vissza a főoldalra *  

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.comSent: Thursday, February 28, 2013 3:33 PM To: 'viktor.orban@parlament.hu'; 'kover.laszlo@parlament.hu' Subject: A föld nem tőke - közgazdasági fogalmi képtelenség felvetése

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Csatoltan küldök egy elvi keresetlevél vázlatot a föld nem tőke tárgyban.

A viszonylag terjedelmes szöveg ellenére

ajánlom Önnek vagy munkatársának átolvasásra,

mintegy összefoglalóként a magam eszközeivel

a föld legyen tőkének tekintve követelés

közgazdasági és még általánosabban ontológiai fogalmi képtelenségéről.

Egybehangzóan a szövegben idézett ENSZ egyezségokmánnyal, a 2011-es alaptörvény ide vonatkozó bekezdésével,

a magyar alkotmányos hagyománnyal és még számos meghatározó szemponttal.

üdvözlettel

Fáy Árpád


Elvi keresetlevél vázlat[1]:

a föld nem tőke[2] tárgyban

(Fáy Árpád)

A viszonylag terjedelmes szöveg ellenére ajánlom átolvasásra, mintegy összefoglalóként a magam eszközeivel a föld legyen tőkének tekintve követelés közgazdasági és még általánosabban ontológiai fogalmi képtelenségéről.

Tartalom

A keresetlevél forma egy felhívás, figyelmeztetés, hogy akkor mondhatjuk, hogy a bíróságokra bízhatjuk magunkat, ha a föld nem tőke alapigazság dolgában a bíróságok maguk késztetéséből képesek volnának a kérdés fontosságát, evidens alapjait felismerni és biztos ítélettel érvényesíteni. Hogy ez nem így van, annak történelmiek az okai. De hogy ennek nem kell így maradnia, arról mint ennek a vázlatnak készítője biztos vagyok. Kérem tekintsék át ezt a „röpke” 30 oldalt, aminek minden oldalán próbáltam felvetni olyan kérdést, amit ide tartozónak és fontosnak érzek – de amely kérdéseknek a részletes körüljárására természetesen másokra is szükség lesz, végső soron a felkeltett érdeklődésű bíróságok, politikusok figyelmére is.

 TOC \o "1-3" \h \z \u Keresetlevél fejléc adatai PAGEREF _Toc349825671 \h 3

A kereset tárgya: PAGEREF _Toc349825672 \h 4

Közismert, magától értetődő tételek indoklására elvileg nem volna szükség bíróság előtt PAGEREF _Toc349825673 \h 4

Az elsődleges semmisségi ok: a politikai erőszak. PAGEREF _Toc349825674 \h 5

A további semmisségi okok. PAGEREF _Toc349825675 \h 6

A jelen keresetlevél benyújtandóságának kétsége. PAGEREF _Toc349825676 \h 7

Szinte ember mivoltunkat feladni a síri békés csendért … ?. PAGEREF _Toc349825677 \h 9

A sorok között olvasás, cselekvés kényszere az önkény megnyilvánulása ….. PAGEREF _Toc349825678 \h 9

A politika a jogot nem használhatja az önkény eszközeként PAGEREF _Toc349825679 \h 10

A kérdés társadalmi (társadalmi önismereti) jelentősége. PAGEREF _Toc349825680 \h 10

A föld és tőke termelési tényező fogalmának jelentése. PAGEREF _Toc349825681 \h 11

A klasszikus föld-munka-tőke termelési tényező hármas egymás közti különbsége. PAGEREF _Toc349825682 \h 12

A föld. PAGEREF _Toc349825683 \h 15

A tőke. PAGEREF _Toc349825684 \h 15

Tőke 1 – mint termelési tényező (tőkejószágok). PAGEREF _Toc349825685 \h 16

Tőke 2 – mint elkölthető, befektethető pénztőke. PAGEREF _Toc349825686 \h 16

Tőke 3 – mint bármely jószág, amely tulajdonosának kalkulálható jövedelmet hoz. PAGEREF _Toc349825687 \h 17

Tőke 4 – a gazdaságpolitika tőke fogalma. PAGEREF _Toc349825688 \h 17

Tőke 5 – az emberi tőke fogalma. PAGEREF _Toc349825689 \h 17

Ember és termelési tényező. PAGEREF _Toc349825690 \h 18

A jogi eszközrendszer ontológiai teljességhez mérten. PAGEREF _Toc349825691 \h 19

a jogrendszer szabályozó mivolta, a szabályozás ontológiája. PAGEREF _Toc349825692 \h 20

A jogszabály ereje tartalmánál illetve jogi hierarchikus pozíciójánál fogva. PAGEREF _Toc349825693 \h 21

A szokásjog ereje példa a tartalmánál fogva erős jogra. PAGEREF _Toc349825694 \h 22

Az uniós jog elsőbbségét igazolni kívánó jogi érveléstechnika. PAGEREF _Toc349825695 \h 23

„A tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást…”. PAGEREF _Toc349825696 \h 24

Az öntőkésedés a képességek mértékében: joga/kötelessége egy országnak, bárki egyénnek. PAGEREF _Toc349825697 \h 25

Érzéki csalódás rabja az ország. PAGEREF _Toc349825698 \h 26

Tisztelt Bíróság! Kérem tehát annak kimondását, PAGEREF _Toc349825699 \h 27

Végszó a keresetlevél érdekeltjeihez a bíróságról PAGEREF _Toc349825700 \h 27

Függelék – a végjegyzetet követően  PAGEREF _Toc349825701 \h 29

Végjegyzet: a termelési tényezők fejlődéséről tágabb táblázatos vázlat PAGEREF _Toc349825702 \h 29

 

Keresetlevél fejléc adatai

az eljáró bíróság – a legszélesebb közvélemény - beadás „bármely” bírósághoz (Pesti Központi Kerületi Bíróság * alapvető jogok biztosa * Alkotmánybíróság[3] * nemzetközi bíróság

felperes neve (képviselőinek neve) - bárki személy, aki felismeri a problémát és megfogalmazza, valamint kezdeményezi az eljárást * magánszemélyek csoportja az alapvető jogok biztosához * érdekvédelmi, szakmai egyesületek egy „bármely” bírósághoz * alapvető jogok biztosa (ő tovább adhatja az alkotmánybíróságnak) * további kiemelkedő befolyással illetve hatáskörrel rendelkező személyek, szervezetek, testületek, amelyek felvállalják az eljárás kezdeményezést.

alperes neve …………………….


A kereset tárgya:

a föld nem tőke elvének elismerése alapján a földet tőkének elismertetni kívánó jogszabályok, szerződések semmisségének kimondása

Tisztelt Bíróság!

Azon kéréssel fordulunk az eljáró intézményhez, hogy

  1. azon közismert tételből kiindulva,
    1. miszerint az evidens, közismertnek tekinthető dolgok bizonyítása nem szükséges jogi eljárásban,
    2. továbbá hogy a föld közismerten nem tekinthető tőkének, mert föld és tőke egymást esetenként kiegészítő, de jelentéstartalmukban egymást át nem fedő, egymást mindig kizáró fogalmak;
  2. állapítsa meg, mondja ki a semmisséget azon nemzetközi szerződések, előírások és hazai jogszabályok, rendelkezések, bárminemű szabályozások és megállapodások, szerződések esetében – amelyek a földet tőkének elismertetni kívánó törekvéseknek engedve abból indulnak ki, hogy a földet lehet tőkének tekinteni és bármilyen megfontolásból annak is kell tekintenie a szerződő vagy jogszabály hatálya alá tartozó feleknek, személyeknek;
  3. valamint szólítsa fel lehetőség szerint a jogszabályok felelőseit, a szerződések aláíróit a jogszabályok és szerződések újratárgyalására - minden irracionális erőfölény, fogalmi hanyagság mellőzésével, kimondva a semmis jogszabályok és szerződések erőfölényt érvényesítő aláíróinak felelősségét a kinyilvánított joghatások kiváltására felismerten alkalmatlan szabályozási megoldások és megállapodások által eddig okozott károkért és ezután fenyegető veszélyekért (hiszen az okozott károkért a jogkövető magatartás igénye által kalodába zárt jogalkalmazók nem illetve nem teljes mértékben hibáztathatók).

Közismert, magától értetődő tételek indoklására elvileg nem volna szükség bíróság előtt[4]

Azonban hogy kétségkívül azonosítható legyen keresetlevelünk tárgya, a következőkben áttekintjük, körbe járjuk a föld és tőke fogalmak egymáshoz való viszonyát.

A jogtudomány számára nem ismeretlen álláspontot kívánunk a bírósági döntés kezdeményezésének indoklásául felhozni.

A semmisség révén nem tudományos vitában kívánunk tudományos érveket pótolni. Hanem éppen ellenkezőleg. Tudományosan evidens álláspontok látszólagos, erőszakos-politikai felülírására kívánunk rámutatni, és annak fenntartás nélküli jogi alkalmazását megkérdőjelezni. Keresetlevelünk indoklásában a fogalmi értelmetlenség miatti semmisségre koncentrálunk, azonban előzetesen felvetünk egy véleményt, amely az erőszakra mutat rá mint okra, hogy szükség adódott jogszabályi tartalomként és nemzetközi szerződési tartalomként is a semmisség lehetőségének megállapítására, kimondására.


Az elsődleges semmisségi ok: a politikai erőszak

több jogszabályban, szerződésben. Úgy véljük a földet tőkének elfogadtatni kívánó követelés legfőbb eszköze: törekvés a magyar állam politikai alávetésére, szerződő félként való elfogadása helyett (legújabb történelmi körülményeink között)

A föld tőke voltáról tekintsük egy ismert kortárs szerző véleményét:

Idézet Tanka Endre egyetemi tanár: A KÖZÖSSÉGI JOG ÉS A NEMZETKÖZI JOG ÜTKÖZÉSE A KÖRNYEZETVÉDELEMBEN c. tanulmányából (Károli Gáspár Református Egyetem Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tanszék, 2008 -?-)

 

“… Az általános egyenlőség, az egyenjogúság, az egyenlő elbánás iránti igény ui. a közösségi jog szerint alapjog, az integráció legfőbb pillére. Ezt az alapjogot az Európai Közösségek Bírósága nemcsak elismeri, hanem azt – az RSZ 4. cikke alapján – kiterjeszti a piacokon az azonos versenyfeltételek biztosításának a követelményére.[5]

A Magyar Állammal kötött Csatlakozási Szerződés, viszont, ezt az alapjogot nem létezőnek tekinti, amikor – jogalap nélkül, az RSZ 56. cikkének önkényes, kiterjesztő értelmezésével – a Magyar Állam földjét tőkének minősítette azért, hogy annak szabad forgalmát az állam épp úgy ne korlátozhassa, amint ez a tőke szabad áramlásánál is kizárt. Ennek a diktátumnak, azonban, nincs uniós jogszabályi – még kevésbé alkotmányos jogerejű – jogalapja: az önkényes, kiterjesztő jogértelmezésen túl (amelynek nincs jogi kötőereje) ui. semmilyen jogforrás nem mondja ki, hogy az EU földrajzi területén a föld tőkének minősül. Egy ilyen tartalmú jogi norma jövőbeli létrejötte is kizárható: az EU Tizenötök – akik számára az államterületüket alkotó földre fennálló önrendelkezésüket, a területi integritást az RSZ 295. cikke szavatolja – nem kényszeríthetők arra, hogy szuverenitásukról (az Unióval szemben kikötött, „szerzett” jogukról) lemondjanak és elismerjék államterületükre a „tőkeszabadság” elsőbbségi igényét.

Jogszabály hiányában, a föld tőke – minőségének elismerését, a Szerződésben a Magyar Állam politikai alávetése pótolta. Ez, azonban, a közösségi jog mércéje szerint, érvénytelennek tűnik: formálisan a miatt, mert nincs semmilyen közösségi jogalapja, tartalmilag, pedig, azért, mert a közösségi jogba ütközik, annak legfontosabb alapelvét, a jogegyenlőséget sérti, így a csatlakozó Magyar Állam terhére súlyos jogfosztást valósít meg.[6]

A fenti jogsérelem orvoslási igénye egyértelmű: az EU egységes földpiacán az új tag­államoknak el kellene érni, hogy a közösségi jog, az alapjogi jogvédelem követelményei szerint, egyenjogúságot szavatoljon számukra az EU Tizenötök jogállásával. Ehhez képest, a Csatlakozási Szerződés földre irányadó rendelkezéseinek a felülvizsgálatával lehetne elérni, hogy a közösségi jog a magyar államterületet alkotó föld jogállására az RSZ 295. cikkét fogadja el érvényes jogalapnak.[7] …”

Az idézett okfejtésben a szerző politikai erőszakot azonosított az értelmetlen fogalom-használat okaként. A megoldást az unión belüli államok, nemzetek, népek közti egyenlőségben látja. Talán az is egy lehetséges elvi út, talán jobb volna a helyzet kisebb egyenlőtlenség esetén. Azonban a jelen keresetlevélben szeretném felhívni a figyelmet, hogy többről van szó, mint az uniós tagállamok közti törvény előtti egyenlőtlenségről. Ezért veszek sorra további semmisségi okokat (abban az értelemben, hogy a szigorúan vett jognak ezen semmisségi okok miatt a föld legyen szabad forgalmú tőkejószág követelés a tartalma miatt eleve nem válhat részévé).


A további semmisségi okok

A földet tőkeként elfogadtatni kívánó tételt alapul vevő szerződések és jogszabályok semmisségének további okai:

Az előző érvet a nyilvánvaló politikai erőszak következtében lehet a föld legyen tőke elvárást érvényesítő nemzetközi szerződés semmisségének indokaként megjelölni.

A helyzet az, hogy sok további érv hozható fel a szerződés semmisségének kimondása érdekében. Nézzük főbb eseteket.

 

semmisség megállapítására szóba jöhető legfőbb további esetek:

·         Semmisség legitimációs, erkölcsi megalapozatlanság, elfogadhatatlanság miatt (genocidium[8] előidézése miatt, mert a közösséget a létfeltételeket jelentő föld tulajdonától megfosztja)

·         Semmisség jogszabályi ütközés miatt: törvénnyel, magasabb jogszabállyal, megállapodással (pld ENSZ egyezményt[9] sértő uniós jogszabály, szerződés, jogértelmezés miatt)

·         Semmisség képtelenség, lehetetlenség miatt: logikailag, fizikailag, tudományosan (pld a föld mint termelési tényező kizárja a föld mint tőke értelmezhetőséget)[10]

·         Semmisség szerződéses tisztességtelenség miatt: aránytalan szerződési ellenszolgáltatások, haszon és kockázat kirívó egyenlőtlensége miatt (pld a szerződés deklarált célok elérésére való eleve, nyilvánvaló alkalmatlansága – rosszabb esetben fedett, másodlagos, az ország által akaratlan célok)

·         Semmisség vis maior, változás az alapvető körülményekben miatt (pld napvilágra kerülő tények, ellentmondások a szerződések, jogszabályok megfogalmazása, elfogadása, alkalmazása terén)

·         Semmisség a jogi eszköztár alapvető feladatával, rendeltetésével való ütközés miatt 1):

a törvény önálló jogalanyokra vonatkozik, törvény a természetes személyek vagy közösségeik jogalanyiságát nem számolhatja fel, legfeljebb szankcióként függesztheti fel cselekvőképességüket, szabadság jogaik gyakorlását, illetve állapíthatja meg cselekvőképtelenségüket, szabadságuk gyakorlásának hiányos készségét.

·         Semmisség a jogi eszköztár alapvető feladatával, rendeltetésével való ütközés miatt 2):

a szerződés nem számolhatja fel egyik szerződő felet sem, mert akkor a szerződés automatikusan értelmét veszíti -> eredeti állapotot kellene vissza állítani . . . (amint magánszemélyek esetében nincs olyan, hogy valaki lemondjon személyi önállóságáról és rabszolgának vagy zombinak adja el magát, úgy élni vágyó, létező nemzetek, népek, országok esetében sem lehet azok létét, alanyiságát trükkös, kényszerített szerződésekkel, a jogi normák színlelésével, azok álcájában felszámolni – lásd genocidium tilalmát vagy politikai önkény áthághatatlan tilalmát a jog, de különösen az alkotmányos jog által elismerten)

 

Tisztában vagyunk azzal, mint e kérelem benyújtói, hogy olyan megállapításra kérjük a bíróságot, amit általánosságban, a tétel evidens voltánál, nem kis mértékben közismertségénél fogva nem kell indokolni, bírósággal megerősíteni. Azonban a dolog súlyánál, mindennapi életünket meghatározó voltánál fogva mégis beadjuk keresetünket és megindokoljuk kérésünket.


A jelen keresetlevél benyújtandóságának kétsége

Tisztában vagyunk azzal, hogy sokak számára nagyon kevéssé egyértelmű, hogy a józan ész és tiszta szív állapotában vajon nem kellene-e elzárkóznunk mi magunknak felperesként ezen keresetlevél beadásától? Ha ugyanis a józan és tiszta szív állapotát függővé tesszük a xx. század társadalmi kataklizmáitól, a magyarság keserű sorsától, megannyi sokkoló emlékétől, és a közeljövőnk megannyi ijesztő árnyképétől, akkor könnyen juthatunk olyan megfontolásra, hogy lelkileg annyira sérültünk, hogy az önálló, alanyi létre már mint ország vagy társadalom, nemzet nem kívánkozunk sem egyénileg sem társadalmilag, különösen nem annak szabadságára olyan kikerülhetetlen feltételek mellett, hogy a szabadságnak terhei, tennivalói, kockázatai is vannak.[11]

Csakhogy európai keresztényként (a kereszténységen belüli minden lelki, dogmatikai, intézményi és a világi hatalomhoz való viszony aktuális problémáitól eltekintve), de akár a kereszténységben megformálódott európaiként a keresztény szóhasználattal élve abból kell kiinduljunk, hogy az embert a Jóisten szabadnak teremtette, sőt e szabadság kiteljesítésében a Teremtő az Embert alkotóként a maga társának meghívta. A teremtés művében az emberi szabadság oly nagy érték, hogy a végtelen, a tér és idő végletességén felüli Teremtő az esendő, a teremtés részének tekintendő embernek még az istene elleni bűnt is megengedte. Tévedhet is, gyengének is bizonyulhat az ember – de a teremtésből következően, a természetben elfoglalt helye szerint az ember alapvető szerepe, amitől magát el nem szakíthatja, amit ha tudomásul vesz, a maga céltételező és célért küzdő természetéből következően, akkor célja egyénileg és közösségében a felelős szabadságának kiteljesítése kell legyen.

A skolasztika korától vagy a lovagkortól, lényegében az Aranybulla idejétől nagyon tömören az ember felelős szabadságra rendeltségének ideájához tartozik a tudás, az erkölcsi tekintély és a hatalom gyakorlás egymástól való feltétlen társadalmi függetlenségének normája. Akinek hatalma van, ne higgye, hogy ebből következően ő már erkölcsös is meg a tudásnak is legfőbb birtokosa. A tudományos igazság – az erkölcsi tekintély - a hatalmi erő összedolgozhat, de egymás felségterületét nem lépheti át semmi módon, semmi ürüggyel, ami a bíróságoknak egy régen megkerülhetetlen szempont.

Van olyan vélemény, hogy az unióban viszont a legfőbb cél a békesség. Ne akarjunk semmit sem megoldani, elvégezni mi magunk, mert nem tekinthetjük magunkat (például mint országot) önálló cselekvő alanynak. A békességért minden vitát, vetélkedést fel kell adni Európában az országok, népek, nemzetek között. Azt értelmetlenség, a síri csend abszurdumáig terjedően. Ennek az irányzatnak megfelelően nem lehet tudományos igazságról sem beszélni (nemhogy erkölcsi tekintélyről, netán alkotmányos hatalomról beszélni – nemhogy a társadalmi történések alanyainak megemlítéséről!!!, tudomásul vételéről, méltánylásáról legyen szó). Tehát ne legyen erkölcsi igazság, sem tudományos igazság sem nyíltan mérlegelhető hatalmi szempont – aminek cselekvő alanyaként lenne tételezhető a felelősen szabad szuverén személy egyén vagy annak közösségeként a magyarság. Mert különben a nagy homogenitás enervált síri csendje nem érvényesül.

Csakhogy akkor –tegyük fel, hogy belegondolunk ebbe az irányzatba – megszűnik a jog, a bíróságok, a törvény értelme! Nemeskürthy István erre mondja, hogy onnantól kezdve üzemi sőt technológiai szabályzatokat kapunk alkotmányok és törvények helyett. A törvények ugyanis nem alanyiság nélküli lelketlen élőlényekre vonatkozó üzemi, technológiai falanszter-szabályzatok, nem diktatórikus ukázok, utasítások, hanem társadalmi önszabályozási eszközök. Önmagukat szabályozni pedig csak elkülönült, felelősen szabad, józan belátású és tiszta szívű emberek vagy közösségek lehetnek képesek.

Szinte ember mivoltunkat feladni a síri békés csendért … ?

Szinte ember mivoltunkat feladni a síri csendért vagy éppen az üres, értelmetlen színes kavalkádért, Pinocchió játékvárosáért, ez a törekvés messzebb vinne minket, mint amiről Illyés Gyula ténymegállapítása, az Egy mondata a zsarnokságról szól, mert ott még a lelkében is elroncsolt ember ennek nem örül, szenved tőle – és véletlenül sem ért egyet vele, nemhogy siettetné a benne való felszívódást.

A sorok között olvasás, cselekvés kényszere az önkény megnyilvánulása …

A sorok között olvasás mintájára a rejtjeles beszéd a másik irányzat, amelyik kevesebb lelkesedéssel, de szintén elfogadja a jelenlegi (mondjuk ki józan ésszel és tiszta szívvel hihetetlen, például legyen a föld is tőkejószág) paradigmákat, csakhogy annak rései között igyekszik nagyobb körültekintéssel boldogulni. A sorok között olvasás mintájára ez a lelki reményeit fel nem adó, belső öntudatát megőrizni próbáló áldozata a meggondolatlan önkénynek. Explicit jogról, szabad akarati megnyilvánulásról itt sem beszélhetünk. Abszurd dolog, amikor az áldozat lépked a kivégző osztag előtt, aláírta bűnösségéről szóló nyilatkozatot az ítélet előtt, de most fejtartással, ujjainak tartásával, egyéb titkos módokon jelezni kívánja, hogy csak az erőszaknak engedett.[12]

Erkölcsi ítéletet kevéssé mondható keresetlevélben e viselkedés, hozzáállás felett, adott esetben sokakat mentettek meg így a málenkij robottól, a legkülönfélébb méltánytalanságoktól, még további szenvedésektől (vidám barakk), de működőképes, reális társadalmi önszabályozásra ezen az ösvényen sem juthatunk. Bíróság efféle tételt nem pártfogolhat. Nem megoldás az ide lőjetek vagy menjetek máshová elkeseredett felkiáltás. Viszont tételezzük fel, hogy mindez a rémképek, a lehetséges legrosszabb forgatókönyvek világa. Próbáljuk meg feltételezni, hogy mi volna ha . . . ha tényként vagy akár eltökélt törekvésként volna jog, szabadság, társadalmi önszervezési, helyreállítási folyamat, kötelesség a szó teljes értelmében. És ebben a szellemben folytatva: . . .

A politika a jogot nem használhatja az önkény eszközeként

Tehát fel sem merül, hogy a politikát ki lehetne iktatni jogi érveléssel – de fordítva sem lehet elmélkedni: a politika a jogot nem alakíthatja az önkény eszközévé, nem nevezheti ki a jog forrásává a tartalmatlan jogtechnikai lépéssort. Legkevésbé nem az alkotmányos jogot. A politika nem jogosult felszámolni sem az egyéni sem a közösségi személyes szuverenitás állapotát, lehetőségét, intézményi feltételeit. Az emberi történelem örök veszélye, hogy mi történik, ha a politika elfeledkezve hivatásáról, feladatánál gyengébbnek bizonyulva mégis engedi felszámolni, erodálódni az alanyiság minden struktúráját a korlátlan önkény előtt.

Mi tehát BÍRÓSÁGHOZ fordulunk, hogy mérlegelje a közgazdasági, jogi, politikai evidenciákra tekintettel, a földnek tőkekénti azonosítása oly mértékig ütközik mind a gazdasági, mind politikai és az ezeket szabályozó jogi „lehetőségeinkkel”, hagyományainkkal, fogalmi eszközeinkkel, az emberi józansággal és tisztességgel, hogy SEMMISSÉGÉT minden efféle fogalmi azonosításra támaszkodó jogszabálynak, szerződésnek meg kell állapítani, ki kell mondani és helyette józan megoldások keresését kell szorgalmazni.


A kérdés társadalmi (társadalmi önismereti) jelentősége

Úgy tanítják, hogy a mezőgazdaság részesedése a társadalom gazdasági teljesítményéből az évszázadok során 90 valahány %-ról töredék %-ra esett vissza, fontosságát először az ipar, majd a szolgáltatási szektor szorította vissza. Tehát amennyi a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya pld a többi gazdasági szektoréhoz képest, annyit kell rá figyelni, és az a legjobb, ha fél % alatti a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya, mert akkor hatékony a gazdaság, akkor modern a társadalom.

Ezzel az értelmezéssel szembe kell nézni, mint az ország fejlődését akadályozó szemléleti tévút egyik megnyilvánulásával. Vajon minél hosszabb az emberi élet annál kevesebbet ér a gyerek, mert %-osan csökken a gyerekek számaránya a társadalomban? Ne is folytassam, érthető a gondolati ficam veszélye.

Földről, a föld gazdasági és társadalmi jelentőségéről elmélkedve hogyan fogalmazhatunk a föld valóságos gazdasági, társadalmi szerepét illetően?

lényegét tekintve a történelem évszázadai, évezredei során a földön élés, a vidék, a mezőgazdaság alapfunkciói inkább kiegészültek ipari-szolgáltatási ágazattal, mint hogy felszívódtak volna, minthogy átadták volna helyüket, mint hogy leértékelődtek volna, iparral-szolgáltatással helyettesíthetővé váltak volna.

Ennek a szemléleti problémának (melléfogásnak) a lehetősége általános veszély a társadalmi jelenségekről való gondolkodásban, a társadalmi önreflexióban – aminek súlyok következményei, öntudati, önismereti zavarok lehetnek a következményei.

A jogfejlődésben is ismétlődő probléma az gondolkodási (filozófiai) alapállás általános változásának és egyes részkérdésekről alkotott felfogás módosulásának (pld új részkérdések megjelenésének) a megkülönböztetése.

A mechanikus reteszelésű aranyalapú pénz és a logikai reteszelésű hitelpénz közötti különbség egészen átfogó, alapvető jelentőségű, amely a pénzhasználat lehetséges funkcióit lényegileg rendezte át. Amíg, illetve aki ezzel nem szembesül, az képtelen a hitelpénz rendszerben a minimális eszközracionalitásra. Országok, földrészek sorsa múlhat a hitelpénzrendszernek az aranyalapú pénzhez mért különbségének felismerésén, a különbségeket tekintetbe vevő tudatos pénzhasználati kultúrán.

Hasonló elementáris félreértések vannak a föld társadalmi szerepének megítélésében, amivel közvetlenül foglalkozik keresetlevelünk.

Továbbá egyik nagy kérdéskör (föld illetve pénzhasználat szabályozása) sem fogalmazható meg a maga teljességében anélkül, hogy a társadalmi szabályozás alanyát és eszközrendszerét egymástól élesen megkülönböztessük, kiinduló szempontként. Ennek a kiinduló szempontnak a hivatkozáson túlmenő kifejtését azonban mellőztük, mert a föld és tőke kérdéskörében evidenciának tekintjük. Olyan bizonyítást nem igénylő evidenciának, amelyre a jelen keresetlevélben többször kitér az érvelésünk, de amely kérdés tehát végső soron nem tárgya jelen keresetlevélnek

Ezt a gondolatot (a föld szerepét egyéni és társadalmi életünkben) ennek a keresetlevélnek a keretében nem lehet részletesen kifejteni, de egy alapvető, sarkos kérdés, amely rávilágít arra, hogy saját, leegyszerűsített, valamely célból praktikusnak tűnő szemléleti megoldásaink mennyire bizonytalan, olykor helytelen következtetésekre tudnak okot adni más helyzetben, más irányból felmerült kérdésekre keresve a választ.

A föld jelentősége, szerepe az életünkben olyan kérdés, amelyet nem lehet eléggé körültekintően felmérni. Most pedig egy döntő fordulathoz érkeztünk társadalmunk, a magyarság életében. Egy tollvonással kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy klasszikus szóval élve legfeljebb földönfutókká lehetünk, de nem a föld körültekintő, gondos gazdáivá.


A föld és tőke termelési tényező fogalmának jelentése

Az előző fejezetben szóba került, hogy hamis az a szemlélet, amely a társadalom számára a földet a klasszikus mezőgazdasági munkát végzők arányával mérte az összes munkát végzők arányában. Ezt követően most vizsgáljuk meg szűkebb értelemben a földnek mint termelési tényezőnek az értelmezését.

Az egyetlen erőforrást, ami tényleg korlátos, a földet el akarják adni, a lábunk alól, termelési tényezőnek hazudva, holott lényegében nem csak az, hanem életfeltétel, amit az ENSZ egyezmény szerint SEMMILYEN JOGCÍMEN nem lehet elvonni a társadalomtól[13].

A sulykolt szemléleti elvárás, hogy a földet minden józansággal ütközően tekintsük tőkejószágnak, még termelési tényezőnek sem ismeri el a földet hagyományos fogalmaink szerint. Pedig ha csak termelési tényezőnek tekintjük a földet (és nem annál tágabban életünknek teret adó környezetként), akkor is szembeötlő a földet értelmezzük tőkeként követelés értelmetlen voltából következő semmissége – például egy bármilyen a felek szabad akaratából, joghatás céljából kötött szerződés keretében.

Tekintsük tehát a termelési tényezőként megkülönböztetett föld-munka-tőke termelési tényezők jelentésének táblázatát.

A klasszikus föld-munka-tőke termelési tényező hármas egymás közti különbsége[A]

a termelési tényező

kihez kötjük

a gazdagság forrása

 

föld

fiziokraták

az emberiség történetében nem csak a Biblában (Ószövetség), hanem adatolhatóan már sokkal korábban, Kínában visszatérően merült fel az alap gondolat, hogy a természeti környezet sem egyetlen személynek, sem egyetlen szervezetnek de még egyetlen nemzedéknek sem lehet a magántulajdona abban az értelemben, hogy azt korlátozás nélkül tulajdonolhatná --- előállíthatná, adhatná-vehetné, megsemmisíthetné, másoktól (főleg más nemzedékektől vagy egy nemzeti, társadalmi közösségtől) elvonhatná

a föld a fiziokrata eszmélés korában nem csak a termőföldet jelentette, hanem kifejezte a környezetet általában is (bányakincsek, víz, levegő, domborzat, éghajlat és egyéb adottságok) – amitől, lássuk be, ma sem igazán lehet igazán elválasztani

a merkantilista embertelenségek elleni felháborodás racionális eszközöket, modelleket kereső mozgalma, lényegében a modelljeit a gazdaság minél teljesebb halmazában igyekszik megfogalmazni a maga korában

A merkantilista embertelenségnek az a jelmondat adott alapot, hogy a társadalom gazdagságának a forrása az arany birtoklása, amelynek megszerzéséért az államnak minden megengedett (kereskedelem, önkény, háború) --- ebben a tekintetben a vagyonosabb arany-birtokosokat tulajdonképpen egyenlő félként kezelte a merkantilista állam – de az egyes emberek alanyisága, személyi léte nem tartozott érdeklődési körébe (legfeljebb a búcsúcédulák erejéig)

A fiziokrácia kialakulásának indítéka a merkantilizmus lelketlensége, embertelensége elleni tiltakozás volt, de kifejlesztett modellezési módszere kezdetben ennek az erkölcsileg védeni kívánt embernek a modellen belüli megjelenítésére, önreflexiójára nem volt elegendő.

munka

A Smith

az emberi munka általában, amely az ember erkölcsi tulajdonsága

A Smith főművéből nem szokták idézni, hogy szerinte a szegénység ellen úgy kell küzdeni, hogy lehetővé teszik számukra az értelmes munkát, önszervezést (és a banki tevékenységet ennek a szolgálatába, sőt kizárólag ennek a szolgálatába kell állítani, telepíteni) – egyebekben nyilvánvaló, hogy korlátlan tulajdonosként a tőke vagy tőkés nem rendelkezhet a munkaerő fölött --- mert számára a munka korlátozás nélkül nem tulajdonolható: nem előállítható, nem adható-vehető, nem megsemmisíthető. Mai szavakkal munkaszerződést kel kötnie a munka vállalóval, aki ha nem is egyenjogú, nem is cégtulajdonosi, de lényegében társa a termelési folyamatban.

Smith az etika professzora mellesleg, és egy kései fiziokrata, aki a gazdaság környezetet és embert is magába foglaló „egész halmazon” belül az emberi alkotó erőre hívja fel a figyelmet, az emberi alanyiságot teszi szóvá, jeleníti meg modelljében közvetlenül is (kiemelve az említés nélkül való erkölcsi evidenciából) ily módon árnyalva, kiegészítve a fiziokrata modell-törekvéseket

tőke

D Ricardo

a tőke általánosságban mint termelési tényező a lehető leghatékonyabban szervezett munka eredménye és potencialitása, amelynek tárgyi megnyilvánulása a tőkejószág, tipikusan a gép, épület, technológiai eljárás stb újra termelhető, kereslettől függően bővítetten előállítható, keresletfüggően fejleszthető, kizárólagosan a termelést szolgáló, tulajdonosa szándékától függően maradéktalanul felszámolható --- korlátozás nélkül tulajdonolható: előállítható, adható-vehető, megsemmisíthető

Ricardo szemléleti horizontja sokkal szűkebb, mint elődjéé, Smith-é. Ricardo a hatékonyság lázában, furcsa versenyszellemtől fűtve lényegében szakít a fiziokrata erkölcsiséggel. Nem érdekli már sem a környezet vagy termőföld, sem az ember mint erkölcsi lény.

Hangsúlyozza, hogy a hatékonyabb tőkés szervezésben emberiességi megfontolásoknak számára nincsen helye – tehát a fiziokrata erkölcsi alapállásról lemondott, már csak a gazdaság halmazának egy nagyon szűk része érdekli, csak a hatékonyság titka érdekli, csak annak modellezésére törekszik – ha ezt nem vesszük figyelembe (hogy az ő modelljei lényegesen szűkebbek mint a fiziokrata vagy A Smith féle szemléleti modell), akkor félre értjük, félre értelmezzük tevékenységét.

Meglepően közel áll merkantilista elődei erkölcsi felfogásához, csak ő nem az állam gyarapítását tekinti bármi áron az „alapvető közérdeknek”, hanem az ipari tőke gyarapítását piaci vagy bármilyen eszközzel.

Ezzel az erkölcsi kétességével együtt a komparatív előnyök tételét még úgy fogalmazta meg, hogy csak akkor működik, ha kizárjuk a tőkemozgást fejlettebb és fejletlenebb régiók közt (tehát az utódok féloldalasabbra formálták az ő szellemi hagyatékát, mint amilyen volt – beleértve a 80-as évek szamizdatában David Ricardo álnéven írogató Bokros Lajos rendszerváltási konjunktúra lovagig és társaiig)

A tőke szabad áramlása ügyben ha David Ricardo-t tekintjük, akkor ő ugyan egy erkölcstelenül felületes ember volt, de talán még evidencia volt számára, hogy az embertől végletesen a tőkét nem szabad elszakítani, mert értelmét veszíti

 

Ez a táblázat nem csak a három klasszikus termelési tényező időbeli egymásutániságát mutatja. Időben előrehaladva, araszolva csiga tempóban az európai gazdaságtörténelem során, de olyan három termelési tényező fogalmat tárgyal, amelyek alapvetőként rögzültek a közgazdasági gondolkodásban, amelyek

azaz ténylegesen alkalmasak működő gazdasági modellezés, fogalmi leírás, meghatározás eszközeként szolgálni.


A föld és a tőke fogalmának jelentése önmagában (mint a legtöbb emberi fogalom) nem egyértelmű, nem egysíkú, időben is módosuló - tehát ha a föld nem tőke kérdéssel kerülünk szembe, akkor érdemes a legjellemzőbb jelentés változatok áttekintése.

A föld fogalma kevésbé differenciálódott mint a tőke fogalma, mert a tőke fogalmába kapaszkodott az utóbbi majd két évszázad társadalom tudományi irodalma (szociológiában, közgazdaságban, de leginkább a politikai ideológiákban). Az itt következő elemzés nem lehet teljes semmilyen értelemben. A cél az, hogy annak a cáfolni igyekezett hamis tételnek a képtelenségét lehessen bemutatni, hogy „a földet tőkének lehet tekinteni”. Mert nem lehet. Ezen érvelésben tehát ki kell indulni abból a hipotetikus fogalmi kapcsolatból következő szükségből, hogy a föld = tőke definíció működése esetén mi következne a föld illetve a tőke természetét illetően? Mennyiben zárja ki a két fogalom értelmezési tartománya egymást az egyes értelmezés típusok esetében?

Nem lehet a tőke például a marxizáló szociológiai tőke fogalom, mert az önmagában nem lehet forgalomképes jószág. A legyen a föld szabad forgalmú tőkejószág követelés eleve egy forgalomképes tőkefogalmat tételez fel. Tehát a marxi tőke fogalom kizárva a föld és tőke közt egyenlőségjelet feltételező megállapítás értelmezhetőségéből. Mi van még?

A föld

A földet korunkban egyre kevésbé használják általában a természeti erőforrások szinonímájaként (a fiziokrata írásokban még egyértelmű volt, hogy szöveghelytől függött a szűkebb vagy tágabb értelmezés). Manapság tipikusan a termőföld (külterület) és az ingatlan, házhely (belterület) közti különbségtevésre áll rá a fülünk. A föld szót hallva, szemben a korábbi évszázadokkal, ma már kevésbé gondolunk tágabb értelemben a természeti környezetre. Azonban mint termelési tényezőnek a definíciója változatlanul egyértelmű, nincsen jobb fogalmi értelmezés helyette a közgazdaságban. És ha termelési tényezőként vizsgáljuk, és olyan tulajdonlási lehetőség mérlegeléséhez jutnánk, amiről az általunk vitatott föld lehessen tőkejószág követelés szól, akkor rögtön beleütközünk a föld általános létfeltétel voltába, az általános természeti környezetkénti értelmezésébe[14] – mert magántulajdon esetén mint árnyék borul a közösségtől elprivatizált, eltulajdonított magántulajdon volta a föld minden természeti környezet jellemzőjére is.

A tőke

A tőkét is mint kifejezést többféle értelemben használjuk, nem csak termelési tényezőként. Nézzük a leginkább használatosakat.

 

tőke fogalom fajtája

föld való vonatkoztatás lehetséges módja

mire érthető az uniós elvárás

1

termelési tényező

ez közvetlenül a földre vonatkozik, de a föld egyértelműen másik fajta termelési tényező, a kettőnek nincsen közös átfedése

a tőke egy kizárólagosan másik fogalom elnevezése

2

elkölthető, befektethető pénztőke

a földre mint naturáliára gondoltak az uniósok, a pénztőke szabad forgalmából semmi nem következne a földre

ha a föld szabad megvásárolhatóságára gondoltak, akkor értelmezésük kilóg a föld termelési tényezőkénti értelmezéséből, mert annak vannak saját jellemzői, amelyek a magántulajdoni szabad megvásárolhatósággal ütköznek

a pénzét mindenki ott akarhatja elkölteni, ahol akarja – ha az eladónak van eladási hajlandósága

3

tulajdonosának kalkulálható jövedelmet hoz

nem feltétlen jelenti piaci adásvétel tárgyát

a jövedelemforrások nagy része nem piaci áru, az ami piacon értékesíthető szűkebb halmaz mint aminek jövedelem forrás szerepe van, mint amit jövedelem forrásnak tekinthet valaki

4

gazdaságpolitika tőke fogalma

valamely egészen tág kezdeményezési, cselekvési, eredményességi potencialitást, lehetőséget jelent, nem értelmezhető adásvétel tárgyaként, nem értelmezhető a földre

egy fogorvosi praxis még csak-csak adható-vehető (már az is határeset), de egy politikusba vetett bizalom, elkötelezettség nem lehet reálisan a politikus által adható-vehető jószág mint tőkefogalom

5

az emberi tőke fogalma

akármennyire embertelen, földet biztosan nem jelent

ez viszont már lényegében nem tőke, mert az alany tulajdonosa lehet csak a tőkének, nem pedig a tulajdon tárgya, még kevésbé piacon kötelezően szabad forgalmú tőkejószág.

 

Tőke 1 – mint termelési tényező (tőkejószágok).

Időben a föld, majd a munka után keletkezett a megnevezése, definíciója. A holt munka, tehát a gépekbe, épületekbe kódolt, belevitt korábbi munkát jelenti, amely termelési tényezőként ismét hasznosítható.

A szokásos, „megkövült” felsorolás szerint, ahogy arról már szó volt, a termelési tényezők

-        a föld (azonosították először a fiziokraták korában),

-        a munka (azonosítását A. Smith korára vezetjük vissza),

-        a tőke (azonosítását D. Ricardo korára vezethetjük vissza, mint iparilag szervezett termelést, mint a strukturált, újra felhasznált, gépesített munkavégző képességet)

-        Ezentúl hosszan lehet sorolni az azóta felfedezett, azonosított, a szabályozásuk révén „artikulált” egyéb termelési tényezőket (pld hitelpénz).

Tőke 2 – mint elkölthető, befektethető pénztőke.

Értsd: bármely termelési tényezőt meg lehet vele vásárolni, akár a szűkebb fogalmazás szerinti földet (környezeti javakat a bányakincstől kezdődően), munkát (munkaerőt természetesen és nem rabszolgát), akár tőkejavakat (azaz bizarr elnevezéssel a holt munkát). A fogalom tehát a termelő kapacitás megvásárlására, költségeinek fedezésére alkalmas pénzmennyiséget jelenti. Tehát akár az összes, esetlegesen egymással egy konkrét termelési cél érdekében már szervesen összefonódott, kipróbáltan eredményes konkrét termelési tényező együttes megvásárolhatóságát, birtokba vehetőségét (amennyiben pénzért minden összetevője megvásárolható).

Tőke 3 – mint bármely jószág, amely tulajdonosának kalkulálható jövedelmet hoz.

Ez sokkal távolabb van a termelési tényezők hagyományos felsorolásától, vagy a befektethető, termelési tényezőre fordítható pénztőkétől – azoknak csak egy vonását jeleníti meg, nevezetesen a jövedelem forrás voltukat. Ez lehet kiváltság, akár csak fizetési ígéret, de lehet bármely termelő kapacitás is. A fogalom mindenféle jövedelem jogosultságot jelent, a termelő kapacitástól kezdődően akár a spekulációs várakozásokig, művészi (a hangszere és a zenei képessége a tőkéje valakinek) vagy akár rendszeres szerencsejátékos tevékenységig terjedően szélső esetben. Köznapi értelemben jövedelemforrás tehát, egyáltalán nem feltétlen termeléssel, esetenként még csak nem is gazdasági tevékenységgel kapcsolatosan merül fel (valaki számára egy járadék is lehet megélhetési tőke, jövedelem forrás).

Mindhárom eddigi tőke fogalom a gazdaságon belüli, de legalábbis egyedi pénzforgalommal kapcsolatos tőke-fogalom.

Tőke 4 – a gazdaságpolitika tőke fogalma.

Ez erkölcs és gazdasági struktúra kapcsolatát tartalmazó fogalmi rendszerben található, a gazdaságpolitikai cselekvés világába tartozik, a többihez hasonlatosan valamely egészen tág kezdeményezési, cselekvési, eredményességi potencialitást, lehetőséget jelentve. Főleg leíró jelleggel „használatos” a kialakult viszonyokat jellemezve, mint politikai tőke, társadalmi tőke.

Tőke 5 – az emberi tőke fogalma.

Végül említsünk meg egy szélső értelmezést (más szóval a fogalmakkal való felelőtlen játszadozás iskolapéldájaként): az emberi tőke fogalma. Nehéz szavakat találni ennek a tőkefogalomnak az eltévelyedettségére. Hol van már ez a talán jószándékú tőke-fogalom a fiziokraták erkölcsi kiállásától, A. Smith emberi munkát a gazdasági gondolkodás fókuszába helyező felfogásától? Talán Ricardo keveset morgott volna érte. Beruházás az emberi tőkébe? Marxot keveset emlegetem, mert akik rá hivatkoztak jól tovább torzították az ő meglátásait. De az emberi munkaerő újratermelése bár igen szemléletes, néha alig elkerülhető fogalmazás, tulajdonképpen mint állatorvosi ló mutatja az emberi társadalomról való gondolkodásunk elbizonytalanodását. Elfeledtük volna-e már, hogy az ember a gazdaság alanya, nem tárgya? Vagy csupán átmeneti jelenségről van szó. Annyira belemerültünk mindenféle részlet kidolgozásába, hogy ami evidens, ami működik, azzal nem törődünk, az kikerül a figyelmi horizontunkból? Valószínűleg ez a helyzet. Ahogy régi optikában a mélység élességet különös gonddal kellett beállítani, esetenként változtatni, úgy a társadalmi vizsgálódások horizontjai esetében is mindig oda kell figyelni, hogy éppen milyen részletre kerül sor, és az a totalitáshoz hogyan viszonyítható. Totalitás? Igen. Az egyén mint személyiség, mint végső alany (közgazdaságban a végső fogyasztó és végső tulajdonos) sosem tehető kívül a totalitáson. Nélkülük nincsen gondolkodás a társadalomról. Sem az egyéni személyek olyan közösségei nélkül, amelyek kvázi személyek, amelyek mint közösségek egyszeriek, megismételhetetlenek, értelmes emberi együttlétből adódóak, és valódi önkormányzatra alkalmasak. Ami ezektől az ontológiai alapoktól elszakad, az semmi a társadalmi gondolkodásban, az a csőd, az erózió, az értelmetlenség és érzelem nélküliség, az a pusztulás, az üres maradéka, árnyképe valami élő valódi emberi élet-lehetőségnek.

Emberi tőke.

Hogy az emberi képességekbe kell beruházni? Ezt jelentené az emberi tőkébe való beruházás? Ezzel csak jót teszünk az emberekkel a világpiacon? Akárhogy is nézzük, ez itt egy határpont. Beszéd imitáció, amely vissza üthet. Szögezzük le, értelmesen csak abból indulhatunk ki, hogy a tőke mint termelési tényező, mint ipari tőke, mint bármilyen kalkulálható jövedelemforrás, vagy mint a politikai tőke, amely a politikai cselekvési lehetőséget próbálja megjelölni, mindig a gazdaság alanyának, az embernek az eszköze, tulajdona, kalkulálható jövedelem forrása. Ennél a még oly jószándékú utolsó értelmezésnél (a felsorolásban 5-ös számú) fordul meg egyértelműen a szemlélet, itt válik nyíltan tárggyá, beruházási tényezővé az ember alany helyett, egy gazdasági szakkifejezéssel a humánus hatékonyságot, szakszerűséget imitálva. Kár érte. A tőke ugyanis mint potencialitás úgy vélem, hogy nem értelmezhető az emberi alanyiság nélkül. De egyik ember alanyiságával sem lehet a tőkének a másik ember a tárgya (mégoly biztosan kalkulálható jövedelem forrása akár a kitaníttatása révén sem).

Ember és termelési tényező

A több jelentésben használt „tőke” szó jelentés skálájának logikája van, ami a felsorolás alapján elég pontosan elemezhető.

Érdekes, hogy ami az ipari tőkét illeti, annak abszolút szabad forgalmáról, szabadságáról beszélni szabatosan csak úgy lehetne, ha előbb tisztáznánk, hogy David Ricardo komparativ előnyök tételéből mikor és miért került ki a tőkemozgás tagadása (a tétel érvényességi feltételeként). Azaz egyáltalán nem magától értetődő, hogy az ipari tőke és az ipari tőkét megvásárolni képes pénztőke szabad mozgása olyan axiomatikus alapérték, amihez még feltételeket sem lehet fogalmazni.

De amiképpen a munkástól nem lehet elrabolni a munkaerejét mint termelési tényezőt, tehát a munkaerőnek az emberrel magával szembeni szabad forgalmú tőkejószággá minősítése fogalmi képtelenség (mert ha úgy tetszik az embernek a munkaerejéhez fűződő tulajdonosi joga megbonthatatlan) – úgy a földnek mint termelési tényezőnek szabad forgalmú tőkejószággá minősítése a társadalmi közösséggel szemben legalább olyan fogalmi képtelenség (mert ha úgy tetszik, az ott élő társadalmi közösségnek a földhöz fűződő tulajdonosi joga szintén megbonthatatlan – mint az egyén viszonya a saját munkaerejéhez).

Különösen ha alkotmányos, önszervező társadalomról van szó (az alkotmány a nemzet államalkotó akarata értelmében, tehát egy önszerveződésre alkalmas, arra törekvő, az alkotmányos elveket tudatosító társadalomról van szó).

Pinocchió történetével példálózva persze lehet elképesztő álomvárosokat, játék-metropoliszokat építeni az emberek ámítására, de ez semmit sem változtat az elvi alapokon, az ember alanyiságán, felelős tulajdonosi mivoltán a tőkével szemben, egyéni tulajdonosi mivoltán a saját munkaerejével szemben és közösségi tulajdonosi mivoltán a földdel (környezettel) mint termelési tényezővel szemben.

Hogy a hódító mit tehet a meghódítottal szemben? Kardélre hányhatja, felnégyelheti, rabszolgának eladhatja. Egy valamit nem tehet meg, minderre nem mondhatja, hogy ő alkotmányos alapon viselkedik hódítóként. Ahogyan az alaptörvény nem alkotmány, úgy (ki kell mondani, pedig egyre nagyobb tabuvá kezd válni) semmilyen uniós elvárás, szerződés és más jogszabályi megoldás alkotmányként nem értelmezhető. Legfeljebb vizsgálható az uniós joganyag alkotmányossága.


A társadalompolitikai cselekvéshez szükséges a négyféle tőkefogalom világos megkülönböztetése, hogy egyértelmű eszmecserére kerülhessen sor olyanok között, akik a négyféle fogalom egyikét-másikát használják evidens értelmezésként műveltségüknél vagy érdeklődésüknél fogva. Együttműködésük esélyéhez a fogalmi különbséget át kell látni.

Esetünkben, a föld nem tőke kérdéskörben kiemelt, koncentrált jelentősége van a pontos szóhasználatnak.

És amint az elemzés mutatja, végső soron a földet a tőke semelyik értelmében nem lehet tőkének tekinteni – gazdaságilag tehát értelmezhetetlen az uniós tekintsük a földet szabad forgalmú tőkejószágnak elvárás úgy nemzetközi szerződési kitételként mint uniós jogszabály szerű formában.


A jogi eszközrendszer az ontológiai teljességhez mérten

A jog kifejezést mind a jogtudományban, mind a köznyelvben több értelemben használjuk, épp ezért sokféle jog meghatározással találkozhatunk.[15]

·         Egyfelől a jog jelentheti a jogszabályokat is, a tárgyi jogot (ius est norma agendi),

·         másfelől jelentheti a jogosultságot, az alanyi jogot, tehát azt, hogy bizonyos személynek cselekvési lehetősége van a tárgyi jog adta keretek között (ius est facultas agendi).[16]

Az alanyi jogot általában a tárgyi jog után említik a szakszövegek. Holott a jogrendszer kulcskérdése éppen az alanyiság, tehát hogy kinek van jogosultsága és kötelezettsége jogrendszert létrehozni és működtetni (akár hozzá igazodva).

A magyar alkotmány definíciója kimondja, hogy a nemzet államalkotó akarata az alkotmány, tehát a nemzetet jelöli meg alanyként. A megszálló, birodalmi, diktatórikus ihletettségű jogszemlélet nem mondja ki a nemzet, tehát az önszervező közösség jogszabály-rendszer létrehozó alanyi jogosultságát.

A jogrendszer egésze a nemzet mint alkotmányos alanyiságú közösség önszervezési eszköze (amelynek a nemzeti lét totalitására kell irányulnia, korszaktól és alkalomtól, problémák adta szükségtől függően).

A jogrendszeren belül tehát újabb kettősséget fogalmaz meg a tárgyi és alanyi jogra osztottság, miszerint a jogszabály hol foglalkozik a jogosult alany személyével (alanyi jog), hol pedig nem, mert csupán tárgyi összefüggéseket, mechanizált folyamatokat kíván szabályozni az alanyi személyek környezetében (építésügyi szabályok, szabványok) - a szabályozás által érintett személyek alanyiságának vizsgálata nélkül, illetve általánosabb szabályokon alapuló „szabványszerű figyelembevétellel”.

A tárgyi jogban tehát nem arról van szó, hogy ott a jogszabály alkotó alanyisága vagy a jogszabályokat figyelembe venni köteles személyek alanyisága nemlétezőnek van tekintve, hanem ennél szűkebb körű a jogszabály irányultsága, közvetlen értelmezési horizontja, a jogrendszer ontológiailag, funkcionálisan teljes halmazán belüli rész-modul volta.

Ha tehát alapvető kérdésekről van szó akár alkotmányosság szintű tárgyalásban akár alacsonyabb jogszabályi kérdésben, akkor kétség esetén mindig ki lehet tágítani a kört a szabályozásra jogosult alanyi személyeket is felölelő halmazig (a jog alkotás ontológiája), illetve azon személyekig, akiknek bármilyen felhatalmazás alapján az élet feltételeit befolyásolja a jogalkalmazás (a jog alkalmazás ontológiája). Ebbe bele érthető a szerződéskötés és követés is (amelynek adható a szerződés ontológiája elnevezés), de ennek részkérdésnek a kifejtése (feltárása) jelen érveléstől távolabbra vezetne.


a jogrendszer szabályozó mivolta, a szabályozás ontológiája


A jogrendszer ismert szakaszolása:

·         törvényhozás

·         jogalkalmazó gyakorlat (szerződéseket is bele értve)

·         bírói kontroll, helyesbítés

a semmisség mindhárom területen értelmezhető


a jogrendszer területei témakör szerint

·         alkotmányosság és természetjogi alapok (közösségek ontológiai létéből, életmegnyilvánulásából eredeztethető közösségi jogok és kötelességek)

·         államjog az alkotmányosságnak alávetett jogilag szabályozott állami lét szabályai

·         nemzetközi jog (nemzeti közösségek illetve államaik közti jog)

·         személyek ontológiai létéből (és mibenlétéből) eredeztethető szabadságjogok és kötelességek (polgári szabadságjogok és kötelességek)

·         polgári jog (szabad személyek közti ügyletek, viszonyok)

·         közigazgatási jog (hatóság működését és ügyfeleivel való viszonyát szabályozó jog)

·         büntetőjog (jogsérelmek és jogszabály sértések hatósági szankcionálása)

Ezen jogágak mindegyikének egy sorba állításával olyan közös értelmezési átfedés alakul ki a jog fogalmával kapcsolatosan, amely lényegeként a szabályozás technikát sejteti. A jogszabályozás alkotó és alkalmazó cselekvő alanyának kiléte nem egyformán van előtérben (a közigazgatási jogban kifejezetten háttérbe tud kerülni, ami önkényhez, visszásságokhoz tud vezetni). Az alkotmányosság, nemzetközi szerződések témakörei viszont mintha jobban kínálnák az alkotmányos alany, a nemzetközi szerződő alanyi közösség azonosításának lehetőségét, szükségességét.


A jogról szóló elméleti kérdések megpendítésével lejutottunk az egyik legfőbb problémához. Mi határozza meg egy jogszabály súlyát? Például ha jogszabályi hivatkozások egymással ütköznek. Elsőnek a jogszabályi hierarchia tűnik kézenfekvő szempontnak. Tehát hogy magasabb jogforrást képviselő jogszabály az erősebb. önkormányzati jogszabálynál erősebb az országos. Rendeletnél erősebb a törvény. Törvények közt kiemelkedik a sarkalatos, azok között is az alaptörvény.

És itt valami új mi nőség jelentkezik, amikor az alkotmányos elvárás, norma íratlanul is erősebb minden írott joganyagnál. Ez egy nagyon vitatott határterület, de egyáltalán nem csak a magyar jog sajátja.

A jogszabály ereje tartalmánál illetve jogi hierarchikus pozíciójánál fogva

Vizsgáljuk meg például az ENSZ és az Európai Unió jogszabályainak kapcsolatát, egymáshoz viszonyulását.

Az itt idézett ENSZ A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1976) megnevezett alapvető elvi, normákat (amelyek végső soron függetlenek minden jogi hierarchiától).

Ennek tehát az az értelme, hogy bizonyos egészen alapvető, lényegi esetekben nem a jogszabályt hozó szervezet hierarchikus, hatalmi pozíciója szerint alakul ki a jogszabályok egymásra hatása, a jogszabályok elvi rangsorolása, hanem azok gazdasági, szociális és kulturális tartalma, tartalmi ereje szerint.

Azaz a tartalom szerint mérlegelve bizonyos esetekben puszta szokás is felülírhat mindenféle jogszabályt, bárki legyen a jogszabály megalkotója, elfogadója, kihirdetője: II. RÉSZ 5. cikk (2) bekezdés – „A valamely országban törvény, egyezmény, rendelet vagy szokás[17] által elismert vagy annak alapján hatályban levő egyetlen alapvető emberi jog korlátozása vagy csorbítása sem engedhető meg azzal az ürüggyel, hogy az Egyezségokmány az ilyen jogokat nem vagy csak kisebb mértékben ismeri el.

Mi ez a mindenek felettien fontos tétel, amihez az ENSZ 1976-os egyezségokmánya ezt a megjegyzést fűzte?

Az Egyezségokmányban részes államok

tekintetbe vették, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányában meghirdetett elveknek megfelelően az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja;

felismerik azt, hogy ezek a jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek;

felismerték, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megfelelően a félelemtől és a nélkülözéstől mentes szabad emberi lények eszménye csak akkor valósítható meg, ha olyan feltételeket hoznak létre, amelyek révén mindenki élvezheti gazdasági, szociális és kulturális jogait, úgyszintén polgári és politikai jogait is;

tekintetbe vették az államoknak az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányából folyó kötelezettségét az emberi jogok és szabadságok egyetemes tiszteletben tartásának előmozdítására;

figyelembe vették, hogy az egyénnek kötelességi vannak más egyének és a közösség iránt, amelyhez tarozik, és törekedni köteles az Egyezségokmányban elismert jogok előmozdítására és tiszteletben tartására, és ezért

megállapodtak az alábbi cikkekben:

I. RÉSZ

(1) Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.

(2) Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttmûködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek a tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.

(3) Az Egyezségokmányban részes államok, ideértve azokat is, amelyek önkormányzattal nem rendelkező, illetőleg gyámsági területek igazgatásáért felelősek, előmozdítják a népek önrendelkezési jogának megvalósítását, s ezt a jogot az Egyesült Nemzetek Alapokmányának rendelkezéseivel összhangban tiszteletben tartják.

II. RÉSZ

2. cikk

(1) Az Egyezségokmányban részes valamennyi állam kötelezi magát arra, hogy - különösen gazdasági és technikai téren - mind saját erejéből, mind pedig a nemzetközi segítségnyújtás és együttmûködés útján a rendelkezésre álló valamennyi erőforrás igénybevételével, minden megfelelő eszközzel, ideértve különösen a jogszabályi intézkedéseket, fokozatosan biztosítja az Egyezségokmányban elismert jogok teljes gyakorlását.

(2) Az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy biztosítják az Egyezségokmányban rögzített jogoknak fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi származásra, vagyoni helyzetre, születésre, vagy minden egyéb helyzetre tekintet nélkül való gyakorlását.

(3) A fejlődő országok, kellő figyelemmel az emberi jogokra és saját nemzetgazdaságukra, maguk határozhatják meg, hogy milyen mértékben biztosítják az Egyezségokmányban elismert gazdasági jogokat azok számára, akik nem állampolgáraik.

3. cikk

Az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy az Egyezségokmányban meghatározott gazdasági, szociális és kulturális jogok gyakorlását a férfiak és a nők számára az egyenjogúság alapján biztosítják.

4. cikk

Az Egyezségokmányban részes államok elismerik, hogy az állam által az Egyezségokmánnyal összhangban biztosított jogok gyakorlása során az állam e jogokat csak olyan korlátozásoknak vetheti alá, amelyeket - e jogok természetével összeegyeztethető mértékben és kizárólag a demokratikus társadalom általános jólétének előmozdítása céljából - a törvény határoz meg.

5. cikk

(1) Az Egyezségokmány egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az jogot adna bármely államnak, csoportnak vagy személynek olyan tevékenység kifejtésére, vagy olyan cselekedetre, amely az Egyezségokmányban elismert jogok és szabadságok bármelyikének megsemmisítésére vagy azoknak az Egyezségokmányban meghatározottnál nagyobb mértékben való korlátozására irányul.

(2) A valamely országban törvény, egyezmény, rendelet vagy szokás által elismert vagy annak alapján hatályban levő egyetlen alapvető emberi jog korlátozása vagy csorbítása sem engedhető meg azzal az ürüggyel, hogy az Egyezségokmány az ilyen jogokat nem vagy csak kisebb mértékben ismeri el.

A szokásjog ereje példa a tartalmánál fogva erős jogra

A szokás által elismert jog korlátozhatatlansága számunkra igen fontos kérdés. Nem azért mert az ENSZ egyik legfontosabb egyezség okmányában szerepel, hanem azért, mert éppen ebben a fogalmazásban a magyar alkotmányos, jogi gondolkodási hagyomány egyik kulcsfogalma. És meggyőződésem szerint tévesen. Mert számomra igen fontos, hogy ama szokásjog nem attól volt erős funkciója szerint, hogy régen is úgy csinálták, mert rossz szokások, cselekvési minták mindig is voltak a történelemben, amit a vendetta mintájára inkább felejteni kellett, semmint fenntartani. Ez az ENSZ egyezményi szöveghely jól mutatja, hogy akkor figyelemre méltó a szokásjog, ha olyan a tartalma, hogy a tartalmánál fogva válik, marad, válhat, maradhat erősebb minden régen vagy a jövőben felépített bármennyire hatalmas jogi, hatalmi hierarchia csúcsánál.

Lehet válogatni a szavakban, hogy isteni jognak vagy éppen természetjognak nevezzük. De a lényeg, hogy megkérdőjelezhetetlen jogelvi tartalmánál fogva lehet erősebb minden joghierarchiai építménynél. Az ENSZ itt hivatkozott egyezménye sem csupán formai okból írja felül az uniós jogi formulákba burkolt bármilyen önkény-diktátumot (ha lehet így nevezni az eleve semmis kikötések erőltetését). Az egy külön érdekesség, hogy nem egy öreg indián, sem egy száz évvel ezelőtti magyar pásztor nótafa mondott ilyesmiket, hanem az 1976-os ENSZ egyezmény. De az erejét nem a világszervezet adja, hanem tartalma.


Az uniós jog elsőbbségét igazolni kívánó jogi érveléstechnika

II. AZ UNIÓS JOG ÜTKÖZÉSE A NEMZETKÖZI JOGGAL A TAGÁLLAMNAK

A TERÜLETÉRE IRÁNYULÓ VESZÉLYES HULLADÉK-SZÁLLÍTÁSSAL

SZEMBENI VÉDEKEZÉSÉNÉL

 

Vegyünk elő ismét egy részletet dr Tanka Endre hivatkozott tanulmányából, ezúttal „Az irányadó jogalapot e tárgyban – az RSZ 56–57. cikkeit értelmezve – részben az Európai Bizottság irány mutatása, részben, pedig, az Európai Közösségek Bíróságának precedens döntése tartalmazza. kezdetű lábjegyzetéből – ahhoz fűzve közbeszúrt megjegyzéseket. Talányos szövegezésben Tanka Endre tanulmányának címére utalva mondhatnánk, hogy a kelet-európai országokra kényszerített föld=tőke előírás nem más mint gondolati szennyezés határon való átkényszerítése – visszaélve a Közép-európai országok béke- és nyugalomvágyával. De nézzük a szöveg részleteket.

a TE tanulmányból idézett szövegrész

a hozzáfűzött megjegyzés - FÁ

… A fenti tartalmú „tőkeszabadság” egyik, lényeges jogi biztosítékát az RSZ 57. cikk (2) bekezdése tartalmazza. Ez vétójogot ad a „tőkeszabadságnak” 

egészen pontosan a tőkeszabadságnak nem lehet vétójoga közvetlen értelemben, mert vétőjoga csak a jog alanyának, egyéni vagy közösségi személynek lehet - alkotmányos súlyú kérdésekben pedig tudomásul kell venni, hogy a jogi személy és a természetes személy két külön kategóriával kezelhető, hiszen a természetes személy és annak élő, természetes közösségei az alany, a jogi személy pedig az eszköz az alanyok kezében. A természetes személy egyének és közösségek lehetnek tulajdonosai a jogi személynek és nem fordítva. Érthetetlen a jogi személyeknek „biztosítandó”, a természetes személyekkel szembeni vétójog indoklása

arra az esetre, ha – a tőkeérdekek szempontjából, tehát a tőketulajdonos megítélése szerint – a közösségi jog bármely megváltoztatása visszalépést jelent(het) a tőkemozgás szabadságának már elért biztosításához képest.  

Az úgymond tőketulajdonosoknak ez az egészen meglepő, önkényre való kodifikált előjoga gondolom a hajdani merkantilistáknak is hihetetlen kiváltságnak tűnne. Ha David Ricardóra hivatkoznak, akkor az téves, amint már szóba került a tőke termelési tényező táblázatban, másrészt az ember ellen fordított tőke, az emberi státuszt nem tisztelő tőke bármilyen követelése semmis, hiszen a tőkének mint szervezési eszköznek nem lehet elsőbbsége az élő személlyel vagy azok közösségével szemben.

Ha tehát a jövőbeli jogalkotás – a hatályos rendezéshez képest – a szabad tőkemozgást bármely szempontból hátrányosan érintené, úgy a vétójog lefogja a jogalkotó kezét: a nolite me tangere nemzetközi jogi alapelv analógiájára a tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást.  

Ez megint egy tartalmi korlátozásnak tűnik a jogszabályi, hatalmi hierarchiával szemben, azaz jogon kívüli szempontként jelentkezik (de sajátosan éppen a természetjogi megfontolással ellentétes irányból). Az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1976) II. RÉSZ 5. cikk 1,2 bekezdése is értelmezhető jogon kívüli elvnek, de éppen a természetes személy létjogának irányából.

Tehát ennek a kérdésnek az eldöntése nem hatalmi vagy jogrendszeri hierarchia kérdése, hanem tartalmi dilemma.

Az RSZ rendelkezése szerint ui. „egyhangúság kell az e bekezdés szerinti olyan intézkedésekhez, amelyek visszalépést jelentenek a közösségi jogban a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgás liberalizációja tekintetében. (57. cikk /2/)

Ez egy képtelenség. Másutt szabad tőkemozgásért száll síkra a piaci versengésért, itt pedig a környezetvédelmi szabályokkal lefékezett belső termelésnek kellene helyt állnia az ilyen elvárásoktól mentes harmadik országokból érkező beszállítókkal szemben.

Ilyen jogon kívüli megállapításokból áll az unió jogi erőszakossága?

 

a tőkeszabadság vívmánya a legkevésbé sem korlátozódik a közösségi jogra. Ellenkezőleg: a WTO diktátuma alapján, a nemzetközi jognak is mind inkább központi vezérlőműve a „négy szabadság”, ami a tőke szabad áramlásának nemzetközi kiváltságokat szavatol.[18]


„A tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást…”[19]

Ez az unió. Ha nem tudná valaki.

Van-e bármifajta ésszel felfogható közérdek ezen törekvés mellett? Talán. Illetve. Ilyen kizárólagosan, bután önmagában, embertelenül semmiképpen sem.

Ami szóba jöhet, hogy a gazdasági szerveződés egyik normájaként lehessen emlegetni, mint eszközracionalitást. De sosem az emberi alanyiságot felülíró butaságként.

A túloldalról ugyanis az emberi jogokat kívánni önmagában, az a harmadik világ, főleg Afrika tragédiája. Mit tudnának kezdeni a jogokkal a maguk alanyisága, a maguk önszervezésre képes személyisége nélkül? Semmit. Tehát a skolasztikus és még sokkal régebbi bölcsességre volna szükség. A skolasztikusok hittek és józanul belátták, a hitet és a tudást össze kell tudni illeszteni. Sőt. Államélet terén a tudást, erkölcsöt és hatalmat tartották összeillesztendőnek, de sohasem valamelyik tényező önkényes túlsúlyával.

Most a tőkeérdeket mint szervezési módszert kell tudni felismerni, használatba venni az erkölcsi értékek érvényesítése mellett. Új feladat, amit el kell végezni.


Az öntőkésedés a képességek mértékében: joga/kötelessége egy országnak, bárki egyénnek[20]

Tanka Endre tanulmányát olvasva és minden bizonnyal más idevágó tanulmányokat olvasva is felmerülhet az emberben, hogy az uniós jogrendszerben tulajdonképpen a tőke elvű[21] gazdaság szervezés elsőbbségének talán egyoldalúan túlhangsúlyozott közérdekével van dolgunk, az egyéni és közösségi személyek eredendő alanyiságának szempontjait (közérdekét vagy éppen ennél erősebben a jognak értelmet adó alapvető tényét) erőteljesen mellőzve. A tőke elvű gazdaság szervezés előnyei kétségkívül ismeretesek a hatékonyságot tekintve, mint az egyének és közösségek gazdasági önszervezésének hatékony módja. Külön kérdés, hogy a Föld golyó természeti állapota mennyi ideig lesz képes még elviselni ennek a hajszolt ütemű gazdaságszervezési módszernek a különösebb fékek, kontrollok nélküli „zabolátlan” további kiterjedését.[22]

Azonban esetünkben arról van szó, hogy kinek az érdekében hivatkoznak a tőke elvű gazdaság szervezésnek a közérdekből való „fékezhetetlenségére”, jogalkotási vétójára mint alapelvre? Mivel a tőke egy eszköz, a tőke elvű gazdaságszervezési módszer, potenciál is eszköz, ezért a valódi kérdés inkább úgy hangzik, hogy kinek van joga önszervezésében, illetve gazdasági tevékenységében tőke-elvű módszerekkel és annak társadalmilag biztosított előnyeivel élni – akár mások alanyi lét-érdekei ellenére is. Lehet-e bárkinek is – jogilag elismerten - a tőkeérdek, pontosabban a tőke elvű gazdaság szervezés érdekének álcája mögül minden józan megítélés szerint is „gazdasági tőkeérdeknek nevezett”, de valójában gazdaságon kívüli erőt, hatalmi igényt érvényesíteni?

Az úgymond „földet értelmezzük szabad forgalmú tőkejószágként” követelők Magyarországtól, a magyarságtól maximálisan elvitatni kívánják a mondjuk úgy, hogy az öntőkésedés, azaz a tőke tulajdonlási szerepkör kibontakozásának lehetőségét. Tehát trükkös politikai manőverről, részérdek érvényesítésről van szó valójában. Azaz végső soron jogilag üldözendő tevékenységről, megtévesztésről, csalásról. Amivel szemben tömegméretekben és hosszú távon csak akkor lehet felvenni a kesztyűt, ha a talán túlzott egyszerűsége miatt rossznak tekinthető „öntőkésedés”, helyesebben a tőke elvű önszervezés terhét, nehézségeit, buktatóit a társadalom meghatározó hányada (minél nagyobb hányada) vállalja. Akkor lehet felvenni a kesztyűt, ha a társadalompolitika tudatosan igyekszik az egyéni és közösségi öntőkésedés (pontosabban a tőke elvű önszervezés) kulturális, intézményi feltételeit megteremteni, támogatni.

Érzéki csalódás rabja az ország

Azt is lehet mondani tehát, hogy érzéki csalódás rabja az ország, nem találja helyét a társadalmi intézményekhez való viszonyulásban. [23] Önmagában sem a tőke sem más közgazdasági kategória emlegetése, semmiféle embertől elszakított elv abszolutizálása nem segít az országon. Az embereket és az általuk alkotott országot kellene jobb helyzetbe hozni. Ha mégis fontos közgazdasági kategóriákat kellene hangsúlyozni, akkor például az öntőkésítés (a tőke elvű gazdasági önszervezési törekvés) fontos kategória lenne. A rendszerváltást eddig túlélt emberek és az ország öntőkésítése!?[24]


Tisztelt Bíróság! Kérem tehát annak kimondását,

hogy a földet minden tudományos, erkölcsi és politikai racionalitással szemben erőszakosan tőkének nyilvánítani kívánó törekvéseknek köszönhető jogszabályok, szerződések semmisnek tekintendők.


Végszó a keresetlevél érdekeltjeihez a bíróságról

Alapvető kérdésben fogalmazódott ez a keresetlevél. Annyira alapvető kérdésben, hogy felmerül a bíróság mint társadalmi intézmény funkciójának kérdése. Milyen fórum a bíróság, minek az eszköze?

  1. A bíróság önmagában az államhatalom eszköze, a végrehajtás kontrollja a törvényalkotó állam akaratának tőlünk és bármilyen államtól független igazságtól függetlenül?
  2. avagy a bírósági működésnek vannak olyan funkcionális jellemzői, amelyektől függően a bíróság alkalmassága józan ésszel mérlegelhető?

A kérdés nem a világ minden részén és nem a történelem minden korában tűnne egyformán abszurdnak, önkényesnek, egy keresetlevél fogalmazásában illetéktelennek. Mi teszi a bíróságot illetékessé a jelen előterjesztés megítélésében?

Szélső, ontológiailag ősi, az elvileg feltételezhető, a társadalmi differenciálódás előtti, a lehetőségeiben a teljességben gondolkodó abszolút mérce szerint nem kell intézményesültség ahhoz, hogy ilyen kérdéseket fel lehessen tenni. A helyes válaszok megtalálásában az egyéni válaszkeresésre miért ne bízhassuk magunkat, melynek eredményeként a helyes válaszokat alázattal fogják elfogadni közösségi szinten is, a helyteleneket pedig majd el fogják vetni azok is, akik esetleg azokat kezdeményezték nem megfelelő felkészültséggel?

Már csak az idő sem elegendő erre, amit egyenként az élettől kapunk. Nem ezer éveket élünk, és nem is vagyunk mindannyian a szellemi és lelki adottságokkal oly mértékben áldottak, hogy akár ezer év után is a helyes válaszokat megtalálni képesek lennénk mind - egymás tanácsaira nem szorulván, egymás egyéni válaszait korlátlanul tisztelve – a társadalmi egész kockáztatása nélkül.

Kétségtelen, véges létünk nagyon kevés a tökéletes válaszok megkísértésére. De mégis mik a jellemzői e kurta módon véges, és szembeszökően mind lelkileg mind észben esendő, véges valóságunkban az együttműködésünk által jó esetben bizalmunkkal felruházott intézményeknek, adott esetben bíróságainknak – hogy az ő válaszaikra támaszkodhassunk (amikre azt mondhatjuk, hogy alávetjük magunkat ítéletüknek mind egyéni mind társadalmi létünket ezen ítéletek következményeire bízva)? Csak a nyers erőszak? Vagy a hatalmi erőn kívül némi bölcsesség, erkölcsi tekintély tisztelete az intézmények részéről is?

A valóság nyilván a végletek között lehet életképes. Korlátlanul nem bízhatunk intézményeinkben, de olyan önteltek sem lehetünk, hogy magunk esendőségét figyelmen kívül hagyva kétség nélküli biztonsággal akarjunk saját megérzéseinkre támaszkodni, hivatkozni – egyenként mind újra pörgetni próbálva az emberi erkölcsi, szellemi, érzelmi evolúciót, történelmet miegymást saját kurta egyéni létünk során.

Mi lehet hát a megoldás? Hogyan törekedhetünk mindig a társadalomnak olyan személyi létű egyéni tagjai, közösség-alkotói lenni, akik a mozgósító álmokat és a kétséget sosem adják fel, és nem is játszák ki egymás ellen végletesen? Tudjuk, hogy meg kell érintenünk az abszolútum határ felületét (fogalmainkban a végtelen, tökéletes, téren és időn fölül álló) - és mégis a véges, esendő valóság cselekvő alanyaiként kell leélnünk életünket.

Ha nincsen olyan bíróság, mely az alapvető kérdéseket mérlegelni tudná, és szellemi vagy erkölcsi ereje egynek sem volna lényegi kérdésekben a semmisséget megállapítani jogszabályok és szerződések körére, akkor… - nos akkor bíróságként kell magát próbára tennie minden tűnődő kamasznak, meglett felnőttnek, agg betegnek, minden délutáni teatársaságnak, tudományos, erkölcsi, hatalmi csoportosulásnak. Mert ez a kultúránk része, mert ez a kultúránk talapzata, csak ez elehet kultúránk őssejt-szerű megújulási képessége. Ebből tud felépülni időről időre nagyszerű ám elhasználódás, túlzott igénybevétel, elégtelen gondozás miatt Bábelt tornyaként romba dőlő minden korszak után az emberiség.

Ha van olyan bíróság, amely tud mérlegelni olyan kérdéseket, mint amilyeneket józan ítélőképességet és tiszta szívet feltételezve ezen keresetlevélben is feltenni kívánunk, akkor azt a bíróságot meg kell becsülni, ítéletére, elemzésére oda kell figyelni mint szomjas sivatagnak, növényzetnek, oázisnak az esőre.

Nem kívánom tehát a bíróságot sem előzetesen minősíteni, sem zsarolni sem semmiféle nyomást reá gyakorolni. Arra viszont kitérhetek a keresetlevél befejezésében, hogy nem tekintem a bíróságot kizárólagosan illetékesnek – abban az értelemben, hogy nem a bíróságtól függ a kérdés és a rá adható válasz léte. A bíróság egy lehetőség, hogy az államigazgatás, az alkotmányos állam, a társadalom alkotmányos elvárása szerinti államélet intézményében megnyilvánulhasson.

A kérdés azonban tőle függetlenül adott és jellemzője, sajátja az emberi egyéni és társadalmi létnek.

Rideg élettelen struktúraként minket körülvevő intézményi paravánok közt is élhetünk, próbálhatunk élni, amely intézményeket elneveztek valamilyen homályos elv szerint, leginkább szemléltetésként, de működő képességüket senki sem veszi komolyan.

Vagy élhetünk valós működésre alkalmas, szervesen építkező, a funkció szerint számonkérhető, értelmezhető, értelmesen használatba vehető és félre tehető intézmények, és felújítható és szükség szerint megújítható fogalmak, és más eszközök világában is – emberként, személyes létét kibontakoztatni igyekvő alanyként, a személyes lét kiteljesedését központi kérdésnek tekintő, központi kérdésként megélő közösségben, közösségként is.

Függelék – a végjegyzetet követően [B]

Végjegyzet: a termelési tényezők fejlődéséről tágabb táblázatos vázlat


 

[1] A keresetlevél felépítéséhez és indoklásának, érvelésének megfogalmazásához a tulajdonképpeni (a föld nem tőke) tárgykörön túli kérdésekben is vázolni kellett vélelmezett összefüggéseket. Nem kimerítő jogelméleti gazdaságelméleti vélemény kifejtéséről van szó, hanem a keresetlevél egyértelműségét erősítő (fogalmi összefüggéseket feltáró) törekvésről. A keresetlevél ugyanis nem szokványos, mindennapi kérdést vet fel, tehát a gyakorlat a fogalmak, összefüggések értelmezésében nem kiforrott, illetve nem rutinos. Legalábbis a keresetlevél fogalmazása idején még ezt tapasztaltam, amit fontos leszögezni.

[2] A föld nem tőke tétel bizonyíthatóságát, levezethetőségét régóta állítom. Ez a kérdéskör az Alkotmányossági Műhely és Fórum munkálatai során a 90-es évek végén, a 2000-es évek során sokszor került előtérbe, mint általánosságban elfogadott, a klasszikus alkotmányos szemléletnek megfelelő evidencia, amelynek azonban a modern fogalmakkal való levezethetőségében kevesen hittek – furcsa módon az aktuálpolitikai fenntartások fogták meg legtöbbek kezét, gondolatait abban, hogy a végére járjanak a maguk eszközeivel, meglátásaival. Azt remélem, hogy ez a keresetlevél ugyan egyelőre inkább egy vitairathoz szolgál irodalmi, stílusbeli megoldásnak, előbb utóbb felhívássá változhat a földpolitika formálóihoz, vagy éppen végső soron egy konkrét, beadásra kerülő keresetlevélhez, kérelemhez, panaszhoz, normakontrollhoz vagy egyéb alkalmas bírósági megkereséshez fog vezetni.

[3] Az Alkotmánybíróságról szóló törvényt olvasva elvileg az alkotmánybíróság is lehetne e keresetlevél elbírálásának intézménye.

2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról – kiemelés a II. fejezetből, Az Alkotmánybíróság feladat- és hatáskörébe tartozó eljárások és jogkövetkezmények cím alatt

7. Az Alaptörvénnyel való összhang utólagos vizsgálata (utólagos normakontroll eljárás)

24. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontja alapján felülvizsgálja a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját.

(2) Az Alkotmánybíróság a jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját az alapvető jogok biztosának határozott kérelmet tartalmazó indítványa alapján akkor vizsgálja, ha az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint a jogszabály alaptörvény-ellenessége fennáll.

9. Az alkotmányjogi panasz

26. § (1) Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja alapján alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulhat az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán

a) az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és

b) jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően, az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető, ha

a) az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és

b) nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette.

10. A nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata

32. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontja alapján a jogszabályok vizsgálatát az indítványozók kezdeményezésére, illetve bármely eljárása során hivatalból végzi.

(2) Az eljárást az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kormány, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, valamint az alapvető jogok biztosa indítványozhatja. A bíró - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek nemzetközi szerződésbe ütközését észleli.

16. Az Alaptörvény értelmezése

38. § (1) Az Országgyűlés vagy annak állandó bizottsága, a köztársasági elnök, illetve a Kormány indítványára az Alkotmánybíróság az Alaptörvény rendelkezését konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben értelmezi, ha az értelmezés közvetlenül levezethető az Alaptörvényből.

 

Az alkotmánybíróság mint az alaptörvényhez kötött bíróság az alaptörvény P cikkére is támaszkodni tud, habár a jelen keresetlevél ennél tágabb hivatkozási kört használ: ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1976), lásd későbbi kifejtésben.

Az alaptörvény P) cikk első bekezdése: „A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.”

[4] iura novit curia, vagyis a bíróság hivatalból ismeri a jogot.

[5] Ld. pl. a megkülönböztetés tilalmát a C–117–76. és C–16–77. sz. egyesített ügyekben, /1977/ ECR I–1753, 7. pont.

[6] Nem lényegtelen, hogy a földnek – a sokcélú rendeltetésétől függetlenül, egységesen – tőkévé minősítését a közgazdaságtan a klasszikus elmélet „megerőszakolásának” tartja. Az emberi munkával nem előállítható, újra nem termelhető, korlátozott mértékű természeti elem – mint szűkös közgazdasági jószág – birtoklása természetes monopóliumot jelenít meg, ezért fogalmi képtelenség azt tőkeként értelmezni és így kezelni. A Csatlakozási Szerződéssel hazánkra kényszerített politikai diktátum pedig, pusztán jogi szempontból is, abszurd: ez az egységes földpiacon „kettős mércét”, kettős államjogi státust intézményesít. Az államterületet alkotó föld ui. a Tizenötöknél az EU által „sérthetetlen tulajdoni rend” (RSZ 295. cikk), ahol a földtu­lajdoni viszonyokban a közösségi jog csak a nemzeti elbánást igényelheti az uniós illetőségű külföldiek számára. Nálunk, viszont a föld a „szabad tőkemozgás” (tehát a nemzetek feletti tőkeszerveződés) prédája, mert a jog nemzetközi kiváltságot, a legnagyobb kedvezmény megadását követeli az államtól (nemcsak az uniós illetőségű, hanem) bármely tőketulajdonos javára. E miatt az állam a saját területét alkotó föld tulajdonát és használatát nem szabályozhatja saját állampolgárai közérdekében. (RSZ 56. cikk)

[7] Részletesen ld. Tanka E.: Az értékalapú földpolitika intézményi érvényesítése. In: Magyar nemzetstratégia. Püski Kiadó. 2008. Karácsony, 393–433. és 419–423. p.)

[8] A népirtás, genocídium fogalmáról - az 1955. évi 16. törvényerejű rendelet a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában 1948. évi december 9. napján kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről II. Cikk szerint: „A jelen Egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:

a) a csoport tagjainak megölése;

b) csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;

c) a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerőszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;

d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;

e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele.”

[9] Az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1976)

[10] A jelen keresetlevél központi érvelési anyaga, amit további részek fejtenek ki részletesen

[11] KOROM Agoston: Foldvedelem az europai jog keretein belul. = Nemzeti Érdek. 2010 [2011]/16. 1–5.;

KOROM Agoston: A hatakony allam az Europai Unio keretei kozott, kulonos tekintettel az europai jog rendszertani hianyossagaira. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [http:// propublicobono.hu]. 2011/1. 1–18.

KOROM Agoston: A foldpiacra vonatkozo kettős jogalap tetelenek biralata. = Magyar Jog. 2011/3. 152–159.

http://ktk.uni-nke.hu/srv/www/karok/ktk/downloads/kutatasok_es_kapcsolatok/kari_tudomanyos_
publikaciok/kari_publikacio_2011.pdf

[12] https://docs.google.com/file/d/0B2eX2yV7Hp4dSzU4cXFnRTBUeXliNHNhXzRNaUdzZw/edit?pli=1

Dr Tanka Endre 10 pontja a földről széles körben ismert törekvést jelent a jelenleg hivatalosnak tekintett fogalmi-politikai keretek között felépíteni a Magyar földpolitikát a Magyar társadalom számára. Ami az előnye, az a korlátja egyben. Egy rendszerváltás során véletlenszerű erózióban formálódott, belsőleg következetlen, ellentmondásos fogalmi rendszer és hatalmi esetlegességektől függő szempontok alapján nem lehet valóban működőképes, strukturálisan jól megformált föld-állapotokat megalapozni. Tehát ha végképp nincsen változás, akkor esetleg lehet Tanka professzor javaslataira építeni, ha viszont bekövetkezik a felismerés hogy lényegi változásra lenne szükség, akkor semmiféle támpontot nem tud kínálni.

Márpedig a strukturálisan kötött, jól megformált keretek tudhatják tartósan a magyar föld politikának (a magyar föld-viszonyoknak) megnyugtató útra terelni. Amint azt egyébként ezer éven át tehette a magyar alkotmányos tudat a maga alkotmányos tudati konstrukciójával. Az Aranybulla Nagy Lajos által betoldott része a föld forgalomképtelenségéről olyan maradandó szemléleti érték, amelyre máig kell keresnünk a támaszkodás módját. Az idős Széchenyi kevéssé ismert módon megállapította, hogy korábbi javaslataival ellentétben alapvető hiba volt az ősiség teljes feloldása. Helyette a nemzetségektől elvont ősiségnek a nemzethez, az ország egészéhez, a koronához kötését kellett volna tenni. Amint az kihaló nemzetségek esetében, a lefelé fordított címerű családoknál korábban történt senki által nem kifogásoltan – hogy a föld birtok visszaszállt a koronára.

A koronára (tehát a korona fogalma alatt értett nemzetre) visszaszálló föld ideája nem kerülhető meg. Azzal a megszorítással, hogy mivel jelenleg a korona fennhatósága nincsen elfogadva, nem működik, kiváltképpen nem a Kárpát medencében együtt élő nemzetek közötti viszonylatban, ezért a magyarságnak saját maga eszközeivel, legalább saját maga nemzeti hatókörében kell az elvet érvényre juttatnia.

[13] A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1976) http://www.menszt.hu/magyar/emberi.htm ; http://www.menszt.hu/informaciok/emberi_jogok/egyezsegokmany_i

[14] A föld általános természeti környezet - biodiverzitás, rekreáció, ökológiai körfolyamat-fázis --- a különféle funkciók miatt már most sem értelmezhető a magántulajdon teljesen (a tulajdonosi szerepkört korlátozó listák miatt), amit figyelembe véve, főleg a nyugati jogszemlélet miatt nem érdemes tulajdonként kezelni (korlátozások: felszín alatt, levegőben, műemlékek, szolgalmi jogok, termőképesség védelem, tájvédelem, lakókörzet, vadászat, méhészet és egyéb haszonvételek, vízháztartás egységek, ökológiai rendszerek, történelmi örökség és tartalék, európai természeti erőforrás megítélés).

[15] http://hu.wikipedia.org/wiki/Jog

[16] A szokásosan meghivatkozott szemlélet szerint: a jog, mint jogszabály olyan magatartási szabály, norma, amelynek a keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban általánosan kötelezőek, és érvényesülésüket az állami szervek végső soron kényszerrel biztosítják.  --<<Ez a mondat egy szó szerint internetről átvett lábjegyzet, amely tipikusnak mondható abban az értelemben, hogy az alkotmányt mint az államhatalom önmegtartóztatását értelmezi – szemben a magyar hagyománnyal, amely szerint az alkotmány a nemzet államalkotó akarata, eszerint az állam eszköz a nemzet önirányítására, tehát nincsen „alanyi joga” az erőszakra, csak az alkotmányos szerepkörének ellátásában, tehát a nemzet akaratának teljesítésében használhat erőszakot. -FÁ>>--

[17] A szokás által elismert jog korlátozhatatlansága számunkra igen fontos kérdés. – lásd következő fejezetet.

[18] Ezt az alaptényt számos intézményi bizonyíték támasztja alá. Pl. az, hogy – az agrárpiacok teljes liberalizációjának a WTO – Dohai Megállapodással rögzített kényszere miatt – az EU 2013 – 2018 közt teljes egészében kénytelen feladni a mezőgazdaság 60 éve fenntartott európai modelljét. (Ld. Tanka 2008, 172–183. és 325–380. p.)

[19] “… a nolite me tangere nemzetközi jogi alapelv analógiájára a tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást ...” (Tanka Endre A KÖZÖSSÉGI JOG ÉS A NEMZETKÖZI JOG ÜTKÖZÉSE A KÖRNYEZETVÉDELEMBEN c írásában - Károli Gáspár Református Egyetem Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tanszék)

[20] Felidézhetnénk a hajdani protestáns etikára épülő nagy gondolkodás váltást az evilági gazdasági sürgölődésről (amelyről készült pld Max Weber a Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c könyve). Most hasonlóra lenne szükség, csak sokkal tudatosabban és az eseményektől sokkal jobban szorongatott helyzetben. Meg kellene érteni és az intézmények kialakításában, működtetésében is lehető mértékig figyelembe venni egyéni és közösségi személyünk alanyiságát – mint megkerülhetetlen rendező elvet.

[21] TŐKE ELVŰSÉG alatt értve a maximálisan gazdasági technológiai (kiadás-bevétel szempontú haszonra törekvő) szemléletet, amely a számszerűsített eredményben gondolkodik szinte kizárólag – eltekintve már-már attól, hogy azok a haszon-számok miféle absztrakcióra épülnek, a reális folyamatokat milyen szabályozási harapófogóba fogják, milyen reális kockázatokat idéznek elő (erősítenek fel). A TŐKE TULAJDONOSOK érdekét attól függetlenül veszi figyelembe a tőke-elvűség, hogy a maximálisan kiszolgált tulajdonosok a tulajdonosi szerepkörbe milyen módon jutottak (méltánytalanul akár, esetleg onnan kiket zártak ki a tulajdonosi körből piacon és gazdaságon kívüli eszközökkel). TULAJDONOLT TŐKE alatt értve minden számításba vet, kalkulálható jövedelemforrást – tehát a termelési tényező fogalomtól a lehető legteljesebben függetlenül használva a fogalmat. A TŐKE SZABAD ÁRAMLÁSA fogalma akkor nyerne némi értelmet, ha termelési tényező helyett tulajdonosi jogosultság szabad forgalmát értenénk alatta. Csakhogy FÖLD ÉS ÁLTALÁBAN TERMÉSZETI ERŐFORRÁS esetében tőke tulajdoni jogosultságok korlátlan magántulajdona ütközik a természeti erőforrások elvitathatatlan társadalmi köztulajdonának elvével (lásd szentkorona tulajdonát illetve az ENSZ vonatkozó egyezményét, nem beszélve a Bibliáról és más évezredekkel ezelőtti tilalmakról). Tehát a fogalmak óvatlan és szándékos káoszából kiemelkedve - az embert mint az eszközeiben a tőke elvű önszervezés lehetőségéből kizárt vagy éppen mint tőke-elvű szervezési tárgyat el nem lehet fogadni semmiképpen (súlyosan megtévesztő volta miatt mint szemléletes szóhasználatot sem lehet méltányolni). Viszont az ember termelési eszközeinek tőke-elvű szervezését, mint az emberi szabad döntések egyik lehetőségére az öntőkésedés fogalmát. Talán igen, talán érdemes lehet használni – maximális odafigyeléssel (és ebben az értelemben lehet beszélni egy ország vagy egy személy „ÖNTŐKÉSEDÉSÉRŐL”, azaz az eszközök tőke-elvű szervezési szemlélettel való, tulajdonosi kezeléséről) – szemben a minden józan értelmet nélkülöző parttalan tőkeimport lázzal, tehát az öntőkésedési képességet, azaz az önszervezés képességét és jogát közgazdasági szakzsargonba burkoltan elvitatva az ország lakosaitól (amely tudati tévedés az ország tönkre menetelére vezetett). Az öntőkésedési folyamatban tehát egy ország lakosai a magán és közjavaikat tulajdonosokként saját gazdasági szabadságukkal élve tanulják meg szervezni a tőke-elvű szervezési módszerek alkalmazásával -> de saját tulajdonosi szerepkörüket kibontakoztatva és nem lehorgasztott fővel indulva valami sosemvolt modern rabszolgaszerep elfogadásával kikerülve az önálló szerepvállalás amolyan felnőtten járni tanuláshoz fogható nehézségeit, a gazdasági önszervezést. Végső soron a termelési tényezők tulajdonosi szerepköre egyéni és közösségi szinten nem lehet piaci adásvétel tárgya (amint Stendahl regénye a szamárbőrről sem normakénti társadalmi evidenciáról szól, hanem veszélyre próbál figyelmeztetni).

[22] Érdekes az interneten látható video animáció a CO2 termelésről, amely lényegében a tőke elvű gazdaság szervezés kiterjedésének üteméről, folyamatáról szól. http://www.youtube.com/watch?v=MEMse22h8c8

[23] A szabályozás befolyásolhat, de nem lényegíthet át - mert az a szabad akarattal, a személyes léttel ütközne úgy egyének mint közösségek esetében. Az egyház fogalmát egy törvény tehát nem gyúrhatja át bármilyen vallási tevékenység szervezeti keretévé. Mert a szabályozott lényeg felett a jognak nincsen szuverenitása. Sem az emberek, sem az emberi közösségek, sem az emberek vagy emberi közösségek számára lényegi, identitásukat megalapozó dolgokkal szemben. Ez a semmisség jogintézményének alapja. A jog hatálya, ereje megáll, eltűnik, amikor átlényegítésbe fog. Sem emberek eredendő társadalmi, életbeli pozícióját nem értékelheti le, nem rendelheti alá eredendően más embereknek, még kevésbé az eszközöknek (jogi személy és természetes személy kapcsolata). Semmiképpen. Sem hierarchikusan, sem hamis egymás mellé rendeléssel. Az eszköz nem alanya a jognak, az ember pedig az (mint cselekvő formálója a jogrendszernek és mint a jogi szabályozás magára emberi mivoltának feladása nélkül elfogadó személy).

[24] Az öntőkésítés általános kérdésköre mellett egy földhöz közelebbi példa az érzéki csalódásra, hogy a mezőgazdaság finanszírozási-tőkeigényét emlegetik a földhöz való közösségi és egyéni jogok megvonásának indoklásául. Csakhogy ez maximálisan hamis érv. A föld erőforrás. A külső pénztőke igénye tehát legfeljebb hibás kalkulációból, hibás elszámolási rutinból, algoritmusból eredő technikai igény lehet. Lényegében ugyanis természettől fogva, a maga reális valóságában a föld mint erőforrás önmaga bővülően finanszírozza a költségeit. Más kérdés, hogy hibás elszámolási eszközöket (módszereket) alkalmazva még a föld, azon belül a termőföld esetében is lehet látszólagosan tartós külső finanszírozás igényt kimutatni.


 

[A] blázatos áttekintés a termelési tényezőkről alkotott felfogás történetéből

Korszak

Új felismerés

A korábbi korszakokból származó termelési tényezők megnevezése – amely termelési tényezők közti összhangra való tudatos törekvés önmagában is külön termelési tényezőnek tekinthető

KÖZÉPKOR - évente olykor többször is újranyomott baktreát kevéssé ismert pénzfajta - (évente újra vert pénzérmék ...) – egyesek szerint szoros kapcsolatban tudott lenni a gazdasági teljesítmény kényszerrel, nem vonták ki a forgalomból megtakarításnak – gazdaság élénkítő hatásának voltak köszönhetők a nagy székesegyházak is, mint korabeli gazdaság szervezési csúcs teljesítmények

TARTÓS pénz ® aranypénz (amely nemesfém volta miatt mechanikus reteszelés elvén működött mint korábbi pénzek is, de azokkal szemben tartalékolható volt, ezáltal a politikai ellenőrzéstől elválaszthatóvá lett).

Az aranypénz tehát nem csak fizetési eszköz, igen lényeges volt a birtoklásának kérdése. A pénz tulajdonképpeni forgalmat elszámoló feladata, funkciója vissza szorult. Éppen az éves lejárat megszűnése és a mechanikus reteszelési elv együttes hatása miatt alkalmassá vált a forgalom terhére a gazdaságpolitikától független, pénzként a piacra bármikor visszatérni képes vagyon gyűjtésére. Az aranypénz tehát a társadalmi különbségeket meg kellett növelje, polarizálta a társadalmat, fékezte a társadalmi mobilitást, a társadalom gazdasági teljesítményére fékezőleg hatott – mindenképpen erősen moderálta a gazdasági folyamatokat.

merkantilisták

A gazdasági erő forrása, a cselekvési hatalmat jelentő, a belső értékkel bíró, tartósnak értékűnek tekintett aranypénz birtoklása –> a közösségnek, az államnak is. Ahelyett hogy az állam az éves pénzkibocsátást tette volna rendbe, maga is beállt az aranyvadászok közé – ezzel tetézve a bajt.

RÉMKORSZAKNAK is tekintették későbbi gazdasági gondolkodók a csak a pénzhatalomra építő, minden erkölcsi fenntartást elutasító korszakot (búcsúcédulát is bele értve). Legtovább a gyarmatokon maradt fenn, mert a gyarmatok lakói részéről nem volt erkölcsi-szellemi ellenerő az embertelenségeivel szemben.

A későbbi korok hosszú időn át, egészen a neoliberális korszakig a merkantilizmussal szemben határozták meg magukat, a modern közgazdaságot. Csak a legutóbbi időkben merült fel ismét a pénz fétisizmusa, mint a gazdaságpolitikai gondolkodás válságtünete. A termelési tényezőkben való gondolkodás fejlődésének, kiteljesedésének története egyúttal a pénz funkció felismerésének, a pénzrendszer fejlődésének története is.

fiziokraták

Termelési tényező a föld: a FÖLD gazdaság erőforrása a  szélesebb értelemben minden természeti adottság erőforráskénti feltárása, bevonása, működtetése a gazdaságban (szemléletes példa a szántóföldön a kevés vetőmagból több aratnivaló termése, de már ők is mint általában minden természeti erőforrás jelképét használták a föld fogalmát

Kifejezetten a merkantilista korszak visszásságainak kiküszöbölésére tudatosan keresett alternatívaként teret nyerő gondolkodásmód

Klasszikusok - A. Smith

Termelési tényező a MUNKA, az emberi erőforrás is a gazdaság erőforrásának tekintendő, munkamegosztás kiterjesztése (a munka hatékonyabbá teheti a természeti folyamatokat – itt még erkölcsi értelemben mindenki munkája, a munka mint általános emberi megnyilvánulás volt A. Smith vizsgálódásának a tárgya) – Smith már egyértelműen meg tudta fogalmazni a közgazdasági modell keretében is az ember középpontba állítását, az emberi munkavégzés értékteremtő voltának hangsúlyozásával

És korábbról

 + A FÖLD - természeti erőforrások

Klasszikusok - D. Ricardo

Termelési tényező a TŐKE, az iparilag szervezett munka, a gépek révén (a „holt munka” használata) – Az emberiség javát hangsúlyozva modelljének középpontjába nem a természeti vagy emberi erőforrások kerültek, hanem azoknak a lehető leghatékonyabb felhasználása. Egyúttal a nem-tőkésnek tekinthető termelési tényező felhasználás elől kívánatosnak tartotta a jövedelmek akár erőszakos átcsoportosítását az ipari tőkéhez. A hatékonyságot piacon kívüli erőszakkal is célszerű tartotta az ipari tőke szolgálatába állítani.


Érdemes erre a látásmódra felfigyelni, mert ennek a türelmetlen arroganciának a hangja szólal meg az uniós előírásokban is.

Ez a hozzáállás egyúttal a kudarc beismerésével ér fel, miszerint más módon mint adminisztratív erŐSZAKKAL, FONDORLATTAL az ipari TŐKE GYENGE VOLNA A PIACI VERSENYBEN HELYT ÁLLANI?!

 IMMÁR 200 ÉV UTÁN IS?


 (Ricardo horizontja sokkal szűkebb volt mint A Smith-é, mert őt csak a lehető leghatékonyabb munkavégzés,lehető leghatékonyabb gazdasági tevékenység, a tőkévé szervezett munka érdekelte --- akár az általában vett ember, a gazdaság végső soron vett alanyával szemben, a gazdaság általában vett alanyának, az általában vett embernek a létérdekeitől is elszakadva)

+ elméleti modellezés (a modellezés fontosságának hangsúlyozása a fiziokratákra is jellemző volt a kezdetektől, de Ricardonál jutunk el oda, hogy kritikusaival szemben már szinte megfogalmazódik, hogy nem kell tekinteni sem az aktuális közvetlen eredményeket, sem az áldozatokat, hosszú távon csak a modellezés adhatja a legjobb iránytűt a gazdasági versenyfutásban --- idővel egyre szűkebb, kevesebb számú szempont szerint, elszakadva például a környezet és az ember, a gazdaság alanyának értelmezésétől is) !! --- mint elszabadult, kormányát vesztett autó a lejtőn

Korunkra az egyre totálisabb „modellezési lázban” odáig fajult a helyzet, hogy kérdésessé vált a modellek mint absztrakció és a valóság kapcsolatának ellenőrizhetősége, vállalhatósága, de mindenekelőtt ellenőrzésének illetékessége sőt értelme is – lásd nem csak a pénzügyi buborékokat, hanem például esetünkben a föld tőke vagy sem kérdést.

 És korábbról

 + A FÖLD - természeti erőforrások

 + A MUNKA emberi erőforrások

 

A tőke mint termelési tényező fogalma nagyon jól példázza, hogy egy termelési tényező megnevezése egyúttal annak kifejlődésére is serkentőleg hat (a föld és a munka esetében ezt nehezebb megfogalmazni, pedig ott is ez a helyzet, legfeljebb földhasználat tudatosságának fejlődéséről vagy a munka mint emberi sajátosság értelmezéséről kell beszéljünk). A reformáció is egyik kiváltója, kísérője, felfutásában kölcsönhatója a munka mint termelési tényező megnevezésének, a munka szerepének a közgazdasági gondolkodás számára hangsúlyossá, központivá, tárgyalhatóvá válásában.

Neoklasszikusok

Termelési tényező a fogyasztói viselkedés optimalizálása is (ami egyúttal a kereskedelem jelentőségének emelkedése)

És korábbról

+ A FÖLD - természeti erőforrások

+ A MUNKA - emberi erőforrások

+ A TŐKE – tőkejavakban a „holt munka”

= a vállalkozó által kalkulálható termelési tényezők klasszikus felsorolása!

+ elméleti modellezés a közgazdaságban (a társadalmi, állami és nem csak a vállalati tervezésben)

1800-as évek végére

 

+ A FÖLD - természeti erőforrások

+ A MUNKA - emberi erőforrások

+ A TŐKE – tőkejavakban a „holt munka”

= a vállalkozó által kalkulálható termelési tényezők klasszikus felsorolása!

+ elméleti modellezés a közgazdaságban (a társadalmi, állami és vállalti tervezésben)

+ tudatos FOGYASZTÓI viselkedés

+ tudatos KERESKEDELEM a termelést és fogyasztást új módon kapcsolva

+ egyéb elméleti, például matematikai, szervezési eredmények

HITELPÉNZ – amely a mechanikus reteszelésű aranyfedezettől is el lett választva – a mechanikus reteszeléstől való elválasztást a hitelpénzrendszer számára a statisztika és gazdasági modellezés, a modern társadalom szervezés, a modern intézményeket eredményező szervezési „vívmányok” tették lehetővé. A hitelpénz rendszer lehetősége és megvalósítása a hitelpénzt önmagában is egy termelési tényezővé avatta annak törvényi szabályozásával, intézményi feltételeivel (lényegében a hitelpénzrendszert használó kultúraként).

Keynes

állami gazdaság- és pénz szabályozás a megfelelő intézményrendszerre, infrastruktúrára támaszkodva  Keynes javaslatára átmeneti jelleggel, az új hitelpénz technikai lehetőségeivel élve, a tulajdonképpeni pénzfunkciónak megfelelően, az érdekeltségi kötelékeket látszólag megtartva, magántulajdoni ipart, szolgáltató szektort „állami pénzteremtéssel” finanszíroztak (erős kontrasztot szemléleti különbséget társítva, azaz nagy összehangolatlanságot vállalva a gazdaság állami finanszírozásával). A társadalom önszervező képességét érvényesítő állam (mint eszközrendszer) a hagyományos piaci utakat megkerülve hitelezte, támogatta a magántulajdonú ipart, szolgáltató szektort (remélt jövőbeni teljesítményeket, piaci profitot megelőlegezve --- sokszor anélkül, hogy az állam formálisan is társtulajdonossá vált volna).

+ A FÖLD - természeti erőforrások

+ A MUNKA - emberi erőforrások

+ A TŐKE – tőkejavakban a „holt munka”

= a vállalkozó által kalkulálható termelési tényezők klasszikus felsorolása!

+ elméleti modellezés a közgazdaságban (a társadalmi, állami és vállalti tervezésben)

+ tudatos FOGYASZTÓI viselkedés

+ KERESKEDELEM a termelést és fogyasztást új módon kapcsolva

+ egyéb elméleti, például matematikai, szervezési eredmények

+ a hitelpénz-rendszer lehetőségének technikai feltételei (állami szabályozási szerepvállaláshoz: statisztika, gazdasági modellezési képességek, új intézmények szervezési képességek)

Neoliberális korszak, XX. század vége

Nemzetközi nagytőke globális versengése, az állami funkcióktól való függetleníthetőség illúziójával à forma szerint eredendően magántulajdoninak minősítve a Keynes-i korszak állami támogatásainak felhalmozódásait (és hogy később se merülhessen fel az eredete szerint részben állami támogatásból eredő vagyon állami vissza vonása, ezért az állam felszámolására törekedtek (!). Törekvéssé válik, hogy a pénz eredete nem kérdés (lásd a magyarországi rendszerváltás eredeti tőkefelhalmozási időszakra hivatkozó szélhámosságát).

+ A FÖLD - természeti erőforrások

+ A MUNKA - emberi erőforrások

+ A TŐKE – tőkejavakban a „holt munka”

= a vállalkozó által kalkulálható termelési tényezők klasszikus felsorolása!

+ elméleti modellezés a közgazdaságban (a társadalmi, állami és vállalti tervezésben)

+ tudatos FOGYASZTÓI viselkedés

+ KERESKEDELEM a termelést és fogyasztást új módon kapcsolva

+ egyéb elméleti, például matematikai, szervezési eredmények

 

 + a hitelpénz-rendszer lehetőségének technikai feltételei (állami szabályozási szerepvállalás, statisztika, gazdasági modellezés gazdaságpolitikai alkalmazása, új intézmények) n az állami szerepvállalást ideológikusan valósággal letagadják néha, de ezt hiába próbálják, mert a hitelpénz "túszaiként" rá vannak szorulva a szabályozásra a gazdaság szereplői

+ a gazdasági modellezés felfokozott alkalmazása, számítógépes "gyártása" mint vállalkozásban is tudatosan alkalmazott termelési tényező

+ infrastruktúra beszámítása termelési tényezőként a lehető legtágabb értelemben

+ gazdasági és jogi-politikai, társadalmi intézményi háttér kiemelt súlyú termelési tényezőként való kalkulálása egyrészt, másrészt e számításba vétel hiányának szembeszökő következményei (egymással konkuráló felfogások)

+ általában szembeszökő a tudatos szabályozás (a szabályozási felfogás!) döntő szerepe, furcsa módon a szabályozási körök teljeskörűségének háttérbe szorulásával (elterjed és marginálissá válik)

 

+ kulturális (értelmi és érzelmi!!) körülmények

Nem szokták hangsúlyozni a közgazdaság-elmélet történetében, hogy a fiziokrata, klasszikus, neoklasszikus korszakban a háttérben a gyarmatosítással mindig ott volt, nem szűnt meg: az állami kiváltságra támaszkodó, merkantilista ihletésű monopol-kereskedelem jelentősége ~ A piaci-, sőt a monopol-pozíciókra törekvés élő gazdasági hatóerőnek számítható, bár az elméleti modellekben nem jelent meg. ABSZOLUTIZÁLÁSA viszont visszavet minket vagy 500 évvel, ha nem a teljes európai történetiség  elé több mint 2000 esztendővel.

A hitelpénz kiteljesedéseként elszámoló, közvetítő eszköz szerepben, intézményesített garancia rendszerrel (a garancia rendszert minden egyes emberi személyig lebontva és minden egyes azt fontosnak tartó, kvázi személy közösségre értelmezve) a hozzá jutásban, kezelésében - és nem homályos eredetű kiváltságként. Egyik központi kérdéssé válik a pénz birtoklásának eredete – mert például ezáltal válhat a jövőbeni vállalt gazdasági teljesítmény függvényévé, hogy ki mekkora hitelhez, támogatáshoz juthat. Tulajdonképpen technikailag is valósággá válhat a régi tétel, amit elvileg senki sem vitatott, hogy a pénzkibocsátásnak komoly mértékben alanyi jognak kell lennie (szemben az állami vagy ismeretlen tehát az államnál még kevésbé kontrollálható államon túli pénzkibocsátási monopóliummal).

Itt van a küszöb,
erős hatású termelési tényező lesz
- a hitelpénz rendszer sajátságainak,
lehetőségeinek és korlátainak
a felismerése –

a hitelpénz rendszer használatával
összefüggő feladatok A vállalása !!!

             

 


Függelékként gondolat foszlányok a föld nem tőke kérdéskörhöz

[B] A földnek rengeteg egymással összefüggésben levő vagy éppen egymástól független értelmű használata képzelhető el. Itt most kiemelten a föld mint termelési tényező lehet csak aktuális.

A termelési tényezők fogalmi pontosításakor nem a magyar belpolitika, sem pedig az uniós belső egyenlőtlen bánásmód megalapozása nem volt a cél évszázadokkal ezelőtt. A termelési tényezők fogalmának kialakításakor a cél a gazdaságpolitikai eredményesség szolgálata volt, mégpedig a merkantilista erőszak, akarnokság, embertelenség elkerülésével, illetve abból való kilábalás érdekében. Tehát e fogalmak komolyan vétele egyúttal az emberi személyes egyéni és közösségi léthez feltételt nyújtó funkcionális értelmességet is szolgálja. Aki tehát átlépi ezen fogalmak elhatárolását és önkényesen lerombolja az általuk alkotott fogalmi struktúrát, az nem csak gazdaságpolitikai kárt fog okozni, hanem az értelmetlen genocidiumig juthat el. Elfogadhatatlan folyamat, amiben tudatosan szerepet vállalni nem lehet – hacsak nem háborúzik velünk az, aki a földet szabad forgalmú tőkejószágként igyekszik ellenünkre értelmezni, és a fogalmaink össze zavarását mint hadi eszközt használja. Ennek lehet értelme, de erről ki kell mondani, hogy semmi köze a társadalompolitikai jószándékhoz, semmiféle önszervező alkotmányos célkitűzéshez (Magyarországon vagy az unióban), hanem csupán bennünket (Magyarországot vagy az uniót) romboló ostoba indulatot jelenít meg (ostobát, mert az országunkat is, az uniót is vissza fogja valós teljesítési, önszervezési lehetőségeitől). Ugyanis funkcionálisan csak úgy lehet életképes a gazdaság-szabályozás modellezés, ha tudomásul veszi a termelési tényezők műfaji különbözőségét és szerves egységre képességét.

Hunyadi Jánosnak volt vagy négymillió hektárja, de az nem volt a magántulajdona, tehát ma egy hektár magántulajdon elvileg messzebb megy mint Hunyadi hatalmas földbirtoka.

Az ember Istennek rendelt társa a teremtésben az emberi alkotással. De ezt csak megfelelő alázattal, és az evidenciákat tisztelő elszántsággal teheti meg, az értelmet sem nélkülözve

Legyünk „trendik”, a magyar alkotmányt például sajnálkozással tekintsük, mint aminek lejárt az ideje? Miért, mi okból, milyen ismérvek alapján? Ha a lényeget, a felelősen szabad természetes egyént és közösségeit tekintem, akkor nem korszerűtlen rendi alkotmány, hanem a magyar alkotmányosságnak volt egy rendi korszaka. Egyébként fogalmi alapjai mint a kristályrács, olyan letisztultak és időtállóak. Ha a magyar alkotmányt el kell vetni azért, mert volt rendi korszaka, akkor tessék az országban kiköltözni minden olyan házból, városból és faluból, minden olyan síkságról és hegyről, amelynek volt rendi korszakot érintő múltja. Vagy az a baj a magyar alkotmánnyal, hogy olyan, mint az ENSZ itt sokat emlegetett 1976-os egyezménye? Tekintetbe veszi azon eseteket, amikor a jognak a tartalma ad erőt, és nem a hierarchiában elfoglalt helye?

1990-ben a rendszerváltáskor arról lehetett megtudni, hogy ki a bennfentes, hogy ki kezdett el polgárról meg jobboldalról és baloldalról, anarchistákról és keresztény demokráciáról nagytőkésekről és munkásságról és hasonlókról értekezni mint szociológus, közgazdász, esetleg jogász vagy politológus vagy egyéb haszonleső. A magyar társadalomnak akkor egyik napról a másikra nem volt ilyen tagoltsága. Ellenben 22 év után mondhatjuk nyugodtan, hogy az ország ezekbe a füllentésekbe belerokkant. Egy rokkant, torzó, tovább-proletárosodási proletár-kalanddá váltunk. Lelkünkben és társadalmi struktúráinkban leginkább proletárok maradtunk. Úgyhogy parasztságról meg agrárvállalkozó társadalomról se nagyon érdemes elmélkedni – egy olyan országban, ahol az egyéni csőd intézménye ismeretlen, érdekvédelem ismeretlen, politikai számonkérhetőség ismeretlen, ezért akinek menekülnie kell egy uzsorás bank, egy csalárd hivatal elől, az a csőd intézménye helyett az emigrációt vagy az öngyilkosságot választhatja. Legfeljebb paraszti hagyományokról lehet beszélni. Ugyanis paraszti, pláne virulens vagy akár nehéz sorsú tényleges paraszti létről beszélni társadalmi szélességben a jelenben nem lehet. Sem polgárságról. Mindannyian a levegőben lógunk kiforratlan, bizonytalan fogalmi és intézményi struktúrák ölelésében.

A magyar állam az úgy-ahogy formálódó adóforrásait időről időre szétveri, potenciálisan létrejönni sem engedi mind egyének mind közösségek körében  – devizahitelek, adóztatás, alapintézmények hiánya úgy, hogy a szemléleti fonákságokat mintha elháríthatatlan természeti adottságoknak tekintenék. A túladóztatással megy tönkre minden? Nem csak, sőt elsősorban nem. A túladóztatás nem segít, kétségtelen. De ha adó semmi sem volna, itt akkor is minden tovább dőlne-ropogna-recsegne. Elsősorban az egyéni és közösségi lét dimenzióinak, intézményi feltételeinek máig ható proletárosító indulattal való rombolásában, elutasításában kell keresni a romlottság okát (négy szabadság, föld legyen tőke, adós fizessen uzsorát mert máshoz nem engedjük – ömlik befelé a sok emésztetlen rögtönzés a határainkon kívülről is mint szennyes áradat). Még további sok hasonló értelmetlen, soha egy pillanatra át nem gondolt pokoli malomkövek közti szüntelen és szinte reménytelen monoton roncsolódás káosza terít be mindent, szűkíti a reményt.

A magyar békeállapot helyre állítása

A magyar békeállapot helyre állítása, elérése alkotmányosságunkban a legfőbb illetve kikerülhetetlen cél, feladat--- tekintve a bekövetkezett károkat. Elvi alapvetésként ontológiai sarokpontig, a szóbajöhető elvek teljes halmazából kell kiindulni (mai szóval az őssejtek funkcionális teljesség kibomlását, kifejlődését lehetővé tevő ős-forrás jellegével jellemezhetően). Az élet igényénél alább nem adhatjuk. Nem csupa csili-vili zöldmezős beruházásról beszélek, hanem „csupán” a teljes halmazokhoz viszonyítás kikerülhetetlen kényszeréről, szükségességéről. Nincs társadalmi gondolat, szempont, javaslat, megoldás az alany, az egyéni és közösségi személy megjelenítése nélkül.

A föld mint a közösségtől elszakított, kényszerrel szabad forgalmúvá tett tőkejószág nem más, mint az örökös nélküli halott cuccainak szabad széthordása. Mint szabad rablás a várost foglaló katonáknak. Meddig tart az unió szabad rablás ideje? Már itt vannak egy ideje. Még mindig rá vannak utalva a kincseinkre, a kályhán melegedő ételeinkre? Nekik nem megy? Ők nem tudnak főzni, gazdálkodni, vállalkozni otthon?


 

 


 Vissza az oldal tetejére