From:
Fáy Árpád [mailto:fay@ngo.hu]
Sent: Friday, March 28, 2008 12:20 AM
To: 'megujulas@ngo.hu'
Subject: Gyönyörűen fogalmazott rákfenéje az elhalasztott
rendszerváltásnak
Gyönyörűen fogalmazott
rákfenéje
az elhalasztott rendszerváltásnak
"Nem mondtuk el világosan: ha van száz forintunk, abból aligha lehet tartósan
százötvenet költeni" -- mondja Vadai Ágnes, akit pártja, vagyis az MSZP, a
koalíció és a kormányfő jövőjéről kérdezett a 168ora.hu.
-----------------------------
Ez a kijelentés mutatja, hogy olyanok ülnek a parlamentben, akik nem fogták fel, hogy mi a dolguk, és alapvető fogalmuk sincsen azon folyamatok jellegéről, amelyekről felelősen gondoskodniuk kellene, mint kezdeményezőknek, irányítóknak. Alkotmányos rendezés nélkül a pártpolitika impotens a lényegi kérdések kezelésében - 20 év tanulsága szerint.
Most már a spontán éveket is beleszámítva 20 éve zajlik a kavargás. Semmit sem ér a 20 évvel ezelőtti 100 Ft-ot emlegetni.
A 150 Ft-ot kifogásolva az beszél, aki valamilyen okból sem lelkileg, sem valóságosan soha az életében nem volt olyan helyzetben, hogy valamit létre hozzon. Mindig kész tortákból kereste a szeletelés lehetőségét.
A pénz képletesen egy cetli, amire ráírunk valamit, amit aztán vagy teljesítünk vagy nem. Sokan fantáziátlanok vagy egyéb módon erőtlenek, hogy maguk akarjanak bármit is ráírni egy fecnire. Még majd számonkérik rajtuk! Ők várják, hogy nekik juttassanak, vagy ageresszíven követelnek másoktól olyasmit, amire maguk nem volnának képesek. És eközben ha parlamnetben töltik idejüket, lázas sietséggel tapodnak le mindenkit, minden igényt, óhajt, sőt panaszt is, ami arról szól, hogy legalább másnak milért nem engedik meg, hogy álmodjon, sőt küzdjön, alkosson. Hosszú távon tényleg csak azt osztjuk el, amit megtermelünk - 100-ról indulva, ezerre érkezve vagy 50-re zsugorodva. Korunkban ismert örök igazság, hogy az egyes emberek erőfeszítése nem pótolhatja a rendszer, a struktúra, a szerkezet, a társadalmi intézményesség erejét, hanem csak arra építkezhet. Vadai Ágnes úgy okít ki az elérhetetlen 150 forintról, mint távoli elérhetetlen világító toronyról, hogy közben részese a hajó után a mentőcsónakot is elsüllyesztőknek.
10% reális évi növekményt sok helyen tudnak a világon. Nem nagy kunszt, ezt bátran állíthatjuk, mert a nyugati világ szédítő technológiai csúszdáján kell magukat előrébb lökődni hagyni (és ez nem környezetvédelmi kérdés, hanem az emberi munkamegosztás differenciálódásából következik). Tehát a minimálisan elvárható recept: nem többet rombolni, nem többet lopni, mint hogy legalább évi 10 % növekmény adódjon. 20 év alatt ez kb 7-szeres javulást kellene jelentsen (országosan, átlagban, mindenkinek, egyénileg és közösségben). És ugyanakkor ezzel szemben a reális állapotunk valahol a 80-as években stagnál az átlag - anyagilag.
Szellemileg ennél is többről van szó. Szellemileg szembesültünk azzal, hogy Göncz Árpád államelnökként funkcionális analfabétaként teljesített (a magyar nemzet fogalmát üres fikciónak nevezte). Ugyanezt teszi kicsiben a mostani nemzeti színház igazgatójaként fizetett szellemi-lelki éretlen, amikor kijelenti, hogy a magyar nyelvnek, nemzeti közösségnek, kultúrának nincsen aktualitása. NEKI. Ezt a kultúrális katasztrófát, amit az ilyen típusú emberek előtérbe kerülése jelent, nem lehet számszerűsíteni. A társadalmi létünk felelőtlen felszámolóival állunk szemben. Na jó, nem a kommunizmus kísértetével, hanem lehelletével. Ezt még itt érezni, ez még itt van.
Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy 50 év zabrálása után lényegében a teljes lakosságot kizárták abból, hogy elvileg vissza igényelhesse a nagyszülei tárgyait, álmait, identitását, szabadság vágyát, othonosság igényét (helyette nagy számban kárpótlási cirkuszokon zavarták át őket). Mit ért volna a nagypapa órája, könyve, egyebe? Amikor ma DVD van? Látszólag. Keveredik a technikai felszín változása és az emberi kiszolgáltatottság rendszerének vonaglása, túlélése. Itt a nagyszülők köztereit is eladták másoknak a vissza juttatás helyett. A nagyszülők álmait is megcsúfolják módszeresen 1990 óta (nagyrészt az 50-es évek verőembereiből verbuválódott kultúrális osztag szellemiségében, maivá csupaszodott módszerekkel).
Ahogyan a proletár diktatúra lényegében proletárosító diktatúra volt, úgy a Vadai Ágnes féle kijelentések vagy nem tudom hogy milyen szűk kisebbségnek szóló kódolt üzenetek, és a nagy nyilvánosság csak hallja, de nem értheti, vagy Vadai Ágnes arról az erőfeszítésről beszél, amely szerint tulajdonképpen azért nem jutunk egyről a kettőre, mert valakiknek a célja az, hogy sose költhessünk 150-et (most már 20 éve átlagban nem költünk többet).
Talán félre értettem volna valamit? Ez jelenthetne 7-ére süllyedt árakat vagy 7-szeresére növekedett kereső képességet. De csak butatyúk szöveget kell hallgassunk. Elmaradtak a szerkezeti reformok. Akinek erről véleménye volt, azt marginalizálták, és most maguk közt ünneplik, hogy egyiküknek sincsen más gondolata, mint hogy a száz forint ne lehessen 150 ft NEKED. Mert NEKI valószínűleg száz-ezer lett a száz forint (reálértékben), és ennyiért már érdemes értelmetlenségeket magára vállalnia (ha erkölcsi fenntartása nincsen). Holott meg is küzdhetne - értünk. De hát nem vagyunk jó haverok (kezdem kapiskálni, előbb-utóbb csak leesik az üzenet tantusza).
Nincs itt semmi érthetetlen
a rendszer nem-váltásban, mivelhogy a lényeg nem változott. És Vadai Ágnes a
"lényeg" egyik megmondóembere. Vegyük tudomásul, hogy ő a 100 ft-ba szerelmes. Ő
egy ilyen 100 ft-os politikus. Van százforintos bolt, és 100 ft-os árucikk,
miért ne lehetne 100 ft-os polititkus? Sose lesz 150 ft-os.
FÁ