GÉPEKKEL VAGY ANÉLKÜL ?

From: Zoltán Sütő <suto.zoltan@gmail.com>  - Sent: Thursday, January 30, 2020 8:11 AM - To: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com> - Subject: Re: a felszínes kritika torzítása - azaz vulgarizáló Prokrutesz ágya --- amit job híján praktikus józanságnak mondanak (de nem az)

Kedves Árpád!

Csak megköszönni tudom, hogy ilyen terjedelmi keretet áldoztál levelem megválaszolására. Két tanulságot tudok levonni, amivel ez a dialógus ciklus - gondolom - le is záródik.

Az egyik az, hogy amit én az arisztotelészi logika negatív következményének tartok, az a Te értékelésedben éppen pozitív. Vagyis igen, az ember eredendően nem kétértékű logikát használ a világ értelmezésében, hanem nagyon sokértékű "logikát", és a kétértékű logika valóban egy nagyon hatékony sablon arra, hogy az ember kitűnő "gépeket" (akár logikai motorokat) alkosson, csak szerintem ebben a "fejlődési" irányban semmi pozitívum nincs. És nemcsak azért, mert az én véleményem szerint a gépeknek semmiféle szerepe nincs az ember létezési problematikájában (ez a szál messzire vezet), hanem főként azért, mert amint az éppen látható, a kultúra fokozatosan bezáródik a gépek világába, aminek praktikus következménye sajnálatosan és nagyon látványosan nem a gépek humanizálódása, hanem az ember gépivé válása.

A másik, hogy el lehet bagatellizálni (vannak jó gyümölcsök is meg rosszak is) a jelenlegi válságjelenségeket, amelyek jellemzően és eredendően nem gazdaságiak, hanem a teljes emberi kultúra (keleten és nyugaton egyaránt) totális válságát jelentik, de ez vagy azt jelenti, hogy valaki nem érzékeny a tünetek érzékelésére, vagy nem hajlandó súlyában foglalkozni vele. Mindenesetre megnyugtató számomra, hogy nem egyedül én látom rendkívül katasztrofálisnak a helyzetet. Tegnap délután a RETÖRKI-ben összejött társaság legalább abban mindenképpen egyetértett, hogy nagy baj van - ha a lehetséges megoldási stratégiákról szóló elképzelések már elég nagy szóródást is mutatnak. Egyébként a mainstream szingularitásról beszél a maga kincstári optimizmusával, az a hazai, talán konzervatívnak nevezhető gondolkozói kör pedig, amelyik érdemben igyekszik viszonyulni a problémához, úgy fogalmaz, hogy az ember, amint azt mi még megismertük, rövid időn belül eltűnhet erről a világról. (A szingularitás hívők által vizionált "ember" mindenesetre a mi fogalmaink szerint nem ember, bármennyire is gondolják ők azt az evolúció következő fokozatának.) A nagy probléma pedig ebben éppen az, hogy a szingularitás hívők gondolkozásában nincs sem a realitás, sem a kétértékű logika vonatkozásában hiba.

Ennél többet itt a fa-gyümölcs problémához nemigen tudok érdemben hozzátenni. Nyilván jelentős szemléletbeli különbségek vannak közöttünk. Én más világokat is el tudok képzelni ahhoz képest, mint amilyen irányba mintegy 3-5 ezer év óta az emberi kultúra "fejlődik". Sőt, eleve nem látom alkalmazhatónak a "fejlődés" fogalmat. Sőt, az "evolúció" fogalmára alapozott rendszerelméleteket nem az emberiség csúcsteljesítményének látom, hanem az emberi gondolkozás önmagára záródásának.

Ezeket az utóbbi megjegyzéseket azonban már csak jelzésértékűnek szántam annak érzékeltetésére, hogy szerintem vannak bőséggel olyan gondolati leágazási lehetőségek, amelyekkel a jelen kultúra egyáltalán nem számol, és nagy igyekezettel ki is zárja ezek számbavételi lehetőségét. Ezekről azonban abból az alapállásból, ahová szerintem az emberi gondolat mesterségesen lett beszorítva, vitát, vagy akár eszmecserét is folytatni nem lehetséges: éppen az evidenciákba záródottság miatt.

Barátsággal:

Z.

From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com>  - Sent: Thursday, January 30, 2020 12:29 PM - To: 'Zoltán Sütő' <suto.zoltan@gmail.com> - Subject: RE: a felszínes kritika torzítása - azaz vulgarizáló Prokrutesz ágya --- amit job híján praktikus józanságnak mondanak (de nem az)

  GÉPEKKEL VAGY ANÉLKÜL ?

Kedves Zoltán!

Köszönöm kíméletes fogalmazásodat, hogy szinte gát nélkül hosszú leveleket fogalmazok.

Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy más is fárasztja magát elolvasásukkal.

Nekem viszont alkalmat jelentenek az átgondolásra, átfésülésre.

Örülök neki ha számodra a kép egyértelmű, a diskurzus (beszélgetés) kimerülvén a témakör lezárható.

Legalább valakinek nincsen hiányérzete.

Számomra viszont leveled újabb rétegét szedegeti fel a kérdéskörnek.

A „logikai motor” kifejezést nem ismerem, csak sejtem mit jelenthet. De hogy nincsen benne „pozitivum”, az egy igen furcsa vélemény. Láttam már kisfilmet elzárt afrikai törzs asszonyainak önfeledt dallal kísért munkájáról. Az embert valóban megérinti a varázsos hangulat. Legalább úgy, mint egy mesében az örök élet vize, a tündérek múlhatatlan boldogsága és jósága stb….. Csakhogy a gépek nélküli világ messzire vezetne. A hatvanas években iskolában azt tanultuk, hogy az ék, az emelő egyszerű gépek. Komolyan venném amit mondasz, akkor az ember abban különbözzön a majomtól, hogy a majom használ botot, de az ember ne tegye, mert még a Holdra repül?

Valóban, nekem bár nem vagyok szoftveres, az a kényszerképzetem, hogy a gép a nem várt véletlent kiküszöbölő célszerű eszköz, amelyet az ember felelős lehetősége használni. Ettől valóban nem tartom elképzelhetőnek a visszalépést társadalmi szinten. Egyénileg lehet elmenni remetének, megfogadva hogy a körmét is kövön fogja koptatni, mert ollót nem vesz kezébe, de társadalmi szélességben ez lehetetlen.

A problémák totális megoldása a lyoni takácsok módjára géprombolással kétségtelen technikailag létező út. Le lehet bombázni egy várost, egy országot, ma már az egész Földet. Amint mondtad (valami RETÖRKI társalgásra utalva) nagy a probléma, össze is dőlhet a fél világ vagy annál is több. De az összedöntésben segédkezni a gépek elleni totális felszólalással, hogy gépek nélkül lenne igazán teljes az emberi élet, az emberi lét – azt egy remete, egy művész, egy magába forduló morgolódó ember mondhatja … ha nincsen súlya felelőssége mások előtt. Az lehet egy verbális happening, verbális provokáció stb. De nem lehet önmagában komolyan vehető állítás.

Már a skolasztikában erősen jelentkezett a hatalmi megfontolás társulása a filozófiához. Azonban ez az utóbbi időkben elhatalmasodott. A válságjelenségek felismerése, kiutak keresése éppen e hatalmi fegyelmezés miatt, e hatalmi erővel kikényszerített öncenzúra-kultúra miatt igen nehéz. Lehet hogy vége az emberi világnak, mint amikor vége lett a dinoszaurusz világnak is hetven millió évvel ezelőtt.

Csakhogy az igazság akkor is igazság, ha senki sem mondja ki, nem kimondás függő (szemben az igazság ismertségével, felismerhetőségével stb).

Tehát az intuíciót nem lehet kizárni a tényekkel zsarolva. Legfeljebb torzítani, elhallgattatni. Úgyhogy az általad felsoroltakat egyáltalán nem érzem súlyosabbnak, mint egy félelmet a bombázás előtt, a front-élmények miatt, mint egy közlekedési balesetben elhunyt haldoklása alatti tehetetlenség megszólaltatását. Az egyed(ek) halála ellenére a faj még fentmaradhat. Éppen a kommunista és más hasonló XIX-XX. századi irányzatok által hangoztatottak szerint. Azért nem érdekes szerintük az egyén, mert felszámolták lényegében a személy fogalmának tiszteletét, kultúráját, és ezáltal védtelenné, kiszolgáltatottá, felejthetővé tették az egyént félelmeivel együtt. Hogy lesz-e tovább és miként az általad vizionált nagy összeomlás után nem tudom, nem is sejtem. Ami engem érdekel, hogy totálisan (hatalmi szóra! – de legalábbis hatalmi szóval erősítetten) lépnek fel évszázadok óta a személytelen természettudományok diadalára támaszkodva a személy kultúrája, identitása ellen. És ezerféle indokot keresnek. Váltogatják az indokokat vak dühvel, mint amikor az ember válogat a csavarkulcsok közt, hogy melyikkel tudja megmozdítani a csavart. Ebbe az áradatba, sodortatásba minek bele merítkezni, sőt bele merülni és részévé válni?

Nem örülök neki, hogy megint kiderült egy fórumról, hogy riadt szárnyasok gyülekezőhelyeként altatják magukat ott is az emberek (nem írhatok riadt tyúkokat, mert bizonyára vegyesen voltak nők és férfiak).

Az a potyautas, szerencselovag, sportfogadási pozíció, amelyben a hajdani ügetőpálya megszüntető határozata mint kivédhetetlen természeti csapás jelentkezett, amelyet csak tudomásul lehet venni, amelyen csak sajnálkozni lehet – szerintem filozófiai latolgatásunkban nem vezethet eredményre. alkalmatlan út, eszköz. Vagy mondhatod úgy is, hogy nem ki mint veti ágyát, hanem ki mint igényli a hangulatot. És akkor igazad van, akkor nincsen miről beszélni. Ha ez az igényed.

Mellesleg (vagy nem mellesleg) az az érzelmi kelletlenségből fakadó homályos ellenvetés a gépek világa ellen (számítógépen, villanyvilágításnál, pár ajtóval arrébb vízvezetékkel stb) éppen abban fékezhet, hogy érzelmi világod kiteljesedhessen. Hiszen a gépek nem az emberi minőség helyett vagy ellenére vannak, hanem annak szolgálatára (mint a bicikli – ha megtanult az illető kerekezni két keréken – ami nem olyan nagy boszorkányság, szinte csak ki kell próbálni).

Nekem nehezen megy a kerekezés a személy fogalmával, de még nehezebben a személyre épülő közgazdasági alapmodellek világába való belépés. Nem tudom sikerülni fog-e. Olvasom ezt a csoportelméleti (műveleti csoport …) könyvet, semmi merőben új nincsen benne. Szinte minden tételével találkoztam már. De felfogni a többször látott, olvasott tételek mögött a műveletek csoportosíthatóságának jelentőségét, megbarátkozni a nyakatekerten fontoskodni látszó túl-egyszerűsített kifejezésekkel – sőt elméletileg átlátni – sőt abban érvelni képessé válni …. erre nem biztos hogy képes leszek. Holott azt hiszem ez a kulcsa annak az ajtónak, amin szeretnék belépni, a személyre mint alapfogalomra támaszkodó deduktív axiomatikus rendszerelmélet ajtaján át. Legalább bepillantani, mert az a törmelékes-sittes entrópiabarlang negentrópiás zugaival, amelyből (már ne is haragudj) de te is küldöd üzeneteidet (hogy baj van, de barátkozzunk meg vele), engem nem vonz, nem bűvöl el, nem nyugta meg.

Nem átkot látok tehát az evolúcionista gondolatban (nagy bummtól civilizációs-technikai evolúcióig), hanem az ember „természetadta” mibenlétének (evolúciós elhivatottságának, a világmindenségben „természetadta” sajátos szerepének) felismerhetőségét, birtokba vehetőségét. A természetjogi gondolat kortárs definíciójának, értelmezhetőségének ösvényeként.

Lehet persze azt mondani, hogy a szkepszis is az emberi kultúra egyik megnyilvánulási lehetősége, a kritika egyik módja. Nem árt ha valaki kételkedik. Kell az is a társaságban, de akkor ő beleül a kételkedők foteljébe. És mint a lottózónak, vagy szerencséje lesz vagy nem. De munka helyett lottózni igen kis valószínűséggel jelent boldogulást.

Az evolúcióban magába záródás helyett az ember természetbeni szerepének önfelismerési lehetőségét látom. Ha van ilyen lehetőség, az ma nem lehet mást, mint ami rendszerelméleti megközelítésben fogalmazandó meg – amely pedig nem képzelhető el másként mint a személy fogalmával mint a rendszer alapfogalmával (axiómájával) kapcsoltan.

…………

FÁ