vissza a főoldalra *  

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Monday, December 29, 2014 7:33 PM - To: 'mindenkinek.akit.erdekel@gmail.com' - Subject:

összefoglalásként, lehetőség szerint véleményt kérve, és boldog új esztendőt kívánva - FÁ

 Az alkotmány és alaptörvény megkülönböztetendőségének filozófiai indokolhatósága
és az elvi személy fogalmának jelentősége – problémafelvetés I/2 változat (bővítve 2015 04 01-én).

Szemléleti vázlat, amelyet lehet helyesbíteni, javítani, pontosítani, kiegészíteni, hivatkozásokkal gazdagítani. Kétségbe vonni az egész értelmét, vagy más szavakkal megfogalmazni. Ezt értem probléma felvetés alatt. Az pedig, hogy ezt a probléma felvetést alapvetőnek, fontosak érzem alkotmányosságról való gondolkodásunk ügyében – az a személyes meggyőződésem.

Az alkotmány és alaptörvény közti elvi különbségtevés ismeretelméleti elvi lehetősége és szükségessége

ontológiai és ismeretelméleti evidenciák talaján

A világ részeként a világban élve megismerésünk a világban zajlik, a világ valamely részletére vagy vetületére irányulhat, de nem a világ teljességére.…

Az ember helye a világ totalitásában koronként változó módon, de ismétlődően megfogalmazódik, és a kérdéskör természetéből adódóan a lényeget tekintve nem sokat változhat. Sem az embernek a világban elfoglalt helye, sem az emberi természet alapvető lényege és ebből következően az emberi megismerés alapvető sajátságai sem változhatnak – legfeljebb a róluk szóló fogalmazásaink, megfontolásaink, eszközeink. Lásd az emberi megismerésnek a világ egészéhez való viszonyáról Arisztoteleszt, a skolasztikát vagy a modernek közül például Luhmant.[1] A teljes, a világ teljességéről való megismerés tehát ontológiailag, a világban elfoglalt helyzetünkből következően nem is lehetséges.

Az alábbi táblázatban mint evidenciát foglaltam össze az emberi megismerés lehetőségeit a világban.

 

a megismerés tárgya lehet	a megismerés tárgyának és alanyának a viszonya az emberi megismerés és szabályozás kérdése
szervetlen világ	alanya ? tárgya	rálátó megismerés elvi lehetősége az objektív ismeretekre törekvés valamint az egyoldalú „külső”, a megismerésen alapuló irányítás, szabályozás lehetséges területe
szerves, élő világ
emberi világ	alanya O tárgya	vele-benne élő megismerés lehetősége a „természettől adott” (!) szabadság, önreflexió, együttműködés, felelősség, erkölcsi normák, alkotás, kultúra, szép-igaz-jó területe <<>> egyrészt az emberi jelenség a maga lényegében az ember által megismerhetetlen (lásd Gödel tételeit), tehát legfeljebb „csak” megélhetők az emberi lét sajátságai - ezért megkerülhetetlen alapvető kérdés az emberi személyiség minden más emberhez mért eredendő, „természetadta” szabadságának elismerése <<>> másrészt az emberi közösség kapcsolati szabály-rendszere időben előre haladva kényszerűen "mind emberibb" alkotás, amelyért az ember és közössége felelősséggel tartozik <<>> az emberi személy és közösségei eredendő szabadságának elvitatása minden más emberi személlyel és közösséggel vagy bármi egyébbel szemben (például úgymond "a" jogi személy, állam, tőke javára!) az embert ember-alatti, azaz állati lét, vegetálás felé szorítja.
ember feletti világ	tárgya = alanya	a feltételező, megsejtő, hívő „megismerés” lehetősége az ember felettiben, a felfoghatatlanban, az abszolútban, "isteniben", ahol megismerésről elvileg nem lehet szó az ember részéről, legfeljebb hitről, vélekedésről <<>> ebben a viszonylatban ha irányításról, szabályozásról esik szó, annak az ember legfeljebb tárgya lehetne, és ha Isten embert teremtett szimbolikus értelemben vagy a szó közvetlen jelentésében, akkor ezt az embert küzdelmes, felelős szabadságra teremtette, nem gondtalan, felelőtlen létre

 

Továbbá ismeretelméletileg sem lehetséges a teljes, lezárt tudás, még a tapasztalatainkhoz mérten sem, mert a közvetlen tapasztalásból nem következik automatikusan a lényeg megismerése, ugyanis a lényeg megfogalmazása mindig emberi feladat volt és marad. A viszonylag sikeres, jó megfogalmazásnak a lehetősége nem kizárt, és az ilyen hagyománynak nagy az értéke.

A történelmi alkotmány társadalmi korszakokon átívelő értékességének, igazságainak a jelentősége annál fontosabb, minél inkább a valódi lényeget képviselik. Mind a világ teljességéhez való viszonyulásban mind a közvetlen tapasztalatok mögötti lényeg megragadásában.

A megismerésről az európai gondolkodási hagyomány gyökereinél…

Az emberi értelem, ész tevékenysége nem gépiesíthető – az idealisztikus elképzelések (absztrakciók) és a megtapasztalható valóság között mindig emberi feladat a kapcsolatot kialakítani, működtetni. Ezzel illeszkedő Arisztotelesz kategóriáinak (1+9)-es felosztása (a megtapasztalhatatlan, csak az elme által megérthető lényeg, azaz szubsztancia és a megtapasztalható járulékos ismérv, azaz akcidens, amely azonban a lényeget nem mutatja meg automatikusan).

A későbbi korokban ezen a talajon kikristályosodó deduktív és induktív típusú érvelés, meghatározás különbözősége és egymásra utaltsága a modern gondolkodás alapja. Tehát nem a lényeg és az anyagi jellemzők egymástól való végletes elszakítása az európai gondolkodás erénye (mint az történt az idealizmusok és materializmusok egymástól elszakított korszakaiban), hanem a kettő együttműködő de határozott szerepmegosztása, „egysége” - amint Arisztotelesznél is volt, és az ő felfedező skolasztikában is (örökösen változó, formálódó részletekkel, hangsúly eltolódásokkal, de végső soron mindig az emberi megismerést szolgáló rendszer harmonikus elrendezéseként).

Mai szóval az íratlan alkotmány hagyománya, norma rendszere, szimbólumai a magyar történelemben a szubsztanciális kategória világát idézik, illetve a dedukcióét, tehát az alkotmányos ideák világát – míg az írott alaptörvény inkább az emberi beavatkozást, esetleges helyzeteket leíró akcidensek világába tartozik, az induktív következtetések jellegét viseli, ahol a hatalmi realitások, a mechanikus működőképesség konkrétumai adják a kiinduló axiómákat.

Deduktív alapok, például matematika nélkül nem tudjuk az induktív következetés alapjait, a kíséreteket értelmezni, elemezni. Hasonlóképpen vagyunk az íratlan alkotmány és írott alaptörvény ügyében is. Az alkotmányos elvek ideái nélkül képtelenek lennénk alkotmányos (alkotmányosságra törekvő) alaptörvényt fogalmazni.

Tehát ismeretelméleti okkal magyarázható az íratlan alkotmány és az írott alaptörvény fogalmának megkülönböztetendősége – mert így különféle természetüknek megfelelően lehet hatékonyabb az emberi önirányítás az alkotmányos állam szervezésében, működtetésében. Tudva, hogy ez a módszer is csak esetleges, emberi döntés eredménye – de esetünkben az európai gondolkodási mód alapvető sajátosságait felvállaló döntésnek, gondolkodási hagyomány elfogadásának a függvénye (amely a modern tudományos gondolkodás alapzata).

Kétségbe lehet vonni, hogy van-e más út is, vagy csak ez az egyetlen lehetséges, de mielőtt másik utat (mint a görög filozófia axiomatizáló alapjaira támaszkodó út) nem találunk, nem lehet a működőt elhagyni – hacsaknem a meglévő fogalmi világunk természetéből következően kiúttalan rombolás volna a célunk.

A korona személy mivoltában hogyan érthető a személy fogalma?

A személy fogalma alapvető kérdés, amivel például az alkotmányos hagyomány szimbólumrendszerében mint a magyar szentkorona személyi mivoltával szembesülünk. Feltételezem, hogy fogalmi érveléssel nem megalapozatlan a személy fogalmának használata alkotmányos hagyományunkban. Feltételezem, hogy már eredetileg egy axiomatikus jellegű fogalmi építkezés alapfogalmaként lehetett értelmezni – amely axiomatikus rendszernek a kifejtése valaha ismert lehetett explicit módon, de amelynek okfejtése ma már nem ismert. Csak mint a hagyomány talányos megfogalmazása ismert, elfogadott, amely az adott kultúrkörben a korábbi időkben evidenciaként volt kezelve. De vajon sosem szigorúbban meghatározott, indokolt értelmezése? Véletlen, reálpolitikai rögtönzés, praktikum volt az előzménye, vagy egy mára feledésbe ment, elhalványult megfontolás? – És a lényeg: köthető-e hozzá aktuálisan fontos, előre vivő értelmezés (a korona személy mivoltához)?

Feltételezem, hogy számunkra, ha az alkotmányos hagyományt értelmezni kívánjuk, akkor megkerülhetetlen a kérdés.

Az axiomatikus fogalmi építkezés Euklidesz óta ismert minta az európai kultúrkörben mind a tudományos mind a vallásos gondolkodásban. Található-e a korona személy mivoltára axiomatikus építkezésű indoklás?

a klasszikus axiomatikus építkezés kiinduló elvei

A definíció vagy meghatározás legyen

• bizonyos (kísérlet vagy levezetés által)
• egyértelmű
• ellentmondás mentes
• lehető legegyszerűbb (a meghatározás értelmének elvesztése nélkül) – minél könnyebben megérthető, ellenőrizhető, alkalmazható

ezen belül a levezetés kiindulásaként szolgáló axióma rendszerről:

1.Legyenek az egyes axiómák függetlenek egymástól, azaz egyiket se lehessen igazolni a másik segítségével.

2.Legyen az axiómarendszer ellentmondásmentes, vagyis ne fordulhasson elő olyan állítás, amely az axiómák alapján igazolható és cáfolható is egyben.

3.Legyen az axiómarendszer teljes, azaz az adott tudományág illetve tudományos igénnyel fogalmazott kérdéskör minden problémája vagy igazolható vagy, cáfolható lehessen.

továbbá a pontosság kedvéért ismert az a megszorítás, hogy valamely ellentmondás nélküli axiómarendszer sohasem lehet teljes (Gödel, 1931).

• Azaz bármelyik axiómarendszeren belül megfogalmazható egy olyan állítás, amelyik nem bizonyítható, de nem is cáfolható (nemteljességi tétel).
• Egy véglegesen megfogalmazott axiómarendszerben pedig az ellentmondásmentesség nem bizonyítható,
• tehát az adott axiómarendszer nem képes igazolni saját maga "igaz" voltát.

Mindez azt jelenti, hogy nem lehet egy adott tudományág axiómarendszerét véglegesen megfogalmazni. Új kérdések esetleg újabb axiómákat kívánnak.

De azért az axiómarendszerek alkalmazása nem haszontalan dolog, érdemes rá törekedni, amint az élet is igazolta számos területen.

---

megjegyzés talán végjegyzetben (2015 04 05)

Egy matematikai bizonyítás, vagy annak részletei lényegében abból állnak, hogy igaznak elfogadott kijelentéseket alapul véve kimondják egy másik kijelentés igaz voltát is. Az igazság átöröklésének ezen mozzanatait levezetési lépéseknek nevezik,

• tehát az axiomatikus módszer felértékeli az alapfogalom megválasztásának jelentőségét mint a valóság és az axiomatikus rendszer közti absztrakt kapcsolatét

• a deduktív bizonyításra törekvés felértékeli a logikai eszközök szerepét,  megismerésüknek, kidolgozásuknak a fontosságát, "az igazság átöröklésének" eszközeiként (minél jobban van megválasztva, kidolgozva az alapfogalom, annál inkább lehet használni "az igazság átörökítésének" logikai eszközeit

• a levezetés tehát nem az alapfogalom és hozzá kapcsolódó alaptételek mechanikus kibontása, hanem az axiómák által adott minimál-kritériumok betartása melletti alkotás (a matematika még önmagában is egy alkotási nyelvezet), tehát ha a világ civilizációja megszakad, és újra indulna, és megint eljutna az axiomatikus alapú matematikához, egyáltalán nem biztos hogy a maival azonos matematikához jutnánk (a deduktív elméletet tekintve és nem a még sokkal esetlegesebb alkalmazotti matematikát). A mai matematika tehát nem a lehetséges matematikák legjobbja, legtökéletesebbje. Mégis mi a matematikában ami nem esetleges? .....

---

a klasszikus axiomatikus építkezés előfeltételeiből (2015 ápr 1-én utólag)

• kétértékű logika (olyan értelemben, hogy ezen absztrakciós lépés, kiválasztás tudatosan kezelt előfeltétele volt az axiomatikus építkezési törekvés értelmességének már a görögök idején)
  • a kétértékű logika kialakítása, választása nem volt magától értetődő - de bevált, kiinduló pontja lett a formalizált logikához jutásnak. Az emberi gondolkodás alapvetően nem formalizált, hanem alapvetően intuitív, érzelmektől fűtött. Tulajdonképpen az érzelmi létet, fentmaradást szolgálja az értelmi lét. És viszont, az értelmi léthez az érzelmi lét adja az energiát. Az értelem az emberi lét, önirányítás hatékonyságát szolgálja, mint egyik lehetséges út, összetevő, eszköz. És ezen belül is egyik irány a kétértékű logikára alapozott axiomatikus alapokra támaszkodó, érveléses rendszerezésre törekvő tudományos gondolkodás. Ami jól bevált.
• absztrakció és a valóság viszonyának kezelhetőségéhez párhuzamként a valószínűségszámítási eljárások és az úgynevezett eseménytér kettőse (kétpólusa) - másként a megfelelő eseménytér mint a valószínűségszámítási absztrakció egyértelműségének feltétele
• ismeretelméleti abszolútumként a valóság közölhetetlensége - és emberi fogalmi gondolkodás, megismerés az absztrakció (elvonatkoztatás) útján - amely sosem írhatja le (sosem közölheti) a valóság teljességét (ez is görögök idejéből ránk maradt filozófiai evidencia). Tehát ismerni kell az absztrakció megszorításait, módszereit, "kódolási technikáját".

• a közölhetetlenség fogalmát a személy fogalmánál láttam használni. Nagyon fontos a személy ismérveinek meghatározásánál. De ismeretelméleti és ontológiai alapelvnek és találó, érzékletes megnevezésnek érzem (a személy kérdéskörén messze nagyobb általánosságban - illetve ez az általánosság a személy fogalmának sajátosságát, mibenvalóságát is jelzi).

• érdekes megnyilvánulása a "közölhetetlenség" filozófiai ismeretelméleti és ontológiai általánosságának például a nyelvi közlés és a teljes értelemben vett kommunikációs hatás különbözősége (ahol is a nyelvi közlés mindig csak egy szelete lehet a teljes kommunikációs hatásnak).

az alapfogalom – az axiomatikus építkezésen belül is a kiinduló pont

Euklidesz mértanában az alapfogalom a tovább nem osztható eszmei pont (a pont ideája),

a jelen tanulmány témakörében az alapfogalom az elvi, az eszmei személy (a személy ideája).

nem szokás az alapfogalmat tárgyalni, legalábbis nem szokott figyelem előterében lenni

(végjegyzetbe (2015 ápr 2-án, utólag): a pontról, egyről, Reuben Hersch A matematika természete c. könyvről és abban a 293-294. oldalakon a nem-euklideszi geometriákról és a megjegyzéseimről - a matematika tanításáról - és a 79-es filozófiai Szemlében megjelent írásomról - de azt nem a főiskolára lehetett volna mondani, hanem az országra - lásd 13 évvel később Denkingerrel való esetemet a mihaszna Analízis könyvéről -  a magyar matematika oktatás igénytelensége, provincializmusa olyan absztrakciós kultúrabeli kártétel, amelyről szólva nehéz szavakat találni - a XXI-ik század elején majdani matematika tanárokat képző oktató azt mondja, hogy a nem-euklideszi geometriák körüli misztikus homályt az

ért érdemes fenntartani, mert az izgatja a hallgatóit, akkor figyelnek - még dráma tanszakon sem lehet mindig üdvöz ez a felfogás, de a matematikában azt hiszem kifejezetten akadály - a következő nemzedékek oktatóin át a következő nemzedékek elé téve).

Az axiomatikus alapfogalom, mint a pont és a személy ideája hosszú emberi tapasztalás és elvonatkoztatási törekvés eredményeként adódik. Ezen előtörténetet nem vizsgálva az axiomatikus rendszert vázolva (geometriáról illetve az emberi személy alkotta társadalomról, alkotmányos eszmeiség szerint élő társadalomról) a két egymással párhuzamba állítható alapfogalmat (pont illetve személy) adottnak, idealisztikusnak (elvinek, eszmeinek) kell vegyük a jelen vizsgálaton belül.

Felmerül, hogy ki lehet-e zárni korábbi magas kultúrák olyan előzményeit, amelyeknek hatása a görög filozófiában is érvényesült (tehát a görög filozófusok abszolút elsők voltak felismeréseikben), vagy a görög filozófusok csupán az általunk ismert elsők, akiknek egyébként hiányos hagyatékára támaszkodni tudunk. A matematika függvény elemzésben ismeri az abszolút szélső érték mellett a helyi szélső érték fogalmát. Ezzel párhuzamosan a görög filozófiát legalább a mi korunkig terjedő időszakban helyi maximumnak tekintve biztonsággal viszonyíthatunk hozzá.

A pont (mai szóval deduktív pont fogalmának, illetve deduktív axiomatikus alapfogalomnak a) történetéből

1. Euklidesz alapfogalma – a pont ami tovább nem osztható (de a térnek nincsen kitüntetett pontja, a geometriai alakzatokat az őket alkotó pontok egymáshoz viszonyított rendje adja).
2. Descartes a pont alapfogalmához nem nyúl, azt alkalmazza (de modellező, absztrakciós módszertani koordináta rendszerének origója és tengelyei tekinthetők kitüntet pontnak, kitüntetett pontok halmazainak). A térnek a számításokhoz, az ábrázoláshoz
   1. van választott kitüntetett pontja, az origó,
   2. vannak kitüntetett egyenesei, az origóhoz igazodó, azt metsző a koordináta tengelyek
   3. és vannak kitüntetett síkjai, amiket a koordináta tengelyek feszítenek ki.
3. Hilbert közérthetően tárgyalja az idealisztikus pontokból felépülő, a koordináta rendszerben meghatározott görbék analízisét a kiterjedés nélküli pontokhoz rendelt zárt és nyílt végű intervallumokat, a végtelen megközelíthetőséget, az azonosság és a végtelen megközelítettség közti elvi különbséget stb[2].
4. A nagy bumm, a világ keletkezési modellje az ősrobbanás elméletével, egy kiterjedés nélküli pontból kiindulva szintén mint alapfogalmat kezeli az idealisztikus pontot. Akárcsak Newton idealizált tömegpontja[3] felhasználja a matematikai pont idealisztikus, deduktív alapfogalmát, és arra támaszkodva határoz meg egy fizikai pontot és annak tulajdonságait.

A személy (mai szóval deduktív személy fogalmának, illetve deduktív axiomatikus alapfogalomnak a) történetéből

1. Boethiushoz szokás kötni a személy filozófiai fogalmának leírását – amelyet számára akkor aktuális érvelési céllal készített, és mintegy mellékes, akaratlan következményként beszélhetünk arról, hogy számunkra hátrahagyta a talán első filozófiai (vagy másként deduktív jellegű elvi) személy-definíciót, amely alkalmas lehet egy emberi önképet vázoló dedukciós axiómarendszer alapfogalmának.
   1. Boethius Filozófia vigasztalása c. könyvéből és más írásaiból is kielemezhető, hogy milyen személy meghatározást hagyott utókorára. Vázlatosan a következőt tulajdonítom neki korábbi években hallott, elszórt megjegyzésekből következően:

                                                              i.      egyszeri,

                                                            ii.      megismételhetetlen,

                                                          iii.      értelmes és

                                                          iv.      szabad akaratú.

Ezt a személy fogalmat a rá következő másfél ezer év alatt sokszor, sokan kiegészítették, módosították, felhasználták.

2. Magának a személy fogalmát jelölő szónak görög színházai maszk, majd a latin római jogalany értelmezésével szemben Boethiusznál szembeszökő különbség, hogy nem gyakorlati célokból, megtapasztalható ismérvekből építkezik, hanem ideákból. A kifejezést megtartva jelentését átértelmezte.
3. Mai szóval egy induktív szakkifejezésnek deduktív axiomatikai alapfogalom jelentést adott. Lényegében a görög színházi szóhasználattól függetlenül, tehát nem szóhasználati, etimológiai újra felfedezés révén magát a görög eszmeiséget zárkóztatta fel a római praktikus emberi önkép mellé.
4. Euklidesz Elemek c. munkájának párhuzamát Boethius nem készítette el vagy azért mert kivégezték előtte, vagy azért, mert ha nem kerül siralomházba talán még főművét, a filozófia vigasztalását sem írta volna meg. Ezt nem tudjuk, de nincsen is szerepe a továbbiakban e találgatásnak.
1. A görög filozófia és azon belül Euklidesz munkája olyan módon tekinthető a személy mint idea fogalmának előtörténetéhez tartozónak, hogy a módszeres, axiomatikus felépítésű idearendszert mint műfajt, mint követhető mintát szolgáltatta az európai és mára az egész világ gondolkodása számára.
2. A kereszténység, mint amely egy előzőleg 300 éven át hellenisztikus államban, többé-kevésbé hellenisztikus kultúrájú társadalomban keletkezett, óhatatlanul hatása alatt kellett legyen a mondjuk úgy tiszta matematika megfogalmazására képes gondolkodásnak. És ránk hagyott olyan szemléleti értékeket, amelyek alkalmasak voltak ma úgy mondhatjuk, deduktív és aximoatikus fogalmazásban való megjelenítésre is. Ilyen a testi állapotától, vagyoni állapotától, társadalmi helyzetétől függetlenül az Isten képmására teremtett ember ideája.
   1. De a hús-vér emberből mi az, amit Isten képmására teremtetettnek tekinthetünk? Az európai gondolkodásmódban erre kiválóan alkalmas a mai szóval deduktív axiomatikus rendszer alapfogalmául választható idealisztikus személy fogalma. Ismét nem biztos, hogy eszmetörténeti bizonyság, hogy eredetileg, a Bibliának is forrásául szolgáló még korábbi megfogalmazások az Isten képmására teremtett emberen az emberi önkép deduktív alapelemeit érthették – azonban ha nem akarunk kiszakadni a görögöktől fogva használt gondolkodás, fogalom kezelési módszerekből, akkor ez az utólagos értelmezés adódik: az ember mint deduktív, elvi személy tekinthető Isten gyermekének, képmásának.
3. Arisztoteleszre emlékezve, legalább vele kezdődően tudjuk, hogy a lényegről nem lehet közvetlen tapasztalás (közvetlen akcidensek) révén ismeretet, bizonyságot szerezni. A lényeg, a szubsztacia kizárólag az emberi elme működése révén közelíthető meg, sőt az nem más, mint az emberi elme értékítélete – amit az emberi elme egyebek mellett a járulékos tulajdonságok megragadásának, elemzésének a segítségével végezhet.

 

1.  szubsztancia (οủσία=uszia vagy τί εστι=ti eszti, önállóság, lényegiség, essentia);	szubsztancia – a lényeget fejezi ki	közvetlenül nem tapasztalható (deduktív?)
2.  mennyiség (ποσóν=poszón, quantitas)	akcidens – a lényeget nem fejezi ki, járulékos tulajdonság, amely a lényeg megmaradása mellett az ellenkezője is lehet	véges létezőkben megtapasztalható (induktív?)
3.  minőség (ποιóν=poión, qualitas)
4.  viszony (πρóσ τι=prosz ti, viszony, relatio)
5.  hely (πού = pu, locus)
6.  idő (ποτέ = poté, tempus)
7.  helyzet (κεĩσθαι = keiszthai, situs)
8.  birtoklás (+¸έχειν = ekhein, „van valamije”, habitus)
9.  cselekvés (ποιεĩν = poiein, „hatás”, actio)
10.  elszenvedés (πάσχειν = paszkhein, passio)

 

Ha ma másként is szokás fogalmazni, a lényeg nem változott. A szubsztancia, a lényeg megragadásának képessége a boethiusi személy egyik markáns értelmessége.

5. A személy fogalmának fejlődése, kiteljesedése az elmúlt másfél ezer év alatt Boethius óta sokat haladt tovább, majd mára elbizonytalanodott – és egyre erősebben vesztett deduktív jellegéből, és a szűken értelmezett „kizárólag” induktív szemléletre törekvés jegyében mára szinte felszívódott. Nem divat értekezni róla, nem divat fogalmi mibenlétét kifejteni, tudomásul venni. Ami pedig egyebek mellett a természettől fogva induktív feladatok, elemzések, levezetések, érvelések végzését is gátolja az emberi-társadalmi önszervezésünkben, önirányításunkban, felelős egyéni és társadalmi cselekvésünkben.
6. Az elvi személy deduktív alapfogalma párhuzamba állítható a római jogalanyéval, amely viszont induktívnak tekinthető. Ha egy rabszolgából szenátor lesz, akkor megváltozik jogalanyisága, jogi beágyazottsága, jogainak természete. Ezzel volt éles kontrasztban a keresztények fenntartás nélküli Isten előtti lelkiismereti egyenlőségének eszméje, amely a kereszténység államvallássá változásával vált a római birodalomban a római jogelvekkel egyenrangúvá. Mint valami kétpólusú rendszer, amelynek két pólusa külön természetű, ugyanakkor ketten egységet alkotnak. Ez volt Európa elismert szellemisége majd kétezer éven át.
7. Próbálkozás az elvi személy és a jogalany tulajdonságainak párhuzamba állítására:

 

 

Tehát az elvi, idea szerinti, eszmei személy meghatározása után a személy mint a valóságban létező egyedi, egyén fogalmáról:

 

 

Az elvi, idea szerinti, eszmei személy és a személy mint a valóságban létező egyedi, egyén meghatározása után a kettőből együtt adódó (eszmém szerinti alkotmányos) rendszerről:

 

 

Az alkotmány a nemzet államalkotó akarata – a nemzet személyek sok nemzedéket átfogó politikai közössége, amelyben a személyi lét kibontakoztatható, és amely mint közösség kvázi politikai személy

Tehát a korona nem jogi személy, hanem kvázi természetes személy.

A korona nem az államot jeleníti meg, hanem jelképileg a koronának a tulajdona az állam.

 

Az elvi személyi és gyakorlati alanyi szempontokat érvényesítő szervezeti struktúra adózásban, sorkatonaságnál stb-nél

 

Mind az eddigiek átfésülése mind ennek az utolsó fejezetnek az elkészítése már a következő évre marad.

Boldog új esztendőt kívánok

Fáy Árpád