Az http://www.alkotmanyossagi-muhely.hu/ honlap nyitó oldalán 2017 és 2018 évhez dátumozott tájékozódásom eredményeiből:

Eredetileg az alkotmány és alaptörvény fogalmi műfaji különbözőségének akartam utána nézni, amiről sejtésem volt, amit leírni tudtam, de amit nem tudtam levezetni az általam korábban nem keresett európai gondolkodási jellemzőkből. Meglepetésemre az igen fontos elméleti kérdés iránt szinte semmi érdeklődést nem tapasztaltam.

A személy fogalma tűnt egyik kulcsnak a továbblépéshez. És hogy kézzelfoghatóbb legyen a személy és közgazdaság kapcsolatára kezdtem koncentrálni, amihez közgazdasági ismereteim is némi alapot nyújtottak. Meglepetésemre nemhogy érdeklődést de inkább ellenérzést váltottam ki sokak körében.

A már megadott honlapon található „olvasónaplók” a fontosabb olvasmányaimból adnak mintát. Fontos volt a Matematikai múzeum, a Filozófiai vitakör, A tudományközi társaság tagjaival folytatott levelezés is, azzal együtt, hogy a remélt eligazítást nem kaptam meg, inkább csak folyamatos ellenvetésekkel élesztgették dacos érdeklődésemet.

Fokozatos ismeretkör bővülést reméltem olvasmányaimból, azonban lökés-szerű felismerésekhez jutottam, ami nem könnyíti meg a róluk való társalgást.

Legutóbb Június 5-én kaptam egy nem is nekem írt levelet a személy fogalma körüli kérdésekről, melynek nyomán a következő kép körvonalazódott:

-        Az emberi gondolkodás általános esetben spontán absztrakciókkal történik.

-        Hosszabb idő alatt kialakulhatnak állandósuló képzetek, értelmező asszociációk, fogalmak, főleg az emberek közti kapcsolatokat (kommunikációt) szolgálva

-        A fogalomhasználat kísérő jelensége bizonyos gondolkodási elvek megjelenése, tudatosulása

o   például a józan észre való tudatos hagyatkozás, miszerint végső soron nem tudunk másra támaszkodni mint a józan ész megállapításaira mind a tapasztalást mind gondolatainkat illetően

o   a kétértékű logika például fokozatosan vált el az egyéb érvelési-gondolkodási módtól. Nem az asszociáció, a spontán absztrakció helyett, annak konkurenseként, hanem abból mintegy fokozatosan kiemelkedő szigetként nyert különálló minőséget. Először is a beszéd, érvelés egyértelművé tétele érdekében, azonban ezen a nyomon tovább haladva az elméleti gondolatok, ismeretek egyértelműségre, kontrollálhatóságra törekvő rendszerezésében vált máig hatóan alapvető, szigorúan megbízható eszközzé, módszerré.

o   például az oksági elv, amely feltételezi, hogy mindennek van kiváltó oka, hogy oksági láncokban ragadható meg a minket körülvevő valóság működési mechanizmusa

§  az oksági elvből következett, hogy mindennek keresték az okát, annak is az okát egészen addig, amíg elégségesen mélyre hatónak nem ítélték az okok keresését (elégséges alap)

§  elvileg azonban az elégséges alapon túl is belegondoltak az oksági láncolat folytatásába és lezárandó a végtelen kutakodást a végső ok fogalmát használták. Tehát van a világnak egy végső oka. A végső ok egyfajta fogalmi határpont is, mert ha az a mi világunk része, akkor annak is kellett legyen kiváltó oka, tehát ha tovább bogozható előzményeket nem fűzünk hozzá, akkor a végső ok valamiképpen a mi világunk határát kellett jelentse (mai szóval téren és időn kívülinek kellett tekinteni a végső céllal együtt).

§  Egy fogalmi sémához jutottak ezzel, amelybe minden jelenség vizsgálatát, tárgyalását bele lehetett illeszteni

§  végső elvi ok másik irányban a végső elvi cél. Véges emberi világunk, létünk számára az elégséges alap vagy elégséges ok és másik irányban a megismerhető, megfogalmazható cél valamint maga a jelenbeli esemény, amiről szó van.

Arisztotelesz ehhez a sémához nem illesztett istenképet. A kereszténység viszont felhasználta a színrelépése előtt már 300 évvel megfogalmazódott és a hellenizmus által elterjesztett fogalmi sémát, sablont, és ahhoz némileg illeszkedve Istent a végső okhoz és végső célhoz kapcsolta. Az illesztést a skolasztika végezte el apró részletekbe menően.

A személy fogalmát a görögből eredeztetjük (gör. proszópon, 'színészi maszk, álarc'; lat. persona, a personare, 'hangzani' szóból - http://lexikon.katolikus.hu/S/szem%C3%A9ly.html ). A szó jelen elemzésben érdekes jelentése azonban etimológiailag nem fokozatos fejlődéssel alakult ki, tehát a színházi álarcból egyáltalán nem vezethető le. Boethius korától ismeretes a mai jelentéséhez közel álló filozófiai meghatározása (értelemmel és szabad akarattal rendelkező egyedi, azaz nem ismételhető, önmagában megálló létező).

-        mai fogalmakkal élve a személy általános fogalma az emberből azt jelenti, ami a faji meghatározottságon túl van, ami fajilag nem meghatározott, például értelem és szabad akarat (ami természettudományokkal nem tárgyalható)

Az egyházatyák korában valószínűleg először Istenre alkalmazták a személy fogalmat, mint aki a világmindenségen, más szóval téren-időn, a véges világunk ok-okozati láncolatain kívül álló, egyetlen, értelmes, teremtő akaratú. Boethius (Kr u k500 körül) már általánosabban használta a fogalmat.

A porfürioszi fa árnyalta, több rétegűvé tette a görög fogalmi sablon használhatóságát. Abban ugyanis, a görög fogalmi modellben a szabad akarat nem volt szembesítve a mindent átható oksági láncolattal (hálózattal).

A porfürioszi fa mintegy fél évezreddel később (Kr u 232-304) lehetővé tette, hogy a véges világunk fogalmi megragadhatóságát átölelő határfelületi végső ok és végső cél és egyéb az oksági láncon, téren-időn kívüli abszolútumok mintájára megfogalmazhatóvá váljon az emberi szabad akarat, felelős, cselekvő mikrovilágának fogalmi sablonja is (emberi viszonylatban végső okként a személy fogantatása, végső célként a személy halála, elválasztva a ma már a természettudományok által tárgyalt mechanikus oksági láncok világától az ember felelős szabad akarat oksági láncokat indító, kezelő, felfüggesztő tevékenységét).

Kezdetben a két fogalmi sablon szint egymás mellett volt használatban, egymás inspirálta. Ennek a kezelhetővé, megjeleníthetővé vált emberi, ha úgy tetszik szubjektív mikrovilágnak felelnek meg a jogi, közgazdaság, általában társadalomtudományi gondolkodásunk nyíltan nem tárgyalt alapvonalai (a személyes tulajdoni, rendelkezési kör például mint társadalmi alap-elem). A messzi múltból fennmaradt parancsolat, hogy ne lopj így vált össze egyeztethetővé, mintegy modellezhetővé a görög fogalmi sablont felhasználva az emberi személy alapfogalmával.

Később a korai polgári filozófiák korszakától az emberi léptékű fogalmi sablon elvált a világmindenség egészét értelmező, akkor már klasszikusnak mondható, ógörög eredetű fogalmi sablontól, melyben a véges világot a végtelenbe ágyazó abszolútumok fogalmi foglalata vette körül. Erre mondják hogy a metafizika kezdett háttérbe, mára szinte feledésbe szorulni.

Az ember közvetlenebb környezetével, az embert közvetlenül érintő dolgokkal kezdtek foglalkozni – átvéve azonban még hosszú ideig a görög eredetű fogalmi sablont és annak mintegy határfogalmaként a személy fogalmát.

Az időben tovább haladva azonban felerősödött egyfajta erózió. Megkérdőjeleződött Isten fogalma mint végső ok és végső cél, majd mint abszolút erkölcsi tekintélyt is sokan elvetették. Az addig kikezdhetetlennek tűnő biztos fogalmi sarokpontok megkérdőjelezésével azonban (melynek szövegezése a vallás ellen irányult, az általános fogalmi modell szintjén azonban az addig  sikeres, immár mintegy kétezer éves gondolkodási séma kereteit kezdte ki), a szinte parttalan relativizmus bizonytalanságába érkezett meg a filozófia.

A görög eredetű fogalmi sablont, amelynek egyik fő összetevője, sajátsága az oksági láncolat, azt is kezdték „felmondani” mint alapelvet. Odáig jutott a folyamat, hogy elkezdődött további fogalmi alapok morzsolódása is, mint a kétértékű logika értelmének, mibenlétének „elfelejtése”, a természettudományokban az időbeliség egyirányúságának megkérdőjelezése, a tapasztalható univerzum egyértelműségének fellazulása, az emberi szubjektum néha már abszurd szempontok szerinti értelmezése.

Társadalomtudományok, egyáltalán a fogalmi eszközök, sémák oldaláról védtelenné vált a társadalom, az emberiesség eszméje esélytelennek lett nyilvánítva az önkénnyel szemben, és szinte elveszettnek tűnt minden racionálisnak mondható fogódzó. Akik a vallásos hithez ragaszkodva próbálják átvészelni a zűrzavart, azok megmenthetik lelküket, de nem tudnak mit mondani a sok jel szerint kaotikussá, túlbonyolítottá vált társadalmi szervezeti, társadalmi rendszeri kérdésekben.

Talán egy vékony szál, elvi fogalmi irányjelző lehet a mibenlétében tisztázott személy fogalmának mint rendszeralkotó alapelemnek a megnevezése (deduktív axiomatikus rendszerelméleti alapfogalomként).

FÁ