ismeretelméleti tanulságok

megvilágosodása

laikus nebuló (FÁ)

From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com>  - Sent: Friday, April 24, 2020 3:05 AM - To: 'Antal Rockenbauer'  - Subject: RE: visszakérdezések a 2020 április 20-i levélre

Kedves Antal!

Próbálom össze szedni a lelki erőt, hogy tovább olvassam a fénysebességű forrás koncepciója c. írásodat.

Ami azonban eddigi levelekből kiderülni látszik számomra, hogy az elméleti fizika nehéz tanulhatóságának két nagy problémája van:

1.       a fogalmak kezelése

2.       a gyakorlati tapasztalatok

Kezdve a másodikkal. Az elméleti konstrukciók fizikai tartalmukat tekintve a gyakorlati tapasztalatok nélkül semmit nem érnek. A gyakorlati tapasztalatok igazolnak vagy cáfolnak elméleti konstrukciókat. Ez eddig ismert dolog. Azonban ez a jelenség áttételes, hatványozott. Több absztrakciós lépcsőfokon túli. Önmagában tehát egy idő (egy absztrakciós szint) után csak a gyakorlatra hivatkozni nem sokat ér – valósággal érthetetlenné, követhetetlenné válik a használatos fizikaelmélet, az elméleti fizika világa.

Tehát fokozódóan jelentőssé válik a fizikán belül is az elmélet fogalmi konstrukciójának fogalmi-módszerbeli „követése”, azonosítása. Különben visszacsúszhatna a természettudomány az alkimisták korszakába, amikor tengernyi megfigyelés állott rendelkezésre, aminek elméleti feldolgozásával fázis késében maradtak, amiből az okkultizmus (enyhébben az ezoteria) világa erősödött akkor (és erősödhet ma is).

A fogalmak kezeléséről pedig azt tudom mondani, hogy elképesztően elhanyagolt világ. Egyszerűen hamissá válik az oktatott fizika (természettudomány). Megtéveszti a következő nemzedéket és a szélesebb közvéleményt (tudományos, egyetemi és még tágabb közvéleményt) a fizika mibenlétéről.

Azok a fogalmi-ismereti követelmények, amiket megfogalmazva lehet találni egyetemi jegyzetekben, egyetemi tanárok érvelésében, kutató szakemberek munkáiban - ha a megtévesztés lenne a cél, akkor hasonlóan kellene fogalmazni (hasonlóan kellene a fogalmi sajátosságokat elrejteni, kitárgyalatlanul hagyni. Hogy egyértelmű legyen, utalok itt Bérczi Szaniszló ajánlására Simonyi Károly A fizika kultúrtöténete c. munkájára a természettudományok fejlődése szempontjából. Szegény Simonyit olyan igényekkel állította szembe, aminek Simonyi nem felelt meg.

Magam szavaival az axiomatikus fogalomkezelés történetét tartanám középiskolától kezdődően alapvető bevezetőnek minden tudományos igényű (tudományos ismeretterjesztés igényű) oktatási anyag esetében is.

Konkrétan a veled való levelezésből olyasmik tűnnek fel számomra (és itt elbizonytalanodok, hogy ezek mennyire közismert tények amikre én nem figyeltem fel korábban vagy mennyire abszolút hiányoznak a tudományos-oktatási közfelfogásból), mint például, hogy a végtelen nem szám. Lehet hogy elhangzott a fülem hallatára akár többször, de azt hiszem sosem hívták fel a figyelmemet rá, amikor például analízis tárgyalása kezdődött.

Vagy hogy az integrálás-deriválás módszertani lényege, hogy az elvi pontokból felépített geometriai alakzatok, függvénygörbék helyett a végtelenül kicsi szakaszok vizsgálata a célszerű, a megvalósítható (mert így a 0-val való osztás tilalma kikerülhető lényegében). Ha úgy tetszik egy axiomatikai elv érvényesítésének következménye az integrálás-deriválás végtelenül kicsiny szakaszok vizsgálatára épülése. Ezen axiomatikai elv, hogy ha megvannak az alapfogalmak, akkor lehetőleg ellentmondásmentesen kell rá építkezni. A nulla kerülgetése tehát nemcsak az összeadás és szorzás egységelemét érinti, hanem az egész integrálás-deriválás matematikai fejezet megalkotását.

Ez a módszertani kijelentés oda való lenne egy közgazdász matematika tananyag elejére is. Mert a közgazdász nem éretlen, nem szellemileg alkalmatlan az efféle általános kijelentések felfogására, hanem más a fő tevékenységi, gondolkodási területe. De ha megérti az általa használt matematikai eszköztár célszerűségének módszertani lényegét, akkor mint közgazdász is hatékonyabb lehet.

A folytonosság az integrálás-deriválás matematikai módszere szempontjából alapvető kérdés amint mondod. Bár én kicsit másképpen fogalmaznék. Hogy a pont tovább nem osztható és nincs kiterjedése stb, az változatlan elméleti (deduktív axiomatikus) alap. Azonban hogy bizonyos összefüggések, számítások elvégezhetőek legyenek, annak érdekében egy másodlagos, szűkített alapfogalom kerül bevezetésre a matematika egy fejezetének megalapozásakor, az a bizonyos végtelen kicsi szakaszok alapfogalma. De mögüle a matematikai geometria legáltalánosabb alapfogalma a kiterjedés nélküli és oszthatatlan pont még nem került megszüntetésre, még kérdőjeleződött meg. A függvény analízisben például sok indoklásban, érvelésben használatos a pont absztrakt fogalma – akkor is ha az integrálás-deriválás művelet speciális „saját”, a matematika egészét tekintve másodlagos alapfogalma a végtelen kicsi szakaszok fogalma.

Az elméleti fizika nincsen meg a matematikai fogalmi eszköztár inputja nélkül. Nem lehet verset mondani, írni a beszélt nyelv mellőzésével akkor sem, ha a beszélt nyelv csak hordozója, jelhordó közege a versnek. Amire nem tudunk kifejezést találni, amire nincsen fogalmunk, szavunk sem, arról nem tudunk beszélni. A matematikai „nyelvezet” tehát nem véletlenül illeszkedik a fizikához (amint sokan fogalmazták korábban, hogy micsoda misztikus egybeesés van fizika és matematika között). A matematika leginkább egy axiomatikus, tehát logikailag a maximális rendezettségre törekvő, a logikát képviselő, elérhetővé tevő nyelvezetnek felel meg. A megfelelés matematikai rendszerek és a fizika között tehát nem talány, hanem ismeretelméleti evidencia, kikerülhetetlen ismeretelméleti következmény.

A tér elvi, alapvető folytonossága a fizikában számomra úgy tűnik, hogy a folytonos függvények kezelhetőségéből következően egy számításokat lehetővé tevő megközelítési, tárgyalási irány. Ettől még nem válik másodlagossá, hogy a világ alapvetően folytonos vagy sem – gondolok itt a vákuum folytonossági tételekre, csak amint a fény (foton) nagyságának léptéke egy határvonalat jelent a mikrojelenségek vizsgálatában, úgy a rendelkezésre álló matematikai eszköztár is szelektálja a vizsgálható jelenségeket. Hogy ez átléphetetlen határt jelent-e vagy sem, azt nem tudom megítélni. Hogy ez a fizikai jelenségek vizsgálatában bizonyos jelenségek vizsgálhatóságát eleve (végletesen illetve véglegesen) kizárja az emberi kutatásokból, azt még kevésbé tudom átgondolni. Csak a tény rögzíthető, hogy az alkalmazott matematikai eszköztár, a végtelenül kicsi szakaszokkal dolgozó integrálás-deriválás a jelek szerint nem segíti a gondolkodást más irányokba.

Tehát a (laikusként kiélezve) görbe – üres – folytonos – örvénytestekkel illetve körmozgásokkal az anyagi világ elemi részecskéit felépítő – stb vákuum (tér) azon modelljét, amelyet te vázolsz, az elemi pontok helyett közvetlenül a végtelenül kis szakaszokra építő matematikai technika sugallja, teszi lehetővé, számíthatóvá. Nem áll rendelkezésre más matematikai eszköztár, amellyel kifejezhetők, megfogalmazhatók lennének a fizikai világ tapasztalt-elképzelt viselkedésének alapvető törvényszerűségei, alapfeltevései.

FÁ