karantén gondolatok

hirtelen létezik a teljes gazdasági intézményrendszert, érdekstruktúrát

félretenni képes (sokat hiányolt) vismajor - a vírus veszedelmének tudatában

Van pozitív oldala is a vírusválságnak ….

Erről egyre több vigasztaló írás jelenik meg. A bennem felmerült gondolatok:

Nem tudom, hogy ez egy világot átfogó hadgyakorlat, egy provokált fertőzés által kiváltva vagy egy véletlen folyamatra reagál korunk úgy, ahogy.

A feltűnő nem az országonkénti eltérő állami intézkedések, nem a gócok elszórtsága stb, hanem hogy mennyire szinte ellenvélemény nélkül fogadják a vírus elleni állami védekező intézkedéseket.

Miért meglepő?

Mert egységes, az eddigi gyakorlat felfüggesztésében hatékony világszerte.

Miben egységes?

Rengeteg álságos (hamis és mégis erőltetett) társadalmi, politikai, gazdasági, jogi ideológiai tétel félre tételében.

Hirtelen tudnak mérlegelni a létérdek és sületlen felültetés között.

Hirtelen van létérdek, amivel szemben nem gond a másodlagos szempontok felfüggesztése. Iskola, kultúra, piac, stb-stb.

Leül a turizmus? Leül.

Leül a légi közlekedés? Le.

Leül az autógyártás? Le.

Hány millió ember, kultúrák sora veszett oda sokszor teljesen értelmetlenül, feleslegesen, embertelenül ezekkel a korábban sziklaszilárd, most pedig hirtelen félretett érdekcsoportokkal szemben?

Közgazdasági tételek garmadája sugallta, hogy másként nem lehetne élni mint a hamis, hamisított tételek alapján.

Felmerült 30 éve, hogy David Ricardo komparatív előnyök tételét Ricardo nem úgy fogalmazta meg, mint amint idézik manapság. Ő a tőkepiaci forgalmat kizárta a versengő területek között. Sok közgazdásztól sokszor érdeklődtem. Egy ilyen jelentős, az elmúlt 30 évet meghatározó kérdésben mi az igazság arról, hogy mit mondott Ricardó? És mi a közgazdasági logikai elvi racionalitás? Senkinek sem volt fontos. A korrupció odáig terjedt, hogy a közgazdaságelméletet hamisították világszerte, és itthon sem tették szóvá mintegy védekezésképpen. Tehát jelenleg aki a komparatív előnyök tételére hivatkozik bármilyen oldalról, bármilyen érdekcsoport felől, az élet bármilyen területén, az egy elméletileg, elvileg kiherélt, lényegében semmitmondó tételre hivatkozik. Ezzel az erővel hivatkozhatna szélirányra is.

A termőföld mint szabad tőkepiaci jószág az unió egyik alaptétele. Mellesleg közgazdaságelméleti képtelenség ugyanúgy mint a meghamisított komparatív előnyök tana. Megfogalmaztam levélben, újságcikkekhez hozzászólásként, sőt pamflettben mint egy periratot. Annyi választ tudtam elérni, hogy a magyar joggyakorlatban a perirat másként néz ki, hogy miért nem jelöltem meg azt a bíróságot amelyiket illetékesnek vélek, illetve hogy melyik az a politikai erő, amely a nyilvánvaló elméleti nonszensz ellen vállalná a fellépést?! Magával az állítással senki sem foglalkozott. A föld kiárúsítása ellen hadakozó politikusok, mozgalmak egyike sem próbált utána járni, hogy valóban elméleti képtelenség, logikai értelmetlenség volna a föld mint szabad forgalmú tőkejószág definíció (államközi megállapodással vagy anélkül)?! Lehet egymásnak feszülni, lehet nemes emberi, társadalmi szempontokat alapul véve állást foglalni és munkálkodni a földforgalom kérdésében az elvi alapok tisztázása nélkül is. De szabad megengedni azt a „pazarlást”? Majdnem mintha zabot akarna valaki préselni a kocsi hatvan lova számára a tanksapka mögé.

Hasonló furcsaságra jutottam a pénzteremtő hitelen alapuló pénzrendszer kérdésében. A jelenlegi könyvelési gyakorlatban a bank pénzteremtő hitelműveleteit és a hitelfelvevő könyvelési műveleteit nem vonják össze elméletileg sem (sem hitelenként sem országosan vagy még tágabban). Következésképpen valós társadalmi mérleget a pénzügyi adatok alapján elvileg lehetetlen összeállítani. Lehet bűvészkedni villódzó színes grafikonokkal, ilyen és olyan szándékkal is, de az eredmény az alapkérdést illetően jelentés nélküli, nem ellenőrizhető, az eredmény egy tenyérjóslásnál alig megalapozottabb. Következésképpen nem világos például (nem tárgyalt kérdés), hogy ki az alanya a pénzteremtő hitelnek?! Ki a jogosultja? Milyen mögöttes társadalmi konszenzus, társadalmi összefüggést jelenít meg a pénzteremtő hitel művelete? Mi a különbség a pénzteremtő hitel és a megtakarítás közvetítő kölcsönművelet között? Ha ezek a kérdések nem válaszolhatók meg, akkor szabad a rablás a színfalak mögött, akár a könyvelési jogszabályok minden betűjét is betartva. Ebben a könyvelési, logikai különbségben a pénzteremtő hitel és a megtakarítás közvetítő kölcsön között milyen eltérő típusú társadalmi érdekcsoportok ütközése valósul meg kimondatlanul, a háttér árnyékában, hatalmas társadalmi károkozással?

Mennyi ellenvetést hallottam, hogy lehetetlen dolgokat vetek fel. Hogy felvetéseim reménytelenül elviek, hogy a kiépült intézményrendszer önérdekével szemben lehetetlenség fellépni, hogy lehetetlenség korrekciót elérni stb-stb. Hogy ilyen az emberi történelem „tehetetlensége”. Hogy merjünk kicsik lenni és gyámoltalanok – még gondolatainkban is.

És most mit látunk a szükség-intézkedésekkel megvalósulni? Hirtelen létezik a vismajor, hirtelen a gazdasági érdek a létérdekkel szemben másodlagossá tudott válni. Deklaráltan, elismerten.

Például a bankos intézményi közvetlen érdekek félre tételében … egy mozdulattal lehetett felfüggeszteni a hitelek törlesztését, kamat fizetését.

Például a hamis közgazdasági tételek félre tétele, átlépése olyan határozottsággal következhetett be, mintha ez magától értetődő volna annak ellenére, amit az egyetemeken oktatnak, ami a szakmai fórumokon folyt az elmúlt évtizedekben stb-stb.

Lehet, hogy itt nem Rotschild használja ki a napóleoni vereségről kapott híreit, hanem egy másik pénzhatalmi szereplő esetleg még provokálja is az újabb „napóleoni csatát”, hogy legyen mit kihasználnia – nem tudom kizárni, nincsenek értesüléseim. Csak a felszín kavargását látom mindannyiunkkal együtt.

Azt sem tudom (talán azt sem lehet) kizárni, hogy mindez tényleg egy véletlen történés. Egyszerűen előállt egy helyzet, amikor a kikötő közepén reggelre ott a jéghegy, amiről korábban mondták, hogy a közelébe sem juthat a kikötőnek. Mintha elfújtak volna egy ködöt.

Lehet, hogy az alkalmat kihasználva a rendszerváltás újabb fordulata következik be, csak most nem Reagan meg Gorbacsov étkezik egy csatahajón, hogy két fogás közt aláírják az újabb fordulat egyezségét. Nem látok a függönyök mögé, fogalmam sincsen róla, hogy ott most egyeztetnek vagy egyelőre senki sincsen ott.

De a fordulatot már éljük, tapasztaljuk. Mint amikor megdől a hajó, a busz a bármi. Visszabillen vagy felborul. Éppen billeg. És éppen senki sem áll ki az évtizedekig vagy még tovább ránk erőltetett katasztrofális idétlenségekért (katasztrofálisan káros, igénytelen, hamis ideákért).

De ha ennyire világosak tudnak lenni a fertőzés elleni védekezés állami, társadalmi létérdeki szempontjai, eszközei, akkor hogy a fenébe történhetett meg az elmúlt harminc év nálunk és világszerte? Miért volt annyira süket a politika, a tudomány, a közvélemény?

Az elmúlt évtizedben hogyan lehetett a devizahitel bűntényt elfogadtatni a hatalmi szerkezettel? Akkor miért nem volt vismajor az áldozatoknak?

Hogyan lehetséges, hogy úgymond nemzeti és nem-nemzeti érzelmű közgazdászok mintha eleve „érzéketlenítve” lettek volna alapvető közgazdasági evidenciákkal szemben?

Honnan a csudából kerültek elő azok a közgazdasági szempontok, amelyek hirtelen félre tudták tenni a korlátlan növekedés, a tőkeerő mindent felülíró voltát hangoztató tételeket? Lásd az uniós jogban, ahol a tőkeérdek minden más feletti előjoga tételesen van rögzítve.

Vajon lehull, vékonyodik a hályog? Vajon tudunk mit kezdeni a helyzettel?

Vagy ez csak az agónia csalóka fénysugara, hogy értelmesen is lehetne (lehetett volna)?

Mert volna mivel foglalkozni a karantén helyiségeiben.

Foglalkozni az emberi személyes, családi, társadalmi stb létfeltételek elvi portfóliójával. Foglalkozni ezen létfeltételek elvi portfóliójának gazdasági vetületével, tartalmával, intézményi kereteivel (az életfeltételek természetes és közgazdasági portfóliójával).

Hogy a pénzügyi önrendelkezés ne csak jelige legyen, hanem átgondolt program, aminek az elméleti alapja (statikája) ma szükségtelenül tiltott, öncenzúrának alávetett gondolkodási terület.

Tehát nincsen kitérő, az élet kikényszeríti, hogy a mindent vagy semmit vegyünk tekintetbe ………. a lét elvi egészét is vagy csak a konkrét semmit (amivel ilyenkor szembesülhetünk, hogy kifolyik ujjaink közül a talmi célok világa).

FÁ