Erkölcsi megismerés.

Az erkölcsi megismerés a végső célra vonatkozik, amelyhez az emberi élet igazodhat, az erkölcsi igényre, amely ebben a célban alapozódik meg, és az e célhoz vezető eszközökre, amelyekben az erkölcsi igény konkretizálódik.

Az emberi élet végső célja transzcendálja az egyes, korlátozott értékeket (→remény), csak az emberi létezésnek való, a hit szabad elfogadásából fakadó értelemadással ragadható meg.

A végső cél abszolút jellegéből abszolút erkölcsi igény adódik, amely a →lelkiismeretben válik tapasztalhatóvá.

Az immanens céltételezéseket erkölcsileg kötelezőként ismerjük el, olyan mértékben, amennyire a végső transzcendens célra utalnak. Ez különösen embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkra (→szeretet), valamint a társadalom és a közjó igenlésére áll.

Az erkölcsi igény ezért lényegében az embertárs rászorultságában valamint a társadalmi élet követelményeiben (norma, szerep, erkölcs, állami törvény, parancs stb.) konkretizálódik. Ennyiben az erkölcsi megismerés lényegileg olyan, emberek közötti kommunikációt feltételez, amelyben a társadalom- és kultúraspecifikus értékítéleteknek fontos funkciójuk van (a lelkiismeret kialakulása).

Minden szociális igénynek számot kell azonban vetnie a szituáció adottságaival, továbbá az emberi természettel (→ember, szituációs etika). Emberi cselekedet csak így bizonyulhat hosszú távon is segítőnek, és jóhiszeműen is csak így vihető végbe. Erkölcsi törvény.

J. de Vries: Gedanken zűr ethischen Erkenntnis, ld.: »Scholastik«, 39 (1964) 46-66.; H. Rotter: Zum Erkenntnisproblem in dér Moraltheologie, ld.: J. B. Lotz: Neue Erkenntnisprobleme in Philosophie und Theologie 1968.

Rotter/B. D.