Hit és természettudomány

levélrészlet

...... az arisztoteleszi fogalmi sablonra idővel következett néhány emlékezetes fejlemény, és itt éppen a hit felfogására gondolok.

 A természettudományos hit fogalma (elhinni amiről nincs bizonyság értelemben) legfeljebb metaforaként merülhet fel a vallási tételek világában. A lényeg ugyanis a vallásos hit fogalmánál az, hogy megvizsgálva (elemezve jelentését, a fogalom használatát) a felismert normák konok (eltökélt, szívós) követését látom benne. Erkölcsi normák felismerése pedig a lelkiismeret számára végső fokon mondhatni belső megvilágosodás eredménye, mindenképpen egyéni vívódásnak, útkeresésnek köszönhetően.

  Aki ebben az útkeresésben nem túl igényes, annak vannak sorvezetők, minták. Kezdetben tehát a gondolatmenetem számára voltak a szofisták, akik lezártak egy kort, mintegy kimutatva, hogy a paradoxonok világa meddő. Antigoné is erről a meddő világról szól, az ebből való kiút kereséséről. Aztán a sokszor emlegetett Szókratész–Platón-Arisztotelesz-Euklidesz vonalon eljutottak az axiómák fogalmi eszköztárához. Ez olyan eredmény volt, amit csak idő kérdése volt, hogy mikor vesz birtokba a világ. Mát működött, alapvető működései elvei már világosan megfogalmazottak, alkalmazhatóak, az Elemekben alkalmazottak voltak.

Mit csináljon az ember e hatékony fogalmi módszerrel?

Ott kísértett még a szofisták káosza. Szókratész egyéni példája. Színre lépett a kereszténység egy erkölcsi normarendszerrel, amely szempontokat, életviteli támpontokat adott, hogy mit lehet tenni a nemrég kifejlesztett axiomatikus módszerrel a korábbinál biztosabbá tehető és szélesebb körben használható tudással, ismeretekkel.

És itt jön a hit mint normakövetés. Méghozzá nem csupán betűkkel leírt holt szövegek dekódolásával elérhető tudási, gondolkodási alapok közegében, hanem egyénenként mindenki által megélhető, kiérlelhető lelkiismereti alapokhoz való ragaszkodásban. A lelkiismereti alapok egyéni kiépülése és követése más szóval a céltételezés és célkövetés korábban ismeretlen kultúrája, képessége.

  Ami újdonság az az egyéni szintű megvalósulása, érvényesülése e céltételezési és célkövetési kultúrának. De közösségi szinten intézményesültek e kultúra alapjai, a keresztény vallás, meggyőződés.

  Előkerül itt az „igazság” fogalma, hogy például egyáltalán nincs is igazság vagy mi az igazság? Az eddigiekből az következik, hogy esetleg az igazság (felismert igazság) is egyén-függő ……….. de nem bármi. Vannak egyéni és közösségi igazságok, normák, elvi alapok. A hit mindenképpen építkezés. Tehát építhetünk nagy lelkesedéssel ezt is meg azt is. Az igazság megismerésére törekedni kell. Az erkölcsi normák, tágabban vallási igazságok nem önthetők egyenletekbe, azok élmény alapúak is. A hit ereje lelkierő. A hit mint életmód, céltételezés és célkövetés belső alapokból kell építkezzen. A szeretet „parancsa” egy ilyen belső ha úgy tetszik axióma gyanánt fogható fel (ha nem is axiomatikusan szigorú rendszer alapjaként).

  Ezek nem kedvenc elképzelések. Sokkal mélyebb dolgokról van szó. Az élet szervezéséről, az élet normáinak kérdéséről……….