Alapkérdések egy levélre válaszolva

Kedves Gyula!

A vékonyabb courier betűkkel közbeszúrt szöveg támaszkodik a te leveled kérdéseire. Remélem, hogy ez a második változat nem érkezett túl későn és még át tudod tekinteni – FÁ.

Kedves Árpád!

Egy tervezett politikai demonstráció előtt szeretném véleményedet megismerni.

Január 10-én a "Konföderáció" nyilvános ülést tart. Erre meghívtak olyan személyeket, akik az ő minősítésük szerint közéleti tekintélyt élvező hazafiak.

Az elképzelés az, hogy megfelelő feltételek mellett ez a gyűlés [vagy valamelyik folytatása] Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek minősíti önmagát és az alkotmányos jogfolytonosság talaján deklarálja az érvényesnek tekintett Magyar Alkotmányt.

Ha erről az egészről tudsz - amit feltételezek - fölösleges, hogy e tájékoztatót tovább részletezzem.

A tervet állítólag [?] több szervezet részvételi szinten támogatja: a Fennmaradás, a Mafom., az SZMM, stb.

Egyes neves személyiségek viszont elhatárolódnak. Ezeket nem akarom listázni... Hasonló elképzelésen dolgoznak a "Szentkoronások" is [Eöry].

Fentiek alapján nagyon érdekelne személyes véleményed az alábbi kérdésekben.

A sztálinista - rákosista "Alkotmány" formai érvényessége tekintetében milyen jogi kifogás támasztható?

Minden érvet itt most nem tudok felhozni.
Megszállt ország voltunk 1944 március 19-től 1991-ig (és az alkotmányosság magyar és európai felfogás szerint feltételezi a saját, a nemzeti döntést)- ez a népszuverenitás mai szokásos értelmezéséből is következeik. Nem volt alkotmányról való döntésre felhatalmazása a kerekasztalnak sem.
Az 1944 utáni, későbbi testületek (úgymond nemzetgyűlés stb) külső hatalmi nyomásra szerveződtek, és sosem volt eleve kijelölt feladatuk a magyar alkotmánytól való eltérés (ideiglenes nemzetgyűlés, országgyűlések) – ez a törvényhozó és alkotmányozó hatalom ma szokásos elkülönítéséből ered.
A természetjogi felfogás alapján egy alkotmány nem fordulhat szembe deklaráltan a természetjogi elvekkel, mert annak igazságai a jogrendszer felett állnak, a jogban formalizált mechanizmusokkal nem írhatók felül – ez már a pozitív jogi szemlélettől eltérő természetjogi felfogásra épülő érv.
Az ENSZ tagságunkból következne az ENSZ egyezségokmányok tisztelete. - A mai magyar közéletben kikényszerített alkotmány-felfogás, amelyet az uniós tagság tovább deformál, alapvetően sért jónéhány ENSZ előírást.
A magyar alkotmány a magyar nemzet államalkotó akarata – a 49/XX. erről nem beszél sehogyan sem, tehát tartalmában nem tölti be funkcióját – manapság szokás figyelmen kívül hagyni, hogy a nemzet többnemzedékes entitás, annak „államalkotó akaratát” tehát egy valamely időpontban összeült testület nem definiálhatja, azaz a döntéshozatal testületi szavazásos módszere a hagyománytól elszakadva nem kielégítő megoldás önmagában. A magyar alkotmány felszámolása tehát genocidiális tett (lásd alább bővebben).
A nép vagy az uralmat gyakorlók nem változtathatják meg a viszonyukat a szentkoronához semmilyen döntéssel, tehát le sem mondhatnak a magyar alkotmányról – ez pedig a magyar alkotmány szellemiségében az Európában szokásosnál erőteljesebben kifejtett gondolat, hogy sem a nemzet (a nép) sem a hatalmat gyakorolók önkényével nem lehet taktikai megfontolások szerint formálni az alkotmányos alapelveket.
az evidenciák: hagyomány, logikai összefüggések, társadalmi igazságosság kérdései stb nem valamely testület döntéseitől függenek tehát, azaz az önkényuralom „nem parancsolhatja meg”, hogy ezentúl hozzá mérjék etalonként az alkotmányosságot - a magyar alkotmány (a történelmi) a maga szerkezetébe kódoltan tehát nemcsak olyan normákat hordoz, amelyeket egy alkalmi testület vagy személy önkénye is megváltoztathatna az akár kétségtelen pillanatnyi erőfölényére támaszkodva, hanem olyanokat is, amelyek ezen a módon nem változtathatók meg (a „szerkezeti kódolásra példa, hogy a szuverenitás nem a népé, nem is az állami hanem a szentkoronáé).

Pl alkotmányos evidencia az is, hogy törvényszegés jogot nem alapít, azaz az alkotmányos legitimitás megszerzésének kiindulópontja az alkotmányosság helyreállítása, a jogfolytonosság elismerése lehet csak. Utána jöhetnek a reformok, az aktualizált alkotmányos alaptörvény.

Magyarországnak [a jogfolytonosság, illetve jogszokások alapján] van-e érvényes Alkotmánya?

Van, érvényes a történelmi alkotmánya, amely történetesen az európai klasszikus alkotmányos hagyományok egy ága (jelentősen túlélte a kontinens és Anglia eredeti alkotmányos korszakát) – de ez nem hatályosul abban az értelemben, hogy a hatalomgyakorlás intézményei, a törvényhozás, a kormány, a bíróságok stb

nem ismerte el kiinduló pontként
nem hivatkozik rá
alapvetően sérti lényegi elveit.

És mégis érvényes, mert

a magyar nemzet többségi határozattal nem fordult szembe vele
a modern életre alkalmas volna mint szabályozási kiindulópont
evidenciái nem omlottak össze, logikai építménye nem csorbult, nem vált használhatatlanná,
adott a lehetőség a hozzá való visszatéréshez a jogfolytonosság közjogi helyreállításával.

Az, hogy a hatalom gyakorlói és a nemzet nem változtathatják meg a szentkoronához való viszonyukat, az a korábbi idők nyelvezetén fogalmazva azt jelenti, hogy az alkotmányosság igényétől legálisan nem lehet visszalépni, erről a kulturális szintről vívmányról nem lehet lemondani, és ha ilyen visszalépő, diktatórikus vagy megszállt időszak állt be, akkor amint lehet, helyre kell állítani a tényleges alkotmányos viszonyokat.

Ha a válasz igen, milyen források tekinthetők az Alkotmány írott rendelkezéseinek és ha a "teljes" Alkotmány csak részben írott, milyen szervesült szokásjogok tartoznak az Alkotmány - testhez?

Az „alkotmány teste” kifejezéssel most találkozom először.
Az írott rendelkezések, mint források legalábbis szent István törvényeiig visszavezethetők.
A szervesült szokásjog korábban nagy hangsúlyt kapott, de ma már talán annyi a súlya csak, mint a népdalkincsnek, a magyaros kutyafajtáknak.
Ellenben vannak az „alkotmányos evidenciák” néven említhető elemek, amelyeknek akkor is van súlya, ha már kiestek a szokásjogi gyakorlatból, mert elvi összefüggések, tények, kétségtelen előnyök.
Ha nem volna az uniós lépéskényszer, akkor nem volna szabad „sietni” a válasszal (de kell sietni, mert van a lépéskényszer). Az uniós lépéskényszer tehát önálló alkotmány-szemponttá nőtte ki magát, mint a hiányzó jogszokás erejét némileg kompenzáló mozgósító fenyegettség
Deák Ferenc fiatal munkatársaitól kezdődően a második világháborúig vagy 50-100 vaskos könyv szól az írott és íratlan forrásokról. Ezek a könyvek természetesen nem valami szabvány szigorúságával egyeznek meg minden részletben. De ez természetes (a jelenség általános, hogy pl Anglia határának hossza is attól függ, hogy milyen léptékű térképen próbáljuk megmérni). Ha ugyanis nem úgy tesszük fel a kérdést, hogy

van-e egyértelmű leírása a magyar államalkotó akaratnak, kultúrának, identitásnak, hanem fordítottan, hogy
vajon bizonyosan állítható-e, hogy nincsen magyar közjogi identitás, nincsen élő nemzeti közösség, elveszett-e a hagyományok minden eleme és az mind értelmetlen volna-e a modern körülmények között, stb-stb, akkor tűnik ki, hogy ennek a hagyománynak a jellegét kell megragadnunk, és annak szellemében a mai helyzetben aktuális megoldásokat (pl alaptörvényt megfogalmazni, intézményeket kialakítani).
Az egyik kulcs-kifejezés tehát az „élő nemzeti közösség”. De nem az a kérdés, hogy van-e tőlünk függetlenül, agyonverhetetlenül, a mi közreműködésünk nélkül is virulens nemzeti közösség, hanem az, hogy szándékunkban van-e ezen nemzeti közösségi életet, szolidaritás és identitást renoválni, működtetni, életünket benne kiteljesíteni?
És ha a szándék megvan, akkor nem a semmiből kell egy új világot teremteni, hanem egy igen magasztos és eredményes hagyományra támaszkodva igényelhetjük a lehetőséget közjogi érvekkel is alátámasztva, hogy élhessünk. Az alkotmányos elvek ebben adhatnak segítséget, ennek a közjogi megnyilvánulását hivatottak segíteni.

Egyebekben most egy hónapon belül készülünk még egy kötetet összeállítani, ahol a tételes hivatkozások is szerepelnek. 2000-ben szaladgáltam egy ideig egyetemekhez, alkotmánybírókhoz, államtitkárokhoz, hogy a legfontosabb 50-100 irodalmi forrást legalább CD-lemezen segítsenek kiadni, de semmi segítséget nem kaptam.
Fontos megemlíteni, hogy a nemzet életének, virulenciájának megnyilvánulása nem a rögzült törvényszövegekben érhető tetten, hanem a nemzet államalkotó akaratában, szándékában.
Egy jogfolytonosságot elismerő nemzetgyűlésen tehát kiinduló állapot az 1944. március 19-i helyzet a konkrét törvényeket, intézményeket illetően is. De nem valami fátumként tisztelendő abszolútum. A nemzet ha él, akkor az alapvető alkotmányos értékek, hagyományok tisztelete mellett képes felülbírálni, mérlegelni minden konkrét megoldást. Ha valóban 1848-tól a nem honos külföldi is birtokolhatott földet Magyarországon, sőt ezt klasszikus magántulajdonának tekinthette (lásd tulajdoni lapok), az a tulajdonképpeni alkotmányos elvek sérelmét jelentette akkor is (mert hazudhattak és igazságtalanok és ésszerűtlenek lehettek régi korokban is). Az igazságok régi sérelme nem érv a sérelmek folytatása mellett.
Ráadásul a mechanikus gyakorlatként értelmezhető jogszokás korábban nem tapasztalt mélységben szakadt meg. Tehát ha akarnánk sem tudnánk a mechanikusan értelmezett jogszokásokhoz visszatérni, mert akkorát változott a világ. Az alapelvekhez és alap-intézményekhez térhetünk vissza (nemritkán az ENSZ egyezségokmányok szellemében) - azon kikerülhetetlen feladattal, hogy a modern világban megfelelően működőképes alaptörvényi, törvényi megoldásokat találjunk. És például egy ilyen feladathoz igen nagy segítséget nyújthatna valamifajta tartós konferencia és annak munkabizottságai.

A "hatályos" és az "érvényes" alkotmány vonatkozásában az érvénytelenítés, ill. érvényesítés deklaratív, vagy konstitutív eljárás keretében történhet?

Azt hiszem, hogy részben ez, részben az.
Ha jól tudom, akkor bár ez a két kifejezés a köznyelvben akár fel is cserélhető egymással, jogászok használatában azonban:

Érvényes az, amit nem szüntettek meg, de nem feltétlenül használják, alkalmazzák
Hatályos az, amit alkalmaznak is – pl egy bírósági ítéletben.

A deklaratív és konstitutív eljárással hasonló a helyzet. A köznyelvben akár fel is cserélhetőek. Azonban a mai jogi használatban (ha jól tudom):

Deklaratív az, amiről nem kell döntés hozni, csak tudomásul kell venni, fel kell fedezni.
Konstitutív az, amit meg kell fogalmazni, mert eleve létező összefüggésként nem fedezhető fel.

Lényegében tehát az eddig kifejtetteket kell újra áttekinteni. Azaz hatályosnak tekinti az államapparátus a 49/XX-as törvény azon kitételét, hogy a magyar alkotmány ezzel a törvénnyel mint alaptörvénnyel azonos. De ez nem a döntéshozó véleményétől függ, és bár alkalmazzák, a hatalmi önkény lazulásával az erre alapozott döntések semmissége lesz a kiindulási pont.
Úgy is lehet fogalmazni, hogy azon jogelv, miszerint a jog egyes rendelkezései alkalmazásuk híján lassan kikerülnek a hatályos jogból (egyfajta hallgatólagos megtagadással) – kizárólag a tételes törvényekre vonatkozhat, legfeljebb az alaptörvényre. Alkotmányos alapokra, elvekre, evidenciákra azonban semmiképpen sem!!!
Mivel képletesen szólva az alkotmány a nemzet államalkotó akarata, tehát a nemzeti lét, élet megnyilvánulása, ezért lehetetlen a teljes leírása, betűbe foglalása. Az élet ugyanis definíció szerint nem köthető meg valamely algoritmussal. Az alkotmány életmegnyilvánulás. Tehát nem köthető valamely gyakorisághoz, mint amiképpen a születés és halál, a versírás, házasságkötés, keresztelő sem köthető ahhoz, hogy naponta kell gyakorolni (pedig mindegyik életmegnyilvánulás). A magyar alkotmány tehát érvényes (mert az alkalmazás ideiglenes hiánya nem csorbítja), és az alapelvek elismerése deklarációs feladat abban az értelemben, hogy ki kell nyilvánítani elismerésünket, de nem kell a semmiből kitalálni, megalkotni.
Ugyanakkor a közjogi jogfolytonosság elismeréséről már lehet mondani, hogy a hatályba visszahelyezés, és az azt követő törvényhozási reform pedig konstitutív feladat abban az értelemben, hogy modern korunknak megfelelő alaptörvényt, intézményeket kell megalkotni, át kell rostálni törvényeinket az alkotmányosság szempontjából
Amikor tehát arról van szó, hogy az unióval megkötött csatlakozási szerződés genocidiális tett a magyarság ellen, az igen pontos kifejezés, mert ez a szerződés a magyar nemzeti létet korszerűtlennek, életképtelennek, hiábavalónak, célszerűtlennek, idejétmúltnak tekintette (sok más hasonló lépést követően). A nemzeti közösség életmegnyilvánulásának, alkotmányának elvitatása pedig hasonló, mint amikor a levegőt vonják meg valakitől vagy a mozgás lehetőségét. Genocidium pedig lehet egy elfogadható törekvés? Nem. És ez is egy fontos ellenérv a mai helyzettel szemben.

Akár az egyik, akár a másik eljárás követhető ki, kik jogosultak az említett "processzusok" valamelyikét lefolytatni és annak eredményét kihirdetni?

Az eddigiekből következően nem lehet rövid választ adni.
Deklarációra a fentiek értelmében bárki jogosult, legfeljebb nem lesz túl nagy visszhangja.
Olyan konstituálásra viszont, amit a törvényhozásnak követnie kell, csak olyan nemzetgyűlés jogosult, amelyet a gyakorló hatalmi ágak elfogadnak.

Lehet olyan megnyilvánulást tenni, amely a valós magyar alkotmányt elismeri, látványosan kiáll mellette, ismertebbé teszi, felhívja rá a figyelmet. Ilyen lehet egy naggyűlés, egy ünnepi rendezvény, demonstráció, eskütétel, stb.
Lehet követelni, nyomatékosan szorgalmazni egy konstituáló, tehát törvényeket fogalmazó nemzetgyűlést. Egy ilyen nemzetgyűlés azonban csak tiszta választások alapján képzelhető el, tehát valamely békés hatalmi konszenzus légkörében.
Lehet persze forradalmat is csinálni (amit Antall József egyik talán legrosszabb megjegyzésével másoknak rótt fel, holott őt azért választották, hogy vezesse a változást), de a forradalom közvetlenül nem vezet alkotmányos állapotokhoz, mert mégoly igazságos forradalmi változás is valamilyen erőfölény érvényesülését jelenti.
A jogfolytonosság igényének a bejelentése egy határpont, amely egyfelől egy nemzetgyűlés hatóköre, hiszen onnan a törvényhozásnak igazodnia kell hozzá, különben nincsen értelme, másfelől viszont oly magától értetődő, hogy népirtás nélkül a nemzettől az ő államalkotó akarata, kultúrája nem vitaható el, hogy tekinthető ez deklarációs lépésnek is (a fentiek értelmezésével). Csakhogy ha a nemzetgyűlés ezután nem tudja megkezdeni az alkotmányt tisztelő alaptörvény meghozását, akkor az eredmény csupán annyi, hogy az alkotmány-ellenes, önkényuralmi állapot válik szembeszökőbbé.
Nyilván, minél többen vesznek részt egy ilyen deklarációs jellegű bejelentésen, közfelkiáltáson, annál nagyobb a jelentősége, súlya.
Tehát nem lehet ellenzéki, főleg parlamenten kívüli pozícióból nemzetgyűlési választást rendezni (ha a szónak eredeti, a magyar közjogban az 1920-26-os nemzetgyűlésre akarunk hivatkozni. De lehet szervezni egy olyan konferenciát például, amely deklarálhat, tehát evidenciákat hangoztathat, kiállhat az alkotmányos értékek mellett, igényelheti a jogfolytonosság helyreállítását, és mellesleg módszeres felkészülő tevékenységet folytathat egy reménybeli nemzetgyűlésre.
És ha lehet egy váratlan párhuzam a székelyföldi székely autonómia, és az erdélyi magyar nemzeti tanács mellett akár egy tartós magyarországi szerveződés is elképzelhető, mint nemzeti megnyilvánulás, esetünkben a magyar alkotmányt követelve vissza. Ez a szerveződés kijelentheti igényét az alkotmányos létre és akár az unióban is küzdhet a magyar alkotmányért mint valamely sajátos autonómiáért.

Egyik vélemény szerint ezt nem volna jó nemzetgyűlésnek nevezni (viszont a most hatályos magyar jogban nem használatos szakkifejezés a nemzetgyűlés)
Más oldalról pedig ha ezt mégis nemzetgyűlésnek neveznénk, akkor jól meg kell fogalmazni az elhatárolását az 1920-26-os jogfolytonosság helyreállító alkotmányozó nemzetgyűléstől, a Kossuth Lajos féle detronizáló nemzetgyűléstől és az orosz megszállás alatt összeült ideiglenes nemzetgyűléstől.
Ha tehát egy tartósan működtetni kívánt fórumról, közösségről lenne szó, akkor annak működtetési feltételeit már valóban komolyabb feladat megszervezni, és akkor még nehezebb lesz a mostani felelőtlenkedő szembenállások örvényéből kimenekíteni működését, a legelszántabb, de egymástól különböző személyek csoportok közti megértést kialakítva, az egy-vezér kell nekünk mentalitáson felül emelkedve, a rendszeres munkavégzés terhét vállalva.

Mindez nyilván szerves összefüggésben van a "Szentkorona tannal", illetve a Szentkorona közjogi státusával. E tárgyban úgyszólván laikus személyként azt gondolom, hogy a Szentkorona jogi státusa az Alkotmány keretében konstituálható, vagy deklarálható. Vagy fordított lenne a helyzet? A Szentkorona státusából sarjad az alkotmány?

Deklarálható a fenti szóhasználatban a jogfolytonosság, konstituálható utána a magyar alkotmányhoz illeszkedő alaptörvény, törvények, intézmények.
A magyar alkotmányos gondolkodáson belül van meghatározó szerepe a szentkorona szimbólumának (szimbolizálja pl elvileg a nemzetet) és a szentkorona intézményének (pl a birtokjog forrása a szentkorona)
A magyar alkotmány

egyes megfogalmazások szerint a szentkoronából ered (Isten küldte, angyal hozta),
más megfogalmazásban az alkotmányosság biztosítéka (a Szűzanyáé, Nagyboldog-asszonyé),
megint más megfogalmazás szerint az alkotmányos elvek tárgyiasult szimbóluma.

Ezen megközelítések között nem érdemes éles határvonalat húzni, mert ezek a különbségek kevésbé közjogi, mint inkább vallási, filozófiai felfogásbeli különbségek, túl a közjog határán.
A lényegi különbségtétel tehát az alaptörvény és az alkotmány (alkotmányos hagyomány, alkotmányos szemléletmód, identitás, élet) között teendő. Talán annyit lehet mondani, hogy az alaptörvénynek kell sarjadnia az alkotmányos elvekből, az hagyományból, azt elismerve, azt érvényesítve.
Ami pedig a konkrét intézményeket illeti, elhagyhatatlan a szentkorona intézménye, de már jóval kevésbé lényegi alkateleme a nádori szerepkör. Elhagyhatatlan az, hogy a természeti erőforrások a nemzeti közösséget illetik, de ennél sokkal esetlegesebb az ősiség konkrét rendi megvalósulása.
A szó szoros értelmében tehát a magyar alkotmány nem sarjad a szentkoronából (mert akkor is működött, amikor a szentkorona sorsa bizonytalan volt), de már arról lehet beszélni, hogy a szentkorona szerepköre esetleg az alkotmányos elvekből sarjad.

A történelem során különböző korokban másként fogalmaztak. Ha a mai kor pontos definíciós igényének, fogalmi elhatárolási igyekezetének eleget kívánunk tenni, akkor mai gondolkodással „a szentkoronából sarjadó alaptörvény” megfogalmazás jelentése nem más, mint a szimbolikus megfogalmazása az „alkotmányból sarjadó alkotmányos rendnek”, alaptörvénynek.

A fenti kérdések rövid és közérthető kifejtése azért tűnik időszerűnek, mert a jelek szerint párhuzamos mozgások indukálódnak. Fennáll az a veszély, hogy egy mindenki által elfogadható stratégiai koncepció ["nemzeti minimum"] hiányában e törekvések kioltják, de legalábbis gyengítik egymást. [Az egyik irányzat a másikat elvileg kidolgozatlannak, a másik pedig az egyiket teoretikusnak látja...]

1995-ben fogalmazódott meg bennem, hogy kár, hogy nem volt alkotmányozó nemzetgyűlés, de utólag tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy az ország felkészületlen volt rá mind a baloldalon (klerikális reakciós rémképekkel) mind az úgymond jobboldalon (nosztalgikus érzelmekkel és végiggondolatlan, kidolgozatlan aktualizálási programmal).
Nem volt egy diadalút az azóta eltelt időszak, de talán a fentiekben is bemutatott, a részletekbe menő elemzési törekvés nem volt haszontalan.
De kész receptek nincsenek. Az egymásra figyelés nem pótolható mással.

Bárhogy van is, tizedikén valaminek el kell hangzania. Rendkívül megnyugtatna, ha ez a "valami" egy olyan teoréma lenne, amellyel a gyakorlatban is kezdeni lehet valamit! Kiinduló pontja lenne egy deklarációnak, egy cselekvési programnak és ami a legfontosabb valamiféle cselekvésnek.

Az elméleti és a gyakorlati megközelítést az alkotmány és az alaptörvény fogalmának megkülönböztetése képes jól különválasztani és mégis egymáshoz kapcsolni.
Amit az utóbbi években (pl 89-től) számosan elkövettek, mint „történelmi alkotmányt”, eddig amit belőlük ismerek, azok kivétel nélkül olyan alaptörvényi szövegek, amelyek igyekeztek kapcsolódni a történelmi alkotmányhoz – de tisztázatlan, átgondolatlan (azaz bár jószándékú, de ötletszerű) módon.
Innen ered, hogy az egyiknek a 44-es törvények betűje a történelmi alkotmány, a másiknak az Aranybulla, a harmadiknak az olyan szöveg, amely hivatkozik a szentkoronára, a negyediknek az, amelyik a magyar nemzet érdekét szolgálja deklaratívan, az ötödiknek a szentkorona megemlítése és lehetőleg olyan jogaiba visszahelyezése, amelyet 1944-ben nem élvezett, stb.
Tehát mechanikusan, közfelkiáltással, netán a népszuverenitásra hivatkozó ötletszerűséggel nem lehet megoldást találni.
Sokkal könnyebben áttekinthető a helyzet, ha az alaptörvényt és alkotmányt különválasztom, mert akkor

Az Aranybulla egy olyan dokumentum lesz, amelyben érvényesült az akkori alkotmányos felfogás (mégha így nem is nevezték néven), akkor az 1848-as törvényekben találhatók olyan elemek, amelyek sértik ezt a korszakokon átnyúló, különböző korszakokban eltérő intézményekhez vezető alkotmányos elvet, stb.
Gyakorlatilag a szentkorona státuszát helyre-állítva, de a rendi és egyes XIX-XX. századi intézményeket is felülbírálva lehet életre kelteni az alkotmányosság szellemiségét valamint lehet olyan alaptörvényt és intézményi rendet kialakítani, amellyel a modern korszakban életképesekké válhatunk.
Ami az időpontot illeti (tágan 2004 január 10-e és 2004 április vége között): irreális, komikus, az egész kérdéskört lejárató, szűk karanténba záró megoldást választani nincsen értelme. De ugyanakkor nem szabad lemondani arról, hogy a jogfolytonosság elérése, az alkotmányos viszonyok megújítása útján közjogi súlyú eredmény szülessen.

Szeretném, ha ismereteid tárházát kissé megnyitnád a helyzet előmozdítása érdekében. Levelemet CC-ben megküldöm azoknak, akiket gondolatom szerint hozzám hasonlóan érdekel a téma.

Megtisztelő válaszodat várva üdv.:

Gyula.

A fenti gondolatmenetet természetesen tovább lehet finomítani, árnyalni. Ez a kezdeményezés ösztönözheti az elméleti áttekintést, és fordítva, célirányosabbá teheti a tevékenységet az elméleti tisztázottság, legalább tájékozódási törekvés.

Üdvözlettel

Fáy Árpád

Vissza az oldal tetejére