vissza a főoldalra *  

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]  - Sent: Wednesday, December 31, 2014 1:20 AM - To: 'mindenkinek.akit.erdekel@gmail.com'
Subject: összefoglalásként, lehetőség szerint véleményt kérve (a jelzett II. rész előre hozva) - és még egyszer boldog új esztendőt kívánva - FÁ

 összefoglalásként, lehetőség szerint véleményt kérve, és boldog új esztendőt kívánva - FÁ

 Az alkotmány és alaptörvény megkülönböztetendőségének filozófiai indokolhatósága
és az elvi személy fogalmának jelentősége – problémafelvetés -II.

Az elvi személyt deduktív alapfogalomként használva hogyan lehet axiómákat megalapozni vele?

Szemléleti vázlat, amelyet lehet helyesbíteni, javítani, pontosítani, kiegészíteni, hivatkozásokkal gazdagítani. Lehet kétségbe vonni az egész értelmét, vagy más szavakkal megfogalmazni. Ezt értem probléma felvetés alatt.

Az pedig, hogy ezt a probléma felvetést alapvetőnek, fontosak érzem alkotmányosságról való gondolkodásunk ügyében – az a személyes meggyőződésem.

Műszaki főiskolásként kezdtem érdeklődni közgazdasági kérdések iránt. Várakozásom az volt, hogy a jelen problémafelvetés témaköreit elméleti megalapozásként ismerhetem meg. De nem így történt. Végső soron kérdéseimet rendezgethetem a mai napig (amelyekbe bele fér az is, hogy ugyan miként kerülhette ki a közérdeklődést ez az elméleti irányulás). Tehát minden észrevételt, választ örömmel fogadok.

Az axiómák általában vett fogalmazási, szövegezési szintjei a személy fogalmából építkező problémafelvetés esetében is szem előtt tartandók,

habár nincsen arra előírás, hogy a problémafelvetés és a rendezett, kidolgozott válasz megadása azonos szinten kell történjen.

 

matematikai – logikai elmélet szintje	matematikai elmélet szintje	lokálisan rendezett elmélet szintje	mindennapi okoskodások szintje
matematikai kutatások	főiskolai, egyetemi matematika tanítás	középiskolai	otthoni morfondírozási

 

Ezen táblázatban tömören vázolt osztályozás bővebben[1]:

·         matematikai – logikai elmélet szintje – az elmélet minden részletében egyértelműen rögzített, ideális esetben a legkisebb részletekig explicite adott, formalizált. Ez a felsőbb matematika, a matematikai kutatások szintje.

·         matematikai elmélet szintje – az elmélet legfontosabb, centrálisnak tartott részletei egyértelműen adottak, mindent ismertnek tekintünk, amit a társadalom „matematikai alaptudásnak” tekint. Ezen a szinten már nincs minden explicite megadva, megengedett, hogy a bizonyítás során más matematikai területek eredményeit felhasználjuk, ha ezek „nyilvánvalóak”. Ezen a szinten a bizonyítás logikailag korrekt lépéseken alapul és elvileg formalizálható. Ez a szint felel meg a főiskolai, egyetemi matematika tanításnak.

·        lokálisan rendezett elmélet szintje - néhány bizonyítás láncolata van előtérbe állítva, csak amennyire az adott bizonyításhoz szükségesek, nyelvezete egy alapnak tekintett matematikai nyelvre épül, de a lépései anyanyelven vannak megfogalmazva, bár bizonyos szabályokhoz alkalmazkodnak. Nyilvánvaló axiómákat, az alapvető fogalmak definícióit és logikailag korrekt következtetési szabályokat alkalmazunk, de időnként megengedettek heurisztikus következtetési lépések is. A bizonyítás során felhasználhatók nem bizonyított segédtételek is, csak a fontosabb lépéseket formalizáljuk. Ilyen lokálisan rendezett elmélet például a középiskolai geometria tételeinek bizonyítási rendszere, melyben a fogalmakat egy önkényes szintig elemezzük, „addig a pontig, ahol az ember szabad szemmel látja, hogy mit jelentenek, illetve hogy a geometriai tételek igazak” (Freudenthal, 1973).

·         mindennapi okoskodások szintje - itt az elmélet részletei nincsenek egyértelműen megadva, a szövegösszefüggés, kontextus utal az elméletre. Axiómák, definíciók nincsenek explicite megadva, de léteznek bizonyos alapelvek, alapszabályok, melyeket hallgatólagosan betartunk. A felhasznált fogalmak jelentését az alkalmazásokból következtetjük ki, logikai következtetések mellett alkalmazunk heurisztikus lépéseket is. A bizonyítási folyamat nyelvi (vagy képi) argumentációs lánc, melyben csak azok a lépések nem elfogadottak, amelyek megszegik a felvetett probléma feltételeit, vagy hamis feltételeket használnak fel. Szimbólumokat nem, vagy csak elvétve alkalmazunk. Erre példák a szabályjátékok (sakk, dominó, társasjátékok) és a prematematikai bizonyítások is. Az iskolai oktatásban főleg ez utóbbi kettővel találkozunk.

A felosztás eligazít matematika oktatás-kutatás szintjeinek feladatbeli és módszerbeli különbözőségeiről. Nyilvánvalóan hasonló tagozódás lenne természetes esetünkben is a megfogalmazás célja, módszere szerint. A személyre mint alapfogalomra épülő axiómák esetében azonban nem lehet beszélni ezen interpretációs, használati szintek, funkciók különválásáról, mert tudtommal nem ismeretesek az egymáshoz illeszkedő, eltérő módszerű „párhuzamos” szövegezések. Csak fel lehet vetni a problémát – kitől hogyan, milyen módon telik.

Olyan kérdésre pedig, hogy ki kinek kíván vele szólni, már nem nagyon van energia, mert amikor még szinte sejtés fázisában van a gondolat, akkor nincsenek eszközök úgy tenni, mintha már csak egy oda-vissza megvizsgált, kidolgozott témakörről az lenne a nagy kérdés, hogy kinek milyen illusztrációkkal, milyen logika mentén haladva lenne legcélszerűbb ismertetést adni. Ez az írás egy probléma felvető célú kísérlet (palackposta).

Tájékozódó fogalmi alapok a rendszerről, a rendszer ontológiájáról (alanyi szereplőiről)

Az axiomatikus fogalmi építkezésben kulcsfontosságú az alapfogalom megválasztása. A társadalmi rendszerről, alrendszerekről gondolkodva a személy fogalma legalább annyira megalapozott, körüljárt, klasszikus alapfogalom, mint a geometriában a tovább nem osztható, kiterjedés nélküli pont idealizált, eszmei (eszményi)[2] fogalma.

Az alapfogalom megnevezése és az axiomatikus indításnak megfelelően indoklás nélküli definíciója együtt jelentik az alapfogalom megadását.

A halmaz jelentheti bármely szempont szerinti elemek fogalmi összességét, de ezen belül esetünkben jelenti az alapfogalom típusának megfelelő elemek összességét (amint az egyenes is értelmezhető bizonyos sajátos helyzetű, adott esetben végtelen számosságú pontok összességeként, halmazaként). Esetünkben általában a személyek összessége illetve bizonyos személyek összessége értelmezhető a személyek halmazaként.

Ha a személyek közti kapcsolatokat is számon tartjuk, akkor hálózatot kapunk. A hálózat és struktúra, szerkezet közti különbség talán abban ragadható meg, hogy a hálózat esetében elsődleges a csomópontok léte és a köztük lévő vagy nem lévő kapcsolat (pld telefonhálózat) - míg a struktúra, szerkezet esetében a kapcsolat jellege, minősége fontosabb, sőt a kapcsolatok nem is egyszerűen a csomópontok közti kapcsolatként értelmezettek, hanem akár a csomópontok nélkül vagy a csomópontokat másodlagosnak kezelve (pl tetőszerkezet).

A hálózatokon belül a csomópontok közti viszony alakulása, célszerűsége, értelme, e viszonyokban leírható folyamatok tárgyalásakor már általánosságban rendszerről beszélünk (tudva, hogy a hálózatról, rendszerről a szóhasználat alakulóban van napjainkban is).

A rendszer fogalmát használva a következő táblázatok segíthetnek az áttekintésben. A táblázatokban megnyilvánuló gondolatmenet követése akinek szokatlan, annak nehézkesnek is tűnhet. Azonban elsődleges cél nem az olvasmányosság, hanem a vázolt logikai menet követhetősége, jó esetben érdemi kritikával  illethetősége, pontosíthatósága.

Először is utalás erejéig arról, hogy a társadalom tudományokban az eszményi modellt nem szokás megkülönböztetni, meghatározni, módszereiben a többi típusú ismeret területtől elhatárolni (ha éppen nem a az utópistákról való gúnyolódásról van szó). Ezzel összhangban nem szokás tisztán elkülöníteni a deduktív és induktív érvelést sem, amiből következően állandó a zavar a társadalmi modellek tárgyalásában, értelmezésében. Pedig analógiának, mintának évezredek óta ott van a matematikai axiómák utóbbi időkben ismét látványosan fejlődő rendszere (és a mechanizáló, biologizáló analógiás társadalomgondolati kísérletek hosszú sora).

A problémát minden bizonnyal már az alapfogalom kiválasztásában, megjelölésében, kiérlelésében kell keresni. Pedig kínálja magát a személy fogalma már legalább másfél ezer éve.

társadalom-elméleti modell

az embert legalább három vonatkozásban kell számításba vegye (valószínűleg ez alatt háromféle módszertan is értendő) ·         a „személy” az ember lényének eszmei (eszményi) sajátosságait fejezi ki (Boethius óta egyértelműen) ·         az „alany” a különféle társadalmi rendszerek által meghatározott ember (lásd alanyi szerep, alanyi jogosultságok stb ami a római jogban látványosan érvényesült), ·         az „egyén” alatt pedig értsük azt az embert, akinek vállalni, felismerni, megélni kell a személy eszmeiségét (eszményiségét), illetve alanyként be kell töltenie azt a szerepet a társadalomban, amire lehetősége, törekvése, kötelessége van.[3]

 

Alapfogalomtól a rendszerig szokásosan építkező fogalmi lépcsők

gondolkodásunkra jellemző az alapfogalmakból való építkezés	ezekre az alapfogalmakra épülnek az axiómák (levezetés nélkül elfogadott alapfogalom és alaptételek)
alapfogalom	például az eszmei (eszményi) matematikai pont – egy sajátos, de szemléletes és igen régi, bevált alapfogalom a klasszikus görög korban az atom fogalma is a tovább nem bontható fizikai pontot, elemi alkotó részt jelölte, amely megcsontosodott idővel, és a fizikai kutatások előrehaladását nem kísérte az elnevezés változása – így került sor a fonák helyzetre, hogy az atom szerkezetéről, alkotó részecskéiről beszélhetünk mára, az eredeti elnevezés értelmével ellentétesen a kiterjedés nélküli matematikai pont mintájára a kiterjedés nélküli, de tömeggel rendelkező fizikai tömegpont volt Newton fogalmi eszköze a matematikai halmazok tárgyalásában ugyancsak klasszikus fogalom használatát újították fel a halmaz elemeinek megnevezésében, hiszen valamely halmazt tárgyalva nem foglalkozunk a halmaz alkotó elemeinek belső szerkezetével (ez a szemlélet tehát áthatotta a görög kortól a filozófiai igényű gondolkodást) a XX. században relatív módon a témakörtől függően kerül kijelölésre tovább nem vizsgálandó, részeire nem bontandó alkotó elemként a „fekete doboz”, amelynek használatával lehet jelölni, hogy az adott tárgyalásban meddig kíván elmenni a részletek feltárásában az elemzés megfogalmazója (figyelmen kívül hagyva a fekete doboz esetleges belső szerkezetét, ez tehát a newtoni tömegponthoz hasonlatos logikájú elnevezés) és a sorhoz tehető még az egyetlen kiterjedés nélküli fizikai tömegpontból keletkeztetett világ nagy bumm elméletének kezdő pillanati pontja. Ennek az elméleti modellnek is szembeszökő az antik görög filozófiai legalábbis módszertani eredete, beágyazottsága.
halmaz - elemek összessége	éspedig lehatárolt összessége (fontos fogalmak a vizsgálat szempontjából a teljes és a részhalmaz) – az alapfogalom (alkotó elem) megadása nem foglalkozik az alkotó elemekből építhető alakzatok természetével sem halmaz sem egyéb módon – halmaz esetében már az alkotó elemek (teljes vagy részleges) összességéről van szó
hálózat – halmaz elemei a köztük levő kapcsolatokkal	az elemek közti kapcsolatokat is számon tartva hálózatot kapunk - a hálózatokon belüli viszonyok alakulása, célszerűsége, értelme, e viszonyokban leírható folyamatok tárgyalásakor már általánosságban személyek alkotta rendszerről beszélünk
rendszer – strukturált halmaz (I.)	a rendszer több mint az elemek összessége a rendszerben megjelenik az elemek közti viszony, az elemek szerepköre (funkciója) és ezek változása (folyamata) - a halmaz elemei közötti struktúra vizsgálatával kilépünk a halmaz vagy hálózat fogalmi eszköztárából a rendszer olyan elemek összessége, amelyek valamely meghatározható, általunk tárgyalt viszonyban, kölcsönhatásban vannak egymással a rendszer egészének külön sajátossága illetve funkciója van (a részrendszerek részfunkcióin túlmenően) – már a hellenisztikus gondolkodásban is a rendszert alkotó elemek összességének nem kell homogénnek lennie (a részek vagy éppen alkotó elemek esetleg eltérő funkcionalitása fontos kérdés) a „valós” rendszer elemei közti viszony, kapcsolat lehet valós és lehet csak általunk nyilvántartott (a mi nyilvántartásunkban megfogalmazott – aminek a valósághoz való megfelelése külön probléma)

 

Alapkérdés esetünkben a rendszernek és alapelemének, az embernek a viszonya, amelyhez azonban sorra kell venni a rendszer bonyolult kérdésköréből néhány alapvető, megszokottan használt részletező gondolatot (a rendszer mibenlétéről) – annak a lényegi gondolatnak a tárgyalhatósága érdekében, hogy átkódolhatja-e a rendszer az embert mint alkotó elemét?

rendszer - strukturált halmaz II. a rendszer átkódolhatja-e az (emberi) elemét?	az alapvető kérdés: a rendszer átkódolhatja-e és miképpen az elemét (például egy nyelv a jövevény szavakat, illetve a minket érdeklő esetben, ha az elem a személy). „Minden rendszer-elemnek feladata van, és így a rendszeren belüli helyét a rendszer szerkezete határozza meg” – hangzik az általános vélekedés, amely nem foglalkozik azzal a speciális esettel, amikor az alkotóelem nem egy csavar, hanem a szabad akaratú ember.
rendszer - strukturált halmaz III. rendszerfajták a rendszeralkotó alapelem szerinti felosztásban	Igen fontos különbséget tenni a következő alaptípusok között: 1. szervetlen, fizikai rendszer, amelynek alkotó elemei, részrendszerei és folyamatai nem élők (például gépek – nem ezekről szól a jelen írás) 2. élő alapelemekből és/vagy élő folyamatokból építkező élő rendszerek (például növények, állatok – amelyeknek megvan a fizikai feltétele, de sajátosan élő megnyilvánulások a fizikai létükből nem vezethető le - nem ezekről szól a jelen írás) 3. emberi személyek mint eszmei (eszményi) alanyok kapcsolatrendszereként is értelmezhető társadalmi rendszerek (ez a jelen írás tárgya) ------------ illetve más megközelítésből ----------- · pld „telefonrendszer” esetén telefonrendszer technikai eszközrendszerként – ember által alkotott rendszer elemzése az alkotó és használó emberek nélkül (nem erről szól a jelen írás) · pld „telefonrendszer” technikai eszközrendszere - a használó emberekkel együtt és a használat folyamatai (ez az eset része a jelen probléma felvetésnek) · pld „telefont használó emberek közötti kapcsolati rendszer” – egymással kapcsolatot tartó emberek rendszere és annak feltételei, folyamatai (a telefonrendszernek mint technikai eszközrendszernek a logikai lehetőségei és korlátai között - azaz a gépi háttér által óhatatlanul moderált, támogatott, korlátozott emberek közti kapcsolatrendszer - ez az eset része a jelen probléma felvetésnek) · technikai feltételek nélkül (azt nem vizsgálva) az emberekből mint alkotó elemekből építkező társadalmi rendszer (erről szól, ennek eszmei (eszményi) modellezhetőségét hangsúlyozza a jelen problémafelvetés)
rendszer - strukturált halmaz IV. az emberi alkotó elem saját alrendszere …	a társadalmi rendszer (családtól a teljes emberiségig) elemi alkotó része, eleme az ember - (megközelítéstől függően személy, alany, egyén). elemi szintű alrendszernek tekinthetjük az embert közvetlenül körülvevő, általa közvetlenül uralt, tulajdonolt, használt feltételeket, eszközöket, folyamatokat a társadalmi rendszer egésze is elismeri, védelmezi, és nyújtja számára az elemi szintű alrendszer egyes eszközeit, tényezőit Az elemi alrendszer és a társadalmi rendszer egészének kapcsolata társadalmanként, koronként és helyzetenként változó.
rendszer - strukturált halmaz IV. az ember csoportokat alkot	az ember (aki a társadalmi rendszer alap-eleme és elemi szintű alrendszer veszi körül, mint szabad döntésű tevékenységének közege) csoportokat szervez, csoportokban vesz részt
rendszer - strukturált halmaz V. az ember különféle csoportokat alkot, amelyekhez csoport szintű alrendszert szervez	az ember az általa alkotott csoportokhoz különböző mértékben csoport szintű (közbülső) alrendszereket szervez a csoport szintű alrendszerek léte, működése a társadalmi rendszer egészének része, a csoportot alkotó emberek és a társadalmi rendszer egésze közti egyeztetéstől, megállapodástól függő vagy önkéntelenül adódó mértékű az önállósága és eszközrendszere
rendszer - strukturált halmaz VI. a társadalmi rendszer „párhuzamos” funkcionális alrendszerekre tagolódása	a társadalmi rendszer egésze össztársadalmi feladatok mentén általában felülről szervezett specializált alrendszerekre tagolódik (az egymással párhuzamos munkamegosztású politika, jog, közgazdaság, oktatás stb feladatok ellátására) · egymástól különböző természetű, egymással párhuzamos, a társadalmi rendszer egészének össztársadalmi feladatok mentén való tagolódása és · az elemi alrendszerek valamint a csoportok alrendszerei szerinti hierarchikus tagolódása együttesen adja a társadalom bonyolult szerkezetét (a szerkezetnek nem tulajdonítva határozott célt), illetve rendszerét (a rendszernek határozott célt tulajdonítva különféleképpen már az ókortól, a görögöktől fogva)

 

A rendszer változásának, működésének és működtetésének ontológiája (az eszmei (eszményi) alany, jogi alany és az egyén szempontjából).

a rendszer működés fogalma	változás – egyszeri, alkalomszerű, nem állandó, nem célirányos folyamat – valamely irányú változás működés – valamely szerepet, funkciót teljesítő változás, folyamat
a rendszer vezérlése (vezérlő alanyok által)	informatikában használatos megfogalmazás szerint a vezérlés = elszigetelés és/vagy irányítás és/vagy szabályozás szigetelés a zavaró hatás kiküszöbölésére (szigetelt rendszer): a rendszer egyes folyamatainak megóvása, elszigetelése a külső környezet zavaró hatásaitól – a szigetelést kezdeményező, megvalósító alany által[4] (aki lehet cselekvő vagy éppen csak a szigetelő állapotot passzívan elfogadó, azt fenntartani igyekvő alany is) irányítás (irányított rendszer): az irányítás fogalma - irányító döntést, autonóm, szabad elhatározást, elhatározó alanyt feltételez. Az irányítás közbeavatkozás a cél függvényében. szabályozás (szabályozott rendszer): kimenetről visszacsatolással működő, szabályozó alany által kiépített automatizált irányítás
szabályozás ontológiája alatt értem a következőt:	a szabályozás elvi tárgyalása a szabályozó alany és szabályozott alany szemszögéből, helyzetének, szerepének ontológiai elemzésére támaszkodva
a rendszer-alanyiság ontológiai szempontja	1. az ember a rendszer elemi alkotórészeként szereplő alany, akinek személyi minősége átléphetetlen ontológiai és ismeretelméleti sajátosság, … 2. a társadalmi rendszerben mindenki olyan elemi alkotórészeként, alapegységként számít alanynak, akiből elvileg a rendszert működtető, alakító alany is lehet (de ha így történik, akkor ő sem teheti meg új helyzetében, hogy másokat mint rendszer alkotó elemeket ne mint személyeket vegyen figyelembe) 3. eszmei (eszményi) személynek tekintendő minden ember – de adott társadalmi pozíciójában egyénként mindenkinek külön-külön kell megélnie, kiteljesítenie személyi mivoltát

A rendszer és személy viszonyáról

általánosságban

Kezdjük a közgazdasággal, amelyben szokás megkülönböztetni természetes és jogi személyt. A természetes személy alatt az élő embert értik, de Magyarországon legalábbis tudtommal nem tárgyalják, nem különböztetik meg ezen élő ember elvi (eszményi) és gyakorlati státuszát az egyetemeken, kutatásokban, rendszerváltó programokban – és a bíróságok sem igen tudnak mit kezdeni például az ember elvi, eszmei (eszményi) státuszával. Annak ellenére, hogy az európai kultúra kétezer, illetve a görögöket is beleszámítva két és félezer évét ez áthatotta.

Tehát az eszmei (eszményi) modellről szót nem ejtve használnak különböző sémákat a jelenkori közgazdasági gondolkodásban. Az élő embert nevezik természetes személynek (aki vagyoni és egyéb jogokat szerezhet, aki felelősen gazdálkodhat, aki végső fogyasztó és végső tulajdonos, stb-stb). Jogi személy fogalmával pedig azt érik el, hogy az élő embertől függetlenítve, hozzája legfeljebb tulajdonosi szálakon kötődve tekinthetnek valamely szerveződést közvetlenül jogalanynak, szerződő félnek stb. Amikor társadalmi alapkérdésekről van szó, akkor derül ki, hogy a mai rendszer nem csak átalakulóban van, sőt sodródik és azért követhetetlen, hanem hogy az embernek eredeti, tulajdonképpeni szerepe is feloldódni látszik az események vagy a szervezési kultúra mára bekövetkezett káoszában.

A jogi személy azonban valaki természetes személy(-ek)nek a „végső tulajdona”. A végső tulajdonos tehát a természetes személy (vagy a természetes személyek közössége). A magyarországi rendszerváltás egyik sajátossága volt az elmúlt évtizedekben, hogy a közösségi vagyon tulajdonosát (a szétzilált közösségeket) nem tekintették valósnak. Ami képtelenség, ami a sikkasztás (szigorúbban a genocídium) egyik módja. Azonban mert a közösségek ténylegesen szétzilálódtak a szovjet megszállás idején, sőt a természetes személyek eszmei (eszményi) személy mivolta is elhalványult a szovjet megszállók kultúrharcos viselkedésének köszönhetően, ezért megfelelő fogalmak híján még a természetes személyek életképességének feltételeiről sem lehet beszélni. Amiből a segélyezettek (a segélyezett mivoltukból következően az aktív közösség alkotásra képtelen segélyezettek) sosem látott széles rétege alakult ki (egyfajta utó-proletarizálódásként a szovjet megszállás proletarizáló erőfeszítéseihez viszonyítva), amiből következően mindent áthat egy össztársadalmi tehetetlenség. Mert az egyéni vagy közösségi cselekvésre a személyi mivoltában elismert ember képes (akiről megfelelő fogalmi tudatosság híján nem veszünk tudomást).

A (kvázi-személy) közösség alanyi létének tárgyalásához szükséges megnevezések (megkülönböztetve az eszköz státusú szervezetektől)

a közösség … végső fogyasztóként

a közösség … végső tulajdonosként

a közösség … végső pénzhasználóként

a közösségi lét … végső közegként (egyebek mellett inspiráció közegeként) az egyéni léthez, kiteljesedéshez, önszervezéshez, kreativitáshoz, innovációhoz,

FÜGGELÉK:

Az axiomatikus fogalmi építkezés szorgalmazását követően Példák a magát személyekből építkezőnek tekintő társadalmi rendszer (esetünkben egyes alrendszerek) axiomatikus alapokból levezetéssel pontosítható funkciójára, feladatára

Lehetne használni a szervezet szót is, nem csak a rendszerét. A rendszer kifejezést azért használom, mert a XX. században ez került előtérbe magyar nyelven. Rendszer elméletről beszélünk és kevésbé szervezet-elméletről. Tudomásom szerint a két szó jelentése között nincsen közismert módon lényegi eltérés.

A pénzügyletek alanya

Bővebben van kifejtve a végjegyzetbe tett, alkotmánybíróságnak küldött 2014 november 11-i levélben ([i]), és ugyancsak végjegyzetben idézek egy levélből, amelyben mérnöki pontossággal, rövidséggel van megfogalmazva a mai gyakorlat tarthatatlansága ([ii]).

A devizahitelek botránya, katasztrófája viszonylag sok ember figyelmét felkeltette. Viszonylag sokan sejtik, hogy messze többről van szó, mint egy elhibázott ügylettípus kudarcáról. Az ember azt hinné, elég csak rámutatni, és mindenki majd a homlokára fog csapni, és megoldják a figyelmetlenségből elmérgedt dolgokat. De nem.

Pedig itt a dolgok legmélye nagyon lényeges, a pénzhasználathoz való alanyi jog rejtezik a dolgok mélyén.

·         szerződési szabadságunk gyakorlásában alapvető az elszámolásokhoz a pénzhasználati jog (a pénzmodul használatának joga).

·         Elvi önrendelkezésünk eszköze, útja a szerződéskötési szabadság

·         Önrendelkezési jogunk a felelős emberi szabadság elvén alapszik

·         A személy egyik ontológiai jellemzője a szabad akarat

Mondhatni tehát, hogy a pénzrendszerben mint társadalmi alrendszerben a pénzhasználati jog alapvető, megkerülhetetlen jelentőségének alapja az ember elvi, eszmei személy mivolta.

Ezt az elvileg elvonhatatlan emberi jogot milyen alapon „kezeli” egy ellenérdekű banki intézmény például hitelbírálat keretében? Állítólag ezt Kossuth is kifogásolta. Van mit átgondolni.

Mit számoljunk el a pénzben?

Nagy a szegénység, egyenlőtlenek a vagyonok, az emberek többségének, ha volna is alanyi pénzhasználati (megfelelő feltételek esetén pénzteremtési) joga, nem lenne mit számoljon a pénzén. Hiszen nyilvánvaló, hogy a pénz elszámolásra való, és nem tekinthető terülj-terülj asztalkámnak, amely munka, gazdasági teljesítés nélkül is mindennap megélhetést ad.

A rendszerváltás még nincsen olyan messze, hogy ne emlékezzünk a percekre, amikor már-már el is hittük, hogy valami a helyére fog kerülni. Nálunk is felmerült a népi részvény, a voucher alapú privatizáció gondolata. Hogy az államosított vagyonból részesedjen most mindenki valamilyen mértékben. Csináljunk tabula rasa-t.

Tehát pénzben el kellene számolni a természeti és társadalmi erőforrásokból alanyi jogon (tehát jogszabályokban és intézményileg is biztosítottan) ránk jutó hányaddal - mint induló vállalkozási, önszervezési fedezetként, hitelkeretként, részbeni hitelfedezetként, egyéni csődeljárási biztosításként, adófizetési haladék keretként, stb-stb.

De most nincs mit és nincsen mivel elszámolni. Sőt, át se tudjuk gondolni, sőt el sem hisszük, nem is értjük, hogy lényegében a mi pénzünket adják nekünk kamatra úgy, hogy a kamattal meg sem elégszenek. A devizaelszámolású uzsorát a mi elrabolt személyi státuszunk által magukhoz ragadott pénzünk után követelik rajtunk – egyelőre magyar állami segédlettel.

De semmi sem tökéletes, viszont a korrekció mindig lehetséges. Elmúlt két és fél évtized, egy nemzedék erkölcsileg megtört, a megszálló diktatúra utáni rehabilitáció többségében elmaradt, a kormány, a hatalom „lemondott rólunk”. Nem volt békeállapot helyre állítás a pénzügyek szabályozásában sem. Nem került helyére a személy tisztelete, sem az alanyi jogosultságok a pénzhasználatról való gondolkodásban, gyakorlatban.

Milyen érdekes, hogy a magyar alkotmányos hagyomány például ismerte mind a korona alá rendelt, tehát a társadalommal nem szembe fordítható pénzrendszer fogalmát, mint a természeti erőforrások feltétlen koronához, azaz a társadalomhoz kötöttségét – valamilyen birtoklási, használati szabályozást alkalmazva.

A föld esete mutatja, hogy az is kérdés, ki számolja?

Az Európai unió olyan diktátumot adott, hogy tekintsük a földet szabad forgalmú tőkejószágnak. Mindenképpen. Akkor is ha nem az.

Definíció szerint ugyanis a föld fogalma termelési tényezőként „föld” és nem „munka” és nem „tőke”. A klasszikus három termelési tényező fogalma nem fedte át egymást, hanem egymást kizáróan egészítette ki egymást. Ez normális időkben középiskolai anyag. Viszont ha politikáéról van szó, elfeledik még tanulmányaikat is. Mert a klasszikus termelési tényezők fogalma tananyag volt a szocializmusban, a szovjet megszállás alatt is. A személy fogalma kevésbé, bár arra is fel lehetett figyelni, mert látványosan hiányzott a természetes személy meg a jogi személy mellől még a jogi lexikonból is, a közgazdasági és politikai tanulmányokból is.

A föld nem tőke ügyben logikailag alátámasztott vitairatot szerkesztettem, amelynek „keresetlevél” címet adtam[5]. Ezen a keresetlevél szón sokan poénkodtak, hogy ez jogilag formailag tévedés volt. De a megkeresett társadalmi szervezetek közül senki sem adta be még demonstrációként sem. Mert (értelmezésem szerint) a legelemibb közgazdaság elméleti tételeket egyik sem tartotta jogi mérlegelés lehetséges szempontjának (az esetleges formai korrekcióra kértem segítségüket). Holott alapvető kérdés, hogy a jogi szabályozás nem lényegítheti át a szabályozott kérdéseket, viszonyokat, pozíciókat, folyamatokat. Tehát nem lehet eltekinteni a lehet-e tőke vagy sem a föld kérdésben a közgazdasági tartalomtól.

Mit fognak kezdeni akkor az elvi személy eszméjével a 2013 év elején megkeresett és más civil szervezetek, politikusok, hatóságok?

Az elvi egyéni és közösségi személynek a léthez való megkérdőjelezhetetlen jogából következik, hogy

·         elvonhatatlan joga van a természeti és társadalmi erőforrásokhoz (egyebek mellett a saját aktivitása, teljesítménye függvényében).

·         Más oldalról általában minden gazdasági tevékenység végzéséhez internalizált vagy externalizált természeti és társadalmi erőforrás felhasználás szükséges (az alól elvileg nem lehetséges kivétel).

·         Továbbá nem képzelhető el tulajdoni viszony, gazdasági-vállalkozási tevékenység a személyi lét valamilyen közreműködése nélkül.

Amit ha végig gondolunk, akkor a személyi lét elismerése, alapul vétele más megfontolásokkal együtt kizárja a föld tőkeként értelmezhetőségét – bármilyen politikai diktátum ellenére is. Azaz ha valahol a föld szigorúan vett tőkekénti értelmezése elő van írva, ott az európai gondolkodási hagyományokat semmibe vevő nyers hatalmi kényszer, diktátum (alkotmányosan illegitim) megnyilvánulásával állunk szemben.

A közgazdaság elméleti kérdések zavara

A rendszerváltás után kezembe került egy közgazdasági  tankönyv, amit frissen fordítottak angolból. A monopoljáradék c. fejezetet úgy hagyták ki belőle, hogy a kb 15 oldalnyi fejezetek sorában ennek a címét meghagyták, de leolvasztották 5 oldalra. Meg lehetett találni a szövegben azt a bekezdést, amelyből hiányzott a 10 oldal, mert a lényeget egyszerűen kiollózták, és a sor közepén végződő mondatok felét hagyták le. Tankönyv szinten. Mi volt az egyetemen kívül?

A frissen bevezetett makroökonómia tantárgy könyveiben egyes ábrák hiányosak voltak (tanítottam belőlük). Az úgynevezett szektormodellben még ott volt a végső fogyasztó és végső tulajdonos a táblázatban és mellette a jogi személy vállalat. De a nemzeti közösség már nem volt benne, csak a jogi személy állam. A tanuló meg kínlódik a képletekkel, amelyeknek nem sok értelme van. Akinek működik az esze és ösztöne, az nem érti – hacsak nem olyan cinikus, hogy azt mondja, ő eleve tudja hogy minden magyarországi tanfolyami és egyetemi tankönyv szándékosan el van rontva, mert ami fontos azt rosszul fordítják le, nem fordítják le vagy kivágják belőle. Mert kézbe tankönyv szinten sem adnak lényeges összefüggéseket (?!).

Általában mint a többi társadalomtudományi ágban a közgazdaságban sem teszik fel az alapvető kérdést, hogy ki az alanya a közgazdaságnak. Habár a végső fogyasztó és végső tulajdonos fogalma még szerepel itt-ott. De nincsenek a helyükre téve. Beszélnek az európai társadalmi gondolkodás lényegi gondolataként az egyensúlyokról meg ellensúlyokról. Például egymás ellensúlyai legyenek a hatalmi ágak. A törvényhozást tartsa sakkban a végrehajtás. Sajnálatosan félre érthető megfogalmazás. Ugyanis a hatalmi ágaknak egymástól eltérő és egymást kiegészítő funkcióik vannak. Végső soron nem egymást egyensúlyozva, hanem funkció azonosan, a maguk szerepét ellátva kellene működjenek a hatalmi ágak.

Vegyünk egy európai példát, a császárság-pápaság egymásba épült, de külön logikát követő kettősét. Ez is csak érzelmileg tekinthető ellensúlynak, mert egyébként alapvető funkcionális szereposztás volt a „trón és az oltár” között, ami az európai társadalmat vitálissá, kiemelkedően eredményessé tudta tenni más kultúrákhoz viszonyítva.

A mai állapot, amikor nincsen külön választva a törvényhozás és végrehajtás, mondván hogy a minisztériumok tudják a legjobban, mire van szükség. Ezzel a törvényhozás lelkét ölik meg, aminek az életképtelensége meg is látszik eredményeinken.

A másik diktatúrából itt maradt probléma, amiből nehéz kilábalni, hogy a választó súlytalan, ahogyan ma szokás mondani: biodíszlet.

A választót, állampolgárt, végső fogyasztót stb mint személyt nem veszik figyelembe sem a politikai cselekvők sem az a fogalmi rendszer, amiben a politikai, gazdasági cselekvők mozognak. Ennek következtében teljesíteni sem tudnak, aminek következtében az ország össze omlik. Gyakorlatilag fogalmi gátja van annak, hogy az ország minden épkézláb embere tőle telhetően dolgozzon.

Be kell látni, hogy nagyon elkelne itt egy axiomatikus, egy megértett, és valóban művelt, és tényleges funkcióján nem túlterjeszkedő axiomatikus fogalmi építkezés, hogy legalább fogalmunk legyen arról, mit kellene tenni – politikában, közgazdaságban, jogban, közigazgatásban, közéletben.

Az adóhatóság szerepének beazonosítatlansága

Ha az élettel szemben, az eszközkénti elrendeltetésével szemben az állam-eszköz nem az életet, nem a közösség életét szolgálja, akkor az terrort szolgál, genocidiumot, közösséggel szembeni önkényt-erőszakot – amint a rendszerváltással elégedetlenkedők fel is emlegetik a magyar privatizációról, kultúrpolitikáról stb-ről szólva. Márpedig a kritikátlan, óvatlan definiálás, illetve a definíció óvatlan alkalmazása olyan visszásságokhoz vezethet, mint amit a NAV nap mint nap követ el saját nevében saját hivatalos leveleiben ügyfeleivel szemben – lényegében kilépve tulajdonképpeni funkciójából (lásd kiemelt példának egy mindennapi levélrészletet a NAV-tól az ügyfelének címezve – 2.jegyzet).

„Az adózónak tevékenysége megkezdésétől tisztában kell lennie a vonatkozó jogszabályi előírásokkal, valamint úgy kell szerveznie pénzügyi, vállalkozási és adminisztrációs tevékenységét, hogy a jogszabályi előírásokban foglaltaknak maradéktalanul eleget tudjon tenni. A vállalkozás jogszerű ügymenetének biztosításáért az adózó felelős. Az időben és maradéktalan teljesítés feltételeinek megteremtése mindenkor az adózó felelőssége.”

Szigorúan véve ez egy agresszív, önkényt előre igazoló és logikailag képtelenséget hangoztató elvárás a NAV részéről. A NAV nem azért van, hogy maximálja az úgymond lakosság lerablását. A NAV a társadalom önirányító eszközének, az államnak egy funkcionális egysége, intézménye. Részfunkcióját tekintve nem sértheti az állam egészének rendeltetését. Nem lehet például értelmetlen önkény eszköze – amit pedig ez az idézet sugall.

Hogy a kontraszt teljes legyen, a NAV-nak, illetve általánosabban nevezve az adóhatóságnak úgy kellene működnie, hogy a lehető legkevésbé akadályozza a gazdaság működését, az egyének és vállalkozások boldogulását. Ez persze nem csak a NAV-nak, hanem általában véve az államnak a számonkérhető feladata lenne. De a NAV tevékenységében különösen kicsúcsosodik a probléma. Úgy tesz, mintha az adózási előírások olyanok lennének, mint a természettörvények, az elemek periódusos rendszere, stb. Aki tehát szorgalmas, az megismerheti őket, aki pedig tisztességes, az arról ismerszik hogy megtartja őket – és fel sem merül, hogy a rendeletek szövege érthetetlen a könyvelők előtt is, hogy ellentmondásos, hogy gyorsan változnak és ezért követhetetlenek, hogy feleslegesen tudnak igen nagy kárt okozni, hogy sokan inkább nem vállalkoznak, csak ne kelljen adózni, hogy az adózási rend az egyik fékje az ország talpra állásának. Mert az adózás igen tökéletlen mivoltán még sokat kell javítgatni, amíg azt lehet mondani rá, hogy nem fékje hanem emeltyűje az ország boldogulásának. És az egyik mutatója ennek az lehet, hogy a NAV levélből idézett mondat esztelenségét belátja és követhetőbb mércét állít ügyfelei elé.

De nézzük máshonnan. Milliárdos a NAV informatikai költségvetése évente. Miért nem ennek %-ában van megadva az a segítség, amit évente felkínál például ingyenes menedzselési, kalkulációs szoftverek formájában az állam vagy az ő NAV-nak nevezett egysége az ügyfeleknek, hogy követni tudják a szervezés technikai fejlődést. Miért kell ahhoz gigászi, egyéni teljesítmény? Mint az őserdőben, ahol a majmoktól meg tigrisektől nem várható el a segítség? Miért nem tesz meg minden tőle telhetőt az állam és az ő nagyon fontos szervezeti egysége, a NAV azért, hogy lehetőség szerint az adózó egyén, vállalkozás tényleg képben lehessen? Hol kell kezdeményezni, hogy a NAV évente minden adózónak az adóbevallást követő időszakra időben felkínálja a következő évi változatot ezekből a bizonyos ügyviteli, kalkulációs, szervezési szoftverekből?

Amelyeknek nem az adómennyiség növelés a közvetlen célja, hanem a közvetetten adóalapnak is nevezhető önszervezési képesség javítása, szolgálata?! Az ügyfél sakkban tartása, zsarolása, fenyegetése, lehetetlen abszolútumokkal való ostorozása helyett az adóhatóság működésének miért nem ismérve, mércéje az adózók ellátottsága önszervezésüket segítő eszközökkel, információkkal, szolgáltatásokkal?

általában a személyi létet szolgáló államigazgatás – mint elsődleges, azaz átléphetetlen állami funkció

az államigazgatásban a személyi lét szolgálata szükséges, megkerülhetetlen de nem elégséges működési elv – a túloldalról tekintve pedig az egyének, akik a személyi lét kiteljesedését nem tekintik létük céljának, segélyessé válnak óhatatlanul, önszervezésükben cselekvő képtelenné

Hogy miért maradt el az ügyfelek életképességének szolgálata mint hivatali szempont az egészségügyben, számtalan közigazgatási hivatalban, nagyszolgáltatónál? Olyan erővel, hogy a közérdekbe bele értsük az ügyfelek boldogulását?! Egy építésügyi hatóságnál, egy öntözési hatóságnál, egy piacvédelmi hatóságnál stb-stb. Milyen lelkész az, akinek a nyája szétszéled, felszámolódik, megkeseredik, életképtelenné válik? És milyen adóhivatal, milyen önkormányzat, milyen bármilyen hatóság az, amely ügyfeleinek létérdekét semmibe véve, elhanyagolva működhet? Milyen állami statisztika az, amely bővülő gazdaságot jelez fogyatkozó (mert emigráló és önmagát szaporaságában sem reprodukáló) lakosság mellett?

Miféle állami szerepzavar, a társadalom miféle tudatzavarból eredő elárulása az, amikor az állami szerepek ellátása helyett a piacra, unióra, fokozódó nemzetközi helyzetre, változó világra való homályos utalásokkal takarózva, üres szólamokkal „zavarják” a lehetetlenségbe az új korosztályokat, a régi korosztályokat, egész társadalmi rétegeket? Megint a NAV informatikai költségvetése jutott eszembe, és az a helyzet, hogy a kisvállalkozások ügyviteli, szervezési, szakmai szoftverekkel való ellátása valósággal állami programként van lefékezve, elhanyagolva, monopol érdeknek kiszolgáltatva (holott a sokat emlegetett innovációt is a szoftverekbe kódolt új technológiák támogathatnák sok szempontból). Ehhez nem kellene a személy elvi fogalmát feltárni, társadalmi rendszerbe illesztve elemezni, hanem komolyan kellene venni a hatósági, politikai szerepeket.

De ha megtesszük a személy fogalmának figyelembe vételét, akkor sem jön ki más, mint hogy a személyt és közösségeit és közvetlen környezetét egy alkotmányos állam axiomatikus alapvető, átháríthatatlan felelősségű feladataként kellene gondozza. Illetve ezeknek a személyeknek az öntevékenységét, önszervezését az államnak alapfunkcióként támogatnia kell és nem éves költségvetési számokra hivatkozva blokkolnia. Mert a személynek tekintett, személyként szolgált emberek fogják az államukat magukénak érezni és olyan politikai közösséget alkotni, amely az államot sajátjaként fogja akár súlyos áldozatok árán is működtetni, megvédeni, fenntartani.

Nem fér össze a személyi lét elvének tudomásul vételével, amikor az országos költségvetést a magán háztartások létproblémáinak terhére kezelik (mert az de facto háborús szükséghelyzetben logikus államszervezés)

Az országos költségvetés készítőinek tudomásul kell vennie, hogy hasonló elvi, átléphetetlen különbség van a parlamenti költségvetés és a háztartási költségvetés között mint a fizikai sajátosságok és az élet biológiai sajátosságai között. A kettő egymástól teljesen nem függetleníthető, de a fizikai lét ellenére nem működhet a biológiai élet, ugyanúgy a háztartási léttől függetlenül nem boldogulhat az ország egésze, a kettő között szervezési, működési különbséget kell érvényesíteni

Amikor a törvényhozás és államigazgatás a magán háztartások önszervezésének támogatását, feltételeinek biztosítását feladatát nem teljesíti, akkor tényszerűen a társadalomtól elszakított, mintegy megszálló hatalmi politika módján és eredményeivel működik.

A háztartások létalapjának terhére boldogulni kívánó országos költségvetési politika helyett a fordítottjára, az „átmeneti”, jövedelemből részesedő, államilag kockáztatva finanszírozott gazdasági infrastruktúrára lenne szüksége a középvállalatok alatti gazdaságnak a családi gazdaságokig, a háztartásokig terjedően.

A fokozatos életre keltésnek volna egy ismert módja, amelyet elvileg államilag kockáztatva megfinanszírozott vállalkozási, önszervezési infra struktúrának nevezhetünk –amely a támogatott sikeres önmagára találása, megerősödése után a vállalkozás által a jövedelmeiből fizetett díjban részesedik

Az elv ismert régóta, látszólagos felívelése volt az 1980-as években az  innovációs parkokban – és katasztrófával ér fel, hogy megannyi államigazgatási feladat ellátásában nem éltek vele a rendszerváltás során (például falugazdászok, általában érdekvédelmi szervezetek finanszírozásában) – hiszen a vállalkozás indítás is egyfajta startoló innováció, amelynek erőt, lendületet az a személyi közreműködés adhat, amelynek sikeres oksági láncolatát elindíthatja.

Az államigazgatási nagyrendszerekben vagy monopolisztikus szolgáltatók esetében a személyi lét kontrolljának intézményi elhagyhatatlansága (sorkatonaság, áram, gáz, banki stb szolgáltatók)

Általánosságban is kimondható, hogy minden olyan állami vagy nagyszolgáltató intézmény esetében, amellyel szemben egyoldalú hátrányban vannak az emberek és közösségeik – a szervezett visszaélésekkel szemben hatékony, legitim platformú (lehetőleg köztestületi jogállású) érdekvédelmet kell működtetni biztonságos szervezeti „ellensúly” gyanánt (ahol az érdekösszefonódás az érdekvédelem és a nagyszervezeti érdek között a szabályozás szerint a nagyszervezetnek eleve súlyos jogi hátrányt kellene okozzon). A fogyasztói szerződések jogintézménye erre kevés, nem jelent megoldást, amint azt a devizahitelek közismert példája is mutatja.

De bármilyen megoldáshoz az országnak életkedvre volna szüksége, ami az elvi személynek olyan jellemzője, ami még a boethiusi definícióban nem volt benne – de amit a felsorolt jellemzők közé oda kell tenni (és aminek célzott meggyengítése is főbenjáró vétek kell legyen, mint a személyi lét egyéb sajátságainak kétségbe vonása, célzott rombolása is).

Mind az eddigiek átfésülése mind ennek az utolsó fejezetnek az elkészítése már a következő évre marad.

Boldog új esztendőt kívánok

Fáy Árpád

Lábjegyzetek és végjegyzetek