From: Fáy Árpád [mailto:fay@ngo.hu]
Sent: Saturday, January 26, 2008 10:04 PM
To: 'alkotmany@ngo.hu'
Subject: Lenni vagy nem lenni - Erkölcs és makroökonómiai szektormodell kapcsolata nélkül nincsen nemzeti létünket elfogadó rendszerváltási koncepció,

Lenni vagy nem lenni?

Sokat irigykedtem valósággal azokra, akiknek megadatott, hogy színházzal, böécselettel foglalkozhassanak egész életükben foglalkozásként.

Ehelyett az jutott osztályrészül, hogy az elém kerülő ellentmondásokat próbálom megérteni, feloldani a magam erejéből, távoli minták halvány, ködön átszűrődő utánérzéseit kergetve.

De az ellentmondások közvetlenek, beléjük botlok, a bokám ficamodik ki beléjük. Csak a feloldás ködös távoli bizonytalan igéret.

Tényleg van a magyarságnak más népeknél nagyobb kötődése az igazsághoz?

Lassan kezdem elhinni, hogy talán igen.

De ami közvetlenül érint, hogy ez jó nekünk vagy nem? Ezt komolyan kell vennünk, vagy távol kell tőle tartanunk magunkat?

Erény vagy levetkőzendő primitív vonás?

Mert engem például érint a kérdés, erkölcsösnek lenni vagy nem lenni?

Értelmesnek lenni vagy nem lenni. Személyiségnek lenni vagy nem lenni, s ha igen, akkor az mit jelent?

Arra jutottam, hogy mint az élet sok más területén, a felismert, feltett de megválaszolatlan kérdés el tud bizonytalanítani. A felismert de megválaszolatlan kérdés tud igazán idegőrlő lenni.

Vadász ül hosszú méla lesben ... Egy megválaszolatlan kérdés, amit az ember feszítőnek érez, ami önbecsülésébe nyúlik bele mint valami gelccser, mondjuk 10-20-50 évig, és közben sosem tudja, hogy megtalálja-e a választ rá, vagy számára a sírba is társaként vele megy, az tud csak igazán idegőrlő lenni. Egy ilyen kérdést félre tenni, nyitva hagyni a választ, nem lezárni valami balga marhasággal, de nem is eldobni eltompult elmével és kiüresedett szívvel, az lehet valami olyasmi, mint a vártán virrasztani.

Az erkölcsi igazság elismerése, bizonygatása, amikor az a vesztes mellé állít, elég reménytelen karrier. Út a magányba. És mégis, amikor a magányba vezető útról kiderül, hogy nincsen egyedül, mint nagy pályaudvaron a számtalan sínpár, mutatkozik meg, hogy másokat is kínoznak a kérdések, akkor valami épülni kezd, formálódni, érlelődni.

Az igazság evidenciaként kezelése mérhetetlen hátránnyá tud válni egy cinikus állammal, egy a szolidaritást felmondó állami gépezettel szemben. Mint barmok a mészárszéken nemzedékek sora tud áldozatává válni a cinikusan hazudozó uzsorás világrendszereknek. Birkaságnak mondták ezt a borjúságot ("baromságot") évekkel ezelőtt a falfirkák Budapesten. Birka NÉP! Nem tudom azt mondani, hogy nincsen így. A lehetősége adott. És egy birka népnek nincs menekvés a birka létből.

De van egy másik olvasata is sorsunknak. Ha csakugyan erős a gyökere az igazság érzetünknek, igényünknek, akkor ez azt jelenti, hogy talán alkalmasak vagyunk felismerésekre, tiszta, épeszű és ép szívű cselekedetre. Nem csak mi - de másokról még kevesebbet tudok. Tehát pontosabban: talán mi is. Legalább nekünk a magunk háza táján szét kellene nézni, munkához kell látni.

Sokat mondogatják, hogy szűz Mária magyarok nagyasszonya, és hogy nincsen ilyen nép még egy a világon. Ne éljünk vissza ezzel a szimbólummal. Vagy féltucat másik népről hallottam ugyanezt, mégha babba Máriának nem is mondták. A libanoniaknál például Máriának hasonló a helye az identitásukban. És gondolom sok más katolikus népnél hasonló a helyzet. Ha olyat mondunk, hogy csak itt, sehol másutt, akkor mindenhol másutt meg kell nézni, különben kár a fáradtságért, fölöslegesen terheljük tudatunkat túlsarkított kijelentésekkel. Nem elég az nekünk, ha azt mondjuk, hogy nekünk van nagyasszonyunk? Ennyi, nem több. Az egy érdekesség, hogy még hol rajtunk kívül.

A múlt megerősít, tehát színes tablón függesszük ki mondenhova. Ez önmagában oda vezetett, hogy olyan körül élő népek, amelyeknek ilyen múltjuk nincsen, hazudtak maguknak, és kifüggesztették, és még velünk magyarokkal is mondogattatják az ő fikciójukat. Visszaüt a túlhangsúlyozás. Kár érte. Eltávolít a tulajdon kútforrás múltunktól. Becsüljük meg, de ne kuriózum voltából próbáljunk megélni, mint valami házasság szédelgő a tényleges vagy magyarított családnevéből. A vendégeknek, ide költözőknek tényleges értékekhez való viszonyulást kínáljunk. Ennél nagyobb kalandra nem lehet senkit csábítani: lenni valamivé erkölcsileg is válni vagy nem lenni, az erkölcsiséget még hírből sem hallani.

Most is nagy a forgatag. Kapkodja az ember a fejét. Eltaszít az igazság kívánása a valóságtól a délibáb ölébe? Vagy képessé tesz arra, hogy a valóságot helyesen tudjuk látni? Megragadni benne a magunk lehetőségeit, feladatait, hivatását? Egy folyosón, akinek mindegy, hogy melyik ajtón fog benyitni, annak könnyű korcsolyán tova száguldozni. Aki viszont valamit, valakit keres az ajtók melletti kis táblákon, annak nem sok értelme van, ha a cédulák mellett olvasatlanul száguldozik el. Akinek nincsen igazság-igénye, annak tökéletesen megfelel a bolyongás a mai káprázatvilág palotájában. De akinek otthonosság igénye van, meghittségre vágyik, aki érteni szeretné, hogy mi mire való, aki ki szeretné teljesíteni ember mivoltát, aki ezért zavarát képes elfogadni, aki vaktában nem válaszolgat hülye kérdésekre, hanem évtizedeken át képes válaszokat érlelni, vagy elfogadni más helyesnek tűnő megoldását - függetlenül a maga ráfordításainak eredményességétől, az tudhatja csak a mai káprázatot értelmes emberi környezetté alakítani. 

Lenni vagy nem lenni? Úszni a káprázatban (nem lenni), vagy értelmessé alakítani a káprázatot (lenni).

Valódi nemzeti politikát csinálni, valódi alkotmányos kapcsolatot építani erkölcs és § között, a gazdasági szabályozók eszközzé alakításában szerepet vállalni, erőfeszítést tenni - ez olyan közéleti erőfeszítés, amely enyhülést hozhat kínjainkra. Ez olyan erőfeszítés, olyan fonál, amelyre mind a tizenötmillióan felférünk. És még mindig nem fogyott el a hely. 

Erkölcs és makroökonómiai szektormodell kapcsolata nélkül nincsen nemzeti létünket elfogadó rendszerváltási koncepció, amely a 10 évvel ezelőtt is ezermilliárd $ nagyságrendű tényleges tolvajlásokat és esztelen lehetőség elszalasztást pótolni lenne képes. Nem tudom, hogy mi van a nagy ajtók megett, de azt hiszem, hogy nagy semmi. Néhány idióta firkál üres papírokra jó nagy adósságokat, amiknek közgazdasági valóság tartalma nincsen egy deka sem, vagy rosszabb esetben ez a mai romlásunk. Neki kell látni tisztelt közgazdászok, és odáig kell felnőni, hogy Magyarországon az erkölcs és a makroökonómiai szektormodell kapcsolatát nem egy, nem egy tucat, hanem sokszáz közgazdász legyen képes elmagyarázni az utánuk következő nemzedéknek. (A világ meg ezen túl egy további dolog.) akkor lehet abban reménykedni, hogy a társadalmi konzultáció nem egy tőről metszett szélhámosság csupán, választási trükk legyen (Gyurcsány csak azért nem találta ki, mert ebben megelőzték), hanem eredményre vezető, a társadalmi közvéleményt csiszolgató, érlelő tényleges társadalmi közvéleményi folyamat (reális, társadalmi igénnyel alátámasztott szakkérdés), amelyre a politika támaszkodhat. 

Ha jól látom

Fáy Árpád

  Vissza az oldal tetejére