Mondhatom - nem mondhatom? Nem eléggé emelkedett? Nem eléggé "tudományos"? Olcsó poénkodás lenne? A legkomolyabban gondolom. Megtenni, ami megteendő, ami megtehető, "helyesen cselekedni" ... Ki ne óhajtaná? Legalább figyelmeztessük magunkat. - Fáy Árpád
Ez a szavazás lakmuszpapír volt, de a formálisan meghirdetett témakörrel ellentétben közvetlenül nem a magyarok összetartozásáról, hanem mérhetetlen kiszolgáltatottságáról mutatott fel szomorú eredményt.
Törvényesnek csúfolni mindazt, ami itt végbement, önmagunk lesajnálását jelentené. Diszfunkcionális (ha éppen nem szándékosan csalárd) népszavazási szabályokat is félretéve folyt a ripacskodás, a megfélemlítés, az állampolgári akarat megerőszakolása, a magyar identitás hüvelykujj szorítóba préselése.
Az egyetlen igazán őszinte hang Örsi Mátyásé volt, amikor a parlamentben kijelentette, hogy nem bolondok a "kettős állampolgársághoz" hozzájárulni, amikor attól fogva ők soha többé nem kerülnének be oda mint 5%-os párt. Hangosan kapkodták a levegőt hallgatói. E felhördülésre pedig az volt válasza, hogy már az is baj, ha őszinte? Ezután jött egy fordulat, a mindent elborító csend a lényegről, és a kulcsmondatokat kerülve beszélt-beszélt mindenki a levegőbe a választás napjáig és azóta is.
Egy kis pártban megnyilvánuló erőszak, dörzsölt diktatúra, nemzetellenes zsarolás, lelketlen uzsorás csiki-csuki veszi el a szavak értelmét, tesz látszólag hiteltelenné, tisztességtelenné és reménytelenné szinte minden jóakaratú kezdeményezést. Van fizikai erőszak vagy nincsen?! Nincsen? Szabad a vásár! Mindent lehet. Akkor tessék, egyétek meg. E kis pártnak például az idétlen, értelmetlen, rossz szabályok, hazug törvények, a korrupt végrehajtás adnak játékteret. Semmi köze az írott jognak a valósághoz. Minden megengedett. Akinek van bőr a képén a legarrogánsabb készpénzes vagy szívességi vagy hatalmi vagy tudatlansági korrupcióhoz, a felelőtlen társadalom-pusztításhoz, a nemzet-maradék felszámoláshoz Ú azé a pálya.
Otromba, szégyenletes, döbbenetes korrupció volt ugyanis a velejéig, amit a kormánypártok tehettek hosszú heteken keresztül minden hatósági, bírósági következmény nélkül. És sajnálatos korrupció volt az is, amit a népszavazás igenlői tettek, amikor a szavazás utánra, soha többé-semmikorra halasztották annak tisztázását, hogy miként állhatott elő az a helyzet, hogy 15 évvel a rendszerváltás után még az ilyen ügyek mint a nemzeti összetartozás rendezetlenek, megoldatlanok, sőt még szavazni sem tudunk, még tisztességes kampányra sem vagyunk képesek önerőből, még mindig csak hatalmi dulakodásra és annak zokszó nélküli elfogadására, eltűrésére vagyunk képesek. Dehát ebben van a 15 éves gyakorlatunk (vagy 60 éves? vagy ...? .. lehet licitálni).
A korrupció itt több, mint rossz szándék, ez itt életstílus, méghozzá általános életstílus. Korrupt A is meg B is, csak egyik gonoszul, cinikusan, elképesztő léptékben, lelkünkbe taposva, a másik pedig lelkiismeret furdalással, jóakarattal, kis tételekben, együttérzésünkre utazva. Azaz korrupt a szisztéma. Elsősorban azért, mert felkészületlenek vagyunk a korrupcióból való kilépésre. Ez elmaradt a nagytakarításban. Az elmaradt nagytakarításban nem az volt a legsajnálatosabb, hogy párezer ügynök nevét nem a választást követő napon tették közzé újságok és rádiók (persze annak is örültünk volna), hogy az ügynökök mozgatóit nem tiltották el a közszerepléstől (bár annak is jótékony hatása lett volna). A plakáton ugyanis nem embereket dobáltak a kukákba, hanem pisztolytáskákat, széles deréköveket. A plakát 1990-ben elsősorban a régi módszerekből való kilábalást ígérte minden buszmegállóban. Sajnos választási csalás kézikönyveket, hazug és rossz törvényeket nem tömködtek abba a plakátra kitett kukába.
A szabályozás rendbe rakása nem történt meg. A nagytakarítás fáradalmait nem vállaltuk Saját lakásunkba nagytakarító vállalatokat hívtunk meg, mint pl a Soros féle brigádot. Amikor azok elkezdték a falakból is kihúzkodni a vezetéket, nemhogy a kissámlit vitték volna csak el, amikor már a papucsok emlékére is tulajdonjogot jegyeztek be a takarítók (szerzői jogi módszerekkel élve példul), akkor erősödtek fel a hangok, hogy a területileg illetékesebb, éppen átalakuló uniós társaságot kellene megbízni a már-már csupasz falak menedzselésével. Alig hallatszott ellenvetés, hogy az a kis kulturális különbség, ami az új európa-birodalom kötelező előírásai és a magyar nemzeti hagyományok közt feszül, az egy legújabb rendszer-korrupció bő forrása lesz, amiből elégedetlenség, kudarc, keserűség, elszalasztott lehetőségek további sora buzoghat majd hosszú ideig.
Időközben mellesleg itt-ott további partvisos-vedres cégek tűntek fel a portánk előtt, matattak a lábtörlő alatt, és a ház mögött a hátsó kertben, a sufniban, mindenhol. Most tehát kerülgetjük az egyre jobban berendezkedő takarító társaságokat, akik szerint a lakásban már csak mi jelentünk egyre inkább gondot-lomot. Milyen lakó is az, aki még takarítani sem tud? Amikor pedig szóba jön, hogy az elhúzódó takarítás ellenére vidéki rokonainkat bejelentenénk, esetleg vendégül látnánk az előszobában, a verandán, a szerszámos bódéban, akkor kitör a pánik, hogy meggondolatlanságunkkal veszélyeztetjük a felmosó rongyokat, vödröket, a pókhálózó seprűt, a takarítási bizonylatokat, és ki tudja milyen egyéb veszedelmet idéznénk elő.
Hát ez röhej.
Az egyik törlőrongyos ember meg ujjal mutogat ránk, és vigyorogva kérdezi, már az is baj, ha őszinte? Miért, mi nem vesszük észre, ha ő nem mondja? Tényleg, mi bajunk van? Ha nem tudnánk, még meg is mondják. De mi nem akarjuk meghallani. Szégyellje magát az Örsi Matyi! Minek tart tükröt az orrunk elé? Még beleütközünk.
Szóval tegyünk úgy, mintha demokráciában, tisztességben, jóindulatban, felelősségben őszülnénk, fogynánk, hülyülnénk.
Minden Jót.
U.I.: Tisztességes népszavazást, választást, normális választási törvényeket, eljárást, miegymást! Kinek? Trianonban nem tiltották meg, hogy a miniszterelnök és csapata hazudozzon, hogy legalapvetőbb feladatainkat ne kóbor vitézek emlegessék fel velünk szemben..., hogy saját maradék lábunkban essünk hasra.