vissza a főoldalra *

  Mindazok, akik a mai napon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Március 15-i nemzeti ünnepünket köszöntő, szatmárnémeti nagygyűlésén egyakarattal összegyülekeztünk,
a romániai magyar nemzeti közösség tagjaiként, az egyéni és a közösségi vélemény- és akaratnyilvánítás demokratikus szabadságjogával élve, az általánosan elfogadott nemzetközi jogrendszer biztosította emberi és kisebbségi jogaink alapján
ezúton fordulunk a hazai és nemzetközi közvéleményhez, Románia és Magyarország kormányzati szerveihez és vezetőihez, a román és a magyar politikai élet képviselőihez, valamint az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európa Tanács, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Egyesült Nemzetek Szervezete illetékes testületeihez és vezetőihez
a közel kétmilliós lélekszámú romániai magyarságunk kisebbségi sérelmeinek orvoslásához, Romániában őshonos nemzeti közösségünk jogos követeléseinek a teljesítéséhez, közösségi önrendelkezésének a megvalósításához kérve hathatós támogatásukat és segítségüket.

Nemzeti ünnepünkön a magyar és a világszabadságért életét áldozó nagy költőnket, Petőfi Sándort idézzük, aki 1848. március 15-én elhangzott forradalmi versében ezt mondta: „Itt az idő, most vagy soha”.

A Költő szavával egybehangzik a bibliai Prédikátor tanítása: „Mindennek rendelt ideje van… ideje a szólásnak… ideje az építésnek…” (Préd. 3,1.7.3).

Nyolcvanhat évi kisebbségi jogfosztás és elnyomatás után elérkezettnek látjuk az időt, hogy minden eddiginél határozottabban kiálljunk elidegeníthetetlen nemzeti jogaink mellett, és miként szabadságharcos elődeink az 1848-as és az 1956-os forradalmak idején, kivívjuk azt a közösségi jogunkat, hogy – más nemzetek sorában – saját sorsunkról és jövőnkről mi magunk döntsünk; hogy hosszan tartó nacionalista és kommunista elnyomatás után rólunk végre ne nélkülünk rendelkezzenek és határozzanak.

Kisebbségi létünkben az autonómia egyet jelent – a szabadsággal. A közösségi önrendelkezést pártpolitikán felül álló, össznemzeti értéknek és ügynek tekintjük. Az országhatárok módosítását nem tartva járható útnak, egyetlen életképes politikai alternatívának a romániai magyarság többszintű önkormányzati rendszerének a haladéktalan megvalósítását tekintjük. Ebből a célból fordulunk a megszólítottakhoz: a békés politikai rendezésre irányuló párbeszédet sürgetve, ehhez kérve támogatásukat és közvetítésüket.

Mi, erdélyi magyarok nem akarunk a romániai németek és zsidók szomorú sorsára jutni, akik alig néhány évtized alatt szinte teljesen eltűntek Románia etnikai térképéről. Márpedig az utóbbi fél évszázad lesújtó statisztikái, valamint közösségünk jelenlegi sorvadásának mutatói arra vallanak, hogy romániai magyarságunkat középtávon ugyanez a veszély fenyegeti. Magunkra nézve is hitelesnek tartjuk a Magyar Római Katolikus Egyház azon megállapítását, hogy: „Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket” – Ezért is csatlakoztunk kezdeményezésükhöz, és hirdettük meg nagygyűlésünkön a Nemzeti Imaévet.

Az 1989-es temesvári forradalom egyik jelszava az volt, hogy: le kell dönteni a hallgatás falát. Másfél évtizede az Európát ketté osztó vasfüggönyt is sikerült lebontani. Azóta viszont új választófalak támadtak az előbbiek helyébe. A romániai magyarság lépten-nyomon a posztkommunizmus, a sovinizmus, a jogfosztás, a hazugság, a megfélemlítés újraépülő falaiba ütközik. Ugyanezek az egyesülő Európától is elválasztják az integráció küszöbén álló Romániát.

A kommunizmus szívós örökségeként számon tartott korrupció mellett az utóbbi hónapokban újult erővel fellángoló sovinizmus, illetve a nemzetállami kényszer alatt elfojtott kisebbségi problémák azok, melyek Románia közeli európai csatlakozását is komolyan veszélyeztetik.

Jelen pillanatban összesen három kisebbségi törvénytervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség törvénykezdeményezései hevernek a Román Parlament asztalán – mindhárom visszautasítva és elintézetlenül. Tényszerűen megállapítható, hogy a nacionalista asszimilációs hagyományokat követő román politikai osztály túlnyomó többségéből szinte teljességgel hiányzik a kisebbségi kérdés, ezen belül pedig az erdélyi magyarság helyzetének rendezésére irányuló politikai akarat.

Mindezekre való tekintettel mi, a szatmárnémeti Ünnepi Nagygyűlés résztvevői, a romániai magyar polgári, egyházi és politikai élet képviselői
az 1918-as Gyulafehérvári Román Népgyűlés kisebbségi irányelvei, másfelől az erdélyi magyarság képviselői által elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat (1992), továbbá az RMDSZ Programjába foglalt három szintű autonómia-koncepció, valamint az EMNT és az SZNT által újrafogalmazott autonómia-program értelmében, úgyszintén a vonatkozó európai szabályozásoknak megfelelően és a tagországokban működő autonómiák mintájára
ezúton nyilvánítjuk ki ismételten a romániai magyar nemzeti közösség autonómia iránti föltétlen igényét, és szorgalmazzuk ebben az ügyben nemzeti közösségünk teljes összefogását.

A Romániai Református Egyház Zsinatával egyetértve: „fontosnak tartjuk és szorgalmazzuk erdélyi magyarságunk autonómia-követeléseinek a romániai politikai életben és nemzetközi téren, az európai fórumokon való egységes kinyilvánítását és képviseletét”.

Az SZNT-nek a március 15-i Székely Nagygyűlésével kapcsolatos közleménye értelmében: „Közösségi jogainkért demokratikus eszközökkel küzdünk, amit egy demokratikus jogállamban félelem nélkül meg is tehetünk”.

Mindenki az erdélyi magyarok autonómiájáért!
Mindenki Székelyföld autonómiájáért! – ez legyen a jelszavunk, ez az Erdélyi Petíció üzenetének lényege.

Szatmárnémeti, 2006. március 11. 

Vissza az oldal tetejére