New Page 1

Az elhangzott hozzászólás sokkal rövidebb volt,
csak közelítőleg igazodott az előzetes szöveghez.
- Fáy Árpád

Tegnap délután itt álltam a színpad előtt, és hallgattam a felszólalókat. Próbáltam megérteni, hogy mint vélekednek, és hogy egyáltalán mi történik itt velünk?

Lemondtak egy országos nagy demonstrációt azon okkal, hogy egy esetleges robbantás veszélyeztetné emberek testi épségét itt a nyílt színen. Csakhogy a folyamatok részeként, ami most legutóbb 16 éve tart, a színfalak mögött ezrek mentek tönkre, milliók reménye erőtlenedik, egy ország sorsa forog kockán, és az utóbbi héten százakat vernek meg nyílt utcán, kapualjban, járművekbe tuszkolva, kihallgatás közben.

Most, hogy elmaradt a - mint kiderült blöff eredményeként - a tüntetés, tehát megint a hazugság volt eredményes - még erősebb a kontraszt, hogy mi történik velünk, hogy felfogják-e politikusaink, mi volna a feladatuk tulajdonképpen?

Hogy nemzetközi összeesküvés is van a háttérben? Nem csak Gyurcsánnyal kell farkasszemet nézzünk?

De a legnagyobb erő ellenünk, amivel a legnehezebben tudunk megmérkőzni, az a saját félelmünk - ahogyan az ördögöt mindig pont akkorára igyekszünk festeni, hogy bármilyen hősök legyünk is, éppen ne legyen érdemes szembeszállni a túlerővel. Ez egy rossz taktika, nem vezet megoldáshoz.

Legyünk őszinték. Gyurcsánnyal nem az a baj, hogy csúnyán beszél. Nevetséges. Ő nem egy szépen beszélő verseny győztese. Nem is az a baj, hogy reformokat akar.

Olyan mint egy sofőr, aki össze-vissza nyomkodja a pedálokat. Nem találja a féket, és folyton magyarázza, hogy csak jó, ha ő gázol.

Miért nem ér véget hamarabb Gyurcsány ámokfutása? Hol a rendőr? A köztársasági elnök? – Aki az alkotmányos struktúráért és a nemzet egészéért felel? Aki leválthatatlannak nevezi a csalással oda került miniszterelnököt?!

Már nem is Gyurcsány a fő problémánk, … hanem úgy tűnik, hogy a köztársasági elnök Sólyom László, aki véleményével csalónak minősítette az egész közjogi berendezkedésünket.

Ennél rosszabb bizonyítványt nehéz lett volna kiállítani a mai magyar közjogi helyzetről, mint azt Sólyom László tette. A mai magyar közállapotok a legteljesebb csődben vannak, mert jogilag lehetetlennek tűnik egy csaló szélhámoskodását megszüntetni a miniszterelnöki székben.

Ilyen egy operettben nagyon mulatságos, de a valóságban katasztrofális, érthetetlen.

Sólyom László államelnök úgy viselkedik, mint aki nem a nemzet embere, nem az országé, nem a törvényességé, hanem „Gyurcsányé”!

Ő az, aki a mai kormányválságot alkotmányos válsággá emelte, mondván, hogy ő a csalót nem hívhatja vissza, mert az erkölcsnek nincsen ereje a jog felett.

Szavaiból az következik, hogy alkotmányos váltás kell ahhoz, hogy a jog az embert, a társadalmat, az igazságot szolgálhassa és nem a hazudozást.

Egy közjogi reformbizottságot, -fórumot kell nyitni mielőbb, mert ez a mai általános béna tétovaság vagy éppen hamis önbizalom sehova sem vezet.

2. Kezdjen el dolgozni a Nemzeti kerekasztal – de ha a parlamenti oldal nem ül le, akkor a Kossuth téren megalakult Nemzeti Bizottmány oldala egy idő után önmaga is kezdjen el dolgozni

3. Sólyom és mindenki ismerje be az alkotmányos válságot, töröljék, függesszék fel a tárgyalások előfeltételeként az 1949/XX-as törvény 77. §-át, amely azt állítja, hogy az alaptörvény maga az alkotmány.

4. És utána a kerekasztal szervezésében közmegegyezéssel írják ki a nemzetgyűlési választásokat.

Az érdemi munka, az új alaptörvény kimunkálása és elfogadása nem képzelhető el másként a mai világban, mint egy az össznemzeti egyetértést célzó, választással megalakított össznemzeti testület által – ami a magyar sajátosságoknak megfelelően a határon túliakat is magába foglalja a maguk sajátos helyzetével.

A nemzetgyűlést tehát majd meg kell választani, hogy munkáját, a jogfolytonosság elismerését, és utána a közjogi reformot, megújulást véghez vihesse.

Évek óta akarják kisebb-nagyobb csoportok megalakítani a nemzetgyűlést, és mindig azt mondtuk nekik, hogy nem tehetik, mert ha csak színjáték, pár fős jópofa heppening lesz belőle, akkor lejáratják a nemzetgyűlés gondolatát.

De most el kell ismerni, hogy a korábbi próbálkozásoknak köszönhetően is valami előrelépés történt. Gyurcsány sokat „segített” a maga böszme hazudozásának nyilvánosságra hozásával. Ez már egy másik helyzet.

Kijelenthetjük, hogy a nemzetgyűlés mellett hitet tevők a héten elindították ténylegesen a nemzetgyűléshez vezető folyamatot.

A bizottmány megalakításával a Kossuth téri tüntetők megtették az első lépést a nemzetgyűlés érdemi előkészítése felé. Megalakították egy össznemzeti kerekasztalnak a mai parlamentben nem képviselt nemzeti oldalát. A maguk részéről lehetővé tették, hogy a kerekasztal munkája beinduljon.

Nem jobb és baloldal szerint tagolva, hanem parlamentiek és azon kívüliek oldalát javasolva. Egy valódi nemzeti párbeszédet kezdeményezve. A lehetőség adott a nemzetgyűlési választások kimunkálására.

Ha a kerekasztal másik oldala nem alakulna meg, akkor nagyobb a feladat, de nem reménytelen.

Előbb-utóbb a nemzetgyűlés megformálódásának a „megválasztott nemzetgyűlési testület” fázisába kell érnie.

De ha lesz, akkor hirtelen fog beállni, és akkor nagyon kevés időnk lesz a lehetőségeket mérlegelni.

A közjogi rendezés lehetőségének sok részletét már ismerik a tüntetés résztvevői, arról többen is szóltak.

Egy, talán a legfontosabb szempontot szeretném most kiemelni: az erkölcs és a törvényekre hivatkozó formális hatalom viszonyát.

Az alkotmány az erkölcsi alap, egy nemzet erkölcsi alapállása a hatalom ügyében, a közjogi öntudata, kultúrája, hagyománya, amelynek alapvető iránymutatásként fölötte kell állnia a napi hatalmi rutinnak, esendőségnek.

Nincsenek könnyű helyzetben azok az országok, ahol az erkölcsi alap nem jelenik meg külön elválasztva a paragrafusokba szedett alkotmány levéltől, a modern alaptörvénytől, hanem csak úgy mögéje értik, közvetetten.

A volt kommunista országok Európában különösen nehéz helyzetben vannak, mert ott a kommunista jog-gyakorlat máig túlélő cinizmusa, hazug volta beleépült a modern megfogalmazásokba is.

Magyarországon, esetünkben azonban az a helyzet, hogy szerencsénkre olyan a történelmi magyar alkotmány, amelyben

1. Alkotmánynak az íratlan erkölcsi alapokat nevezzük, magyar szóhasználattal a történelmi alkotmányos elveket, más szóval a szent korona tant vagy szent korona eszmeiségét.

2. És alaptörvénynek nevezhetjük az esetleges, írásba foglalt, paragrafusokba szedett, a törvényhozás elé törvények normájaként állított hatalmi megállapodást.

Egyértelmű, hogy a törvényeknek nem szabad az erkölcsi alapokat megsérteniük, tehát az írott alaptörvénynek kell tiszteletben tartania a történelem során évszázadok, ha nem évezredek során formálódott, hagyományozódott, fokról fokra sajátos és határozott szemléletté érlelt, íratlan alkotmányt. Másként nem lehetünk sem európaiak, sem magyarok, sem függetlenek, sem joggállamiak, sem szabadok, sem szorgalmukból megélők.

Hogy ezt miként fordítjuk le németre vagy franciára, az külön probléma, de amikor egy anya azt mondja a gyerekének, hogy „jaj kis csillagom”, akkor sem az jár a fejében, hogy miként hangzik ez más nyelveken. Az külön probléma.

És különösen nem írják elő egy anyának (egyelőre), hogy gyermekét mely nyelven becézgesse.

Az alkotmány tehát az erkölcsi alap, egy nemzet erkölcsi alapállása a hatalom ügyében, a közjogi öntudata, kultúrája, hagyománya, amelynek fölötte kell állnia a napi hatalmi rutinnak, esendőségnek.

Akkor az államelnök nem lát ki a problémákból, nem tud súlyozni a dolgok jelentősége szerint, és az erkölcsöt a mechanizált szabályok alá gyűri államelnöki tevékenységével – s még büszke is rá. Talán Gyurcsány ezt nevezte „böszmének”?

Aki nem tudná, ez a falanszter. Sólyom László államelnök esetlen következetességet hajszoló viselkedése egy madáchi műbe illő falanszteri bürokrata világát idézi – mintha a felelősséget nem is ismerné, mert érzéketlen iránta az akár életveszélyesen rosszul mechanizált, de fegyelmezetten megtartandó –rossz- szabályok bűvöletében.

Egyszerűen nem találja az esetleges napi rutinon való felülemelkedés lehetőségét az elnök, az alkotmányosság és a nemzet sorsának forma szerinti legfőbb tisztségviselője. Zsákutcába került. S nincs sem mersze, sem szemléleti iskolája, hogy megoldást találjon. Foglya a torz előírásoknak és a még torzabb értelmezésnek.

Hol van a kényes sarokpontja a problémának? A mai alaptörvényben van a gubanc, amely a hatalmi erkölcsöt lerántja az alaptörvény paragrafusai közé 77-es sorszámmal.

Ez a legvadabb valóság, hogy itt erkölcsi parancs fensőbbsége helyett van egy sorszám, amit igen nehéz értelmezni. Sólyom Lászlónak éppen nem sikerült.

Ezen kellene változtatni. Mert lehet a törvénynek száma, de nem lehet száma az erkölcsi felelősségnek, társadalom esetében az alkotmánynak.

Az alkotmány természete szerint nem a beszámozott jogrendszer része, hanem a jog felett áll. A jogrendszert meghatározó alaptörvénynek tehát tisztelnie kell az alkotmányt, mint felette állót.

A Gyurcsány-jelenség nyilvánvalóan egy szindróma, közjogi állapotaink betegség-tünete.

Ha végig gondoljuk az összefüggéseket, akkor meglepő következtetésre juthatunk. A Gyurcsány-marionett madzagjait az államfő tartja kézben azzal, hogy a vétót vissza tartja.

Hajmeresztő megfogalmazások adódnak: ő az a tolvaj, aki sose lop, csak a keze, sosem hazudik, csak a miniszterelnöke. A balhét pedig a saját félresikerült alkotása viszi el – a toldott-foldott sztalini 49/XX-as számú alaptörvény.

Ahogy Demszky mániákusan ragaszkodik a szovjet emlékműhöz, mint kabalához, mint mágikus amuletthez, amire mindig mutogathat, mintha még mindig itt lennének a szovjet megszállók, akik majd megvédik a renitens utcagyereket is, ha az hozzájuk húz a többiekkel szemben. Az itt ragadt élettelen emlékműből igyekeznek ijesztő hatalmi jelvényt formálni, mint Kipling majmai a romvárosban.

…. úgyanígy csimpaszkodik Gyurcsány és az ő államelnöke a sztalini alaptörvénybe, amelynek lényege, hogy az erkölcsi vétót nem ismeri el a hatalmi önkény fölött – az alaptörvényi 77. paragrafusba kódoltan.

Más szóval az alkotmány erkölcsiségét lerángatják az eseti hatalmi kompromisszumokkal fogalmazott és értelmezett paragrafusok közé, s ott elképesztő hatalmi intrikával próbálják kijátszani.

50 évvel ezelőtt leverték az ötágú csillagokat, a gonosz jelvényeit, és tátongtak a csizmák a Városligetben.

Bújtatva, de egyre nyilvánvalóbban még mindig hat az önkény hálójának fonala az alkotmány körül. Még mindig raktári számmal próbálják nemlétezőnek minősíteni.

A képletes bejelentés az alkotmányozó nemzetgyűlés megalakításáról azt jelenti, hogy a Kossuth téri tüntetők elutasítják az erkölcstelen hatalmat, az erkölcstelen törvényt.

Talán kevésbé látványos, mint egy szobordöntés, de egyre többen érzik, hogy erre kell keresni a megoldást a hatalmi önkény, a hatalmi erkölcstelenség teljes elutasítására, annak mélyen ható strukturális okait is felszámolva.

A szobordöntés, amely 50 évvel ezelőtt kezdődött a Városligetben, most érhet véget az önkény-paragrafus törlésével.

Ez nem az alkotmányosság elutasítása vagy megsértése, hanem éppen az alkotmányosság követelése.

Aki ezt úgy fordítja le, hogy ki legyen a király, az buta vagy rosszindulatú. Az államforma nem kitüntetett kérdés. Királyságban és köztársaságban a hatalom erkölcsi kötelezettsége egyaránt értelmezhető. És ez a lényeg. A részletekről majd a nemzetgyűlés dönthet – például hogy köztársaság vagy királyság.

A Kossuth téren már az erkölcstelen rendszert gerjesztő erkölcsi fensőbbséget tagadó mai közjogi állapot reformját követelik a nemzetgyűlés bejelentésével - közfelkiáltással.

Első lépésként ezt követően megalakították a Nemzeti Bizottmányt, amelynek feladata a nemzetgyűlés szorgalmazása, előkészítése.

A hazugságot, az erkölcstelenséget tövestül igyekezzünk megvétózni, az alkotmányosság reformjával, a jogfolytonosság elismerésével kezdődő alkotmányos reformmal, az alkotmányos megújhódással!

A mai estébe nem fér bele, hogy ezen az úton milyen tág mozgástér nyílik az emberséges társadalompolitikára, a gazdasági, egészségügyi, oktatási követelések távlatos, megnyugtató, hatékony és igazságos rendezésére.

- Az adósságválságból, a közgazdasági gondokból, valós új forrásokat nyithatna meg az emberi energiák, tennivágyás felszabadításával,

- A természeti és társadalmi erőforrásokhoz jutás alkotmányos rendezésével,

- hozzá segíthet a választások iránti bizalom növeléséhez, a választási reformhoz,

Kitágulna és biztonságosabbá, szabadabbá válna a cselekvési tér a politikában.

Egy hallgató megkeresett a hozzászólás után, és kifejtette, hogy
helytelen volt mindig nevén nevezni az államelnök urat,
hiszen a mondanivalóm lényege a szerkezeti válság volt,
és csak másodlagosan a konkrét szereplők személyes magaviselete.

Minden bizonnyal igaza volt,
köznapi értelemben a személyeskedés nem volt célom,
egyik sem személyes ismerősöm.. - FÁ