Vissza a főoldalra * népszavazás utóélete előlaphoz

A fogalmak, gondolatok tisztázása jegyében

---------------------

Garanciát kérek

a pesti kormány megbízhatatlanságával szemben

a magyar nemzet ügyeiben

Garanciát kérek a pesti kormány megbízhatatlanságával szemben a magyar nemzet ügyeiben, mert nem hiszek a pesti kormánynak nemzeti ügyekben.

Ezt a garanciát a hatalom gyakorlóival szemben köznapi nyelven „magyar alkotmánynak” nevezik, és vagy ezer évig kísérte a magyarságot jóban-rosszban.

Tizenöt éve annyit hazudoztak, csaltak a pesti kormányok, hogy már nem hiszek nekik. Minden választás, szavazás szeplős volt, mindegyiket előre elintézettnek éreztem, a kifogásokat sosem engedték megvizsgálni. Elegem van belőlük. A magyar nemzet létével ne kalmárkodjanak, azt ne hazudják le, a gyerekeinkből azt ne neveljék ki. Garanciát kérek a pesti kormányok és politikai pártok ellen a nemzet ügyében.

A legfőbb garancia volna a magyar alkotmány, mint a magyar nemzet akaratának és ezzel létének elismerésén alapuló alkotmányos hagyomány, eszmeiség jogfolytonos, feltétlen elismerése. De ilyen gondolatot még a tudományos életben sem engednek ma szóhoz jutni, nemhogy egy nemzetgyűlésen, vagy a székelyek és palócok téglajegyeiből épített pesti országházban ülésező, magyar parlamentnek nevezett testületben.

Felelőtlen ficsúrok és idősebb bűnözők szépelegnek, hogy ők politikusok, és ezt arra értik, hogy a magyarsággal szemben, a nemzeti lét elfojtásában mindenre képesek. Kiszolgálnak bárkit, aki ellene tesz a magyar nemzet vélt vagy valódi érdekeinek. Bár a Kelet-Európa láger korábbi őrei kivonultak, ők nem tudnak reflexet váltani, ők továbbra is fenn akarják tartani elfajult szemléletüknek megfelelő viszonyokat, irtsd a magyar identitást, jobban mint a parlagfüvet, mint bármilyen gyomot, kártevőt, mintha a tisztaság és rend szinonimája lenne, hogy a magyarság ellenére való cselekedet a korrekt, a kívánatos, a jutalmat kiváltó.

A magyar kormánynak nevezett pesti szerveződés a „nemzeti” szót csak mint hívószót, mint nosztalgikus szlogent, jópofa ünnepi szónoki fordulatot tudja elképzelni, amellyel a hozzáértő mindig tud vigyázni arra, hogy komolyan ne vegye – se ő, se a hallgatósága.

A nagy parlamenti pártok fiatalos energiával operáló vezetőit nem abból vizsgáztatták, hogy milyen fontos a gazdaság, hogy mennyire gondosan kell a gazdasági kérdéseket illeszteni más szempontokkal, hanem abból (a hazugságból, butaságból, esztelenségből) vizsgáztatták egyetemi éveikben, hogy elsődleges a gazdaság, minden azután jön. Közgazdaság helyett számmisztikát tanultak, és most ingerülten várják el, hogy a jó vizsgajegyek mintájára mi is gratuláljunk nekik mutatványukhoz.

Gyurcsány nem tett mást, mint felmondta a vizsga-anyagot, amiért korábban mindig megdicsérték: első a pénz. De hogy ez a pénz miből van, mit kellene kifejeznie, hogy a pénz mire eszköz, azt már nem tanították sem neki sem társainak, azzal nem tud mit kezdeni. Mint a katona, aki lőni már tud, de hogy miért azt nem fogja fel. A közösséget elutasító primitív önérdekkövetés átverő, cinikusan vihogó vidámságával nem tudnak mit kezdeni a magyar nemzet dolgával. Iskolai csínytevésként bedobálnak a hallgatóságnak hazával és nemzettel kapcsolatos szavakat, és várják hogy ettől megoldódjanak a dolgok, mindenki elégedett legyen, mint ahogy a rossz, szándékosan hazug tankönyveikből kiolvasták.

A magyar identitást, szellemiséget kifejező magyar alkotmány igényét ugyan nem lehet pótolni azzal, hogy a magyaroknak legyen legalább egy olyan „VÉDŐHATALMA”, amely garanciát ad a nemzetnek azzal, hogy alapértelmezésben, létével vállalja a nemzeti keret, összetartozás, közösség megjelenítését – a KÖZÖS ÁLLAMPOLGÁRSÁG intézményével. De a két ügy nem is független egymástól. Hogy majd ebben a közös állampolgárságú keretben képes-e a nemzet a maga alkotmányosságát normaként újra elismerni, az külön kérdés. De hogy legalább képletesen, lelkileg felhúzzák a nemzetrészek közti elválasztó drótkerítéseket, hogy legalább belső békével egymásra találhassanak, ahhoz igenis jó volna a közös állampolgárság.

Tehát alkotmány helyett nem beszélhetünk közös állampolgárságról. Pedig a gondolat még a Magyarok Világszövetségében is kísértett. Patrubány Miklósnak sok volt az alkotmány igénylése. Odáig verte-cibálta-cincálta szét a Magyarok Világszövetségét, amíg sok más mellett kiszorult a kereteiből a magyar alkotmány követelése, méghozzá az uniós csatlakozást közvetlenül megelőző években. Lehet, hogy lelkében feltámadt a magyar érzés, és tényleg el akar érni valami jót, csak hát mit várjunk a Causescu évek kínjaiban nevelődés után? Elvi, eszmei alapok? Ezt kevésnek, ködnek érezte, mint minden kommunista, ha nem a központi elvárásról volt szó, hanem valami belsőből jövő hangról, valami elemi emberi szabadság-igényről.

De ne bántsuk, mert végül is szerepe volt benne, hogy letagadhatatlan lakmuszpapírként megjelenjen a nagynyilvánosság előtt a december 5-i népszavazás előtti hónap kormányzati ámokfutása, és ezzel maradandót alkotott. Kiemelkedő volt a kormányzati ámokfutásban Eörsi Mátyás mondata, hogy azért nem szabad engedni a csábításnak, mert ha szavazhatnak a határon túliak, akkor az SZDSZ többet nem kerülhet be a pesti parlamentbe. Nem Csurka, nem valami szélsőséges valaki, valami, nem, hanem a kedves Eörsi Mátyás jelezte, hogy az ő létük értelme, jogalapja, alapérdeke a nemzeti lét ellen szól, szerinte csak a nemzettel szemben juthat érvényre, hogy ők ezért tesznek meg mindent (mert bízhatunk bennük, hogy mindent megtesznek), hogy a nemzet talpra ne állhasson, még lelkileg sem.

Nem Kisantant, nem a szovjet elvárás, nem is a Nato, nem Brüsszel, nem Washinton, nem a műszaki haladás, nem globalizmus, nem titkos összeesküvés - hanem az Eörsi csapat! (Emlékezhetünk a gyerekmondókára: Amerika-London-Párizs, maga kérem nem normális. Ezek után érdekes lenne, hogy mi volt a mondóka eredete, mert beszélnek itt nekünk mindenféle fővárosról, kivéve a miénket, és igyekeznek minket komolytalanná, magatehetetlenné, nem-normálissá bűvölni.)

A nemzetet elutasító, mocskoló, aláásni igyekvő médiaszemétben időnként érdekes morzsákat lehet felfedezni. Ezek az ismeretterjesztő művek Napóleon koráról, a XIX. Századról, a két világháborúról adnak elemző hírt. Döbbenetes, hogy milyen színvonalon szerveztek, gyártottak az utolsó kétszáz évben, de főleg a XX. Század elején, közepén. Mi történik azóta? Hogy lehet, hogy ennek a szervezési-gyártási-kereskedelmi kultúrának, képességnek nincsen látszatja, hogy hajléktalanok nyomorától övezve, szegényen tengődik a fél ország, fenyegetettségben a másik fele? Miért nincs elég zsömle, meleg szoba, jó szavú pedagógus, figyelmes orvos, nővér? Ne legyen illúziónk. Itt azóta is a ránk kényszerített kómában, tetszhalott állapotban vagyunk, a száz évvel ezelőtti lehetőségekhez képest is mesterséges elvonással teremtett légüres térben, ahol nekünk szegezett fegyverrel prédikálnak nekünk, hogy miért nem vagyunk életrevalóbbak.

A golyót ma ritkábban repítik ki, ma kevesebb katini tömegsírt hagynak maguk után, ma egyszerűen adókat vetnek ki, elprivatizálnak pofátlanul és gyilkos dühvel, támogatásnak tüntetnek fel jogszerűen elvonhatatlan jussokat, alkotmánynak nevezik el a diktátumot, az uzsora főszabályzatát, ismét játszanak a demokrácia és nép szavakkal, gúnyt űznek az állampolgárság-igényből (hogy a hat millió abortuszról, az egész abortusz-kultuszról és az azt is meghaladó, a legszemélyesebb identitásunkat, életkedvünket kikezdő dezinformációs médiaterrorról ne is beszéljünk).

Magyarországon a nemzet olyan politikai és gazdasági hatalom túsza, amely a jelenlegi határokon belül is tudatosan gátolja a nemzet egységesítését, a nemzeti (és ezzel az össznemzeti) felemelkedésen való munkálkodást. Gátolja a magyar kultúrában gondolkodó, a magyar identitásra támaszkodó boldogulást az élet minden, területén: a közmédiumoktól kezdve az iskolán át a munkahelyekig.

Nemzetellenes politika érvényesül az oktatásban, ez a politika formálta a privatizációt, ez formálja a mezőgazdaság sorsát, az uniós tárgyalásokat, az élet minden államilag befolyásolható területét. És hogy kétség se merülhessen fel az esetleges készületlenségről, tehát hogy rosszindulat helyett csak ügyetlenségről lenne szó, nem keresik, nem karolják fel a jobbító véleményt, hanem minden erővel blokkolják, erőtlenítik, elszigetelik, felszámolják erőforrásait, egyszóval hadat viselnek ellene.

Az ország meghatározó része nyomorog, több tízezer a hajléktalanok száma, általános anyagi és szellemi leépülést tapasztalunk, mindenkivel zsebszerződéseket iratnak alá (zsúfolt a szamárbőrök és egytál lencsék piaca) – nemzetpolitika helyett bevándorlási törvényt sürgetnek, toleranciát minden mássággal szemben – az önazonosság ellenére. „Ezek” leírták az országot, a nemzetet, és biztos ami biztos, időnként büntetik azt, aki mégis szót emel.

Ebben a helyzetben A SZABADKAI NYILATKOZAT EGY REMÉNYT ADÓ FÉNY MEGCSILLANÁSA, HOGY MÉGIS FELVETHETŐ A NEMZET GONDOLATA, A POLITIKAI SZOLIDARITÁS, AZ ÖSSZNEMZETI KIÚTKERESÉS VÁGYA.

És nagyon fontos az a hír, hogy az Eörsi féle szabotázs nem érvényesült ezen a találkozón, ami a MÁÉRT összejöveteleit megterhelte, de megterheli a pesti parlament épületében folyó munkát is, az egész magyarországi közéletet az önkormányzati testületek munkájáig, az egyesületek öntevékenységéig – Illyés Gyula versének máig tartó igazságát idézve az egymondatos zsarnokságról, amely zsarnokság mindent beborít. Nem kétséges, hogy a magukat nyíltan, ország-világ előtt is a magyar nemzet ellenségeiként definiáló erők újabb vehemens ellentámadásba mennek majd át, és mindent fel kívánnak használni, hogy még az emléke is tűnjön el a szabadkai nyilatkozat világának.

EZEK A TÖRTÉNÉSEK RÁ KELL HOGY ÉBRESSZENEK MINKET ARRA, AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG SZAVAZATI JOG NÉLKÜL: VICC, ROSSZ VICC, ÚJABB HAZUGSÁG LENNE. SZÜKSÉGES, HOGY PÉLDÁUL LEGALÁBB FELSŐHÁZI SZAVAZÁSOKBAN, A KÖZVETLENÜL MEGVÁLASZTOTT ÁLLAMFŐRE LEADOTT VOKSOKBAN MINDEN MAGYAR SZAVAZATA BELÁTHATÓ IDŐN BELÜL OTT LEGYEN!

A magyar nemzetet átfogó állampolgárság intézménye nélkül a magyar alkotmányról is kevesebbet lehet mondani. Illetéktelenek szavainak nincsen súlya. Pontosabban a magyarországi politika természetesen elismerheti a maga részéről a történelmi alkotmány lényegét:

Az alkotmányos elvek, hagyomány, folytonosság elismerése és az állampolgárság vissza-adása egymást kiegészítő két fontos lépésnek tekinthető.

Túlterhelem a szabadkai nyilatkozat hírét közreadott véleményemmel? Maradjunk az állampolgárságnál? Ne keverjük a taktikai elemeket az elvi összefüggésekkel?

TELJES ÉRTÉKŰ MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT MINDEN MAGYARNAK - ÚGY, HOGY EZ VALÓS NEMZETI KÖZÖSSÉGET FEJEZHESSEN KI – a mai magyarországi határokon innen és túl egyaránt.

Bp 2005 január 10.

Fáy Árpád

------------------------- 

Vissza az oldal tetejére