mi a különbség
a becslés, a hiedelem passzív megismerési hite és az
eltökélt, felvállalt, megélni kívánt életcél hite között?
(talán a két szó eredete közös, de jelentésük merőben más)
From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Wednesday, January 06, 2016 9:36 PM - To: 'Banhidi Andrew' - Subject: RE: Nyilt levél a kör tagjaihoz. Az elmondhatatlan előadásom. (röviden)
Kedves András!
Azért kezdeményezted ezt a levelezést, mert egyrészt el akarsz mondani valamit, másrészt némi visszajelzés is bele illik a képbe.
Ahogy beleolvastam első soraidba, rögtön világos volt nekem, hogy egyvalamire tudom felhívni a figyelmedet: a „hit”, „hinni” szavakon többféle dolgot lehet érteni. Ezek a különböző jelentések bizonyára végső soron összefüggésbe hozhatók. De alapvetően más az ismeretelméleti bizonytalan tárgyi tudást kifejező, kezelni kívánó, áthidalni próbáló hit (ha úgy tetszik az induktív sejtés, becslés úgy hiszemje, úgy vélekedése, hiedelme, paradigmája) és egészen más az identitás talapzatát, gerincét adó bizonyságot, meggyőződést, jövőbe vetett vagy éppen időtlen vállalást, eltökéltséget kifejező hit (ha úgy tetszik deduktív ajánlása, alkotási javaslata, lelkiismereti eltökéltsége) valamely értékrendben. A kettőnek egészen más a működési logikája, a mibenléte. A vallásos hitre ráadásul a dedukció valószínűleg egy szemléletes párhuzam csupán, mert a vallásos természete szerint nem olyan következetes érvelésű, mint amit a deduktív és induktív tudományos érvelésektől elvárunk. Tehát bizonyos értelemben deduktív jelleggel bír a vallásos hit a tudományos ismeretelméleti induktív, azaz kísérletileg ellenőrizhető bizonysággal szemben (azért mert tényekkel nem lehet cáfolni, mert nem tény-jellegű), egyébként azonban telve van érzelmekkel, intuitív sejtésekkel, eltökélt bizonysággal, bizonykodással stb-stb, azaz a vallásos hit bár lehet igen kiművelt, pallérozott, de lényege szerint egy érzelmileg megerősödött, a maga értékrendjét követni, érvényre juttatni kívánó eltökéltség.
Azt mondod, hogy „rájöttem ahhoz hogy igazán megismerjem gyökereimet a múltam, ahhoz fel kéne tárnom a tudatom mélyén lapuló hitrendszerem.” Ezzel nem egészen értek egyet, mert mechanisztikusnak érzem, ami pedig az emberi szabadsággal, felelősséggel kicsit diszharmóniában lehet. De mint eddig is kiderült, másként viszonyulok a hit fogalmához is. Amit mondasz, azt a száz évvel ezelőtti pszicho analízishez érzem közelinek. Lehet hogy esetedben ez az út fontos megállapításokhoz és megnyugvásodhoz vezethet. Nincsenek egyedül üdvözítő utak. De ha filozófiai szemszögből, meglehetős általánossággal, csak mint egy példát egy evidenciára hozod fel gondolataidat, akkor ha én is hozzászólhatok – nem értek egyet veled, éppen az emberi szabadság, felelősség elvén. Mert a tudat nem mechanikus kifolyása valami korábban volt konstellációnak, hanem a bemenő paraméterek emberi felelős kezelése (legalábbis kezelési kísérlete).
Azt írod, hogy „Ha megvizsgálom hiteimet azt veszem észre hogy hiteim elkülönülést okoznak a saját világom és a világegyetem között.” Mi mást tehetnél, akárhogyan is nevezzed (hit, vélekedés, ismeret stb?) A világegyetem egy minőségileg elkülönülő része vagy, amelynek egyik sajátos feladata, képessége, szerepe, hogy ideákat fogalmazzon meg és ideái segítségével ismereteket mérjen, szerkesszen, ellenőrizzen, becsüljön meg a világegyetem azon részhalmazáról, amely a világegyetem és önmaga különbsége. Ezek az ismeretek sosem fogják a világegyetemet mintegy megismételni, azaz tökéletesen lemodellezni, lemásolni, ezek az ismeretek mindig magukon fogják viselni a te (a megismerő ember) ismeretelméleti sajátosságait, korlátozott képességeit, a megismerő és a megismerhető természetes elkülönülését, köztük levő elvi minőségi különbségeket. Ez természetes. Tehát el kell dönteni, hogy mit értesz hiteiden. Ha ismeretelméleti, azaz induktív becsléseket, nos akkor szembe kell nézned azzal, hogy elvileg nem létezik az ember számára elérhető objektív ismeret. Csak emberi ismeret. A modern tudományosan rendezett, ellenőrzött ismeret pedig, amely úgymond nem hiedelmekre épít, hanem ellenőrzi állításait, a filozófiailag megalapozott axiomatikus módszereket nem kerülheti ki, ezek pedig mint elnevezéséből is kikövetkezik, rengeteg olyasmit tartalmaz, amit alapvető ismeretnek, általánosan elfogadhatónak tekintünk és nem teszünk levezetés tárgyává – bízva abban, hogy ezek az alapok jól vannak kiválasztva (mindenképpen önkényesen, csak abban reménykedhetünk, hogy szerencsésen válogatva), szóval ebben bizakodva ezekre támaszkodva kezdődhet meg az érvelés, bizonyítás, levezetés, az a bizonyos tudományos bizonyság és egyértelműség (amely sosem lehet abszolút, néha összedől, néha kisiklik a kezünk közül, és mindig lehet rajta még valamit javítani).
„A Felemelkedésem tapasztalati jellegű és most is tart. ” A féligazságnál kevés lehet megtévesztőbb. Nincsen „csak” tapasztalati jellegű (csak induktív) tudományos ismeret. Ez olyan felületesség, amit sajnos megengednek az iskolában, egyetemen, akadémiákon, de ami a valóságtól a lényeget tekintve igen élesen eltér. Vannak közvetlen emberi tapasztalatok és vannak az ember által megfogalmazott lényegi megállapítások. A kettő közti kapcsolat az emberi elme, az emberi lény értelmi és érzelmi, komplex feladata.
Mindettől függetlenül az az önelemző mutatvány, feladvány, amit végzel, olyan feladat (misztikus ténykedés! – akármennyire használsz a róla való beszédben tudományosnak ható kifejezéseket), amit meg lehet csodálni, bámulni, mint egy műalkotást, egy szobrot vagy verset. Ezt az utat választottad. Mint amikor valaki akár rozsdás vasakat hegesztve épít szobrot, tornyot, műalkotást.
De ne felejtsed el, hogy önelemzésed ha mechanikussá válik bármilyen briliáns eszközhasználattal, érveléssel, amely elől nem tudsz kitérni, amelynek eredményéből adódó identitásodat automatikusan igyekeznél elfogadni, akkor olyan sínre tévedhet útkeresésed, amelynek látszólagos vagy tényleges determináltsága ellen küzd például a kereszténység kétezer éve - amely sodródás alóli kikerülhetőséget nevezi megváltásnak – amit ha komolyan vesz valaki, akkor a szabadságot, felelősséget, küzdelmet választva feladatul kapja, hogy a lelki sodortatásból kilépve tegyen szert tényleges, erkölcsi, értékrend szerinti hitre, és a múlt „démonai” helyett saját választása szerinti értékrend jövőorientáltságának terhét-szabadságát, küzdelmeit viselje.
Megjegyzem levelem elején nem gondoltam volna, hogy ide lyukadok ki. De hát ez van. A klasszikus filozófiai alapoktól a hellenisztikus államok nem nagyon tértek el. A jövőorientált felelősen szabad hit nem a filozófia ellentéte, hanem legalábbis tiszta megfogalmazhatóságában ugyanúgy a filozófia táptalaján ért meg, mint a tudományok, elsőként a matematika (még szintén a hellenisztikus korban).
„Az igazi bölcsesség mindig felismerésekre, és ezek, összefüggéseire épül” Amint az eddigiekből következik, talán a hit és a bölcsesség nem szinonim fogalmak és nem is feltétlen egymást tartalmazók. Ha a bölcsesség alatt azt érted, hogy például a múltad emlékeinek, nyomainak kiszolgáltatva lemondasz a felelős szabadságról, akkor mivé válsz – az a vallásos hit fogalmától igen messze esik.
Köszönet ezért a levélért neked, mert bár egészen más következtetésre jutottam, de enélkül a „filozofálgató” leveled nélkül nem állt volna össze a kép énbennem, sok tekintetben. Kérdésed kevéssé filozófiainak érzem, inkább lelki egyensúly, megnyugvás keresésnek – ami lényegében egy meditációs, misztikus folyamat, cél, és aminek eszköze bármi lehet. Amibe érveléssel azt hiszem akkor se nagyon lehet belenyúlni, ha nekem ismerős az általad használt fogalmi eszköztár, fogalmi definíciós eljárás. Úgyhogy edzőpartnerként, pofozóállványként rendelkezésedre álltam, de vissza is szóltam.
BUÉK-BUÉK.
Árpád
..................... A szavak jelentése olykor változik.
András definiálta a bölcsességet – az ő definíciója lenne a filozófia definíciója is egyúttal?
„Az igazi bölcsesség mindig felismerésekre, és ezek, összefüggéseire épül. Végezetül a bizonyosság, gyökereimmel és végső önazonosságommal, eredetemmel kapcsolatban, hiteim leválasztása által vált elérhetővé számomra”
Biztosan felületesen fogalmaztam és talán ütközően (mint filozofálgató eszmecserében felmerül az esélye), de a hiteimtől elválasztani identitásomat, ez lenne a bölcsesség és/vagy a filozófia lényege? A hitem nem tartozik az identitásom legmélyéhez?
Mert vannak tévhitek, múlékony hitek, felületes hiedelmek – de a hitet elválasztani az identitásomtól?
És lehet, hogy András is beleszaladt olyan megfogalmazásba, amit a kiélezett fenntartások is okozhattak. Szerintem nem akkor teszünk jót, ha olyan apróságra nem reagálunk, hogy a tudást áthidaló feltevés és az identitásunk lényegéhez tartozó életprogram (életfilozófia, erkölcsi önazonosság stb) két külön kérdéskör egyazon alakú szóval jelölése (hit) tévedésekhez vezethet – amely tévedések egyik tudatos gerjesztője volt a kommunista-materialista kultúrpropaganda és annak mai utócsapata. Lehet képzelni, állítani, sugallni, javasolni, vallani mindenféle dolgot. De a legjobb út az azonos alakú szavakkal való bűvészkedés, a gondolati rövidzárlat féktelen turbózása – például eszmecsere, vita folyamán is? Van ennek értelme – hacsak nem heppening szerűen gombócot varázsolni igyekszünk más torkába?
Feltéve de egyelőre nem elfogadva hogy tévedek (és ha tévedek akkor annak minden következményét sejtve) – kíváncsi vagyok ki fog megjegyzésem lényegére reagálni: hogy a hit szó alatt a filozófiai és vallási gondolkodás egyik görcseként nagyon különböző dolgokat keverünk össze sokszor. És ettől függetlenül érdekes, becsülendő érték a kör számára András eszmecsere, vita, megméretés, nyilvánosság elé lépési igénye (gondolom én, a korábbi laikus kibic, sokszor szunyókáló, elmaradt résztvevő).
FÁ
A vitaindító levél:
A tudat szerkezete.
Megvizsgáltam tudatomat, és azt veszem észre, hogy tele van olyan
elképzelésekkel, amikről tudok. Pl. tudom kit szeretek és miért, kit
nem, és miért stb..stb… TUDOM MI A NEVEM de igazából nem tudtam ki vagyok
ugy igazából ÉN? Miért születtem? Hová tartok? Ha megkérdeztem tudatomat
vagy nem kaptam választ vagy olyan választ kaptam amit inkább hiszek de nem
tudok. Rájöttem, ha meg akarom ismerni tudatomat, akkor igazából meg kéne
ismernem a tudatom mélyén lapuló hiteimet, melyek aztán megalkották a
nézőpontomat melyen keresztül aztán értelmeztem a körülöttem lévő realitást
és amelyen keresztül kapcsolódok a realitáshoz. Tehát rájöttem ahhoz
hogy igazán megismerjem gyökereimet a
múltam, ahhoz fel kéne tárnom a tudatom mélyén lapuló hitrendszerem.
Ha megvizsgálom hiteimet azt veszem észre hogy hiteim
elkülönülést okoznak a saját világom és a világegyetem között.
(Például: „Ez - én vagyok. Az pedig – a külső világ.")
A hitek magyarázták- és bizonyos saját magam által meghatározott jellemzőkön
belül létrehozták - a tapasztalataimat, amelyek megerősítik azt az
igazságot, amiben hiszek. (Például: „Az életben sok a buta ember ")
A hitek ok-okozati és okozat-oksági kapcsolatot teremtenek az én és a
fizikai világegyetem között. (Például: „Mivel ezt hiszem," „Ezt hiszem,
mivel.")
Hiteim megvizsgálásával és tudatosításával elérhetővé vált számodra az a
lehetőség, amellyel átalakíthatom tudatom, és új valóságokat hozhatok létre.
A Felemelkedésem tapasztalati jellegű és most is tart.
Gyakorlatok végeztem melynek során kiírtam egy füzetbe miket hiszek
magamról, és a világról. Ennek során sok új élményre tettem
szert. Rájöttem mi az amit ugy hivok a fejemben hogy én és miböl jött össze
és tulajdonképpen nem az vagyok aminek eddig hittem magam. Ez döntő volt,
így hiába is magyaráznám, a lecke amit átéltem egy tapasztalat, egy élmény
átadni igazán nem tudom.
A leckék használata során tapasztalati tudást szereztem a következő
kérdésekkel kapcsolatban: Mi határozza meg tapasztalataimat? Miért olyan az
életem amilyen.
Ki vagy mi határozza meg hiteimet?
Mi az "én"? Mi a közös valóság?
Két lényeges szempont:
Egyrészt: legfontosabb felfedezéseim a tudatomban őrzött hitekkel és
hitrendszerekkel kapcsolatosak . Másrészt eredetem gyökereimmel
kapcsolatosak. Hiteim közül néhány azonnal látható volt, mások viszont
átlátszóak, szinte úgy is mondhatnám láthatatlanok, mert a világot rajtuk
keresztül, úgy észleltem, hogy közben nem voltam tudatában létezésüknek. Az
átlátszó hitek befolyásolták minden más megértését és megvalósíthatóságát.
Például, ha a "képtelen vagyok megváltozni és fejlődni" hittel élek, és ezen
keresztül észlelem a világot, akkor ez a hit meghiúsít minden, fejlődésemre
irányuló kísérletet. Döbbenetes volt kibogozni nézőpontomat ezekből a régen
velem élő és elfogadott hitekből.
A legnehezebb talán az volt, hogy elfogadjam a felbukkanó felismerések
egyszerűségét. Lehet, hogy ez azért van így, mert sokan hordozzuk azt az
elgondolást (hitet), hogy mindennek, ami hathatós és felszabadító, egyben
bonyolult is és csak hosszú kemény munka eredménye által lehet csak eljutni
a birtokába.
Kiderült, hogy valami kizárólag olyan mértékben bonyolult, amilyen mértékben
az nem illik bele korábbi hiteimbe.
Szereztem közvetlen tapasztalatot a dolgokról - saját magam számára!
A kiírások elvezettek személyes „tananyagomhoz": mindazokhoz a motivációkhoz
és alapelvekhez, amelyek létezésemet irányítják. Ezek éppannyira egyéniek,
mint ujjlenyomatom. Felfedezésük új helyekre vezetett, és új felismerésekhez
segített.
Életemet összehasonlíthatatlanabbul mélyebben értettem meg ez
által.
Felismeréseim fokozták képességem, hogy széleskörűen és alkotóan
alkalmazzam, amit tudok magamról. A felismerések összeadódnak. Minél több
felismeréssel rendelkezem, annál egyszerűbbé és világosabbá válik minden.
Az igazi bölcsesség mindig felismerésekre,
és ezek, összefüggéseire épül. Végezetül a bizonyosság, gyökereimmel
és végső önazonosságommal, eredetemmel kapcsolatban, hiteim leválasztása
által vált elérhetővé számomra, és igazából ez motivált hogy elmondhassam
a kör tagjainak.
BOLDOG UJÉVET KIVÁNOK 2016 ban MINDENKINEK….ANDRÁS