vissza a főoldalra *

Kossuth téri esték - 2006 szeptember 18. - sajátos megjegyzések

A petíció vissza utasítása előtt nem lehetett érezni, hogy vihar előtti

csend volna.

Kellemes élmény volt sétálni a nyári meleg este a Kossuth téren, érzékelni a

fokról fokra növekvő tömeget, és lélekben kicsit eljátszani (titkon sem

kimondani, csak halványan titkon sejteni), hogy hátha változik valamit a

sorsunk, hátha történik végre valami. És néha elfogott valami érthetetlen

lelkesedés, amit alig tudtam visszafogni, s ilyenkor szaladtak gondolataim,

cikáztak az ötletek (s tompult az óvatosság, hogy nem közepes színházi

rendezők moderálják-e a háttérben atörténteket?).

Bóklászó gondolatok: például hol egy műanyagos, aki kihozna olcsó,

összecsukható műanyag széket vagy 10.000 db-ot, s leülhetnénk pár óra után a

hazavihető székekre, meg hozhatna ez az árus vagy 3.000 leszúrható napernyőt

is, hogy a futó esők alatt se zavartassuk magunkat? A székek közt kígyózó

pincérek serény hadát már gondolatban is elhessegetem, bár a szónokok

hosszú, akár évekig tartó protestálást helyeznek kilátásba, abba meg sok

kapuccinó férne bele. Fel sem meerült bennem, hogy újabb vízágyús

jeleneteket komponálnak felelőtlen hivatalnokok.

De hát mennyire komolyan lehet venni, hogy valami változni fog? S megjelenik

egy traktor. Mindenki keresi a többit, de azok valahol eltévedtek. S a

traktor, a tényleges, a valóban megérkezett traktor mögött egy ágyú. A

rendőr halkan szabadkozik, hogy ezt nem kellene ide hozni, de gép gazdája

magabiztosan közli, hogy a többi rendőr már ideáig engedte, s kisvártatva a

főbejárat lépcsőjével szemben ott ál a traktor meg a "gulyáságyú", és a

traktor tetején (ezúttal nem a tankágyúkon) zászlókat lengetnek, fotóznak,

amint az egy 50 éves évfordulóhoz illik. Milyen jó lenne, ha következő napon

még vagy 10-15 traktoros hozná el gulyás-ágyúját.

Következő napok, hely mi lesz veletek? Nem csak vágyakozó, ámuló, a sok

kudarctól elhalkult, de még mindig reménykedő hallgatósággal volt tele a

tér. Voltak ott túristák is, már napnyugtától fogva. Amolyan

tüntetés-túristák (tiltakozás vagy követelés- túristák is), akik csak a

tömeget csodálták, akikhez nem nagyon jutott el a szónokok szavának értelme,

szívet mozgató szavalata, alig felfogható kiszolgáltatottsága. Ezek a

demonstráció-túristák külső szemlélőként a széleken mozogva olyasmiket

mormoltak mobiljuk morcos-fontoskodó félhangosan, mint hogy "remélem

holnapra elzavarják ezt az egész bagázst". De láttam még jobban szituált,

szolíd eleganciával kiöltözött családot is unokával sétálni hazafelé, amint

a papa gondtehelten megjegyezte, hogy "ezt a csürhét reméli minél előbb

eltakarítják innen". Ilyen is volt. Talán ők voltak a jobban értesültek a

mögöttes törekvésekről?

De többségben voltak a tiszta tekintetek, csendesen beszélgetők, és voltak

élénk szavú kamaszok is olyan megjegyzésekkel, mint "Gyurcsány gyere ki! Ne

félj, nem fog fájni!"

Az ember meg fél, hogy mindebből mi fog kisülni, már megint mikor fognak

verekedni a rendőrök, régi lövéseket idéznek fel a szónokok, és kellemetlen

szájízzel tolulnak fel a XX. századi emlékek - hogy pár óra múltán otthonról

majd hajnalig nézhesse a TV-csatát a Hírtv-n. Csurka és Orbán viktor

megigért, majd elvégezetlen feladatát vállalták magukra az alkalmi

székházfoglalók. A TV-kommentátorok többsége egész éjjel mint idegen népek

zavargásáról tudósítottak, a leghalványabb szolidaritás, együttérzés vagy

akár csak megértés jele nélkül. Hol a rendőrség az atrocitások

megfékezésére? De érdekes módon nem a Putyinhoz menekült Gyurcsányi

előállítását követelték, hanem a rendbontók megfékezését.

Amolyan menekülésféleként olvasnivalót veszek elő egy lámpa fényénél.

Elsőnek Gyurcsány Ferenc vihart kavart szónoki remeklését, amelyre minden

szónoklat-kurzuson bizonyára igen jó osztályzatot adnának. De ez nem iskola.

Ez már maga a valóság. Csillogó szófordulatokon, erélyes hangsúlyozáson,

világosan érthető intonáción, csibész csúsztatásokon kívül mást kell most

mérlegelni: a szavak mögötti valóságot, a cselekedetek súlyát, egy egész

ország sorsát. A fényes, magamutogató gesztusokra itt már nem Oszkar-díj

dukál, hanem mérlegelés, hogy mindezzel mit takar, menteget, mit szorgalmaz.

S a tényleges teljesítmény, a szóvarázs mögötti valóság, a Varázsló kezei

között Mario sorsa, egy egész ország sorsa veszélyes mutatvánnyá silányul. A

szép szavak dicséret helyett a szemfényvesztés, a veszélyeztetés, ámokfutás

minősítést váltják ki. Gyurcsány varázslóinas egy éretlen gyermek lélekként,

aki nem nőtt fel, aki hajlott hátú kamasz immár, a teljes, a legteljesebb

felelőtlenséggel csak annyit lát, hogy ő bizonyos Orbán Viktort hivott ki,

és több menetben jobbnak akarja látni magát nála. Pedig a sorsot hívta ki

maga és az ország ellen. Magára döntött, amit csak lehet, minden hitelre

újabb hitelt szorgalmaz, minden melléfogásra újabb jópofa kifogást

hangoztat. Mint egy szellemeskedő bukott tanuló a vizsgán. Ki kellene nőnie

ennek a nemzedéknek végre az iskolapadokból (kormányon és ellenzéken,

hatalmon és annak alávetve egyaránt).

Összehajtogatom a kiszivárogtatott, gonddal szerkesztett botrány-beszéd

szövegét, és a rigmusok, tülkölések, újabb és újabb beszédek háttérzajában

újabb olvasnivalót keresek. S minő véletlen találok is még egyet.

Drábik János fél száz oldalas eposzát húzom elő, amit hetek óta tartogatok

táskámban. Mit tartogatok? - Egyenesen dugdosok a szemem elől. Mint valami

dislexiás a menetrendet, úgy kerültem a belemélyedést. És most itt az

alkalom, hogy megpróbáljak megbírkózni legalább egy fejezetével ennek a (már

elnézést kérek, de) pókszerű hálóként kivetett, meglehetősen töredezett,

száraz stílusú szószövedéknek (borsóhegynek).

Mert mit írtam a kétségtelenül sokkal könnyedebben fogalmazott, sokkal

olvasmányosabb gyurcsányi önvallomás margójára? Azt, hogy ő sajnos nem

ismeri a pozitív visszacsatolási rendszerek fogalmát. Odáig sem jutott el,

hogy föltette volna a kérdést önmagának: ki a politika, a gazdaság

cselekvő-szenvedő alanya? Ezért nincs sok ideája a "humán pénzfedezetről".

Még kevesebb a fogalma lehet a "pénzfelelősségről", ami egy kormány

szintjén, különösen egy rendszerváltást kibontakoztatni kívánó, a világot

megrengetni kívánó, fenekestől felforgatni, illetve megreformálni kívánó

kormány részéről alapvető követelmény kellene legyen. Az őszintének ható

nyerseséggel fogalmazott (élvezettel kocsmaízű, Hofit utánzó stílusú)

kormányfői kirohanás legfőbb baja, hogy hiába mondana neki megoldást valaki,

jó eséllyel elsiklana fölötte. Mrt valószínűleg ő nem az őszinte megoldás

keresés bajnoka, hanem a demokratikus színfalak neki kényelmetlen

formaságait akarja ledobni magáról. Ha most lövet, ha most tüntetőket

lecsukathat, akkor innentől nem kérdés, hogy milyen alapon ő a

miniszterelnök. Nem kell magyaráznia puccsista ügyeit meg sikkasztásait és

egyebeket. azért ő a miniszterelnök, mert ő követhet, és kész. Innentől a

demokratikus díszletek átlátszóak, mindenki tudja, hogy kár a fáradtságért,

és kuss van (mint a sírban). Vagy ... vagy nem sikerül neki elásnia az

életnek még a reményét is, és akkor lehet jövőnk, kibontakozásunk.

Az ízesnek szánt, Gyurcsány által felolvasott fogalmazás mögött a lényegi

kérdések nem sejlenek föl (amint az eddig is történt 16 éve oly sokszor más

kormányok alatt is). Mit várnék el, ha tényleges probléma megoldásról lenne

szó?

- nemzetgyűlés

- alkotmányhoz visszatérés

- a privatizáció alkotmányos elveket érvényesítő korrekciója

- a különbség elfogadása, egyáltalán tudomásul vétele alaptörvény és

alkotmány között

- a tulajdoni rendszer alapkérdései, legalább a magán és köztulajdon elvi

funkcionális különbségei szerint

- értelmes és gazdaságilag is átgondolt nemzetpolitikai program

- ....

... minek folytassam? Az ellenzéke sem értené.

De mit várjunk egy Putyintól megoldást kereső politikustól? Szakmai

precizitást? Be k ell lássuk, hogy a gyurcsányi beszéd úgy hazugság, ahogy

van. Szerintem nem hangzott el. Ha meg elhangzott, akkor sem igaz, akkor sem

őszinte a megoldás keresése, hanem csak beugrató provokáció, akármikor lett

légyen elmondva, akárki lett légyen a nyilvánosságra hozó. Gyurcsány nincsen

abban a helyzetben, hogy elméleti kérdésekkel foglalkozzon.

Így tehát ha valakit mégis érdekelne, hogy merre, miként kellene megoldást

keresni, ha alkalom adódna rá, akkor inkább forduljunk a szárazabb, de

nagyobb pontosságra törekvő 2006 augusztusi Drábik-tanulmány felé.

Az egyre hűvösebb éjszakában, gyér világítás mellett nem jutottam messze

ebben a tanulmányban, csak az első két oldalt igyekeztem megérteni. Egy

nekem ismeretlen angol szerzőtől vett idézetekkel kezdődik a tanulmány. Az

az érvelési taktikája, hogy beleilleszkedik az "Új globális világrendre

vonatkozó terv" gondolatába, és onnan kifelé indulva használja a "furcsa

pénz" kifejezést. Újságírói, vagy akár szakírói fogásnak, egyfajta detektív

történet szájízű oknyomozásnak megfelelő indítás. De nem tudom beleélni

magam. Mert nekem az egyszerű, könnyebben átlátható, megérthető fogalmi

alapállás hiányzik. Én szeretném meg is érteni a pénz problémáját, nem csak

izgulni annak ellentmondásain. A bűnügyi TV-felügyelőket sem szeretem

igazán, pedig ott csak szőnyeg alá dugott bűnjelekről van szó. Itt viszont

egy rossz, akadozó, nehézkes és bonyolult pénzügyi trendszerről, amit ahhoz,

hogy korrigáljunk, meg kellene értenünk. Tehát nem az izgalom a fő érték a

pénzügyi és alkotmányos kérdésekben számomra, hanem a csendesen működőképes,

lehetőleg különösebb izgalom nélküli - viszont eredményes és méltányos

használat.

Ha jól értem tehát, akkor talán Lincoln 1864-es véleményével összhangban, de

nem abból mechanikusan kifejthetően: Kamat nélküli, kezelési költségre

kellene kölcsönt adni - minimumként. A fedezet egy bizonyos mértékig nem más

ebben az esetben, mint a hitelkeretre való jogosultság elvesztésének

lehetősége, ha valaki az alanyi jogon felvett hitelt eldorbézolná. Tehát

alapvetően jövőbeli teljesítmény megelőlegezése a hitel kívánatos fedezete

felfutó társadalmi i dőszakban, de minden nemzedék indulásakor is, méghozzá

alanyi jogon, mindenkinek - azaz nem korlátozva a monopolérdeket

kiszolgálva. Tehát alanyi jogú hitelre van szükség közvetlenül vagy az

állami politika révén.

A hitelek fedzeti rendszerének skálája természetesen nagyon széles, sok

megoldás található rajta. A lehető legkonzervatívabb, leginkább

fantáziátlan, mechanisztikus, társadalmi veszélyekkel járó a múltbeli

gazdasági teljesítményt, öröklést alapul vevő hitel, mint a jelzálog és

kézizálog hitelek. Gazdaságpolitikai kiútkeresésben ezek a hitelfedezet

fajták lényegében csak a felszámolás, az erózió hatásmechanizmusában

értelmezhetőek. De annak nem rosszak. Ha viszont az állami, a

társadalom-érdekű állami hitelpolitika kockázatai és feladatai helyett kíván

támaszkodni az állam a fantáziátlan jelzálog és kézizálog alapú hitelek

rendszerére, mint eltompult agyakban elfogadott pótcselekvésre, akkor

gazdasági és társadalmi katasztrófa következik be, amit joggal lehet

államilag szervezett gazdasági terrornak, rablásnak nevezni, és akként

kezelni.

Na de mit mondhatnánk erről a politikus Gyurcsányinak? Semmit. Neki az a

legjobb poén, ha nem eérti meg az efféle gondolatokat. Drábik nem is vele

vesződik, magyar elméleti tekintélyt keresve, hanem egyenesen Kornai

Jánoshoz fordul a második oldalon tanulmányában, a "majdnem Nobel díjas"

kvázi tekintélyhez, a jobb- és baloldalon egyaránt félve favorizált nagy

öreg újságíróhoz, aki talán jószándéktól fűtve, de alapvető

dilettantizmussal fürkészi évtizedek óta a gazdasági egyensúly titkát. Nagy

élvezetet talál e kukkolásban. Nem igazán érdekli, hogy ki érti meg és ki

nem felfedezéseit. Elefántcsont tornyában, akarom mondani

differenciál-egyenlet rácsában, helyesebben integrál- és differenciál

labirintusában csendes derűvel szemléli bizonyára, hogy a visszakérdezések

rendre elmaradnak kijelentéseivel szemben. Matematizálási erőfeszítéseit,

mint a borz a bűzét úgy használja az eszmecserékben való egyenlő esélyű

részvétel ellen. Ő a megérthetetlen zseni, akit a lényeg nem érdekel, mert

matematikus segédek egész csapata teszi emészthetetlenné és

ellenőrizhetetlenné minden kijelentését mind saját mind mások szelleme

számára.

Csak szitkozódni tudok a Hiány sztárolt szerzőjével szemben?

Nézzük a tőle vett idézetet:

-------------------------------

Milyen egyensúlyról van szó a Gyurcsány-csomagban?

Kornai János, a Népszabadság 2006. július 28-29-i számaiban

"Egyensúly,növekedés és reform" címmel az egyensúlyi pályáról való letérés

bemutatását két összefüggés ismertetésével kísérli meg. Az első összefüggés

szerint az összes megtermelt új érték egyenlő a fogyasztás és a beruházás

összegével, ha levonjuk belőle a külföldről érkező nettó erőforrásokat, vagy

ha hozzáadjuk a külföldre kiszállított nettó erőforrást.

A másik egyensúlyi összefüggés arról szól, hogy az adott év beruházása

egyenlő ugyanazon év belföldi megtakarításával (+/-) a külföldi eredetű

finanszírozással. A hazai megtakarításokat - Kornai szerint - három nagy

jövedelem-tulajdonos hozza létre: a háztartások, a vállalatok összessége,

valamint az államháztartás. Mindegyik jövedelem-tulajdonos érhet el

megtakarítást, ha a jövedelmet nem költi el teljesen; vagy lehet deficites,

ha többet költ, mint amennyi a jövedelme. Kornai azt tekinti egyensúlyi

növekedésnek, ha a fenti összefüggések az alábbiak szerint valósulnak meg:

Az első, ha a termelés egészséges ütemben nő. A második, ha a kereslet több

év átlagát figyelembe véve, nem nő gyorsabban, mint a termelés. Ezt azt is

magában foglalja, hogy ha van is külföldi erőforrás-bevonás, az nem nő

gyorsabban, mint a termelés. Harmadikként az jön számításba, hogy a

keresleten belül a fogyasztás több év átlagát számítva nem nő gyorsabban,

mint a beruházás. Negyedik egyensúlyi összefüggésként megemlíti, hogy a

hazai megtakarítás növekedése nem marad el a beruházások növekedésétől.

Vagyis ha nem nő a külső finanszírozás részaránya, s így az ország nem kerül

a gyorsuló eladósodottság állapotába.

Kornai azt állítja, hogy Magyarországon gyorsabban nőtt az úgynevezett

aggregált kereslet, mint a termelés. (Az aggregált kereslet a fogyasztás és

a beruházás összegét jelenti). Ennek megfelelően gyorsabban nőtt az egy

főre jutó fogyasztás, mint az egy főre jutó termékek és szolgáltatások

mennyisége. Lényegesen gyorsabban nőttek a reálbérek is, mint a

termelékenység. A Gyurcsány-csomagnak nevezett 2006. évi költségvetési

kiigazítás alapvető célja tehát visszaterelni a magyar gazdaságot az

egyensúlyi pályára. Ezért kell a gazdaságpolitikának megváltoztatnia a

helytelen irányba mutató trendeket.

Kornai szerint a meghirdetett program a következő változtatásokat akarja

megvalósítani. 1. Az államháztartási deficit növekedésének leállítását, s

olyan tendencia beindítását, amely elvezet a költségvetési deficit

csökkenéséhez. 2. Másodszor: le akarja fékezni a háztartások fogyasztásának

az aránytalanul gyors bővülését. Az átlagos reálbér hat éve tartó - a

gazdaság teljesítményénél gyorsabb - növekedését fájdalmas

reálbér-csökkenéssel felváltani. Így majd megtorpannak a reálkeresetek is.

3. Az említett két változtatás hatására harmadik hatásként - a termelés

százalékában kifejezve - csökken a külső finanszírozási igény. Kornai

hangsúlyozza, hogy a kiigazítások irányát kulcskérdésnek tekinti.

---------------------------------

Ha próbálom rendezni ugyanezt a szöveget <<>> megjegyzésekkel, akkor:

--------------------------------

Milyen egyensúlyról van szó a Gyurcsány-csomagban?

Kornai János, a Népszabadság 2006. július 28-29-i számaiban

"Egyensúly,növekedés és reform" címmel az egyensúlyi pályáról való letérés

bemutatásátkét összefüggés ismertetésével kísérli meg.

Az első összefüggés szerint az összes megtermelt új érték egyenlő a

fogyasztás és a beruházás összegével, ha levonjuk belőle a külföldről érkező

nettó erőforrásokat, vagy ha hozzáadjuk a külföldre kiszállított nettó

erőforrást. <<Na de milyen periódusban értelmezendő? Egy éven belül? És a

tőkeállomány, a jövedelemforrás felélése nem illeszthető ide?>>

A másik egyensúlyi összefüggés arról szól, hogy az adott év beruházása

egyenlő ugyanazon év belföldi megtakarításával (+/-) a külföldi eredetű

finanszírozással. <<>>

A hazai megtakarításokat - Kornai szerint - három nagy jövedelem-tulajdonos

hozza létre:

1) a háztartások,

<<ez valódi tulajdonosnak tekinthető>>

2) a vállalatok összessége, valamint

<<ez közvetlenül nem értelmezhető valódi tulajdonosnak, alapvetően más

minőség, mint a tulajdonos természetes személy vagy közösség nevében fellépő

államháztartás>>

3) az államháztartás.

<<a közösség mint másik valódi tulajdonos intézményi eszközeként

értelmezhető>>

Mindegyik jövedelem-tulajdonos érhet el megtakarítást, ha a jövedelmet nem

költi el teljesen; vagy lehet deficites,

ha többet költ, mint amennyi a jövedelme.

<<Alapvetően hamis, iskolás absztrakvió, mert homogénnek, egyneműnek tekinti

a gazdasági jövedelmek rendszerét, holott legalábbis jövedelem rendszerről

kellene beszélni, különböző típusú jövedelmek összességéről>>

Kornai azt tekinti egyensúlyi növekedésnek, ha a fenti összefüggések az

alábbiak szerint valósulnak meg:

1) Az első, ha a termelés egészséges ütemben nő.

<<ez egy jövőre irányuló megállapítás, mert ebben az esetben

megkerülhetetlen, hogy a hitelek, beruházási források egy jelentős része

akár támogatás formában fedezetként jövőbeli teljesítés igéretére

támaszkodjon>>

2) A második, ha a kereslet több év átlagát figyelembe véve, nem nő

gyorsabban, mint a termelés. Ez azt is magában foglalja, hogy ha van is

külföldi erőforrás-bevonás, az nem nő gyorsabban, mint a termelés.

<<Ekkor a jövőre tekintő szaldó=0, tehát sokkal nagyobb mértékben szorítható

vissza az anyagi források jövőbeli teljesítésre támaszkodó fedezetének

gyakorlata>>

3) Harmadikként az jön számításba, hogy a keresleten belül a

fogyasztás több év átlagát számítva nem nő gyorsabban, mint a beruházás.

<<ez egy kiegyensúlyozott, nem statikus, de arányaiban legalább állandó

gazdasági állapotot sejtet, ahol azonban arról nem mond semmit, hogy a

meglévő bővülésnek mi a forrása, csak azt említi, hogy a fogyasztás forrás

növekedését a beruházásnövekedésből származó keresletnövekedés

finanszírozhatja>>

4) Negyedik egyensúlyi összefüggésként megemlíti, hogy a hazai

megtakarítás növekedése nem marad el a beruházások növekedésétől. Vagyis ha

nem nő a külső finanszírozás részaránya, s így az ország nem kerül a

gyorsuló eladósodottság állapotába.

<<És ezzel a megjegyzésével kiteljesedik az a bizonytalanság, ami az egész

Kornai-szemléletet jellemzi, meg vele együtt a magyar gazdaságpolitikát.

Ugyanis leíró megállapításokat tesz, és nem hatás-elemző megállapításokat.

Tehát ugyanannak a jelenségnek négy szemléletét, négy részletét mutatja be,

de nem négy párhuzamos lehetőséget vázol fel. tehát nem kíál valós

választási lehetőséget. Tehát alaptalan és elégtelen mindenféle hivatkozás

erre a felsorolásra bármifajta gazdaságpolitikai lépésnél. Márpedig mást se

hallunk, mint hogy a fogyasztás a termelékenységet meg piaci eredményességet

ne hagyja el. de ez az aranyszabály a fenti megállapításokból nem vezethető

le és nagyon rossz tanácsadó. amit mégis ki lehetne hámozni a fenti

felsorolás inspirálására, az annyi, hogy meg kellene fogalmazni a különböző

hitelezési és támogatási gazdaságpolitikai ajánlások rendszerét abból

kiindulva, hogy milyen feltételekre, különösen milyen fedezeti háttérre

támaszkodnak természetüknél fogva. És itt lehet felsorolni a lebutított

zálog-hiteleket, amelyek csak múltban megszerzett gazdasági potenciálokat

vesznek figyelembe, mint valami eróziós folyamat állomásait ... és a skála

túlsó végén ott vannak a jövőbeli teljesítményre támaszkodó

gazdaságpolitikai lehetőségek hitelek, támogatások vagy egyebek

formájában.>>

Kornai azt állítja, hogy Magyarországon gyorsabban nőtt az úgynevezett

aggregált kereslet, mint a termelés. (Az aggregált kereslet a fogyasztás és

a beruházás összegét jelenti). Ennek megfelelően gyorsabban nőtt az egy

főre jutó fogyasztás, mint az egy főre jutó termékek és szolgáltatások

mennyisége. Lényegesen gyorsabban nőttek a reálbérek is, mint a

termelékenység. A Gyurcsány-csomagnak nevezett 2006. évi költségvetési

kiigazítás alapvető célja tehát visszaterelni a magyar gazdaságot az

egyensúlyi pályára. Ezért kell a gazdaságpolitikának megváltoztatnia a

helytelen irányba mutató trendeket.

<<<<<Hát igen, Kornai nem elméleti szakember, ha dicsérni akarom, hanem

maximum jó pedagógus, aki a diákjainak agyát megmozgatandó rendszeresen mond

olyan bődületes marhaságokat, hogy azokból a saját tekintélyét nem féltve

diákjai az önálló gondolkodásra vannak kényszerítve - különben megnézhetik

magukat. Tehát egy apró kis tételt kihagy például a professzore, a tulajdon

viszonyok hullámzását. Ugyanis a fogyasztásnak messze nem csak a munkahelyi

keresetek meg az állami támogatások a forrásai, hanem például a személyes

termelői és életviteli tulajdonok is.

Ha ezeket a tulajdonokat elvonjuk az emberektől államosítással, és nem is

fizetünk nekik többet, akkor ingyenesen kell adni az állami iskolát,

gyógyítást, közbiztonságot, miegymást.

Amikor pedig vége az államosítás becsületének, akkor három dolgot lehet

tenni.

1)) Vagy visszakapják az emberek a tulajdonukat, és akkor nőhet a keresetük

a teljesítményükkel arányosan,

2)) vagy nem kapják vissza a tulajdonukat, de akkor a keresetüknek egyrészt

stabilnak kell lennie (tehát a tömeges munkanélküliség nem engedhető meg),

másrészt pedig a végzett munka termelékenységénél sokkal jobban kell nőnie a

keresetnek is meg a fogyasztásnak is, hiszen ebből kell kifizetniük és

pótolniuk az elállamosított majd előlük továbbprivatizált tulajdoni

jövedelmek pótlását is,

3)) vagy harmadikként az állami juttatásokat éppenséggel növelni kell az

ellopott meg elrabolt meg elállamosított meg elprivatizált tulajdoni

jövedelemforrás alapok pótlására mind a dolgozóknak, mind a

nem-dolgozóknak.>>>>>

>>>>Mi történeik ezzel szemben? Buta és primitív és aljasságra képes

embercsoportok útszéli rablóként, lakásmaffiaként és egészségmaffiaként és

oktatás maffiaként és mindenféle maffiaként össze-vissza beszélnek,

mindentől megfosztják a társadalom széles rétegeit, és aki vissza beszél,

azt utcán megverik rendőrrel, azt letartóztatják, azt anyagilag még az

eddigieken felül is célzottan egyénileg ellehetetlenítik, az osztályharcoss

állatiasság minden kipróbált eszközét visszahozva mindanapi valóságunkba -

tök fölöslegesen. A társadalom erre az embertelenségre nem volna rászorulva,

köszöni enélkül sokkal jobban megélhetne. Egy erőszakos barbár réteg nem

hajlandó elvégezni tsiztességgel iskoláit, nem hajlandó eszét és szívét

másokkal egy sorban használni, hanem mindenáron gazemberként akar sorsunk

rossz árnya lenni. Milyen kár.

ellenzék? Hol az az ellenzék, amelyikkel ilyesféle párbeszédet le lehetne

folytatni? Hol az az ellenzék, amely az ilyesféle párbeszédeket finaszírozni

kívánná? sehol, nem találkoztam vele.>>>>>

Kornai szerint a meghirdetett program a következő változtatásokat akarja

megvalósítani.

1. Az államháztartási deficit növekedésének leállítását, s olyan

tendencia beindítását, amely elvezet a költségvetési deficit csökkenéséhez.

<<<Privatizációs korrekció, tulajdoni szerkezeti társadalompolitika, hatalmi

struktúrák rendbe tétele nélkül ez nem mehet más, csak a régi szóval

dilettáns voluntarizmus ideológiája.>>>

2. Másodszor: le akarja fékezni a háztartások fogyasztásának az

aránytalanul gyors bővülését. Az átlagos reálbér hat éve tartó - a gazdaság

teljesítményénél gyorsabb - növekedését fájdalmas reálbér-csökkenéssel

felváltani. Így majd megtorpannak a reálkeresetek is.

<<<Fűnyíró elven, amit az angol pázsit iránti érthetetlen vonzalom

magyarázhat, de nem a gazdaságpolitikai józanság. ehelyett a személyes,

családi, közösségi, és vállalkozási tevékenységek elszámolásának

visszacsatolásait, ösztönzőit kellene rendezni úgy, hogy ha valaki

eredményes, akkor kizárt legyen tőle elvonni költségvetési vészhelyzetre

hivatkozva megszaporodott jövedelmeit. De ilyen szabályozás, megvalósuló

gyakorlat nem képzelhető el olyan megoldás nélkül, amely viszont a

természeti és társadalmi erőforrásokhoz való hozzáférést mindenkinek

garantálja a monopóliumok elleni védettséget is beleértve>>>

3. Az említett két változtatás hatására harmadik hatásként - a

termelés százalékában kifejezve - csökken a külső finanszírozási igény.

Kornai hangsúlyozza, hogy a kiigazítások irányát kulcskérdésnek tekinti.

<<<A külső finanszírozás iránti igény említése meglep. Ez tudomásom szerint

a korlátozás és ellenőrzés nélküli pofátlanság eredménye "én döntök, én

veszem fel a hiteleket, és ti fizetitek ki" alapon. Vagy forradalomra gondol

itt Kornai e'tás "hatások" címszó alatt?>>>

-------------------------------------------

<<<<< Hát ennyit Drábik János tanulmányának első két oldaláról, a TV-elnök

baromkodása idején.>>>>

Fáy Árpád

---------------------------------

Vissza az oldal tetejére