vissza a főoldalra *

From: Fáy Árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]
Sent: Sunday, November 28, 2010 6:05 AM
To: 'aeeb@parlament.hu'
Subject: 'Alkotmany-elokeszito eseti bizottsag'

Az igazság felismerése nem birodalmi előjog

Tisztelt AEB! --- Élek a felkínált lehetőséggel és észrevételeimet megküldöm Önöknek lehetőség szerint szíves figyelembe vételre - korábban közzétett más (többnyire felkért) hozzászólásokhoz fűzött közbeszúrt megjegyzések formájában. - Önálló tanulmánnyal illetve szövegszerű javaslattal nem tudok szolgálni (ilyen jellegű munkát az elmúlt 10 évben végeztünk egyesületi keretben majd tucat kiadvánnyal, de azt a hivatalos fórumok máig nem tekintik létezőnek – különben felkérték volna a résztvevőket hozzászólásra). - Jelen észrevételeimet az alkotmányossági Műhely és Fórum tevékenységére alapozom, amely interneten hozzáférhető. http://www.alkotmanyossagi-muhely.hu/ - Célom a figyelem felhívása volt bizonyos elhanyagolt összefüggésekre és lehetőségekre. - A megfogalmazásban nem törekedtem zárt, önmagában teljes igényű „tudományos” megfogalmazásra, hisz általában Önök (az Önök felkérésére tollat  ragadók) sem törekedtek az alkotmányos problémák alapjainak döntés előkészítés jelleggel az elfogulatlan és elegendően körültekintő felmutatására. Csak egy-két kivétel akad, ahol a felkért szerzők elmélyült, igényes, nagy lelkiismeretességgel fogalmazott szövegeit élvezetes olvasni. - Remélem észrevételeimet a stílustól függetlenül haszonnal olvassák. - Amennyiben közzétennék levelemet, azzal egyetértenék. - Szívük és lelkiismeretük szerinti, képességeik legjavát érvényre juttató munkát kívánok. --- üdvözlettel - Fáy Árpád

 --<< Az igazság felismerése nem nagyhatalmi-birodalmi központosítható előjog.

Az alkotmánynak a magyar észjárás szerint mindenképpen része, vagy éppen fő sajátossága, hogy igazságokat tartalmaz.

Aki tehát nem törekszik arra, hogy a nemzetre befolyással lenni képes külső hatalmi erőktől ezen alkotmányos igazságokat kimenekítse az alkotmány önálló részeként definiálva (amelyet birodalmi központ illetékességébe utalni logikai képtelenség), vagy ezekkel az igazságokkal azonosítsa alkotmányos hagyományunk szerint az íratlanul is létező, döntő, az élet, a megélés által létező magyar alkotmányt, az szellemi és érzelmi belátás híján van, illetőleg a magyar alkotmányosság ellensége (ki tudja milyen okból).

Az alkotmányosság minőségét hatalmi presztizsként magának minden alap nélkül igénylő hatalmi központ alkotmányos életet nem tesz lehetővé. Az alkotmányosságot hasonlóan deformálja, csonkítja a létező vagy nem létező birodalmi hatalmi központi igénynek való megfelelés, alkotmányellenes és irreális folytonos önfelajánlkozás – sőt önmegtagadás. Lehetséges a magyarságnak és Magyarországnak tágabb politikai rendszerbe tartozása, de kizárólag az alkotmányosság alapján (melyben az igazság felismerése nem hatalmi előjog). A magyar alkotmányosságot tehát nem az örökös önrombolásos ajánlkozás erősíti, legyen szó bármely totalitárius igényű, jellegű nagyobb hatalom irányába tett gesztusokról, hanem minél teljesebb értékű, íratlanul is érvényesülő alkotmányosságra törekvés, amely révén esetleg a nemzetközi színtér tényleges (ha nem is meghatározó) szereplőjévé, alanyává válhat, és akkor mint tényleges szereplő, a nemzetközi színtér alanyaként köthet írásos szerződéseket akár európai méretű politikai-hatalmi szerveződésbe társulásról – de alkotmányos alapjaihoz való önálló viszonyához, nemzeti alanyiságához mindenkor ragaszkodva. Ennek azonban előfeltétele, hogy nemzeti létét meghatározó alkotmányosságának feladásáról elvileg ne lehessen szó (ráadásul alkotmányos törekvésnek hamisítva, álcázva). Azaz ha az új alaptörvény uniós rendelkezések elfogadását jelenti ki, akkor ez csak úgy lehetséges, hogy valamiképpen az alkotmányos keretek uniós tiszteletét tételezze fel – az alkotmányosság feltétlen közvetlen, a magyarság számára a magyar alkotmányon keresztüli értelmezésben. Tehát csak a természetjogi alapokat (és ebben az alkotmányos nemzeti létet is) tartalmazó alkotmányos alapokat tisztelő uniós rendelkezések lehetnek elfogadhatók vagy éppen iránymutatóak számunkra, ha saját alkotmányosságunkhoz legalább ragaszkodunk. Egyszer már Ausztriának is alkotmányosságot vívtunk ki, meg is lett a hála érte, Haynau által kézbesítve. Most nem vagyok biztos benne, hogy egész Európának alkotmányosságot kellene-é sürgetnünk. De biztos, hogy csak az íratlan alkotmányos alapokhoz utat találó Európáról képzelhető el, hogy élhető legyen, hogy emberi ÉLETET képes szolgálni. Azonban hogy magukat „magyar professzoroknak” nevező egyének úgymond tudományos tekintélynek álcázott megtévesztési igyekezettel a magyarság alkotmányos igényéről 2010-ben mint kvázi jobboldalinak álcázott szervezet érveljenek a nemzeti lét ellen, a nemzeti lét igénye ellen, az bámulatos. Bámulatos pofátlanság (bocsánat arcátlanság, mert pofája csak kutyának, macskának …). Bámulatos és kijózanító, hogy hol élünk. Hogy ha megnézzük névsorukat, kik ők és mit akarnak nekünk szántszándékkal okozni, vagy hogy mennyire nem törődnek vele, milyen képtelenségre írják rá a nevüket. Talán egy tanszéki sámliért. Hogyan lehet bekiabálni ebbe a fásult-tompult közéleti ködbe, hogy vigyázat, akik bizalmunkra hivatkoznak (nem szavazás a tudomány, mint írják), azok csalnak, és minden tudományos alázatot, tényfeltárást, logikai átgondoltságot, netán erényt félredobva, politikai alkuba kívánják lökni a magyarság egyik megtartó oszlopát, közösségi lelki alkotó elemét, alkotmányos hagyományát, tudatát, életlehetőségét. -FÁ>>--

--<< Indulatos megjegyzések „a professzori levélhez”. Jobb helyeken egy szerkesztőségek mosdatlan szavaimat kicsontozná, és csak az érdemi mondanivaló maradna kultúrált fogalmazásban, mentesen a kifakadásoktól. De nincsenek jobb helyek (évtizedek óta nem találom őket). Csak bekiabálásra van némi lehetőség. Se szerkesztőség se munkacsoport. Csak a felkent szabotálók kárörvendő vigyora – „nélkülünk nem tudtok megszólalni sem; a sajtó felétek elzárt; a szakmai elit nem veletek van; magatokat minősítitek ha megszólaltok idegesen, ingerülten; senki sem fog hinni nektek ……” Ez az alap-helyzet.

Vagy más oldalról nézvést: olyan átpolitizált a feje e tanulmány és sok más írás szerzőinek, ami élő, eleven gátja a tulajdonképpeni alkotmányos kérdésekről való gondolkodásuknak. Hiába is kiabál bárki a képükbe. Belülről van behatárolva szándékuk szerint reálpolitikusra hangolt gondolkodásuk. >>--



Courier betűkkel és szaggatott aláhúzással közbeszúrt megjegyzéseket tettem a szöveg végéig.

és nem volt szerkesztőség, gépíró, remélem olvashatók, értelmezhetők a megjegyzések. -FÁ>>--

Botrányos, ahogy megszólaltak az arcátlanok:

egy bizonyos egyetemi tanárokból álló egyesület önszántából vagy anyagi előnyök érdekében ismételten olyan hangot üt meg, olyan állásfoglalást ad ki, amely a társaság nevébe felvett Batthyány Lajos miniszterelnök emlékével bizonnyal nem illeszthető össze.

 --<<Hogy kellene szolidabban? Szelídebben? Mert a Szent István tervben is 2005-ben voltak tanult emberekre jellemző mondatok, fejezetek, az első részben. Hogy azután a második részben a talán megszerzettnek vélt egyetértés, tisztelet, tekintély erejével igyekezzenek sulykolni, hogy nincs már politikai értelemben vett Magyarország, magyar nemzet. Csak kultúrnemzeti babérokra pályázhatunk, a minket, a magyarságot érintő politikában, gazdaságban, jogban, a politikai-gazdasági-jogi szabályozásban mi mint magyar nemzet vagy magyarság ILLETÉKTELENEK vagyunk.

Ízlés dolga, ha ez a véleményük, mondják ezt. De a jó ízlés minimuma, hogy a lobbicsoportjuk nevét változtassák meg. Ferenc József gárdát sem lehet ajánlani, mert a kiegyezésben Ferenc József igen messze került az „olmützi alkotmánytól”. Talán ha Haynau Brigádot, Olmütz Baráti Kört, Oktrojáció Hívei vagy hasonló nevet választanának, az hívebben fejezné ki tevékenységüket. A jelen helyzetben ugyanis egyrészt provokáció a névválasztásuk, amit egészséges közéletben letiltatnának a bíróságok, másrészt sokakat félre vezet, legalább mint az SZDSZ-eseknek hajdani ellenzékiként a Batthyány mécses körüli álnok sürgölődése. Az arcátlanok tehát nemcsak hangulatilag erőteljes kifejezés, hanem pontosan mutatja a megnevezni kívánt jelenséget is. 1848-as „feelinggel” lehetőleg megtéveszteni sokakat. Mert ez a fajta rábeszélő szerepkör, hogy az elfogulatlan tudományosság magasáról 48-as háttért sugalmazva érvelni a magyar politikai lét és a magyar alkotmányosság ellen, ez akárminek is nevezzük, lényegében megtévesztés. Hamis álarc mögül való érvelés. Az „arcátlanság” ezt jelenti, nem? A nyílt szerepvállalás megkerülését. Milyen kár, hogy az ezután következő nevekhez köthető személyek tudása (Zlinszky János stb), kétségtelen tekintélye, olykor személyes varázsa mind tarthatatlan köddé foszlik. Mert kimondva, hogy arcátlanok, ez a magyar nyelvben nem a megbecsülés kinyilvánítása – de „logikailag” fedi, pontosan magyarázza a valóságot.

Nem voltam mindig ilyen „túlfűtött”. A Szent István terv esetében 2005-ben próbáltam mögéje nézni a Batthyány kör nemzeti önlefokozó buzgalmának. Milyen logika érvényesül náluk? Miért olyan kellemetlen szembesülni velük? Van-e valami tényleges, következetesen érvényesülő tartalma a megcsalattatás, megtévesztés érzésének? A 2005-ös észrevételemben a következő megfogalmazás született:

„… A ’nemzeti’ hívószót minden hibája ellenére fenntartás nélkül vállalja a Szent István terv. De vajon e hívószó vállalásának milyen módozatai lehetségesek?

Pontosítsunk.

1) A nemzeti lét emlékeinek ápolása (régészet, irodalomtörténet stb szemüvegen keresztül), a nemzeti léttől függetlenül

- e felfogás szerint a politikában a nemzeti hívószavak használata kizárólag a választók tudat alattiját megérintő, a szimpátiáját felkeltő törekvés eszközei. Nemzeti lét problémája e megközelítésben fel sem merül, mintha dórokról, régi latinokról beszélnénk, vagy egy futballcsapat szurkolói táboráról.

2) A nemzeti lét erodációjának fékezése, érzéstelenítése, elviselhetőbbé tétele

- ez a szemlélet a politikában ugyancsak nemzeti hívószavak használatát jelenti, részvéttől vezérelt valós cselekvésre törekedve, de nem célja a nemzeti létért való erőfeszítés. Példaként egy humánus megszálló részéről logikus, sőt hozzá viszonyítva „emberséges” hozzáállás, amelyet enyhébb megítélés illethet, mint ha dúvad módjára ugyanő folytatna fizikai terrort a nemzeti megnyilvánulások ellen.

3) A nemzeti erodáció megállítása

- e célkitűzéssel a politikában nem tekinthető üres hívószónak a nemzeti hivatkozás, hanem azon cél megjelölésének, hogy a nemzeti létet fenn kell tartani legalább a jelenlegi szinten, amíg és ahogy a körülmények engedik (idegen megszállás és terror esetén sokak által vállalt minimum-feladatként elismerésre méltó hozzáállás a megszálltak oldaláról).

4) Végül érdemi, életképes, valódi nemzeti politika

- azt lehet életképes, valódi nemzeti politikának nevezni, amely a nemzeti lét újra szervezésére, megerősítésére, megélésére törekszik, az egészséges életképesség helyreállítására, megteremtésére.

Ez utóbbi törekvés, a magyarság életképessége helyreállításának jegyében fontos hangsúlyozni, hogy például Lakiteleken az "alapító atyák" eredetileg nem pártot alapítottak (hogy a többi között egy részérdekként jelenítsék meg a nemzeti érzület emlékét a parlamentben, szorgalmazva a nemzeti érzület kíméletét), hanem mozgalmat kezdeményeztek az egész magyarság érdekében (tehát a magyarság életképességének helyreállításáért léptek fel). A „felfelé” buktatott mozgalom hivatalos párt lett és kiürült. milyen közeg marad a nemzeti létért való küzdelemnek?

A felszínen alig érezhetően széles sávon csúszkált a „nemzeti politika” értelmezése az utóbbi 15 évben.

A Szent István terv legjobb esetben egyértelműen a fenti felsorolás 3-as kategóriájába sorolható, mert ugyan beszél a nemzet újraegyesítéséről, de rögtön hozzáteszi, hogy csak kulturális újraegyesítésről beszél, a gazdasági önszervezésről e terv esetében szó sincsen, sőt a nemzeti lét minőségi reorganizációjának gondolatától is elhatárolja magát.

Hogy ez valami Trianon-pszihózisnak, megalapozott vagy alaptalan félelemnek tekinthető, az külön ügy. Ami a Szent István terv operatív felhasználhatóságát illeti, azért jelent nagy gondot ez a majdhogynem félelemtől fuldokló önfeladás, túlkompenzáló öncenzúra, mert esélyt sem ad arra, hogy értelmes módon tagozódjunk be bármilyen európai vagy globális integrációba, hanem csak az önfeladó, legjobb esetben kétségbeesetten védekező sodródásra tesz minket alkalmassá. Ebből a komplexusból mások minket főleg mint magyar nemzetet nem tudnak kigyógyítani. Itt nekünk kell vállalni a bátorságot és fáradtságot, hogy sorra elemezzük, mik azok az ügyek, amiket tényleges, filozófiailag is vállalt szubszidiaritásként kezelünk, követelünk nemzeti ügyként kezelni, esetleg nemzeten belül is kisebb egység felelősségébe utalunk, és mik azok a kérdések, amelyeket nemzetek között, felett látunk mi magunk is kezelendőnek.

Azt gondolná az egyszerű halandó, hogy egy „professzorok gyülekezete”, amely egy 48-as mártír nevét vette fel, mindent megtesz, fáradtságot nem kímélve, hogy a lehető legnagyobb teljességgel, az élő nemzetért való politizálást megalapozó munkákat tesz le az asztalra. De ne legyünk naivak a jelek szerint.

Ehelyett a nemzeti lét definiált feladásának újabb javaslatával van dolgunk a Batthyány kör alkotmányozási levele kapcsán. Ugyanis a magyar nemzeti lét egyik sarokoszlopa (a mentalitásunkat, gondolkodásunkat, érzelmeinket sokban meghatározó anyanyelv mellett) az alkotmányos szemléletünk. Az alkotmányos szemléletünk minimuma, hogy őrizzed meg magyarságod cselekvőképes nemzetként is, a nemzetközi világ egyik alanyaként. Ez a mostani alkotmányozási levelük már első sorával bőven elegendő arra, hogy ingerült felháborodás fogadja. Kossuthék még trónfosztással válaszoltak egy hasonló (bár sokkal magasabb szintről érkező) elvárásra. Most legalább a Batthyány kör piedesztálja inogjon meg. Szembesüljünk professzorék szorgoskodásával.

Ráadásul sokkal többről van szó mint nemzeti létünk szándékbeli lenullázásával, mint nemzeti létünkért folyó erőfeszítések mögül a közpénzeken nevelt, tartott professzorék kivonulásáról (pontosabban reálpolitikainak címzett tudati hátunkba támadásáról). Nemcsak aljasságot műveltek, hanem tudatlanoknak, felkészületlennek is állítják be magukat. Ugyanis a magyar alkotmányos hagyomány típusában különbözik a szorgalmazott nyugati (uniós) ideáltól.

A magyar típusú alkotmányos kultúra, alkotmányos lét keresés a teljességre törekvő alkotmányos ambíciók egyik változata, példánya.

Ezzel szemben az uniós „alkotmányos szemlélet” a látszatra azonos megnevezés ellenére lényegében kisebb igényű, szűkebb horizontra tekint, szándéka szerint is csak részhalmaza lehet a teljességnek.

A teljességre való szemléleti törekvést az uniós mintának tekintett kartális alkotmány-típus elvileg tagadja hatalom-mániákus beállítottságával. Az alkotmányt össze téveszti klasszikus nevén az ukázzal. Batthyány körünk tehát higgadtan szólva ukázpárti az alkotmányos igazságokkal szemben – csak most ciril betűk helyett latin betűkkel írva. Lássuk: -FÁ>>--

Professzorok Batthyány Köre 1067 Budapest, Eötvös u. 24.1. 16.

Dr. Salamon László képviselő úrnak,

Az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottsága

Elnökének

Budapest

Tisztelt Elnök Úr!

Hivatkozással az Országgyűlési Bizottság részéről a Professzorok Batthyány Köre részére küldött 2010. július 29-i megkeresésre, a PBK részéről megküldöm az alkotmány előkészítésével kapcso­latos észrevételeinket. A PBK elnöksége dr. Zlinszky Jánost bízta meg, hogy dr. Kengyel Miklós, dr. Mádl Ferenc és dr. Radnay József részvételével és a tagság megjegyzéseinek felhasználásával készítse el a kért tanulmányt, és az elnökség maga is megvitatta az előterjesztést.

Debrecen-Budapest, 2010. szeptember 30.

Tisztelettel:

Lovas Rezső, a Kör elnöke

A Professzorok Batthyány Köre javaslatai és észrevételei az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottsága részére

 

A Professzorok Batthyány Köre javaslatai és észrevételei összeállításánál a következő alapfeltevésekből indult ki:

a)     Magyarországnak van érvényes Alkotmánya, amely az ország minden polgárát és hatóságát kötelezi.

--<<Értsed az ezt kizáró klasszikus magyar alkotmányosság és alkotmányos hagyomány, a magyar alkotmány nem érvényes? Vagy mindkettő érvényes? Vagy felejtsük el mindazt, amiért nincsen pályázati jutalom Brüsszelből? Vagy engedelmeskedjünk annak a logikai baromságnak, ami a mai alaptörvény 77-ik §-ban foglaltatik? Ha valaki azt állítja magáról, hogy ő saját maga apja, akkor dőljünk be neki? ez most egyetemi vagy akadémiai professzori teljesítmény, vagy csak simán Batthyány-körös? -FÁ>>--

b)    Az Alkotmány értéktartalmában és intézményrendszerében megfelel a jogállam követelményeinek, de saját preambuluma szerint is ideiglenes. Helyette legitim alkotmányozó hatalom által végleges alkotandó. Az új Alkotmány készítése tehát a nemzetnek a jelenleg érvényes Alkotmányban meghatározott kötelezettsége. --<<Alkotmánypuccs. Puccs, amelynek nem a kormány elhódítása a célja minden választói tájékozottság, szándék ellenére, hanem az alkotmányról szóló gondolatok, meggyőződés hivatalos átrendezése, előírása, minden hagyomány, választói érzület és elvárás, és minden általános választói érdektől meg a minimális logikától is függetlenül. -FÁ>>--

c)     Alkotmányozásra az Alk. 19 § (3a) tétele szerint az Országgyűlés jogosult, a 24 § (3) szerint 2/3 többséggel.

Az új Alkotmány megalkotását azért írja elő a jelenlegi Alkotmány, hogy világossá váljék az alaptörvény legitimitása, az u.n. sztálini alkotmánytól való teljes függetlensége, és ez által a demokratikus jogállam értékrendjét a jelenleginél jobban és teljesebben szolgálhassa. --<< Az alkotmány legitimitása ezek szerint egy évszámon múlik. Ha nincsen benne az árulkodó sztalini évszám, akkor minden marha elhiszi majd, hogy legitim az évszám nélküli sztalinizmus?! Magyar professzorék, hát ti ilyen olcsó számmisztikában utaztok? -FÁ>>--

d)  Az alkotmányozás folyamatában tisztázandók olyan előkérdések, amelyek politikai döntést igényelnek.

E döntések meghozatalának az Alkotmány szövegezésének megkezdését meg kell előznie.

e)  Az előkérdések tisztázása után az Alkotmány szövegezése magas szintű jogászi szakmai munkát igényel.

A szövegezést indokolt az Országgyűlési Bizottság által kiküldött nem túl nagy létszámú (5-11 fő) albizottságra bízni. E Bizottság a szövegezés során felmerülő elvi kérdések eldöntése céljából bármikor az Országgyűléshez vagy a Kormányhoz fordulhat.

A szövegező albizottság működésének feltételeit az Igazságügyi Minisztériumon keresztül indokolt biztosítani, a Bizottság szakmai függetlensége azonban megőrzendő.

--<< Ó ezek a tökös mai PROFESSZÓÓRÉÉK! Lúdas Matyi ágálása talijánó tudása ügyében kismiska hozzátok képest. Az idő ködébe vesző ki tudja merre felé ágazó és hány ezer éves előzményekre támaszkodóan a magyar alkotmányosság jól kutatható ezer-ezerszáz éve nektek 5-11 fővel lekörözhető, leiskolázható, leprofesszerezhető? Nem kis teljesítmény, még ambíció gyanánt sem! Sőt, ti még ennél is többek vagytok, mert az 5-11 fő maximum 5-6 fős összehangzó csoportot jelent, ha senki sem megy szabadságra, vagy senkit sem rendel szavazás napján tartózkodni a főnöke! Hiszen 5-ből 3 fő már többség (micsoda professzori trió lehetnétek?!), vagy 11-ből 6 fő (eggyel kevesebb mint a 7 zsivány, akik ilyesmire bizonyára nem vetemednének). Werbőciről viszont nem beszéltek, mert ő egymaga volt tisztelni valóbb az egész Batthyány név mögé bújó csapatnál. Nincs időtök bele nézni, ahogyan xx. századi követőit sem olvassátok bizonyára. Azok egymaguk, a saját nevükben voltak képesek kiállani, és elviselni, ha hülyeségüket tetten érték. Csakhogy ők komolyan gondolták a tisztességet is, mint életcélt, az alkotmányossággal együtt. Werbőci (talán szimpla V-vel is írta a nevét). Mátyás király jeles fiatal jogászaként kezdett. Majd a vegyes házi királyok alatti fejetlenségben élt, és mint a törökök által megszállt Buda magyar polgárainak bírája végezte be életét, mert egy igazságra törekvő ítélete miatt a hatalmában eltökélt budai pasa megmérgeztette. És mégis kiemelkedő alakja volt a magyar alkotmányosságnak, és nem nevezte bizonyára sosem a mérgezgető pasa utasításait erősebbnek a magyar alkotmányosságnál. Talán ha professzor lett volna? -FÁ>>--

Politikai döntést igénylő előkérdések.

a)   Ki alkotmányozzon?

Alkotmányunk szerint  --<< Már hogy a 49/XX-as alaptörvényetek szerint, amely saját magát tolja fel alkotmánynak! De hát az kit érdekelhet egy tényleges alkotmányos összefüggésben? Éppen arról van szó, hogy az nem megfelelő kiindulási pont alkotmányozáshoz. -FÁ>>-- az Alkotmány megalkotása és módosítása országgyűlési hatáskör, minősített többséggel. A társadalomban létezik igény arra, hogy ennél tágabb meghatalmazással, további tényezőknek a döntésbe való bevonásával történjék az új Alkotmány megalkotása, vagy, hogy annak elfogadásáról indokolt a nemzetet megkérdezni. Emlegetnek alkotmányozó nemzetgyűlést, anélkül, hogy akár történelmileg, akár elméletben bárki meg tudta volna határozni, mit ért ezen pontosan. (A Nemzetgyűlés általában ad hoc jelleggel, kényszer hatására szerepelt történelmünkben így 1920, 1945.) Amennyiben ez a szándék túlsúlyra jut, indokolt a jelenlegi Alkotmányt úgy módosítani, hogy abból az alkotmányozó gyűlés és a törvényhozó hatalom elválasztása (megkülönböztetése) világosan kitűnjék.

Úgy véljük, nem lenne szerencsés az alkotmányozás folyamatát hátráltatni/feltartani azzal,  hogy  vitát nyitunk a felett,  milyen  legyen az Alkotmányozó nemzetgyűlés összetétele, legitimációja, ügymenete stb. Nem javasoljuk az alkotmányozó hatáskör megváltoztatását. --<< Marad a sztalini séta, akarom mondani ösvény. Nem gyalogösvény, hanem hadiösvény. Játszásiból. Mert bár a nemzetnek rengeteg dolga lenne, többek közt magához kellene térnie, ti professzoros indiánosdit játszotok. Hogyan lehet a bajba jutottnak nyújtandó segítségről nagy hadi igyekezettel tudományosan elterelni a figyelmet? -FÁ>>--

b)   További felvetett előkérdés, hogy legyen-e az Országgyűlésnek második kamarája?

Erre is mutatkozik igény, és ugyancsak nagyon szétágazók az elképzelések. Ha lenne ilyen Felsőház, akkor az alkotmányozás lehetne pl. a két ház együttes ülésének feladata. (Hangsúlyozzuk, hogy ezt sem javasoljuk. A második Ház létrehozása igen sok olyan kérdést vetne fel, amelyek eldöntése ugyancsak hosszú időre megakasztaná a nyugodt alkotmányozó munka menetét (választójog kérdése, hatáskör és illetékesség kérdése stb.)--<< Ugyan ezt mind rendezni kellene (választójog, országgyűlési hatáskör, illetékesség), de nem javasoljátok. Maradjon a 20 év alatt x-szer megkérdőjelezett mostani felállás. Már az 1990-es rendszerváltáskor is a sokkterápiával indokolva rabolták szét az országot és kergették a megélhetési bűnözés szintű politizálásba. Bevált receptet újra elő kell venni? -FÁ>>--

Szerencsésebbnek tűnik az Alkotmány tartalmában való egyetértésre törekvés azon módja, amit az Országgyűlés választott, hogy tág körben kéri meg a javaslatokat, majd a hangsúlyos javaslatok tárgyában előzetes (törvényhozói, népszavazási) döntést kérve az így kapott véleményeket irányelvként adja meg a szövegező albizottságnak--<< Na erre kíváncsiak lehetünk. Tehát amit professzor urak tevőlegesen és nagyjából sikeresen akadályoztak meg az elmúlt 20 évben (hogy fél százados szovjet megszállás és tiltás, teljes oktatási-kutatási-sajtó cenzúra, blokkolás után az emberek tisztába jöhessenek olyan részletekkel, szempontokkal, eredeti értelmezésekkel, a 2. világháborúig tartó megújítási törekvésekkel, amelyek az értelmét adják a magyar alkotmányosságnak), nos a szellemi blokád alatt felcseperedett nemzedék parlamentbe került tagjai most minden felkészülés nélkül (némi haynaui tudományos kibic segítséggel) egy kézmozdulattal döntsenek arról, merre érdemes tovább navigálni a nemzettudatot illetve a nemzet elé állított, hivatalosan szorgalmazott, segített normákat, intézményeket? Kétfejű birka is született már, meg kopoltyús tehén, aminek szintén kicsi volt a valószínűsége. Meg annak is kicsi a valószínűsége, hogy ez az általatok javasolt kártyabarlangos hazárdjáték a magyarságra nézve jól fog elsülni. -FÁ>>--

c)    Előkérdés az Alkotmány helye a jogrendszerben.

Indokolt lenne annak az egyszerű kétharmados törvényekénél szilárdabb létet biztosítani, hiszen az egész jogrendszer annak elvein és értékein alapul. Véleményünk szerint nem volt szerencsés a rendszerváltáskor az alkotmányerejű törvény kategóriát törölni: helyesebb lenne azt az Alkotmány mellett egyes más alapkódexekre is visszaállítani, így a jogrendszer szilárdságát és állandóságát növelni. (Ptk, Btk ált rész, Jogalkotási tv., perrendek, AB törvény).

A kész és Országgyűlés által elfogadott Alkotmány megerősítése népszavazással viszont hozzájárulhat az Alkotmány tekintélyének megerősítéséhez.

 --<< Legyünk őszinték, egy szemétség van ide írva, vagy modernül szólva egy galád csúsztatás. Az alkotmány tekintélyét akarjátok áruba bocsátani. Akkor adnak érte sokat, ha nagy a tekintélye, tehát növeljük hangzatos lózungokkal. Holott belső meggyőződés kérdése az alkotmányosság és nem szavazgatott holt betűk felkorbácsolt tekintélye. Lényegében a jogkövető magatartás erénye alá akarjátok gyűrni az alkotmányos érzületet. ki akarjátok üríteni az alkotmányos meggyőződést. El akarjátok zárni az alkotmányos erények mozgósító erejét. Nincs félre értés, egyértelmű ez a kijelentés a szövegkörnyezetből következően! -FÁ>>--

 --<< Végül is milyen „elegánsan” kerülték meg azt a kérdést, hogy az alkotmány a jogrend része vagy sem, avagy hogy az alkotmány, a magyar alkotmányos hagyomány mennyiben a jogrend része (mert ennyiben a jogrendszeren belüli eljárási formák alá esik, például szavazgatnak róla), és mennyiben kell a jogrendszeren kívül esőnek tekinteni (mert ebben a tekintetben viszont neki van alárendelve a jogrendszer, és nem a kicsalt, jogi indoklásokkal hamisított választások döntenek róla formailag sem). -FÁ>>--

d)   Előkérdés a választójog rendezése.

így a nemzetiségi képviselet tekintetében, a nem hazánkban élő magyar állampolgárok tekintetében, hosszú távra szóló döntéseknél esetleg a kiskorúak képviseletének megoldása, stb. --<< Pompás, elgondolkodtató sorrend az intrikában megőszült szaktekintélyek részéről (bizonyára nem gépírónői tévesztés). A választók köre tágabb mint az embereké (akiknek fogalma csak a következő bekezdésben kerül sorra), bizonyára ezért előbbre való a sorrendben a választójog kérdése. Nem először az emberi történelemben. Caligula például a lovát nemhogy a választók, de a szenátorok közé is beemelte (nyilván mert ő is tágabb halmaznak tekintette a szenátorokét, mint az emberekét). Talán be kéne választani a nagy öregek közé az alkotmányos tekintélyek hivatkozási listájában, a római jog tudorság nagyobb dicsőségére. -FÁ>>--

e)    Előkérdés az ember fogalmának alkotmányos meghatározása, az élet védelme kérdésének rendezése okán (ld. később).

Ugyanígy fogalmi tisztázást és rögzítést igényel a magyar nép, magyar nemzet, nemzetiség, ország, haza alkotmányos fogalma is.  --<< Ezzel egyetértek. Bár nem minden veszély nélkül való, mert milyen definícióra juthat például egy olyan nagytekintélyű professzori gárda, akiknek vezérhajója személyesen felelős évtizedes civil erőfeszítések ellehetetlenítéséért kicsinyes tudósi féltékenykedésből vagy éppen valamifajta megbízásból? Mert különben előbbre jutott volna ő maga is fényévekkel az ember fogalmának ilyetén értelmezésénél az alkotmány ügyében! Az emberi élet védelme is fontos, el nem hagyható, de nem mint elsődleges, hanem mint származtatott követelmény (amíg nincsen ember, addig nincsen méltósága sem alapon)! Hát nem, tisztelt professzor emeritus Zlinszky János?! Miféle tudományos erkölcsiség viszi rá arra, hogy elmosni igyekezzen, hogy az ember fogalmából elsődlegesen az ember alanyisága következik alkotmányos és társadalmi kérdésekben?! Nem találkozott a kérdés felvetésével?

Ilyen szintű probléma megközelítés érdekében egyszer 20 diplomás ember (jogászok, teológusok, mérnökök és egyetlen egy középfokon végzett személy) jelentkezett be magánál – akiket azzal alázott meg, hogy mivel ők nem emeritus professzorok, mert katedrát vagy kutatási lehetőséget 1990 után sem kaphattak többen, ezért járjanak el inkább az Ön doktori iskolájába hallgatónak. És mire volt ez a nagy önérzet? A társaságot lényegében szétverte, s amikor meg kell mutatni, hogy Ön és mit tud társaival együtt, akkor kiderül, hogy csak ennyit? -FÁ>>--

f)    Előkérdés, de legalább is munka közben egyetértéssel rendezendő, az önkormányzatiság és más autonómiák kérdése a quod omnes tangit ab iis approbatur elv jegyében:

Ez nem csak területi autonómia lehet, hanem szakmai, tudományos, világnézeti, intézményi is. --<< Ha az előbbiekben nem derült volna ki egy-s-más, ez el is mehetne. DE. Hol van az emberi személyiség alanyiságából levezett közösségi autonómia gondolata? Hogyan lehet az emberi személyiség fogalmának, szerepének meghatározása nélkül nekifogni a magyar alkotmányosság tárgyalásához? Miért határozta el, hogy lenullázza a maga részéről a magyar alkotmányosság gondolatiságát, történeti kialakulását, tanúbizonyságát és legfőképpen elvi potenciális jelentőségét, pótolhatatlanságát a társadalompolitikai mozgástér növelésében? És ehhez a törekvéséhez minden fenntartás nélkül nyerte meg társait meg a nem-48as professzoros kört? -FÁ>>--

g) Előkérdés lenne a közhatalom bírói ellenőrzése,

mind a hatalomgyakorlás, mind annak elmulasztása, valamint a nemzeti (köz)vagyonnal gazdálkodás szigorú elszámoltatása, magas szintű szakszerűség, és teljes anyagi és jogi felelősség megállapításával, ott, ahol erre igény és lehetőség mutatkozik, visszamenőleges hatállyal. --<< Gondolom még mindig nem érti a különbözőséget a magántulajdon és a köztulajdon funkciója között. -FÁ>>--

h) Előkérdés az Ügyészség helye az Alkotmányban, különös tekintettel a vádmonopólium fenntartására.

Esetleg különválasztása a rendes bíróságok előtti közvád és a Közigazgatási bíróság előtti közvád szervezetének — utóbbi semmi esetre sem lehet kormányfüggő, de talán Országgyűlés alá rendelt sem. Megfontolandó, hogy a bíróságok önkormányzati igazgatásának erősítése mellett az igazgatás-szervezés kereteit indokolt lenne az 1997 előtti formára, a régi osztrák magyar modell szerint, tehát az IM keretébe visszaállítani. Az OIT nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

i)    Eldöntendő az Alkotmány belső szerkezete'.

Ma az általános elvek után az államszervezet (hatalmi apparátus) nyer szabályozást, ezt követik az alapjogok és alapszabadságok. Sokak szerint indokolt ezt a sorrendet megfordítani, és előbb az emberi méltóság és élet védelmét, az alapjogokat és szabadságokat, utána az államhatalom szabályozását rendezni. Nem tartjuk ezt a kérdést lényegesnek, de viszont előre eldöntendőnek. A mostani észrevételben a magunk részéről követjük a hatályos Alkotmány belső struktúráját, amit az új kommentár is figyelembe vett--<< Ezt az ELTE-n is írhatták volna. Pontosabban: eldöntendő az olmützi típusú latin-európai uniós alap-ukáz ideális belső szerkezete? -FÁ>>--

j)    Az Európai Közösség joga elsőbbségének az Alkotmányban kifejezetten benne kell lennie. 

--<< Mivel szemben? A magyar alkotmánnyal szemben vagy a készítendő alaptörvénnyel szemben? - Ja hogy Ön a tisztességes szóhasználat esetén nem lehetne nyugalmazott alkotmánybíró, hanem csak nyugalmazott alaptörvényi bíró? Mert a volt alkotmánybíró mégis több, tekintélyesebb? –

Csakhogy Magyarországon a volt alkotmánybíró titulusnak van egy kis lopott, csaló íze! A magyar alkotmányos hagyomány szimbólumaival ugyanis majdhogynem Gábriel arkangyaliságának szédítő eszmei magasságában érezheti magát, aki dönt az alkotmányosságról, aki „alkotmányt hoz” a népnek (mégha olyan uniónak alárendeltet is)? Mert mégis más Gábriel arkangyal nyomába lépni, mint a szovjet ukáz utánérzéseként aposztrofált alaptörvény szintjén csetleni-botlani – Rákosi elvtárs nyomában?

Alig foghatom fel, hogy a mai csendes íróasztalok hatalommal bélelt, határolt fiókjaiban turkálva miféle megfontolások vezethetnek a magyar alkotmányos hagyomány által kínált rendkívül tág társadalompolitika elleni munkálkodáshoz. Kikre irigyek, dühösek ezek a szakértők? -FÁ>>--

Tartalmi megjegyzések

I. Fejezet. Altalános rendelkezések.

A fejezet elé indokolt beiktatni azt a bevezetőt (Praeambulum), amely hazánk alkotmányosságának történelmi folytonosságára, nemzeti függetlenségének és az egyéni közszabadságok tiszteletben tartásának hosszú múltjára utal, akár a Korona, mint nemzeti egységünk jelképe meghivatkozásával is.

Indokolt e részben kifejteni a magyar nép etnikai és kulturális egységét. A Magyar Köztársaság ugyan a magyar nép állama, de maga a nép több országban szétszórtan él. Ebből adódik az alkotmányos kötelezettség a magyar népcsoportok összetartozásának és egységessége tudatának erősítésére. A magyar néphez tartozó egyének befogadása kívánságukra a magyar nemzet kötelékébe a nemzetnek ugyancsak alkotmányos kötelezettsége. --<< rögtön beállok egy gödörbe és távirányított bulldózerből magamra követ zúdítva bélyegzem meg azt, amit elhamarkodottan írkáltam össze-vissza idáig.-FÁ>>--

A magyar nemzet a magyar országhatárok között élő szuverén (öntörvényű), független köztársaság, többségében magyar polgárainak összességéből áll.  --<< Mégsem kell beálljak a gödörbe. A távirányítót sem kell megvenni -FÁ>>-- A polgárai felett és az ország határai között a hatalom teljessége kizárólagosan a nemzetet illeti. A nemzet által létrehozott és meghatalmazott állam gyakorolja a hatalmat, biztosítja az egyéni és nemzeti szabadságot, az ország függetlenségét, területi épségét és határait. Az állam tisztségviselői és hatalmi testületei működésüket az Alkotmány alapján és értékei szerint fejtik ki és arról a nemzetnek számot adni tartoznak. Egyebekben a fejezet tartalma átvehető az új Alkotmányba megfelelő szövegfinomítással. --<< Ez a bekezdés megérne egy bocsánat kérést. Egyáltalán elküldjem-e bárkinek az eddigi magas vérnyomásos handabandámat, amit elkövettem méltatlanul? Mert ez a bekezdés szép. Egy drága gyöngy a kagylóban? Emelkedett hitvallás a csatorna poklából? -FÁ>>--

A 3_4 §§ szövegébe felveendő, hogy a pártok, szakszervezetek és érdekképviseleti szervek csak jogszerűen, alkotmányos értékekre figyelemmel, demokratikus módon működhetnek, és közhatalmat sem közvetlenül, sem áttételesen nem gyakorolhatnak.

A 8. §-ban az ember fogalma „fogantatásától haláláig" meghatározással veendő fel. - --<< És tessék folytatni! Valahogyan egy olyan telitalálattal, mint az előbbi bekezdés a nemzet által felhatalmazott hatalomról! A személyiség, az emberi személyiség a fogantatott ember lehetősége! Azért kell küzdeni, és nem az ellen dolgozni (amint Zlinszky úr szemére és a professzori egylet szemére vetettem, bizonyára eléggé hevesen). Az emberi személyiség fogalmának képbe hozása nélkül álságos és erőtlen, azaz elégtelen az ember fogalmának meghatározása (különösen a jogi személyiség fogalmában tetten érhető fogalmi hamisítás korszakában, amely alól egy átlag bíróság sem tudja kivonni magát részben a külső kényszerek elfogadása miatt, részben viszont önnön korlátozott gondolkodása, ítéletalkotási kapacitása miatt - ebben az alapvető kérdéskörben). A jogi személyiség fogalmával az ember és ezen belül az emberi személyiség ellen, az emberi jogok és az emberi alanyiság ellen elkövetett puccs után kvázi újra kell építeni, alkotni, gondolni az emberi személyiség fogalmát, mint az ember fogalmának részét, kiteljesedését. És nem handabandázni az „alkotmány = alaptörvény” erkölcsi-értelmi fertőben. -FÁ>>--

a (3) pont e §-ban visszaállítandó (alapjogok elvonhatatlansága).

A 9. §-ból a piacgazdaságra utalás elhagyható, mert közhely, és nem képez alkotmányos értéket. Viszont felveendő, hogy a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúak és egyenlő mértékű védelmet élveznek:

A magánvagyon személyi autonómia alatt áll, amely a jó gazda gondosságával kezelendő".

kisajátítása csak közérdekből, közcélra, jogszabály alapján, teljes és azonnali feltétlen kártalanítás mellett történhet. (Jelenlegivel egyező szöveg.)

A közvagyon nemzeti vagyon akkor is, ha a gazdasági életben állami, önkormányzati vagy közalapítványi vagyonként jelenik meg. Azt magánvagyonná átfordítani csak jogszabály   alapján,   a   közvagyon   állagának  sérelme   nélkül,   közcélból,   szigorú elszámolás mellett lehet. (Új szöveg.) --<< Úgy látszik, mint tű a szénakazalban volt csak az előbbi pontos meghatározás a nemzetről (nem tekintve, hogy nyersen szólva a trianoni gettóba zárást előző mondatba még bele tették). Kártékony, igen felelőtlen állítás az alkotmányban a magán- és köztulajdon közti jogegyenlőség deklarációja. Ha lehet egyáltalán valamilyen összefüggésben jogosultsága egy ilyen egyenlőségi tételnek, az nem az alkotmány! Esetleg valami piaci üzletviteli, gazdasági versenyszabályi tételben az ügyfelek közti különbségtétel tilalmának részeként. Zlinszky úr tudja miről beszélek. Ez volt az egyik tétel, amit kikért magának. Méghogy ő marhaságot, netán súlyosan ártót mondott volna alkotmánybíró korában, amikor a két tulajdonforma egyenlősége mellett kardoskodott?! ez ügyben valakik nem tőle akarnak tanulni, hanem neki ajánlanak megfontolni valót, miután alapvetően ártalmas megállapítását diadalra vitte? Utólag önmagával való szembenézésre biztassa őt bárki bármilyen indokkal? Netán valamiről gőze ne lenne neki, a római jog kétségtelen élvezetes stílusú és nagy tudorának? Netán a római jog irreleváns lenne e kérdésekben, vagy más következtetések is levonhatók lennének belőle? Nahát ez az a kérdéskör, amelynek megvitatását oly egységesen hátráltatták, akadályozták az úgynevezett alkotmánytudorok sok-sok éven át (nem csak Zlinszky professzor). – Ne bántsuk őket, mert önérzetükben elvakulva olyasmire képesek majd, mint ez a javaslat is (professzori kör köntösébe kötve)? Vagy hétköznapi embernek lehet igazságérzete (akár alkotmányossággal kapcsolatosan), de nem lehet Napóleon az intrikák mocsarában (szemben a professzori kavarással)? Minden lehet. De ha így lenne (hogy a hétköznapi embertől nem várható el az intrikusság napóleoni vagy inkább professzori magaslata), akkor hétköznapi embertől mi más volna elvárható, mint amit itt én elkövetek? Nem vagyok professzor az intrika mocsarában. Tehát: szerintem a bűntett fogalmát kimeríti az általam itt feszegetett kérdések tudományos és közéleti vitájának teljes blokádja az elmúlt 20 évben, majd a professzorok emésztetlen és egyéni ízlésük szerinti trükközéses tálalása. -FÁ>>--

A 16-18 §§ szövegébe beépítendő az az elv, hogy a családvédelem, az ifjúság és a jövő nemzedék érdekvédelme, valamint a szociális gondoskodás, és az egészséges környezet biztosítása terén elért társadalmi szint költségvetési támogatása más, nem alkotmányos szempontok kedvéért nem csökkenthető, hanem fenntartandó, és feltétlen előz egyéb költségvetési célokat.

 --<< Megint egy tisztességesnek tűnő mondat. Már a második fontos mondat, ha jól számolom. Kérdés hogy megfogadják-e. Kérdés, hogy nem kellene-é közgazdászokkal átgondolni. Mert alkotmányossági szinten lehetne másként is megfogalmazni az alanyi jogosultságot az életfeltételekhez. És kérdés, hogy mennyire érthető ez az amolyan kartálisan alkotmányos elmék számára. -FÁ>>--

II. - XI. fejezetek. Államhatalmi szervek

a)        Kérdés, hogy az állam hatalmi szervezete nem igényel-e átalakítást. Itt az államfő hatáskörének átgondolása, esetleg megbízatása időtartamának növelése fontolandó meg - esetleg közvetlen választása is?

b)       Indokolt lenne az Államfő politikai és alkotmányos vétójának az AB által adott szűkítő

értelmezését (vagy-vagy, és csak egyszer) feloldani és azt korlátlanná tenni.

Az Államfő nem kötelezhető olyan jogszabály aláírására, amelyet alkotmányellenesnek tart, pusztán az Országgyűlés ismételt többségi állásfoglalása alapján.  --<< Harmadik érdekes mondat. Csak az általános bevezető rész volt túl nagy falat? -FÁ>>--

c)        Másik kérdés a helyi önkormányzat, illetve az autonóm közalapítványi szervek önkormányzata megszilárdítása, anyagi biztonságuk alkotmányban biztosítása révén, politikai döntéstől függetlenül --<< Negyedik mondat, amit azonban könnyű felmorzsolni, ha nincs indok, alátámasztás, egymondatos megerősítés sem. Ismét a köztulajdon és magántulajdon meg a kettő határterületének funkcionális azonosításáról kellene szó legyen, mert akkor válna indokolhatóvá ez a kijelentés, nem pedig ízléstől függő értéknek. -FÁ>>--

d)      Rendezendő a képviselő felelőssége választóival szemben (visszahívhatóság?), valamint pártfüggőségének oldása (frakciófegyelem szankcionálásának tilalma!). --<< ötödik mondat, el vagyok képedve. Miért kellett ilyen pontokhoz a gyomorforgató bevezetőt elkészíteni? -FÁ>>--

Indokolt-e két választás közt is - szélsőséges esetben - a választóknak megadni a képviselő visszahívásának lehetőségét és milyen, szigorúan körülhatárolt esetekre terjedhet ez ki? Úgy véljük, bevezetése kockázatos lenne. Megfelelő közigazgatási bíráskodás elég ellensúlyt ad a képviselői visszaélések lehetőségének.

Eldöntendő, megmaradunk-e a területalapú, egy-egy körülhatárolt országrész lakosai által választott Országgyűlés mint nép- (nemzeti) képviselet mellett. Esetleg szabunk-e előfeltételt a politikai joggyakorlásnak (műveltség, részvétel a közügyekben, cselekvőképesség, helyben lakás stb.), netán adunk-e többletjogot e téren (nemzetiségi választójog, még nem szavazó gyermekek szüleinek adott többletszavazat stb.). Létesítünk-e a területi alapon választott Országgyűlés mellé más képviseleti testületet, felső házat, szenátust - a törvényhozó hatalom gyakorlására. (Lásd előkérdések!)

Alkotmányos értékek

A Magyar Köztársaság demokratikus jogállam.

A demokratikus jogállam az állam sajátos formája. Alapelvei szerint az államot létrehozó személyek, polgárok egyenként is, közösen is szuverének: szabadok, rajtuk kívül álló döntéshozó kényszerének nincsenek alávetve. Róluk nélkülük dönteni tilos. Alaptörvénye, Alkotmánya közérdek és magánérdek, szuverén közösség és szuverén ember viszonyát rendezi. Köz és egyén egyenrangú.  --<< Megint nem tágítanak az egyenrangúság elégtelen fogalmától. A köz- és magánérdek szerves egységét kellene megfogalmazni újólag, hogy ne a packázásnak legyen hivatkozása e pont hanem tovább gondolható legyen a majdani változó gyakorlat által feladott leckéknél. -FÁ>>-- A köz ügye az egyénekétől elválasztandó, azzal nem keverhető. Az egyén tisztelni tartozik a közérdeket, a köz tisztelni tartozik az egyéni autonómiát és méltóságot. Ez a szuverenitás az önjogú társadalmi közösséget függetlenségként, az egyént szabadságként illeti meg, amelynek védelméről és érvényesüléséről az átruházott jogkörben eljáró megbízott hatalmi szervezet gondoskodni köteles, a jog normatív rendje, valamint a hatalomgyakorlás egyedi eszköztára segítségével--<< Hatodik mondat. De ha az unió másként hozza, akkor mindezekről szépen elfeledkezünk ugye. Szóval mi a helyzet? Vagy bizottságos alapon készült a szöveg, mindenki letett az asztalra egy csomó bekezdést, sorsoltak, és a szerencse forgása szerint összeépültek az egymást kizáró-zavaró passzusok? -FÁ>>--

A jogállamban mindkét féle - egyéni és közösségi - szabad tevékenység biztosítása cél. Ha a norma a hatalom működésének elsődleges feltétele is, meghatározója is, a hatalom pedig osztott és ellenőrzött, míg a szabadságok köre meghatározott és biztosított, akkor a hatalmi szervezet jogállam. --<< Hetedik figyelemreméltó mondat. -FÁ>>--

Az állam a hatalom gyakorlására a felhatalmazást a nemzettől - a politikai döntés szabadságával rendelkező állampolgárok Összességétől - jogszabályban meghatározott módon (legálisan) kapja, ez által lesz hatalma legitim. (Formai és tartalmi követelmény.--<< Azt tanította hittan tanárom, hogy ha a csúnya beszéd nincsen kapcsolatban Isten nevével, akkor az csak csúnya beszéd. Tehát: lószart! A legitimitás nem a legális formákkal való bűvészkedésből ered!

A hatalom legitimitása az alkotmányos alapelveknek való megfelelésből ered.

Maximalista igény esetén a hatalom legitimitása egyként a tartalmi és formai követelményeknek való megfeleléstől függ.

DE FORDÍTVA SEMMIKÉPP! A bármilyen eredetű jogszabályi keret semmiképpen sem teszi a hatalmat alkotmányosan legitimmé.

Ha valamit az idő megkoptatott, akkor az alkotmányosság leginkább elkoptatható része a formai elemek az absztrakció alacsonyabb szintjein. Tehát nincsen legitimitás a tartalmi elemek, alapelvek tisztelete nélkül! Például nem lehet a magyar politikai vezetés, hatalomgyakorlás alkotmányosan legitim a magyar alkotmány „szélnek engedése”, megtagadása esetén! Már megint valami böffenet került felszínre a már-már elandalító szövegben! Miféle legális meghatalmazásról beszél egy iromány, amikor első sorában a Magyarországon félre érthetetlenül megszálló akaratból született önkényuralmi § szellemében (a 77.§ az alkotmány és alaptörvény azonosságáról) kijelenti, hogy a magyar alkotmányosságot tagadó alaptörvény (átlépve a kétségtelen műfaji határokat alkotmány és alaptörvény között) legitim alkotmánynak tekinthető?! Tehát hogy egyszerűbb legyen, a kutya nem része az emlősök táborának, hanem az emlősök (mind az emlősök) kétségkívül kutyák volnának? A gyerek pedig talán a saját apja (ha megszavazzuk?!). STB. -FÁ>>--

Demokrácia

Az Alkotmánybíróság meghatározása a Magyar Köztársaság alapértékeiként a függetlenséget, a demokráciát és a jogállamiságot jelölte meg. Közülük a demokrácia a törvény előtti egyenlőség, a diszkrimináció tilalma és a többség döntési joga tételeiben valósul meg. --<< Jobb híján ez a mérvadó? Önnemző alkotmánybíróság? Már ha a legalitás fogalmából indulunk ki. A többség kiosztja, hogy kinek ki az apja, anyja (akár tudja akár nem), továbbá dönt az utódokról és beperli Madáchot plágiumért, ami kétségtelenül megnyilvánul a falanszteri színben. -FÁ>>--

Hol érhetők tetten a demokráciával kapcsolatos problémák közéletünkben? Például a közös és egyenlő politikai felelősség terén. Nincs jogállamban jog felelősség nélkül. A demokrácia, a közügyekben való egyenjogú részvétel ugyan szabadság, s a szabadság gyakorlása miatt nem vonható felelősségre senki, az szabad, - de a szabadság valós gyakorolhatóságának meg kell teremteni az alkotmányos előfeltételeit. Általában úgy vélik, hogy a szabad sajtó és média, a közéleti ügyekről való tájékozódás lehetősége és e tájékoztatás szakszerű, kiegyensúlyozott volta a feltételeket folyamatosan biztosítja. Ha jobban odafigyelünk, észlelhetjük, hogy mind ezeken a tereken van bőven kívánni való. Az alkotmányos jogállam értékrendje pedig belebotlik saját korlátjaiba: szabadság gyakorlását, erkölcsi tartást nem lehet jog által kikényszeríteni, csak lehetővé tenni. Ám ha nincs, úgy hiába a legjobb jogalkotói szándék vagy normatív megfogalmazás: nem születik meg az érték csak úgy véletlenül, azért meg kell vívnia a maga harcát értékkereső egyénnek és társadalomnak egyaránt. --<< nyolcadik érdemes mondat. -FÁ>>--

S aztán azok az ördöngös részletek: Ki is a hatalom hordozója? Nyilván a nemzet, az állampolgárok felelős, mert tudatos Összessége. Nemzet és nép fogalmai a közelmúlt szóhasználata által megrontva, nem mindig tiszta értelmükben használatosak. Értelmezésünkben a nép etnikai fogalom. A magyar nép elsősorban a közös anyanyelv és a közös kultúra által összekötött, vérségi kapcsolatokkal is rendelkező, bár fajilag korántsem egységes, de e néphez tartozásában mégis tudatos magyarok összessége, Valamely nemzeten belül élő népcsoportot viszont nemzetiségként jelölnek meg.

A néppel szemben a nemzet politikai fogalom. A magyar állam polgárai tartoznak a magyar nemzethez.  --<< Felháborító. egyszerűen pofátlanok, mint a Feldmájer, aki csatlakozott példaképéhez a szerinte mint ősi családból származott és ezért (?!) tekintélyes Károlyihoz, miszerint ha _Magyarország megadja magát az első világháború elején, akkor nem lett volna 4 éves háború (Károlyi egyik első intézkedése volt a háborús hős Szurmai Sándort azért megbüntetni, mert elhúzta a háborút azzal, hogy a háború legelején nem engedte be az oroszokat Budapestre (lásd Nemeskürthy írását). Tehát Feldmájer szerint joga sincs annak a léthez, akinek Feldmájer és még ki tudja ki nem oszt lapot. Miért küzd, ellenkezik az általuk halálra ítélt személy, nemzet? Erőszakkal, a világháborús győztes hónalja alól kinyúlva államhatárral kiszabni a vesztes nemzet határait, rokoni kapcsolatait, álmait és ezt számon is kérni tőle 65 év után olyan fordított logika, mint ahogy népiesen mondják, ha a kompót tenné el a nagymamát. Egyetemi tanárok ilyen feldmájeri logikára vagy nem képesek, mert tényleg tanári képességűek, és akkor tudatosan csalnak, vagy ha ők is elhiszik amit mondanak, akkor még mindig a suszterből lett igazgatókkal van dolgunk. Nem mintha a suszterség nem lehetne szép szakma, de ha valakinek nincs több inputja mint a vevőit magához láncolni igyekvő suszter igyekezete, akkor ilyen output telik tőle (mint a professzori társulattól).

A kiváltó okot és a következményt össze cserélni egy alkotmányos, elméleteinek beállított javaslatban elképesztő tett (nemzet államalkotó, államalakító akarata helyett az államok nemzetet Prokrutesz kalodájába préselő erőszakosságát beállítani a nemzet természetes lehatárolásának). Az unió „parancs-ukázait” lesve, lihegve fürkészve ők már a halott nyugalom érdekére hivatkozva, a magyarságra meg annak nemzeti létére, életére nagy ívben semmit sem adva a leg-obskurusabb kisantant szlogenekkel tömik a nagyérdeműt – a 48-as Batthyány emlékét mélyen a sárba tiporva. Ha tehetnék a volt kisantant államokat és népeiket is az időben visszarángatva, nekik is ártva. Oly bravúr ez a jelek szerint az egyetemeket nem felvirágoztató hanem inkább máig túszként sakkban tartó vereszászlós professzori köröktől, mint amikor néhány éve pedzegették ugyane tanári körökben, hogy úgymond: a történelmi alkotmánynak ma már a 49/XX-as tekintendő, mert ma már az a történelem, amire vissza tudunk pillantani. Legyen tehát az új történelmi alkotmány a sztalini ukáz! És várták az éljenzést. -FÁ>>-- Kölcsey megfogalmazásában nálunk nemzetnek neveztetik egyenként s összesen a közügyekre befolyással bíró - s mivel legalább is potenciálisan, várományként, minden magyar állampolgár megkülönböztetés nélkül beleszólhat nálunk a közügyekbe, tehát minden polgára a magyar államnak tagja egyúttal a magyar nemzetnek. --<< És aki nem állampolgára a mai Magyarországnak, az nem tagja a magyar nemzetnek? Trianon pedig legális faragása nem csak a területnek, nem csak az államnak hanem a nemzetnek? (Vagy legitim is szerintetek Trianon?) Barmok Ti! A nemzet államalkotó akarata az alkotmány! A nemzettől el lehet venni az államát. Meg lehet csonkítani a nemzet államát! De belemagyarázni, hogy nemzet mint cirkuszi bödönember az ellenséges, győztes hatalmak daraboló dühéhez idomítandó táptalaj csupán?! Nem élő test, hanem képlékeny massza, amivel fel kell tölteni tartályokat? Miért csak titkon közvetítitek talán Göncz Árpád mondását, hogy a magyar nemzet üres fikció?! Mondjátok ki nyíltan, hogy a magyar nemzet egy nagy darab gitt, amelyet darabolni, kenni-vágni kell, majd rendre utasítani, hogy maradj az ablak peremében. Nem vagy önálló alanya semminek! És akkor tényleg mi a frásznak az alkotmány? Akkor a szuverenitást cakli-pakli fel kell adni, hogy kevesebb gondja legyen vele professzoroknak, hogy négyszögesítsék szakmányban a kört. Trianonnak pedig mindjárt száz emeletes emlékoszlopot, mert olyan szépen eltalálták a magyar nemzet határait, hogy azon azóta sincsen semmi kifogásolni való?!!! És Ti oktatjátok az egyetemi ifjúságot? A pederaszta mást jelent, de az is divatos. Titeket hogyan hívnak angolosan, latinosan, ógörögösen, tudálékosan? -FÁ>>--

A határon kívüli magyarok, helyes szóhasználattal, tagjai a magyar népnek, hisz etnikai entitásukat csak maguk adhatják fel, de, egyelőre, nem tagjai a magyar nemzetnek, hanem más nemzet közösségében élő nemzetiségek. --<< Mi a dátuma ennek a szerencsétlen professzori förmedvénynek? -FÁ>>--

A kettős állampolgárság ezt a nemzethez tartozást adná meg, jog szerint, a határon túli magyaroknak. Ez esetben eldöntendő, mennyire tehetők felelőssé a nemzet politikai sorsáért, döntéseiért, mennyire kötelesek a köz terheinek viselésében osztozni. --<< Hát ez nem probléma. Itt árulás, átverés, nemzet elleni merénylet, kolonizációs hadjáratok, világégető aljasságok, sok évtizedes (meg még hosszabb) genocidiumok nem voltak. Minden szép, kerek, tökéletes. Nem a románok és mások kormányai, nem a Habsburgok irtogatták a magyarokat, hanem a magyarok szemtelenedtek el. Már régebben is a professzorok urak szerint, mert másként nem érthető a szöveg. Például olyan egyébként jó képességű egyének, mint Mátyás király nem voltak restek magukat magyarnak nevezni. Nyilvánvaló diverzáns szándékkal, hogy a román politikai nemzetnek majd a XX. században ártsanak. Rákóczi meg Kossuth is minden ma látható tény ellenére furfangosan és kellően el nem ítélhetően úgy tettek, mintha egyébként kiváló képességeik ellenére nem látnának a jövőbe és nem tudnák, hogy majdan ők szlovákok, a szlovákság nagyjai leendenek visszamenőleg is. Hallatlan! egyébként hasonló idiótaságot már hallani volt alkalmam ismét csak Zlinszky tanár úrtól (aki mérhetetlen sikereket ér el zavarba ejtő látszat keltésében alkotmányos tájékozottságát és elkötelezettségét illetően). Azt mondta doktori kurzus előadásán, hogy a magyar alkotmányosság nagy foltja Werbőci hármas könyve. Megbocsáthatatlan szégyenfolt a magyar alkotmányosság lelkén Werbőci hármas könyve. Miért? Mert a parasztoknak nem biztosított választó jogot. Miért volt talán a parasztoknak választó joga akkor Európában bárhol? A válasz: Nem, sehol másutt sem volt, DE ITT SEM! És ezért Werbőci (meg Werbőczy meg a Verbőczi is) NEMZETI SZÉGYENÜNK (Zlinszky szerint)! Azóta sem kért bocsánatot fültanuitól. Meg Önöktől sem, hogy a nyilvánosság előtt mit művel ismételten. Talán fel sem fogja emeritus úr. Viszont van olyan fontos dologról szó a Batthyány nevével visszaélő kör alkotmányozásról szóló levele esetében, hogy szóba kell hozni. Mintha a középkori szerzetesek hibájából valaki a kereszténység ellen beszélne – mert úgymond a szerzetesek a szegényeknek nem osztottak ingyen mobil telefonokat a mohácsi csata idején. Hogy nem is voltak mobil telefonok abban az időben? DE NEM IS OSZTOGATTAK MOBILOKAT! Az emeritus professzor teljesítménye valóban elámítja az embert. -FÁ>>--

Az állam minden tisztségviselője a szuverén közösségtől, a nemzettől kapta meghatalmazását, minden országgyűlési képviselő ezt a közösséget köteles képviselni (Alk. 20 § (2)). Politikai párt a szuverén nemzet által megbízott, hatalommal felruházott szerveket nem utasíthatja, rajtuk keresztül közhatalmat nem gyakorolhat. --<< És ki veszi komolyan ezt az egyébként szép mondatot, ha Brüsszeltől függ? Ha a Gender ideológiának is alárendeli Brüsszel, meg a szivárványos betegségnek? Meg hogy Isten nincsen, meg hogy Spartacus egy munkásvezér volt, az egyiptomi fáraó meg a dolgozó nép elnyomója – amire a jó szovjet hatalom végre rámutatott? Valami elszánt és egyáltalán nem jóravaló következetesség bűzlik a Batthyány nevével visszaélő társaságban. Minek a professzorai ők? -FÁ>>--

A közösség, a nép (helyesebben a nemzet) akaratának kialakításában és kinyilvánításában működhetnek közre a pártok, ám saját akaratukat nem helyezhetik e közakarat helyébe, sem elébe. (Alk. 3 § (2)) Az Alkotmány megszövegezői, telve a pártállami lét tapasztalataival, nem véletlenül fogalmazták meg az Alkotmány 3. §-át. S nyilván nem véletlen, hanem a ma élő nemzedék tudat alatti énjébe beleivódott ösztön hat abba az irányba, hogy a közéletben ez a nemzet iránti felelősség lassan eltolódik két irányba is. A liberális gondolkodás a nemzeti elkötelezettséget iparkodik lerázni, mert valamely világpolgárságban, a piaci szereplők nagy nemzetközi, nemzetek feletti egységében gondolkodik, világpolgár kíván lenni. A nemzet határainkon bévül maradni akaró része pedig azon az úton halad, hogy „a Párt" helyett a pártok uralmát vegye természetesnek a közéletben, ahhoz igazodjék. --<< Mondjuk kilencedik jószándékú mondat. -FÁ>>--

A demokrácia értéktartalma kettős: biztosít jogot a kisebbség számára, de biztosít jogot a többség számára is. A kisebbség joga véleményének szabad nyilvánítása, s a többség ezt a kinyilvánított véleményt közügyekben „sine ira et studio", előítélet nélkül köteles mérlegelni, mielőtt végleg állást foglalna. A demokratikus jogállamban a többségnek is vannak jogai. A vélemények szabad ütköztetése után minden olyan közkérdésben, amelynek egyféle megválaszolása szükséges, a többség álláspontja követendő, mégpedig a kisebbség által is, jóhiszemű együttműködéssel. (A csendes szabotázs, az ellendrukker magatartás nem fér össze a demokratikus értékekkel, alkotmányellenes.) --<< Valahol talán elkövették a fogalmazók a 10-ik tisztességes és intelligens mondatot is. De lehetnek azzal valaminek is a hasznára, ha ennyi rosszmájú, lejárt, szerencsétlen hülyeséggel vegyítik? A legjobb tésztát is megrontja ha finoman szólva szénnel keverik, disznók közé vetik, stb. Nem kellett volna olyan rátartinak lenni, kis alázat talán segített volna jobb fogalmazásokra jutni két évtized alatt, legalább 1990 óta (az ilyen szándék leghalványabb megléte esetén). De nem lehet kihámozni, hogy mi vezetett olyan marhaságok leírásához, mint hogy a székelyek nem részei a magyar nemzetnek. Ez 2005 december 5 siffrírozva. Aki elolvassa és nem küzd ellene, annak mellbevágóan romboló hatással lehet a lelkére. Nagyképű alkotmányoskodásként talán Gyurcsány rendelte meg, csak nem tud már érte fizetni? akkor sózzuk a másik, az éppen regnáló pártnak? El kell sózni újra csomagolva, mint a KÖJÁL által boltjában tetten ért egykori cukrász biciklijéről a romlott fagylaltot? -FÁ>>--

A demokrácia értékei közé tartozik a közügyekben megnyilatkozó polgárok véleményének egyenlő való figyelembe vétele. Egyértelmű, hogy választásnál, népszavazás során, minden állampolgárnak azonos súlyú állásfoglalása van. A gyakorlat két irányban is felvet ezzel kapcsolatos gondot. Alkotmányunk (68 § (3)) biztosítja a nemzeti és etnikai kisebbségek részét a néphatalomban és így képviselethez is jogot ad nekik. Ezt a jogot azonban mind ez ideig - 15 év óta - nem sikerült a gyakorlatba átültetni, azzal a kifogással, hogy így a népi, etnikai kisebbségek, mint a nemzet részei, többlet szavazathoz jutnának a választások során, ami az egy személy - egy szavazat elvét törné át. Jellemzően olyan kérdés, ahol az ismeretlen még oly kis politikai többlettényezőtől való félelem is megbénítja a cselekedni köteles akaratot, holott annak külpolitikai, a magyar nép határainkon túl élő részeire gyakorolt hatása jelentős lehetne. Itthon nyilván néhány mandátumról van csak szó, még akkor is, ha számára tekintet nélkül minden kisebbségnek adnánk legalább egy parlamenti helyet. Igaz, hogy kiélezett parlamenti megosztottság mellett ez a néhány szavazat akár el is dönthetné választáskor a parlamenti erőviszonyokat, (kivált a nemzet közömbös egyharmadára tekintettel)--<< ötmillió határon túlinak néhány mandátum? Miről beszélnek maguk? Egyetlen épkézláb gondolat, például a felsőházi arányos tagságra, és az alsóházi bizottságokban – amelyekben határon túliakat érintő kérdéseket tárgyalnak? Ne legyen felsőház és nem tagjai a magyar nemzetnek a székelyek? Hova tették az SZDSZ-es logót a honlapjukról a professzórék? -FÁ>>--

A demokrácia nem oldja fel egyenlőségi tételével a szakmai felelősséget, amelyet az írástudók, a tisztviselők, a maguk vállalt és átruházott körében viselnek. Sőt! Ez a felelősség annál erősebb, minél jelentősebb a kérdés a köz szempontjából.

A szakértelmet igénylő közmegbízatást vállalók nem bújhatnak ki felelősségük alól azzal, hogy a közösségre hárítják át a döntést

A közösségtől azt lehet megkérdezni, kiben bízik, vagy azt, hogy mi a véleménye világosan átlátható és átérthető, következményeiben és terheiben is egyértelmű, kérdésben. Ám ahol szakmai, tudományos, akár nem is teljes biztossággal előre megjósolható eredményekről kell dönteni, ott a bizalom kötelezi a tisztség, tudomány hordozóit a felelősség vállalására. Ez a felelős hatalomgyakorlás, a meghatalmazásra és megbízásra figyelemmel, teljes odaadással és egyéni szempontok háttérbe rendelésével, csakis erkölcsi tartással, etikai alapon oldható meg. A jog csak határokat és keretet adhat, annak betöltése a közösség részéről bizalom kérdése, amire tisztességgel, odaadással kell válaszolni, és felelősen azzal elszámolni. Kivált a jogászi hivatások körében, ahol szinte kézenfekvő közhatalmi megbízások elnyerése, kell ennek az erkölcsi tartásnak különös súllyal jelentkeznie. Ellenőrzése, megsértésének szankcionálása, a Közigazgatási Bíróság hatásközébe tartozik. --<< ebbe a nagy szakmai túltengésbe miért nem fért bele az, hogy az alkotmányos demokrácia azért olyan emberi, mert éppen az alkotmány (alkotmányosság) az egyik legfőbb gátja a maga felülírhatatlan normáival a hatalmi önkénynek, a többség önkényének, a nemzetközi szerződésekbe csomagolt külhatalmi önkénynek is!? Ez már tabu? Mi több veszélyes? Még Brüsszel sem tudná az alkotmányos alapnormákat, egyes természetjogi tételeket felülírni? Szótöbbséggel vagy bizottsági ukázzal sem? Hová tűnne a komisszár hatalma? Esetleg páncélvonaton meg páncélrepülőn sem száguldozhatna kedvére lövöldözgetve? Méghogy valaki visszabeszélne egy brüsszelita górénak alkotmányos ügyekben? Minek képzeli ő magát, tán kisistennek? Isten mint tudhatjuk az unióban különben sincsen, mert uniós támogatásból már több ország buszjáratainak oldalára kipingálták, hogy Isten nélkül is megvagyunk. Összefüggenek a dolgok? -FÁ>>--

Nincs helye demokráciának olyan közösségekben, ahol a vezetés, az irányítás a cél érdekében szükségszerűn egységes, mint a fegyveres testületekben, az ügyészi szervezetben, az államigazgatásban. Nincs helye az egyetemen, bár az tanárok és hallgatók egy célra egyesült közössége: mégis, hogy a célhoz mely út vezet, és azt hogyan kell járni, a tudomány művelői közé már bejutott tanárok felelőssége és joga eldönteni. A döntés joga nem illeti a hallgatókat, felelőssége nem hárítható rájuk. A jog művészetéhez tartozik meghatározni azokat a kereteket, amelyek közt az egyébként nem demokratikus jellegű testületek tagjait is megilletik szabadságjogok--<< Rögzítsük le. Ha a tanárból a legelemibb tisztesség, alázat, szellemi képesség, megbecsülés a hallgató iránt hiányzik, akkor ő nem tanár, hanem tolakodó alak, aki átveri a hallgatóságát. Mint most Batthány Lajos nevével visszaélő társaság. -FÁ>>--

Jogállami hatalom

A jogállam normatív rendje meghatározza az egyének (csoportok) hatalom által biztosítandó, de nem értékelhető és nem irányítható szabadságait. --<< Honnan van ez a jogállam varázs-szó? Miért jó? Mintha vissza élnének egy alkotmányban feltétlenül származtatott fogalom alapszóként emlegetésével, mintha eltussolandó összefüggésekről kívánnák vele elterelni a figyelmet. A pozitív jogrendszerben az államapparátus nem felelős elvileg az értékekért. Az állami eljárási módszerek eleve nem alkalmasak értékek tisztázására, érlelésére. A szabadság alapja természetjogi eredetű, természetű. Vita esetén majd az alkotmánybíró lesz a főpap, és azt mondja, hogy neki minden állampolgár egyenlő, nemzet nincsen, de ha államelnök lesz, akkor még inkább egyenlő lesz neki minden állampolgár, meg parlamenti párt, és elmegy felszólalni a parlamentbe, hogy tapsikoljon az egyik parlamenti párt kiesésének, vagy a másik szemkilövető sikerének? Sólyom Lászlót lehet hogy az utókor igazolja, mint nagyszerű természetjárót, de hogy pitiáner pártpolitikai fullajtárként, önjelölt kibicként nyilvánult meg nemegyszer, már-már Göncz Árpádon túllépve, azt senki sem vitathatja.  -FÁ>>--

Meghatározza az állami közösségnek a közösségi tevékenység eredményéből az egyénnek (csoportnak) nyújtandó szolgáltatásait, az állammal, vagy a közösséggel szembeni jogait, jogos elvárásait.

Végül meghatározza a közösséget szolgáló hatalmi szervezet, az államapparátus feladatait, hatalmi eszköztárát, belső egyensúlyi, ellenőrzési, és kívülről történt meghatalmazási, át- és felruházási rendjét. --<< A jogállami hatalom határoz meg ezt és azt? Mi fán terem az? Ezt a tanulmányt olvasva a „jogállami hatalom” valami titokszó, amely mögött a nemzeti identitás, létezési igény kiírtása rejtezik. -FÁ>>--

A jogállamot tehát e három körben érheti veszély akkor, ha működésében zavar keletkezik: ha sérülnek az egyén elvonhatatlan szabadságai, ha akadozik az alapjogok biztosítása, ha az állami szervek túllépik hatáskörüket, nem köz- hanem egyéni vagy csoportérdeket szolgálnak, nem tartják be az egyensúly, az ellenőrzés rendjét, illetve túllépik hatalmi jogosítványaikat. Nem szabad olyan politikai programot sem kialakítani, meghirdetni, népszerűsíteni országunkban, amely az alkotmányos értékeket figyelmen kívül hagyja vagy háttérbe szorítja! Az Alkotmány értékeinek figyelembe vétele a pártok működésének mai alkotmányunk szerint is előfeltétele. --<< „NEM SZABAD”?! ÓH, minő becses kijelentés! De ugyanez az iromány megteszi. Valós alkotmány helyett birodalmi ukázért ágáll, az uniós alárendeltség (nem tagság, alárendeltség!) mellett érvel (össze-vissza). Az első mondatától kezdődően. Miért nem szabad egyébként alkotmány tagadó politikai programot meghirdetni? És ha az alkotmány megengedi? Például ez a professzoros iromány is az alkotmányos lét és igazságok alapszintjét tagadja, félre magyarázza, ellene érvel. Avagy jelen professzor-tömörülési irat szellemisége szerint is az ellen nem szabad programot kialakítani, amit majd alkotmánynak neveznek – függetlenül a mibenlététől? így már érthetőbb lenne. Vagy lehet hogy csak káosz a két-három alkotmánytudor vaskos értekezése? Ne keressünk benne értelmet? -FÁ>>--

a)     Az Alkotmányban pontosan meg kell határozni és egymástól elhatárolni az egyéni polgári szabadság - magánautonómia - és a közérdek körét --<< ÉS FUNKCIÓJÁT! -FÁ>>-- .

b)     Az állami központi hatalom és a helyi önkormányzat egymáshoz való viszonyát, a helyi önkormányzatnak a központi hatalomtól független működése előfeltételeinek biztosítását. --<< 20 éve látjuk ezt a vígoperát. -FÁ>>--

c)     A nemzetiségek, hivatásrendek, vallási közösségek, tudományos testületek belső autonómiájának és működési feltételeinek biztosítékait--<< felsőház nélkül -FÁ>>--

d)    Meg kell alkotni a közjogi szabadságok és kötelezettségek belső egyensúlyát, a tisztviselői hatalom és felelősség, a közvagyon kezelésével és használatával kapcsolatos szabadság és felelősség, valamint az alkotmányos értékek érvényesülésének  bírói  úton  való  számonkérését  és  ellenőrzését  (Közigazgatási Bíróság). --<< Inkább az ellenőrzéssel kellene kezdeni. Mert a visszaélés és egyéb bűnök előtt még ott van a reménytelenül rossz szabályozás is, amely szabályozás „még” alkalmatlan! Úgy szólni alkotmányozás témakörhöz, hogy a társadalomszabályozás létét, koordináta teremtő voltát nem veszi figyelembe, az ugye suszter-input?! Vagy cinkosság a szándék szerint is visszaélők mentegetésére minél nagyobb és reménytelenebb gondolati káoszt teremtve és professzori tekintéllyel palástolva? -FÁ>>--

e)           Biztosítani kell a képviseleti rendszer és a közvetlen demokrácia eszközeinek egyensúlyát a politikai életben. --<< Ez bohózat. Mi az, hogy közvetlen demokrácia, amikor verik szét a politikai kezdeményezéseket? Amikor olyan szavazóköröket alakítanak, amelyek biztosan ki vannak herélve jó előre (a szlovák függőleges megyék mintájára és módszerével). És ezeket a függőlegesen kiherélt szavazó körzeteket ráadásul kiteszik az uniós ukáznak is – de alkotmányosságról értekeznek? -FÁ>>--

f)            Biztosítani kell az Alkotmány érvényesülését nem csak a jogalkotásban, de a jogszolgáltatásban, jogalkalmazásban, közéletben is. (Alkotmánybíróság hatáskörének kiterjesztése, elnöki hatáskör kiterjesztése, felsőház létesítése, közigazgatási bíráskodás, ügyészi hatáskör, vagy más intézményes eszközzel.--<< A leginkább rutinszerű emberi kapcsolatokban, a pénzhasználó megoldásokban pedig nem? Hahahaha. -FÁ>>--

A jogállami hatalom gyakorlói egyenként és Összesen - az elsődleges cél, a szabadság biztosítása, és a másodlagos cél, az együttműködésből adódó többletértékek megvalósításának szervezése és eredményének a közösség érdekében célszerű felhasználása érdekében - szolgálatot teljesítenek.

Alkotmányos követelmény, hogy a hatalom hordozója se egyénileg, se testületileg ne kívánjon  magának  aránytalan  hasznot, juttatást  biztosítani,   főleg  ne  saját  hatalma kihasználásával.

Utalunk itt arra a rosszízű törvényre, amellyel  1990-ben az országgyűlés a maga tagjai számára, megbízatásának lejárta előtt, aránytalan és jogrendünkbe nem illő végkielégítéseket állapított meg. Az Alkotmánybíróság  1994-ben, az Alk. 20  § l\l szószerinti formális értelmezésével, nem minősítette alkotmányellenesnek a törvényt. Szerintünk tévesen.

A jogállam akkor tud a jogbiztonság értékkövetelményének eleget tenni, ha szabályaiban világos, egyértelmű, igaz. A jog ehhez igazságos biztonságot biztosít. Igazságosat annyiban, hogy a jog szabálya nem lehet félrevezető: amint tilos hamisan megkerülni, tilos vele, a jog segítségével, hamis látszatot vagy csalfa biztonságot teremteni. Csak így megragadható az egyes polgár számára, így teszi őt „az igazság szabaddá". Törvény nem lehet félrevezető eredményében sem, még kevésbé célzatában. Sajnálatos módon erre is adódott példa a gyakorlatban--<< Nagyon szép, egy szava se lehetne ellene bárkinek, hacsak ugyanez az írás nem tartalmazna olyan disznóságokat, mint például az első sorát a sztalini oktrojátum fenntartásáról (miszerint a magyar alkotmány nem más, mint egy belátásos vagy kényszerített szavazósdival kialakított, és másik szavazósdival bármikor megint módosítgatható, de egy tőlünk teljesen külön érdekű külső hatalomnak alárendelt manipulációs eszköz). Mint a megjegyzéseim címében is szereplő kifejezéssel jelezni próbáltam: Arcátlanság így kifordítani igyekezni azt az eredeti meghatározást, hogy az alkotmány egy nemzet államalkotó akarata – és tegyük hozzá egy sor evidencia, amelyet a nemzet tudomásul vesz, ismert, szem előtt tart államalkotó akaratában. Erőszak, önkény nem szül alkotmányt. Erőszak nem szül tiszta szívvel átélhető, teljes ésszel felfogható és megfogalmazható mély értelmű alkotmányosságot. Az élet sérülékeny, az életet meg lehet ölni. az élettel vissza lehet élni. Mégis az élet értelmét az ÉLET adja (a tiszta szívvel, lelkes hittel, erkölcsi bizonyosságban, felelős egyéni szabadsággal, a közösségért áldozatot hozó személyként vállalt, megélt élet = ÉLET). -FÁ>>--

XII fejezet. Alapjogok

Tulajdon

Az alkotmányos értékek közül először a rendszerváltozás által elvileg is mélyen érintett tulajdonviszonyok, valamint a piacgazdaságon belül fontossághoz jutott vállalkozói és szerződési szabadság kérdésére vonatkozó értékeket indokolt szemre vételezni. (Alk. 9 -13 §§).

Alkotmányunk   elvi   szinten   rögzíti,   hogy  nálunk   az  addigi   tervgazdálkodási   rendszerrel   szemben piacgazdaság létezik. Ennek nincs külön alkotmányos értéke, ez gazdasági viszonyrendszer. --<< Az alkotmányos értékek közül először a piacgazdaság fontosságát emeljük ki, amelynek nincsen alkotmányos értéke – vagy rosszul olvastam? -FÁ>>--

Ma már közhely, tételes rögzítése felesleges.

A   gazdasági   rendben   azonban   egyenjogú,   és   egyenlő   mértékben   védendő   a köztulajdon és a magántulajdon, mint alkotmányos alapjogok, értékek. --<< egyenjogú mint áldozat és ragadozója, mint hal meg a madár, kőszáli kecske és a földi giliszta. Kulcskérdés ennek az ezerszer elcsépelt mondatnak az értelmetlensége, a károkozása. Ha valaki pld Zlinszky Jánosnak mint volt alkotmánybírónak felhívja erre a figyelmét, akkor ő fontoskodó arcot vágva azt mondja, hogy véleményünk különböző, és az egyeztetésnek az a módja, hogy én fogadjam el az ő definícióit, mert akkor én is tudományos fogalmakkal fogok rendelkezni alkotmány ügyében. Kár volt a fáradtságomért meg másokéért. De akkor még nem tudtam. Nem akartam elhinni, hogy annyira lelketlen emberekkel van dolgom, akik ukázt végrehajtva tesznek úgy, mintha idióták lennének. És ez az én kudarcomnak is felfogható. Tudományosan akartam meggyőzni egy egyetemi tanárt?! Miért nem mindjárt a Dimitrov téri fiúkat? Hogy nem esett le a tantusz, hogy fogják a Pázmányt? Egyik fogója talán éppen „az emeritusz”, ha képesnek tekintjük arra, hogy felfogja, amit tesz, vagy csak örök mimikribe csontosodva képtelen már egy ép tanulmányt az asztalra tenni vagy abban részt vállalni. Legfeljebb ha egy mondatig terjed intelligens fogalmazási képessége (vagy szándéka).

De hát ő is politikai felelősséggel tartozik azokért az őrültségekért, amiket alkotmánybíróként hangoztatott (például a tulajdonformák egyenjogúságának szajkózása minden különösebb kíváncsiság nélkül azirányban, hogy ezek nem egyenértékű, egymással behelyettesíthető tulajdon változatok, hanem egymástól élesen eltérő funkciójú, lényegében különböző, bár némileg egymást kiegészítő tulajdonformák.

Miért kerül itt szóba a két tulajdonforma közti funkcióbeli különbözőség? Mert „csak” az alkotmányosság lényege érhető tetten a két tulajdoni forma funkcióbeli különbözőségének vizsgálatában.

Az egymással tetszés szerint behelyettesíthető tulajdonforma értelmezés pedig éppen az alkotmányosság legdurvább sérelme, kijátszási útja!).

A jelen levelet olvasva még kevésbé hihető el, hogy az alkotmányosság tárgyalási szintjének logikai leszállítása, filozófiai kiürítése nem szándékos kavarmány (hogy nem tudatos bűntett).

Genocídiumról miért kell csendes visszafogottsággal nyilatkozni, amikor egy hamis sajtó döngöli szándékos megtévesztéssel agyunkba a hazugságot oly eltökéltséggel és ártó céltudatossággal, hogy az a genocídium egy esetévé, nehezen kivédhető realizálásává válik? -FÁ>>--

Egyrészt a magántulajdon vagyont képez, ami bizonyos mértékben szükséges az emberi, emberhez méltó, valamint a családi léthez is. Ebből az Alkotmány szerint is bizonyos „létminimumnak" megfelelő szint jár mindenkinek.

Az Alkotmány alapján a jogrendnek e kötelezettséget át kellene ültetnie a gyakorlatba, akár vagyonnak, e célra történő elvonásával, jövedelem magasabb terhelésével.

A társadalom minden tagjától elvárható erkölcsi szinten, hogy tulajdonával a jó gazda gondosságával bánjék, azt társadalmi rendeltetésének megfelelőn használja. Hasznosítsa, de ne pazarlón, ne oktalanul, ne elvonva azt a ráutaltaktól. Amikor a jog szabályokat szab a családtagok minimális kötelező ellátására, a társadalmi szolidaritás terheinek közvagyonból való biztosítására, amikor előírja a környezet értékeinek megóvását és tovább adását örökségként a következő nemzedékeknek, amikor tiltja a vagyonba tartozó élőlények kínzását, - ennek az erkölcsi felelősségnek ad a szélsőséges kilengésekkel szemben hangot. Sajnos, jelzi azt is, hogy mennyire eltorzult gondolkodásunk az önzés irányába, hisz nem minden kor embere szorult arra rá, hogy e kötelezettségeire jogszabály figyelmeztesse! A magántulajdon védelmét és helyes felhasználásának bizonyos szélső határait a magánjog és családi jog szabályai tartalmazzák. Korántsem úgy, hogy azokkal kapcsolatban az erkölcsi értékek keresésére, megvalósítására ne kellene súlyt helyezni, buzdítani, figyelmeztetni. E téren is mutatkozik az a bizonyos liberális világszemlélet, amely a tulajdonnal kapcsolatos egyéni szabadságot nem kívánja korlátozni erkölcsi szempontokból, mert tagadja a jognak erkölcsi értékeket megállapító, megvalósító szerepét. Elfelejtik e téren is, hogy az Alkotmányt lehet megkísérelni e szabados irányban módosítani, - reméljük, nem fog sikerülni, -de amíg úgy szól, ahogy szól, addig a szolidaritás, a családtagokkal, gyermekekkel szembeni felelősség, a joggal való visszaélés tilalma tételei annak: a hatalom megbízott hordozói esküt tettek ezen alkotmányos értékek megvalósítására, nem hagyhatják hát azokat figyelmen kívül!

Az Alkotmány a magánfogyasztás közvetlen tárgyait a közbiztonság keretében védi. A személyes használat tárgyait képező dolgokat a kisajátítás korlátozásával és az öröklés biztosításával védi.

A vagyon gyarapítás lehetőségét, a tartalékvagyont, a munkával vagy biztosítás révén szerzett járadékokra való igényt is védi az Alkotmány: egyrészt annak rögzítésével, hogy a munkáért jár a megfelelő bér, ellenérték, másrészt a pénz értékállóságának megkövetelésével. Ez a védelem a társadalmi/szociális biztonság integráns része. Nyugdíjak értékállóságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság, bár korántsem kellő határozottsággal és egyértelműséggel, de többször is megállapította ezt.

Az állam, pénz kibocsátási monopóliumával visszaélve, ma világszerte rendszeresen rontja bizonyos mértékben a pénzt. Kisebb-nagyobb mértékben, de nincs ma értékálló valuta, mint ahogy megszűnt az értékhordó pénz is. Voltaképen erre egy állam sem kapott sohasem felhatalmazást a szuverén közösségtől. Úgy adják ezt be a polgároknak, mint a gazdálkodás szükséges előfeltételét, holott az egyénnek a függetlenedését szegik el vele a pénzt kibocsátó államapparátussal szemben. Takarékossággal ma sehol sem biztosíthatja senki öreg napjait: az eltett pénz értékét veszti, a bankba tett pénz ki van téve a piac kockázatának. Van-e valahol képviselő, van-e párt, amely azzal nyeri meg a választók megbízását, hogy ezt őszintén közli velük? Van-e pártprogram, amelyben szerepel az államadósság aránytalan növelése a jövő terhére? Hazánkban, (a 4-es Metróval kapcsolatban) született olyan bírói döntés, amely a jövő terhére, törvényi felhatalmazás nélkül való eladósodást érvénytelennek jelentette ki: a gyakorlat más formában keresi a kerülő utakat! --<< Megint egy látszólag fontos bekezdés. -FÁ>>--

Szerződéses szabadság

A piacgazdaságban az Alkotmány védi a vállalkozás és a szerződés szabadságát.

Mint más szabadságok esetében, értékkel a gyakorlóknak kell e szabadságokat is megtölteniük. A vállalkozók a piacon megjelenve élvezik a szakszerűség és a tisztesség vélelmét (ennek biztosítása a kereskedők és iparűzők testületi erkölcsi, kiváltságaikból folyó kötelessége volt, s az ma is).

A fogyasztóvédelem csak lassan és bizonytalanul tesz eleget nyilvánvalóan ellenkező tapasztalatok nyomán a visszaélések kivédésének.

A piacon ellenérték fejében valamilyen dolgot szerző törvényi biztosítása még a tulajdon védelmének alapjogát is áttöri, piacorientált szemléletével, noha a piac nem alapérték! Ennek kivédése a Polgári jog alkotmányos kötelessége.

A szerződéses szabadságban ott rejlik a fogyasztó szerződő fél - vagy a társadalomban létező harmadik érintett (tulajdonos)- kiszolgáltatottsága, akinek legalább a vállalkozók jogkövető magatartásában való bizalmát kellene védeni, a vállalkozói tisztesség szigorú megkövetelésével.

Biztosítékul szolgálnak alkotmányos feladatkörükben a szakmai és hivatásrendi Kamarák. Indokolt szerepüket az Alkotmányban biztosítani.

A szocialista szemlélet, mivel többnyire az állam állt a termelő - kereskedő helyén, e felelősséget megkísérelte korlátozni arra a jogkövető magatartásra, ami „elvárható." Lévén jogállamban a jogkövetés kivétel nélkül megkövetelendő alsó mérték, és az értékmegvalósítás várható el (ezen felül!), javasolandó, hogy az új Ptk-ban ez az elvárhatóság nem felelősség korlátozó, hanem felelősséget kiterjesztő tényezőként jelenjék meg. --<< Megint az értelmes szövegből ollózott bekezdés. -FÁ>>--

A gazdasági verseny szabadsága jelenti-e az e szabadságról lemondás jogát is? (mintha ebben nem gondolkodnánk következetesen.) Voltaképpen a szabadság szó mindig azt jelenti, hogy a cselekvési autonómián belül az állam nem tesz megkötéseket. A gazdasági verseny szabadsága tehát nem jelentheti azt, hogy „versenyezni kell!" A kérdés az, hogy e szabadságon belül a versenyző felek vállalhatnak-e önkéntes megszorítást, egyeztetést, tartózkodást. Ma a kereskedelmi jog szabályai világszerte inkább a verseny fenntartásának látszatáért küzdenek. Tiltják a kartell, a monopólium, a piaci megegyezések megkötését, tiltják az erőfölénnyel visszaélés, az alulkínálás, a versenytárs kiiktatására törekvés szélsőséges módszereit. Ad analógiám: a jogérvényesítés szabadsága magánfelek követeléseinél sem jelenti azt, hogy minden igény érvényesítendő bíróság előtt: a megegyezés, vagy akár a bármely megfontolás alapján történő tartózkodás benne van az érvényesítés szabadságában. Ehhez viszonyítva az Alkotmány szóhasználatában a versenykötelezettséget és kartell tilalmat jelentő törvényi állásfoglalások ellentétesek, így kérdéses, hogy ma nem alkotmányellenesek-e. Közben az indok, amely a versenyt előírta, a nyilvános versenyeztetés gyakorlatában már rég nem érvényesül; kérdés, nem fordult-e e szabadság-korlátozás, mint természetellenes, inkább visszájára, azzal, hogy a korrupció egyik lehetséges forrásává vált.

Valójában a piac szereplői rég nem a jogrend engedte keretek között mozogva teljesítik alkotmányos társadalmi kötelezettségeiket, sőt a tőke globális mozgásának kiharcolása révén már az országban sem maradnak meg, ha az nem kedvez profitéhségüknek. E területen az erkölcsi kötöttségek munkálhatnának csupán, de áll, hogy a nagy gazdagság erkölcs-ellenes légkört kelt. Így a jogi megkötések más alkotmányos értékek, mint a közteherviselés, a munkához való jog, a szociális biztonság érdekében a szerződéses szabadsággal szemben elvárhatók lennének. Ius publicum privatorum pactis mutari non potest. Egyelőre a politikai programok e törekvést sem tükrözik meggyőzön! --<< Nem jutok szóhoz. A nemzeti lét feladását szorgalmazóktól megint jó bekezdés? Honnan ollózták? -FÁ>>--

A tulajdonjog, csak jogi úton szüntethető meg, míg tárgya létezik.

A múlt rendszer törvényi úton - igazságtalanul, kártalanítás nélkül, jelentős magántulajdonokat elvont. A rendszerváltás legális elvéből következőn az Alkotmánybíróság elismerte, hogy a jogszabály alapján történt tulajdon-elvonások esetében az esetleges rendezés, reprivatizáció vagy kárpótlás, az új rendszerben jogi döntést igényel, „ex gratia" történik, az Alkotmány visszamenőleg nem alkalmazható. A reprivatizációra vagy kárpótlásra viszont alkalmazandó a diszkrimináció alkotmányos tilalma. --<< szóval mi a helyzet? -FÁ>>--

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy álláspontja csak a jogszabály alapján, legálisan elvolt tulajdonokra érvényes, az erőszakkal birtokba vertekre nem, akkor sem, ha ezek birtokhelyzete tulajdonként került az ingatlan-nyilvántartásban feljegyzésre. A deklaratív (nyilvántartási) hatályú bejegyzés ugyanis nem pótolja a konstitutív (jogkeletkeztető) jogi aktust.

Mikor ezen alkotmánybírósági állásfoglalás nyomán egyesek megkísérelték meg nem szűnt tulajdonuk alapján ingatlanuk birtokba adását szorgalmazni, a Bíróságok egybehangzón elutasították ezeket az igényeket, mondván: nem lenne igazságos legális igazságtalan és illegitim igazságtalan elvonások között különbséget tenni. Az indokolás teljesen ellentétes a „legális átmenet" rendszerváltásának elvével, viszont rendkívül gyakorlatias: sok per lefolytatásától kímélte meg a bírói szervezetet, amely a jogállamban ez ügyben egyedül volt illetékes.

Széles körben követelik e téren a Jogfolytonosság" helyreállítását, visszatérést a vitathatatlanul jogszerű alapra. Véleményünk szerint erre ma csak nagyon korlátolt lehetőség van, és maga a kísérlet sok veszélyt rejtene. --<< Érezhetően ezt sokkal elevenebb témakörnek tekintik a szerzők, mint a nemzeti és alkotmányos lét elvi alapjait. -FÁ>>--

Magántulajdon közérdek alapján korlátozható, kivált annak szerzése és átruházása.  --<< klasszikusan természeti erőforrás, például föld birtoklása -FÁ>>-- Alkotmányosan feloldandó a mezőgazdasági életformát biztosító, korlátozott mértékben rendelkezésre álló, az egészséges környezetnek is előfeltételét képező mező- és erdőgazdasági földek célos használatának biztosítása, ugyanezen területek vagyoni jellegű  --<< tulajdoni vagy birtoki? -FÁ>>-- forgalmának biztosítása mellett.

Köztudott, hogy jogszabályi megkötések ellenére, hazánknak főleg nyugati felén jelentős területek kerültek tiltás ellenére külföldiek birtokába. Hír szerint e birtokosok zsebében előre elkészített szerződések lappanganak, hogy előkerüljenek, és birtokosuk tulajdonát biztosítsák, amint a korlátozások feloldódnak. Minden joghallgató tudja, hogy a törvényes tilalom ellenére megkötött ezen szerződések semmisek! Mégis, több elhangzott kormányígéret ellenére, a helyzet tisztázására mind ez ideig komoly lépés még nem történt. Míg annak idején a jogos tulajdonosok birtokfosztásának rendezését az igazságszolgáltatás nem vállalta fel, ezekkel a nyilván jogellenese igényekkel szemben a védekezés késik, a hatalom hordozói még csak egymásra sem mutogatnak, inkább, úgy tűnik, hogy homokba dugják a fejüket, ha a helyzet szóba kerül.

Nyilván ebből a helyzetből is ered az itt-ott hangot kapó igény, hogy a szocialista szakasz törvénytelennek nyilvánításával a jogfolytonosság helyreállítására az utolsó (vitatott, melyik?) alkotmányos történelmi szakaszhoz. Ez azonban nem lehetséges: az idő, mint jogi tény, sem nem mellőzhető, sem nem forgatható vissza! --<< Hülyék. Egyetlen egy szakszó sem mentes attól, hogy mondvacsinált természettudományos okoskodással ne lehetne értelmét kifacsarni. Az idő vissza forgatása itt nyilvánvalóan a semmis szerződések mellett a semmis jogi szabályok kiiktatását célozzák, meglehet régi keretű szövegi megoldásban. -FÁ>>--

A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon --<< Ez megint igen fontos kérdés, csak megtévesztő a pongyola fogalmazás. Sugallja, hogy az állam az elsődleges, mint annyi más helyen. Holott a nemzet vagyonának kezelési megoldása történik úgy, hogy az állam tulajdonának tekintjük. Valójában a nemzetnek lehet közösségi tulajdona (a nemzet tekinthető élő alanyi közösségi személynek), az állam viszont éppen a jogpozitivista szemlélet miatt nem. Az állam eszköz a végső tulajdonos nemzet kezében! A nemzet megbízásából kezelheti a nemzet vagyonát, tulajdonát. -FÁ>>--

Az egész nemzet vagyona! Közvagyon az önkormányzati vagyon is, (a közalapítványi vagyon is), így mindezek közcéljuk szerint, törvényes felhatalmazással, az egész nemzet által áttekinthető módon kezelendők. Ezt semmiféle magán üzleti érdekre tekintettel nem lehet elleplezni. Ugyancsak az egyenlő védelem elvével ellenkezik, ha magánjogi formák segítségével a közvagyon kezelői kibújnak a vagyonkezelési felelősség alól - autonómiára, üzleti titokra hivatkozással.  --<< Itt sem ártana a két fő tulajdoni forma funkcióbeli különbözőségének definiálása! -FÁ>>-- Az állami vagyonon belül pedig újra meg újra felkavarja a közvéleményt egy-egy kirívó botrány „erkölcsileg rosszallható, de nem jogellenes" szólammal való kezelése.

A köztulajdon körében ki kell mondani az elvet, hogy annak átruházása csak törvényes céllal, az értékarányosság szabályának figyelembe vételével történhet --<< És csak természet szerinti funkciójával azonos, annak megfelelő szerepben tartva! -FÁ>>-- . A köztulajdon védelme körül távolról sincs minden rendben.

A közvagyon kezelésének átláthatósága közérdek, a rá vonatkozó adatok közérdekű adatok.

Közvagyont magáncélra felhasználni, átfordítani, a közvagyonnal való gazdálkodásból magánhasznot keletkeztetni a kezelők oldalán súlyos erkölcsi és tisztviselői felelősségi vétség. A kezelésben részt nem vevő, de annak ilyen módjáról tudomást szerző összes állampolgárok erkölcsi kötelezettsége ilyen jellegű észlelésük jelentése. Az ilyen jellegű visszaélések megismerésére minden állampolgárnak joga van.

A közvagyon kezelésének az Alkotmány 11 §-a szerinti magánjogi formációban, vállalati vagy más szervezeti formában való kezelése e felelősséget nem oldja fel, a közvagyonnal való gazdálkodást nem teszi magángazdálkodássá.

2003. év elején a miniszterelnök kijelentette, hogy ezentúl erkölcs és jog kívánalmai közül mindig a szigorúbbhoz fogja magát tartani a Kormány. Javaslatára megalakult a Köztársaság Etikai Tanácsa, hogy megmondja, melyek a közpénzek kezelésének, közügyek ellátásának erkölcsi követelményei. A testület 2003. novemberben egyhangúlag elvi állásfoglalást hozott a közvagyon kezelésével kapcsolatban. Ennek elvi tételei voltak:

A közvagyon közcélt szolgál. --<< ez egy érdekes, de nem a lényegre mutató definíció. Mire szolgál, mire használják. De hogy volna természete szerint köztulajdon, arról ha jól látom nincsen szó. Tehát amely javak céljáról a kormányzat változó céljai függvényében nem lehet úgy érvelni, hogy holnaptól ez nem közcélú, tehát visszük haza. ezt jelenti az, hogy „természetük szerint” nem magántulajdon. -FÁ>>--  Ennek átláthatónak kell lennie. A közcélra irányultság megtartásáért minden állampolgár felel a maga területén, de személyes felelősség terheli, nem a büntetőjog, hanem a leltárfelelősség szigorúbb elve alapján, a közvagyont kezelőket.

Hogy a kezelés esetleg magánjogi formában történik, ezen az elven nem módosíthat.

Az államvagyonból magánvagyonba átirányított javak ellenértékének értékarányosnak kell lennie, éppúgy, mint a magánvagyonban történt visszterhes mozgásoknak. A közvagyon kezelője nem ajándékozhat a közvagyonból, ilyen ingyenes juttatás csak törvényes alapon, alkotmányos céllal történhet.

A privatizáció első lendületében a közvagyon sérelmével történtek nem szolgálhatnak hivatkozási alapul e gyakorlat folytatására. --<< egyes esetekben a kialakult állapot fenntartására sem. -FÁ>>--

Szociális céllal létrehozott juttatás luxus- vagy egyéni gyarapodási célokat nem szolgálhat, akkor sem, ha ez az alapul szolgáló jogszabályból nem tűnik ki világosan.

Közmegbízatás   nem   szolgálhat   magán-haszonszerzést   lehetővé   tévő   információk szerzésére sem a tisztviselőnek, sem általa másnak.

Mindezek megnyugtató megoldása a Közigazgatási Bíróságtól várható. --<< De a közigazgatási bíróság az államosított magánvagyonok ügyén túlmenően foglalkozzon az elvileg nem magánosítható, mert funkciója szerint köztulajdoni javak kérdésével is. Pontosabban legyen felkészült, érdeklődő e kérdésekre. -FÁ>>--

Házasság, család, gyermek

A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét (Alk. 15 §). A házasság egy férfi és egy nő törvényes formában, szabad akarattal létrehozott tartós életközössége. A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit (Alk. 16 §), így a családi kötelék szilárdságát.

Érték az Alkotmány számára a házasság - férfi és nö törvényes formában megkötött, életre szóló kapcsolata.

Házasságot nagykorú férfi és nő köthet (egymással) (Csjt 10 § l\f).

Érték az Alkotmány számára a család - apa, anya és gyermek természetes (vagy jog által örökbefogadással létrehozott) kapcsolata. Az anyát — gyermeke  születése előtt és után - az Alkotmány rendelkezése alapján támogatás és védelem illeti meg (Alk 66 § I2Í).

A gyermeknek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szüksége van a családra védelmére és gondoskodására, e jogát az Alkotmány védi (Alk 61 § l\f).

Egyelőre hazánkban a család- és gyermekellenes törekvéseket az Alkotmány elszegi: sem a fogalmak tartalmát nem lehet az alkotmányos tartalommal szemben módosítani, sem a kiemelt védettséget és értéket nem lehet ezen intézményektől elvitatni.

Az értékelés a közhatalomra kötelező: mind abból a szempontból, hogy általában nem törhet be a jog eszköztárával a házasság és a család benső világába, hanem kívülről köteles annak zavartalanságát biztosítani: mind abból a szempontból, hogy azok valódi szabadságát a társadalom hosszú távú és jól felfogott érdekében, alkotmányos előírás alapján, a társadalmi rend teljes eszköztárával köteles támogatni -anyagi és szervezeti vonalon egyaránt. Sok e téren a tennivaló. Szemléletben is.

Az alkotmányos értéknek előnyt kell kapnia a köz jövedelmének felhasználása során más, nem alkotmányos célokkal szemben.

Az Alkotmány 16 §-a nevesíti az ifjúság létbiztonságát, nevelését, érdekeit, mint kiemelten védendő alkotmányos értékeket. Az Alkotmány 16 §-a társadalmunkban nem érvényesül, mert az értékekre nevelés helyett a fogyasztóvá nevelés, az erőfeszítést követelő utak helyett a kényelmes hatások, az értelmetlenné, energiátlanná formáló kommunikáció hatalmasodik el. Arra van több pénz, mert az hoz többet. Alkotmányban kimondandó: a művészi szabadság nem jelenthet igényt bármely romboló tevékenység támogatására, csak mert tetszik, amint a tudományos kutatás szabadsága sem jelenthet támogatási igényt a társadalom érdekeit esetleges sikerek kedvéért kockára tevő kísérletekre, élettel, egészséggel, környezeti értékekkel, élhető élettel. Minél magasabb a szabadság igénye az alkotás örve alatt, annál komolyabb a felelőssége azoknak, akik egyedül vannak abban a helyzetben, hogy a veszélyt a várható eredménnyel mérlegre tegyék, tudósoknak, művészeknek, nevelőknek.

Az ifjúság érdekében áll, ha egyes alkotmányos szabadságait, amelyekre még nem érett, az őt megillető védelem során korlátozzák!

Személyi méltóság

Az Alkotmány 54 és 55 §§-ai szabályozzák mindenkinek az élethez és az emberi méltósághoz való, veleszületett jogát. Súlyos határozatokkal értelmezte e jogokat az Alkotmánybíróság. A halálbüntetés eltörlése, a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának elsődleges értékként kezelése, az adatvédelem mind e tételek gyakorlati érvényesülését segíti elő. Mégis, e körben is vannak továbbra is kívánni valók. Ide sorolhatjuk az Alkotmánybíróságnak az állam életvédelmi kötelezettségét megállapító, első és második abortusz-határozatát. Az anya szabadsága és a magzat életjoga került egymással szemben mérlegelésre, s noha a testület nem érezte magát feljogosítva (minden elismert vagy szemére vetett aktivitása mellett sem) arra, hogy értelmezéssel megállapítsa a magzat "ember" minőségét a jogalanyiság szempontjából, komoly alkotmányos kötelezettséget állapított meg a hatalom részére az élet védelmét illetőn. Mikor ez nem teljesült, egy további határozattal hívta fel az e téren fennálló mulasztási alkotmánysértésre.

Mindhiába! A költségvetési szempontok az alkotmányos értékrenddel szemben érvényesülnek! Hiszen hol vannak ma az anyák azon helyzetben, hogy pusztán személyes egyéni válsághelyzetük tükrében döntsenek gyermekük megszülése vagy elvetése között? Megteremtette a társadalom e döntés szabadságának előfeltételeit? Állíthatjuk jó lélekkel, hogy anyagi, otthonteremtési, munkahelyi, hivatásbeli gondot általában nem jelent az újabb családtag?! Állíthatjuk, hogy a társadalmi gondolkodás gyermekbarát? Hogy a leányanyára, legalább az életet teljes elvi súllyal védő, keresztény környezet, elismerőleg tekint? Hogy a sokgyermekes családok nem a demokratikus számarányuknak, hanem a jövőt biztosító értéküknek megfelelő súlyt kapják meg a különböző politikai tervekben? Szabadsága, vagy kényszerhelyzete indítja a gyermekéről lemondásra az így döntő anyák többségét?

Szemléleti hibák nyüzsgő sora rontja meg a társadalom tisztánlátását e téren: Minden érzelmi kapcsolat egyenértékű! Az állam ne tegyen különbséget! Nem közérdekű a nemzeti társadalom fennmaradása a nemzedékek egyensúlyával! Termelési szemlélet: csak az árutermelés érték! A felnőtt ember akkor „dolgozó", ha kereső. A családban végzett munka, a családfenntartó munka nem kap arányos értékelést annak ellenére sem, hogy az Alkotmány a családot a kiemelt értékű társadalmi kapcsolatok közé emelte. De hát a már megszületett, az élő ember méltóságával minden rendben van nálunk? Egyenlők az egyenlők, támogatottak az önhibájukon kívül rászorulók? (Alk. 17 §). Ha Összemérjük, mit tett az első világháborút követőn a magyar társadalom a szegénység felszámolására, a családok támogatására, a hajléktalanok lakáshoz juttatására, az oktatás szintjének emelésére az ország teljes kifosztottsága, csődhelyzete után tíz éven belül, és mit tettünk mi, tizenöt év alatt, nem kell-e pirulnunk? Pedig az a kifosztott és megcsonkított ország még csak kölcsönt se nagyon kapott?

Személyi kérdés a törvény előtti egyenlőség kényes kérdése akár vádlott, akár jogkereső polgár bíróság előtti egyenlősége. Ez többek között a jogi képviselet, illetve védelem igénybe vételén keresztül valósul meg. Éppen ezért e körben az egyenlő elbánásnak, a bírói pártatlanság értékét is biztosító, komoly jelentősége van. Ennek ellenére tapasztalható, hogy a múlt rendszerből átörökölt becsontosodott nézetek, (kétféle -kirendeléses illetve megbízott védelem közti különbségtétel), vagy éppen újabban elkövetett kodifikációs hibák (jogerő utáni jogorvoslat lehetősége) adtak okot e téren is panaszokra, amelyek mellett az Alkotmánybíróság is elment.

Mai gyakorlatunk a perköltségek megállapításában több elvtelenséget is tartalmaz. Egyrészt nem a teljes munkadíjat igyekszik megállapítani, (az Alk. 70/B § I2f) ellenére, pl. alkalmazott jogász és megbízott ügyvéd esetén - előbbinél csak a tárgyaláson megjelenést díjazza). Másrészt vádelejtés esetén nem téríti a megbízott védő költségét, csak a kirendeltét. Végül megtagadja, illetve korlátozza a védelem jogát a jogászilag legkényesebb törvényességi felülvizsgálattal kapcsolatban, azon a címen, hogy azt már a jogerő beállta utáni perszakaszban kell benyújtani (Alk. 75 § /3/ ellenére)

Indokolt lenne a fair eljáráshoz való alkotmányos jog rögzítése mellett a védelem, ügygondnokság, pártfogó ügyvédi szerep költségei alkotmányos biztosítását rögzíteni az alaptörvényben.

Szociális jogok (Alk. 17., 70/E §§)

Szociális biztonság

A szociális ellátásról a személyi méltósággal kapcsolatban már szó esett, de kézenfekvő az egészségügyi ellátás és a nyugdíjhoz való jog alapjogi jellegével kapcsolatos alkotmányos értékek és politikai gyakorlat néhány kérdésének felvetése. --<< Ez a megközelítés jó indulatú, szükséges, de nem alkotmányos kérdés, hanem tipikusan egy korszak viszonyaihoz, szemléletéhez, intézkedési gyakorlatához kötött alap-törvényi tárgyalási mód. Az „alapjog” varázslatos hangzású, és történetesen emlékeztet az alap-törvény szavunkra. Alaptörvényben rögzített operatívan kezelendő, érvényesítendő alapjogok. eddig nem is volna hiba. A szóhasználat eredetét nem ismerem a tekintetben, hogy külön eredetűek, vagy az alapjog tényleg az alaptörvénnyel közös tőről fakadó elnevezés?

Azonban az alkotmányosság más szintű és más természetű megközelítést jelent a magyar hagyományban. A szociális biztonság alapjogát egy XX. századi vagy XXI. század eleji alkotmányos szöveg, ha az alaptörvény megalapozása a célja, biztosan származtatott értékként kezelné. A szociális biztonság alapjoga tehát nem eltérő a magyar alkotmányos hagyomány tartalmától, hanem más természetű megközelítés.

Az alkotmány elmélet, a szentkorona tan számára nem csak a segélyezett létre való jogosultság tárgyalható mint alapjog, hanem kiinduló pontként a szentkorona tagság kínálkozik, annak szabadságával, jogosultságaival és terheivel együtt. Ebben a tekintetben kell megfogalmazni (rossz mellékízt adni képes, de modern világunkban beszédes szóval élve) a portfólióját az emberi élet természet adta, természetjogból következő feltételinek. Ebbe a portfólióba nem csak a segélyre jogosultság kell szerepeljen, hanem a természeti erőforrásokhoz való hozzáférés olyan szabályozása is, amely nagyban az illető személytől teszi függővé, hogy élni kíván-e természeti erőforrások közvetlen felhasználásával, és hajlandó megfizetni a társadalomnak ennek esetleges reális, reálisan kifizethető, monopoljáradékkal nem terhelt költségét. És a gondolati sor folytatható. Olyan részletekkel, hogy a kormányzat nem játszhat folytatólagosan hadiállapotot, mint az a mai napig történik Magyarországon például. A személyes életvitel és tényleges termelő vállalkozások működésébe olyan mértékig nyúl bele a mindenkori kormányzatunk éves állami költségvetési kényszerekre, szempontokra hivatkozva, ami az alkotmányos létfeltételek portfóliójával nem fér össze. De nem fér össze a banki intézmények kalózok általi szemérmetlen működtetése sem – amelyre mindenkori kormányaink 20 éve olyanokat mondogattak, hogy hát tulajdonképpen jobb lehetne másképpen is, de tenni a magyar kormány semmit sem tud. Ez olyan hadiállapot, ahol a banki pénzügyek szintjén a magyar kormány nem szervezi a hadiállapotot, hanem elfogadja és elfogadtatja velünk.

Szép flastrom erre a szomorú állapotra, hogy szociális biztonság alapjoga címen valami enyhet kíván adni szerzőcsapat a legárvábbaknak. Csak nem alkotmányi kérdés. Mert az a szabályozási önállótlanság, társadalomszabályozási alapsémában való teljes tájékozatlanság, igénytelenség, amit például Zlinszky professzor úr esetében meg sok egyetem és kutatóhely stb esetében az ország megtapasztalhatott az elmúlt 20 évben, az szinte lehetetlenné teszi, hogy alkotmányosság ügyében érdemi nyilatkozatok szülessenek – holmi professzori csapatokból például. És mert nincsenek ilyenek százával, és mert a létezők között is a legaktívabb talán éppen a Batthyány álnevű társaság, ezért fontos kiemelni, hangsúlyozni, talán kisarkítva, hogy az alaptörvény nem egyenlő az alkotmánnyal – a magyar történelemben, észjárásban, a magyar közjogi anyanyelvünkben! – Valamint megalázó kezelési módszer volt és fungáló alkotmánybíróink és politikusaink többsége részéről, hogy a történelmi magyar alkotmányt kizárólag sokszáz éves veretes szövegek idézgetésével tudják elképzelni. Zlinszky úr paraszti választójogi elmélkedése Werbőci idejére vonatkoztatva a lehető legrosszabb szovjet hagyományokat idézte fel az aktualizálással való visszaélésre (Dózsa mint dolgozó munkások nagy vezére megnevezésre emlékeztetően). Alkotmányos hagyományunkban érvényesülő teljességre való törekvés a lehető legnagyobb érték, amivel bánni nem könnyű dolog, amivel visszaélni szintúgy lehetséges, mint a középkori szerzetesek mobiltelefon nem osztogatására való hivatkozással. Mégis meg kell becsüljük, mert illeszkedik gondolkodásunkhoz, meséinkhez, sokszor sikeres probléma megoldásunkhoz, mert alkalmas támaszunk tetszhalott állapotból való belső feltámadásunkhoz, és így korunk nemzeten túli tágabb életéből nemzeti közösségként is kivenni részünket. Azaz emberi jogi alapfogalmaktól el nem dugaszolódva lényegében emberhez, felelős és szabad személyhez méltóan boldogulni - egyenként és közösségként is..

 -FÁ>>--

Az egészségügyi ellátással kapcsolatban az új rendszer hurcolja magával az elpazarolt, költségvetési hiányok és pazarló célok érdekében a múlt rendszerben elfogyasztott biztosítási tőke hiányából, a befizetéseknek a fogyatkozó és elöregedő társadalom növekvő igényeihez képest elégtelen voltából adódó költségvetési kötelező terheket. E terhektől a mindenkori Kormány igyekszik szabadulni - de főleg a két szocialista­liberális koalíció gyakorlata szemet szúró. A minden szolgáltatási terhet magánkézbe adni kívánó liberális szemlélet elvi vonalvezetése a hiányzó, bár névben vallott szociális érzékkel vegyítve hozza magával, hogy csak vonakodón vállalt alkotmányos kötelezettségek a szociális biztonság és az ingyenes gyógyítás, egészségügyi ellátás.

Voltaképpen az erre irányuló reform-elgondolások szakkérdések. Alkotmányos kötelezettség csupán az, hogy a költségvetés, függetlenül a Társadalombiztosítás teherbíró képességétől, itt köteles a hiányzó pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Ezt ugyan az Alkotmánybíróság többször rögzítette, és a Kormányok sem vitatják nyíltan, de a társadalom e téren, más rossz tapasztalatokból okulva, igen érzékeny és gyanakvó.

Jogállamban   a  jogalkotó  nem   oldhat  fel  minden   kötöttséget  a   költségvetésre hivatkozással.

Belül kell maradnia a költségvetés lehetőségein, de azon belül az ellátott és megrövidített területek rangsorának megállapításánál tartozik az alkotmányos rangsort, az alkotmányos kiemeléseket figyelembe venni.

Az alkotmányos jogok kiüresítése apró lépésekben úgy, hogy az új megoldások sorra elmaradnak, jogállamban elfogadhatatlan, kivált fiskális szempontok kedvéért.

Míg az egészségügyi ellátás küszködik jelentős tőkehiányával és a társadalom minden változással szembeni gyanakvásával, a nyugdíjasok és ellátásra szorulók immár egyre növekvő, lassan választásokon is figyelembe veendő csoportja a negyven év hazugságait, tőkeelvonását, a pénz értékállóságáról vallott hamis nézeteit nyögi mindmáig. A szociális biztonság, ami megilleti a társadalom tagjait, a kereső korban lévő lakosság számára megélhetési lehetőségeiről gondoskodó politikát kívánna, a nyugdíjasok számára pedig valahai keresetük szerinti életmódjuk bizonyos százaléka alapján meghatározott járadék-ellátásukat.

A járadék az ő esetükben az alkotmányos tulajdonvédelem szabályai szerint őrzendő meg, nem lehet őket a romló gazdasági helyzet, vagy a pénzrontás kiszolgáltatottjaivá tenni.

Az Alkotmánybíróságon belül sokszor volt vita tárgya, mennyiben lehet a nehéz anyagi viszonyok között a nyugdíjasoknak szociális biztonságra igényük. A társadalom szolidaritása terhére jár a létbiztonság, persze ehhez a nagy vagyonúaknak és jövedelműeknek nem csökkenteni kellene a terheit, hanem éppen növelni -hisz más forrás nincs--<< A szerzők közti szereposztást nem ismerem, de ilyen tisztességes bekezdések szerzőit csak rászedéssel lehetett a tanulmány első sorának elfogadására rávenni, azt hiszem.

Viszont ha önmagában tekintem ezt a szövegrészt, és abban a szociális járadék alkotmányos tulajdonvédelem szabályai szerinti megvédendőségét, akkor felmerül, hogy a szövegben is hivatkozni kellene arra, hogy nem egyszeri keresztmetszeti kérdésről van szó! A gazdagok ( ki tudja honnan és miért de gazdagok) fizessenek elv túl egyszerű még alaptörvénybe ágyazva is. Már az alaptörvénynek (tehát nem kormányprogramnak meg parlamenti bizottsági állásfoglalásnak, még csak nem is valami szociális ellátásról szóló törvénynek, rendeletnek, hanem legalább az alaptörvénynek) foglalkozni kellene azzal, hogy a társadalom állama miként válhat alkalmassá arra, hogy erkölcsileg kétségtelen szolidaritási háló kötelességét teljesítse?!! Unalomig ismeretes, hogy ez gazdasági kérdés, gazdasági kalkulációtól függ, amit majd az éves költségvetés tárgyal. Nem!!! Ez átverés! Alapvetően távlati, stratégiai, kormányokon és pártokon, sőt nemzedékeken túlmutató szemléleti kérdésről van szó, amelyet alapjaiban az alkotmányosságra lehet vissza vezetni, konkrét megoldásaiban pedig az alaptörvényben megalapozni. Ugyanis szerkezeti kérdés, hogy az éves költségvetés lesöpörheti-e minden állampolgár padlását. Alig egy lépésre vagyunk a Rákosi idő padlás lesöprésétől. Most éppen nem a padlást készülnek lesöpörni, hanem a padlás alól a lakókat kisöpörni. Ugyanolyan lelketlen, értelmetlen, hazug, kegyetlen indokok alapján. Alkotmányossághoz pont annyi érzülettel.

Hasonlattal élve, ahogyan a villany áram hálózatot is szakaszolják, feszültség szintekre bontják, és a 220 V háztartási áram ezerszeresét, a 220 kV-ot nem engedik be a lakáskonnektorokba, ugyanúgy kellene a nagyspekulációt lekapcsolni a háztartásokról.

Másik oldalról, tehát a nagyspekulációtól való leárnyékoláson túlmenően olyan önellátáshoz kell megadni a szabályozási, szerkezeti feltételeket (mert ma le vannak tiltva), amelyekkel élve legalább családi szinten életben lehet maradni, függetlenül a globális gazdasági konjunktúrától. Ehhez kell a természeti erőforrások hozzáférhetősége (pld termőföldhöz juthasson, aki hajlandó azzal családi méretben foglalkozni), illetve a társadalmi erőforrásokhoz és védettséghez való juss (a rendőr ne az áldozat zaklatásával töltse idejét, az ügyvédi visszaélések ellen legyen védelem, valamifajta jogbiztonság, a legszükségesebb információkat ne adják közvetítő regálékba, a bankok banki funkciókat végezzenek és ne kalózálcaként működjenek a rendszerváltás 20 évéből immár 20 éven át stb-stb). S ha valaki mindezzel nem tud élni, mert fogyatékos, akkor részesüljön fogyatékos ellátásban, ha anyagilag valahogy végleg kicsúszott a talaj alóla, akkor kapjon segélyt – de mindig és mindenkit az önállóság, önszervezés felé terelgetve – valamit mindig és mindenkit a megélhetés, önellátás alapszintjén a legkülönfélébb monopol járadék terhelési törekvésektől mentesítve. Régen a külső ellenségtől, belső rablóktól kellett védeni az embereket, ma az állami szabályozás, a törvényhozás, a pénzrendszer és minden elérhető struktúra irányító, befolyásoló pozícióit elérni törekvő járadék-monopóliumoktól kell megvédeni a lakosságot, az embereket, a nemzetet. És itt nincs mit mellé beszélni. Különösen nem alkotmányossági szinten. -FÁ>>--

Létbiztonság

A létbiztonság kérdése önmagában is vet fel gondokat. Még ha el is tekintünk attól, hogy a létminimum az önhibájukon kívül e szint alá süllyedteket illeti meg alkotmányosan, valójában azonban nem szoktunk különböztetni az okozás oldaláról. Más részről kétségtelen, hogy az állapotot nem lehet csupán jövedelmi oldalról közelíteni. Az lenne tehát a törvényhozó alkotmányos kötelezettsége, hogy ezen állapot megállapítását hatósági (legvalószínűbben helyi Önkormányzati) hatáskörbe adja, panaszjog mellett, és annak megállapításához adjon támpontokat. Akiről viszont megállapítható, hogy sem vagyona, sem eltartója, sem jövedelmi lehetősége nincs és így jutott ebbe az állapotba, annak ellátását a költségvetés terhére kell megoldani - ha lehetséges, nem csak segéllyel, hanem inkább, az emberi méltóságot jobban szolgáló, munkával. Ennek viszont jelenleg teljesen kidolgozatlanok a törvényi előfeltételei. A rendszerváltás óta fennáll az ügyben a folyamatos alkotmányellenesség mulasztás okán.

Az Alkotmány 70/E § /l/-ből nem következik, hogy minden magyar állampolgárnak, ha munka nélkül marad, jár munkanélküli segély, viszont ha munka nélkül marad és ellátása a létminimum szintjén sincs biztosítva, jár neki az Alkotmány alapján szociális ellátás. Az állam jogosult az ilyen ellátást szabályozni. Jogosult kárenyhítést vagy ellentételezést előírni. De mindenképen gondoskodnia kell arról, hogy magyar állampolgár, ha önhibáján kívül a megélhetéséhez szükséges ellátását biztosítani nem tudja, lakáshoz jusson, ellátásban részesüljön.

Az Alkotmánybíróság megkeresésre megállapította, hogy éghajlatunkon télen a létminimumhoz tartozik a fedett fűtött helyen való tartózkodás lehetősége. Évek teltek el, s a fedélnélküliek száma még mindig ezrekre rúg, míg a férőhelyek évente jó ha néhány százzal gyarapodnak, amit diadallal szoktak bejelenteni.

Jog a környezethez. (Alk. 18 g. 70/D S /2A

Sok vitát kiváltó alkotmányos tétel a környezet megóvásának kötelezettsége, az élhető és fenntartható külső életkörülmények biztosításához. Új viszonylag ez az igény, fenyegetőn rohamos annak veszélyhelyzete. És ez is pénzbe kerül, látványos sikereket nem azonnal mutatva, mulasztások hatását csak utóbb érzékeltetve. Alkotmányunk a természetes és az épített környezet megőrzendő értékét elvben rögzíti. Az Alkotmánybíróság, kezdeti tétovázás után, több döntésében is meghatározta ennek az értéknek tartalmát a hétköznapokra. 1993-ban egy elvi alkotmányértelmezés során annyit rögzített csupán, hogy „az állam kétségtelenül köteles az egészséges környezet megvalósítását szolgáló sajátos intézményrendszer kialakítására és működtetésére. ... Annak meghatározása, hogy e kötelezettségekből milyen jogalkotási és kormányzati teendők származnak, csak törvényhozási úton történhet." Ennek során a törvényhozás számára alkotmányos kötelezettség

a)    az egészséges környezet minőségi mutatóinak meghatározása,

b)     érvényesülési feltételeinek törvényi megállapítása,

c)      ezek érvényesülésének értékelése,

d)     a megtartásukra késztető eszközök meghatározása,

e)      megsértésük szankciórendszerének kidolgozása,

f)      a polgárok közreműködésének biztosítása.

Lényeg e határozatokban, hogy a környezet értékeinek megsemmisülését meg kell akadályozni, a tényleges védelmi intézkedések egyszer elért szintjét nem szabad rontani.

Vélemény és vallásszabadság

Az Alkotmánybíróság az iskolákkal kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a vallásos nevelést az Állam valós lehetőségként köteles - nem nyújtani, de - biztosítani. Mind a közéletben, mind a magánéletben, egyenként és közösen, részt vehetnek, véleményt formálhatnak, hitük megvallására és értékrendjük megélésére jogosultak a vallásos polgárok. A vallás tételesen tanítható, és alap- és középfokon a szülök kívánsága szerint része az ingyenes oktatásnak, felsőfokon pedig a hallgatók igénye szerint kell ugyanúgy támogatni, mint más tudományos tanulmányokat. Az Állam nem szóihat ebbe értékelőleg bele, de nem is akadályozhatja annak gyakorlását. A vallás szülők által vagy felsőoktatásban hallgatók által igényelt oktatása állami támogatás mellett sem értéksemleges, nem is kell annak lennie. Az egyes vallások meghatározhatják, hogy kebelükön belül ki jogosult tanaik hirdetésére, és e döntéseket a társadalom többi része, kisebbség vagy éppen többség, a szabadság megnyilvánulásaként köteles tiszteletben tartani, tudomásul venni.

Akiknek mesterségük a tájékoztatás, akiknek ,joguk" van, de esélyük mindenesetre a mikrofonhoz, vagy a média színteréhez jutni, azoktól elvárható hivatásuk etikája folytán a visszafogott, nem bántó szóhasználat. --<< Ehhez nekem két megjegyzésem volna. Egyrészt ez az írás úgy tűnik, több kézből származik. Még grafikailag sem egységes (a bekezdések és alcímek stílusára gondolok). Tehát egy össze ollózott, több forrásból kialakuló levél az alkotmányozásról.

Ennek a levélnek egyik megállapítása, hogy a sajtóban a nem-bántó szóhasználat legyen követelmény. Csakhogy alkotmányozás ügyében a sajtóról szóló levélnek talán érintenie kellene, hogy a sajtószabadság finanszírozási módszere is alkotmányossági kérdés, aminek valamilyen elgondolás szerinti változatát az alaptörvény előírhatná. Ha jól látom ez nem merült fel. Pedig általános alkotmányos kérdés az „alapjogok”-al való élés finanszírozási rendszere. Egy szó sem fordult elő róla. Nemcsak ebben a dolgozatban, hanem a másik húszban sem ha jól emlékezem, amelyeket a parlamenti alkotmányozás előkészítő bizottság honlapján a felkért hozzászólóktól olvashattam.

A tényleges alkotmányos problémák Brüsszelbe, égbe vagy éppen pokolba utalásával azonban olyan arroganciát valósított meg a professzor-egylet nevében kiadott tanulmány, ami holmi érdes szóhasználattal nem vethető egybe. Hitelesebb lenne tehát a problémák tényleges felvállalása, megemlítése, felvezetése, és akkor a vitáé, nem pedig a ki-be szólásoké lehetne a főszerep. De olyan időkben amikor tudományegyetemnek nevezett intézmény jogi dékán helyettese kiad egy levelet, hogy alkotmányról nem enged vitát, mert félti az egyetem pályázati pénzeit, azaz az egyetem finanszírozhatóságát, akkor nem igazán erős javaslat óvni a nyersebb szóhasználattól (bár meglehet nem az általam mutatott példa lebegett a szerző szeme előtt). -FÁ>>--

Rádióból, TV kamerából ne szidják se más vallását, se más foglalkozását, se más személyét, főleg ne uszító jelleggel. Ne sértsék más meggyőződését, ne gázoljanak tiszteletének, gyászának, hitének tárgyain

A másik etikai norma, ami azonban e hivatásos kommentátorokra szakmai magatartási szabály: hazudni nem szabad. --<< Milyen jó, hogy alkotmány-jogászokkal és professzorok alkotmányozással kapcsolatos levelire külön kiemelés nem aktualizálja ezt az etikai normát (aki beszáll egy csapatba és osztatlan közös szövegben jelenik meg, az nem különböztethető meg). -FÁ>>--

Tudva valótlant állítani, vagy csak érzékeltetni is, tilos. Ide tartozik részigazságok tévedésre késztő hirdetése is! Aki ezekhez az etikai követelményekhez nem tartja magát, ne kapjon helyet a tájékoztatás intézményeiben. Orvostól, ügyvédtől, tisztviselőtől elvárjuk a szakmai etika szabályai betartását, követeljük meg a sajtó és média emberétől is.  --<< És ha az unió mást diktál? Ha az unió előírja, hogy a föld tőkejószág kötelezően szabad forgalommal, akkor a magyar alkotmányosságot automatikusan felülírja? Milyen iránytűt kap az ügyvéd, ha elveszik előle a magyar alkotmányosságban meglévő természetjogi szempontokat? Ha az unió influenzia elleni kötelező védőoltás címén egy zsivány társaság járszalagjára teszi országait, akkor tiltakozni sem lehet, nemhogy szembefordulni vele (törvényes legitimitással)? Milyen iránytűt kap az orvos? A sor hosszan folytatható. Belső következetlenség jött elő e szép sorok mentén a professzori dolgozatból. A reformkorban a megyei politikai közélet emelte Magyarországot a társadalmi változást önként, lelkesen vállalók élvonalába. Ma az egész ország jogát vitatja el az Önök professzori tanulmánya egy megyényi politikai önállóságtól. A magyar politikai megyék ugyanis mérlegelhették a rendeletek, törvények alkotmányosságát, akár az uralkodótól is származtak lett légyen azok. Most meg uniós komisszárokkal akarja az Önök javaslata is felülírhatni hagyni a magyar alkotmányos törekvéseket. Többet várna el az egyszerű halandó a magának tudományos tekintélyt megkövetelő professzori irattól – lásd előbb a tudósok önállóságát, szakmai kompetenciáját felvető mondatokat. -FÁ>>--  

Oktatás, művelődés, kutatás

Felsőoktatás

A jogalkotó a Felsőoktatási Tv újra szövegezése során nem vette figyelembe az Alkotmány 70/G § (2) pontjának azon rendelkezését, miszerint „Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak." - és ezen mulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő, mind a törvény, mind egy sor Kormány-, ill. Miniszteri hatáskörbe utalt döntés vonatkozásában. Ugyancsak ellentétes az intézményi -tudományos autonómiával a Felsőoktatási Tudományos Tanács, ill. a Magyar Akkreditációs Bizottság hatósági jellegű jogköre is. Megfontolást érdemel ebben a vonatkozásban az egyetemek és a MTA kapcsolata is.

A felsőoktatás nem demokratikus alapon működik, hanem az erkölcsi felelősség alapján, ami a tudásnak nyújtott autonómia ellentétele. Az Alkotmánynak az autonómiát egyértelműbben meg kell határoznia, és sérelmét újra alkotmánybírósági hatáskörbe kell utalni. --<< jó volna, de maguk lehetségesnek tartják? -FÁ>>--

A mulasztással okozott alkotmányellenesség miatt annak megszüntetésére bárki indítványt tehet. AB tv 21 §(4) pont. A kérdés az Alkotmány konkrétan megjelölt rendelkezésének, (70/G. §), a Felsőoktatási Törvény panaszrendszere bírói jogalkalmazása körében alkalmazandó vonatkozásában merül fel, mert a törvényességi felülvizsgálat során - törvényi kibontás híján - az Alkotmány szövege közvetlen alkalmazására kellene támaszkodni, holott annak bírói eseti értelmezésére nem áll fenn bírói hatáskör. Minden egyedi esetnek az Alkotmánybírósághoz vitelét pedig akadályozza a bíróságnak csupán a hatósági döntések törvényességi felülvizsgálatára szorítkozó hatásköre. A jelenlegi felsőoktatási törvényszöveg alapján az alkotmányos autonómia konkrét törvényes sérelme szinte soha sem állapítható meg--<< azért tényszerűen ki mutatható, legfeljebb a jogszabályok nem törődnek az ilyesmivel. -FÁ>>--

Az Alkotmánybíróság tett a felsőoktatási autonómiával kapcsolatban olyan megállapításokat, melyek szerint pl. a felsőoktatásban az autonómia belülről is sérülhet (1079/H/1995 AB végzés ABH 1996. 815-819.), ami értelmezésünk szerint arra utal, hogy az autonómia többrétegű. A törvény azonban semmilyen támpontot nem ad arra vonatkozólag, hogy mire terjed ki a tudomány művelőjének, egyetemi oktatónak, kutatónak egyéni autonómiája a saját tárgyának oktatása, tanmenetének meghatározása, előadásainak tartalma vonatkozásában, vagy a saját tanszéke, kutatórészlege kialakítása, munkatársai megválasztása, azok alkalmasságának megítélése vonatkozásában. Ugyancsak nem határozza meg, hogy egy-egy szaktudományi terület, oktatandó és szakmai alkalmasság - képzettség megállapítására jogosult tudományos testület, kar, intézet kutatói­oktatói közösségének mire terjed ki (van-e egyáltalán) autonómiája a saját szaktudománya körében tudományos igazságok, programok, szükségletek elbírálására. Hogy az adott tudományág (szak) tudományos kérdéseiben az ezt a tudományt művelőknek jár ki a kizárólagos döntés alkotmányos hatásköre, vagy bárki, aki valamely szaktudományban minősített, bármely szak tudományos igazságának eldöntésére rendelkezik illetékességgel. Magának az egyetem vezető testületének összetételében (szenátus) már a létszám miatt is kizárt, hogy egy-egy egyetem által egybefogott összes oktatási - kutatási szakágak képviselőiből akár csak egy-egy személy is képviselje az adott szakágat, még kevésbé kerül rögzítésre, hogy saját tudományága kérdéseiben döntő szava biztosíttassék. A felsőoktatási törvény gyakorlata tehát inkább azon álláspontot látszik képviselni, hogy elég, ha felsőoktatást, kutatást érintő kérdésekben valamely tudományág véletlenszerűn kiválasztott képviselői részt vesznek a döntéshozatali folyamatban, így a tudomány művelőinek sem autonómiájuk, sem kizárólagos döntési jogosultságuk a törvény alapján nem valósul meg - ha csak a törvény előírásain túl az intézményi szabályzatok erről külön nem gondoskodnak. E szabályzatokat azonban a törvény szerint sem megkövetelni, sem az autonómia, ill. a kizárólagos döntési alkotmányos jogosultság biztosítása szempontjából vizsgálni a törvény szerint nem kell. A szabályzat, bírói szemmel, ezért törvényes lehet akkor is, ha az alkotmányos feltételeknek nem tesz eleget.

Maga a törvény a kizárólagos döntési jogosultság kibontása szempontjából arra sem tartalmaz előírást, utalást, hogy valamely kérdésnek a tudományos igazságok körébe tartozását ki dönti el. Ésszerűen ez is a tudomány művelői illetékességébe tartoznék: ha általános, minden felsőoktatást, vagy egy intézmény egészét érintő kérdésről van szó, úgy a tudomány művelőinek összességét, vagy egy felsőoktatási intézmény tudósainak összességét illeti meg az alkotmányos hatáskör. Ha valamely szaktudományi terület kérdésében kell dönteni, az intézményen belül a Kar, Szak, országosan a tudományág képviselőit illetné az autonómia. A törvény ezt ugyan nem szegi el, de nem is ad erre semmilyen biztosítékot, így, ha nem ez fog törvénybe kerülni - amint már számos példa tanúsítja -a Bíróság törvényes alap híján nem fog jogorvoslatot nyújthatni.

Nem kétséges, hogy e téren bizonyos vegyes kérdések is jelentkezhetnek. így pl. a finanszírozás vonatkozásában, az, hogy milyen anyagi feltételekkel tartható fenn a kutatás, oktatás, milyen létszám szükséges ahhoz, mi biztosítja az egyszer már elért szint fenntartását, legalább annyira tudományos döntés -mérlegelés kérdése, mint amennyire igazgatási. A FTv ötödik része az állami hatáskörökkel, valamint a közreműködő testületekkel, a fenntartó irányításával kapcsolatos részeiben ugyan sehol sem gördít akadályt az elé, hogy e szervek döntéseik során a tudomány művelői autonómiájának, kizárólagos érdemi döntési jogosultságának az Alkotmány 70/G § alapján helyt adjanak, de nem is írja ezt elő. így annak mellőzése adott esetben lehet alkotmánysértő, de valószínűleg nem minősül törvénysértőnek.

Maga a FTv az által, hogy egy körben meghatározza a tudomány művelőinek kizárólagos döntési jogosultságát, s e helyen nem csak általában az egyetem (intézmény) részéről írja elő tudományos minősítéssel rendelkező testület döntését, hanem a szaktudományok (Karok, szakok) körében javasolja azokra vonatkozón külön részleg létre hozását (67 § /4/), azt sugallja, hogy az összes többi döntéssel kapcsolatban erre nincs szükség.

A szenátus összetételénél nincs biztosítva a tudomány művelőinek kizárólagos döntése, nincs biztosítva az sem, hogy az egyetem által egybe fogott összes tudományterületeknek a szenátusban képviselete legyen, s nincs meghatározva saját területük vonatkozásában semmilyen beleszólási joguk sem a döntésekbe. A szenátusi    létszám    meghatározása    inkább    odahat,    hogy    ellehetetleníti    az    intézmény    összes tudományterületeinek megfelelő képviseletét a testületben.

A gazdasági tanácsnál csak a felsőfokú végzettség szükséges a tagsághoz - az intézmény által delegált (hallgatókon kívüli) két vagy három tag ugyancsak nem fedheti le az intézmény tudományágainak összességét, így azok szempontjainak figyelembe vétele nincs biztosítva.

A szaktudományok szerinti önálló - autonómia gyakorlására képes - alegységek létrehozása sem az egyetem keretein belül (30 § /!/) nem kötelező, sem a felsőoktatás irányadó tudományos testületeiben (Akkreditációs Biz. 111 §: csak létrehozhat szakmai bizottságokat!), sem a Felsőoktatási Tudományos Tanácsban (113 § i\l és fii) nem kötelező, még kevésbé azok véleményének, döntésének alkotmány szerinti figyelembe vétele. így véleményünk  szerint,  megfelelő  részletes  alkotmányértelmezés  nélkül,  a FTv gyakorlatában  az Alkotmány 70/G §-ában biztosított intézményi, szaktudományi, tudósi autonómia törvényileg biztosítva nincs, el fog sikkadni.

Közoktatás

Nehéz terület. Szabadságokat kell biztosítani, közben a demokrácia működésének műveltségi alapfeltételeiről gondoskodni, egymást keresztező, szakkérdésekben mutatkozó igényeket valódi hozzáértés nélkül, tehát semleges és általánosan érvényes szempontok szerint eldönteni. Közben dönteni kell, mert a „nem döntés, a halogatás" értékeket kockáztat, rombol. A fennálló helyzetet a szabadságok biztosításában legalább is fenntartani kell, ha nem lehet azonnal egyen- vagy magasabb értékű megoldással helyettesíteni. Ehhez pedig sokszor rövidek az egy-egy Kormány rendelkezésére álló szakaszok. Ennek belátásából azonban - sajnos, -nem az következik, hogy választási ciklusokon átívelően közösen kell a lényeges kérdésekben tervezni, hanem tehetetlenség és más, rövid távú, sikerekkel kecsegtető célok keresése.

A közösség kötelessége annak biztosítása (iskolarendszerünk fenntartásával, fejlesztésével), hogy a demokráciához szükséges információk felvételére és megértésére minden felnőtt állampolgár képes legyen. Másrészt ennek az oktatási rendnek megfelelő működése az ismeretek közlése terén a tanítók, tanárok szakmai felelőssége és szabadsága, a bennük folyó nevelés meghatározása pedig az oda járó gyermekek szüleinek alapjogként védendő szabadságára tartozik! --<< Azon törtem a fejem, hogy miért könnyebben olvasható ez a szövegrész a korábbinál. Oldottabb hangon sorolja a panaszokat, de megoldás nélkül. Az országos és egyetemi szakmai szervezetek ügyeinek felvetése alapvetően illetve maximálisan alaptörvényi szemléletű az előző pontban. Kevésbé merül fel, hogy az orvosok mintájára a tudományos munka autonómiájához milyen belső vállalás, erkölcsiség, netán eskü kell tartozzon, hogy a sokszor emlegetett akár törvényi számonkérhetőség meglegyen. Ezen túlmenően lehet-é alkotmányos emelkedettséget, elhivatást, elhivatási elvárást megfogalmazni a tudományos munkát vállalókkal szemben úgy erkölcsi mint anyagi területen? Úgy képzelem, és ha kicsit utána néznék, bizonyára rá is akadnék, hogy bizony vannak ötletek, elgondolások, rendszerbe foglalható megoldások, amik a mai káoszt értelmesen és az alkotó munkát erősítve, az alkotások közösségi hasznosulását segítően hathatnak. A tudományos kutatás szabadsága evidens, hogy nem az alkotmányosság sérelmére értelmezhető. De ennek a problémának az érthető felvetése elmaradt (a hivatkozott jogszabályokat nem ismerem, az idézetek szövegkörnyezetéből ítélve nem érintik az általam hiányolt szempontokat).

A közoktatásról némileg több, közelebbi képem van, mint hajdani szülői érdekvédőnek. Alkotmányos szinten ennél sokkal alaposabban lehetne tárgyalni ezt a döntő kérdést. Vegyük az oktatás mai gyakorlatát. Alaptörvényi szinten feltétlenül beszélni kellene a szülő, a pedagógus és az állam felelősségéről, intézményes kényszerű koalíciójáról, mindegyik sajátos céljáról és felelősségéről, amelyek egymást kioltva nem érvényesülhetnek. Ennek alkotmányos alapja részint a növekvő gyermek, a tanuló fokozatos érettsége, hosszú útja a teljes jogú és felelősségű felnőtté válásig, részint a társadalom, a nemzet mint nemzedékek sora tölti be a szerepet a mindig újabb nemzedékek, felnövekvő egyének, személyiségek felkészítésére társadalmi szerepükre, és soha nem ismételhető egyedi személyiségük kibontakoztatására. A társadalomnak tehát hosszan tartó nevelés során mintegy zsilipelést kell kínálnia a gyereknek, hogy képességeinek birtokba vételével arányosan és harmonikusan vehesse birtokba a természeti és társadalmi erőforrásokhoz jutás lehetőségét, az egyéni életének megszervezési feltételeit. Innen indul a gazdasági életbe, családi létbe stb életszférába való belépése a gyerekeknek, amit az oktatásnak segítenie és nem akár közömbösségével gátolnia kellene. Sokkal többről szól az oktatás alkotmányossági, alaptörvényi szabályozási feladata, mint amit itt olvashattunk. -FÁ>>--

 --<< Továbbá van egy általános gond, amit itt is fel lehet vetni, de fel lehet és kell vetni minden olyan állami nagyrendszerrel kapcsolatosan, amelynek az állampolgárok kényszerűen, kikerülhetetlenül tagjai. Például az adóhatóság működése ne gátja legyen az egyéni gazdasági önszervezésének, ne erőszakkal oktrojált plusz terhet jelentsen számára, hanem társa, inspirálója is legyen egyben például az adóhatóság léte, működése, kapcsolódása az ügyfélhez, az alkotmányos jogokkal rendelkező, az alkotmányosság tulajdonképpeni alanyát jelentő természetes személyhez. Példaként hozom fel az APEH számítógépes rendszerét, annak költségvetési finanszírozását, és egyoldalú erőszakos megjelenését a törvényes lefölözés igényével. Az ügyfél meg inkább feladja vállalkozását, önellátó adózó tevékenységét, csakhogy meneküljön a zavarba ejtő zaklatásoktól. Mert helyzete amúgy sem egyszerű. Holott fordítva is lehetne. Az állami költségvetés minden nagyszervezet esetében ki kellene egészüljön olyan fiók-tétellel, amely az ügyfél önszervezését segíti. APEH esetében olyan szoftver modult kellene költségvetésben megfinanszírozni, amely az APEH számítástechnikai eszközeivel egyező fejlesztési generációban van, amelyet évente frissítenek, gondoznak költségvetési pénzből, amely az APEH elvárásokkal illeszthető (itt nem a könyvelés kiváltásáról van szó hanem a könyvelési kategóriákhoz becsatlakozást lehetővé tevő adat-átrendezhetőségről) – azzal együtt, hogy az ügyfélmodul célja önálló, az ügyfél önszervezését segíti alapszintű gazdasági kalkulációkban (tervezés, lebonyolítás, kiértékelés). Tehát tartalmazza az APEH-kategóriákat is, de nem csak azokat. Szolgálja az utólagos APEH-adat szolgáltatás funkcióit is, de alapvetően a teljes gazdálkodási kalkulációs kört szolgálja (valahogy tervek-döntés-naplózás-kiértékelés-újabb tervek sémával). Elő lehetne írni a gyakorlati megvalósítás során, hogy a fogyatékosokat nem számítva segélyes, önellátó, vállalkozó, alkalmazott stb kategóriákban aki e modulok otthoni használatát vállalja, a könyveléséhez adatokat, könyvelési sémákat ily módon előkészít, a szoftverhez köthetően továbbképzésen, tréningen vesz részt, az adókedvezményben részesül, munkaidő térítésben, költség átalányban miegymásban részesül. Ezen az úton felkészíthető volna az ügyfél az adózó kategória váltásra (pld önellátó a vállalkozásra). Élete iskolából kilépő szakaszában pedig mindenki változáson megy át. Hihetetlen és vállalhatatlan költségek? Nem. Hihetetlen és vállalandó nyereség a társadalom számára, hogy sokkal kevesebb alkotó erő, vállalkozási szándék, helytállási erőfeszítés menne kárba. Messze több emberi energia volna megmenthető, mint amennyi pluszköltséget okozna.

Hasonló önszervezésre, önmenedzselésre volna lehetőség az egészségügyben. Az egészséges környezethez való alkotmányos vagy tán alaptörvényi jog mellé társítható volna, intézményileg kiszolgálható volna az egészségi önszervezés, önirányítási, önellenőrzési kontroll. A mai számítógépes eszközökkel ennek technikai eszközei adottak. Az alkotmányos alapelv viszont egyáltalán nem örvend közkeletű elismerésnek, hogy tudniillik az alkotmányosság alanya az emberi személyiség, akinek a létfeltételi portfólióját alaptörvényben az alkotmányos elvek szellemét érvényesítve kell megfogalmazni és kiszolgálni, támogatni – amiből ki ki a maga ambíciója és vállalásai, aktivitása, egy alapszinttől fölfelé anyagi ereje és fizetési hajlandósága mértékében részesülhet.

Általában az állami ellátó rendszerekhez való viszonyt ilyen ügyfélmodulokkal kellene kiegészíteni. Ez nem ügyfélbarát modul, mert nem arról van szó, hogy barátságosabban szólítsák fel az ügyfelet a végállomáson a jármű elhagyására, hanem arról, hogy az ügyfél önérdekét, saját személyes céljait szolgáló modult kap önszervezési eszközként, amely egyúttal (de nem elsődlegesen) kínálja, segít szervezni az állami rendszerrel, hatósággal, ellátó rendszerrel való kapcsolat tartást is. Tehát minden bizonnyal az APEH ügyfélmodul kialakításába APEH-tól külön érdekű szakértőket, ügyfél-képviselőket is be kell vonni. Az ügyfél képviselethez kezdeményezés, panaszjog, politikai lobbierő, az ügyfél szempontok elsődlegesként érvényesítése stb kapcsolható az ügyfélmodul fejlesztési, alkalmazási folyamatokban. -FÁ>>--

Alkotmányos hatalomgyakorlás

Két kérdéskörrel szeretnénk a sajnos nem mindenben lelkesítő, de Őszintének szánt leírást zárni alkotmányos értékeink érvényesüléséről és érvényesíthetőségéről. A hatalom társadalmi feladatát elemeztük. Rögzítettük, hogy mindannyiunk képviseletében jár el, mindannyiunk javára, szükségszerűn. így hát mindnyájan együtt felelünk azért, hogy képes legyen betölteni helyét. Egyik kérdés ezzel kapcsolatban a polgárok felelőssége. Alkalmas egyedeket tisztelünk-e meg bizalmunkkal: a választás demokratikus szabadsága erkölcsi kötelezettséget ró a polgárok összességére, képviselőink megválasztásánál.

Mindnyájunk kötelessége, hogy a közterheket vállalnunk kell, nem egyenlő mértékben, hanem arányosan.

Az Alkotmány előírja: Minden állampolgár köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelőn a közterhekhez hozzájárulni. (Alk. 70/1 §) A kötelezettség tehát relatív, de legalább is jövedelemarányos kell, hogy legyen.

Ezzel szemben állandón hangoztatott politikai törekvés, hogy a nagyobb jövedelmeket kevésbé adóztassuk, míg azt az igényt, hogy a létminimum adómentes legyen, kivált a családfenntartóra számított létminimum, következetesen visszautasítja a pénzügyi politika. Mindenféle megoldást keresnek a közhatalom gyakorlói, hogy eleget tudjanak tenni az EU felénk támasztott költségvetéssel és államháztartási túlköltekezéssel kapcsolatos igényeinek, csak az nem jut eszükbe, hogy a magas jövedelműek jövedelem- és vagyon­arányosan - a létfenntartás szükségletein felüli jövedelem növekvő arányában - vegyenek részt a közterhek viselésében, .. --<< Szép szöveg, mondjuk egy miniszteri intézkedés indoklásához vagy kritikájához, egy parlamenti vitanapi felszólalásba, egy újságrovat szerkesztőségi cikkébe. Azonban sem alkotmányi sem alaptörvényi szinten nem áll szóba a tulajdonképpeni problémával.

Számomra ez a kérdéskör az életpálya modellel kezdődik. Évekkel ezelőtt a közalkalmazotti vagy közszolgálati életpálya modelltől volt hangos a sajtó. Előtte meg utána legtöbbet a megélhetési bűnözés, a segélyre szaporodás életpálya modellje volt elérhető a nyilvánosság számára. Holott jó ez a megközelítés mind az egyén mind a közösség oldaláról. Ha a reformáció hivatássá tett mindenféle tevékenységet belső lelkiségünktől, elhivatottságunktól függően, akkor ezekhez a hivatásokhoz méltó életpálya modellek alkothatók mint külső társadalmi feltétel rendszerek egyik oldalról és mint megélt, küzdelmesen végig haladható vagy éppen megváltoztatható pályamodellek, karrierképek, életút-tervek a másik „belső” oldalról. A cél nem az egyszeri, megismételhetetlen életutak sablonossá tétele, hanem a sémák fölkínálásával az elkerülhetetlen társadalmi életpályatípusok követelményeinek tudatosítása, támogatása jogszabályokkal, adókedvezményekkel, pénzügyi konstrukciókkal, és sok más eszközzel.

A tolvajlásból eredő plusz jövedelmet akkor is meg kell szorítani, ha kevés vagy ha sok. A monopoljáradékból származó jövedelmet hasonlóan kordában kell tartani, annak sem erkölcsi sem piaci elismerését, dicsfénnyel övezését nem szabad megengedni. Azonban a magánjövedelmét tényleges gazdasági működésbe vagy tanulásba, gyereknevelésbe, egyéb alkotásba befordító személyeket ugyanúgy adókedvezményben kellene részesíteni, amint azt ma mondogatják, ajánlgatják, de az itt is olvasható „fizessenek a gazdagok” általános szófordulattal bizony naponta megkérdőjeleznek. Jó lesz, ha szegény lesz, és másra szorul segélyesként, alkalmazottként, betegként, önállótlanként? Nem állítom, hogy ebbe a saláta-tanulmányba ezeket a sorokat beleíró munkatárs is olyan felületes lenne, mint én a sorait olvasva a lehetőségét felidéztem, de azt igen, hogy az alkotmányos gondolkodás és az alaptörvény szintjén egyaránt szembe kell nézni az adózási és általában a gazdasági, sőt pénzrendszeri kérdések vissza-alkotmányosítandóságával. Nyakatekert, nehezen kisilabizálható kifejezés a gazdaság vissza-alkotmányosítandósága? Feladatnak még nehezebb. És nem kerülhető ki. Létkérdés. És nem várhatjuk csak Brüsszeltől. Nem csak a rabló privatizáció kompenzálásáról van szó. Sok természeti katasztrófában, háborús pusztításban földre küldött társadalom tudott nemcsak föltápászkodni, nemcsak korábbi állapotára emlékeztető állapotokat, körülményeket újra alkotni, hanem a korábbinál sokkal jobbá, eredményesebbé válni. Nekünk egyik lehetőségünk, hogy a professzoros önfeladás-erózió lendületének fokozása helyett megpróbálunk magunkra találni. Mégha nem is mi fogjuk kitalálni az új spanyol viaszt vagy új meleg vizet. De a világ sok újítása mögött emberek, élő közösségek vannak. Azt kutyák, majmok, zombik ritkán fogják használni tudni. Tehát nemhogy az alkotáshoz, de a világ újdonságainak használatba vételhez is meg kell tanuljuk az alanyi önállóságunkkal, felelős szabadságunkkal élni mind magánszemélyként mind nemzeti közösségként (unióban vagy más külső feltétel rendszerben. A magyar alkotmányos hagyomány ezt helyettünk nem végzi el. Az nem egy palackba zárt szellem, amelyet elég kiengedni, és akkor helyettünk dolgozik. De nem is ártó szellem, hogy olyan buzgalommal próbáljuk az üvegének dugóját minél mélyebbre dugaszolni, mint azt a Professzorok Batthyány Köre évek óta hangya szorgalommal szorgalmazza – jelen levelének kulcsmondataiban is. El kell fogadjuk az alkotmányos létünk hiányának kihívását, múltunk inspiráló emlékét, alkotmányos jövőnk lehetőségének boldogulásunkat segítő, ösztönző erejét. -FÁ>>--

Míg vállalkozónál, üzemnél természetes, hogy a létfenntartás, sőt az elhasználódást pótló felújítás költségeinek levonása után fennmaradó jövedelem az adóalap, ennek elismerése a munkaviszonyban álló, bérből és fizetésből élő polgárra nem elfogadott (csak ha látszatvállalkozóvá minősíti át önmagát! A jog csalásra buzdít!) Még kevésbé elismert e leírás lehetősége a társadalmi önfenntartás költségeinél, a jövő nemzedék nevelésénél. Ma a társadalom gyermekvállalásra minimális készséget mutat. A családosak harmada egyáltalán nem, harmada csak egy, s a maradékból is elenyésző kisebbség, aki három vagy több gyermeket vállal. Ebben a helyzetben abból kiindulni, hogy a középső korosztály keresői úgy is általában nevelnek gyermeket, tehát ez a teher általánosnak mondható és eloszlik, csalóka játék. Annak tagadása pedig, hogy a kevesek által anyagi többletteherrel nevelt gyermekek nem lesznek szükségesek a mai teljes középgeneráció szociális biztonságának biztosítására, ugyancsak nyilvánvalón valószerűtlen, vagy legalább is erősen valószínűtlen állítás. Csak arra jó, hogy a többség ne vállaljon szolidaritást a kisebbséggel. --<< Miért nem ezek voltak a bevezető sorok? Fekete Gyula vetése beérni látszik. De ez egy szociológus eszmefuttatás. De egy jó pont a kiinduláshoz. Miért nem ezekből a gondolatokból kifejtve próbáltak eljutni alkotmányos evidenciákhoz a tisztelt szerzők? Miért nem készítettek olyan levelet, amely lelki megnyugvást, felbuzdulást kelthet az emberben? Miért nem olyan levelet írtak, amelyről nem bűzlik messziről, hogy a megalkuvás volt az erősebb kéz, és a lelkiismeret csak a taktika után következhetett, sokszor jól eltakarva?

A polgárok felelőssége nem vonatkozik arra, hogy alkotmányos dolgozat szerzőjeként sem szégyenítenek meg: ugyan háborús vesztes de természetjogi érvénnyel bíró erkölcsi értékeket 65 évvel a háború után? Tudományos fontoskodással (lásd ennek a dolgozatnak legnagyobb részét)? -FÁ>>--

A másik kérdéskör, amivel a hatalom gyakorlásával kapcsolatban röviden foglalkozni szeretnénk, a hatalom alkotmányos korlátjain túl nyúló igénye a maga elgondolásai megvalósítására.  --<< Tisztelt salátadolgozat szerzőtárs! Biztosan nem vette észre, hogy a maguk dolgozatának és a dolgozatot jegyző professzori szerveződésnek, érdekközösségnek, lobbicsoportnak legalábbis egyik domináns, országos politikai szinten megnyilvánulni siető törekvése éppen az, hogy belefeküdjön a hatalom ágyába? Hogy a hatalmat zavarba hozó igyekezettel sündörög, rohan leszólni azt, aki nem elég ügyes nálánál is jobban a hatalom –t – ni? (mert fogalmazzunk visszafogottan, ahogy olvastam az előbb) -FÁ>>-- A pártok alkotmányellenes hatalom gyakorlásáról már beszéltünk, most az alkotmányos korlátjait túl lépni kívánó hatalmi szervek alkotmányellenes magatartását szeretnők szóvá tenni, miután már kezdetben rögzítettük, hogy a jogállam hatalmi szervei csak szigorún alkotmányosan körvonalazott felhatalmazási körükben jogosultak eljárni, ténykedni. --<< Hogy jön ide a jogállam? Idősebb szerzőtársa nem világosította fel, hogy mi a jogállam a jelenlegi felállás szerint? Hogy nem tűnik másnak, mint az emberi személyiség kiteljesedése elleni harc köpönyege? Mint az emberi társadalmi együttélés, politikai közösség nemzeti kereteinek hiteltelenítése, képtelen definíciókba gyömöszölése, lejáratása? Ne tegyenek úgy, mintha csak Gyurcsányék botlását kellene elfeledni. Tessék már szóba állani az emberekkel. Miért nem veszik le az emberek nyakáról a pénzügyi bilincset? Miért aláznak meg mindenkit vallásában még mindig? Hova vezet ez a mai elbeszélés az emberek és problémák fölött? Mire ez a finom kultúrált hangnem, amikor veszendőbe megy nemzedékek alkotó ereje, szándéka, küzdeni hajlandósága? És a székelyek nem a magyar nemzet tagjai? Meg a felvidékiek sem? Meg apám sem? Maguk mióta élnek az országban? Magukkal mióta lehetünk közös nemzeti kötelékben? Vagy arra gondoltak senki sem olvassa el írásukat az illetékeseken kívül? Vagy Ön, a saláta egyveleg e részének szerzője egyszer ki fog állni a színre, és megvallja, hogy a tanulmány utolsó sorainak szerzőjeként egyáltalán nem ért egyet az első sorával? -FÁ>>--

Azt számos esetben rögzítette az Alkotmánybíróság, hogy egyes hivatalos szervek, központi vagy helyi szervek, túlnyúlva hatalmi körükön, önkényesen iparkodnak akaratukat érvényre juttatni. Különböző, nem jogszabálynak minősülő irányításokat adnak államtitkárok, osztályvezetők, alájuk rendelt szerveknek, s többnyire pénzügyi eszközökkel, ellátmányok visszatartásával, megrövidítésével zsarolják ki akaratuk érvényesülését. Megnyilatkozik e magatartás időnként a hatalmi szervezeten belül is, amikor törvényes működésében gátolnak egy szervet, különböző más kívül eső szempontok érdekében, vagy személyi, vagy fiskális ráhatásokkal. Pusztába kiáltó szózatok az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Bank alkotmányos feladatkörükben tett nyilatkozatai, figyelemfelhívásai. Sajnálatos, hogy ilyen túllépések az Országgyűlés, a törvényesség legfőbb letéteményese részéről is adódtak.

Hogyan tovább?

Ha a jogállam, az alkotmányosság mindannyiunk értéke, érdeke, akkor gondoskodni kellene erősebb védelméről. --<< Előbb tisztázzuk az alkotmányosság, a jogállam és az unió kapcsolatát. Utána kavarjunk. -FÁ>>--

Milyen változtatásokra gondolhatunk? A bírói hatalmi ág megerősítésére. A jogállam eddigi legerősebb bástyája nálunk az Alkotmánybíróság. Annak működőképessége előfeltétele az alkotmányos jogrend védelmének.  --<< A tankönyv oldalszámát miért nem írja ide? Ennyire ott tartunk, mint 20 évvel ezelőtt? Sólyom László alatt és után, az állampárti központi bizottság utódszervének becézett alkotmánybíróság a jogállamiság legerősebb bástyája? Változatlanul? Szemkilövetés minden szökőévben? Szemkilövetés az alkotmányos jogrend előfeltétele? Maguknál mi a szavak értelme? Fel sem merült, hogy az ilyen mondatok a tapasztalt 20 év után okozzák az alkotmányos válság nyílttá válását? Hogy ezt a sebet enyhítendő akarnak új alaptörvényt? De hát maguk egyetemiek, ha magukon múlik, akkor mi lesz itt? -FÁ>>-- Amint a gyakorlatban kiderült, az Országgyűlés el tudja lehetetleníteni a testület működését, amint már többször „elejét vette" annak az eredetileg létezett alkotmányos gondolatnak, hogy az új bírák egy ideig elődeik társaságában dolgozhassanak és így a testület folyamatos gyakorlatot alakíthasson ki.

Legegyszerűbb, és az alkotmánybírósági törvény szövegéből akár le is vezethető lenne az a rendelkezés, hogy a kora (70 év) vagy a kilenc évre szóló megbízás lejárta miatt a testületből kiváló bíró ne hagyja ott helyét mindaddig, míg utódát (a törvény szövege szerint elődje megbízatásának lejárta előtt (AB tv 8 § IÁI) meg nem választották. --<< Ez a javaslat is egy érv amellett, hogy az alaptörvény és alkotmány fogalmát el kell választani. -FÁ>>--

Ha nem ilyen módon áll be a fogyatkozás, az lenne a kedvező rendelkezés, hogy ha az Országgyűlés az AB tv 16 § l\l bek. szerint két hónapon belül nem tölti be kötelessége szerint a megüresedett helyet, az Alkotmánybíróság tagjai többségi szavazatával kooptálhasson új tagot.

A mulasztásos alkotmánysértéssel kapcsolatban indokolt volna a z Alkotmánybíróságnak megadni a jogot, hogy ha a Jogalkotó nem tesz eleget felhívásra kötelezettségének, a Bíróság a joghézagot interim normával kitölthesse.

Végül ki kellene terjeszteni az Alkotmánybíróság hatáskörét a bírói és igazgatási gyakorlat alkotmánysértésének elbírálására is.

A rendes Bíróságoknak viszont meg kellene adni a jogot, hogy ítéleteikben az Alkotmányra, mint alaptörvényre, közvetlen is hivatkozhassanak. --<< Mi az értelme annak a fogalmazásnak, hogy „az alkotmányra mint alaptörvényre” hivatkozni? Hogyan lehet másként Önöknél az alkotmányra hivatkozni? Mint láthatatlanra? Vagy mire gondolt? -FÁ>>--

A másik komoly gond az Állami Számvevőszék észrevételeinek és általában a közvagyon és a közigazgatás sérelmére elkövetett cselekményeknek semmibe vétele. Ezt legjobban a Közigazgatási Bíróság újra felállításával lehetne megoldani. Ez a Bíróság akadályozhatná meg a pártok hatalmi túlkapásait is, ha államhatalmi vagy államigazgatási szervekre nyomást kívánnak gyakorolni. Az intézménynek van hazai hagyománya, jól bevált és a magyar jogállamiság fontos biztosítéka volt, amíg a diktatúra meg nem szüntette. Visszaállítása a jogállamiság terén tett hatalmas lépés lenne. --<< Aztán az uniós komisszárok meg majd azt mondanak rá, amit akarnak, senki sem fog vissza szólni e dolgozat szerzői közül nekik, mert nem szoktak úgy öltözködni. Ha a háború előtti állapotokra utal, mint jogállamiság, amelynek vissza állítása jó lépés lenne, akkor végképp nem értem azt a káoszt, ami e dolgozatban érvényesült, amit érdemes lett volna letenni az ország alkotmányozás kezdeményező asztalára. Szóval diktatúra volt a szentkorona idején Magyarországon vagy sem? Diktatúrát akarnak igazolni a professzorok a közeljövőre tekintve, vagy sem. Miért számít karrier erősítő jó pontnak, ha egy jogász professzor manapság a magyar alkotmányosságot egyáltalán nem hajlandó alkotmányosságnak nevezni, ha tagadja a szavazási gépezet alkalmatlanságát az alkotmányosság megítélésében stb-stb? -FÁ>>--


 Vissza az oldal tetejére