vissza a főoldalra *      

Feladó: alkotmany-es-tarsadalmi-program [mailto:alkotmany-es-tarsadalmi-program@alkotmanyossagi-muhely.hu]
Küldve: 2008. július 10. 1:06
Címzett: 'zsortolodes-fa@alkotmanyossagi-muhely.hu'
Tárgy:
emberi jogok
vagy destruktív,
 túristaipari szolgáltató ügynökölés?

Egy szexuális kisebbség nyilvánult meg,
vagy a homoszexuális turistaipar akciójáról van szó,
amely egy ország összes lakosának emberi jogát taposva tolakszik?

Azt hiszem, hogy komolyabban kellene venni a hétvégét, mint azt sokan teszik.

Nem tűnik józan dolognak, felülni az úgymond hivatalos érvelésnek arról, hogy az ország hány %-a mint kisebbség szerette volna megmutatni magát.

Sokkal súlyosabb dolognak tűnik, hogy a hiradásokból is kitűnően külföldiek vonulgatnak ezeken a bemutatókon. Tehát nem a hazai kisebbség és többség állt szembe egymással, hanem a külföldről érkező agresszió próbálja ezekkel a rendezvényekkel letörni a hazaiak maradék erkölcsi ellenállását (miután a nemzetközi átmenő kamionosoknak minden különösebb fenntartás nélkül engedte át az ország nők ezreit, a prostitúció iparát kialakítva Magyarországon - pont úgy, amint Mao is felajánlott Kissingernek egymillió kínai nőt). Jó lenne látni tényleges számokat a 80-as évek közepéről és a 90-es évek közepéről, nem is beszélve a mai prostitúciós állapotokról.

Hasonló aljasságot lehetett látni, amikor Konrádék narkodilerként léptek fel a gyenge drogok érdekében. A mai napig fellépésüket senki sem vette perlés tárgyává.

A miniszterelnökként szélhámoskodó alak most pedig a külföldi homosexuális turisták igényének való megfelelést (engedjétek a kicsiket az úristen helyett a homokosok karjaiba) álszent módon mint nemzeti önbecsülési kérdést próbálta tárgyalni (mondván aki kultúrált, az kiszolgálja a homoszexuális turizmust). A kereszténység nagy vívmánya volt, hogy a fogantatástól védte a gyerekeket, és felnőtt társaik érdeke elé helyezte a gyerekek potenciális személyiségfejlődési érdekeit. Napóleonnál minden közkatona a zsákjában egy marsallbotot cipelt. Késői utánérzete ez a keresztény szemléletnek. A magyar lakosság és különösen a gyerekek védtelenek fizikailag, lelkileg a felnőttekkel szemben, és különösen a felnőttek ravasz, szervezett akcióival szemben. Szó sincsen tehát az emberi jogok egyenlőségéről (mármint gyerekjogok és homoszexuálisok jogai közt). De a szülők és általában a társadalom identitása, kultúrája is védelmet érdemel, védelemre jogosult a külföldről ide kalandozó, itt grasszáló homoszexuális turizumussal (devianciával, lélekölő embertelenséggel) szemben. Végiggondolatlan és rettentően buta (vagy ha nem, hát korrupt és ellenséges) az a szemlélet, amely a falun átmenő autókaravánnak ugyanmolyan jogot ad az út kanyarulatában álló lakóház nagyszobáján áthaladni, mint az ott lakóknak. Fajankó nem a nemzeti önérzetet testesíti meg, hanem egy társadalom elleni ellenfelek, a lélek-rablók ügynökét.

Elképesztő Horn Gábor kijelentése ebben az összefüggésben, miszerint akik ellenzik, hogy Magyarország homoszexuális turista célponttá váljon, azok "ordas eszmék rabjaként" "Műveletlen, ócska, hétköznapi fasiszták". ( http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=230748&fr=hle )

Horn szerint tehát:

  1. nincs vége a világháborúnak (tehát a totális módszereken senki se csodálkozzon, és ezért élnek tovább a világháborús ellenségképek - amit mint háborús uszítást senki sem perel be vele szemben)
  2. a fasiszták a mai napig tartják hadállásaikat (mást tanultam az iskolában, ezt előlem eltitkolták, csak a tíz-szer olyan gyilkos kommunisták ittlétéről tudok)
  3. csak a fasiszták nem homokosok (innen lehet tudni, hogy aki nem homokos az feltétlen fasiszta).

Imé, az szdsz szürke állománya. Ez egy hülye. Egy idióta, aki képviselői fizetést élvez és minden fenntartás nélkül ellensége az országnak. És senki sem lép a lábujjára. A magyar jogállamiságról ennyit. Sólyomszintű.

Innen tekintve furcsán hangzik Gyurcsány ágálása, hogy nemzeti chartát indít - miért is? Hogy európai Bankokká váljunk? Csurka pedig fantáziátlan kis kezdő, ő állandóan NewYork-TelAviv tengellyel bíbelődött. Hogy végigverik a pesti utcán azt, akinek nem tetszik, hogy az ország lakosságát homokos szajhává akarják tenni, erről talán ő sem értekezett. Ez neki is magas volt. Azt hittük, hogy a lakásmaffia után semmi sem jöhet. Hihetetlen volt, hogy állami alkalmazottak azért dolgoznak, hogy ezreket lakásuktól megfosszanak mint közalkalmazott brigantik. De most a miniszterelnök szépeleg homokos kerítőként. Soros finanszírozott bizonyos tanulmányokat a nyolcvanas évek közepén. Elő kellene vegye már valaki ezeket a pályázatokat. Miért is fizetett? Van neki köze ehhez? Vagy csak néhány eszement próbálja a világot tótágasra állítani? Tulajdonképpen mindegy. Baj van, és tenni kellene valamit. A hagyományos turizmust felváltó, milliárdos befektetéseinek jövedelmét rajtunk bevasallni akaró tőkeérdekeltségek ciffrább dologra is képesek, mint a munka nélkül tartott cigányokkal megfélemlíteni próbálni - most már mindenkit.

Meg kell jegyezzem, hogy a fidesz gyógyfürdős Széchenyi programját sem értettem teljesen, amikor még ők voltak a kormányrúdnál. Kisvállalkozások, földügy, sajtó, privatizáció és egyebek rendbe tétele helyett gyógyfürdők? Legyünk mi Európa terápiás sarka? Eszembe nem jutottak volna holmi csodálkozáson túlmenően olyan asszociációk, mint ezen hétvége után. Tán ők, a fideszesek köttötték az első homokos idegenforgalmi szerződéseket? Tán ők tették eredetileg a magyar turisztikai programba a homokos rendezvényeket? Nem tudom, nem jutottam erről perdöntő információhoz, de látványosan erre a járszalagra ők tették az országot. Féltek a kormányzástól, és a kormányrúdhoz engedték azt a pártot az idióta fajankóval az élen, amelyben a tisztségeket homoszexuális erőszakkal osztották korábban is (mszp). Szóval nincsen fidesz felelősség? A rendőrségért kiáltott most a fidesz vezetés, hogy miért nem tesz rendet - akkor, amikor a félelem az, hogy az országot odadobták mint egy rongyot a legalja turizmusnak? Ezután már csak a szervkereskedelem van és a célbalövészet gyerekekre utcasarkokon magas falak tövében. Jópénzért azt is?

Az én félelmemmel miért nem törődik egyik parlamenti párt sem? Ennél is nagyobb baj kell? Ennél is undorítóbb módon adták el az országot? Mi van a színfalak mögött, hogy Gyurcsány tirádáira az a válasz, hogy a rendőrség nem volt elég határozott, amikor a többség gyomorforgató undora fejeződött ki az ellen, amire az egész országot akarják odavetni?

Hogyan lehet, hogy az ellenzék is besétál az szdsz-csapdába, és radikális kisebbséget emleget, meg hogy aki megnyilvánul tettleg, az megérdemli a sorsát? Mennyit hallottam ugyanezektől az szdsz-fideszektől másfél évtizede, hogy aki nem tesz magáért, akár utcai zavargásokkal, azon a hatalom nem segíthet? Nem éppen ők voltak, akik ideológiailag azt képviselték a rendszerváltás után, hogy az érdekérvényesítést durvábbá, érdesebbé és ezáltal hatékonyabbá kell tenni? Nem ők voltak a közélet eldurvításának élbajnokai? A parlamentben Trianonon röhögők, a parlamentből atz erkölcsöt száműzni akarók? Csapda volt az egész duma? Antall József tragikus "tetszettek volna forradalmat csinálni ahelyett, hogy rám bízzák a nagytakarítást" szövege ismétlődik? A fidesz nem emlékszik 2006-ra, amikor válogatás nélkül vertek az ő hívei közül mindenkit a lovasrendőrök? Az a demokrácia, hogy büntetlenül és mindenféle eszközzel lehet terrorizálni a "lakosságot"? Az ellenzék meg szépeleg, hogy neki nem tetszik, és általános iskolás módon rohangál ki-be a  parlamenti folyosóra, ha az ellenzék vezére pofázik? Álarcos rendőrökkel, külföldről behívott homoszexuális turista reklámmal, hazug sajtóval, iskolák lezüllesztésével, lakossági csoportok mesterséges egymásnak ugrasztásával? Mindent szabad? Ha már vannak homokosok, és őket állampolgári alapon nem szabad megszorítani, akkor ebből miért következik, hogy őket kiszolgáló szolgáltatások rendszerét kell kiépíteni úgy, hogy kellékként embercsoportokat, valóságos társadalmi rétegeket vetnek oda nekik? Ki érzi már úgy, hogy Pest a magyar főváros? A magyar társadalom  intézményeit a globális homoszexualitás kalózai meghódították, elterelhetik? Jogvédőink mint a béna kacsák báván vigyorognak, vagy még azt sem?

Az unióban talán olyan elhanyagolható kisebbséggé változtatták a magyarságot, hogy itt már nem a homokosok a védendő kisebbség, hanem a magyarság a védtelen kisebbség? Az unióban bármely nép, nemzet maradéka egy mozdulattal a szemétdombra vágható, pederasztáknak vethető koncként, és a világ fel se fog szisszenni érte? Mert jön a nagyobb világégés is még? Vagy miként értelmezhető a Fajankó ámokfutása fideszes aszisztálás mellett? Kdnp-s, mdf-s aszisztálás mellett? Az élet jobbá tétele helyett ma Magyarországon arról folyik a vita kormány és ellenzéke között, hogy milyen jelszóval kell a rendőröket ráengedni a tiltakozókra, akik nem akarják, hogy országuk egy homoszexuális turistaipari gyarmattá váljon? A rendőrség évtizede vagy régebb óta tartó homosexualitást pártoló magatartása nem  okoz feltűnést? Ezt a sex-gyarmati jövőt melyik párt szavazó tábora voksolta meg?

Hogy nekem félelmeim vannak és túlreagálok dolgokat? Sose hittem volna, hogy efféle összefüggések kimondása lehetséges, hogy aktuálissá válhat. Tudom, hogy nincsen államelnököm, nincsenek pártjaim, nincsen kormányom és hosszú a sor, hogy még mi mindenem nincsen. Gondolom jogvédelmem sincsen. Itt állunk, erősödik a sejtelem, hogy Európára és benne miránk valami szörnyű korszak vár. Olyasmi, amiről csak kevesen beszélnek, hogy mi minden történt a Szovjetunióban a 30-as években, meg azelőtt és azután.

Tehát ülök a nézőtéren és figyelem a produkciót (amely az én bőrömre is megy). Szóval itt egy kisebbség nyilvánult meg, vagy a homoszexuális globális turistaipar akciójáról van szó, amely egy ország összes lakosának emberi jogát, önérzetét, jövőbe vetett hitét, reményét taposva tolakszik?

   Vissza az oldal tetejére