-----Original Message-----
From: Fáy Árpád [mailto:fay@ngo.hu]
Sent: Thursday, March 08, 2007 9:25 PM
To: fay@ngo.hu
Subject: Az egészségügy finanszírozásának nagy kérdése - FÁ

Az egészségügy finanszírozásának nagy kérdése alapvetően közgazdasági.

Hogyan kell az ágazati határokat úgy kijelölni, hogy az ágazat egésze rentábilis lehessen?!

A modern világban előnye van a gazdaságilag racionális tevékenységeknek, tehát amik egyszerűen profitot hoznak. A profitábilis ágazatokkal pedig ágazati szélességben nincsen gond, azokat lehet adóztatni, azok az ágazatok mindent kibírnak, támogatásra pedig nem tartanak igényt.

Az egészségügy miért nem egy mindent kibíró ágazat? Hiszen eléggé fontos a feladata, az emberi munkaképességet kell biztosítsa, ha már a falanszterikus szemléletért rajongunk.

Vegyünk egy ismert hasonlatot, az autóiparét. Eleinte nagyszerű dolog volt az autó újdonsága, de mert semmi sem tökéletes, hamarosan kialakultak az autójavító műhelyek. A műhelyek önmagukban rentábilisak voltak jó esetben. Az autógyárak is. Az autógyár miután el tudta adni az autóját, az átkerült a gyár anyagi érdekeltségi rendszeréből a javító műhelyek világába.

Idővel átalakult a helyzet. Az autógyárak ma már a bevételük alig 10-20%-át fordítják hagyományos anyagköltségekre. A többit biztosításra, minőségi fejlesztésre, ergonómiára és például garanciális szervízre. Azaz a javítóműhelyek funkcióját (és tetemes mértékben magukat a baleseteket is azok megelőzésével), és finanszírozását beszippantották a gyártás érdekkörébe és ezzel a gyártás rentabilitási hálójába. Innen nincsen gond a garanciaidőn belüli szervízzel, azt eltartja az autógyár. Marad a karambolos javítás a műhelyeknek, amit a különféle kötelező meg elvárt biztosítások rendszereivel fizettetnek. Továbbá az autók műszaki állapota nem hasonlítható a fél századdal ezelőttihez, a jobb minőség finanszírozása is biztossá vált.

Térjünk vissza az egészségügyhöz. Itt lényegében a karambolos javítás körül forog a világ nehézkesen működő biztosítási rendszerekkel. Holott ennek másodlagos, kiegészítő feladatnak kellene lennie. A rentábilis ágazati terület az egészség-menedzseléssel együtt lehetséges. Az egészségmenedzselés veheti vállára a betegség-gyógyítás költségeit mint ágazati járulékos terhet.

De míg az autógyárak érdekeltségi rendszere megoldott, addig az emberi egészség menedzselésének rendszere megoldatlan.

A megoldásra a vizitdíjat mint próbálkozást nyugodtan szégyenletes-buta kísérletnek nevezhetjük. Csakhogy ez senkit sem érdekel. A kormány vállalja a hülyeségeket, mert a maga szellemi színvonalát saját maga nem tudja felülmúlni (nem Münchausen), az ellenzék meg a hangos fújoláson kívül szintén nem látott neki az előkészületnek (eltekintve az arcpirítóan szégyenletes választási alibinek szánt nemzeti konzultációs cirkusztól).

Egyrészt emberileg nemes irányzat, hogy a lelki és testi egészséget össze kapcsolják, másrészt pedig reménytelen, ha nem veszik fel a harcot a társadalom létfeltételeit elzabráló gengekkel. Csak akkor lehetnének erőteljesek a kórházépületekért folyó spekulációval szemben, ha előkészítenék az anyagilag rentábilis egészség-ágazat szervezési-működési modelljét. De ilyet az úgynevezett műjobboldalon (ahol már igazán hosszú ideje űznek gúnyt a jobboldali és konzervatív jelszavak hangoztatásával az emberekből) nem vázoltak fel, erre képtelenek mert a szándék hiányzik belőlük eleve, tehát csak túszul kellettek nekik a nemzeti jelszavak. Nem volt elég a koronát kiszabadítani múzeumi fogságából, most lassan a nemzeti jelszavakat kell kiszabadítani cakli-pakli a parlamenti fogságából… Hogyan? Például egy önszerveződésre alkalmas közgazdasági reform-csomaggal. Ennek egyik eleme az egészséget menedzselő érdekeltségi rendszer kidolgozása – 10 millió főre a határon belül (és annak lehetne hasznos kisugárzása a határon túl is).

Lehet-e csúfosabb reformot kitalálni, mint Hornék fogkezelés megvonását? Hát hogyne: a vizit-doboz díjat.

Úgyhogy lehet csámcsogni, és a suskát idéző mozdulattal mutogatni, hogy mi a lényeg de nem az ember. Lehet, minden tolvaj és felelőtlen ember így tesz. Felelősen azonban kiinduló pontnak lehet ajánlani az alkotmányos közgazdasági gondolkodást. Az olyan gazdaságpolitikai alapállást, amely az alkotmányos elveket tiszteli. A természetjogi (természettől fogva tekintetbe veendő) szempontok közül az elsődlegesek közé tartoznak, hogy

1.      Az ember mint egyén természetes személy. Sőt. Az élő, eleven emberi közösségek is kvázi természetes személyek.

2.      A társadalomnak a természetes személy az alanya.

3.      Az alanynak élete szervezésére eszközei vannak, amelyekkel mint tulajdonos rendelkezik. A jogi személyek fontos szervezési formációk, eszközök, amelyeknek a természetes személyek és azok közösségei a tulajdonosai.

4.      A természetes személy elsődleges, alanyi jellegű, a jogi személy másodlagos, eszköz jellegű.

5.      Egy másik szervezési eszköz a pénz. A pénz elszámolási eszköz. Mint a betűk, zárójelek, nyugták.

6.      A gazdasági értékek forrása a környezet javai, az emberi közreműködés, az elszámolási megállapodás színvonala, kultúrája.

7.      Az emberi személyiség tisztelete az egyik legfontosabb alkotmány érték, és ezen keresztül is legfontosabb fémjelzője a gazdasági, gazdaságpolitikai kultúrának. A rabszolga bilincs eszköz, amit az alanyi ember tehet másik alanyi ember kezére. A rabszolgaságot nem lehet a bilincs eszközracionalitásával indokolni, hogy „a bilincsnek az a tulajdonsága, hogy a kézen és a lábon ott fityeg, vagy hogy kell a használata a bilincsipari profit érdekében. Hasonlóan ismert példa a dohányzás vagy más még ártalmasabb narkotikumok GDP-növelő hatásának hazugsága. Hosszú távon ezek a sorvadás, a halál mutatószámait növelik, nem a GDP-ét

8.      A mostani parlamenti potyapolitizálás az éllovas balliberális táborral a kebelében rémálom a társadalom számára. A vizitdíj gazdaságossága nem más, mint a bilincshasználat gazdaságossága. Alapvetően sérti az emberi személy méltóságát a buta átverő voltával, a hamis pótmegoldás primitívségével, a spekulációs törekvések emberi értékek fölé emelésével.

De hordjuk-e vágyaink, gondolataink méhében a megoldást? Van-e a személyes egzisztencia igényeken túlmenő törekvés a társadalomban az önálló, életképesen szabad, alkotmányos megoldásokra? Egyszerűen nem hiszem el, hogy amerikai monopolisták azzal töltsék idejüket, hogy Magyarországon a hatalombitorló banksikkasztót, választási csalót kell hatalomban tartani, mert kellenek a forrongások, csődök, a gyász, az országnyi társadalmi kollapszus – az élhető és nyugodt, és teherbíró gazdaságú régió helyett. Nem hiszem el. Erre hivatkozni akkor, amikor itthon a minimális erőfeszítés elmaradt, nem más mint a villamos kilyukadt kereke – az iskolából késő rosszcsont magyarázkodásában (Halló Bogár úr!).

Persze ha elhagyjuk magunkat, akkor mint a sintér segédei jelennek meg a maradékot eltakarítani Kóka és Gyurcsány féle alakokkal fémjelezhető tágabb érdekszövetségek. Ők nem a jövő méhe, hanem a MÉH, a hulladék begyűjtők, a szemétdombok specialistái – hogy miért is nem Kostunicát hívták meg kormányfotósnak?

Hát ennyit az egészségügy finanszírozásának nagy kérdéseiről, amit helyettünk nekünk más nem fog megoldani, de beképzelt pöffeszkedéssel lehet elhárítani a hazai politikai élet minden aspiránsa és szereplője részéről.

Majd utólag széttárjuk a karunkat? Majd harminc év múlva a maradéknak importált tananyag lesz a rentábilis egészségmenedzselési ágazati érdekeltségi rendszer?

Egészségügy

Egészségügy – szerencsére jó az elnevezés, de nem fedi a tényleges funkciót. A „betegségügy” vagy „gyógyításügy” ismert módon valósághűbb lenne. Az egészségügy kifejezés akkor lenne megfelelő, ha a tevékenység elsődleges feladata az egészség erősítése lenne, és a gyógyítás csak ha az egészség megbillen, akkor kerül sorra. Ebben az elvileg mindenki által helyeselhető esetben átalakulnának nem csak a célok, de a szervezeti felállás is. A finanszírozás nagyobb hányadának kellene az egészséget szolgálnia (ide tartozna a tömegsport, a turizmus egy része, lakás-javító támogatások, életmódjavító állandó sajtófórumok költsége, öntevékenységet támogató kedvezmények, a napi tornaóra az iskolában, vissza-adott sportpályák, sportegyesületek kedvezményei, egészségi érdekvédő szervezetek jogosítványai és finanszírozása, a környezetvédelem egy része, munkavédelem stb.) és csak kisebb hányadát tenné ki a gyógyítás (de a mainál sokkal biztonságosabb finanszírozással).

Az egészségügyi minisztérium nevét a szükséges funkció szerint az „Életképesség erősítése” minisztériummá kellene alakítani, amelyben lehetne egy „gyógyítási főosztály” a többi főosztály mellett. Meg kell jeleníteni az elvi-eszmei célokat, amelyeket a bürokratikus apparátussal kell szolgálni (és nem fordítva, hogy a bürokratikus apparátus áldozata legyen az élet esélye).

Részlet Fáy Árpád: Az alkotmányosságról ~ nemzeti kérdés: élet vagy halál struktúrái ~ Melléklet a 2005 április 6-i előadáshoz.^[1] – egészségügy bekezdés

http://www.alkotmany.ngo.hu/szazak_tanacsa_fay_2005apr.htm#_Toc100425155

 Fáy Árpád
ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
Alkotmányossági Műhely és Fórum Egyesület
www.alkotmany.ngo.hu
a levél nyilvános eszmecsere részére íródott
ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
.... A társadalmi cselekvés, a társadalmi lét alanya az élő emberi személyiség valamint annak közösségei, ...
... a szervezeti keret pedig csak az eszköze (tulajdona) lehet a személyes létnek (tehát az olyan szervezeti eszköz mint a jogi személy vállalat, állam vagy mint a jogi személy nemzetközi szervezet - mint szervezet - közvetlen alanya nem lehet a társadalmi létnek), ha alkotmányos evidenciák felől szemléljük a társadalmat ....
ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^