Elvileg lehetne olyan hagyományt is követni, amely a természetes személy emberi méltóságát, szabad akaratra teremtetettségét nem veszi komolyan. DÖNTÉS kérdése, hogy melyiket választjuk. A krisztusi megváltás az emberiséget mindenképpen az emberi személyiség tudatos kibontakoztatását eredményező felfogás irányába fordította. Vissza is lehet fordulni ettől. Nincs eleve eldöntve az emberiség, sőt a földi élővilág sorsa sem. Lehetséges az öngyilkosság. Csak nem isteni teremtés szerint való – mondták a régiek. Csak nem az ember természetadta lehetőségeinek kibontatokaztatását eredményezi – mondhatjuk mai szóval.
Az emberi világfelfogásnak irányt adó, évezredes fontos korszakát jelentő európai gondolkodásnak és azon belül a sajátos színezetű magyar szellemiségnek a személyiség kultúrájának felvállalása felel meg – a politikában is, az állami eszközök használatában is, a gazdaság szabályozásában is – ez az alkotmányosság, a hatalom moderálása a személyiség megbecsülése ügyében. Nem a hatalom fékezése, nem is a hatalom felerősítése, hanem a hatalom moderálása, szabályozása „irányítása”! a személyiség tisztelete dolgában.
VITAIRAT:
Az alkotmányos hagyomány
természetjogi talpköveiről
Természetjogi kiinduló evidenciák
a magyarságunkról való gondolkodásunkban
a kulturális és politikai, gazdasági, jogi létünkről
hagyományunkról és jövőnkről
Efféle gondolatok nélkül is lehetünk magyarok, de történetesen úgy alakult, hogy azonosíthatók magyar identitásunk filozófiai-természetjogi alapjai (nyilván az európaiságunkkal és egyéb sajátságainkkal illeszkedő módon) és ez is egy érv amellett, hogy magyarságunkat komolyan vegyük.
Mint ahogyan bizonyára minden más népnek is megfogalmazhatók a saját kultúrájukban a saját természetjogi alapokhoz kapcsolódó tételeik. A mai helyzetünkben, magyar anyanyelven és magyar tudattal a következőkre jutottam:
~negyedik megfogalmazási próbálkozás~FÁ~
1) Az emberi személy (és közösségei) az egyéni (és közösségi) létünk, tudatunk meghatározó alapértéke, alapvető tényezője, társadalmi létünk tulajdonképpeni és végső soron kizárólagos alanya
a) Személy jelentése: egyszeri, megismételhetetlen, értelmes, szabad akaratú lény (az értelem mind a logikai képességet mind annak érzelmi töltetét magába foglalja).
2) A személyek egymáshoz mérten eredendően, létükből fakadóan egymás mellé rendeltek. A személy szabad akaratát, egyéni szabadságát személyi mivoltában végső fokon másik személy nem korlátozhatja, nem minősítheti, nem kérdőjelezheti meg, tőle a személy minőséget el nem vitathatja, mert az mint eredendően mellérendelt, egyenrangú lénynek, logikailag nem áll módjában - ezért a személyes szabadság alapvető belső iránytűje, tájékozódási feltétele a lelkiismeret, aminek alapján a mérlegelni képes, felelős szabadságról beszélhetünk.
a) Ebből következik a gyilkosság tilalmának egyetemes erkölcsi parancsa. Más szóval a személyes létfeltételek teljes megvonásának tilalma.
b) Ugyancsak az eddigiekből következik a lelkiismeret nevelésének, a rá való odafigyelésnek, a lelkiismereti kultúrának mint a szabadság kiteljesedésének a kulcskérdése.
c) az egyéni és társadalmi felelős szabadság előképe a keresztény teológiában a lélek szabadsága, hogy mindannyian Isten teremtményei vagyunk, e tekintetben egymás között előjogok nélkül (és ugyanakkor egymás szabadságáért is felelősséggel). Istennel szemben mint teremtmények egyformák vagyunk. Ugyanakkor Isten teremtményeként felelős szabadságunkban erkölcsi elvárásokkal vagyunk szembe állítva, amiket saját értelmünkkel kell felfognunk, lelkileg elfogadnunk és szabad döntésünkkel kell cselekedeteinkben érvényre juttassunk.
d) Istentől kapott lehetőségeinkkel szabad akaratunkból következően egyénenként másként élünk. Egyedileg megismételhetetlen, önálló személyekként az önállóságunkban vagyunk egyenlők.
3) a személy más emberrel szembeni társadalmi (politikai, gazdasági, jogi) felelős szabadsága a társadalmi közösségben teljesedhet ki (értelemszerűen, hiszen itt társadalmi szabadságról van szó és nem a fizikai vagy biológiai meghatározottságtól való mentességről illetve kötelezettségről).
a) a közösség belső szabadsága a szabad személy tagjainak létén és egymás szabadságának elfogadásán alapszik, a szabadság intézményi feltételeinek biztosításán, a váratlan nehézségek idején egymás iránti szolidaritásán, a szabadság rendszeréért való küzdelem vállalásán
b) a közösség szabadsága kifelé pedig más közösségek felé egymás autonómiájának (közösségi szabadságának) elismerésén, alapul vételén alapszik
4) Személyiséged felelős szabadsága társadalmi kérdésekben emberi mivoltod politikumát jelenti.
a) Nem adhatod fel személyes (és felelős) szabadságodat emberi mivoltod politikumának elvesztése nélkül, azt életen át kell ápolnod, óvnod, kiteljesítened, azért a küzdést mindig vállalnod kell, mert az neked mint személynek alapvető hivatásod, elhivatottságod (régi szóval Isten erre, azaz felelős szabadságra teremtett).
b) minimálisan a felelős szabadsághoz való ragaszkodásoddal lehetsz támasza a nemzeti, társadalmi szabadságnak.
5) Személyiséged felelős szabadságának társadalmi feltétel rendszere az a közösség, amely politikájában alapvető céljának tekinti személyi léted lehetőségének biztosítását.
a) Nem adhatod fel a nemzeti közösség (szolidaritást, sorsközösséget vállaló) szabadságát (aminek léte sok generációt fog át, nem egy generáción belüli társulás), mert a te elkötelezettséged is záloga a közösség szabadságának, belső szolidaritásának, működő képességének (a nemzet kvázi személy volta sok generációs entitást jelent, amelyet ki lehet fejleszteni, meg lehet tartani, éltetni lehet a magunk egyszeri, megismételhetetlen értelmes és felelősen szabad személyiségének közreműködésével, de meg is lehet rontani, el is lehet veszejteni).
b) – a nemzeti közösség szabadságának feladásával személyes szabadságod ellen is vétenél, hiszen a társadalmi feltételek híján nem lehetsz személyedben sem erkölcsileg teljesen szabad
6) a személy és a társadalom szabadsága egymást feltételezi, ez a szabadság definíciójának talpköve, a magyar gondolkodásban. A személyes és közösségi szabadság egymást feltételező voltának valósága a személyen és a közösségen is múlik, ezért erkölcsi okokból nem vehetsz részt olyan társulásban, amely – régi szóval – istentelen, mert a felelős szabadság ellen való.
a) A te felelősséged is, hogy nemzeted valóban a személyes és felelős szabadságon alapuló szolidaritás támasza lehessen.
b) vállalnod kell az életet, a küzdést magát, az élettel járó felelős szabadságot – nem lehetsz öngyilkos magaddal szemben sem fizikailag sem lelkileg, és nem lehetsz részese a társadalmi szabadság, a nemzeti lét önfelszámolásának sem.
7) A szeretet szabaddá tesz. A szeretet a cselekedeteid, a szabadságod minőségét emeli. Szeretned kell felebarátodat. A szeretet erkölcsi kultúrájában élünk.
a) De felebarátod szeretete nem jelenheti emberi mivoltod feladását, mert a szeretetre csak az élő, az életet vállaló személy képes, csak a személy lehet a szeretet cselekvő alanya, alanyiságodat elvesztve nem szeretheted felebarátodat.
b) Hamis a szeretet nevében feladni személyes vagy közösségi, társadalmi, nemzeti szabadságodat.
c) Meg kell találnod az utat, a talán nem is létező, ezért megépítendő utat a szabadságban gyökerező, az önmaga szabadságát fel nem számoló hanem éppen kiteljesítő, az életerőt jelentő szeretethez a saját korodban, a saját körülményeid között, a saját életedben.
- Szeretet és felelős szabadság tehát egymást feltételezi.
- A szeretet erkölcsi parancsát meg kell próbálni megtartani.
- Talán átvitt értelemben beszélhetünk a felelős szabadság, a szabad akarat szerint való élet parancsáról is, mint az emberi élet megnyilvánulásáról.
8) A felelős szabadság elől nem menekülhetsz látszatvilágokba. Hamis, az emberi valóságtól elszakított jelszavakra nem hivatkozhatsz emberi elhivatottságod kényelmes feladása érdekében. Pinocchióként nem költözhetsz játékvárosba.
a) Nem kell mindenkinek hősnek, közszereplőnek, politikusnak lennie.
b) De mindenki szívét a szabadságra épülő szeretetnek kell betöltenie.
c) Nem kell mindenkinek a folyton a közéleti küzdelmek első sorában serénykednie,
d) De mindenkinek el kell számolnia legalább saját magával, legalább a saját lelkiismeretével, értelmével, hogy ő valóban erkölcsileg élő, eleven, felelősen szabad szereplője, valóságos alanya-e szükebb-tágabb közösségeinek.
- A szeretetünk a szabadságunk megnyilvánulása kell legyen.
9) Az elbukottat segítened kell. A más közösségek elbukottait is segítened kell.
a) Saját személyiséged, közösséged feladásával máson nem segíthetsz Isten szándékához igazodva. Magad és nemzeted szabadságáért küzdened kell, élet-erőfeszítéseiben részt kell vállaljál. Máson is csak akkor segíthetsz, ha magad arra képes vagy, arra képes maradsz.
10) Az embert teremtő Istennek a régiek teológiai és filozófiai gondolkodása szerint a felelős szabadság olyan fontos volt, hogy a teremtő elleni bűnt is inkább megengedte, semminthogy az emberi szabadság ne legyen minél teljesebb. Egy dolgot nem engedett meg, magának a szabadságnak, az emberi mivoltunknak az elvetését.
a) Ezért a legfőbb bűn az öngyilkosság, mert a legfőbb isteni szándékkal ellentétes, mert a felelős szabadság elől próbál menekülni akár fizikai létének feladásával is.
b) A lelki öngyilkosság hasonlóan nagy bűn, mert az erkölcsileg ítélő képes szabadságunk miatt vagyunk emberek, azaz – régi szóval – minket Isten szabadságra teremtett, s aki ezt vissza utasítja, az valami öngyilkossághoz hasonlót tesz.
11) A közösség öngyilkossága olyan alapvető bűn, amelyet korunkban érthetünk meg igazán. A „ne ölj” parancsánál az öngyilkosság tilalma is erősebb, de ez olyan evidencia, hogy akkor is tudnunk kell, ha nincsen benne kifejezetten (expliciten) a tízparancsolatban, illetve csak a sorok között az ötödik parancsolatban. Nekünk (az általunk ismert történelmi korok közt a leginkább) ma tudatosítanunk kell a közösségi lét feladásának illetve kiírtásának tilalmát – a Xx. századból okulva.
a) Azokat az erkölcsi alapokat mindenképpen evidenciának tekinthetjük, amelyek kiinduló pontja az emberi személy léte és helye a világban, azon belül az emberi társadalomban – ez alkotja a legfőbb, és örök, az emberi személyiségnek a természetbeni sajátos helyzetéből logikailag következő természetjogi tételt.
b) Ugyanezen örök erkölcsi alapok közé számítható az olyan társadalmi berendezkedés igényének természetjogi evidenciája, amely a személyes lét kiteljesedésének feltétel rendszerét nemzedékek során át céljának tekinti.
c) Ezt a természetjogi evidenciát jelentő, az életünk számára közvetítő lényegi, örök értékrendet kell közvetítse számunkra és minden további nemzedék számára a hagyomány[1].
d) Ezt a természetjogi erejű, evidenciaként kezelhető értékrendet, normát kell szolgálják az aktuális körülmények között konkrét célkitűzések függvényében a társadalmi életünket szabályozó saját írott törvényeink, a jogi és egyéb mechanizmusok - de legalábbis ezzel kell harmonizáljanak.
e) A korokon átívelő méltányos, igazságos, élhető társadalom iránti igény, szemléleti kultúra nevezhető a nemzet államalkotó akaratának, a nemzeti identitás részének, amit hagyományba burkoltan közvetítenek a nemzedékek egymás felé.
f) Az örök természetjogi tételek megfogalmazása saját megküzdött, leginkább érthető nyelvünkön, a mai szabadság-kultúránkba való tudatos beépítése embert próbáló feladat.
g) Ez a nemzedékről nemzedékre kikerülhetetlenül ismétlődő, az örök értékeket saját szavainkkal újrafogalmazó értelmezési erőfeszítés év-századok és év-ezredek küzdelmeinek eredményére támaszkodhat. Olyan elhagyhatatlan folytonosan ismétlődő feladat, mint amilyen feladat minden egyes gyereknek a járás, a beszéd tanulása. Nem könnyű fenntartani az emberöltők hosszú során át kialakult, kiküzdött eredményeket, nemhogy tovább építeni őket. Nem könnyű nemzedékről nemzedékre átadni a következő generációnak. De meg kell próbálni.
h) A terhes kötelezettséget, tanulási folyamatot nem lehet kiiktatni, helyettesíteni meggondolatlan szavazásokkal, a nulláról való újrakezdés szándékával.
- Nem lehet zöldberuházásként ötletszerűen újítgatni alapelveket
+ (az embernek a személyiség nem is kizárólagos létformája, beszéljünk a kavicsok, növények, állatok személyiségéről),
- vagy éppen kényünk-kedvünk szerint kidobálni, ötletszerűen redukálni
+ (az embernek is túl magas léc a személyiség felelős szabadsága, szabad akarata, ezért jelentsük ki, hogy az ember sem képes eredendően bármily kis részben is az önálló döntésre, tehát nem is felelős sem a sorsáért, sem a szolidaritásáért, egyáltalán az életéért).
12) A mindig félre érthető, a végső soron csak saját életünk megnyilvánulásaival értelmezhető, vállalható, tovább adható hagyományok jelentik az egyik utat az erkölcsi alapok ismeretéhez, belátásához, szabad akaratból vállalt fenntartásához, sőt tovább pontosításához, közösségi létünk megtartása keretében – ha van arra alkalmas hagyományunk, amelyet eléggé meg tudunk becsülni és képesek vagyunk helyesen felhasználni.
a) Minekutána nekünk van egy vállalható, a természetjogi evidenciák tekintetében értékes hagyományunk a szabadság kultúrájáról (alkotmányos hagyomány norma rendszere néven), a sors illetőleg régi szóval a Jóisten kegyelme folytán, ezért ha közösségi létünk sorsáról gondolkodunk, azért cselekszünk, a helyes utat keressük, akkor tartsuk szem előtt a személy és közösség szabadságának összefüggését, esetleg annak hagyományozott megfogalmazásait is használva, és próbáljunk meg eszerint élni.
[1] Elvileg lehetne olyan hagyományt is követni, amely a természetes személy emberi méltóságát, szabad akaratra teremtetettségét nem veszi komolyan. DÖNTÉS kérdése, hogy melyiket választjuk. A krisztusi megváltás az emberiséget mindenképpen az emberi személyiség tudatos kibontakoztatását eredményező felfogás irányába fordította. Vissza is lehet fordulni ettől. Nincs eleve eldöntve az emberiség, sőt a földi élővilág sorsa sem. Lehetséges az öngyilkosság. Csak nem isteni teremtés szerint való – mondták a régiek. Csak nem az ember természetadta lehetőségeinek kibontatokaztatását eredményezi – mondhatjuk mai szóval.
Az emberi világfelfogásnak irányt adó, évezredes fontos korszakát jelentő európai gondolkodásnak és azon belül a sajátos színezetű magyar szellemiségnek a személyiség kultúrájának felvállalása felel meg – a politikában is, az állami eszközök használatában is, a gazdaság szabályozásában is – ez az alkotmányosság, a hatalom moderálása a személyiség megbecsülése ügyében. Nem a hatalom fékezése, nem is a hatalom felerősítése, hanem a hatalom moderálása, szabályozása „irányítása”! a személyiség tisztelete dolgában.
A szabad akarat alapul vétele azt jelenti, hogy a társadalom törekszik a szabad akarat nevelésére és méltánylására, megbecsülésére. A felelős szabadság azt jelenti, hogy nem egyedekre értelmezett ál-darwini lázas tülekedő tobzódásban éljük le az életünket, hanem erkölcsi alapokat felvállalva segítjük egész társadalmunkat, annak minden tagját szabadsága megéléséhez.
Ebben a tekintetben kap különös hangsúlyt az ember mint egyszeri, megismételhetetlen, felelősen szabad erkölcsi lény „teremtettsége” – külön-külön, egyenként. E tekintetben (személyiségünkben) nem vagyunk a darwini faji meghatározottságnak alárendelve. Az emberi felelős szabad akaratnak, értelemnek, az egyének egyszeri és megismételhetetlen lelki sajátságainak kiemelését ha elfogadtuk, akkor ebből a döntésből következik a természetjog számtalan evidenciája, régi és új felismerése, megfogalmazása, szemléleti súlypontja.
A modern világ elfordul gondolkodásának gyökereitől. Nem akar tudni arról, hogy egész emberről-társadalomról vallott gondolkodása összeomlana az emberi személyiség implicit alapul vétele nélkül. De az egyes részletekben különös szenvedéllyel ismételgetik, hirdetik, hogy ők már elszakadtak az emberi személyiség alapvető kérdéseitől, felelősségének terhétől, a szabad akarat erkölcsi kereteinek feladványától. Úgy gondolják, hogy ők már képesek valami személyiségtől független repdesésre. És ezt nem tetszhalott állapotba vezető valóságos öngyilkosságnak mondják, hanem a modern világ felszabadult élvezet hajhász eufóriájának. Talán a modern idők átrendeződési kataklizmái vezettek ide, hogy az evidenciákat szinte újra kell fölfedezni a természetjogban, alkotmányban.
Az újra felfedezés új megfogalmazásokat, új súypontokat eredményez. Az isteni parancsok és hagyományok szelekciója helyett előtérbe kell kerüljenek a hagyomány lelket ápoló ünnepi megfogalmazásai és lelki-szellemi inspirációja mellett az evidenciák, az emberi akarattól függetlenül egyértelmű összefüggések. Fogalmazzunk pontosabban. A természetjog a mi fogalmainkkal már nem azt jelenti, hogy „másoljuk” a természettől ellesett törvényeket az emberi kapcsolatrendszerben, hanem hogy felismerjük a természetben adott helyünket, sajátosságainkat, és hogy a természet részeként az erkölcsi természetjogi evidenciákat saját döntéseinkben tudatosan vesszük figyelembe.
A személyiség kiteljesítésével, a felelős szabadság megélésével, a szeretet erkölcsi alapértékének vállalásával kapcsolatban tehát nem az a kérdés, hogy azzal a természet és a Jóisten milyen rejtett parancsának engedelmeskedünk, hanem hogy a sajátos emberi szerepkör betöltését vállaljuk a társadalomban embertársainkkal szemben (akik a természet egy sajátos szegmensét jelentik), valamint a társadalmon kívüli természettel szemben, annak irányítását, szabályozását végezve.
Nincs kitérés. Korunk változásában csak mint valóságos személyek, élő alanyok, felelősen szabad emberek érthetjük meg helyzetünket, konkrét cselekvési lehetőségeinket. A természetjogi evidenciák tudomásulvétele csak segítheti eredményességünket. Az egy különös kegye a sorsnak, hogy amit közjogi hagyományunkban a magyar történelmi alkotmányon, szentkorona tanon értünk, az a személy tiszteletén alapul. Nem más nyelvekről kell lefordítani és elemezni emlékeit, hanem csak tudomásul kell venni, fel kell vállalni, élni kell segítő erejével.