Vissza a főoldalra *vissza 2004 március 19 előlaphoz
(Egyetem nélkül az Európai Unióba)
A XXI. század kezdetére minden ország,
minden nép eljutott arra a felismerésre, hogy az egyetemek ügye a
legfontosabb, a legelőbbre való nemzeti közügy. Annak kell lenni. Igazi kiművelt
emberfők megsokasítása nélkül ugyanis semmi sincs. Se jólét, se gazdagodás,
se létbiztonság. Igazi kiművelt emberfőket “kitermelni” viszont csak
igazi autonóm egyetemeken lehet. Bolognában 1988. szeptemberében rendezett, különös
fontosságú konferenciának is lényegileg ez az üzenete.
Ezek után nyilvánvaló, hogy miért
kell részletesen és pontosan megvizsgálnunk, vajon mi a helyzet nálunk,
Magyarországon az egyetemekkel? A válasz egyértelmű. Az egyetemek ügye
Magyarországon a hazugság világa lett. Évtizedek óta, ha nem is tudatosan
az egyetemek ügyében mindenki hazudik, mindenki árt. A döntéseket hozó
politikusok is és az érintettek is, azaz a tanárok is és a hallgatók is.
Ugyanis senki sem mondja ki, senki sem vallja be, senki sem adja hírül a
tragikus tényt, azt, hogy ma Magyarországon egyetlen egyetem sincs!
Nincs, az Európai Egyetemek Magna Chartájában előírtak szerint. A
szocialista, kommunista diktatúra idején szovjet parancsra támadtak rá az
egyetemre. Elvették tulajdonát, szétzilálták, elsorvasztották kutatóbázisait.
Egyetemek helyett sajátos politika-függő, kutatóbázis nélküli felsőoktatási
tanodákat, az ún. „szovjet mintájú tanodákat” hozták létre. A
bajt tetézendő, sajátos minősítősdi rendszert (TMB) ültettek a tanodák fölé
és a félelemkeltés legkülönbözőbb módszereit alkalmazták bennük. A legújabb
nemzeti tragédiánk az, hogy a megszálló szovjet (orosz) katonák távozása
(1991. június) után a magyar felsőoktatás terén nem következett be változás.
Sőt a helyzet még tovább romlott. Maradtak a tanodák és átmentették a minősítősdit.
Törvény a felsőoktatásról ugyan lett, de Európába illő, tulajdonnal,
szilárd kutatóbázissal, teljes körű autonómiával rendelkező, igazi
egyetemeket nem hoztunk létre. A többször módosított felsőoktatási törvény
ugyan egyetemekről beszél és autonómiát emleget, de mindez egyszerűen szólva
hazugság. A “csináljunk universitasokat” jelszó alatt végrehajtott összevonósdi
(integráció) lényegileg változatlanul hagyta a szovjet mintájú tanodákat.
Hiszen, ha több tanodát összevonnak, az tanoda marad, ha nagyobb is. A
politika direkt befolyása sem szűnt meg, sőt mára egészen nyílttá,
agresszívvé vált.
Minden civilizált országban, természetesen
az Európai Unió valamennyi országában is evidenciaként kezelik azt az igazságot,
hogy nincs egyetem teljeskörű autonómia nélkül. Bizonyságul az Európai
Egyetemek Magna Chartájának preambulumából az egyetemekre vonatkozó fő tételeket
kötelező ebben az írásban pontosan idézni:
1.
“The university is an
autonomous institution at the heart of societies”.
(Az egyetem autonóm intézmény a
társadalom szívében).
2.
“Its research and teaching
must be morally and intellectually independent of all political authority and
economic power”. (Az egyetemi kutatásnak
és tanításnak morálisan és intellektuálisan függetlennek kell lenni
minden politikai hatalomtól és gazdasági kényszertől).
3.
“Teaching and research in
universities must be inseparable”. (A
tanításnak és a kutatásnak az egyetemeken elválaszthatatlannak kell lenni).
4.
“Freedom in research and
training is the fundamental principle of university life and governments and
universities, each as far as in them lies, must ensure respect for this
fundamental requirement”. (A kutatás
és a tanítás szabadsága az egyetemi élet alapkövetelménye, a kormányoknak
és az egyetemeknek ezeket az alapkövetelményeket tőlük telhetően kötelező
biztosítani).
Nyilvánvaló, hogy a tulajdon az első
és legkritikusabb követelmény az egyetemi autonómiához. Tulajdon nélkül
autonómiáról beszélni, aszerint, hogy ki-ki hogyan szereti hallani az igazságot,
nevetséges, vagy hazugság. Nyilvánvaló az is, hogy az egyetemek tulajdonosa,
ill. az egyetemi tulajdon képviselője egyetlen minisztérium, egyetlen
miniszter sem lehet. Ezek ugyanis négy éves ciklusokban választott politikai
képződmények. Ma már pontosan tudjuk, hogy a kezdetnél, 1990-1991-ben a társadalmi
tulajdon átalakítását, a legfontosabbal, az egyetemek tulajdonának rendezésével
kellett volna kezdeni. Minden más tulajdonrendezés előtt az egyetemek
tulajdonát kellett volna meghatározni és védelmét törvénnyel biztosítani.
Törzsvagyont és megfelelő értékű kincstári vagyont kellett volna minden
egyetem számára biztosítani. A tulajdon, a nevesített és “kihelyezett”
törzsvagyon és kincstári vagyon őrzésére, elidegeníthetetlenségének
biztosítására kuratóriumot (angolul “Board of Trustees”-t) kellett volna
létrehozni. Az egyetemekhez rendelt kuratóriumoknak a civilizált országokban
jól kimunkált felépítettsége, szervezeti és működési szabályzata van,
ezeket csak át kell venni. A tulajdon biztosítása és a kuratóriumok létrehozása
mellett közvetlenül az országgyűlésnek kellett volna, illetve kell biztosítani
valamennyi állami egyetem működési költségét. Az országgyűlés által
biztosított működési költségbe kötelezően beletartozik a kutatási bázisfinanszírozás.
Az egyetemek ugyanis a nemzeti jövedelemből fenntartott tudományos kutatás
elsődleges, ha nem kizárólagos bázisai. Így van ez mindenütt, természetesen
azokban az európai országokban is, amelyek közé rövidesen csatlakozunk. A pályázósdi
(grant) rendszerrel az egyetemek kutatási bázisfinanszírozását kiváltani
nem lehet.
A kezdetnél, vagyis már 1990-1991-ben
4-5 önálló műszaki egyetemet, 4-5 önálló agrár egyetemet, 4-5 önálló
orvostudományi és egészségtudományi egyetemet, 6-8 tudományegyetemet és a
megkívánt számú önálló művészeti egyetemet, ezen belül az önálló
testnevelési egyetemet kellett volna a tanodákká degradált felsőoktatási
intézményekből éppen a tulajdon rendezésével létrehozni. A diktatúra évtizedeiben
létesített számtalan főiskolát értelemszerűen a 6-8 tudományegyetembe
kellett volna, ill. kell beépíteni. Így 25-28 állami egyetem lenne ma
Magyarországon, ami egy 10 milliós európai országban optimális számnak
tekinthető.
Sajnos nem ez lett! A rendezés helyett
tragédia, egyre mélyülő tragédia lett. Mert hiszen tragédia, hogy
nincsenek önálló műszaki, agrár és orvostudományi- egészségtudományi
egyetemek. Önálló műszaki egyetemek és a melléjük kiépített innovációs
parkok nélkül a XXI. században ugyanis nincs, nem lehet, versenyképes
nemzeti ipari termék, hiszen ma a tudás, a „know how” teszi az
eladható áruk 90-95%-át, vagy még nagyobb hányadát. Tragikus, sőt
Magyarország földrajzi és gazdálkodási sajátosságaiból fakadóan még
tragikusabb, hogy nemhogy megerősítették és nagy tangazdaságokkal ellátták
volna az önálló agráregyetemeket, az elvtelen összevonósdival azt is szétzúzták,
ami a diktatúra évtizedeiben még megmaradt. Nagy tangazdaságokkal rendelkező
önálló agráregyetemek nélkül nincs és nem is lesz, mert nem lehet
versenyképes magyar mezőgazdasági termék se. De méltó védelme sem lesz
erdeinknek, vizeinknek, a talajnak, az élő környezetnek. Végül külön tragédia,
hogy az önálló orvostudományi és egészségtudományi egyetemek és a
szervezetileg hozzájuk kapcsolt regionális egészségügyi ellátó rendszerek
helyett káoszt eredményezett az “integráció” jelszó alatt végrehajtott
felsőoktatási-összevonósdi. A magyar nép katasztrofális egészségi állapota
nyilvánvalóan több okra vezethető vissza, de senki előtt sem lehet kétséges,
hogy az orvostudományi egyetemek és az orvosképzés ellen elkövetett több
évtizedes ártások meghatározó szerepet játszanak benne.
Ha még valaki kételkedne a tragikusan
igaz állításban, abban, hogy ma Magyarországon egyetlen egyetem sincs,
szembesülnie kell azzal a már említett ténnyel is, hogy ma egyetlen felsőoktatási
intézménynek sincs kutatási bázisfinanszírozása. A tanodák csak oktatási
teljesítmény-finanszírozásban részesülnek. A múltban gyökerező, nagyon
mélyen beivódott politikai gondolkodás elfogadja, hogy Magyarországon tanodák
vannak, amelyekben felesleges kutatni, csak oktatni kell. A több mint 50 éves
ártássorozat betetézésére most igazgató tanácsokat, politikai komisszárokat
készülnek kinevezni az összevont, esetenként többtízezer diákot befogadó
szovjet mintájú tanodák élére.
Nincs másunk, csak az újszülöttek lelkében érkező tehetség. Ennek
kimunkálásán múlik a jövő. Ma Magyarországon kevés gyermek születik és
azokkal is, akik megszülettek, kegyetlenül elbánunk, mert nemcsak az
egyetemeket, hanem az alsóbb iskolákat is gyermekellenes intézményekké tettük.
Összefogás, nemzeti összefogás kellene! De ehhez először le kell leplezni
a hazugságáradatot és el kell tudni viselni az igazságot. Végre szembesülnünk
kell azzal, hogy rászedetten, fel nem fogottan 1947 óta (43+14=56 éven át)
mindannyian elfogadtuk, eltűrtük a legféltettebb nemzeti kincsünk, az
egyetemeink ellen folytatott támadásokat. Nyilvánvalóan össze kell fognunk,
hogy végre nálunk is igazi egyetemek legyenek. Fontos figyelmeztetés: ha nem
fogunk most össze a gyermekekért, az iskolákért, az egyetemekért, mert nem
merjük leleplezni a hazugságáradatot és nem bírjuk elviselni az igazságot,
nem lesz élet, nem lesz kibontakozás, nem lesz felemelkedés a magyar nép számára.
2004.
április 17.
Dr.
Kellermayer Miklós
egyetemi tanár