vissza a főoldalra * vissza az igenre felhívók előlapra

A nyilatkozat a következő honlapról lett átvéve:

http://www.reformatus.hu/archiv/archivum.htm

2004. november 16

Kasza József nyílt levele Gyurcsány Ferenchez

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyílt levelet intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A délvidéki magyar közösség nyolcvannégy éves újkori történelme óta ismételten behatárolt kényszerpályán mozog, melynek végállomását a mostani helyzetben nem nehéz elõre látni. A korfa, a képzettségi és gazdasági adatok tükrében könnyen kiszámítható az az idõpont, amikor közösségünk létszáma kétszázezer alá csökken, s ezáltal -- mint ahogyan azt a történelem tanítja -- elveszti politikai tényezõként való szerepét, ami után a teljes szellemi, gazdasági felmorzsolódás és teljes szórványosodás már csak rövid idõ kérdése lesz.

Azt is ki kell mondani, hogy a nemzetközi porondon az elmúlt néhány évben bekövetkezett hatalmas változások, illetve az Európai Unió keletre való terjeszkedésével egyidejûleg nincs, és nem született meg az a korszerû magyar nemzetpolitika, amely az új kihívásokat figyelembe véve lenne hivatott a nemzet egységének, boldogulásának, gyarapodásának alapjait megteremteni. Az elmúlt években mind a magyar belpolitikai, mind a magyar diplomáciai életben ezzel kapcsolatban -- legtöbb esetben a belpolitikai kérdéseknek alárendelve csak ideiglenes -- tûzoltó intézkedések születtek, sokszor elkésve, nem jól átgondolva és nem jól kommunikálva.

Nem véletlen tehát, hogy az ideológiailag, filozófiailag, koncepcióbeli különbségek, s sajnos nagyon sokszor a személyes sértõdöttség okán megosztott délvidéki magyar politikai élet egyetlenegy kérdésben -- a kettõs állampolgárság esetében példátlan összefogásról tudott tanúbizonyságot tenni. Ennek az összefogásnak köszönhetõen ötvenezer honfitársunk aláírásával alátámasztva tavaly petíciót juttattunk el az Ön elõdjéhez, Medgyessy Péter miniszterelnök úrhoz. A kezdeti kapkodás, felemás kijelentések után a tavalyi év õszén -- ismét megkésve bár --, de felállt egy szakértõi testület, mely ezzel kapcsolatban jogi, gazdasági, migrációs kérdéseket vitatott meg. Egészen addig, míg a testületet idén januárban mesterségesen elnémították. Ettõl függetlenül viszont tény a független jogászok azon megállapítása, hogy a magyar állampolgársági és letelepedési törvény egyike a legszigorúbbaknak Európában, ami a magyar nemzet szétszakítottsága okán számos egyéni és családi tragédiához vezetett és ez az állapot a mai napig tart.

A kettõs állampolgársággal kapcsolatos ellenérvek többsége nem állja meg a helyét. Azokat a jogos kifogásokat pedig, melyek kétségtelenül fennállnak jogilag, idejében lehet szabályozni. Meglátásom szerint -- melyet több, a kérdésben illetékes szakemberrel történõ konzultáció és tanulmány hosszas elemzése alapján alakítottam ki -- az elvándorlással kapcsolatos aggodalmak sem állják meg a helyüket. Nem, mert állampolgársággal vagy anélkül a migráció ebben a térségben megállíthatatlan folyamat, s éppen a jelenlegi magyar törvénykezés is hozzájárul ahhoz, hogy ez az elvándorlás tartós maradjon, mivel a törvényileg elõírt kötelezõ magyarországi állandó ott-tartózkodás az otthoni szálak, kapcsolatok elszakadásához, majd feladásához vezet. Jobbik esetben azok -- nagyon sok példa ezt mutatja --, akik a törvénykezés szigorával nem tudnak mit kezdeni, inkább más államokba, többnyire az Egyesült Államokba és Kanadába vándorolnak ki, ezzel végleg elveszve a magyarság számára. Az alapvetõ emberi jogokat sérti a mozgásszabadság korlátozása is, amibe a délvidéki magyarság az elmúlt évtized felelõtlen szerb politikája miatt önhibáján kívül került.

Tisztelt Miniszter úr!

Az Ön pártja tegnap úgy foglalt állást, hogy a kettõs állampolgárság megadása az elvándorlás miatt második Trianonhoz fog vezetni. Nem osztom az Ön véleményét. Nem, mert mint arra mostani levelemben többször is utaltam, az állampolgárság megadása nélkül is folytatódni fog a határon túli magyar területek kiürülése, ami elsõsorban nem az állampolgárság, hanem gazdasági, szociális kérdéskörbe tartozik. Hogy ezt lassítsuk, szerencsés esetben megállítsuk, egyrészt felelõs és modern nemzetstratégiára van szükség, másrészt pedig azon államok demokratikus irányvételére, melyben ezen magyar közösségek élnek.

Amíg a magyarság az élet minden terén -- kezdve az államigazgatástól a gazdasági életig -- mesterségesen szított folyamatok miatt állandó vissza- és kiszorulásnak van kitéve, ezen nemigen változtathatunk. A kettõs állampolgárság éppen ezt a folyamatot lassítaná, azáltal, hogy biztonságérzetet ad, illetve lehetõvé teszi a határok szabad átjárását. Mert ne legyenek illúzióink. A schengeni törvénykezés két év múlva életbe lép, s mivel ezt a Magyar Köztársaság köteles lesz alkalmazni, így az ország területére történõ bejutás a vízumkötelezettek számára ugyanolyan nehéz lesz, mint például most a Német Szövetségi Köztársaságba.

Legyünk õszinték: a kettõs állampolgárság elutasítása a határon túli magyaroknál olyan lelki traumát fog okozni, aminek katasztrofális következményeit már az elkövetkezõ pár évben érezni fogjuk, s mely katasztrófa éppen a kettõs állampolgárság elutasítása miatt megfordíthatatlan tömeges kivándorlást eredményezhet, s ezzel összefüggésben hatalmas költségeket ró majd a Magyar Köztársaság mindenkori költségvetésére. A határokon átívelõ nemzeti újjáegyesítés valóban szép és megható szólamainak gazdaságilag szinte semmivel sem alátámasztott valósága az elmúlt években, ebben a hárommilliós közösségben hamis képet ébresztett -- az illúzióba kapaszkodás hitét. Nem szeretnék most jogi és filozófiai problémába bonyolódni, de figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a határon túli magyar közösség most már csakis közjogilag vett értelemben hajlandó és tudja megélni a magyarsághoz tartozását, a kulturális és nyelvi kötõdés szólamai most már nem elégségesek. Éppen ezért, a kettõs állampolgárság elutasítása olyan lelki törést fog okozni -- mint már az imént említettem -- amely nagyon rövid távon katasztrofális helyzetet idézhet elõ, és ez valóban egy második -- immáron szellemi és lelki Trianonhoz vezethet.

A nemzetpolitikai kérdéseket éppen ezért nem lenne szabad belpolitikaiaknak alárendelni. Tisztelettel arra kérem a Miniszterelnök urat, és Hiller István pártelnök urat, hogy tegnapi kijelentéseiket szíveskedjenek újragondolni. Arra kérem Önöket, hogy mint felelõs politikusok, ezen levelem tényeirõl tájékoztassák a Magyar Köztársaság állampolgárait. Arra kérem Önöket, hogy a Hiller úr által tegnap pár mondatban vázolt új magyar nemzetstratégia tervezetét szíveskedjenek számunkra megküldeni, hogy azt még a MÁÉRT soron lévõ ülése elõtt áttanulmányozhassuk, illetve véleményezhessük.

Tájékoztatni szeretném a Miniszterelnök urat, hogy nagyon rövid idõn belül kezdményezni fogom egy, a határon túli magyarság egészét felölelõ politikai és csúcsértelmiségi találkozó megszervezését, hogy a különbözõségek figyelembevételével egységes álláspontot alakíthassunk ki, illetve fogalmazhassunk meg az új magyar nemzetstratégia irányába. Hasonlóan kezdeményezni fogom, hogy e rendezvény megtartása után egy össz-magyar csúcsértelmiségi és politika, XXI. századi szárszói találkozóra is sor kerüljön.

KASZA JÓZSEF

Vissza az oldal tetejére