vissza a főoldalra *     

 From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]  - Sent: Wednesday, September 17, 2014 1:56 PM - To: 'mindenkinek.akit.erdekel@gmail.com' - Subject: FW: Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul - devizahiteles érdekvédelem a pénz fogalmának felvetése nélkül (FÁ)

kiegészített jelmondat:

1.     Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul

2.     devizahiteles érdekvédelem a pénz fogalmának felvetése nélkül (FÁ)


Tisztelt Ügyvéd Úr!

Tisztelt Ügyvéd Urak!

Ha jól értem, azért nem szabad ügyvédeknek egymást kritizálniuk, mert akkor a jogi érvelés technikájáról elterelődik a figyelem. Mondjuk ilyen összetevője is kell legyen.

Másrészt viszont ez egy szakmai szolidaritás is, amiben visszás helyzet veszélye is benne van, az ügyvédi szakma ügyfélellenességének veszélye vagy egyéb érdekkör kiszolgálójának válásává alakulás veszélye (pld politikai vagy gazdasági önkény kiszolgálása) – ami ellen Ön példamutatóan lépett fel (ezen érdemeit nincsen mit vitatni). Az ügyvédek, jogászok szakmai indoklása természetesen érdekes volna, hogy ők mit gondolnak az ügyvédek közti polémiáról. Mindenképpen egy kérdés az előírás, másik a gyakorlat és harmadik a józan és tisztesség fényében megítélve hogyan láthatjuk.

Keveredik azonban a kérdéshez a politikához való viszony illetve a politika viszonya a devizahitelekhez. Ez egy sikamlós terület. Bennem mint laikusban nincsen meg az a feltétlen bizalom a ptk-ba például, mint Önben Léhmann ügyvéd úr, aki azt mintegy jogi kinyilatkoztatást kezeli. Lehet ettől még, hogy jobb nincsen, legyen ez a sarokban a kályha. Lehet a kályha minden módosítgatásával együtt. Gyakorlatilag. Mert elvileg a törvényhozás alakítja a ptk gyurmaszobrát „kedve szerint”. Ön ezzel szemben mint a szakmai érvek szikláját is emlegetheti.

De – vethetjük ellent, vagy tehetjük hozzá - mi ezen szakmai érvek történelme, mikor alakultak ki, mióta nincsen értelme őket mással pótolni? A római jogról például nem szokták fennen hirdetni, amit pedig felkészült jogászok, filozófusok tesznek szóvá nagyritkán, hogy az alapvetően birodalmi jog volt, a hatalmi és pénzügyi erő joga (minden rendezettsége ellenére vagy azzal együtt).

A római joghoz társul az európai történelemben az eszmeiség, az ideák világa, amit görög gyökerekkel vélek látni a kereszténység gondolkodásában. Eszerint a kereszténység és a római jog volna együttesen az európai gondolkodás kútfője (a görögség eszmeiségét Róma annak ellenére, hogy szinte bálványozta, lényegét illetően csak a kereszténység közvetítésével, felvételével tudta megközelíteni). Azaz ha nem római-jogi lexikont adnak ki, hanem jogi lexikont, akkor abban a személy valamely boethiusi fogalmának szerepelnie kellene a jogalany fogalmával egyenrangúan, amellé rendelve, azzal egyenértékűen, azzal és a jogalanyisággal együttesen mintegy eszmei alapját adva az európai társadalmi gondolkodásnak, jogszemléletnek (a jogról való szemlélődésnek – aminek a jogon belüli következményei is kell legyen).

A görögséget említve bekerül a képbe a valóság és a beszéd, fogalmaink kapcsolata. A jog mint szabályozó eszköztár önmagában üres eszköztár. Lehet központibb és periferiálisabb bugyrait megkülönböztetni. De lényegét tekintve szabályozási rendszer, formalizmus – főleg a pozitív jogi szemléletre jellemző ennek hangsúlyozása tudomásom szerint. Tehát a modern korra mindenképpen jellemző. Szabályozási eszköztár pedig önmagában nem működőképes, nem megítélhető sem a szabályozó alany sem a szabályozott folyamatok, jelenségek mibenléte, értelmezése nélkül.

Kissé általános bevezetővel arra akartam kilyukadni, hogy a devizahitelek ügye közgazdasági tartalmi kérdéseket is felvet. Mi a gazdaság, mi a pénz. Milyenek a gazdasági szabályozó eszközök és mi a pénz-eszköz? Mik ezek az eszköz-technikák, és mire lehet őket ráilleszteni. Hol a kapcsolat az ember mint személy és mint jogalany valamint a gazdasági-pénzügyi szabályozó rendszer között? Áthatolhatatlan elméleti dzsungel? Nem. Lényegi kérdés, hogy a hitelezett pénz valaki betétesnek a tulajdona végső soron, a bankké, vagy senkié hagyományos fogalmak szerint. Nem kerülhető meg ügyvédek egymásnak esésével, akik mellesleg egyike sem tette fel azt a kérdést, miért nem izzadják már ki a közgazdászok jogászoknak is értelmezhetően, hogy a száz éve használt hitelpénznek mi a logikája, mi a logikai helyettesítő ábrája a pénznek, pénzfunkciónak, pénzteremtésnek és pénz megszűnésnek.

Itt van a sokak által ismert Drábik János esete. Bizonyára kevesen bírnánk ki azt a lelki megterhelést, szellemi erőfeszítést, amellyel magát égetve munkálkodik – mint egy érdeklődő jogász. Azonban nem azt akarom szóvá tenni, hogy végzettsége szerint nem közgazdász, hanem hogy szemlélete szerint nem elméleti közgazdász. Megközelítése nem pénzelméleti. Sok tekintetben igaza is van, de nem érthető meg állítása, mert pénzelméletileg nem indokol, nem állít fel tételeket, pénzelméletileg, gazdaság elméletileg megmaradt jogilag képzett, lelkiismeretes újságírónak. Nem bántani akarom, de a figyelmet felhívni igen.

·         A devizahiteles bajok nem kezelhetők pénzelméleti tisztánlátás nélkül.

·         Van pénzhasználati alanyi jog?

·         Minek a része a pénzhasználati jog, a szerződési szabadság egyik eszköze, része?

·         A szerződési szabadság pedig az emberi önrendelkezés része?

·         Az emberi önrendelkezés pedig az emberi személy ontológiai, természetjogi mibenlétén alapszik?

·         Az emberi személy eszménye és az alanyi jogok között mi a különbség és mi a meghivatkozható kapcsolat?

·         Összegzésképpen a pénzhasználati alanyi jog miféle az emberi lényről, személyről vallott képhez köthető?

Nem kerülhető meg a kérdés megtárgyalása végső soron. Egyes jogászok személyében ilyet követelni nem lehet. De a devizahitelek korszakából nem lehet kilépnie másként a magyar pénzhasználati kultúrának, pénzpolitikának, a magyar jogrendszernek. A devizahiteles ügy egy gyerekbetegség, amely sajnálatos módon kiütközött a lanyha de kétségtelen kádári diktatúra elmúltával mintegy ittmaradt utóhatásként. Meg kéne próbálni szembenézni az okaival is a devizahitel jelenségnek (a devizahiteles kartell banki, politikai, jogi szálainak kötéllé fonódottságával). Tehát a tenger sok személyi ok mellett vagy azok takarásában van egy elméleti tisztázatlanság. Mi az aranyhoz kötött (aranyra írt pénzjel) és a hitelpénz (aranyra írt pénzjeltől elszakított pénz) között? Mert a hitelpénzzel van dolgunk, annak tengernyi kihasználatlan lehetőségével és rengeteg elszenvedett veszélyével.

A levélváltás amihez hozzászólni próbáltam partvonalon túli nézőként, legalább 3 jogászt érint, tehát engedelmükkel kérem önöket gondolkodjanak el, keressék az újabb szálat is megoldásra törekvésükben.

üdvözlettel

Fáy Árpád

 


From: Dr. Léhmann György [mailto:lehmann@invitel.hu]
Sent: Wednesday, September 17, 2014 7:41 AM
To: Dr. Léhmann György
Subject: Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul

Soha nem jutott volna eszembe az, hogy bármelyik ügyvéd Kollégám munkáját minősítsem, de ma reggelre részemre megküldött és  lentebb ide másolt levélben az alábbi megjegyzéseket olvasom tevékenységemmel kapcsolatosan Dr. Marczingós László ügyvédtől:

„Előbbi jogász tisztességét megkérdőjelezni soha nem áll módomban, azonban való igaz, a perben nem kérdőjelezte meg a deviza létét és átváltását, így a Kúria gyakorlatát – mely a mostani törvényekben domborodik ki – alapvetően határozta meg. Az árfolyamrés ugyanis csak akkor értelmezhető, mint a valós tényekhez fűződő jogállítás, amennyiben nem vitatjuk azt, a bank kezelt valami devizát és azt váltotta, illetve ez az egész körülmény a szerződés részévé vált.

Ha ezek a feltételek nem váltak a szerződés részévé, vagy nincsen deviza, akkor az árfolyamrés nem értelmezhető, így a törvény hatálya sem érintheti az ügyet.

Léhmann hasonló hibákat követ el, de azt még súlyozza is. Ugyanis soha nem kérdőjelezte meg – ismereteim szerint – a szerződések létét, érvényességét, és apró sikerekkel javította a közhangulatot.”

 

Majd tovább növelve a bajt,  valótlan tényeket és  adósok számára ártó valótlan elképzeléseket közöl ezek után.

 

Azt tudom javasolni a tevékenységemet kritizáló ügyvéd Kollégámnak, hogy hasonló írások előtt indulatait velem szemben leküzdve előbb alaposan tanulmányozza a 6/2013., 2/2014. számu Jogegységi döntéseket, a C-26/13, C-472/10 számu EU Bírósági eljárásokban történteket, valamint a 2/2012. (XII. 10.) PK Véleményt. És az 1/2010 PK Véleményt.

 

Legalább ennyit.

 

Az írás ugy tűnik, hogy mindezen ismereteket nélkülözve ártó szándékkal, vagy csupán figyelmetlen módon készült.

 

Sem most, sem a későbbiekben Dr. Marczingós László ügyvédnek megállapításaira annak szinvonalára tekintettel nincs szándékomban bővebben válaszolni. Valamint idő hiányának okából sem.

 

Siófokon 2014. szeptember 17.

 

Léhmann György

 

==================================

 

Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda

Az elmúlt hetek-hónapok történései világosan megmutatják, hogy országunkban a jogállamiság és a jogbiztonság legkisebb mozaikját sem kívánja a kormányzat felmutatni. Ám az érintett állampolgároknak el kellene gondolkodni néhány dolgon:
Először is ténykérdés, hogy a 12.000 db devizás ügy döntő többsége hozzá nem értő ügyvédek sablonkereseteiből áll.

Nem hittem volna, de léteznek gazdasági vállalkozások által üzemeltetett irodák, ahol tömegével jelennek meg az ügyfelek. Nem ügyvédi irodák ezek, nem jogászok kezelik az ügyeket, ellenben sokkal olcsóbbak, mint egy rendes ügyvédi szolgáltatás. Majd ezek a “gyárak” ügyvédeket alkalmaznak, kik tömegével tárgyalják ezeket az ügyeket minden polgári jogi hozzáértés nélkül.

A keresetek sablonosak és két irányban figyelhető meg a másolás. Egyfelől Dr. Lázár Dénes nagy nyilvánosságot kapott perének közzétett irataiból ollóznak, másfelől Dr. Léhmann György keresetgyárának internetes formátumait veszik át.

Előbbi jogász tisztességét megkérdőjelezni soha nem áll módomban, azonban való igaz, a perben nem kérdőjelezte meg a deviza létét és átváltását, így a Kúria gyakorlatát – mely a mostani törvényekben domborodik ki – alapvetően határozta meg. Az árfolyamrés ugyanis csak akkor értelmezhető, mint a valós tényekhez fűződő jogállítás, amennyiben nem vitatjuk azt, a bank kezelt valami devizát és azt váltotta, illetve ez az egész körülmény a szerződés részévé vált.

Ha ezek a feltételek nem váltak a szerződés részévé, vagy nincsen deviza, akkor az árfolyamrés nem értelmezhető, így a törvény hatálya sem érintheti az ügyet.

Léhmann hasonló hibákat követ el, de azt még súlyozza is. Ugyanis soha nem kérdőjelezte meg – ismereteim szerint – a szerződések létét, érvényességét, és apró sikerekkel javította a közhangulatot.

A devizás mentőcsomagok abból indulnak ki, hogy a kölcsönszerződések alapvetően a felek akarategységét igazolják, és a szerződésben csupán egyes kitételek érvénytelensége vetődik fel. A lényeg az, hogy a deviza alap, vagy a deviza nyilvántartás sértetlen maradjon, mert ebben van a nagy pénz. Gondoljunk bele, az árfolyamrés esetében CHF-enként 2-3 forinttól 10 forintig megy a szórás, de a deviza hiánya esetén már 100-110 forintról van szó.
Azaz két fenti jogász érvelése odáig vezetett, hogy a követőek megnyernek mondjuk 10 forintot, de elveszítenek 110 forintot. Van némi különbség, nem?

Most mindenki kétségbe esett, és kapkod fűhöz-fához. De miért is? Ha valakinek volt egy mindent átfogó kötelmi jogi érvelése, az a gondolat mentén képes volt lefolytatni a bizonyítási eljárást, és a szerződés létre nem jöttét is ki lehet mondani, avagy az egész szerződés semmis.

A bíróságokat két dolog vezérli. Egyfelől a kezelhetetlen perszámot kezelhetővé kellett redukálni. Ha a perek többségében csak az árfolyamrés volt a vitás és az egyoldalú szerződésmódosítás, akkor a jogalkotó megadta, amit a nép kért: semmisek ezek a kitételek. Ezzel lehet, 10.000 db per meg is szűnik. De marad mondjuk 2.000 normális per, melyeket le lehet tárgyalni. Az egy kezelhető szám. És a 10.000 fél elégedett is lehet, hiszen amit akartak, megkapták, lehet szobrot állítani a jogi képviselőnek.

A másik dolog sokkal összetettebb: a szerződések jogállami, jogelméleti elvek mentén tisztességtelen. Ennek igazolása az EU normák és a hazai alkotmányos elvek mentén történhet, de a bíróságok féltek kimondani egy olyan tisztességtelenséget, mely elvezet a jóerkölcsbe ütközéshez, etc. Azaz ma nincsen olyan ítélet, mely végigvitte volna a gondolatot, habár azt közel 80 ügyben vittem végig. Egyszerűen a bíróságok a fülük botját sem mozdították.

Ám az ügyeket végig kell vinni. Nincsen más lehetőség. Így csak annyit tudok mondani, az elmúlt években közzé tettem minden vonatkozó érvelésemet, abból bőven lehetett volna meríteni, ám alig valaki használta érvelésemet. Inkább volt népszerű más ügyvéd sablon keresete, mert az olcsó. Nincs is ezzel semmi baj.”


 Vissza az oldal tetejére