Vissza a főoldalra * Vissza az előkészületek 2003 februárban oldalhoz - vissza meghívóhoz

Fáy Árpád, 2003. március 28-án

II. Uzsora értekezlet

 Hozzászólás 2003. március 28-án

Előadás  vázlat

Az uzsorás rendszerről és arról, hogy:

A „semmiből” egy új világot építhetnénk.

"Semmiből": értsd a "termelési tényező tőkejavakból" kiforgatva

I.            A személy helye az alkotmányos alapelvek között 

II.         A nemzetről, mint gazdasági szerveződési egységről (mint az egyén szabályozási környezetének kialakítójáról, működtetőjéről)

III.      A szabályozó és a szabályozott szerep különbsége

IV.      Az aranypénz és a hitelpénz különbsége

V.         A természetes személyt mint a nemzeti közösség tagját szolgáló gazdasági rendszerről

VI.      Mit lehet tenni a nem piacképes, tőkeerő nélküli kezdő vállalkozások sokaságával? 

VII.           Mi köze mindennek az alkotmányhoz?

VIII. A személy ellenállási kötelessége, az egyén ellenállási képtelensége

IX.      A személy és az alkotmány, az egyén és az alaptörvény

X.         A személy valamint egyén közötti különbség és a genocídium

Nemeskürty István megírta „n”-ik requiemjét (Mi történt velünk? Címmel megjelent a Szabad tér kiadónál, 2002 őszén), ezúttal a XX századi magyarságról, meg általában a magyarság végnapjairól. Nem lát kiutat. S ha belegondolunk a privatizációba, akkor azt kell mondani, hogy immár teljes a kifosztottságunk.

Most jön az uniós diktátum, amikor megkötik kezünket, nehogy bármi eszünkbe juthasson a magunk megmentésére. De nincstelenül, kifosztva mi volna egyáltalán a lehetőség a megújulásra?

A legvégső csapás azonban nem a föld elvétele lesz, hanem az önálló gazdaság-szabályozás megtiltása. Ez olyan, mint a börtönben a szökési kísérlet tiltása, vagy a raboktól a cipőfűző és deréköv elvétele. Merthogy mindenünket elvették a privatizációval, mind a magántulajdont, mind a köztulajdont, az egy. De hogy nemcsak a rablott holmit nem kérhetjük vissza, de tilos legyen ezután a földről felkelni, és a semmiből kimozdulni is, ez a félelmetes. Ez a genocídium. Ez a végső vereség, nem a világháború.

Mi a különbség a zsidóság és más európai népek genocídiuma között? Az, hogy a zsidóság sokat emlegetett genocídiuma 50 éve véget ért, a miénk és sok más európai népé pedig most is tart, sőt felerősödik. Nem láttam az EU stratégiai statisztikáit, de látom az általa kínált szerződést. Épeszű, tisztességes társaság ilyen uzsorás ajánlatot nem tesz.

Miféle kitörési lehetőségünk volna?

A föld megtartására törekvés azért jó, mert kézzel fogható, nem kell sokat magyarázni. A föld ugyan nem vihető el, de minket elzavarhatnak róla. Ez könnyen belátható.

A gazdaság szabályozásában is van lehetőségünk azonban. De ezt nehezebb átlátni. Erről nehezebb szavazást tartani, mert a többségnek nincs ideje, ereje átgondolni, pedig hihetetlen lehetőségek vannak a gazdasági szabályozásban. A „semmiből” egy új világot építhetnénk.

"Semmiből": értsd a "termelési tényező tőkejavakból" kiforgatva

I.            A személy helye az alkotmányos alapelvek között

1)      Alkotmánytan címen általánosan használnak egy egyetemi tankönyvet az országban 10 éve[1], amelynek első mondatában szerepel a következő rész, idézem: „Az alkotmány … olyan alaptörvény, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat …”. Itt az „alkotmány” szó hagyományos jelentése és a könyvben hozzá kapcsolt definíció nem egyezik. Ez a mondat önkényuralmi elvet ismer el. A magyar alkotmányos hagyomány nem ismeri el az önkényuralmat. A magyar alkotmány hagyománya másként fogalmaz, mert szerinte az emberi személyiség lényegétől fogva szabad, ezen szabad emberek hagyományozottan szolidáris közössége a nemzet, amelyet a szentkorona jelenít meg, és az állam a nemzet „önkormányozó” eszköze.

Tehát magyar észjárás szerint nem az állam kegyéből vannak emberi jogaink. Az állam - szemben a jogpozitivista felfogással - nem forrása a jognak, hanem eszköze a jogok érvényesítésének, a feltételek megteremtésének. Felhívom a figyelmet, hogy ezen egyetlen definíció kedvéért a történelmi hagyományunk elismeréséhez feltétlen ragaszkodnunk kellene – még az uniós tárgyalási nyomás alatt is.

II.         A nemzetről, mint gazdasági szerveződési egységről (mint az egyén szabályozási környezetének kialakítójáról, működtetőjéről)

A magyar nemzetet szokták az alkotmányos elvek szerinti politikai szövetségnek, közösségnek nevezni. Most nagyon fontos, hogy átgondoljuk: a nemzet gazdasági közösség is kell legyen. Ez az a közösség, amelyen belül még a kulturális összhang megvan, és elvárható az a szolidaritás, amely mind a gazdasági, mind a politikai vetélkedést elviselhetővé teszi, amely alapja lehet a gazdasági és politikai bizalomnak.

Gazdasági vállalkozás önmagában eredményes nem lehet. A gazdasági teljesítmény csak az állami intézményi szabályozás hátterével együtt életképes (szabályozottak és szabályozók együttes munkája). A kis és családi vállalkozások, szövetkezések szabályozó rendszerét az alkotmányos állam képes megalkotni, működtetni úgy, hogy igyekszik össze illeszteni az igazságosság és hatékonyság elvét.

A szabályozó minél távolabb van a szabályozottól, annál inkább élet-idegenné válhat a szabályozás. A kis részletekbe menő uniós sablonizálás azért furcsa törekvés, mert amint egy olasz és egy norvég strand működése nem szabályozható egyformán, úgy az európai népek, nemzetek is egymástól eltérően értelmeznek minden szót, eltérően reagálnak minden intézményi megoldásra.

A nyelvi, műszaki, számítástechnikai interfészek világában teljesen érthetetlen még hatalmi meggondolásokat feltételezve is az Európát homogenizálni igyekvő szándék - a megfelelő interfészek kialakítása helyett. Ez akkora képtelenség, hogy józan ésszel látható, ez nem jelent megoldást.

Ragaszkodni kell tehát az önálló mozgástérhez a gazdaság-szabályozásban, amit az állami szuverenitás megtartása eredményezhet. Természetesen nem egy belső maffia martalékaként, hanem egy alkotmányos közeg autonómiájában kell élnünk.

III.      A szabályozó és a szabályozott szerep különbsége

Különböztessük meg a gazdaság szereplőinek, a fogyasztóknak és a termelőknek a világát mint szabályozott szférát, az állam szerepét pedig mint szabályozó szférát.

Az állam szabályozó szerepében fontos kérdés, hogy kinek az érdekében cselekszik? A magyar alkotmányos hagyomány szerint az államnak el kell számolnia azzal, hogy mit tett a jogaikban egyenlő személyek szabadságának érvényesíthetősége érdekében, mert ez a funkciója. Az önkényuralmi, az alkotmányos elveket tagadó állam hívei pedig abból indulnak ki, hogy az állam önmérsékletéből adódnak az emberi jogok - és akinek ilyet nem osztottak, vagy nem volt szerencséje, az maradjon csendben.

Tehát nem nyers erőből származik a szabadság a modern, nagy létszámú, bonyolult társadalomban, hanem egyebek mellett a megfelelő szabályozási rendszer kialakításából.

A „semmiből” egy új világot építhetnénk.

"Semmiből": értsd a "termelési tényező tőkejavakból" kiforgatva

IV.      Az aranypénz és a hitelpénz különbsége

Az aranypénz és a hitelpénz korszakának különbsége abban áll, hogy a hitelpénz-rendszerben rendkívül kitágult a szabályozási lehetőségek tere. A fém arany sok tekintetben szűkebb lehetőséget adott a pénzrendszer emberi szabályozására. Tehát az aranytól elszakadva egyrészt fantasztikus megoldásokat lehet kiépíteni, másrészt viszont aki erre nem figyel, azt tönkre lehet tenni soha eddig nem látott módon. Kevés a hősies termelő munka! Oda kell figyelni a források és jövedelmek elosztására, mert az maga is értékforrássá vált.

A gazdaság szabályozási lehetőségeiről egyáltalán nincsen szó a mai egyetemeken. Az érv az, hogy ehhez nekünk nincsen hatalmunk, hogy a gazdasági szabályozási sémákat Amerikában gyártják. Nehéz ennél öngyilkosabb dolgot kijelenteni. Nehéz ennél ártalmasabb dolgot tekintéllyel hangoztatni.

A szoftverek tekinthetők szabályozási elvek alkalmazásának is. A szoftver programozás nagy mértékben nem más, mint szabályozási sémák megfogalmazása. Csak tudomásul kellene venni, hogy gazdasági helyzetünk is ettől függ: felismerjük-e a szabályozási sémákat a gazdaságban is – mert a számítástechnikához hasonlatosan csodálatos eredményeket érhetnénk el.

A gazdasági eredményességben a közvetlen gazdasági teljesítmény szerepe ugyanúgy össze-zsugorodott, mint a mezőgazdaság majd az ipar szerepe a nemzeti össztermék előállításában. Ha egy közösség nem törődik a gazdasági szabályozás lehetőségeivel, az felszámolja önmagát – Az alkotmányos elvek lényegében mai szóval szabályozási alapelvek.

A „semmiből” egy jó világot építhetnénk.

"Semmiből": értsd a "termelési tényező tőkejavakból" kiforgatva

V.         A természetes személyt mint a nemzeti közösség tagját szolgáló gazdasági rendszerről

1.                  A modern közgazdasági felfogás, legalábbis annak domináns, monopoltőkés szemléletű ága a tőkésedés szabályozásában a tőke[2] megtérülését, a profit növelését tekinti központi célnak. Profit növelése alatt nem feltétlenül %-os, de legalábbis kamatos kamat elvén volumenében folyton növekvő profitot ért.

Ebben egy mechanikus szemlélet érhető tetten, amely mint valami kristályosodási folyamatot tekinti a monopoltőke növekedését. Az ember szerepe ebben a folyamatban alárendelt, maximum katalizátor jellegű, tehát közreműködik ugyan benne, de a folyamat nem őérte van. Ebben a felfogásban az ember (az utóbbi évek szlogenje szerint az emberiség 80%-a) a tőkegyarapodási folyamatban legjobb esetben potyautas lehet, és ha szerencséje van, akkor a tőke nem vonja el az ő életfeltételeit. Ez a felfogás nem beszél arról nyíltan, hogy mennyire esetleges a tőkésedésnek ez a korlátlan monopolizált válfaja.

A gyakorlatban, pl az uniós előírásokban a törvények a tőke megtérülésének biztonságát szavatolják, a kamatos kamat végtelen exponenciális görbéjének nem szabnak határt az elszámolásokban, és a tönkrement embereket mint az emberi társadalom természetes velejáróit tekintik.

Holott a törvénynek az emberi személyiség létfeltételeit kellene szavatolnia (a nemzet tagjaként) alkotmányosság formájában, és a tőkét mint eszközt kellene ehhez hozzá rendelni.

Beszél a monopoltőkés érdekű szemlélet jogokról, főleg az emberi jogokat magának igénylő tőke jogáról, de nem beszél arról, hogy az egész gazdaság monopoltőkéstől, profitostul együtt lényege szerint csak az emberi létfenntartás eszköze lehet.

Hasonlatként vegyük a villamos energia rendszert, amelyben a sokszázezer Volt távolsági feszültséget nem engedik rá a lakásokra. Interfészt, más szóval transzformátort tesznek közéjük. - Továbbá egyre inkább terjed a villamos energia iparban a helyi energia termelés, amelyben a helyi fölösleget lehet a távolsági hálózatnak leadni, és a helyi hiányt be lehet szerezni a távolsági hálózatból.

Az uniós szerződés azonban (a hasonlatnál maradva) a helyi önellátó energiatermelést kiiktatja, tiltja. Tehát rombolja a helyi közösségeket akkor is, ha életképesek lennének. Ez az, ami lényegénél fogva genocídium.

Próbáljuk matematikailag modellezni a két alternatívát. A kamatos kamat feltétlen érvényesülése a legyek bolygójává tehet minket abban az értelemben, hogy a legyek szaporodása is exponenciális görbe szerinti – és ha nem omlik össze a folyamat, pár hónapon belül a legyek tömege a földdel lenne azonos! Ami képtelenség, tehát aki erre épít, az katasztrófa forgatókönyvet készít.

A másik szemlélet igazodik a természethez, mely szerint a szaporodási függvény mindig exponenciális, csak nem végtelenségig, hanem viszonylag hamar megtörik. Ezekből a megtörő kis exponenciális görbe darabokból adódik ki a stabil állapot burkológörbéje.

Az emberiség próbálkozhat nagy globális projektekkel, akár exponenciális görbét tovább vivő gigantikus gazdasági folyamatokkal is, de emellett legalább párhuzamosan a stabil állapotnak is léteznie kell. A stabil emberi létezés síkjának szabályozási rendszerét ki kell alakítani. Ha ez a munka nem megy végbe, akkor felszámolódik az emberiség.

Tehát legalábbis kompromisszumot kell elérni. De az uniós uzsorás szerződésben nyoma sincsen kompromisszumnak. Hogyan vázolható az alternatíva?

A kisemmizésről - és talán a visszaútról

"Semmiből": értsd a "termelési tényező tőkejavakból" kiforgatva

1./a)          Történeti visszatekintésként: Nyugat-Európában, az 1600-as években, a XVII-ik században a merkantilizmusban a pénz volt az érték, a vagyon forrása. Gazdagodni ebben az időben úgy gondolták, hogy csak más kárára lehet. Eleve egyenlőtlennek tekintették a cserét. Az államot tudatosan az egyenlőtlen (főleg külkereskedelmi) cserék szervezésre igyekeztek felhasználni. Kereskedelmet, ipart csak azért szerveztek, hogy ezáltal több pénzhez juthassanak.

1./b)          A fiziokraták a XVIII. században éppen a merkantilista felfogással szembeszállva keresték a gazdaságban azt az erőforrást, ami nem mások becsapásán alapszik. A természeti erőforrásokat jelölték meg a gazdaság külső erőforrásaként. Az adózást úgy képzelték el, hogy az a közösséget megillető részesedés a természeti erőforrások hasznából. Tehát a természeti erőforrást a lényeget illetően csakis mint közösségi tulajdont tudták elképzelni.

-        A pénzt szigorúan közvetítő eszköznek fogták fel, nem ismerték el az uzsora jogosságát. A merkantilisták idején erőszakosan fellépő államot az éjjeli őri szerepig próbálták kiszorítani a gazdaságból a természetes rendre törekedve.

1./c)          Adam Smith a XVIII. század vége felé a gazdasági erőforrások között az emberi munkát hangsúlyozta, mint egyfajta gazdaságon belüli erőforrást. Ez volt a munka-érték elmélet alapja. Ez alatt értette mai szóval a munkásként vagy tulajdonosként, menedzserként való közreműködést is, tehát általában az emberi erőforrást.

1./d)          David Ricardo volt az, aki a kezdeti gyáripar korszakában nemcsak a technikai tőkéről beszélt mint termelési tényezőről (a munka és föld, azaz az emberi és természeti erőforrások mellett), hanem már a keletkező hasznot, hozamot, a profitot kifejezetten a gyáriparosoknak követelte. Ő volt az, aki már a természeti erőforrások hasznát is a gyáriparos tőkéseknek követelte, és ő volt az, aki már nem általában emberi eszményekről beszélt, hanem a gyáriparos tőkés érdekét tartotta elsőbbnek a munkássággal szemben.

1./e)          J.M.Keynes 1930-as évekbeli fellépése tette lehetővé az aranypénz felszámolása után, élve illetve visszaélve a hitelpénzrendszer lehetőségeivel, hogy a profitérdek minden addigi gátat átlépve váljon szinte egyetlen meghatározó érdekké a gazdaságban – nemcsak a vállalkozások esetében, hanem a gazdaságot szabályozni hivatott gazdaságpolitikai döntésekben is. Ez a monopoltőkés, globálisan mindent birtokba vevő embertelen profitérdek jutott nyíltan új pozícióba éppen napjainkban. Ez a profitérdek és intézményrendszere nem számol az emberi személyiség feltételrendszerével, mint alapvető szemponttal.

1./f)            Silvio Gesell ugyancsak az 1930-as években Keynes-el szemben egy alternatív javaslattal élt az akkor egészen újszerű, aranytól lényegében elszakított hitelpénz szerepét illetően - nála nem a magántőke szolgálatába állították volna az államot, hanem a pénzhasználatot, a tőkét rendelték volna alá az emberi létnek (szigorúan ellenőrizhető módon közvetítő szerepet szánt a pénznek). Leírta a lehetséges szabályozási elveket. Érdekes módon Keynes is jelezte, hogy ő csak átmeneti megoldást javasolt, míg Gesell a lényegi megoldást az aranytól elszakított pénzrendszerben.

2.                  A globális monopoltőke legfőbb egyik legfőbb eszközrendszerének a Dollárra épülő modern hitelpénz-rendszert tekintik, amelyet magánbankok szerveznek. A hitelpénz értékét a gazdaságban érte kapható árufedezet adja. Visszatérő érvelés, hogy csak azt a pénzt lehet elosztani, amit már megtermeltek. Mit jelenthet például a pénzrendszer esetében az a felvetés, hogy az emberi személy szabadságát is kell szolgálnia kell a pénzrendszernek mint eszköznek?

2./a)          A pénz fedezetének hosszú idők átlagában meg kell egyeznie az árufedezettel. Rövid távon azonban az pénz értéke nem az elmúlt időszakok árufedezetéből adódik, hanem attól eltér: a jövővel kapcsolatos jelenidejű várakozásoktól függ (Alkotmányos piacgazdaság 32. oldali ábra). Tehát nem az szabja meg a pénz reálértékét, hogy mennyit termeltünk a múltban, hanem hogy mennyit fogunk termelni várakozásunk szerint. Ez egy szerencsejáték szerű elemet visz a pénz világába, amely felerősödött az aranypénzt felváltó hitelpénz világában, és amellyel vissza lehet élni. Kérdés, hogy mennyire engedik meg a szabályozási rendszerek, hogy jövőre vonatkozó vállalásainkat teljesítsük, hogy a pénz fedezetét pl nemzeti összefogással céltudatos erőfeszítéssel növeljük?

3.                  A globális pénzrendszer nem alkalmas a helyi gazdasági kezdeményezések, reményéhez igazodó pénzkibocsátáshoz. Nagyobb tétekben játszik. A hitelrendszer pedig szintén nem pótolja egy kisebb ország hitel-ellátását,

-        mert a kamat a pénzkibocsátóé. Eszerint a kisebb országok gazdaságpolitikai erőfeszítései hitellel finanszírozva a globális pénzrendszer tulajdonosait gazdagítják valamely adóhoz hasonlatosan – aminek erős teljesítmény visszatartó hatása van.

-        Ha pedig ez elfogadott állapot, akkor „logikus”, hogy a globális pénzhez „csoportosítják” át az árufedezetet is? Ez történik.

-        Csakhogy nagyon nagy hiba ennek az elfogadása (az „elfogadása”, mert ez döntés kérdése). Helyi pénzt kellene erősíteni a helyi gazdaság árufedezetével

Miből állna a helyi pénz árufedezete?

3./b)          A helyi pénzrendszer alkalmazását nehezíti a természeti erőforrások erőszakos, céltudatos globális eltulajdonítása, mert ezek külső gazdasági erőforrások és pénzfedezetet jelentenek. Globális tulajdonlás esetében a globális erejű magántőke által tulajdonolt természeti erőforrások a globális pénz fedezetét erősítik. A természeti erőforrások globális (külföldi) monopoltulajdonlása tehát beszűkíti a nemzeti pénz működését

-        egyrészt mert a nemzeti pénz fedezetéből hiányzanak a természeti erőforrások, és ez a gazdaságpolitikai kezdeményezés fékezését jelenti,

-        másrészt mert megfosztja az adott népességet, nemzetet a természeti erőforrások járadékától is, mint jövedelemtől.

o        A természeti erőforrások utáni járadékjövedelem alapvetően nem munkával szerzett jövedelem, hanem a természeti erőforrás szűkösségéből keletkezeik. Tehát amiből kevés van, azért ritkasági felárat kell fizetni, de esetünkben nem a saját közösségnek, hanem idegen, méltánytalan tulajdonosnak. Ha a helyi közösség létszáma emelkedik, és ezzel növekszik a természeti erőforrások ritkasága, akkor a létszám növekedésért gyakorlatilag fejadót fizet a hitel-világ-pénzrendszer tulajdonosának.

3./c)          A személyiség létfeltételeihez, mint alapvető célhoz igazodó gazdasági rendszerben emberi erőforrásként a személyiség alkotó ereje, ambíciója is pénz fedezet – a természeti erőforrások nemzeti tulajdonlása mellett, a világpénzben felvett hitel kamatterhének elmaradása mellett, a nemzeti szolidaritás érvényesülése mellett, a megfelelő állami infrastruktúra mellett – túl azon, hogy jövedelmet is jelenthetne.

+        A jelenlegi rendszerben az emberiség 80%-át leírták, és segélyre kárhoztatták. Az emberi személyiséget, az emberi létet szolgáló, arra építő pénzrendszerben pedig ez a 80%-nyi ember a maga ambíciójával pénzkibocsátási, hitelfedezetet jelentene! – Természetesen abban a folyamatban bővülő hitelfedezetet, amilyen mértékben válik képessé reális terveket, vállalásokat megvalósítani

o        De nem a természeti erőforrásoktól elvágva

o        Nem az uzsoramentes hitelkeretektől elvágva

o        Nem a monopóliumoknak kiszolgáltatva

o        Nem az ezerféle uzsorás trükköt fedező állami igazgatásnak kiszolgáltatva

+        A globális monopolprofit megfizettetésének súlyos költsége ugyanis, hogy 80%-ot sarokba kell szorítani. Különben ellustulnak a monopoljáradékok befizetésében. Az emberiség 80%-ának improduktív tétlenségre kényszerítése ugyanis nem kikerülhetetlen kényszer, hanem egy megfizettetési, és a profitvadászatból kiszorításai módszer.

3./d)          A családi léptékű gazdasági vállalkozások rendszere mezőgazdaságban, iparban és szolgáltatásban hosszú távon, sok nemzedéken át - igényelnék az állami infrastruktúra funkciójának teljesítését ezer szálon. Hiszen az ő államuk. A megfelelő állami szerepvállalás is pénzfedezet a helyi pénzrendszer számára. Ezt a hiányolt állami közreműködést, ha valami megvalósul belőle, „támogatásnak” hívják, ami a legteljesebb csalásnak tekintendő, mert nem az élhetetlent kell életellenesen támogatni (amint a kifejezés sugallja), hanem az emberi személyiségnek és közösségeinek kell az élet alapfeltételeit, lehetőségét biztosítani – gazdaság szabályozási eszközökkel – szemben az elvadult, értelmetlenné vált monopolprofit hajszolással. A gazdasági teljesítmény sosem csak a vállalkozótó, a szabályozottól függ, hanem a szabályozástól is. Az összjövedelmet is növelhetné az állami szerepvállalás.

-        Keynes óta tudjuk, hogy kikerülhetetlen az állam gazdaságszervező tevékenysége (Csak nem mindegy, hogy milyen céllal történik!).

-        Az elmúlt 12 év eredménytelenségét a nemzetért elkötelezett (tehát nem csalárd), a szabályozási eljárásokban építésében is kezdeményező képes gazdaságpolitika hiánya okozta, és nem az emberek lustasága.

-        Egy átgondolt, elkötelezett, a korrupcióból értelmes célok vonzásában, az alkotmányos szolidaritás szellemében kilábalni képes fokozott állami szerepvállalásban semmi piacellenes eljárás nem volna. Ez kellene az ország gazdasági „alapszövetének” megerősödéséhez.

+        Ami a piackonform viselkedés megkövetelését illeti, érdekes módon az a mai nyilvánosságban mindig egy irányban kap hangot: a kiforgatott, kiuzsorázott kisvállalkozásokkal szemben, holott például a természeti erőforrások globális magántulajdonának sincsen piaci jellege. Az unió földet tőkeként kezelő ukázának semmi piaci, teljesítményelvű tartalma nincsen.

+        A gazdaság finom kapcsolati szövetének eredményes szervezése elvileg sem támaszkodhat csak versenyző piaci szereplők eszköztárára:

o        Sem a természeti erőforrások elosztásában

o        Sem az emberi erőforrások ehető legjobb feltételeinek kialakításában

o        Sem az általában vett gazdasági infrastruktúra alakításában

o        Általában nem a szabályozási feladatokban.

3./e)          És akkor még nem beszéltünk a galád módon

-        elprivatizált javakról,

-        az eddig tönkretett emberi alkotóerőről,

-        az eddig elpazarolt természeti erőforrásokról,

o        amelyek akkumulálódva mára a helyi pénz komoly árufedezetét adnák, mára komoly vagyont eredményezhettek volna a rendszerváltás óta.

De még mindig hozzá kezdhetnénk

egy jobb világ „teremtéséhez”

Öntőkésedés vagy uzsora kiszolgálása?

A saját pénz a pénzfedezetek révén egyfajta öntőkésedés eszköze lehet. Nem volt piac Magyarországon 1990-ig. Ekkor kellett bevezetni a magántulajdon rendszerét. Polgárosodás helyett azonban „eredeti” tőkefelhalmozást, tehát piacidegen szűk érdekcsoporton belüli osztogatást valósítottak meg. Csakhogy ez szükségtelen volt.

Ez a privatizációs folyamat az országban eltorlaszolta a polgárosodás útját.

Az uniós szerződés tovább építi a falat a nemzet tagjainak boldogulása előtt jelen formájában:

o        önálló pénzrendszer nélkül,

o        brüsszeli pályázatokkal,

o        termelési kvótákkal, amelyek a hazai igényeknél szűkebbek

o        a nemzeti kultúra vissza szorításával

o        önkényuralmi politikai struktúrával

Az „öntőkésedés” nagyon nehezen megy a piaci szabályozásnak alávetett vállalkozásonként, mert a tőkésedés szabályozás-függő folyamat. A szabályok eldönthetik a tőkésedés módját, irányát. Az „öntőkésedés” nemzetgazdasági fogalomként értelmezhető. Tehát nemzeti szinten kellene nemet mondani az uzsorás szabályokra. Nemzeti keretekben kellene az „öntőkésedés” feltételeit megteremteni – pl helyi pénz kibocsátással (a Forint megtartásával és szabályainak uzsora-mentessé tételével vagy az Euró mellé egy uzsoramentes helyi kísérő valuta rendszerét létesíteni).

VI.      Mit lehet tenni a nem piacképes, tőkeerő nélküli kezdő vállalkozások sokaságával?

Tekintsük kiindulópontnak a termelő folyamatot magát, amely a kis cégek közötti kapcsolatrendszerben és a nagy cégeken belül egyaránt végbemehet.

Mi az ellátandó állami feladat egyik és másik esetben?

A problémát egy rövid mértékben folytatva, ez az állami infrastruktúra önfinanszírozó is lehetne hosszú távon:

VII.           Mi köze mindennek az alkotmányhoz?

Nem látok más lehetséges kiinduló pontot, mint az alkotmányos igazságok, értékek, bölcsességek rendszerét. Ezen keresztül értő módon meg lehet hivatkozni sok nemzedék tapasztalatát és küzdelmét.

Ezt a 386 embert, aki ma ül az országgyűlésben ezer év alatt nem lehetne felkészíteni a feladatra, hogy zökkentse helyre a probléma megközelítését. Csak az alkotmányosságot látom meghivatkozhatónak. Ott király, miniszterelnök, ellenséges császár, pápa, bárki hatalma teljében sem igényelheti, hogy alkotmányosnak is nevezzék önkényuralmát.

Tehát egy kis rés marad a józan észnek, a tisztességes szívnek. És ha alkalom adódik, akkor amint Szent Tamás a hitet és tudást tartotta összeillesztendőnek, úgy nekünk a józanságot és tisztességet kell az elszabadult folyamatok sodrásával szemben meghivatkozni. A nevetség veszélye nélkül – mert ez az alkotmányos hagyományunk szellemiségének a lényege.

De az alkotmányos viszonyok igénylésének akkor van értelme, ha sejtjük, hogy elismerésük esetén az alkotmányos elvek alapján mi volna a teendő. Ezért kell belegondolni a családi és kisvállalkozások feltétel-rendszerébe mond a pénzkibocsátás, mind a szakmai infrastruktúra finanszírozása ügyében.

VIII.  A személy ellenállási kötelessége, az egyén ellenállási képtelensége

1.                  Az alkotmányos ellenállási jog, kötelesség miként értelmezhető, miért kell ehhez ragaszkodni? Alapvetően politikai jogról van szó, amelynek az embertelen parancsok megtagadhatóságaként minden modern jogrendszerben helye van, mint alapelvnek. De mik az összetevői? Miért „nem lehet” lemondani róla? Miért kötött az emberi természethez?

1./a)          A józan paraszti észhez az a köze, hogy az alkotmányos hagyományunk részben nem más, mint az emberi józanság elvének közjogi megjelenítése. Hiszen az alkotmányos hagyományunk számos evidenciát tartalmaz. Ilyen az, hogy ha a föld mint termelési tényező nem tőke, akkor nem írok alá olyan szerződést, amelyben ilyen kitétel szerepel. Vagy ha az emberi személyiség szabadságát tisztelem, akkor számonkérem az államtól, hogy annak gazdasági, kulturális stb intézményi feltételeit biztosítja-e. Nem hagyható el tehát az alkotmányosság hagyománya, hacsak emberi alapvető józanságunkról nem akarunk lemondani.

1./b)          A tiszta emberi szívhez is kötött az alkotmányos hagyományunk, mert részben nem más, mint az emberi társadalom erkölcsi alapértékeinek közjogi megjelenítése. Hiszen az emberi személyiség felelős szabadságának, önállóságának értéke valamint ezzel együtt az emberi egyenlőség eszméje megjelenik a nemzet tagjainak egymás mellé rendelésében, abban a kifejezésben hogy egyenként a nemzet (a szentkorona) tagjai. Ebből eredt a nemzeti tudat felemelő érzése. Nem hagyható el tehát az alkotmányosság hagyománya, hacsak személyiségünk tudatáról, nemzeti szolidaritásunkról (szolidaritási hálónkról), a közéleti erkölcsi alapokról nem akarunk lemondani.

1./c)          Az emberi bölcsességhez is kötött az alkotmányos hagyományunk, hiszen  részben nem más, mint tenger sok tapasztalat alapján olyan megoldások rögzítése, amelyek az erkölcsi, logikai alapelvek érvényesítésének számos módját hagyományozzák ránk. Ilyen a természeti erőforrások végső tulajdonosaként a nemzet (szentkorona) megjelölése, ilyen a teljhatalom tilalma, a hatalom kontrolljának bevett módszerei, az alkotmányos elvek sérelmének tárgyalási módja, a hatalomátruházás lépcsőinek biztosítékokkal teli sorozata stb. Nem mondhatunk le tehát alkotmányosságunkról, hacsak évszázadok, évezredek tapasztalatáról lemondani nem akarunk, hogy ezáltal minden szélhámos kénye kedvének kiszolgáltassuk magunkat, mint az történt az elmúlt tízvalahány évben is.

2.                  Az egyén viszont nem rendelkezik alkotmányos hagyománnyal. Az egyén nem keres biztosítékot arra, hogy cselekvési önállósága, életviteli felelős szabadsága megmaradhasson. Nincs mit féltenie egy kiszámíthatatlan önkénytől. Az egyén (ebben a filozófiai értelemben, az emberi személyiség fogalmával összevetve) képtelen az ellenállásra, az erkölcsi, közjogi értékekhez való ragaszkodásra.

IX.      A személy és az alkotmány, az egyén és az alaptörvény

Úgy tűnik, hogy az egyén fogalmához viszont kiválóan kapcsolható az alaptörvény mint alkotmány-pótlék fogalma. Az egyénnek nem fontos a szabadsága. Az egyén anyagi és emberi meghatározottságában kiszámíthatóan viselkedik, megadóan sodródik. Ha az alaptörvényben valami embertelenséget szavaznak be 2/3-os aránnyal, akkor nem érzi úgy, hogy azt ő fölülbírálhatná. Ha pedig egy 21 tagú komisszár-testület, az EU bizottság dönt valamit, akkor még kevésbé kíván belegondolni, hogy ezeket a komisszárokat pedig ki mozgatja. Neki az állam önmérsékletéből adódó jogok bőven elegendőek. Föl nem kívánja fogni, hogy az állam megfogható, a bőrén érzékelhető erőszakszervezeteinek igazsága mögött, helyett más is lehetne kiindulási pont. Egy elvi igazságot számonkérni a hatalmasoktól képtelenségnek tartja. Kiszámítható az egyén minden szokásos, rutin-helyzetben. Váratlan helyzetekben, erkölcsi tartást, fantáziát, életkedvet kívánó helyzetben viszont életképtelen és ezért az emberiségnek nagy kockázatot jelent. Az elfajulás kockázatát.

X.         A személy valamint egyén közötti különbség és a genocídium

A genocidium fogalmára visszautalva a személyekből álló nemzeti lét feltételeinek tudatos rombolása a genocidium egyik korunkat meghatározó formája, akár másik nép akár a globális monopol profit nevében követik el - igen nagy károkat okoz az emberiségnek.

Érdekes módon a személy kultuszában élők ezt a genocidiumot nem tartják elfogadhatónak, küzdenek ellene minden formában. A genocidiumban való aktív közreműködésre éppen az egyénre jellemző gondolkodás kapható jobban.

Vissza az oldal tetejére