vissza a főoldalra *  

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]  - Sent: Wednesday, December 18, 2013 10:06 AM - To: 'minel-tobbeknek.ha-lehetne@gmail.com' - Subject: A rendszer határozza meg az embert vagy fordítva?

 A rendszer határozza meg az embert vagy fordítva?

Tartalom

Előszó. 1

az ellopott oklista (mint kifacsart vis major jogintézmény) nem más mint banki uzsorával tetézett búcsúcédula, mégpedig a XXI. század elején – csak sehol sincsenek még a reformátorok. 1

Általánosabb probléma a társadalmi rendszer és az ember 2

Az emberről alapfogalmakban, úgy is mint rendszeralkotó alapelemről 4

Az emberre mint alapelemre épülő rendszer nem sértheti az emberi személy eszmeiséget 6

Nem tetszőleges, nem független tőlünk az emberi rendszer szerkezete - az emberre mint rendszer alkotó elemére való vissza-hatásában. 6


Előszó

az ellopott oklista (mint kifacsart vis major[1] jogintézmény) nem más mint banki uzsorával tetézett búcsúcédula, mégpedig a XXI. század elején – csak sehol sincsenek még a reformátorok.

A rendszerváltás kétségtelen kudarc az ország, a magyarság számára. Mit lehet csinálni? Miben lehet felismerni az okokat és tennivalókat? Egyik szál mind az okok felismerésében mind pedig a kiút keresésben fogalmi kérdésnek tűnik számomra. Oly reménytelenség vett erőt az országon, a magyarságon, amely elvette kedvét szinte a gondolkodástól is. Mert általánosabb emberi, európai sőt világproblémákat is veszély esetén értőn szemmel kell tartani. De kiváltképp saját ügyünkben kellene minden lehetséges dolgot végig gondolni (közösen, nyilvánosan, érthetően, megoldást keresve).

A közelmúlt egyik ügye volt az alkotmányosságról való tépelődés. Mi is az alkotmányosság, a magyar alkotmányos hagyomány, mi köze van identitásunkhoz, szűkíti vagy tágítja társadalom politikai mozgásterünket, társadalmi önszervező képességünket – jelent-e némi eszmélési kiutat a proletárosító diktatúra lelki és minden egyéb romjai közül. Az hogy az alaptörvényt nem nevezi alkotmánynak a 2011-es törvény, elvileg nagy előre lépés is lehet, mert forma szerint a társadalom alapkérdéseiről való gondolkodást szabadon hagyja, nem gyömöszöli be az alaptörvény hatálya alá, a gondolkodást nem kísérli meg jogkövetési kötelesség címén alárendelni bármilyen hatalmi dekrétumnak.

De tudunk-e kezdeni valamit ezzel az elvi mozgástérrel? Mire juthatunk vele, amikor deviza elszámolású hitelek csalásait a politikai, bírósági és sajtó fórumok rendre védelmükbe veszik, cinikus módon érzéki csalódásnak, hamis képzetnek nevezik az igazságukat kereső kárvallott emberek felmordulásának okait. Nem tudom milyen gyurcsányista trükkjei vannak készenlétben a hatalomnak most választás előtt és majd utána 2014-ben. De már több évtizede mondogatom, hogy Magyarországon nem mentség, hogy felkészületlenek voltunk a rendszerváltásra testileg, lelkileg, szakismeretekben egyaránt. Eltelt újabb emberöltő. Most sem vagyunk felkészültek. Egyedül állunk a pusztában? Akadozik a nyelvünk mert hátha keverjük a szakkifejezéseket? Nem jövünk rá, hogy a vis major jogintézményét jeleníti meg, azaz fordítja éppen az ellenkezőjére sajátos formában, éppen az ügyfelek hátrányára a bankok „oklistája”? – (A bankoknak egyoldalú szerződés módosítást biztosító „oklista” - a banki szerződések apró betűs mellékleteinek még apróbb betűs mellékletében, igen apró betűkkel.) Nem mentség a szótlanságra. Akadozva, botladozva meg kell szólalni.

Beszéljek magamról ugye, ha botladozó megszólalásról van szó – mert egyébként több mint egy évi ezirányú nyilvános levelezésem alatt egyetlen egy bankos vagy ügyfélérdek-védő jogász, ügyfél, érdeklődő nem hívta fel a figyelmemet (hogy az oklista ügy a vis major[2] témakörét idézi fel). Ellopott oklista helyett vagy mellett tehát a meghamisított vis majorról[3] kellett volna elmélkedni? Kiderült hogy járatlan vagyok a vismajorban. Hallgattam volna – bölcs maradtam volna. És nem derült volna ki legszűkebb körben sem, hogy az oklista tételei valójában az ügyfél vismajor indokait tartalmazták – banki oldalon. A bank gazdagodott, ha a sors az ügyfelet nem kímélte. És egyetlen egy ügyvéd (ami annyit jelent, hogy kivétel nélkül EGYETLEN EGY ÜGYVÉD SEM!), sem érdekvédő nem igazolta vissza a banki csalások legmélyén ható elvet (hogy érti vagy nem érti): ha a sors üldözi az ügyfelet, akkor az ügyfél fizessen a banknak. Minél sanyarúbb a sorsa, annál többet. AZ ELLOPOTT OKLISTA (a kifacsart vis major jogintézmény) BÚCSÚCÉDULA A XXI. SZÁZAD ELEJÉN (csak sehol még a reformátorok). Ilyen az élet. Nincs mindig kényelmes, gyors válasz, gondolkodási segítség. Hát most ismét előadok egy észrevételt bizonyára bonyolultan és bizonyára kínálkozó egyszerűbb szakkifejezések nélkül.

Általánosabb probléma a társadalmi rendszer és az ember

A társadalmi rendszer nem más, mint emberek közötti viszonyok rendszere. Méghozzá többsíkú, bonyolult, alig átlátható rendszere.

Korunk a rendszerelmélet diadalra jutása után sok évtizeddel az állandóan változó, keletkező és megszűnő rendszereknek szinte a káosza. Egyre bonyolultabb káosza. Ezt a káoszt kiismerni vagy kezelni nem egyszerű dolog. Bonyolultnak, rejtélyesnek tűnik mint akár a matematika legtöbbünknek.

Tálos Géza (TG) vetette oda nekem ennek az írásnak a vázlatát olvasva, hogy szerinte Euklidesz amikor kimondta, hogy nincsen királyi út a matematikában, talán éppen a kimondás révén rájött, hogy a geometria közkinccsé tétele érdekében rendszereznie kell a geometriát, meg kell fogalmaznia a geometriai axiómákat, és megírta az Elemek című művét. Ha így volt és miért ne lehetett volna így, akkor a valóban királyi tett a matematikában az Elemek és hozzá hasonló fogalmazások elkészítése (én például Hilbert 1899-es axiómáit még érteni vélem).

A görög geometriától a halmazelméleten át a rendszerelméletig vezetett az út (legalábbis erre az útra hívom fel a figyelmet). Lehet-e valami hasznosat meríteni a rendszerelméletből az alkotmányosság, a rendszerváltási káoszból alig kilátó ember számára? És ha lehet, akkor mi az?

Van egy dolog, ami az emberek kapcsolataira épülő rendszereknek különlegessége, ez pedig éppen az, hogy mint alapelemre az emberre épülnek. Azért fontos ez a különlegesség, mert a rendszerekről általános az a vélekedés, hogy „minden elemnek feladata van a rendszerben, és így a helyét, sőt funkcióját, sőt létfeltételeit a rendszeren belül a rendszer szerkezete határozza meg.” Feltételezi ez a meghatározás, hogy a rendszer tulajdonképpeni célja körül semmi probléma nincsen. Nincs is, ha a rendszernek nem az ember az elemi alkotó része. Ha viszont az ember egy rendszer elemi alkotó része, akkor bizony egy kétpólusú tétel egyik felét jelentheti csak, hogy különösebb kontroll nélkül „minden rendszerelemnek feladata van, és így a helyét, sőt funkcióját, sőt létfeltételeit a rendszeren belül a rendszer szerkezete határozza meg.” A kontroll ugyanis az embert mint alapelemet tartalmazó rendszerek esetében az, hogy az embernek mint rendszert alkotó alapelemnek olyan emberi mivolta van, amelyet a rendszer nem sérthet meg a maga rendszer-szerkezetéből, rendszerfolyamataiból következően sem. Jó esetben. De éppen a proletárosító diktatúrák XX. évszázada után vagyunk. Még éppen csak vége van, és máris hasonló káoszt (struktúrákba kódolt embertelenséget) észlelhetünk. A „vis major oklisták” ellopását a banki ügyfelektől, általában az emberektől, a vis major jogintézmény[4] visszájára fordítását nem tudja érzékelni, jelentőségében felfogni, azonosítani, megjelölni a magyar igazságszolgáltatás, politika, sőt ügyfél oldali érdekvédők sem! Tehát van miről elmélkedni. Mert olyan nincsen, hogy nem érdekel a politika, mert pórul járunk. Olyan volna, mint levegőt nem szívok be, mert nem akarok kilélegezni! Legalább a tájékozódás erejéig, nagy vonalakban képet kell alkossunk olyan ügyekben, mint az ember helye általánosságban úgymond a rendszerekben. Azaz kötelességünk az emberellenes rendszertechnikai következmények ellen küzdeni. Például az öngyilkosság tilalmának elvéből következően. A társadalmi rendszereknek nem alávetettjei kell legyünk, hanem ember mivoltunkat (ember mivoltunk teljességét) megtartva az alkotó elemei – és mint eszköznek a felelős használói.

Az emberről alapfogalmakban, úgy is mint rendszeralkotó alapelemről

Nézzünk egy táblázatot, amelyben talán meglepő jellemzőket sorolok az emberi személy mibenlétének vázolására. Nem könnyű a válasz, mert a modern jogi almanachban van tárgyszó a természetes személyről és jogi személyről, de nincsen csak úgy személyről. Az érdekes az, hogy a kényszerűen korábbi korszakokat idéző meghatározási részletekhez gondoljuk hozzá, ilyen fogalmi alapokon nyugszanak az emberi jogok különféle modern kori listái. Mégha nem is hivatkoznak elméleti forrásokra. Egyszerűen ismertnek tekintik az elveket, fogalmakat, amiket használnak. És nem is tévednek. A fogalom elágazó, fordulatokat sem nélkülöző gyökerei több mint kétezer évre nyúlnak vissza az európai kultúrában. Amit hozzá tehetünk, hogy megpróbáljuk a részleteket felvetni egy kis táblázat erejéig (az én laikus összeállításomban).

 

a személy

bővebben

„kiterjedés nélküli”

léte független a testi adottságtól, téren-időn-okságon kívüli természetű (definíció szerint nincsen alávetve az evolúcióból következő faji meghatározottságnak)

egyedi

másoktól függetlenül önmagában megálló (ettől még lehet sok belőle, de mindegyik önmagában megálló)

megismételhetetlen

önmagához képest is egyszeri, megismételhetetlen (nem lehet belőle sorozat a test klónozásával sem, mert esetleges testi klónozás eredményekénti egyedek személyisége is, definíció szerint egymástól mind különbözik – más kérdés, hogy mennyire teljesedhet ki a klónok személyisége)

értelemmel (és érzelemmel) rendelkező

Az értelmet és érzelmet szokás úgy elválasztani, hogy az érzelem atavisztikus, majdhogynem tudat alatti, értelemmel nem uralható ösztönös, illetve hogy az értelem dolga az érzelem feletti uralom. Holott az értelem tudatos problémamegoldó, szervező képessége mellé az érzelem (és intuíció?!) kultúráját is oda kell tenni, mert az értelem önmagában nem alkalmas az ember önálló létének, életvezetésének irányítására, hanem annak csak egy fázisa, mozzanata, összetevője, főleg a tudatosan szervezett jövő idejű feltételeit, cselekedeteit illetően. Kétségkívül szem előtt van a mechanizált (tehát éppen a személy lényegétől távolabb eső), csak szabványos eszközöket biztosító technikai fejlődés[i]. Azonban az értelem az életvezetésre nem alkalmas önállóan (sem az érzelem), nemhogy az életre, a lét megélésére, a teljes értékű létre (az értelem tehát az emberi lény egy fontos létezési, megnyilvánulási szelete).

a személy teljessége „közölhetetlen létezésű”

(közölhetetlen lényegű)

(közölhetetlen mivoltú)

az ember mint személy tetteivel a maga létének teljes egészét valósítja meg, érvényesíti egy helyzetben - tettei szuverén létének megnyilvánulásai (a közölhetetlenség fogalma az ismeretelméleti logikát képviseli - a létezés teljes egészére utalva).

A közölhetetlen létező végső soron tetteiért felelősséggel csak önmagának illetőleg abszolút értelemben Istenének felelhet, azaz világi hatalom teljes mértékben „a közölhetetlent” meg sem ismerheti, ezért nem is mérlegelheti létezésbeli legfontosabb ismérveit, tényeit. Ez a megállapítás csak még jobban hangsúlyozza, hogy a világi hatalom mint tekintély, mint a lét „megítélője”, amitől a személyi lét függhetne, teljességgel illetéktelen, meg sem jelenik a személyi minőség dimenzióban)

a személy létezésének teljessége csak megélhető

csak megnyilvánulásáról beszélhetünk, és tudhatunk létezéséről, tudomásul vehetjük létezését (de a lényegét nem közölhetem, nem adhatom át, nem ítélhetem meg)

a személy integritása, létezésének teljessége, épsége

nem rész-szubsztancia és nem is akcidens, hanem teljes, a szó eredeti, arisztoteleszi értelmében vett szubsztancia – ami „érinthetetlenül ép”, bonthatatlan

Boetius megfogalmazásában: "a személy az értelmes természet oszthatatlan állaga"

A jelen korban az ember természetéről szóló alapvető fogalmaktól, megállapításoktól annyira eltávolodtunk, miközben figyelmünk látómezeje az embert magát nem tekintve az eszközkészítésre koncentrált évszázadok óta (igen sikeresen), hogy magyarban például az „állag” szót már csak módosult jelentésű „állat” formában használjuk, többek közt „asszonyállat” kifejezésben – elfeledve, hogy ez hajdan asszonyi állagot, az asszonyi lét lényegét jelentette volt, amely a házasságban eggyé vált úgymond a másik féllel … de az már a filozófiai gondolkodás másik rétege, a házasság közösségének egy megfogalmazása, amely nem tárgya jelen írásnak (ennyit az európai emancipációról).

……….

 

tegyük hozzá:

a személynek hite (meggyőződése, bizonysága, belső lelki stabilitása, „bizalma”) van

Ez legalább olyan fontosnak tűnik számomra, mint az, hogy a személy szabad akaratú. Tehát a személy „érzelmes, szabad akaratú, hittel élő” – volna az én megfogalmazásom, a személy oszthatatlan élő egységére, teljességére tekintettel (azaz szabad akarata nem össze-vissza oktalan csapongás az okság rendjéből kilépve, hanem cél-okot követő, ráadásul szándéka és kultúrája szerint erkölccsel össze illesztett azaz egyeztetett, saját maga által megformált, érzelmileg elfogadott, átélt cél-okot követ - a szabad elhatározásaiban - a személyi mivoltának oszthatatlan élő egységének megfelelően …).

Nem kötöm valláshoz, felekezethez. Nehéz meghatározni következő lépésben a hit fogalmát? Nem baj. Az értelmi és érzelmi lét a hitben csúcsosodik ki – ami nem tudás helyetti vakbizalmat jelent (bár sokan magyarázzák így). Ez a gondolkodási elágazás talán tényleg a teológiához vezet (ami nem baj, de külön önálló fogalmi világ, itt az eredeti témakörből kilépést jelentene) – viszont megemlítendőnek, mert ténynek tartom: a személyi léthez a földi hatalom által fogalmilag befolyásolhatatlan felelős és szabad akarathoz a hit kérdése hozzá tartozik.

Talán ahogyan a hit fogalma a teológiához vezet, a személy fogalma a filozófiában fejezi ki a tárgyi valóságtól független elviséget, szabad akaratú önállóságot ….

A táblázat egy felvetés, nem lehet tökéletes. Érdekes összevetni azokkal a bizonyos emberi jogi kiáltványokkal (lásd a lábjegyzetet).[5]

A személy fogalma és jelentése sokunknak túl eszmeinek, elvinek tűnik. Hány hadosztálya van a pápának? – kérdezte Sztalin. És hol van a szovjet hadosztályok rengetege? –ma már. A kérdés nem új a történelemben. Amint TG is ezen levél fogalmazását olvasva felvetette, a római birodalom az embert nem tekintette fenti értelemben vett személynek, hanem csak a jogrendszer által megfogalmazott, elismert különféle jogképességek megléte esetében. Tényleg. Ez ellen a szemlélet ellen lépett fel a kereszténység a maga eszmeiségével, lényegében az eszmei személy egyetemességét hangoztatva a római birodalom lakosait katalogizáló, osztályozó, besoroló jogrendjével szemben. A római jogi szemlélet ha nem is tűnt el, de osztoznia kell az emberről alkotott felfogásban a jog által szabályozott egyén mellett az eszmeiségében sérthetetlen, a jogon kívüli, sőt a jog felett álló személy fogalmával. Bízvást kimondható, hogy a mai emberi jogi nyilatkozatok fogalmi képtelenségnek tekinthetők lettek volna a kereszténység előtti Rómában.

A jogrendszer által nyilvántartott, minősített emberhez köthetők a fizikai-társadalmi létfeltételek, a konkrét cselekmények. De ha az eszmeiségről esik szó, akkor ez a megközelítés (talán ma mondhatjuk pozitivistának), semmit sem tud mondani. Nem jelent iránymutatót semmiben. A kommunizmus anyagi egyenlőség hirdetése nem más mint az emberi személyről szóló eszméktől elfordulván irreális tárgyi törekvésekké torzult erőfeszítés. Tehát messze nem mennyiségi problémáról volt szó, mondván hogy ha majd lesz elég kenyér, akkor pénz nélkül vihet mindenki elég kenyeret haza a boltból, és a kenyér mellé senkinek sem fog hiányozni a személy világi hatalom által elérhetetlen fogalma. Ez az elgondolás csak a torz gondolkodás életképtelen hamissága volt. Nem beszélve arról, amikor az ukrán éhínséget gabona exporttal idézték elő (tehát rátettek egy lapáttal az eszmeiségtől megfosztott emberek lelki reménytelenségére a tárgyi létfeltételek megvonásával a fizikai létet is ellehetetlenítve).

Hogyan lehet egymáshoz kapcsolni a személyt és a jogrendszer eszközeivel mechanikusan betagolt embert? Sejtve, hogy a szóhasználat kaotikus e téren, próbálom az ALANY fogalmában egyesíteni az elvi személyt a jogrendszer által nyilvántartott, kategorizált egyénnel. Valahogyan úgy, hogy alany az elvi személyi állagot szem előtt tartó, azt az adott konkrét környezetben érvényesíteni törekvő egyén.

Az emberre mint alapelemre épülő rendszer nem sértheti az emberi személy eszmeiséget

Az egyén elvi személy mivoltában csak akkor és úgy tagozódhat be egy társadalmi szerveződésbe, amikor és amint nem kell feladnia személy mivoltában megjelölhető önbecsülését, identitását, elvi létét (vonatkozik ez a személyre mint egyénre és a személyek közösségére pld egy nemzetre, országra a tágabb nemzetközi közösségekbe tagozódásakor - tehát az itteni gondolatmenet emberi közösség tekintetében megismételhető). Ebből következnek elvárások, követelmények az embert vagy emberi közösséget alapelemként magába foglaló rendszerekkel szemben. Az elvi személyi létet nem sérthetik – főleg nem a legitimitás elvesztése nélkül.

A gondot az okozza, hogy amint azt a kortárs rendszerről szóló gondolkodás is megállapítja, a rendszer egésze, összessége döntő hatással van önnön alkotó elemére - a rendszerben elfoglalt pozíciójára. A rendszer belső működési moderáló hatásainak ki van téve az ember mint alkotó elem. Hogy ez milyen tragikussá válhat, arról szól Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról c. verse (ez a vers az értelmét vesztett, eltévelyedett társadalmi rendszer erőfölény kalodájába szorult ember tragédiájáról szól máig ható szuggesztivitással)[ii].

A kérdés tehát az, hogy amiként fogalmi rendszereket tudunk úgy építeni, hogy alapfogalmat kiválasztva teszünk alapvető megállapításokat (és nevezzük azokat állításoknak, axiómáknak, alap-törvényeknek vagy éppen alap-egyenleteknek), amelyre majd a további fogalmi rendszeri építmény kerül a maga következtetéseivel, működésével, de az alapfogalommal és alapvető megállapításokkal való szembefordulás nélkül – úgy a valóság rendszereinek kialakításában is tekintettel kell lenni az ember személy mivoltára, eszközhasználó alanyi státuszára – különben „illegitimmé” válik minden rendszer - az emberrel mint elvi személlyel (és az általa alkotott közösségekkel) szemben.

Nem tetszőleges, nem független tőlünk az emberi rendszer szerkezete - az emberre mint rendszer alkotó elemére való vissza-hatásában

A megvalósítandó változtatások azonban nem csak az ötlettől („megvilágosodástól”) függenek, hanem a megvalósításban résztvevőktől, a kidolgozást, sőt a változások, sőt még előbb az előzetes mérlegelést, elgondolást szorgalmazóktól, igénylőktől is. Az ő szerepvállalásuktól is függ hogy mire jut a magyar társadalom.

El kell kezdeni tudatosan áttekinteni a felvetett problémakört. A kezdő fejezetekben felvetettem a vis major intézményének félre értelmezését, félremagyarázását, ami országromboló, mint előttünk tornyosuló boldogulást gátló torlasz. De a kiforgatott vis major csak egy konkrétum volt, és a rendszerváltásunk nehézkessége további konkrétumok sorozatából áll.

Ha a személyiség eszmeiségét fontosnak tartó, mindamellett sikeres, hatékony gyakorlati önszervezésre törekvő emberi társadalom logikáját nem tudjuk értelmezni, szem előtt tartani, érvényesíteni az egyes intézmények működésében, a jogi szabályozó eszközök használatában - akkor elvesztünk. De csak akkor. Különben … fel a fejjel.

 

(utóirat: fentieket vázoltam sokszor ennyi oldalon, de a vázlatokat, jegyzeteket olvasva TG óva intett attól, hogy azokkal másokat teljes terjedelmükben terheljek)


[1] A vis maior - Elháríthatatlanság elméletben és gyakorlatban

A szerződéses kapcsolatokban, de a szerződésen kívüli károkozás során is a felek - természetesen a felelősségük kizárása, csökkentése érdekében - gyakran hivatkoznak rajtuk kívül álló elháríthatatlan eseményekre, cselekményekre, amelyek adott esetben a szerződésben vállalt kötelezettségeik teljes lehetetlenülését eredményezik, vagy éppen ezek bekövetkeztének bizonyítása vezethet a felelősség alóli mentesülésükhöz.

Bár a magyar polgári jog kifejezetten nem nevesíti a vis maior jogintézményét, mégis vannak a Polgári Törvénykönyvnek olyan szakaszai, amelyek alkalmazása során felmerülhet az elkerülhetetlen külső ok szerepe.

A magyar jog nem határozza meg a vis maior fogalmát, így leginkább az "elháríthatatlan külső ok" megjelölés áll legközelebb hozzá, ami azonban a vis maiornál valamivel tágabb "kategória", hiszen idetartozik harmadik személy elháríthatatlan cselekménye, de más külső elháríthatatlan erő is, amennyiben az nem volt előre látható, s így váratlanul fejti ki hatását. - A vis maior stampede.hu/files/10/32/a_vis_maior.pdf

[2] előre nem látott kényszerítő körülmény, elháríthatatlan akadály, ami meggátol valamely kötelezettség elvégzésében - http://idegen-szavak.hu/vis_maior

[3] Egyre többet lehet hallani a Vis maior kifejezést. Ha valakinek valami problémája akad a teljesítéssel, akkor azt mondja, hogy Vis Maior esete áll fenn.

Az elmúlt 3 hónapban nem volt internet az irodánkban, azonnal reklamáltunk az internetszolgáltatónkhoz, akik közölték minden esetben, hogy ez Vis Maior és erre hivatkozhatnak a szerződésük szerint.

De a legégetőbb kérdés most napjainkban az Ajka-környéki iszapáradat okozta környezeti katasztrófa. Semmi mást nem hallani, amikor szó esik a kármentesítésről, minthogy ez Vis Maior esemény.  A biztosítók szerepvállalása ebben a helyzetben nagyban függ, hogy ez most jogilag milyen eseménynek minősül.

A latin “vis maior” (ma: vis major) kifejezés szó szerint “nagyobb erőt” jelent, melyet már az ókori Róma jogrendszerében is olyan előre nem látható, külső, elháríthatatlan körülményt jelölt, melynek következtében a kötelezett nem tudott teljesíteni. Látható tehát, hogy a vis majornak a mindennapi életünkben leginkább a jogügyletek (leginkább a szerződések) körében van kiemelt szerepe, hiszen ha az egyik felet vis major akadályozta a teljesítésben, mentesül a kötelezettségei alól. - http://kp.hu/mi-is-az-a-vis-maior/

[4] Vis maior - vezessük be mi is - Mi is az a vis maior (vagy vis major)? Jelentése 'nagyobb erő', azaz valami előre nem látott körülmény meggátol egy kötelezettség teljesítésében és az ember kevés ahhoz, hogy elhárítsa ezt a körülményt vagy annak következményeit. Ez egy varázsige, amit Harry Potter is megirigyelhetne, hiszen nagyon hatásos a szolgáltatók körében.

Ezzel a kifejezéssel nap mint nap találkozhatunk, erre hivatkoznak a biztosítók, amikor nem akarnak fizetni, a vasút is ezt válaszolja, amikor késik a vonat és szeretnénk visszakapni a jegy árának egy részét. Jobban megvizsgálva ezt, olyan, mint amikor a nyuszika felveszi a sapkát vagy nem.

Nézzük a biztosításokat. Azért kötjük őket, hogy ha baj van, megtérüljön a kárunk. Na de ki számít arra, hogy történik valami. Beszakad a tető? Eltörik a vízvezeték és elázunk? A szomszéd elaszik cigivel a kezében és mi is leégünk? Úgy nézem, ezek is vis maior kategória, mert előre nem láttuk, meg se tudtuk akadályozni. Akkor mire is jó a biztosítás? Épp ezért nevetséges, hogy az árvíz után erre hivatkoznak, hiszen az előbbiekre fizetnek, a sok eső és az utána jövő ár is hasonlóan előre nem látható.

A MÁV esetében szintén vicces az értelmezés. - "Elnézést, késett az IC, a pótjegyet szeretném visszaváltani" - "Menj haza, ez vis maior." Pedig akárhogy nézzük, nem találunk olyat, amire ráfoghatnánk. Öngyilkos lett valaki? Hát ezt előre látni, hogy néha csinálnak ilyet, igazán megoldhatnák, hogy teljesen elkerítik a vasútat. Árvíz miatt gyenge a töltés és lassan kell haladni? Minden évben ez van, meg is lehet erősíteni jó előre. Befagytak a váltók? S a fűtés karbantartása? Trehányak vagytok, de vis maior?

Mindig csak azt látjuk, hogy a szolgáltatók erre hivatkozva nem teljesítik a dolgukat, így javaslom, vezessük be mi is ezt.

A válság is egy vis maior. Bezár a gyár, ahol a munkahelyünk volt, nem vártuk előre, s hiába is dolgoztunk Sztahanovot megszégyenítő módon, nem befolyásolhatjuk ezt. Így hát üljünk fel a vonatra és hivatkozzunk mi is vis maiorra. Később akár bevezethetjük a bankok és a közüzemi szolgáltatók irányába is, hiszen mi fizetnénk, csak hát az a fránya vis maior.

(Szerző: daniferi - 2010.07.07. 06:14 ) - http://tudtad.blog.hu/2010/07/07/vis_maior_vezessuk_be_mi_is

[5] ENSZ emberi jogi egyezmények (http://www.menszt.hu/informaciok/emberi_jogok ) -

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

Első Fakultatív Jegyzőkönyv a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához

Második Fakultatív Jegyzőkönyv a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához a halálbüntetés megszüntetéséről

 


 

[i] Az értelem mechanikus (tartós, rutinszerű használatra alkalmas) megoldást keresve elsősorban „gépet gyárt”, fogalmi és fizikai, biológiai, társadalmi mechanizmust, amelytől elvárja, hogy az ember által kitűzött céloknak megfelelően működjön (és ne forduljon hatásában az ember ellen – legkevésbé elvi módszerességgel). A gép szerkesztése logikailag nem csak a definiált, tervezett működést célozza, hanem értelemszerűen ezzel együtt a tervező számára nem kívánatos, zavaró véletlenek kiszűrését (mérséklését) is.


[ii] Illyés Gyula:

Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
[→]

nemcsak a vallatószobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
[→]

nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé kapott ujj
“pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van

nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,

a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,

az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapulajban;

abban, ahogy a “halló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;

nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,

mert zsarnokság van,
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,

ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,

az van a derűtelen
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;

mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;

mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrba-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a tejút is már más,
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,

vonat kereke, hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből,
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába

beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,

néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert mikor ledobtad;
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,

hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;

vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

 


 


 Vissza az oldal tetejére