vissza a főoldalra *    

Feladó: fáy árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]
Küldve: 2008. június 2. 19:22
Címzett: 'alkotmany@ngo.hu'
Tárgy:
Így is lehet. Érdekes.

Így is lehet,
a választási szabályokról

Olvasónk az rendszerváltás lehetőségéről és a választási rendszer rejtelmeiről
2008-06-01. 18:47

Ahhoz, hogy az alkotmány lecserélése szóba jöhessen, az azt kivitelező Parlamentnek épp a valaha volt legerősebb társadalmi felhatalmazottsággal kell bírnia. Teljes elvi nonszensz, hogy a rendszer lecserélését egy újra a társadalom csak olyan úton érheti el, hogy a régi rendszert soha nem látott mértékben legitimálja szavazataival. Pontosan ez az a 22-es csapdája, ami a pártoknak további lehetőséget ad a rendszerváltás végeláthatatlan elodázására.

Nem tudom, hogy akik politikai pártok térnyerésében látják a valódi rendszerváltás és a nemzeti radikális irányvonal kitörési lehetőségét, vették-e a fáradságot, hogy utánanézzenek a jelenlegi szabályozási rendszeren belüli győzelmi esélyeknek. Gondolok elsősorban a jelenlegi alkotmányra, valamint a választójogi szabályozásra. (http://www.parlament.hu "Jogszabályok" rovata)

Egy rendszerváltás jogi értelemben az ország alkotmányának lecserélését jelenti. Ez az ugyanis, ami körvonalazza az ország közjogi méltósági és szervezeti formáit, az állam működésének felügyeleti szerveit, mindezek jogkörét, valamint meghatározza az adott társadalom működésének alapelveit. Fogadjuk el tehát kiindulópontként, hogy az alkotmánycserét tűzzük ki célul, s keressük megvalósítására a rendelkezésre álló törvényes eszközöket!

A jelenlegi alkotmány, tudjuk, már első mondatában leszögezi ideiglenes voltát. Ugyanezen alkotmány azonban kimondja, hogy az új alkotmány létrehozását kizárólag a Parlament kezdeményezheti, az is csak abban az esetben, ha azt a parlamenti képviselők 4/5-e egybehangzóan támogatja (törvényhozásunkban ez az egyetlen 4/5-ös "ügy", minden máshoz - még egy Magyarország által indítandó háborúhoz is - a Parlament felének vagy 2/3-ának támogatása is elég). Ez 386 képviselőből álló Parlamentünk esetén 386*4/5=309 képviselő (azaz a képviselők 80%-ának) egybehangzó szavazatát jelenti.

Lehetséges-e, hogy a Parlament képviselőinek 4/5-e valaha is egybehangzóan a rendszerváltásra szavaz? Azoknak a pártoknak és képviselőknek kellene ilyen elsöprő egyetértésre jutnia, akik szervezeti felépítését, megélhetését, és kiváltságait éppen a jelenlegi alkotmány biztosítja, azaz ennek fenntartásában szükségképpen mindannyian érdekeltek. Nem csak az tehát a probléma, hogy erőteljes politikai szembenállások miatt nincs sok esélye a parlamenti pártoknak megegyezésre jutnia az új alkotmány tartalmát illetően, de valójában a folyamatot elkezdeni sem vállalja fel egyik pártközösség sem, amíg hatalmuk épp a mostani alkotmány megingathatatlan alapjain áll.

Valójában a csapdahelyzet azonban kettős: ahhoz ugyanis, hogy az alkotmány lecserélése szóba jöhessen, az azt kivitelező Parlamentnek épp a valaha volt legerősebb társadalmi felhatalmazottsággal kell bírnia. Teljes elvi nonszensz, hogy a rendszer lecserélését egy újra a társadalom csak olyan úton érheti el, hogy a régi rendszert soha nem látott mértékben legitimálja szavazataival. Pontosan ez az a 22-es csapdája, ami a pártoknak további lehetőséget ad a rendszerváltás végeláthatatlan elodázására.

Kézenfekvő a következtetés, hogy juttassuk 4/5-ös parlamenti többséghez azokat az egyéni képviselőket és/vagy pártokat, akik együtt képesek lesznek elindítani, s 4 év talán keresztül is vinni az alkotmányozást. A jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező pártok az új alkotmány ügyét - nyíltan kimondva - nem hajlandók felvállalni, mivel az alkotmányos szabályozást egybehangzóan megfelelőnek - legfeljebb itt-ott korrigálandónak - tartják. A rendszerváltás megvalósításához tehát ÚJ egyéni képviselőket, vagy párto(ka)t kell parlamenti mandátumhoz juttatnunk. Ez már csak azért is szerencsés lenne, mert a magyar társadalom többsége épp a jelenlegi silány pártkínálatban látja az ország tragédiáját (ennek ellenére megszavazza valamelyiket a két meglévő konglomerátumból).

És itt tegyünk egy rövid kitérőt. Miért is kötöttünk ki két konglomerátumnál, s miért szavaz mégis a társadalom rájuk? Mert a rendszer tudatosan alakította magát a klasszikus játékelméleti fogolydilemma szisztémájára (http://hu.wikipedia.org/wiki/Fogolydilemma). Két ember ül egymástól elkülönítve. Egyikük "szocialista-liberális gondolkozású", másikuk "nemzeti-konzervatív", abban azonban mindketten egyetértenek, hogy közös érdekük lenne a már meglévő, magát szoclibnek/nemkonznak nevező elefántot eltakarítania, azaz új pártra szavaznia, vagy bojkottálnia a szavazást (nevezzük e két lehetőséget "váltásnak", míg a szokásos, saját elefánt melletti szavazást "nem-váltásnak"). A fogolydilemma "vallatótisztje" tehát felkínálja a lehetőséget mindkettőnek: cselekedj akaratod szerint! Mindkettő így gondolkodik: "ha váltok, és a másik is vált, ez az egyetlen esély az "eliteltakarításra". Ha én váltok, de a másik nem, az a lehető legrosszabb, hisz a parlamenti elit is megmarad, és még szívhatok a másik uralma alatt. Ha én nem váltok, de a másik vált, az elitem megmarad ugyan, de legalább az én "elitem" gyakorol hatalmat. S ha egyikőnk se vált, azzal közösen szívunk az elit maradása miatt, de legalább egyik sem tesz szert túlhatalomra a másikkal szemben." Nos, épp a fogolydilemma logikája szerint ennyi pontosan elég ahhoz, hogy a két fél ne kooperáljon, azaz esetünkben bebetonozza saját, kizsigerelő elitjét. Nem az "elitnek" van tehát szüksége párbeszédre, hanem a szavazó feleknek, s garantálniuk kell egymás felé a kölcsönös kooperációt, ha a csapdából ki akarnak lépni. Ez pedig csak egy társadalmi (ha úgy tetszik: civil) mozgalmon keresztül megvalósítható, amelyből a pártokat szigorúan kihagyják.

Hogy a sokpárti demokrácia végül két-hárompárti fogolydilemmára vezet, szükségszerű velejárója a pártfrakciók, s még inkább e pártoknak biztosított frakciófegyelem létének. Magyarországon súlyosbítva a frakciófegyelem létét komoly pénzbüntetésekkel, ami a "kilengő" szabad akaratok visszapofozását hivatott szolgálni. (Megjegyzem: valószínűleg alkotmányellenes módon, hisz alkotmányos garancia létezik a képviselők személyi és anyagi függetlenségére döntéseikben.) Esély sincs egyéni képviselők, kicsiny pártfrakciók sikeres ráhatásában gondolkozni, ha azok valahányszor náluk nagyobb frakciótömbök egységes akaratával kerülnek szembe. A fogolydilemma "váltása" tehát valóban áll nem csak a szavazás bojkottálására, de az új pártokra, vagy új egyéni képviselőkre leadott szavazatokra is (s ezt nyílt titokká teszi a gyakran hangoztatott "elvesztegetett szavazat" kifejezés is).

Térjünk vissza az alkotmánycsere ügyére, s nézzük végig, mik az esélyei egy új pártformáció nemhogy új alkotmány kezdeményezésére, de csupán Parlamentbe jutására!

Magyarországon 20 területi választókörzet van, amelyek összesen 176 egyéni választókörzetre oszlanak. Az egyéni választókerületek elvben úgy vannak kialakítva, hogy mindegyikre a lakosság körülbelül azonos része jusson (tételezzük fel, hogy ez a SZAVAZÓKÉPES lakosság azonos arányú eloszlását is jelenti, ami a kb. 8 000 000 szavazóképes polgárból 8000000/176=45500 egyént jelent). Az egyéni körzetben egy jelölt állításához legalább 750 kitöltött, aláírt ajánlószelvényt kell a jelöltnek összeszednie a körzet szavazóképes lakosaitól, amivel támogatják indulását (ez a körzet szavazóinak kb. 750*100/45500=1.7%-a). Ha ilyen módon a területi választókörzet egyéni körzeteinek legalább 1/4-ében egy pártnak (és csak pártnak!) sikerül jelöltet állítania, a területi körzetben területi listát állíthat össze (hogy egy területi körzetre, az 1/4 hány egyéni körzetet jelent, lásd: http://www.valasztas.hu/ovi/hu/1989-34.html). Ha a párt a 20 területi körzetből legalább 7-ben képes területi listát állítani, a párt országos jelöltlistát is összeállíthat.

A Parlament 386 helyéből (értelemszerűen) 176-ba lehet egyéni képviselőként bejutni. A maradék 210-ből (ami tehát abszolút többség!) 152-be a pártok területi listájáról, 58-ba pedig országos listájából lehet bekerülni. Egy párt a területi és országos listájáról azonban csak akkor juttathat Parlamentbe képviselőt, ha a párt egyes területi listáira(!) a választásokon részt vett összes választó legalább 5%-a adja le voksát (ez egy 60%-os választási részvétel mellett kb. [8000000*0.6]*0.05=240 000 szavazatot jelent). Ha a párt nem tudott mind a 20, hanem pl. csak az országos listaállításhoz szükséges 7 területi körzetben listát állítani, ez azt jelenti, hogy a pártnak a 240 000 szavazatot e 7 területi körzetben kell összegyűjtenie (ahol a párt listájára egyáltalán szavazni lehet). Ez területi körzetekre lefordítva átlagosan 240000/7=34300 voksot jelent. Ha a Budapestre, mint területi választókörzetre jutó kiugróan magas egyéni körzet számot nem vesszük figyelembe, egy területi választókörzetre átlagosan 7 egyéni választókörzet jut, azaz a 34300 voks egyéni körzetekre lebontva 34300/7=4900 megszerzendő voks a 45500*0.6=27300-ból. Ahelyett tehát, hogy a párt 5%-os országos támogatottsággal kerülne listás parlamenti mandátumhoz, minden egyes körzetben (kivétel nélkül!), ahol listát volt képes állítani, legalább 4900*100/27300=18%-os arányt kell elérnie (3.6-szor annyit, mint a megtévesztő 5%-os szám)!

Jó példa továbbá az országos ismeretséggel rendelkező, és a 2006-os választásokon induló Zöld Párt esete, aki csupán 3 területi körzetben tudott listát állítani, így mindössze 3 területi körzetből gyűjthetett listás voksokat. Az 5%-os küszöböt ezzel akkor léphették volna át (maradva a fenti számoknál), ha 240000/[3*7]=11400 voksot kapnak minden egyéni választókörzetben. A Zöld Pártnak tehát 42%-os támogatottságot kellett volna elérnie valamennyi körzetében, olyat, amilyet a Fidesz vagy az MSZP sem igen produkál. A Zöld Párt ezt felismerve, valamint több választási visszaélést leleplezve - minimális médiavisszhangot keltett - nyilvános performansz keretében égette el ajánlószelvényeit a budapesti Kossuth téren 2006. március 17-én, hogy felhívja a figyelmet a parlamenti status quo megváltoztathatatlanságára. Az esetről - aktív résztvevőként - Tomcat is írt blogjában (http://blog.tomcatpolo.hu/blog/blog/20060317.html).

Ez még puszta matematika, az egyetemi tananyaggal felérő bonyolultságú magyar választási rendszer rejtelmeiből. Azt az abszurditást fejezi ki, hogy hiába az 5%-nál többszörösen magasabb támogatói bázis, a Parlamentbe pártként csak akkor juthatsz be, ha egyúttal a teljes országra kiterjedő lefedettséggel is bírsz, ezt pedig pont a Parlamentbe jutással vagy csak képes megvalósítani. Egyéni képviselők bejutásával természetesen más a helyzet, de ahogy láttuk, a 386 képviselőnek a 176 egyéni képviselő mindenképpen csak kisebbsége.

Az egyéni képviselők indításához azonban ajánlószelvények összegyűjtése szükséges. Ajánlószelvényből minden szavazó egy darabot kap, az ajánláshoz azt nevével, személyi számával, a jelölt (és pártjának) nevével kell kitölteni, valamint aláírással ellátni, s a kitöltött szelvényt leadni a megfelelő gyűjtőhelyen. Az ajánlószelvények azonban nem névre szólóak, és az ország minden területén ugyanolyanok (lásd: http://www.valasztas.hu/ujweb/jog1/bm6r/bm6m0314.htm). A jelenleg Parlamentben székelő pártok - bár ez törvénybe ütközőnek minősül, ahogy ezt a Zöld Párt bizonyítékokkal alátámasztottan igazolta 2006-ban - rutinszerűen gyűjtik be a kitöltetlen ajánlószelvényeket, és saját lakossági adatbázisuk alapján töltik ki, s írják alá - helyettünk. Ilyen adatbázisra különböző (utcai) aláírásgyűjtéseik és akcióik segítségével, valamint önkormányzati és minisztériumi kapcsolataik révén tesznek szert (s tárolják adatainkat szintén törvénybe ütközően), aminek birtoklására újonnan induló pártoknak értelemszerűen esélye sincs. Szintén rutinszerű a parlamenti pártok azon gyakorlata, hogy a szükséges 750-en felüli, kitöltetlen ajánlószelvényeket át-átcsoportosítják más egyéni választókerületekbe - akár pártok között, egymással is üzletelve -, ahol esetleg hiányuk lenne ezekből. Erre csak az ad lehetőséget, hogy az ajánlószelvények nemcsak név szerint, de körzetek szerint sem megkülönböztethetők.

A fenti gyakorlat tehát törvénybe ütköző, ha ki is derül, azzal szemben a területi választási bizottságoknak, valamint az Országos Választási Bizottságnak kell eljárnia. A területi bizottságok tagjait azonban a területi önkormányzatok, míg az OVB tagjait maga a parlamenti pártok delegálják. A felügyeletet a pártok felett tehát olyan embereknek kellene gyakorolnia, akik maguk is a versenyben lévő pártoktól kapják tisztségüket. A törvénytelen gyakorlat tehát a már parlamentbe jutott, és a közös érdek mentén összedolgozó pártok kizárólagos kiváltsága, amely tökéletes versenyelőnyt biztosít számukra, már a jelölt- és listaállítás terén.

Tegyük fel, hogy mindezt az akadályt sikeres vettük, jöhetnek a választások. Mi történik, ha a választások közben követ el visszaélést valamelyik párt? Ez esetben az ezt észlelő állampolgárnak panaszlevéllel kell fordulnia az illetékes választási bizottsághoz úgy, hogy a panasznak a visszaélés elkövetését követő 3 napon belül a bizottsághoz meg kell érkeznie. Az állampolgárnak panaszához mellékelnie kell a visszaélés megtörténtének bizonyítékait (tanúvallomás, mint bizonyíték szóba sem jöhet), a bizottság tehát már csak a készen kapott panaszt és bizonyítékokat vizsgálja meg, azt is mindössze 3 napon belül. Amennyiben a bizottság megállítja a panasz jogos és bizonyított voltát, a következő történik (szó szerinti idézet a 1997. évi C. törvény, §78-ből):
"(a bizottság)
a) megállapítja a jogszabálysértés tényét,
b) a jogsértőt eltiltja a további jogszabálysértéstől,
c) a választási eljárást vagy annak a jogorvoslattal érintett részét megsemmisíti és megismételteti."
Szó sincs tehát pénzbírságról, börtönbüntetésről, vagy bármi ilyesmiről: lebukás esetén a legsúlyosabb szankció egy ejnye-bejnye, és hogy a (helyi) választást megismétlik (lehetőséget adva további csalásokra). Emlékeztetőül: mindezt olyan bizottságnak kell megtennie, amelynek tagjait a már Parlamentben és önkormányzatokban székelő pártok delegálják.

Pikáns adalék, hogy egy volt Országos Választási Bizottsági tag, dr. Cservák Csaba alkotmányjogász, szóvá tette már a nyilvánosság előtt a problémát, hogy az OVB-nek (ill. a helyi bizottságoknak) nincs hatékony szankciórendszere, de még vizsgálódási jogköre sem (ezért kell mindent készen kivizsgálva, bizonyítékokkal ellátva, 3 napon belül a bizottságnak eljuttatni). Felvetette továbbá az OVB függőségének azon pontjait is, ami a pártos tagdelegálást nem érintette: hogy az OVB-nek (csakúgy, mint a helyi bizottságoknak) nincs önálló költségvetése, apparátusa, irodaháza. Cservák Csaba 2004 nyarán ezek ügyében beadvánnyal is élt az alkotmánybíróságon, hogy a helyzeten változtassanak (beszédes, hogy nem a Parlamenthez fordult). Cservák Csabát ezután 2005 januárjában kizárták – indoklás nélkül – az OVB-ből, az alkotmánybíróság pedig máig, 4 évvel, több népszavazással, egy országgyűlési- és önkormányzati választással a hátunk mögött sem hozott még ítéletet az ügyben. (Forrás: itt.)

Idézet a Reggel.hu egy 2006. március 26-ai cikkéből: " 'Sajnos a jelenlegi választási rendszerben jó pár visszaélésre van lehetőség' – nyilatkozta lapunknak Cservák Csaba alkotmányjogász. Az OVB volt tagja szerint súlyos probléma, hogy a választási bizottságoknak nincs szankcionálási joguk, csak megállapíthatják a törvénysértést. A másik véglet, hogy a bizottságok elvileg megsemmisíthetik a választás végeredményét, igaz, ezzel az eszközzel még egyszer sem éltek. "

Ezek tehát egy új politikai erő kilátásai a választásokon a mai parlamenti erőkkel szemben. Nem véletlen talán, hogy 20 évvel, és 5 választási ciklussal a hátunk mögött a rendszerváltás után sincs egyetlen olyan párt sem a Házban, aki forduló-környéki alkotmányozásban, ill. választási törvények megalkotásában nem vett részt. Gratulálni tudok csak annak, aki ezek után még a törvényes választási rendszertől vár (no pláne ér el) politikai, társadalmi sikert.

Néhány gondolat még sokak reménye, a Jobbik lehetőségeiről. A Jobbiknak talán van esélye országos listát is állítania. Ha azonban a választási térképre nézünk, láthatjuk, hogy a listáról szerezhető mandátumok alapján (http://www.valasztas.hu/ovi/hu/1989-34.html) az első öt húzó területi választói körzet adatai:

Budapest, 28 mandátum
Pest megye, 14 mandátum
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 11 mandátum
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 9 mandátum
Hajdú-Bihar megye, 8 mandátum.

A többi körzet ezután "pötyög" csak el átlag 6 mandátummal. A fenti számok összege 70 a 152-ből, az összesnek 46%-a. Ugyanezzel számolva az 58 országos listás mandátummal ez 58*0.46=27 mandátum, azaz összesen 70+27=97 parlamenti bársonyszék a listás 152+58-ból. És akkor nézzünk a demográfiai és pártpreferencia adatokra: kik, és milyen emberek lakják Budapestet, és a három északkeleti szél-megyét, s mennyire is szeret(het)ik a Jobbikot...

Ezek tehát a listás húzókörzetek. Az a politikai erő, aki helyi szinten képtelen szimpátiát kelteni az emberekben, de országos médialefedettséggel bír, nyilvánvaló, hogy reklámapparátusának jelentős részét fogja ezekre a körzetekre és lakóira fordítani. És akkor már értjük is, pusztán megélhetési önzést feltételezve, minden nemzetközi összeesküvés és nemzetrontó babólobbi feltételezése nélkül, hogy az SZDSZ és az MSZP miért fog olyan politikát és kirakatot kiállítani magától/magáról, amit nap mint nap látunk, s sérelmezünk sokan. És megértjük azt is, miért nyeri mindig a ballib oldal a választások első fordulóját (a listákkal), és miért zárkózik fel második fordulóban a jobboldal az egyéni körzetek eredményeivel...

A Jobbiknak tehát több esélye van talán egyéni körzetekből eredményt elérni. De mit fognak kezdeni a néhány százalékukkal? Mindig halljuk, hogy a mérleg nyelve lesznek, mint az SZDSZ. Csakhogy ez álom, az SZDSZ azért lehet a mérleg nyelve, mert a gazdasági magánszektorban tökéletesen beágyazott, és ezzel erős lobbiereje van. Szó sincs jobbikos kormányzati részvételről, a minisztériumok felének megszerzéséről, jobbikos tagokkal teledelegált bizottságokról. Felejtsétek el, míg a Jobbik mögött nem áll tőkeerős elit, vagy nyomásgyakorlás bármilyen formájától vissza nem rettenő, végletekig elszánt civil közösségek.

Azt javaslom tehát: ne az "aktív párttagságtól" várjunk fordulatot, ahogy azt egy korábbi olvasói levél ajánlotta. Hozzunk létre inkább olyan civil mozgalmat, amely a bármilyen személyi összetételből álló parlamenti elit felett FOLYAMATOS (és nem 4 évente megrendezett választásokra korlátozódó) kontrollt gyakorol. Ekkor már teljesen mindegy, személy szerint kik ülnek a bársonyszékekben, kik nyomják a mi elképzeléseink szerint a gombot. Elsősorban szemléletváltásra van tehát szükség, amelyből konkrét tettek, és az ellenállás szervezeti formáira vonatkozó következtetések levonhatók: ne embereket kényszerítsünk ügyekre, hanem ügyeket emberekre. Ne egy-két párt emberei képviseljenek minden nemzeti célkitűzést (mint amit a Jobbik is hirdet), hanem egy-egy önálló nemzeti célkitűzés megvalósítására jöjjön létre akár a pártokra is nyomást gyakorló civil összefogás és mozgalom. Civil mozgalom, amelynek léte a kezelendő problémából táplálkozik, és nem pedig szavazatoktól, médiaimázstól, és 5%-os támogatási küszöböktől függ.

Üdvözlettel:
MGábor

http://kuruc.info/r/20/25539/

   Vissza az oldal tetejére