From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Saturday, October 31, 2015 8:21 PM - Subject: Bessenyő András „A devizahitelesek és a római jog” (JURA 2014/2.) című írást elolvasva
„A devizahitelesek és a római jog”
(JURA 2014/2.) című írást olvasva ….
Az írásból meglepetésemre kiderült, hogy a devizahitel, amelynek lényege a kölcsöntőke utólagos megemelése, lényegében ősrégi módszeren alapul, már 1800 évvel ezelőtt ismert volt, sőt elvét kitárgyalták, leírták (meg is különböztették ha jól értem a kamatuzsorát és a tőkeuzsorát).
Meglepett, amikor az 1830-as évekbeli és 1867-es jogszabályokat ismertette, amelyek a kölcsöntőke uzsorát a kapitalista fejlődésre, szükségletre hivatkozva mintegy legalizálták – és jól esett a szerző efölötti felháborodása.
Szomorú volt találkozni azzal a ténnyel is, hogy az 1930-as években több magyarországi jogász megkísérelte lényegében a kölcsöntőke uzsorát hétköznapi illetve természetes, a modern korral járó dologként ideológiailag is elfogadtatni.
És meglepetés számomra, hogy a 2014-es jogszabályok milyen aprólékossággal idomították a devizahiteles kölcsönszerződéseket a klasszikus kölcsöntőke-uzsora modellhez, amelyben nincsen kamat az egyszerűség kedvéért.
Megnyugtató volt a levont tanulság is, hogy nem tűrhető meg a kölcsöntőke uzsora általában, de különösen nem a fogyasztókkal szemben napjainkban sem.
…………. pár dolgot ezekután kiemelve.
Az egyik az, hogy az írás legvégén azt írja, nem várható el a bankoktól, hogy az ügyfeleket figyelmeztessék a kölcsöntőke uzsorás szerződések, ügyéletek veszélyeire, mert ők piaci vállalkozások, a haszonból élnek. Ebben mint lényegében érdeklődő laikus szeretném felhívni a figyelmet, hogy úgy is megközelíthető a dolog, miszerint a bank szolgáltató, és az utóbbi fél évszázad gazdasági fejlődésének a nagyvilágban de főleg a legfejlettebbek világának egyik szembetűnő sajátossága, hogy általában elvárják és szigorúan szabályozzák, miszerint a szolgáltatónak az ügyfél érdekét figyelembe kell vennie. Sőt. Működésének alapfeltétele, hogy az ügyfél érdekének figyelembe vételét biztosítja. Egy orvos nem adhat mérget a betegének, mert neki az olcsóbb, vagy mert jutalékot kap a gyártótól, de egy szakács sem teheti meg, hogy romlott ételt ad, mert az az olcsóbb. A példák hosszan sorolhatók. A modern tömegtársadalom működésének egyik alapja, hogy az ügyfelek megbízhassanak a szakmai szolgáltatóban. A bankok, pénzintézetek esetében is. Ez nem római jog, hanem a jelen társadalom egyik kritikus kérdése.
Másik dolog, hogy had jelezzem, ismereteim szerint (bár nem vagyok pénzügyi szakmabeli), a modern hitelpénzrendszerben a bank alapvetően nem a saját tulajdonát adja kölcsön az ügyfélnek, de alapvetően nem is egy betétes pénzét közvetíti az ügyfélnek kölcsönként. Tehát a kölcsön ügylet alapvető és legáltalánosabb esetben nem tulajdon időleges átengedését jelenti a pénzügyi szolgáltató részéről (és ha ilyesmi, a betétek tovább hitelezése ha előfordul, az csak marginalitásként van jelen, bár marginalitásként jellemzően, mint valami kiegészítő berendezés, például csőrendszer túlfolyó tartálya). A pénz alapvetően a hitellel illetve a folyósítással „teremtődik”, jön létre és a törlesztéssel szűnik meg egy lépésben vagy fokozatosan. Lehet ezt pénzfilozófiai elvont problémának is tekinteni, azonban például a devizahitelekben is megjelenő kölcsöntőke uzsora tárgyalhatóságának új dimenziókat ad. A pénz tehát elszámolási eszköz, és csak közvetve tulajdon, helyesebben a tényleges vagy potenciális tulajdon, tágabban kötelezettség, jogosultság számszerűsítésének eszköze. A banki kölcsöntőke uzsorának tehát ez a modern felfogás illetve modern pénzrendszer a maga modern lehetőségeivel, korábban nem volt algoritmusaival újabb árnyalatot ad, mert a kölcsön felvevő által illetve az ő jogán, az ő felelősségére teremtett pénzre tesznek rá banki uzsorát azon bankok részéről, amelyek lényegében csak adminisztrálják a hagyomány szerint kölcsönnek nevezett pénzügyletet. Amint egy sportverseny bírója is adminisztrálja a sportolók eredményét, olykor nagy körültekintéssel, szakmai odaadással, de ezzel nem válik övé a sportoló teljesítménye akkor sem, ha a szakemberként a tevékenységét megfizetik. Tudom, hogy messze vezetnek ezek a kérdések, de másként nem is lehet hozzászólni a száz éve a világot meghatározó, mondjuk így „tisztán” hitelpénzrendszerhez.
És legvégül had mondjam el, hogy nagy élvezetet okozott, amint a klasszikus filozófiai hátteret hozta tárgyalásba a szerző. A szubsztancia és a funkció szembe állításával a modern időben tudom hogy igen aktuális és általános kérdéshez nyúlt, amelyet nem igazán értettem. Vagy amely engem igen érdekel, de hát tanulmány … nem az én kérdéseimre adandó válaszokkal volt elfoglalva. Ludwig von Bertalanffy Ám az emberről semmit sem tudunk címmel magyarul kiadott talán utolsó munkája az 1960-as évek végéről foglalkozik azzal, hogy nem minden vonatkoztatási rendszer kompatibilis egymással. A fizikában a XX. század elején nagy karriert futott be az a tétel, hogy nincsen kitüntetett vonatkoztatási rendszer. Csakhogy Bertalanffy szerint a fizikából nem vezethetők le a sajátosan biológiai jelenségek. Tehát két fizikai koordináta rendszer között ha nincsen kitüntetett, az még nem jelenti azt, hogy fizikai jelenségek vonatkoztatási rendszerében értelmezni lehetne, meg lehetne jeleníteni biológiai jelenségeket, mozgásokat. És tovább: a biológiából pedig nem vezethetők le a sajátosan emberi dolgok, megnyilvánulások, funkciók. Úgy éreztem … ennek az írásnak a sorait olvasva, hogy az a határozott csere, amit a szubsztancia fogalmáról a funkcióra váltásról írt a XX. századhoz kötötten, leginkább a fizikában lehet különösebb fennakadás nélkül elfogadható. Azonban az ember esetében alapvetően merül fel az alanyiság kérdése. És jelenkorunk nagy dilemmája, hogy az ember alanyisága feltétlen vagy esetleges, időleges, környezetfüggő? A jogpozitivizmus ha jól tudom fenntartás nélkül politikai döntéstől teszi függővé például, hogy az ember személy mivolta mit jelent, hogyan értelmezendő, hogy mikor vehető el az élete, hogy milyen életminőségre jogosult stb. És olvastam olyat, hogy perszonalizmusnak lehetne nevezni azt a felfogást, miszerint az ember személy mivolta abszolút, nem politikai döntés függvénye. A lényeg itt az lehet, hogy az elmúlt több mint 2000 évben a szubsztancia fogalma különösen értékes lett az ember személy mivoltában. Mert a funkciót, a környezettől való függést nem emelhetem a személy mint szubsztancia fölé. Tehát a funkcióval vagy párhuzamosan kell értelmezni, vagy (és ezt érzem logikusnak) itt a funkció sosem emelkedhet a szubsztancia mint személy fölé. Mert a sajátosan emberi jelenségek körében az egyes ember vagy az emberi közösség ad értelmet a funkcióknak (a maga eldobhatatlan felelősségével és szabadságával, azaz felelős szabadságával). - Tehát az ember alanyisága, személy mivolta nem tetszőlegesen választható vagy eldobható szempont, mint esetleges más vonatkoztatási pontokkal egyenrangú, velük kicserélhető vonatkoztatási rendszer jellemző, hanem az emberi társadalmi kérdések tárgyalásában elhagyhatatlanul kitüntetett szempont. Hogy a szubsztancia és funkció egymáshoz viszonyításában ez miként fejthető ki, azt csak érzem, hogy fontos kérdés, de most nem tudok rá tömören válaszolni.
Korábban nekem a racionalitás (pld közgazdasági racionalitás) esetében volt egyértelmű, hogy csak eszköz-racionalitás képzelhető el. Az eszközhöz pedig eszköz használó tartozik, aki meghatározza az eszköz célját, amely célnak a függvényében értelmezhető a racionalitás. Ez nem zárja ki a mechanikusan érvényre jutó mechanizmust, működési logikát elemi részecskéktől kezdve papucsállatkán át egy embertelen falanszterig, csak azt ne nevezzük racionalitásnak, például gazdasági racionalitásnak. Azt hiszem a devizahitelek kamat vagy tőke uzsorájának megítélésében vagy akár a napjainkban nyílttá váló Európa sorsa dilemmának is az a sorsfordító logikai lényege, hogy következetesen érvényesülő „bármilyen” hatásmechanizmusnak vetik alá Európát (például egy rosszul értelmezett világpiaci helyezkedésben tülekedve), vagy megkeresik azt a racionális megoldást, amely nem adja fel az emberi célokat, és a világpiaci helyezkedés forgatagában ehhez keres megfelelően racionális eszközöket, megoldásokat…..
………………..
FÁ