népének a küldetéstudatához, a magyarság különleges hivatása ennek az Égi Élő Igazságnak a méltó szolgálata. A Szent Koronát az angyal hozta. A mózesi kőtáblák parancsait Isten adta át Mózesnek a sina-i hegyen. Mindkettő a néphit kérdése. De ez a hit nemzetfenntartó, közösségépítő erő, amely a benne hívőt képessé teszi arra, hogy önmagát felülmúló, nemes tetteket hajtson végre és különleges elhivatottságú életvitelre serkenti. Ezért nem lehet babonaként elvetni, és nevetségessé tenni a hitet, a Szent Korona mindenek-felettiségében, sérthetetlenségében, Istentől való származásában és eredetében. A Szent Korona tulajdona volt Magyarország. Ha nincs Szent Korona, akkor Magyarország bárkinek elidegeníthető, és bárki a tulajdonosa lehet. A Szent Korona a JOG objektivációjaként a király és a politikai nemzet felett álló absztrakt jogi személyben fejeződik ki. Benne objektivizálódik tartalomként a magyar nemzet egészét megillető, képviselő, kifejező, megtestesítő legfőbb hatalom: a magyar nép szuverenitása! Az Európai Unióba való belépéssel ez a szuverenitás kerül örökre veszendőbe.
A Szent Korona tehát a magyar nemzet egészének a legmagasabb szintű megtestesülése. Isten, azaz az ember kozmikusá tágult dimenziója, és az evilági magyar nép egyesül benne, mint szakrális tárgyban. A Szent Korona tehát a magyar nemzet transzcendens dimenziója, az ég egy darabja. Ez köti össze a véges magyar létet az örökké való kozmikus léttel. Miért ne lehetne a magyar népnek is saját, nemzet-fenntartó misztériuma, saját mitológiája? Ha el is késtünk ennek a tudatosításával, mégis jobb későn, mint soha ezt a mitológiát feltárni, tanulmányozni és megőrizni. A Szent Korona ilyen értelmezésben a magyar nemzet fennmaradásának, létének szent titka. Isten gondolata a magyar létről, a magyar küldetésről ezen a világon. Ha tanulmányozzuk, akkor apránként felfedezhetjük, hogy miért hozta Isten létre a magyar nemzetet, és mi ennek a magyar nemzetnek a differentia specifica-ja, vagyis azok a csak rá jellemző különleges tulajdonságok, amelyek minden más néptől és nemzettől megkülönböztetik? A létében fenyegetett magyarság a Szent Koronával, mint közösségfenntartó és megőrző erővel, ebbe belekapaszkodva eredményesen tudna védekezni, mert az a nemzeti önvédelem szakrális, absztrakt letéteményese, szellemileg létező hatóerő. A magyar Szent Korona révén lesz a magyar Isten népévé, válik ugyanúgy beavatott néppé, ahogyan Isten választott népe lett Izrael lakossága. Ez a magyar nép isteni titka. Aki ebbe a titokba bele tud pillantani, aki annak legalább egy részét megérti, az beavatást nyer, és részesül a magyarrá válás misztériumában.
Regnum Marianum és az ősmagyar Nagyboldogasszony
A Magyarok Nagyasszonya és a Napbaöltözött Asszony – Babba Mária -tulajdonképpen az ősi magyar vallási hagyományok és a kereszténység termékeny egymásra találását szimbolizálja. A Regnum Marianum, vagyis, hogy István király Máriának, a Magyarok Nagyboldogasszonyának ajánlotta fel királyságát, közjogi fogalommá vált. A XII. és a XIII. században a Szent Korona még azonos volt az országgal. A Szent Korona-tan fokozatosan alakult ki és lényegében az állam és a társadalom felett álló jog, azaz az alkotmány, az igazi alkotmány szerepét kapta. Ezt az állam feletti – Istentől vagy a természeti törvényekből eredő – JOGOT nem ismerte el a jogpozitivista felfogás, amely mindent az államból vezetett le. Ez a pozitivista empirizmus azonban igen szegényes, földhözragadt empirizmus. Az állam felett álló JOGOT nem lehet az állam akaratából levezetni. Ez a JOG nem az állam akaratát fejezi ki, hanem az államot kötelező szabályokat tartalmazza, amelyeket az állam nem szeghet meg, ha igényt tart arra, hogy jogállamnak tekintsék.
Mivel Magyarországnak ma nincs alkotmánya, azaz az állam felett álló és az állam által meg nem változtatható JOGA, hanem csupán az állami akaratot kifejező és az állam által alkotott alaptörvénye, amellyel az állam az állampolgárait kötelezi, és önként vállal magára - minősített parlamenti többséggel bármikor megváltoztatható - korlátozásokat, ezért indokolt a kérdés: joga volt-e egy önjelölt csoportnak és egy pártok által dominált parlamentnek paktum elfogadásával lemondania a jogfolytonosság helyreállításáról, a magyar állam feletti „Szent Jogról”, vagyis az ezeréves magyar nemzet legfontosabb szükségleteit, érdekeit és értékeit tartalmazó Szent Korona-tanról. A Szent Korona, mint a legfontosabb közösségi jogokat, privilégiumokat hordozó absztrakt jogi személy, a magyar nemzet szuverenitásának a megtestesítője. Erről, egy torzított választással létrejött és korlátozott legitimációval rendelkező párt-parlament nem dönthet. Erről csak egy igazi legitimációval bíró, azaz teljes körű képviseleten nyugvó alkotmányozó nemzetgyűlés és népszavazás dönthet. A jogfolytonosság helyreállításának az elmaradása lényegében alkotmányos szünetelést jelent. A Nyugat írott alkotmányaiból kölcsönzött elit alkotmány a maga frázis-jellegű közhelyeivel nem képviseli a nemzetet. Ez nem JOG, hanem csak egy elit akaratát állami akarattá átalakító alaptörvény. Nem áll az állam és a társadalom felett, hanem csupán bitorolja az igazi történelmi alkotmány, a Szent Korona és a Szent Korona-tanban kifejezett szakrális jogi személyiségnek a felségjogait.
A magyar állam és a magyar nemzet absztrakt jogi személyiségének a neve: Szent Korona. Ezek a Szent Koronát megillető felségjogok valójában a magyar nemzet szuverenitását fejezik ki.
A szakrális fejedelem és a nemesség
A nemesség hűséget jelent a küldetéshez, az isteni elhivatás teljesítéséhez. A törzsi vezető szakrális fejedelem, közvetítő a közösség és Isten között. Hűséges az, aki az utasításokban, a törvényekben felismeri Isten akaratát. A királyt is megilleti a hűség, ha Isten akaratát közvetíti. Ha azonban a király nem szakrális uralkodó, akkor a hűség a Szent Koronának, a szakrális jogi személynek szól, nem pedig a nem szakrális természetes személynek. Nemesnek lenni annyit jelent, mint hűségesnek lenni, tehát a nemes a hűséges szinonimája. A hűbérúrnak való hűség azonban nem azonos az Istent megillető hűséggel.
Aki a hűbérurához hűséges az részben megmarad szabadnak, de ezt a korlátozott szabadságát oklevél és szerződés biztosítja. A nemes ettől szinonimája a szabadnak, mivel a nemes ember szabadnak számított, de a nemes nem szinonimája a hűségesnek. A történelmi új kor farizeus királyai azt állítják, hogy isten kegyelméből uralkodnak, ezért követnek el mindent például a Priory of Sion, (franciául Prieuré de Sion), hogy származásukat egyenesen Jézustól vezessék le. Ez a Grál legendának is a lényege.
A Szent Korona, mint szakrális jogi személy tökéletes lehet, méltó absztrakció Isten, és Isten akaratának a közvetítésére. Sterilen tartható, könnyebben őrizheti szentségét, segítheti a magasabb rendű – transzcendentális – hagyományok őrzését: Isten akaratának komolyan vételét, a magyarság isteni eredetű küldetését. Ez átmenti a szakrális királyság nagy eszményeit, amelyek segíthetik a magyarság egyediségének a megőrzését. A Szent Korona jogi személyisége és tárgyi inkarnációja a magyar nép szimbolikus temploma és szentélye. Ady Endre panaszkodott, hogy „a magyar népnek még temploma sincs”. Ady Endre azonban ebben tévedett, mert a Szent Korona és tárgyi inkarnációja a magyar nép temploma és ez ma is létezik, csak alvó állapotban van. A templom ma el van zárva a magyar nép elől. A jelképe, a korona, megtekinthető, de amit jelképez a korona, a templom, az nem elérhető.
Kocsis István „Magyarország Szent Koronája” című alapvető munkájában kitér a „hasonmás”, a „földi lét”, az Égi Lét”, az „Élő Égi Igazság” (az Igazság mint személyiség), a valódi beavatott”, a „szakrális személy”, a „szakrális király”, a „világkirály”, a „démoni hatalmak”, a „megfékező hatalmak” fogalmainak a megvilágítására. Ezeknek a fogalmaknak a rendkívül mélyen szántó és eredeti elemzésével Kocsis István hozzásegít minket a Szent Korona misztériumának a megértéséhez. A Szent Korona misztériuma és az Evangélium központi kérdése az igazság és szeretet erejében való hit. „Az Élő Égi Igazság” – az Isten akaratát érvényesítő legnagyobb erő, legszilárdabb hatalom. Kocsis István szükségesnek tartja a magyar nemzet-fenntartó mitológia és hagyomány rekonstrukcióját. Ez a kísérlete - lenyűgöző igazságával és elbűvölő szépségével - belőlem, az olvasóból katartikus hatást váltott ki. Magyarország keresztre feszítése (itt említsük csak Mohit, Mohácsot és Trianont), és feltámadása – Jézus keresztre feszítése és feltámadása mintájára teszi a magyar népet az isteni küldetés népévé, amely elhozhatja az üdvöt az emberiség számára, azaz „Isten országának a megvalósulását”. Jézus erről beszélt, hiszen tanításának lényege Isten országa eljövetelének hirdetése volt. A magyar történelemből ilyen szemmel nézve kiolvasható a magyar nemzet áldozati küldetése is.
Trianon és a történelmi magyar alkotmány jogfolytonossága
Kocsis István már említett „Magyarország Szent Koronája” című művének a 358. oldalán, így foglalja össze azt, amit sejtünk, amit feltételezünk, illetve, amit tudunk Trianonról:
„Az is megtörténik Versailles-ban, illetve Trianonban, ami senkinek sem érdeke… Nem az ész és nem az érzelem határozza meg hát azoknak a magatartását sem, akikről feltételezi a szakirodalom, hogy a kulisszák mögül irányították a tárgyalásokat. Bizony, a Kárpát-medence tönkretétele nem lehetett érdeke a kulisszák mögül diktálóknak sem, miképpen senkinek sem a világ épeszű emberei közül… Mégis tönkreteszik, és akik tönkreteszik, azok – akármennyire hihetetlen – pontosan úgy viselkednek, mintha nem valódi politikusok, nem valódi pénzemberek, hanem a Nagy Misztériumjáték elvarázsolt résztvevői lennének… Pontosan úgy viselkednek, mint majdnem kétezer évvel előbb az Isten megtestesülésének, Jézus Urunknak a keresztre feszítését előkészítők… Igen mintha semmi se lett volna fontosabb Trianonban, mint a legártatlanabb megbüntetése, a legártatlanabb keresztre feszítése. A régi misztériumjáték újrajátszása.”
Kocsis István szerint nem lehet sem észérvekkel, sem érzelmekkel (például gyűlölettel) kellően megindokolni azt, ami Trianonban történt. A szerző úgy véli, hogy Trianon tudatos szembefordulás Istennel, és nincs is hiteles magyarázata, ha ezt nem vesszük tekintetbe. De ha tekintetbe vesszük, akkor fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy miképpen lehetnek emberek annyira eltévelyedettek, hogy tudatosan megtagadják Istent, azaz megcsonkítják magukat azzal, hogy lemondanak metafizikai dimenziójukról, az örökkévalóságról. Mivel itt már nem szó szerint idéztem a szerzőt, ezért ez utóbbi megfogalmazás már e sorok írójától származik. Felmerül a kérdés, hogy lehet-e ésszerű magyarázata annak, hogy a világ leghatalmasabb emberei megkötik a legrosszabb üzletet. A legrosszabbat, hiszen a pillanatért cserébe odaadják az Örökkévalóságot.
A történész Kocsis István úgy véli, hogy azok, akik Trianonban tudatosan megkötik minden idők legrosszabb üzletét, az örökkévalóságot odaadván a percért, azok valójában semmilyen üzletet nem kötnek meg. Módjukban sem állna már semmilyen üzlet megkötése. Másképpen is fogalmazhatunk, ők már régen odaadták az örökkévalóságot a percért, mégpedig akkor, amikor „hasonmásokká” váltak. E sorok íróját Kocsis Istvánnak ez a fogalma heteken át szinte éjjel-nappal foglalkoztatta. Nos, nézzük, hogy a fogalom megalkotója miként világítja meg ezt a rendkívül eredeti terminus technicust:
A „Hasonmás”
„Hasonmás” az, aki az életet választotta az Élet helyett… Akiknek a lelke tetszhalott állapotba jutott. Ő az, aki bement a tágas kapun, rálépett a széles útra, amely a „romlásba” visz. Ezen az úton a bukott ember jár. A bukott ember, aki képes volt elvágni az összeköttetést Időtlen Énjével… Kialudt benne az összeköttetést fenntartó titokzatos fény, a lélek… Azt mondottuk: „nem könnyű kioltani a lelket, de az ember megteheti… de mindig csak Istenre emelt fegyverrel teheti meg…. Azaz a felfoghatatlanul nagy bűnökkel.”
A szerző példákat is hoz fel, hogy szemléltesse és megmagyarázza ezt a nem könnyen érthető „Hasonmás” fogalmat. Aki például szándékosan és aljas indokból öl, vagy megölet valakit, az is tulajdonképpen Istenre emelt fegyverrel oltja ki a saját lelkét. Aki pedig államférfiként árulja el hazáját, és idegen hatalom szolgálatába áll, szintén Istenre emel fegyvert, mert ezzel elszegényíti népét, önmagát pedig megfosztja attól, ami benne, a személyiségében a legértékesebb. Ezért kell például annak levetni a papi ruhát, aki ateista lett, vagy távozni a bírói pulpitusról, aki politikai parancsra hajlandó volt ártatlan embert elítélni. Minthogy Isten egyedül az embert teremtette a saját képmására, és oltotta belé az alkotó értelem szikráját, ezért minden emberben van valami isteni lényeg. Aki Istenre fegyvert emel, az emberként már nem is él tovább, hanem csak valami másként, más valakiként. Ha tehát az ember, így vagy úgy, de eldobja magától isteni lényegét, az valami mássá válhat, valami minőségileg alacsonyabb rendűvé, mint ami korábban volt.
Kocsis István ezt a minőségileg alacsonyabb rendűvé, mássá vált embert nevezte el „hasonmásnak”, a valódi ember, az isteni lényegét hordozó ember „kiürült hasonmásának”. Kocsis értelmezésében a „hasonmás” az, akinek a lelke tetszhalott állapotban van. Mondhatnánk úgy is, akiben kialudt az isteni szikra. A jelenlegi uzsoracivilizációban lévő embernek a kamatkapitalizmus törvényei szerint mindent le kell fordítania a pénz egydimenziós nyelvére. A „hasonmás” létét, a létezésével összefüggő kérdéskört, ahogyan azt Kocsis István mélyenszántó, sőt szinte költői emelkedettségű elemzésében kifejti, a mi korunk embere nem érti, sőt valami álproblémának tekinti. Ez jól tettenérhető ott is, hogy a filozófiával és a teológiával hivatásként foglalkozók is mellőzik a tárgyalását, mert a „hasonmás” létezésének a beismerése nem egyeztethető össze azzal a hamis premisszával, hogy minden ember egyenlő. Az egyenlő jogokkal pontosan az a probléma, hogy egyenlőtlen képességű és teljesen különböző feltételek számára alkalmazva a legigazságtalanabb eredményhez is vezethet. Ezért a jogegyenlőség legfeljebb csak az elvben elismert esélyegyenlőséget és a jog előtti formális egyenlőséget jelentheti.
Természetesen nem lehet minden egyes egyénre szabva megalkotni egy teljesen igazságos jogrendszert. Ez azonban nem változtat azon, hogy azt állítani: minden ember egyenlő, nem egyéb egy jó szándékú óhaj kimondásánál. Ezzel az óhajjal nehéz szembefordulni, hisz többek között erre épül az általános választójog, és az „alibi-demokrácia” vele űzött szemfényvesztő játéka. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az emberek jelentős része az uzsoracivilizáció kényszere következtében „hasonmás” emberré vált, aki már elveszítette emberi lényegét tartalmazó minőségét, akkor még az a kérdés is fölmerül, hogy az emberi lényegüket még megtartott, és az emberi lényegüket már elveszített emberek, vajon egyenlőknek minősíthetők-e.
Kocsis István azt állítja, hogy valójában nem tett semmi rendkívülit „a hasonmás” fogalmának a bevezetésével, mert a fogalom szerinte minden ember tudatában jelen van. Állítását például azzal támasztja alá, hogy hányszor elhangzik: „csak ne csalódnék benne!” – házastársban, üzlettársban, barátban. Másképpen fogalmazva csak az legyen, akinek látszik, és ne valaki vagy valami más. Azaz „hasonmás”. Kocsis úgy érvel, hogy a „hasonmásoktól” retteg minden jövőjét féltő ember, mivel ezek a hasonmások hazudnak politikusként, szerelmi partnerként, könnyen kaphatók az árulásra és üzletemberként is gátlástalanok, de más szakmákban is nem azzal a felelősséggel és kötelességtudattal látják el feladatukat, mint az emberi lényegüket megőrző emberek. Közéjük tartoznak, akik például jó üzletnek tekintik a háborút, ha lehet rajta sok pénzt keresni, tekintet nélkül arra, hogy hány embertársuknak okoznak végtelen sok szenvedést.
Mivel a jelenlegi uzsoracivilizáció kamatkapitalista rendjében pénzgazdaság működik, amelynek egyetlen célja, hogy a pénzből mégtöbb pénzt állíthassanak elő a pénzvagyon tulajdonosai, ezért minden egyéb emberi érték devalválódott, és az erkölcsnek már nincs többé ázsiója. Egyre több a profithajszában hasonmássá váló ember. Kocsis István szerint a legdöbbenetesebb az, amikor a hasonmás fel is fogja, hogy hasonmás lett. Ez abban a pillanatban következik be szerinte, amikor már képes elhitetni önmagával, hogy Istennel szembefordulva is lehet élni. Természetesen lehet így élni, de nem az emberi lényegét megtartó teljes embernek, hanem az emberi lényegétől megfosztott hasonmásnak. Ezért van az, hogy ebben a mindent pénzzel mérő egydimenziós világban rengeteg az olyan ember, aki úgy követ el bűnt, hogy nincs igazán bűntudata, és képtelen a valódi bűnbánatra. Persze vannak ennek enyhe esetei is, ha valaki csupán képmutatásból jár templomba és nem valódi lelki szükségletből.
Kocsis István leleménye a „hasonmás” terminusa, igen jól eligazít korunk sok ellentmondásában. Ugyanis ha valaki felfogta, hogy „hasonmás” lett, és ezt a létét el tudja viselni, akkor számára semmi sem azonos már azzal, ami valójában. A bűn többé nem bűn, minden üzlet rossz, amelyen így vagy úgy nem nyerészkedik, akár a másik kárára, és a legrosszabb üzlet, ami Kocsis szerint „az örökkévalóságról való lemondás a percért” vagyis, amikor a percnyi földi létért lemond az Időtlen Én-ről, amikor az életet választjuk az Élet helyett. Az ilyen hasonmás embernek a földi léte percnyi hosszába kell belesűrítenie minden hatalmat, minden élvezetet, ezért siet, ezért mohó, ezért gátlástalan, ezért gázol át mindenen és mindenkin.
Kocsis István a Biblia alapos ismerőjeként azt is hangsúlyozza, hogy a „hasonmás” kérdést, a maga bonyolultságában, az Evangélium mutatja be, de korunk embere a jelek szerint már nem képes felfogni az Újszövetségnek e fontos részeit. A legdöbbenetesebb mindabból, amit az Evangélium sugalmaz az az, hogy a „hasonmás”-lét, vagyis az anyaggal való teljes azonosulás, a lélek és Isten megtagadása, az emberi lényegétől már megfosztott, redukálódott ember számára természetessé és elfogadhatóvá is válhat, és így az uzsoracivilizáció pénzhajszájában egész népeket, sőt az emberiséget is veszélyezteti ebben a „hasonmásságban” való elmerülés. Mindezeket a fejtegetéseket azért kellett előre bocsátani, hogy érthetővé váljék a szerzőnek az az álláspontja, miszerint az I. Világháború és Trianon a kormányokban, az azokat irányító háttérerőkben, elsősorban a pénzvilágban hangadókká, vezetőkké vált „hasonmások” világtörténelem formáló, összehangolt akciója volt.
Trianon képtelenségeiben, a Masaryk-Wilson viszony ismeretében, a szabadkőművesség és más titkos szervezetek szerepének elemzésében, továbbá annak a ténynek a tudatában, hogy Magyarországot, mint legártatlanabbat büntették meg, nem a magyarság bűneit tartva szem előtt, a „hasonmások” tevékeny közreműködését kell felismernünk. Ez igen misztikusan hangozhat különösen az ilyen fejtegetésekhez nem szokott olvasók számára, mégis Kocsis úgy véli, hogy ez Trianon legsötétebb titka. Idézzük az általa is legfontosabbnak tartott megállapítását:
„Az Evangélium arra figyelmeztet, és minden más hiteles szent könyv, és minden hiteles teológiai és filozófiai munka, és minden történelemkönyv ugyanarra hívja fel a figyelmet: jaj az emberi világnak, ha vezetésében többségbe jutnak a „megszállt hasonmások”… mint a XX. század elején… Következmény: I. Világháború, Versailles-Trianon, II. Világháború…
A történelmi alkotmány helyreállítása és a Szent Korona-tan
A magyarság, a magyar küldetéstudat és áldozatvállalás, valamint a keresztény világ nagy kérdései összefüggenek és ezt a szerves kapcsolatot három magyar király sorsában lehet jól szemléltetni. A magyar küldetéstudat központi gondolata, ahogyan azt Kocsis István már idézett alapvető munkájában kifejtette egy az egész emberiségnek szóló üzenet, amely az Igazsággal van összefüggésben. Az Égő Élő Igazságról, a legyőzhetetlenről van szó, arról, aki Isten önvédő Megnyilatkozása, a legnagyobb Erő, a legszilárdabb Hatalom. A magyar küldetéstudatban a magyarság különleges szerepe ennek az Élő Égi Igazságnak a méltó szolgálata. E küldetéstudat csak az egész emberiségre vonatkoztatva értelmezhető. Nem a hun uralkodó, Attila dönti el, hogy ő „Isten ostora” lesz, nem Szent István dönti el, hogy megteremti az egységes keresztény birodalmat (azaz szakrális világ-királya lesz a kereszténnyé váló, megigazodó emberiségnek), s nem Hunyadi Mátyás dönti el, hogy ő kényszeríti megtisztulásra a keresztény világot. Ők Isten akarata teljesítőiként indulnak el útjukon. Ez az út annak ellenére nem egyforma, hogy Szent István is, Hunyadi Mátyás is tudatosan vállalja az attila-i hagyomány folytatását.
A három király közül most csupán Mátyás királyról kívánunk részletesebben szólni. Mátyás király azoknak a törvényeknek a megalkotását kényszeríti ki, amelyek segítségével a nemzet túlélheti az iszlám világ pusztító támadását. Mátyás király szinte felfoghatatlan céltudatossággal küzdött a királyi hatalom gyöngítéséért, és ha más alapján nem tehetnénk, akkor ennek alapján feltételezhetnénk, hogy Isten akaratát teljesítvén készítette fel a magyar nemzetet a nehéz jövendőre. Kocsis István szerint Mátyás utolsó szakrális királyként végrendelkezik a törvényalkotásával. Rá is kérdez, hogy szakrális királyként egy olyan uralkodó, aki nem győzhet? Akivel közli az Ég, hogy Országa keresztre feszíttetik? Miféle összefüggés lehet ily drámai helyzetben küldetéstudat és közjog között? A magyar küldetéstudat ugyanis Attilától Mátyás királyig tartó időszakban átalakult. Megváltói áldozatvállalássá, kiválasztottság tudattá alakult át a magyarországi közjogi változások eredményeként. Mátyás királlyal a magyar küldetéstudat változása felgyorsul, de sokkal nagyobb az a változás, amelyen Trianon után esik át.
A „kalapos király”, vagyis II. József német-római császár, aki magas rangú szabadkőműves volt, példátlan energiával látott hozzá a magyar nemzet felszámolásához, amellyel szemben a magyarság keményen és sikeresen ellenállt. Ugyanez történik 1849-ben is, amikor a magyarok öntudatosan szembeszállnak a Schwarzenberg-féle Nagy-Ausztria tervével, és szilárdan kitartanak a magyar államiság megőrzése mellett.
Trianonban azonban valami rendkívüli történt. Olyan nagy csapás érte a magyar nemzetet, hogy a magyarság az ellenfelet már valami földöntúli erővel azonosítja. Ennek a hitének a következménye a magyar küldetéstudat újabb változása, minőségileg mássá válása. Trianonnal szembesülve, mindenkinek, aki meg akart magyarnak maradni, arról kellett meggyőződnie, hogy a magyar nemzet küldetése hasonló ahhoz az áldozati bárányhoz, amelyet Izrael népe is Yom Kippur idején, azaz az engesztelés napján, Izrael bűneit viselve feláldozott. Az Engesztelés Napját bűnbánó szertartások előzik meg, és a nép a nap nagy részét imádsággal tölti, és megbocsátásért könyörög.
Aki tanulmányozza Trianon hátterét a hivatalos történelemkönyvekből hiányzó, de a történelemben mégis lezajlott háttéreseményeket, az meggyőződhetett arról, hogy a magyarságot Trianonban nem mint bűnöst, hanem mint legártatlanabbat büntették mindenki helyett, - ellenfél és szövetséges helyett - egyaránt. S ez a magyar nép metafizikai dimenziójának bekapcsolása nélkül érthetetlen. Kocsis István meggyőz minket arról, hogy már Mátyás korában elkezdődik a régi magyar küldetéstudat megváltói kiválasztottság-tudattá válása. De a magyar nemzetnek az önnön erejében és megtörhetetlenségében való hite még a mohácsi vész utáni századokban sem rendült meg. Igaz, a magyar küldetéstudat Mohács után már bizonyos bűntudattal is társult, amely mögött az lappanghatott, hogy az újkorban legyengült magyarság alkalmatlanná vált a régi magyar küldetés teljesítésére. Az áldozattudat, a megváltói kiválasztottság-tudat megerősödésével következik be az új, lényeges változás. Nyilvánvalóvá válik, hogy a magyar nemzet metafizikai hátterét képező transzcendens dimenziójában a negatív erő, amit nevezhetünk sátánnak, vagy más névvel is illethetjük, a magyar nemzetet valamiért ellenségének tekinti, s hogy tulajdonképpen ez a metafizikai gonosz, bibliai szóhasználattal Sátán, az Úr Jézusra emelt fegyverrel sújtott rá. Kocsis Istvánnak ezek a gondolatai azért tűnnek meggyőzőnek, mert Trianon nem magyarázható Isten haragjával, s semmi mással nem magyarázható, mint azzal, hogy Trianonban a világot irányító negatív erők leglátványosabb, legsúlyosabb ellentámadásának lett a magyar nemzet a szenvedő alanya. A háttérhatalom egyszerűen feláldozta Magyarországot úgy, hogy saját elveit – a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elvet is - felrúgta.
Egy nem metafizikai magyarázat is egybecseng Kocsis István felismeréseivel. A háttérhatalom évszázadok óta egyre nagyobb szervezettséggel törekedett egy olyan világrend kialakítására, amelyben az általa felfedezett és bevezetett pénzrendszer és pénzgazdaság működik. E cél megvalósításához szüksége volt a hagyományos uralkodó dinasztiák és a vér szerinti arisztokrata irányító elitek eltávolítására. Először az angol dinasztiát cserélték fel saját kiválasztottjaikkal, később az illuminátusok kontrollja alá került szabadkőművességgel végrehajtatták a Bourbon-dinasztia eltávolítását Franciaországban. Közben csendben és észrevétlenül berendezkedett az igazi hatalom, a pénzhatalom, amelynek maga Napóleon is csak eszköze és kiszolgálója volt. Ezt alátámasztja az a tény, hogy amikor Napóleon már maga is dinasztiát akart alapítani és függetleníteni akarta magát a berendezkedett pénzhatalomtól, akkor ezzel aláírta végzetét. A háttérhatalomnak azonban még el kellett távolítani az útból a Németországot egyesítő Hohenzollereket, az egykori Német-Római Birodalomból összekovácsolt soknemzetiségű Monarchia uralkodócsaládját, a Habsburg-dinasztiát, s végül meg kellett szabadulnia azoktól a Romanovoktól is, akik egy méreteiben is hatalmas, két kontinenst átfogó birodalom uraiként akadályozták a nemzetközi pénzügyi közösség globális uralmának megvalósítását. Különösen nagy problémát Németország jelentett, mivel geopolitikai elhelyezkedésénél, területi nagyságánál, népességének a számánál, szellemi, gazdasági és pénzügyi erejénél fogva olyan katonai potenciállal rendelkezett, amely alkalmassá tehette volna egy olyan európai vezető szerepre, amely egyrészt a termelő gazdaság elsőbbségén, másrészt a német hegemónián nyugszik.
Ennek az egységes Németországnak a puha altestét képezte a meggyengült, de azért életképesnek bizonyult Osztrák-Magyar Monarchia. Amíg a háttérhatalom a magyarokra támaszkodva törekedett ennek a Monarchiának a szétszedésére, és a Habsburg-dinasztia eltávolítására - a kossuth-i politikai irányzattól lényegében ezt várták, - addig Magyarország támogatói voltak. Amikor azonban az 1867-es Kiegyezéssel a magyar uralkodó osztály szövetségre lépett a Habsburg-dinasztiával, mert rájött arra, hogy annak katonai ereje nélkül nem képes a magyar történelmi vezető osztály szerepét fenntartani a soknemzetiségű Magyarországon, akkor hazánk a háttérhatalom ellenségévé vált, egy olyan országgá, amelyet fel kellett számolnia.
Visszatérve Kocsis István „Magyarország Szent Koronája” című művéhez, a Szent Korona tanával kapcsolatban utal rá, hogy azt a magyar nemzeti vallásként is fel lehet fogni. A Szent Korona tan eszerint az a magyar vallás, amely 1000-ig a keleti, vagy szkíta kereszténység befolyása alatt állt. Később erre a Szent Korona misztériumra nagy befolyással voltak a katolikus kereszténység és a protestáns vallások is. Eszerint a magyar vallást sem kitalálni, sem megalapítani nem kellett. A magyar vallás egyenlő minden hiteles keresztény vallás és a Szent Korona misztériumának a szintézisével. Ha erről lemondunk, akkor lemondunk a magyarság metafizikai dimenziójáról, vallásos összetartó erejéről, amely viszont más népek történelmének a tanúsága szerint is igen erős nemzetfenntartó erő.
Kocsis István a trianoni diktátummal kapcsolatban, amely nem vette figyelembe a magyar államot megillető nemzetközi jogokat, amely egyaránt figyelmen kívül hagyta a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elvet, megállapítja, hogy valóságos pszichózist váltott ki. A magyar trianoni pszichózisnak a mélységét mutatja, hogy már 1920-ban is nyilvánvaló volt: a történelmi Magyarország feldarabolása nemcsak, hogy nem volt szükségszerű és ésszerű, de teljesen váratlanul is érte az ország lakosságát. Magyarországon komolyan vették a nemzeti önrendelkezési jogot, és ha Wilson elnök meg tudta volna valósítani meghirdetett programját, és ennek nyomán népszavazást tartottak volna Magyarország sorsáról, akkor – legalábbis Kocsis István szerint – egy ilyen önrendelkezési jog alapján megtartott népszavazás kedvező eredménnyel végződhetett volna.
Számos történész is állítja és Kocsis István is megerősíti, hogy a történelmi Magyarország akkor is megmaradt volna, ha megfelelően védekezik. John Lukacs, a magyar származású amerikai történész Münchenben egy Trianonnal kapcsolatban feltett kérdésre azt válaszolta, hogy Magyarországnak Törökország példáját követve célszerű lett volna ellenállnia, és akkor a Trianonban meghúzott határok másképpen alakultak volna. Vagyis a történelmi Magyarország megmaradt volna akkor is, ha méltóképpen védekezik, amikor a román és cseh csapatok megkezdték területének a megszállását. A csehek és a románok akciója nemzetközi jogilag is vitatható lépés volt, hiszen a világháborúnak már vége volt, és a fegyverszüneti egyezményeket már megkötötték. A magyar önvédelem azért maradt el, mert olyan politikai erők jutottak hatalomra, akik vagy képtelenek voltak levonni a megfelelő következtetéseket, vagy pedig maguk is együttműködtek a trianoni határokat meghúzó háttérhatalommal.
Kocsis István így ír erről: „Semmi sem felfoghatatlanabb a magyar történelemben, mint a Károlyi-Jászi-féle magyar politikusok magatartása, akik a honvédelem megszervezése helyett a magyar önvédelmi ösztönt ébren tartó Szent Korona-tant, és az egész magyar közjogot, közjogi intézményrendszert taposták el nagy diadallal. Csak úgy mellékesen feloszlatták a hadsereget is…aztán a tragikus körülmények látván, sértődötten, hisztérikus hangulatban átadták a hatalmat az Oroszországból meghatározott feladattal hozzánk küldött ügynököknek.”. E sorok írója is egyet ért azzal, hogy ha Károlyi Mihály vezetésével 1918-ban nem tagadják meg a hatalomra került szabadkőművesek az alkotmányt és közjogi intézményrendszert, akkor a világháború ellenére sem léphette volna át az újjáalakuló román, valamint az akkor létrejövő cseh hadsereg a magyar határt.
A háttérhatalom stratégiáját ismerve történelmi távlatból nagyon is igaznak tűnik, hogy a világhegemónia megszerzésére törekvő nemzetközi pénzügyi közösségnek nagyon is szükségük lehetett a Károlyi Mihályokra, és nem kívánatosnak tartották a nemzeti közösségi érzéseket fenntartó patrióta Tisza Istvánokat. 1920-at követően a magyar politikusok egy része a jogfolytonosság elfogadtatásával próbálta enyhíteni a trianoni sokk hatását. E politikusok a Szent Korona tanára támaszkodva hozzákezdtek a jogfolytonosság helyreállításához. Felhívták a figyelmet a magyar történelem legfontosabb tanulságaira, és ennek keretében hangsúlyozták, hogy a magyar történelemben a Szent Korona-tan fontos megőrző erejévé vált a magyar alkotmánynak, a magyar államiságnak, a közjog egészének.
Timon Ákos, a neves közjogász kiváló elméletet írt a Szent Koronáról. „A Szent Korona elmélete” című munkájában, amely 1912-ben jelent meg először, Timon megállapította, hogy a magyar nép az államot, mint az összesség érdekében szervezett társadalmat, a Szent Koronában látta megtestesítve. Ezért a Szent Koronát úgy fogta fel, egyrészt, mint a magyar államiság jelképét, mint a magyar nemzet szuverenitását, nemzetközi önállóságát jelképező szimbólumot, másrészt megszemélyesítve is értelmezte, mint a nemzetben gyökerező, a királyt és a politikai értelemben vett népet, a nemzetet együtt megillető közhatalom birtokosát. A király felett egy magasabb eszmei egész áll: a Szent Korona, mely a királyt és a nemzetet együttesen magában foglalja, amely így azonos a haza fogalmával. Timon azt is hangsúlyozta, hogy a Szent Korona tana és közjogi felfogása nem Werbőczy Hármaskönyvéből származik.
Már a 13. században kifejlődött a magyar Szent Korona közjogi fogalma, és a 14. században már, mint intézmény funkcionál a magyar közjogban. A 15. század okmányaiban már maguk a királyok beszélnek elsősorban a Szent Korona jogáról, a Szent Korona iránti hűségről. Mindez azt bizonyítja, hogy a Szent Korona közjogi fogalma nem Werbőczy-nek, vagy más jogtudósnak a találmánya, hanem több száz éven át tartó fejlődésének az eredménye. E tan szerint a magyar állam monarchia marad ugyan, amely szerint a király szuverén, de az állami főhatalomban foglalt jogok megoszlanak a király és a politikai értelemben vett nemzet, a Szent Korona tagjai között. A király, mint a Szent Korona viselője, a Szent Koronában összpontosuló közhatalmi jogosítványok birtokosa és hatalma kiterjed a nemzet valamennyi tagjára, azaz a Szent Korona tagjaira, akik vele alárendeltségi viszonyban állnak.
A Szent Korona közjogi fogalmának tudható be, hogy a magyar közjog alaptételévé vált, hogy csak az olyan királyi elhatározás lehet törvény, amelyre nézve az Országgyűlés előterjesztést tett. A törvény nem lehet a fejedelem egyoldalú akaratnyilvánulása, hanem csak a király és az Országgyűlés megegyező akarata: a Szent Korona akarata, amelyet egyedül a király által hozott rendelkezés nem pótolhat. A Szent Korona közjogi fogalmának kifejlődése komoly hatást gyakorolt a nemzeti haderő működésére, valamint fontos változásokat idézett elő a királyi pénzügyi jogok, a pénzügyi hatalom gyakorlása tekintetében is. A királyi birtokok és jövedelmek a Szent Korona javai és jövedelmei lettek, amelyek fölött a király többé nem rendelkezett szabadon és korátlanul. Így alakul ki Magyarországon az elidegeníthetetlen korona-javak fogalma. A király az Országgyűlés hozzájárulása nélkül csak a kincstári jövedelmek beszedésére tarthatott igényt. Ezek közé tartozott a pénzkibocsátásból származó jövedelem, az ún. „lucrum camarae” (a királyi „kamara haszna”, pénzkibocsátásból származó nyeresége) is, de már a XV. századtól kezdődően ezek a bevételek is a Szent Korona elidegeníthetetlen jövedelmeivé váltak.