vissza a főoldalra *

"Gender-alkotmányos törekvések"

e definíció nem gúnyolódás,

hanem valószínűleg egy eszmeiségi háttér néven nevezése,

amit talán a levélíró sem tudatosított még magában -FÁ>>--

Tisztelt AEB! --- Élek a felkínált lehetőséggel és észrevételeimet megküldöm Önöknek lehetőség szerint szíves figyelembe vételre - korábban közzétett más (többnyire felkért) hozzászólásokhoz fűzött közbeszúrt megjegyzések formájában. - Önálló tanulmánnyal illetve szövegszerű javaslattal nem tudok szolgálni (ilyen jellegű munkát az elmúlt 10 évben végeztünk egyesületi keretben majd tucat kiadvánnyal, de azt a hivatalos fórumok máig nem tekintik létezőnek – különben felkérték volna a résztvevőket hozzászólásra). - Jelen észrevételeimet az alkotmányossági Műhely és Fórum tevékenységére alapozom, amely interneten hozzáférhető. - Célom a figyelem felhívása volt bizonyos elhanyagolt összefüggésekre és lehetőségekre. - A megfogalmazásban nem törekedtem a szokásos „tudományos” megfogalmazásra, hisz Önök sem törekedtek az alkotmányos problémák alapjainak döntés előkészítés jelleggel az elfogulatlan és elegendően körültekintő felmutatására. - Remélem észrevételeimet haszonnal olvassák. - Amennyiben közzétennék levelemet, azzal egyetértenék. - Szívük és lelkiismeretük szerinti, képességeik legjavát érvényre juttató munkát kívánok. --- üdvözlettel - Fáy Árpád

Courier betűkkel és szaggatott aláhúzással közbeszúrt megjegyzéseket tettem a szöveg végéig. -FÁ>>--

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék

 Jakab András*: Az alkotmányozás előkérdései

A rendszerváltás óta a magyar közéletben időről időre felmerül egy új Alkotmány megalkotásának a gondolata. --<< Érdekes, hogy mennyire fegyelmezetten próbálja a hivatalos közvélemény kerülni a legelső kérdést, miszerint Magyarországnak ezer éve volt alkotmánya, alkotmányos kultúrája. Ehelyett mint valami betanult szerepű társaság, aki megszólal, azok közül elvétve merül fel, hogy a preambulumban kellene tenni egy megjegyzést, hogy itt valamit a XX. század megszakított. A magyar alkotmányosság korszakokon átnyúló volt, nem megszálló hatalom diktátuma volt, az embereknek öntudatot adott, az ország vezetése és eldugott falvak lakói egyaránt ismerték, Deák Ferenc és a II. vh között valóságos reneszánsza volt a magyar alkotmányos gondolatnak. Ez mind említésre sem méltó, még emlékként sem kellene tisztelni? Például úgy, hogy a kommunista dacosságot letéve egyszerűen modern alap-törvénynek neveznénk Magyarországon az alaptörvényt, és nem alkotmánynak, aminek a magyar közjogi nyelvezetben egészen más a jelentése.

Valósággal megalázó a szovjet megszálló diktátum szóhasználatának tovább éltetése. Értelmetlen megaláztatás. Egy értelme lehet, hogy a jelenlegi kormány számos üdvözlendő ténykedését elhomályosítsa, és bennük is helytartót láttasson – akik annyit sem tudnak a bennszülöttekről, hogy fél évezred alatt minden szabadságharcukat azért vívták és úgy fejezték be, hogy szabadságuk és saját törvényfelfogásuk megtarthassák (ezt a törvényfelfogást nevezték alkotmánynak majd 100 éven át széles körökben és sok vita közt magyar alkotmányosságnak, szent korona tannak, magyar alkotmányos tudat hagyományának Deák és a II. vh között kiemelten).

Vajon minden áron át kell írni ezt a hagyomány-felfogást? Semmi különbséget nem látok a Gender ideológia number one-two-ja és az alaptörvény alkotmánynak neveztetése között. A number one-two egyelőre elhárítódott. A kartális alkotmány erőszakolása mikor marad abba (politikai vagy akár tudományos álarcban)? -FÁ>>--  A diktatúra utolsó parlamentjének a morális-politikai legitimációja hiányzott ehhez, az 1990-ben újonnan megválasztott első parlamentben pedig a konszenzus nem volt meg[1]. Végül 1994-ben az MSZP–SZDSZ koalíció szerzett alkotmányozó többséget, de a koalíción belüli ellentétek (a szociális államiság és az érdekegyeztetési mechanizmus szövegbeli rögzítése kapcsán) meghiúsították az új Alkotmány létrejöttét[2]. Azóta egészen a mostani tavaszi nagyarányú jobboldali győzelemig nem volt reális esély új Alkotmányra. A választások után a kormányfő többször is egyértelművé tette, hogy 2011 tavaszára új Alkotmányt szeretne, és ez minden bizonnyal meg is fog valósulni. Az azonban, hogy ez részletesebben mit is jelentene, egyelőre még nem látszik a közvélemény számára, és talán még politikai döntés sem született ezügyben. Az alábbiakban néhány olyan kérdést mutatnék be, amelyek előzetes tisztázása szükséges lehet a koncepció kialakításához.

Először is azt érdemes tisztázni, hogy mi lehet az alkotmányozás indoka.

(a) Az egyik gyakori megállapítás szerint azért van szükség új Alkotmányra, mert a mostani már „régi és sokat toldoztuk-foldoztuk”. A hatályos Alkotmány több mint hatvan éves, és valóban mintegy félszázszor módosítottuk. Ha azonban megnézzük a magyar alkotmányos berendezkedés mintájának tekintett német Grundgesetzet ebből a szempontból, akkor azt látjuk, hogy az is hatvan éves, és ugyancsak mintegy félszázszor módosították. Egyébként az alkotmányok módosításait általában inkább tökéletesítésnek vagy csiszolásnak lehetne felfogni, hiszen egy szöveg nem fizikailag elöregedő matéria, hanem gondolati tartalom, ahol a toldozás-foldozás fogalma értelmezhetetlen. A változtatásra vonatkozó ezen érv tehát önmagában nem erős, valami más indokot kell keresnünk. --<< Ez furcsa megállapítás, ugyanis változó összetételben szavazgattak ki- és be a szövegbe egyes mondatokat, olykor kötőszavakat. Mindig a változó napi aktualitást szem előtt tartva. Lásd például az uniós csatlakozási szavazást, vagy amikor magáról az alaptörvényről igyekeztek a népszavazást megelőzni. -FÁ>>--

(b)  A következő gyakran emlegetett indok az, hogy az Alkotmány preambuluma maga is átmenetiségre utal („hazánk új Alkotmányának elfogadásáig”). Ez valóban így van, de megint fordulhatunk a német példához,  --<< Érdekes fejlemény, hogy Magyarországon a német alkotmányosság vált vezérfonallá. Ez bizonyára relatív viszonyítást követel, mert hosszabb távon merőben más volt a helyzet. A hét német választófejedelemnek volt olyan jogállása, mint a magyarországi lakosság 5-6 %-ának. -FÁ>>-- ahol hasonlóképpen volt egy utalás a Grundgesetzben az alkotmány átmenetiségére (nem utolsósorban az ideiglenesség miatt nevezték 1949-ben Grundgesetznek, azaz alaptörvénynek és nem Verfassungnak, azaz alkotmánynak), de ezt az utalást utólag végül kivették. Hasonló megoldásra törekedett nálunk az 1998-2002 közti kormány is, amikor az Alkotmánynak új preambulumot és 2000. évi I. törvényként új címet is adott volna (ezáltal a kínos 1949-es évszám is eltűnt volna)[3]. Ez azt jelenti, hogy a preambulum átmenetiségre utaló megjegyzése önmagában nem igényli új Alkotmány elfogadását.

(c) Kifogásolni szokták kifejezetten az 1949-es zavaró évszámot is, de a már említett címátírás (amely jogtechnikailag megoldható lenne) ezt elvileg orvosolhatná.

(d) A negyedik lehetséges indok az lehetne, hogy az új Alkotmány a rendszerváltás szimbolikus lezárását jelentené. Ez azonban erősen megkésett csaknem húsz évvel az 1989-1990-es változások után, tehát ilyesfajta szimbolikus hatását már nem tudja betölteni.

(e) Az is megjelenik néha a közbeszédben, hogy azért kellene új Alkotmány, mert ez alkalmat teremtene arra, hogy (a teljes politikai közösség, de legalábbis annak értelmisége) megvitassa politikai közösség elméleti alapjait.[4] Naivitás azonban azt várni, hogy az alkotmányozás „társadalmi vita” eredményeképpen történne. Az alkotmányszövegeket titkos paktumok és konkrét hatalmi érdekviszonyok (és csak igen korlátozott mértékben a politikai közösség értékeiről kialakított absztrakt ideák) alakítják (tehát társadalmi vitával csak igen korlátozott mértékben lehet befolyásolni); a szöveg megfogalmazása pedig szakértő jogászok műve (amelyhez megint nincs szükség széles társadalmi vitára).  --<< A magyar alkotmányos hagyomány lényege éppen ez, hogy tudniillik nem titkos paktumok mozgatják, mert idő múltával túlnyomórészt levetkőzte a taktikai elemeket. -FÁ>>-- Az önérdektől mentes értelmiségiek romantikus képe, akik aztán nyílt és racionális vitában végül a legjobb alkotmányos megoldásban egyeznek meg (amelyet ezt követően a nép és a hivatásos, döntéshelyzetben lévő politikusok is elfogadnak), egyszerűen irreális. A politikai közösség erkölcse és jövőképe sokkal inkább evolutív módon alakul ki (illetve alakítjuk ki mi magunk közösen, lépésről lépésre, nagyon-nagyon lassan, erkölcsi értékítéleteink és céljaink ismételt és nyilvános kifejezésre juttatásával, és ezáltal a közbeszéd íratlan szabályainak kialakításával), és egy rövidke alkotmányozási folyamatot (beleértve az azt övező nyilvános vitákat is) e tekintetben nem szabad túlértékelnünk.

(f) Felmerül néha az is, hogy (még mindig) szocialista maradványok vannak az Alkotmány szövegében [például az ötéves tervre utalás, Alkotmány 19. § (3) bekezdés c) pont]. Ez valóban így van, de ezek kigyomlálhatóak egyenként is, akár módosítással, akár rendszertani és teleologikus értelmezéssel. Az egyetlen módosítgatásokkal nem kigyomlálható probléma, hogy az alapjogok a szöveg végén vannak. Ennek azonban az alkotmány értelmezésben szerepe nincs, vagyis jogkövetkezménye sincs.  --<< A szovjet megszállók esetlenül fogalmazott diktátuma a 77.§-ban virít mind a mai napig: „77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye.”. Talán oroszul fogalmazták meg, és a fordító rosszul ültette át magyarba. Merthogy pont fordítva értelmezik, miszerint az alaptörvény a magyar alkotmány. de úgy, ahogy a diktált alaptörvényben van, valószínűleg az ég világon semmi értelme – akármilyen nagy tudósok is idézgetik összevont szemöldökkel. -FÁ>>--

(g) Az új Alkotmányt indokolhatná egy teljesen új államszervezeti (például prezidenciális) modell is. A sajtónyilatkozatokból ítélve azonban ilyen szándék nincsen, és nem is lenne szerencsés, hiszen ilyesmire akkor van szükség, ha a korábbi államszervezeti rendszer látványosan összeomlott (az 1958-as francia alkotmány például ilyen körülmények között született)[5]. Ebben az értelemben jogilag alkotmányozási kényszer nincs, hiszen az államszervezet stabilan működik. Mellesleg egy tartalmilag teljesen új Alkotmányt akár a módosítás technikájával is el lehetne fogadni, ahogy az 1989/90-ben is történt nálunk: tehát még ha tartalmilag új alkotmányjogi szabályokat akarnánk, akkor sem lenne szükség formálisan új Alkotmány elfogadására.

(h) Felvethetjük azt is, hogy a kétharmados többség alkalmat ad arra, hogy ilyen-olyan apróbb módosításokkal javítsuk az Alkotmány szövegét (akár hatáskörök pontosításával, akár szerencsétlen nyelvi megfogalmazások kijavításával). Azaz a (kétharmados) „alkalom szüli az alkotmányozást”. Valóban mindig lehet csiszolgatni egy alkotmányt (például a költségvetési tanács alkotmánybeli rögzítésével, netán a fenntartható fejlődés elvének lefektetésével); és az persze sosem lesz tökéletes, hiszen tökéletes alkotmányok nincsenek, és nem is lesznek. Ettől persze kitartóan próbálkozhatnánk, azonban az apróbb csiszolgatásokat jogtechnikailag sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb lenne egyes konkrét módosításokkal elvégezni.

(i) Ha a mostani alkotmányozás indokát akarjuk megtalálni, akkor ezt leginkább a szimbolikus újrakezdés gesztusában kell látnunk[6]. A magyar társadalom és maga a politikai elit is csalódott az elmúlt húsz évben, ha úgy tetszik, „többet vártak”. Azáltal hogy új Alkotmányt fogad el az ország, mintegy nagy levegőt vesz, és újra megpróbálja. Ennek során azonban vigyázni kell, hogy a kudarcért ne magát az Alkotmányt hibáztassuk, hiszen más államok lényegileg azonos szabályokkal elég jól működnek. Ha az Alkotmányra kennénk a felelősséget, akkor elmaradna a szembenézés a valódi okokkal, nevezetesen konkrét politikusok erkölcsi gyarlóságával, választói mentalitásokkal és a politikai kultúrával. Ha tehát új Alkotmányt fogad el az ország, az nem mentesít minket az alól, hogy ezekkel a sokkal súlyosabb (hiszen nehezebben orvosolható) problémákkal is szembenézzünk. Máskülönben az új Alkotmánnyal is majd egy hasonlóképpen kudarcos húsz év elé nézhetünk. --<< Első pillanatra a szerzőnek igazat ad az ember. De ha belegondolunk, hogy mennyi minden visszásságot követtek el az alaptörvényre hivatkozva, akkor azt kell mondani, hogy marxista materialista meglátások az alapról és felépítményről ide meg oda, olyan elementáris hibák vannak a 49/XX-as jelenlegi szövegében, amelyek önmagukban ronthatták az elmúlt 20 évet. Például a magán és köztulajdon funkcióbeli különbsége helyett a jog előtti egyenlőségét hangoztatja. Ez képtelenség, népiesen szólva blődség. És ilyen üres megtévesztő kijelentésekkel van tele a felturbózott szovjet diktátum. Tehát hatalmi háttértől függetlenül aggodalmas, hogy mi legyen az új alaptörvénnyel. A rendszerváltás „nagy” figurái, mint se nem jogász se nem közgazdász Sárközy Tamás bölcs mondása szabott irányt máig hatóan, hogy nem kell értelmet keresni alaptörvényben, sima törvényben, tankönyvben és egyéb kútforrásban, mert úgyis az erősebb kutya dönti el a jövőt. Sárközy és mások lelki állapotáról az ilyen kijelentés hű tükörnek tekinthető. De ugye nem kell komolyan venni, hogy a társadalom önszabályozásának alapdokumentumában hülyeség is lehet? Illetve ami hülyeség van benne az nem ártalmas? Illetve hogy a magyar politika számára az ilyen üresen öntelt tudományos kijelentések megfelelő döntési hátteret jelentenek? Egyáltalán hogy a magyar társadalom jogi szabályozó rendszere üres paravánfal megoldás, és a háttérben mindent a suskus dönt el? Csak próbálom megérteni, hogy mi ez az íróasztalon készült íróasztaldacos szöveg a kormány megrendelésére készült szakértői anyagokban. Legyen szép, rövid az új alaptörvény, nevezzük mindjárt alkotmánynak (miért nem Alfa Rómeónak?), de tudjuk azonnal, hogy semmit sem jelent, hogy mi van bele írva… -FÁ>>--

Annak elemzése, hogy ténylegesen mennyiben is kudarcos az elmúlt húsz év, nem tartozik ide, ugyanis a kérdés tulajdonképpen nem is ez, hanem inkább az általános közvélekedés, amely ezt bizony (gazdaságilag, morálisan) kudarcosnak látja.  --<< Azért van előnye annak, hogy véges az emberi életkor. Mert ha ezt Pázmány Péter hallaná, bizonyára furcsa dolgokat művelne. Sírna, ordibálna, de biztos nem örülne neki. -FÁ>>-- Az, hogy a második nekifutás sikeres lesz-e, attól függ, hogy sikerül-e az esedékes társadalmi reformokat (egészségügy, oktatás, nyugdíj, adórendszer, pártfinanszírozás) véghezvinni és bizonyos aggasztó tendenciákat megfordítani (természetes népességfogyás, elvándorlás). Ha ez nem valósul meg, akkor az alkotmányozás pótcselekvésnek fog tűnni, és így szimbolikus jellege visszaüthet a jelenlegi kormánypártokra. Ha azonban a nevezett kérdésekben érdemi sikert tudnak felmutatni, akkor az új Alkotmány mintegy felteszi a pontot az „i”-re, és hozzájárulhat az ország általános atmoszférájának javításához.  --<< Az tehát kizárt, hogy a megújuló szabályozásnak is lehet pozitív hatása? A hetvenes években hallottam hasonlóan mély szkepszist a szabályozási újításoktól remélhető javulást latolgatva. Nem is nálunk futott föl a számítástechnika, meg általában a szabályozási technológia. -FÁ>>-- A kormánypártok szempontjából ezért az alkotmányozás valójában a tét emelését jelenti: ha jól kormányoznak, akkor ez látványos hátteret adhat, ha ellenben rosszul, akkor ez inkább csak dühítő színháznak fog tűnni. Másként kifejezve kormányzásuk súlyát növeli, akár negatív, akár pozitív lesz annak mérlege. --<< És véletlenül sincs más alternatívája, mint ez a szerencsejátékos megközelítés? Tehát hogy az új alaptörvény módosítaná a jövő törvényhozását, bírói gyakorlatát, kormányzását? -FÁ>>--

Azt, hogy milyen jellegű alkotmányozás folyjék, eme fentiek fényében lenne érdemes meghatározni.

(1) Az első alkotmányozási alapelvként azt lehetne mondani, hogy vélelem szóljon a jelenleg hatályos Alkotmány szövege mellett. Az újításoknak ugyanis mindig kockázatuk van: minden módosításnak lehetnek előre nem látható következményei. Ha ilyenek nem lennének, akkor lehetne tökéletes alkotmányt írni, ilyen azonban (amint azt fent már említettük) sajnos nincs. Az alkotmányozás tehát nem kreativitási gyakorlat, és nem is ötletbörze, hanem a politikai akarat kockázatminimáló átültetése. --<< Tisztelt Szerző! Ez önnek a freudi önvallomása. Remélhetőleg nem azonos az alaptörvényt megújítani szándékozók közül mindenki hozzáállásával, mert az a halála lenne a magyar politikának (amitől egyébként mindenki tart mint reális végveszélytől). -FÁ>>--  Az esetleges újítások kockázatát jelentősen csökkenti a hasonló külföldi szabályok tapasztalata, szakirodalmi elemzése. --<< Biztosan nem tudszoc idézet? -FÁ>>--  Természetesen lehet olyan politikai akarat, amit nem lehet, vagy nem érdemes átültetni normaszövegbe, és ilyenkor a kodifikátor feladata, hogy a politikusokat meggyőzze, hogy mégis inkább a korábbi szöveg melletti vélelmet fogadják el. Egy „beüzemelt” szöveget (amilyen a magyar Alkotmány) csak akkor érdemes megváltoztatni, ha politikai akarat van valamilyen világos és elfogadható konkrét jogi változásra. Merthogy az alkotmányozás nem is stílusgyakorlat. Ennek megfelelően fölösleges volt a hazai (jogász)közvélemény idegeit borzolni a legutóbbi, a véleménynyilvánítási szabadságot szólásszabadságra cserélő, majd végül mégis inkább csak kiegészítő módosítással (Alkotmány 61. §). Ez utóbbi ugyanis a javaslattevők szerint is csupán stilisztikai javítást eredményezett volna, amely azonban nem lehet indok alkotmánymódosításra. Az Alkotmány normaszövege egy jogi szöveg, amelynek nem szépirodalmi értéke van (ez alól talán csak a preambulumok lehetnek kivételek).

(2) Ha mégis valami újdonságot akarnánk megvalósítani, akkor lehetőleg nézzük meg, hogy milyen hasonló sikeres (vagy kudarcos) külföldi példák ismeretesek  --<< A külföldi társadalmi,szabályozási környezettől függetlenül? Ez nem stílus-gyakorlat annak kívánságmozaik változatából? A másik festő birkabőr huzatú sámlin festett szépen, próbáljuk ki mi is alapon – és birkabőrrel húzzunk be minden létező vízszintes felületet? -FÁ>>-- Ez jelenti nem csupán a külföldi alkotmányszövegeket, hanem azt is, hogy ahhoz milyen ottani alkotmánybírósági gyakorlat és (adott esetben kritikus) szakirodalom tartozik. Ha egy fehér papírt veszünk elő azzal, hogy most akkor a saját kútfőnkből Alkotmányt találunk ki, abból sok jó nem sülhet ki. Egyrészt a már hatályos szövegből, másrészt konkrét változtatási igény esetén külföldi példákból érdemes inkább dolgozni.  --<< Ez a „külföldi” úgy tetszik fontos varázsige. -FÁ>>-- A különféle új intézményeknek ugyanis tanulási időszaka és ennek megfelelően társadalmi költsége van. Ha ezt mások már megfizették, akkor lehetőleg mi ne tegyük meg ezt még egyszer.  --<< Az üzlet az üzlet. -FÁ>>-- Például a félprezidenciális rendszert a franciák a weimári példákból okulva módosítva vették át, és (amint az közismert) náluk határozottan jobban is működik a dolog. A németek pedig a második világháború után részben épp a francia harmadik köztársaság kaotikus parlamentáris rendszerére válaszul alakították ki a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét. Azaz az intézményeket nem a semmiből feltalálni, hanem inkább átvenni és csiszolni érdemes.  --<< Kivétel a magyar hagyomány, amely képes volt ezer évig jó alapul szolgálni. Ez túlzás, vegyük a franciák mintáját (amely egészen más politikai nézet rendszerből származik, mint a mienk, államfelfogása távolabb a mienkétől nem is lehetne, de ez ne zavarjon senkit sem, csináljunk már külföldi példa után valamilyen prokrutesz ágyat, és oda majd belenyomorítunk mindenkit a határainkon belül. Tiszta beszéd. Csak senkinek talajt fogni lehetősége ne legyen, csak meghitt békeállapot érzése fel ne gerjedjen. -FÁ>>--

(3) Az ilyesfajta (akár külföldi mintára történő) újítások azonban időigényes kutatómunkát igényelnek. Erre jelenleg nincs idő, hiszen tavasszal már új Alkotmány lesz. Egy érdemben új Alkotmányhoz ellenben (amennyiben nem akarunk fölöslegesen kockáztatni nagyban a „próbáljuk ki, hátha működik” alapján, akkor) jóval hosszabb idő kellene. Természetesen néhány hónap alatt is lehet érdemben új Alkotmányt írni, de az igen kockázatos mutatvány, hiszen könnyen dilettáns munka lehet. Az új magyar Ptk.-n például a szakértő bizottság mintegy tíz évet dolgozott, és ugyancsak jövőre lesz meg. Sőt, az 1999-es svájci és az ugyancsak 1999-es finn alkotmányokat mintegy harminc évig készítették elő (ami természetesen időben túlzás, de érdemes megemlíteni)[7].  --<< A szentkorona alkotmányát meg vagy ezer évig formálták, de az meg a másik véglet. -FÁ>>-- Az 1989-es magyar alkotmányozás persze rövidebb volt (néhány hónap), de számos hibával történt: kodifikációs szempontból kapkodós, dilettáns alkotmányozásnak minősíthető, amelyet aztán éveken keresztül korrigálgatott az Alkotmánybíróság és maga az alkotmányozó is, mire a 90-es évek közepére egy nagyjából koherens rendszer állt össze. Vélhetően nem akarnánk ugyanezt a tanulóidőt (és az avval járó államszervezeti jogbizonytalanságokat) ismét végigjátszani. Egyébként a sikertelen 1995/96-os alkotmányozási kísérlet anyagainak használhatósága is korlátozott, hiszen azóta a szöveg (valamint az annak értelmét megállapító alkotmánybírósági gyakorlat) számos módosuláson ment át, és a tervezet mögötti politikai mozgatóerők sem állnak már fenn.  --<< Arról nem beszélve, hogy annak mondhatni kifejezett rosszindulatúsága akkor is átütő volt az újságolvasók előtt is. -FÁ>>-- Az alkotmányozás harmadik alapelve tehát a „szűkös időkerethez igazítsuk az ambíciónkat” lenne.

(4) A negyedik elv az általános óvatosság lenne, avagy a „ne kísérletezgessünk” elve. Az alkotmányozás ugyanis veszélyes művelet. Sikeressége rövidtávon nem nagyon látszik, ellenben nagyon el lehet rontani, vagyis a kudarc hamar megjelenhet. A legutóbbi, 1970 óta több lépcsőben lezajlott belga alkotmányreformmal például újszerű föderális berendezkedést valósítottak meg (politikusok és alkotmányjogász-professzorok együttes közreműködésével): a hatásköröket részben a területi alapon szerveződött régiókra, részben pedig a személyi alapon szerveződő közösségekre ruházták. A választási rendszert is ehhez igazították, és ennek megfelelően a fontosabb szövetségi állami szervekben történő pozíciók elosztását is[8]. Ez az újszerű államberendezkedési kísérlet olyan „jól” sikerült, hogy (jelentős részben ennek köszönhetően) Belgium lényegében évek óta folyamatos kormányválságban vergődik. Egy felelős alkotmányjogásznak ezért kötelessége, hogy felébressze a veszélyérzetet a politikusokban az alkotmányozással kapcsolatban: óvakodniuk kell az olyan önjelölt alkotmányjogászoktól, akik valami zseniális új alkotmányjogi megoldást találtak fel.  --<< Egyszer azt mondja, hogy nincs értelme, mert a valóságos hatalmi erők úgy is fölülírják, utána meg arról ír, hogy nem mindegy mit csinálnak alaptörvényben, mert még hatása lesz a valóságra. -FÁ>>-- Az új kísérletek természete ugyanis az, hogy igen gyakran nem működnek, és az alkotmányozási diadalmenetet az önjelölt géniuszok egy egész ország (valamint a mindenkori kormánypártok) számára vesszőfutássá változtathatják. Vagy másként megfogalmazva: az alkotmányozás olyasmi mint egy szívműtét, ahol nem szabad kísérletezni, hanem előre át kell gondolni a műveletet, azt kockázatminimálásra előkészíteni, majd a nyitott mellkast mielőbb be kell zárni, hogy az élet folyhasson a maga menetében.  --<< Nehezen követhető ami itt olvasható. Ne kísérletezzünk (a XXI. században), inkább hagyjuk azt tovább működni, ami biztosan rossz. Tehát esélyt se hagyjunk a javulásnak. Szemkilövető sem tudná szebben fogalmazni. -FÁ>>--

(5) Következő elvként érdemes feljegyeznünk, hogy „az alkotmányozás csak a kormányzás lehetőségét teremti meg”. Vagyis az ország problémáit nem alkotmányos szinten kell megoldani, pontosabban azokat nem is lehet alkotmányos szinten megoldani. Az egészségügyi reform, a környezetvédelem, az adórendszer vagy éppen a szociális támogatások részletszabályai számára az Alkotmány csupán keret. Ez azt jelenti, hogy nem szabad lobbi érdekeknek engedni, hogy mindenféle részletszabályt feltelepítünk alkotmányos szintre.  --<< Ez nagy igazság, de kár, hogy a szerzőnek ereje vagy szándéka vagy bátorsága nincsen folytatni (ott jöhetne a magyar alkotmány). -FÁ>>-- Nyilván minden agrárszervezet, kamara és szakszervezet majd azt akarja, hogy a saját érdekeiknek, elképzeléseiknek megfelelő öt-hat paragrafus kerüljön bele az Alkotmányba. És ezt még harminc másik érdekképviselet vagy civilszervezet is el fogja várni. Az Alkotmány azonban nem konkrét közpolitikák megvalósítására, hanem csak azok lehetőségének megteremtésére való.  --<< Kezdem azt hinni, hogy ez a levél nem egy tollból született, hanem valami kompromisszumos tanszéki eredmény. Vannak benne ígéretes mondatok, amiknek nincsen folytatása, amiknek a szintjét a dolgozat egésze reménytelenül nem tudja tartani. -FÁ>>-- Ha engedünk az ilyen elvárásoknak, akkor a 2003-2005-ös (sikertelen és azóta nagyrészt fiókba tett) osztrák alkotmányozási kísérlet sorsára juthatunk[9], amikor egy monstre óriás-szöveget kapnánk, amely aztán a kormányzást számos, ma még előreláthatatlan kérdésben korlátozná be erősen.

(6) További elvként a hosszú távú alkotmánymérnökség  --<< A társadalom-mérnökség kifejezés már foglalt! És nem nyilvános fórumokon. -FÁ>>-- maximáját érdemes feljegyeznünk. Ha ugyanis szimbolikus újrakezdésnek gondoljuk az Alkotmányt, akkor azt vélhetően hosszú távra szánjuk. A mostani kormánypártoknak azonban azzal kell számolniuk, hogy (amint az minden demokráciában szokásos) előbb-utóbb nem csupán a kétharmadukat, hanem az egyszerű többségüket is elvesztik majd. Azaz a „most minden szabályt bebetonozunk, hogy úgy legyen később is, ahogy most mi akarjuk” valójában önsorsrontó és rövidtávú gondolat lenne, hiszen a jelenlegi kormánypártok saját későbbi kormányzásukat is elnehezítenék. Vagyis az Alkotmánynak egyszerre kell lehetővé tennie az egyszerű többséggel való kormányzást, és biztosítania kell az érdemi ellenzéki jogokat is - mindkettő a jelenlegi kormánypártok jövőbeli szerepeit is jelenti ugyanis, és ez a fajta mindenkori kormányozhatóság egyúttal az ország hosszú távú érdeke is. Az egyszerű többséggel való kormányzás azt teszi szükségessé, hogy a jelenlegi igen széleskörű kétharmados törvények számát csökkentsük (hiszen a dolog természetéből fakadóan a kétharmados törvények körét illető módosítási szükségletek fel fognak merülni, amelyekre nem lehet előre gondolni), az ellenzéki jogok védelme pedig azt teszi szükségessé, hogy bizonyos (például személyi) kérdésekben megmaradjon alkotmányi szinten a kétharmados többség követelménye. A kettő közti egyensúly megtalálása gondos mérlegelést igényel.

(7) És végül utolsó elvként megállapítható, hogy a teljes társadalom számára kell alkotmányozni. Vagyis lehetőleg kerülni kell az ellenzék irritálását olyan új (világnézeti) kitételek bevezetésével, amivel az új Alkotmány valamiféle negatív szimbólummá válhat. Ha tehát vallási utalás kerül a preambulumba, akkor olyan kitételre is szükség van, amely a szöveget a nem-hívők számára is elfogadhatóvá teszi. Ha ugyanis valóban szimbolikus újrakezdésként akarjuk megjeleníteni az Alkotmányt, akkor ezt leginkább pont az egyoldalú szimbolizmus roncsolhatja hosszú távon. --<< Szép ez a törekvés, gondoskodás, hogy senkit se irritáljon. És a Senkik alatt egy bizonyos csoport értendő bizonyára. Mert ha engem irritál, az őt nem érdekli. És még sok embert tudok abba a csoportba sorolni, akiknek az irritálása nem számít. A nemzeti lét sem fontos kérdés számára, meg az sem, hogy kihívás legyen már a magyar politika, gazdaság, társadalomtudomány számára az alkotmányozás terhe. Mert ha minden marad a régiben, akkor erre számíthatunk, amit itt lehet olvasni. Egy úgynevezett „katolikus” egyetem kapui mögül. -FÁ>>--

A szakmán végigtekintve általános szabályként megállapítható, hogy minél inkább átlátja valaki az alkotmányos rendszerek soktényezős mivoltát, és minél inkább ismeri a külföldi tapasztalatokat, annál óvatosabb (ha úgy tetszik aggodalmaskodóbb) az alkotmányozást illetően. És a másik oldalról: azok a leginkább lelkes ötletelők, akik még a veszélyeket sem látják egy ilyen műveletnél, nemhogy a megoldásokat. Közismert, a névjegykártyájukon „alkotmányjogász” megnevezéssel büszkélkedő kollégák adnak elő bennfentes mosollyal az arcukon olyan abszurd ötleteket, mint hogy a prezidenciális rendszerek olcsóbbak a parlamentárisoknál (miért is?), vagy hogy a rövid és gumifogalmakkal operáló alkotmányok kevesebb felülvizsgálati lehetőséget adnak az alkotmánybíróságoknak (a helyzet pont fordított, ceteris paribus), netán hogy a szociális jogokat erősíteni kellene (valójában szocialista örökségként jelenleg is túlburjánzanak az ilyen rendelkezések). A publicisztikában ennél is meglepőbb javaslatok merülnek fel néha, amelyek arról tanúskodnak, hogy az illetők nem is olvasták az Alkotmányt (az azt értelmező alkotmánybírósági gyakorlatról nem is beszélve), vagy olyan javaslatok, amelyek rémisztőek a jogállamiság és parlamentáris demokrácia szempontjából (például korporatív államszervezeti megoldások, képviselők visszahívhatósága vagy alkotmánybíráskodás megszüntetése).

Félreértés lenne azt hinni, hogy az alkotmányozás azt jelenti, tartalmilag teljesen új Alkotmányt kell letenni az asztalra. 1989/90-ben tartalmilag teljesen átírták az Alkotmányt, miközben formailag megmaradt az 1949. évi XX. törvénynek. Most pont az ellenkezőjére lenne szükség: úgy kellene formailag új Alkotmányt elfogadni, hogy azt tartalmilag csak apróbb csiszolásnak vetjük alá.[10] Avagy politikai értelemben szimbolikus, jogi értelemben ellenben konszolidációs alkotmányozásra lenne szükség.

 --<< De hogy lennének társadalmi elvi kérdések (amikre a jelenlegi szövegek úgy adnak választ, mint az állami és magántulajdon egyenlősége tétellel, vagy a természetes személy és a jogi személy közti elvi különbözőség tudomásul vételének elkerülésével) azt gondosan elkerüli óvatosságra intő, úgymond aggodalmaskodó kavarásával a levélíró. De ez nem féltő aggodalom, hanem olyan „mondtam semmit, amit nem lehet számon kérni akármi jöjjön is be.” A legalapvetőbb kérdéseket nagyívben elkerüli, és ezáltal tudományos tekintélyt hangoztatva kárt okoz – HÁT NEM?

Egy másik kérdés, hogy úgy érzi az ember, mintha szájzár ideje volna megint az ötvenes éveket idézően. S akkor csak provokál, aki kimondja, hogy húsz éve folyik a mellébeszélés? A húsz éves folyamatban pedig ez a tanulmány is nyakig benne van. Az ember meg csak motyog, néha leír pár bosszús sort, és ki tudja mi lesz az eredmény. Talán palackposta, amibe az „antitézist” is bele loptam. Ilyesmik korában élünk. -FÁ>>--

 

--<< A Gender-alkotmányos törekvések definíció nem volna gúnyolódás, hanem talán egy lényegi kapcsolódás néven nevezése -FÁ>>--

 


 

* Egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Alkotmányjogi Tanszék; e-mail: jakabandr@goo glemail.com.

[1] Ettől függetlenül persze alkotmánytervezetek születtek. Lásd különösen Sajó András: Egy lehetséges alkotmány. Bence György, Halmai Gábor, Pokol Béla és Sós Vilmos bíráló megjegyzéseivel (Budapest: Társadalomtudományi Társaság 1991); Pokol Béla tervezete Jogállam 1994/2. 53-69. Petrétei József minisztersége idején az IRM-ben ugyancsak készült egy szövegtervezet, amelynek nyilvánossága körüli vitákhoz lásd Somody Bernadette: „Az alkotmánytervezet nyilvánossága” Fundamentum 2007/1. 79-83.

[2] A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének keretei közt végzett előkészítő munka eredménye Bragyova András: Az új alkotmány egy koncepciója (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó -Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete 1995) és az ennél a kiadópárosnál megjelent „Alkotmányelőkészítő tanulmányok” sorozat többi darabja is.

[3] Ennek történetéhez lásd Trócsányi László - Sulyok Márton: „Preambulum   in: Jakab András (szerk.), Az Alkotmány kommentárja (Budapest: Századvég 2. kiadás 2009) 103.

[4] Ehhez hasonló érvet használ az angol írott alkotmány mellett Jeremy Waldron: The Law (London, New York:
Routledge 1990) 85.

[5] Az 1958 előtti állandó kormányválságokról és a katasztrofális gyarmati háborús helyzetről részletesen lásd
Jean Marie Denquin: La genèse de la
V République (Paris: PUF 1988).

[6] Az alkotmányozás melletti és elleni érvekhez részletesen (és további irodalmi utalásokkal) lásd Jakab András – Takács Péter (szerk.): A magyar jogrendszer átalakulása 1985/90–2005 (Budapest: Gondolat – ELTE ÁJK 2007) I. kötet 17–64 és II. kötet 1040–1058; továbbá Majtényi László – Miklósi Zoltán (szerk.): És mi lesz az alkotmánnyal? (Budapest: Eötvös Károly Intézet 2004) kül. 9–92.

[7] Bernd Wieser: Vergleichendes Verfassungsrecht (Wien, New York: Springer 2005) 66.

[8] André Alen – Rusen Ergec: A belga államszövetség az 1993. évi negyedik államreform után (Budapest: Nagy és Trócsányi Ügyvédi iroda 1994) 22–58.

[9] Ehhez részletesen a dokumentációkat, a történetet és a javasolt normaszövegeket lásd http://www.konvent.gv.at/K/Willkommen_Portal.shtml.

[10] Ilyen konszolidációs jellegű alkotmányozásra külföldi példa az 1999-es svájci szövetségi alkotmányozás, lásd Giovanni Biaggini: „Verfassungsreform in der Schweiz” Zeitschrift für öffentliches Recht 1999. 433-474.


 Vissza az oldal tetejére