vissza a főoldalra *      

Feladó: zsortolodes [mailto:zsortolodes-fa@alkotmanyossagi-muhely.hu]
Küldve: 2009. február 21. 11:52
Címzett: szerk@mno.hu
Másolatot kap: nezo.laszlo@mno.hu
Tárgy: egy a százhoz

Nagyon tanulságos, érdekes a Magyar Nemzetben olvasható nyilatkozat.

Lassan alapigazságok szűrődnek le a társadalom különböző rétegeinek tudatáig.

Már ott tartunk, hogy a Százak Tanácsa is képes és hajlandó megfogalmazni, sőt nyiltan kijelenteni, hogy népirtásba fordult a rendszerváltás (az elmúlt 20 évet tapasztalva).

E katartikus fázist azonban továbblépéshez kellene felhasználni. Nem hiszem ugyanis, hogy a jelenlegi elszámolási (pénz- és tulajdon-) rendszerben megvalósítható lenne a szociálpolitika vissza olvasztása a munkabérbe - minden további változtatás nélkül. Eddig tehát tollforgatók, költők és írók  stb értelmieségi foglalkozásúak részvétnyilvánításáról van szó - jaj szegény nemzetem - (hiszen a munkabérekbe a szociális juttatások visszavitele rögös vagy kivihetetlen, működésképtelen útnak tűnik).

A Százak Tanácsának szavaival élve ugyanis ahhoz legalábbis korai feudalizmust vagy rabszolga tartást kellene kialakítani, hogy a javaslatuk célra vezessen. És itt a bökkenő. Az nem volt munkabér, amit ők kaptak jobbágyok és rabszolgák. Mai szóval akár azt is mondhatnánk, hogy az a létüknél fogva járt nekik (más, részben több volt mint munkabér). Vagy beszélhetnénk arról, hogy kvázi (mai fogalmakkal) inkább társtulajdonosai voltak a létfeltételeknek. Sokkal inkább, mint a mai rászorulók.

Tehát a rendszerváltás dolgában ismét meg kellene nyitni egyebek mellett a köztulajdon fejezetet (összefüggésben a társadalmi juttatásokkal - a köztulajdoni jodosultságot a társadalmi juttatások alapjaként kezelve). Azt is mondhatnánk más megközelítésben, hogy az emberi személy létfeltételeinek rendszerét (alanyi jogú portfólióját) kellene megfogalmazni, hogy az válthassa fel a szociális jogosultságok kezelhetetlennek tűnő, immár több mint száz éves elvekre hivatkozó rendszerét.

Nem a száz évvel van baj (amint a száztagú társaságban sem gond a száz fő, lehetnének sokezren is). A baj az, hogy akkorát változott a világ a szociális jogok alapelveinek megfogalmazása óta, akkorát súlyosbodtak a problémák, hogy "mélyebbre" kell nyúlni a problémák tengerében (mint azt száz éve tették).

A fél évszázadnyi vörös mocsokra mutatni, mint okra hatásos és nem nélkülözi az igazságot. azonban többről van szó. Eddig egyetlen egy méltó emlékművet láttam, Csömör határában. Világjelenség a kommunizmus útvesztője az emberiség számára. Amint a mai globális válság is. A globális világpiac teremtette meg a lehetőségét, közegét annak, hogy globális katasztrófává nője ki magát a kommunizmus (nem egyszerűen magyar átok). Amint a cári Oroszországban a távíró és vonat telepítése a gazdasági fellendülés reményében vált kiemelt programmá, de nem a jólétet, hanem a vörös halálosztagokat repítette széjjel - úgy ma a kínai és más ázsiai olcsó, valóban rabszolgaként dolgoztatott munkaerő bérversenye szorítja le a szociális szempontoktól megfosztott munkabért nálunk Európában is. Önmagában a civilizáció áldásos vívmányainak terjedéséért csak hálát mondhatunk, de ez a munkaverseny átkos mellékhatásra vezet, amibe bele pusztulhatunk (ilyen kormányokkal és politikai kultúrával).

A megoldás logikailag szerintem nem más, mint bizonyos javak köztulajdoni kezelése, garantálása egyrészt (ami nem államosítás!!!), másrészt bizonyos személyi létezési feltételek együttesének (portfóliójának) forgalom képtelenné nyilvánítása - a személytől elvonhatatlanná tétele. Európa már túljutott hasonló lépéseken, például a búcsúcédulák emlékezetes elfajulására adott sikeresen egyértelmű választ. A lelki szabadság ne legyen nyomdában sokszorosítható fecniken áruba bocsátható. Nagyon hasonló a helyzet manapság.

Sokan pedzegetik a kérdést. De több energiaráfordítás nélkül nem lehet sikert elérni. A válság, a butaság, a restség mocskának áradata meg hömpölyög, dagad. Nem azzal kellene foglalkozni végre, hogy kinek milyen mundérját milyen naftalinba kell gőzöltetni ahhoz, hogy kibírja a válság végéig. Ez nem olyan özönvíz, amelyet mi a bárka mellvédje mögül bámulhatunk szörnyülködve.

Nem lehet visszaparancsolni a szörnyűséget a palackba, hogy szociális juttatások mars vissza a munkabérbe!

Szerintem a közjavakat kellene a magán-spekulációtól mentességre törekedve átgondolni, átrendezni, és meg kellene kezdeni a létfeltételek portfóliójának megfogalmazását, majd rendszerbe illesztését. A nemzeti stratégia, meg program sarokköve ezzel megformálható, nevén nevezhető. Hogy legyen mibe illeszteni a nemzeti sorkérdésekre nyíló kapu sarkát.

 


 
Amit a kormány tesz, annak „már népirtás a neve”
2009.02.21 07:17 

Kerek fél évszázad óta elégtelen a születésszám, az újratermelés főtörvénye nem teljesül, gyorsuló iramban vénül, pusztul a társadalom. A kommunistának, majd szocialistának és baloldalinak nevezett kormányok olyan jövedelemelosztást alakítottak ki, amely az életszínvonal jó kétszeres átlagával jutalmazza a társadalom pusztítóit, és nélkülözéssel, nyomorral sújtja az éltetőit, akik utódot szülnek, nevelnek mások helyett is – írja állásfoglalásában a Százak Tanácsa soros elnöksége.

A Százak Tanácsa azt javasolja a kormánynak, tudós szaktanácsadóinak, s külön hangsúllyal a „szociális” miniszterasszonynak is: vegyenek példát szociális érzékenységből az ókori rabszolgatartókról, a középkori földesurakról, akik tisztában voltak vele, hogy a személyesen elvégzett munka természetbeni bérezését családra kell méretezni, tehát az asszony és a gyerekek — a jövő anyái és „munkaerői” — ellátására, felnevelésére is.

A XVIII. és XIX. században a közgazdaságtudomány és a demográfia megalapítói — Smith, Malthus, Ricardo — a sok ezer éves természetbeni bérezés nyomvonalán bérelméletükben megőrizték a munkabér kettős funkcióját: egyfelől a munkaerő napi újratermelését kellene fedeznie a kor színvonalán, másfelől a távlati újratermelését is, a társadalmi kontinuitást, az anyaság, valamint a jövendő anyák és „munkaerők” szülésének, fölnevelésének költségeit – olvasható az állásfoglalásban. Ez a munkaerő — s egyben az élet — távlati újratermelését szolgáló, nagyobbik fele a munkabérnek világméretű sikkasztás tárgya, jó két évszázad óta, leginkább Európában – írják.

Az állásfoglalás szerint megvámolták, lopkodták a munkabér családot — a kontinuitást, a „jövő beruházásait” — illető részét, átsorolták a szociálpolitika alrovatába, a „ha jut rá pénz” gettójába. Hazug szóhasználattal mindmáig „támogatásnak”, „segélynek”, „juttatásnak” nevezik a munkabér elsikkasztott részének maradékát a hivatalosságok, ajándéknak csomagolva továbbítják a megrabolt gyermekes családoknak. A nemzet elpusztítására kialakult — vagy kialakított — érdekviszonyok fél évszázad óta emésztik a társadalom jövőjét, s a „baloldalinak” nevezett politika önnön meg nem született gyerekeivel, legyilkolt magzataival táplálja az országot – folytatódik a közlemény.

A szervezet szerint hitelt érdemlő számítások azt mutatják, ha a pusztulás irama folytatódik, egy évszázada van még hátra a magyar államnak, s meglehet a magyarságnak sem több kettőnél. Most a kormány a pusztulás gyorsítására szánta el magát – írják –, noha idáig is jó kétszeres életszínvonal volt a prémium az élet továbbadását megtagadóknak, gyilkos élősködésük jutalmául, megemelik meglehet háromszorosára a családi pótlék megrablásával a gyermekes családokhoz képest a művi abortusz törzsvendégeinek, a sterilizáltaknak, az azonos nemű homoszexuális pároknak, az akaratlagos szingliknek, gyerekteleneknek az életszínvonalát. S ennek már népirtás a neve – jelenti ki a Százak Tanácsa soros elnökségének most kiadott állásfoglalása.
 


   Vissza az oldal tetejére