From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Saturday, September 13, 2014 5:10 PM - To: 'Nemzeti Hirhalo' - Subject: Valakinek az a szándéka, hogy újabb fegyverkezési hajszát indítson el? - hosszadalmas reakcióval
eszmei személyi mivoltukat fontosnak tartó jogalanyok
(köznapi és pontatlan, homályos jelentéssel „természetes személyek”).
…………………..
· van a szubsztanciális, a lényeget megragadó (ha úgy tetszik elsődleges) kategória, ami közvetlenül nem tapasztalható meg, ami a lényegét tekintve nem változik, ami ezért szükségszerűen csak eszmei lehet, mint a kiterjedés nélküli eszmei pont vagy a boethiusi személy fogalma (nem kizárólag ez a kettő, de ez a kettő sok más közül kiemelve alapvetően fontos útkeresésünkben) – (az idealisták fogalmai?)
· és vannak a másodlagos, a közvetlenül megtapasztalható, a változásnak kitett tulajdonságokat jelölő, akcidens kategóriák, amivel azonban a lényeg közvetlenül nem tárgyalható, például a fizikai pont és a jogalany fogalma – (a materialisták fogalmai?)
Semmiről sem tudunk beszélni a kétféle kategória használata nélkül. A lényegről mindig csak megsejtve, a valóság akcidens tulajdonságainak megtapasztalása által kalauzolva. Azt hiszem ebből a kettősségből ismeretelméleti okból nincsen kiút. De ha ebben a kettős világban vagyunk, amit a tudományok már dedukcióra és indukcióra mint módszerbeli eszközök kettősségére is lefordítottak (vagy abban is érvényre juttattak), akkor ezt fel kellene vállalni oktatásban, kutatásban, munkában, önszervezésben, pénzhasználatban, jogban és közgazdaságban, emberi önképben, a vallási gondolatok, érzelmek, hitek tisztességes kezelésében.
Amire ki akartam lyukadni, hogy bár igen sajnálatos és igen súlyos dolog a fegyverkezési spirál újra felpörgése, de ha erről nem is áll módunkban rendelkezni, egy megjegyzést mindenesetre tehetünk. Közömbösségünkkel, értetlenségünkkel egy szerény mértékben mi is belesimultunk a képbe, a sémába, mely szerint itt nincs is más teendőnk, mint ágyú tölteték karrierben gondolkodni. A régi ágyúgolyó és a modern ágyú lövedék (tessék megnézni) nem nagyon mutat személy jellemzőket. De megsemmisíthet lényeket, akiknek személyi jellemzőik vannak (például minket). Ahelyett, hogy tudnánk mit kezdeni a hitelpénzben rejlő lehetőségekkel – a fegyvergyártástól különböző célokra.
„Valakinek az a szándéka, hogy újabb fegyverkezési hajszát indítson el?”
A cikk címe és tartalma kifejezi a nagypolitikai dilemmát, félelmet hogy ismét elindul a fegyverek tömeggyártása és használata. Mert a kutatás gondolom egy pillanatra sem állt le. Én azonban nem vagyok egy független, objektív szemlélő. Én ennek a mondatnak a belpolitikai vetületét érzékelem, vélem érzékelni, mégpedig egy talán sajátosnak mondható szemszögből. Amikor értelmetlenül indokolnak meg bármit a belpolitikában valami nagyvilági történéssel, hogy azt ne kelljen itthon mint belpolitikai eseményt indokolni – mert ha a mondvacsinált összefüggést elhisszük a nagyvilág és a mi belső ügyeink között, akkor kivédhetetlen külső akadállyal állunk szemben – és megvan a felmentés a felelősség elhárítása.
Az érdektelenek, a lusták és a figyelmetlenek sopánkodásává válhat: „Valakinek az a szándéka, hogy újabb fegyverkezési hajszát indítson el?”
Miért sopánkodás, ha értesülünk a nagyvilág eseményeiről? Talán akkor sopánkodás, ha a belpolitikai, a hazai teendőket, értesüléseket nem kiegészíti, hanem söntöli, kitakarja szemünk, figyelmünk elől.
Nem kell hogy valakinek a szándéka legyen ez a homályosítás. Elég csak egy kis erózió ebben az irányban, például hogy ne tudjanak mit kezdeni a modern pénz technikájával egyebet, mint fegyvert gyártani, mint ráhagyni a fegyvergyártókra.
Nálunk például az elmúlt negyed század a Kádár-diktatúráról szólt.
Arról, hogy Jobbiktól kezdve fideszen és mszp-n át a munkáspártig senki sem nézett szembe politikai szereplőként a Kádár rendszer belénk ivódott rendszerével, erről is szólt az elmúlt negyed század.
A Kádár korszak, rendszer nem csak rombolás volt, hanem ami ennél is fontosabb, rengeteg elmulasztott tennivaló, rengeteg késedelem, aminek kompenzálása ránk maradt, amit más helyettünk nem tud elvégezni.
Az országadósság felelőtlen, jövőt terhelő növelgetése csak a számszerűsített formája, megjelenése a mélyebb összetevőknek.
Talán sokaknak nem egyértelmű, hogy mit mondok, ha azt mondom, hogy Magyarországon személyes tapasztalatom szerint matematika oktatás lényegét tekintve nem volt általános iskolában, középiskolában és egyetemen sem (bizonyára voltak kivételek). Állítólag az ország egyik legjobb középiskolai matektanára volt, akinek a 60-as évek végén tettem egy megjegyzést, hogy elég már a keresztrejtvényesditől, amikor a feladatokból kell mindig kikapirgálni az elméleti összefüggéseket. Mesélhetne azokról közvetlenül is. Rámnézett és kiment a teremből. Eltelt több mint négy évtized, és már jobban tudom, hogy amire rákérdeztem, annak lényegi értelme volt, és azóta még nagyobb a probléma. Például matematika történet nélkül lehetetlen a matematika megalapozása, mert az elmélet nem válik el az esetlegességtől meg a feladatoktól. Nyolcadik általánosban olvasmányként már kínálni kellene a tájékozódás lehetőségét. Középiskolában az ember gondolkodását már fékezi, ha belekényszerítik az egyoldalú szemléltetésbe, és kvázi elzárják az elméleti-történeti összefüggésektől (bár kétségtelen, hogy az aktuális elméleti konstrukciók, elvek érzékeltetése a legfontosabb – az összes többi tantárgy számára is). Azaz irodalom sem képzelhető el minél jobb matematikai megalapozás nélkül. Szemléltetésül itt a számítástechnika, amely univerzális jelkezelő eszköz, akár a ceruza vagy a golyóstoll vagy a mechanikus írógép. Az irodalom is használja mint technikát. A matematika a maga módszereivel, alapfogalom kiválasztásával, evidens alaptételek megfogalmazásával, és arra támaszkodó bizonyítási rendszerével, mint a görög filozófia legkiemelkedőbb teljesítménye, produktuma olyan mint egy évezredekig fennálló világítótorony. Már rég nem élnek építőmesterei, de mert jól sikerült használják folyamatosan. Újat, másikat, jobbat építeni kétezer évig nem tudtak. Az 1800-as évektől mozdult meg egy újabb korszak. Most jöttek az újabb matematikai iskolák, axiomatikus rendszerek. Kicsit későn, kicsit avatatlan kézzel, mert a filozófiai megalapozást már szinte elfeledték. Ami pedig a tanárokat illeti, a műegyetem egyik kiválósága volt a tanárom a főiskolán, mert műegyetemi kiválóság 56-ig lehetett. Utána másutt kellett rendkívüli tanári buzgalmát kifejtenie, és viccelődve ébren tartania tankok kilövéséért jutalmul hozzánk került, de magyarul nehezen beszélő vietnami diákjait. Amikor szóba hoztam, hogy igen érdekelne, melyik bizonyítási módszert mikor miért kell választani, viccelődött, hogy ez egyetemi kérdés és többet nem beszéltünk róla. Utóbb olyasmit olvastam, hogy egyetemeken sem olyan egyszerű a bizonyítási eszközök módszertana.
Az ember mire megöregszik, ha csúfolódni akarna magával, már el tudná sorolni, hogy mikor mit lett volna jó megtanulni. Az idő eltelt. Ami viszont meglep, hogy mintha keveset tanultunk volna belőle, a múló idő mentén történt mulasztásainkkal, veszteségeinkkel.
Itt van például a hitelpénz. Egyetemen hegyeztem a fülemet, hogy megértsem, mi az a hitelpénz? Rengeteg kijelentést hallottam, amitől csak el lehetett bizonytalanodni. Hatszáz vagy talán ezeréves definíciókat ismételgettek (nem néztem utána a keletkezésük időszakának – forgalmi, fizetési, tartalékoló stb eszköz), de biztosan nem a hitelpénz korszakának logikáját követve beszéltek róla. Azaz megvívtak két világháborút úgy, hogy az oktatásban a világháborúkat lehetővé tevő pénztípus definíciója a mai napig nem szerepel. Szegénységi bizonyítvány. Gondolom az is, hogy a kérdésről a legtöbb banki, takarékpénztári, pénzhatósági munkatársnak halvány fogalma sincsen ma sem. Okoskodnak, perelnek, döntenek, embereket felemelnek és sárba taposnak, de hogy mire föl, arról fogalmuk sincsen. Belegondolva érthetővé válik a panasz, hogy ezt a pénzt nemtörődöm felelőtlenségünkben átengedtük a fegyvergyárosoknak. Ők tudják hogy nekik mire lehet jó, minekünk pedig fogalmunk sincsen róla egyetemi, kutatási, politikai szinten. Mint önelégült zombik panaszkodunk, hogy a sült galamb helyett csak sült legyekhez jutunk, mert a sült szöcskét is elették előlünk a kínaiak meg az amerikai fegyvergyárosok. Vakok közt félszemű fegyvergyáros a király. A félszemű fegyvergyárosok tarolnak fölöttünk. Ki kellene törölnünk a szemünket.
Panaszkodunk, hogy nincsen aranybányánk, olajunk és gázunk és szenünk és vasunk és még sok minden egyebünk, éppencsak itt a hitelpénzrendszer, amivel kilábalhatnánk, egészen jól megszervezhetnénk az életünket – de egyszerűbb szitkozódni, másra mutogatni és szorult helyzetben nyögdécselni. Magyarország sereghajtó lett az oktatási teszteken? Valamit nem értek. Mi az hogy „lett”? Mikor? Miféle lopott tartalékból volt más a látszat eddig? Mi az egészen friss újdonság abban, hogy a diákok a megtévesztettségig felkészítetlenek? A legszörnyűbb, amikor Bolyait emlegetik, mint a magyar szellemi képességek kimagasló alakját. És a magyar nyelvet nem ismerő módon félre beszélnek, minden ép lelkű és magyarul pontosan fogalmazót megtévesztve alternatív geometriákról zengedezve a klasszikus euklideszihez képest. Nem, nem alternatív geometriákról van szó. Csak az érzéketlenek számára, akinek ha más a címe, akkor más ami mögötte van, az is. Mert egyikről sem értik, mi van mögötte, és nem is kíváncsiak a különbség mibenlétére. Nehéz a matematika egy gyereknek? Van ilyen is. Ha ez mondjuk 75% feletti, vagy kényszerűen 100 %-os az eleve hiányos tananyagok miatt - akkor viszont szembe kell nézni azzal, hogy rosszak a könyvek, elégtelenek az oktatási tematikák. Ugyanis a matematika nem nehéz. Más a helyzet, ha az oktatáspolitika része marad az az indoklás, hogy túlképzés van, és mesterségesen kell lerobbantani az oktatást. 20 éb mindenképpen ennek a jegyében telt el, talán legutóbbi időben látszik egyéb szándék is az oktatáspolitikában, de hol vagyunk az eredményességtől?
A matematikai lényegétől elválasztva (matematika címszóval) tárgyalt számítás technika, számítási képletek, levegőben lógó bonyolult, bikkfanyelven fogalmazott definíciók lehetnek nehezek. És ez nem is baj. Mert amíg a lényegét nem értik, addig az a jó, ha érzékelik, hogy valami nem stimmel. Azaz érzékelik a problémát, hogy a jelek jelentését nem értik. Ép a visszacsatolás. Oda kellene figyelni. Katasztrófának képzelem a matematika helyét és mibenlétének megfogalmazását a széles közvélemény előtt. Ez már nem előállott sajnálatos helyzet, hanem tervezett, tudatos cselekvés eredményének tűnik, amellyel nem nézünk szembe. Ez volt a Kádár-rendszer lényege. Viháncoljatok, de a lényegről fogalmatok se legyen. Hát nem volt meg nincs is. Mint a lövészárokban kuporgó közkatonák húzzuk nyakunk közé vállunkat és borzadunk bele a fejünk feletti ágyúzás robajába. De ez nem egy biztató állapot. Hogyan szervezték meg a kommunizmust? Voltak azok közt a XX. század eleji matematikusok is. Azért is olyan borzalmas a százmillió halott, mert nem tudunk arról, hogy a civil lakosságot elemésztő diktatúrák mögött kevesek által birtokolt és felelőtlenül alkalmazott újszerű matematikai gondolatok álltak. Mint a piszkos atombomba, amitől ma annyira félnek. Az avatatlan kézbe került matematikai megfontolások, rendszerezések. Nekünk nem kellett, vigye a sátán. És elvitte. Elviheti ma is meg a jövőben is!
Nincs, nem ismeretes a szükséges, az érdemi pénztörténet fogalma, még a XX. századról sem. Vegyük a legegyszerűbbet. Számítási algoritmusok. Ceruzával és táblázatokkal. Ez nagyjából a XIX-XX. század. Aztán mindenféle kartonok, lyukkártyák. Ez már a század közepe. Az IBM a foglyok azonosítási számrendszerét is tudományosan mérlegeli. Nem akármilyen számsorozatokat pingáltak foglyokra és őrökre a század közepén, hanem ….. Erről például keveset lehet olvasni, miért lett a tetovált számok szerkezete olyan, amilyen volt. Aztán jöttek a mechanikus szorzógépek, majd a programozható számítógépek. A régi táblázatok értelmüket vesztették a maguk behatárolt, igen mérsékelt pontosságaival. A számítógép pillanatok alatt képes sokkal pontosabb táblázatokat generálni. Eltűnnek régi varázslatos törtek, előretörnek a képletek, a képletek varázsa megerősödik annyira, hogy mára a bankok sem bírják a versenyt – és képesek a számítógépes klaviatúrát félretéve ismét blöffölgetni, hasraütésre bemondani számokat. A devizahiteleknél ez feltűnt, mert utána lehetett számolni. Hanem többről van szó, akár a matematikában. A matematika sem a négy alapművelet variálása ma már, hanem művelettípusok, logikai sémák, fogalmi elhatárolások egyre szigorúbb (és egyre áttekinthetőbb) rendszere. A pénzügyekben is a művelettípusok kerülnek előtérbe. Nem az a kérdés, nem az a legfőbb kérdés, hogy valahonnan előkapirgált aranyat, pénzmennyiséget hogyan lehet így-úgy elosztani, darabolni, számonkérni stb, hanem hogy kinek mi joga van lényegében pénzt teremteni olyan hitel révén (amit hol így hol úgy neveznek hitelnek, kölcsönnek, támogatásnak, juttatásnak), amelyhez tulajdonosi jellegű, erejű természetjoga van, alanyi joga kellene legyen az ügyfélnek (amit leginkább önhitelnek kellene nevezni – vagy pontosabban társadalmi kontroll alatt álló önhitelnek).
Ehhez kellene a matematika tágan értelmezve, illetve a matematika elmélete, modern logikai eszköztára, munkamódszere. Axiomatikus módszer? Odáig nem jutottunk, hogy magunk eszével a kor nyelvezetén megfogalmazzuk, megjelöljük az euklideszi axiómák alapfogalmát. Azért nagy baj ez, mert a mai axiómáknál ez éppolyan fontos (kiválasztani, megjelölni, kimunkálni a lehető legjobb alapfogalmat, sarokfogalmat – nevezzük bárminek, ami a pont volt Euklidesz számára). Miért? Mert a pénzhasználó modern társadalomról elmélkedve a „személy” lehet, kellene legyen egy a kiterjedés nélküli, tovább nem osztható, eszmeileg kitalált, beazonosított, kreált és semmivel nem helyettesíthető, tehát igen jól megválasztott alapfogalom (a deduktív matematikai pont), amire épülhet a társadalmi intézmények, például a pénz elméletét megalapozó axiomatikus fogalmi szerkezet. Személy nélkül nincsen aranydarab, aranypénz, aranyrúd? Az arany egy nem szaporítható, a pénzhígitást megakadályozó, fékező technikai eszköz. De hogy mire miként használják, arról az aranyban magában semmi sem igazít el. Szemléletesen mondhatjuk az aranyat klasszikus arany-pénzek esetében jelhordozó felületnek, amire nem lehetett bármit ráírni, mert valamiképpen a saját súlya volt összefüggésbe hozva a ráírható számmal. A hitelpénznél ilyen súlyhoz igazodás nincsen, mert lehet hogy csak a képernyőn jelenik meg szoftverekbe kódolt szabályok által korlátozott értékkel. Ha értünk eléggé a szoftverekhez. Kicsodák? Hát „mi”,
1. eszmei személyi mivoltukat
2. fontosnak tartó jogalanyok
(köznapi és pontatlan, homályos jelentéssel „természetes személyek”).
Az úgymond természetes személyek és a közgazdaság viszonyáról igen homályos, háborúk és diktatúrák és feledékenység által romba döntött bizonytalan fogalmaink vannak. A természetes személyek mivolta és pozíciója hasonlóan homályos a jog és a politika számára. A pénzhasználat területén, a pénz kérdésében talán egyéb területeknél még kontrasztosabb ez a bizonytalanságunk.
Nem tudom, kik és mire építették a piramisokat ezerszám, és állítólag az építés módja sem biztos. Tehát nem tudnánk őket reprodukálni, még kevésbé funkció azonosan használni. Itt úszik be Atlantisz képzete, egy elpusztult, letűnt kultúráé, amely az emlékek szerint magasabb színvonalú volt mint legalábbis a közvetlen utána következő korok. Lassan hosszászokunk a gondolatához annak, hogy az élet, de az emberiség története is hullámzó volt, ezerszer elpusztult és épült újjá (de legalábbis sokszor). Képletesen Euklidesz könyvét is tekinthetjük egy atlantiszi relikviának. mert minek nézzük azt, aminek kétezer évig a nyomába sem tudott érni az ember, csak tisztelni mint Mekkában a Kába követ vagy az indiai delhi vasoszlopot? És most, amikor úgy tűnik, varázslóinas módján hozzá tudunk szólni az axiómák kérdéséhez, újabb és újabb felosztásokat, megoldásokat próbálgatunk, mint valami bűvös kocka beállításokat, a lényeghez még mindig nem érünk el. Tehát ha nem volna, az euklideszi Elemeket ma sem tudnánk elkészíteni. Mert nem értjük, hogy ennek filozófiai megalapozásra van szüksége. Az összeadásnak is. Mert ha filozófiai megalapozás nélkül adunk össze, akkor legfeljebb az ütlegeket számolhatjuk meg a hátunkon, de alkotni nem tudunk. A kiterjedés nélküli, tovább nem osztható (tehát fizikai realitásként nem létező) eszmei pontot újra alkotni nem tudnánk. Enélkül nincsen tételes, bizonyításokkal kontrollált mértan.
Azért kell a fegyvergyárosoknak adni a hitelpénzes megbízásokat, mert mi nem tudunk ezzel a pénzzel mit kezdeni. A modern korban ha valamilyen fontos eszközről van szó, kiváltképpen az absztrakciós természetű pénzrendszerről, akkor rendezett axiomatikus elméleti megalapozás nélkül centire sem haladhatunk előre. Legfeljebb zombikként ikszelgethetjük, jóváhagyhatjuk a fegyvergyárosok finanszírozását. Axiómákhoz pedig az első lépcső egy jól kicsiszolt alapfogalom, amelynek az eszmeiséget jól van eltalálva, a valóság modellezését, leírását, a fizikai valóságban az emberi szerepkör sajátosságait képes megfelelően megjeleníteni. Mint a kiterjedés nélküli, valós létezéssel nem bíró eszmei pont. Tehát a „személy”.
A „SZEMÉLY”?
Semmit sem tudunk vele kezdeni, úgy tűnik. Pedig kell, mert másként nem fog menni.
Az eszmei személy és a jogalany kettősségében megfogalmazódott európai kultúrával sem tudunk mit kezdeni másképpen. Enélkül például logikailag kizárt az európai vagy a magyar történelem tárgyalása. Hopp. Vagy az alkotmány és alaptörvény kérdésének boncolgatása. Hopp. Euklidesz atlantiszi emléke, megtalált műve miért is zavar be nekünk?
Amit végképpen nem értek, az a materializmus és idealizmus kettőse, amiben egész modern világunk vergődik mind a mai napig. Holott jelek megválasztásáról van szó. Önmagában egyik sem értelmezhető, egymást feltételezik, ugyanannak a dolognak két oldaláról vetületéről, szempontjáról van szó. A kategóriák Arisztotelesznél. Nekem úgy tűnik, hogy stopp, ott leállt az óra, azóta nem sok változás történt. Még Euklidesz megírta művét és valamit elkezdett Boethius, aztán nagy csend. A skolasztika még nem tagadta az egész, a totalitás megértésének feladatát, kötelességét, nehézségeit, és utána minden darabokra tört. Máig nem fogtunk hozzá sem piramis építéshez sem iskolások számára emészthetően közreadni például a kategóriák felosztásában már megnyilvánuló kettősséget:
· van a szubsztanciális, a lényeget megragadó (ha úgy tetszik elsődleges) kategória, ami közvetlenül nem tapasztalható meg, ami a lényegét tekintve nem változik, ami ezért szükségszerűen csak eszmei lehet, mint a kiterjedés nélküli eszmei pont vagy a boethiusi személy fogalma (nem kizárólag ez a kettő, de ez a kettő sok más közül kiemelve alapvetően fontos útkeresésünkben) – (az idealisták fogalmai?)
· és vannak a másodlagos, a közvetlenül megtapasztalható, a változásnak kitett tulajdonságokat jelölő, akcidens kategóriák, amivel azonban a lényeg közvetlenül nem tárgyalható, például a fizikai pont és a jogalany fogalma – (a materialisták fogalmai?)
Semmiről sem tudunk beszélni a kétféle kategória használata nélkül. A lényegről mindig csak megsejtve, a valóság akcidens tulajdonságainak megtapasztalása által kalauzolva. Azt hiszem ebből a kettősségből ismeretelméleti okból nincsen kiút. De ha ebben a kettős világban vagyunk, amit a tudományok már dedukcióra és indukcióra mint módszerbeli eszközök kettősségére is lefordítottak (vagy abban is érvényre juttattak), akkor ezt fel kellene vállalni oktatásban, kutatásban, munkában, önszervezésben, pénzhasználatban, jogban és közgazdaságban, emberi önképben, a vallási gondolatok, érzelmek, hitek tisztességes kezelésében.
Amire ki akartam lyukadni, hogy bár igen sajnálatos és igen súlyos dolog a fegyverkezési spirál újra felpörgése, de ha erről nem is áll módunkban rendelkezni, egy megjegyzést mindenesetre tehetünk. Közömbösségünkkel, értetlenségünkkel egy szerény mértékben mi is belesimultunk a képbe, a sémába, mely szerint itt nincs is más teendőnk, mint ágyú tölteték karrierben gondolkodni. A régi ágyúgolyó és a modern ágyú lövedék (tessék megnézni) nem nagyon mutat személy jellemzőket. De megsemmisíthet lényeket, akiknek személyi jellemzőik vannak (például minket). Ahelyett, hogy tudnánk mit kezdeni a hitelpénzben rejlő lehetőségekkel – a fegyvergyártástól különböző célokra.
From: Nemzeti Hirhalo [mailto:hirhalo@fw.hu]
Sent: Thursday, September 11, 2014 9:10 PM
Putyin: valakinek az a szándéka, hogy újabb fegyverkezési hajszát indítson el