vissza a főoldalra *  

 From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]  - Sent: Sunday, January 11, 2015 11:41 PM - Subject: egy levélváltás vitája (a levelező partner nem akarja magát megnevezni - de a véleménye közismert)

 Az alkotmány és alaptörvény megkülönböztetendőségének filozófiai indokolhatósága
és az elvi személy fogalmának jelentősége –
vitázó elmélkedés -1.

Van egy furcsa érv, miszerint a társadalmi és a fizikai világ annyira különbözik – hogy például ezért sem lehet deduktív alapfogalomnak választani a személy fogalmát. Például Luhmannra hivatkozva a személy mindig egy társadalmi összefüggésben jelenik meg személyként, tehát a személy nem lehet alapfogalom, hanem legfeljebb a társadalmi helyzet választható meg alapfogalomnak egy rendszeresen építkező elméletben. Nem csak Luhmannra hivatkoznak, csak egyebek között ez a módja is ismeretes a klasszikus európai emberi önképpel való szakítási törekvésnek. De vajon kikerülhetetlen ez a szakítás, vajon nincs más út, vagy csak elbizonytalanodtunk volna és össze kell szedjük magunkat és nem szakítani a klasszikus személy fogalommal, hanem a helyére tenni, árnyalni?

Az a kevésbé átgondolt furcsaság ebben az egyébként közismert érvelésben (hogy a társadalmi és fizikai világ különbsége miatt vagyunk akadályozva a társadalomról való gondolkodásban), hogy amint használni szokták, azzal a következő problémákat is érintik (illetve vonják ki a vizsgálódásból).

1.       Az a lételméleti sajátsága ennek az óvatlan elhatárolódásnak, miszerint a társadalmi és a fizikai világ jelenségeinek megismerése oly mértékben különbözik, hogy a társadalmi kérdéseket tárgyalva nem lehet axiomatikus és főleg nem deduktív módszerű modellt alkotni, hogy

a.       a megismerés tárgyát tekintve kétségtelen különbség van a fizikai és a társadalmi jelenségek között.

b.      A megismerő alanyt tekintve azonban nincsen különbség, mert mindkét esetben az ember a megismerő.

c.       Tehát az emberi megismerésre jellemző általános sajátságok mindkét területen figyelembe veendőek.

d.      Ezekután ellenőrizni kell (lehet), hogy

                                                                           i.      az axiomatikus építkezés, abban

                                                                           ii.      a tovább nem osztható alapfogalom,

                                                                           iii.      a közvetlenül megtapasztalható de a lényeget meg nem határozó akcidensek és a csak az emberi elmével kikövetkeztethető de közvetlenül meg nem tapasztalható lényeg, valamint

                                                                           iv.      a deduktív és induktív következtetési módszerek különbsége

módszerek érvényességének van-e bármi akadálya az emberi önkép kialakításában. Az a véleményem, hogy abból kell kiindulni, hogy nincsen.

2.       Ha tehát ismeretelméleti szemszögből vizsgálom a társadalmi és fizikai világ oly mértékű különbözőségének hangoztatását, hogy az kizárná egy klasszikus, a geometriai pont mintájára elképzelhető alapfogalomként használt személy fogalmát, akkor azt lehet megállapítani, hogy a geometriai pont szemléletes párhuzamosságának elutasításával a geometriai axiómák rendszerét bizonyos értelemben elfordítanák eredeti szerepétől. Ugyanis az általam felvetett geometriai minta (az euklideszi axiomatikai építkezés és amivé az mára fejlődött) alapvetően nem a geometria vagy a természettudományok sajátos eszköze, hanem általánosságban az emberre mint megismerő lényre vonatkozik – csak először a geometriában kristályosodott ki az alkalmazása. Platón és Arisztotelesz tevékenységére támaszkodott Euklidesz. Ez a két klasszikus görög filozófus talán jelezte volna, hogy a geometriai axiomatizálást előkészítő ténykedésük csak a természettudományokra értelmezendőek és nem általában az emberi megismerésre? Úgy tudom ilyesmi nem történt. És úgy tudom ilyesmit az utókor sem állapított meg.

De mégis vegyük komolyan azt a véleményt, hogy a személy mint deduktív alapfogalom használata gondolkodásunkban célszerűtlen volna – szemben például Luhmann „személy-definíciójával”. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a személy deduktív fogalmáról vázolt táblázat tételeivel szemben hol mutatkozik olyan előny Luhmann vagy más definíciós ajánlására, amelyet el kellene fogadnunk, amelyért érdemes volna elvetni a személy fogalmának mai szóval klasszikus deduktív meghatározását? A táblázatot a http://www.alkotmanyossagi-muhely.hu/2014-es-osszefoglalo-ded-ind-alkotm-3.htm szövegéből emeltem át táblázatos vonalak nélküli sorszámozott bekezdések formájában.


1)       oszthatatlanság (téren-időn kívüli, sőt az oksági láncon kívüli)

Egyrészt ebben a megközelítésben nem boncolhatjuk részeire például definiált jellemzői, ismérvei mentén a személy fogalmát, mert akkor lényegét veszíti. A részek összessége nem adja ki az egészet – és akkor nem lenne alkalmas alapfogalomnak sem (az alapfogalomnak tehát oszthatatlannak „kell” lennie a maga fogalmi rendszerében)

Hasonlatos a matematikai ponthoz – a téren-időn-okságon kívüliség nem azt jelenti, hogy valami különleges téren-időn-okságon belüli képességekkel rendelkezik, hanem hogy ezen ismérvek nem jellemzők rá, esetében értelmezhetetlenek, a definícióból következően, tehát az ismeretelméleti módszerből következően. És ebben a tekintetben az ontológiai (lételméleti) és ismeretelméleti szempontok nem választhatók külön. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ismeretelméleti okból nem tisztázható, nem értelmezhető ontológiai értelemben a téren-időn-okságon kívüliség (és fordítva, lételméleti okból tűnik képtelenségnek az ismeretelméleti pontosabb fogalmazás). Tehát fogalmi, gondolkodási eszközeink a görögök óta használt módon ezen a talányon, meghatározatlanságon való túllépésre alkalmatlanok. Akkor viszont utalni kell rá és használni mint megfogalmazást (a téren-időn-okságon kívüliséget és belüliséget).

Továbbá úgy tűnik, hogy a deduktív minőség is egyúttal téren-időn-okságon kívüliséget jelent, szemben az induktív séma téren-időn-okságon belüli tapasztalatra támasztottságával (?).

2)       kiterjedés nélküli

Euklidesz ha jól tudom a pontot még nem így jelölte (hanem az oszthatatlansággal), Newton azonban már a tömegpont meghatározásánál a kiterjedés nélküliséget használta, a tömegpont esetében, amire a fizikai egyenletekhez volt szüksége, és ami talán a tovább nem oszthatóság szinonimájaként is felfogható (mert aminek nincs kiterjedése, azt félbe sem lehet vágni, annak belső szerkezetét sem lehet feltárni nekünk, a térben-időben-okságban élőknek). A XX. századi „nagy bumm” modellben is hangsúlyt kap a kezdeti, kiterjedés nélküli pont (matematikai pont szerű fizikai) állapot feltételezése.

3)       a létezés teljessége integritas, 'teljesség'

Tekinthetjük az előzőből, a kiterjedés nélküliségből és a tovább nem oszthatóságból következőnek is talán, de azzal mindenképpen illeszkedőnek.

Mint cseppben a tenger ismétli meg a világ teljességének megismerhetetlenségéről szóló tételt az, hogy az emberi pozíció alkalmatlan a személy, más szóval az emberi lét lényegét kifejező személy teljességének, oszthatatlanságának kétségbe vonására.

4)       közölhetetlen, tetteivel önmagában a maga teljes egészét fejezi ki (illetve pontosabban nyilvánul meg)

Ez is megismétli a világ teljességének megismerhetetlenségét, mert ami megismerhetetlen, az egyúttal közölhetetlen is – azonban tartalmaz némi pluszt, ha „a tetteivel a maga teljes egészét fejezi ki” megállapítást vesszük.

Közölhetetlen létezés (a közölhetetlenség szó ismeretelméleti eredetű lehet és egyaránt fejez ki ismeretelméleti és ontológiai szempontot).

5)       egyedi

önmagában megálló (ettől még lehetne sorozatban sok is belőle)

6)       megismételhetetlen

mint személy egyszeri (nem lehet belőle sorozat a test klónozásával sem)

7)       vitalitással rendelkező

A Leibniz által használt monaszok fogalmához is hozzá tartozott, feltételezve az elemi élet pontokat (kérdés, hogy mi volt e tekintetben előtte és utána a filozófiai gondolkodásban, és hogy Leibniz különbséget tett-e az élet valósága és modellezése közt).

8)       értelemmel rendelkező

Kérdés, hogy a vitalitásnak az értelem mennyire tekinthető a feltétlen következményének, egyik megnyilvánulásának – ezt most nyitva hagyva lehet önálló szempont.

9)       érzelemmel rendelkező, illetve érzelmeit megélő

Előző táblázatban szerepelt, hogy Descartes élete során előre haladva az értelembe mindinkább bele értette végső soron az emberi megnyilvánulások teljes körét, az érzelmet is (amit a közvéleményben nem vesznek tudomásul) – külön megnevezése mégis indokolt az eltérő működési elv, funkció miatt.

10)   szabad akaratú

Mérlegelni lehet, hogy a szabad akarat előfeltételének tekinthető-e az értelem és érzelem (és természetesen a fizikai, biológiai meghatározottságon kívül értelmezve).

11)   önszervező és együttműködő

Talán következik az önszervezés és együttműködés az előzőekből, de társadalmi kérdések felől igen fontos, mert megvalósulásában a társadalmi környezettől erősen függ.

12)   cseppben a tenger elvén az abszolútum világát képviseli, érinti meg

Valamiképpen határfogalom a „személy” – abban az értelemben, amint például a világmindenségben élő ember a világmindenség totalitását, elérhetetlenségét, titkait nem csak a világűr egészéről gondolkodva tárgyalhatja, hanem például a személy fogalmában is,

hiszen a térben-időben véges, oksági lánc részeként nem értelmezhető személy az isteni abszolútumok világát érintheti meg (amiről mondhatjuk, hogy az Isten képmására teremtettünk, Isten gyermekei vagyunk megfogalmazások éppen erre vonatkoztathatóak – véletlenül sem testi mivoltunkra, faji evolúciónak alávetett testi jellemzőinkre).

13)   nem tékozló ura természeti környezetének, hanem éppenséggel letéteményese bizonyos funkciók betöltésének a természet egészében

14)   hite van

Ez egy igen kényesnek tűnő szempont. Ha felvetem, akkor ezzel a hit-nek olyan definíciójára utalok mint lehetséges meghatározásra, amely logikailag támaszkodik a szigorúan vett kétértékű logikán kívül, a deduktív és induktív gondolkodási sémák tudományos törekvésein kívül a lehetséges egyéb gondolkodási sémákra is, az érzelemre, a céltételezésre, az erkölcsi létre és mindezeket mint a szabad akaratnak utat mutató összefogó irányultságra (sokkal több tehát mint tudatosság, eltökéltség). Érdekes lenne, hogy ilyen hit definíciónak milyen előzményei vannak, mennyire illeszkedhet korábbi megfogalmazásokkal – habár a jelen vizsgálódásnak nem előfeltétele, viszont nem is zárható ki belőle mint egy szempont – adódik belőle az elvi személy jellemzőjeként.

15)   párhuzama a mértani ponttal

Euklidesz látszólag szűkebb definíciót adott alapfogalmának (pont az, ami nem osztható). De ezen a mondaton túl annak a pontnak a meghatározásában ott volt a görög filozófia több évszázada mint értelmezési, a félreértést kizáró de legalábbis valószínűtlenné tevő értelmezési háttérként. S ezt az értelmezési hátteret lényegében az azóta eltelt több mint kétezer év nem kérdőjelezte meg.

A személy elvi, deduktív alapfogalomkénti használatához nehezebb helyzetben vagyunk azért, mert a kulturális, filozófiai háttér, környezet egyáltalán nem annyira egyértelmű (mint amit a görög hellenisztikus korszakról feltételeznénk), sőt irányában ma kifejezetten ellenségesnek is vélhető. Mint valami géprombolási indulat szűkíti be gondolkodási lehetőségünket a klasszikus gondolatokkal szembeni indulat (meg a mechanisztikus alkalmazási törekvés másik véglete, amely szintén nehezíti a felelős mérlegelést problémáink kezelésében).

Más kérdés, hogy a jelen táblázat megállapításai talán részben átfedik egymást, talán szerencsésebben is lehetne fogalmazni őket. De az alapfogalomkénti alkalmasságot a mostani készültségű jelen problémafelvető fogalmazás gyengeségei úgy képzelem (úgy remélem), hogy nem kérdőjelezik meg.

A döntő az lehet, hogy miféle axiómákat, levezetett tételeket, alakzatokat nyerhetünk a személy mint alapfogalom felhasználásával.


Főleg a 11-es pontot tekintve úgy tűnik, hogy Luhmann szempontja egyike a többi törekvésnek (Luhmannra hivatkozva úgymond a személy mindig egy társadalmi összefüggésben jelenik meg személyként, azaz lehet, hogy a társadalmi helyzetnek kell az alapfogalomnak lenni), és nem jelenti a személy meghatározásában a kizárólagosságot (szemben például a deduktív személyt fogalmára építkező próbálkozással). Sőt, alapvető felvetésem, hogy a személyre a társadalmi helyzete alapvető hatással van – amint azt Bertalanffy is hangsúlyozta.

De Bertalanffy nem azt mondta, hogy ezen társadalmi helyzet határozza meg a személyt, hanem hogy éppen a személyi lét miatt ezen társadalmi helyzetben nem fogadható el bármilyen állapot. Tehát például a fehér egeres gazdasági és politikai reklámot megengedhetetlennek nevezte erkölcsileg, mert ahhoz hogy eredményesek legyenek amint ő fejezte ki, az emberből fehér egeret kell formálni – éppen társadalmi helyzetének célszerű de erkölcsileg megengedhetetlen alakításával. Tehát erkölcsileg nem fogadható el Luhmann meghatározása a személyről egyedi, domináns szempontként – ami más szavakkal egy rész-szempontot vesz alapul, gyakorlatilag (ha jól értelmezem) a római jogi megszokással illeszkedve.

Ebből következően talán az „erkölcsi lény” kifejezés is szerepelhetne a deduktív személy fogalmi táblázatban – ha az erkölcsi minősítés értelmezhető deduktív fogalmi rendszerben, amire hirtelen nem tudom a választ. Mindenesetre az erkölcsi létnek, az erkölcsiségnek éppen nem a reálpolitikai, a társadalmi helyzetfüggőség a legszembetűnőbb vonása. Megfordítva: a társadalom tehát emberekből, alkotmányos értelemben vagy a klasszikus európai felfogás szerint személyek közösségeként értelmezhető, mely személyek erkölcsisége a társadalom állapotának egyik igen fontos jellemzője. Ugyanakkor ezen erkölcsi személyek közössége nem tekinthet el sem a fizikai, sem a biológiai sem a társadalmi beágyazottságból következő meghatározottságoktól. De a személy nem a társadalmi adottságok eredője – ami Kelete-közép Európában, nálunk a marxizmus-lelninizmus-sztalinizmus néven ismert XX. századi gondolkodási eltévelyedés véleménye volt.

 

   Vissza az oldal tetejére