vissza a főoldalra *

Az élő személy a jogi személy TULAJDONOSA és nem szinonímája, párhuzama, netán vetélytársa.

viselkedjünk-éljünk, érvényesítsük az ÉLET alkotmányát - a szuverén személyes léthez szükséges strukturális gazdasági feltételek léte, milyensége az alkotmányosság "hétköznapi" érvényre jutása

1. A kereszténységre való utalás az új Alkotmányban

2. A történeti alkotmány és annak aktualitása napjainkban

3. Javaslat a magyar nyelv alkotmányi szintű védelmével kapcsolatban

From: Fáy Árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]
Sent: Wednesday, November 10, 2010 3:49 AM
To: 'aeeb@parlament.hu'
Subject: Köztársasági Elnöki Hivatal Javaslatok c. írásához tett megjegyzések

Tisztelt AEB! --- Élek a felkínált lehetőséggel és észrevételeimet megküldöm Önöknek lehetőség szerint szíves figyelembe vételre, korábban közzétett parlamenti és köztársasági elnöki javaslatokhoz fűzött közbeszúrt megjegyzések formájában. - Önálló tanulmánnyal illetve szövegszerű javaslattal nem tudok szolgálni. - Jelen észrevételeimet az alkotmányossági Műhely és Fórum tevékenységére alapozom, amely interneten hozzáférhető. - Célom a figyelem felhívása volt bizonyos elhanyagolt összefüggésekre és lehetőségekre. - A megfogalmazásban nem törekedtem a szokásos „tudományos” megfogalmazásra, hisz Önök sem törekedtek az alkotmányos problémák alapjainak döntés előkészítés jelleggel az elfogulatlan  és elegendően körültekintő felmutatására. - Remélem észrevételeimet haszonnal olvassák. - Amennyiben közzétennék levelemet, azzal egyetértenék. - Szívük és lelkiismeretük szerinti, képességeik legjavát érvényre juttató munkát kívánok. --- üdvözlettel - Fáy Árpád

--<< Courier betűkkel és szaggatott aláhúzással közbeszúrt megjegyzéseket tettem

A szöveget magam, a megjegyzések készítője szkenneltem be.
http://www.parlament.hu/biz/aeb/info/kozt_elnok.pdf oldalról, a scennelő szoftver okozta nyomdahibákat nem javítottam végig a szövegen. -FÁ>>--

Köztársasági elnöki hivatal javaslatai a készülő „új alkotmány” kodifikációs folyamatához

két kiemelt megjegyzés:

--<< A szentkorona (amelyet csak Trianon óta írnak nagybetűkkel, némileg zavaró módon) „ÉLŐ személy”. A jogi személy más kategória. Divatos a kettőt összemosni azon az alapon, hogy úgysem fog senki energiát áldozni a kérdés tisztázására, történelmi emléknek ennyi is elég, hogy úgymond dísztárgy helyett a modern JOGI-személlyel azonosítjuk. De tévesen azonosítják vele! Az élő személy a jogi személy TULAJDONOSA és nem szinonímája. -FÁ>>--

--<< Van példánk az ÉLET alkotmányára. Emlékezzünk az életre jó halottként, vagy viselkedjünk-éljünk az ÉLET-alkotmánya szerint? Az ÉLET alkotmánya a közösség élete által valósul meg. Állítsuk helyre az ÉLET tiszteletét? Igényeljük a ÉLET tiszteletét az alaptörvénytől és a teljes államszervezettől? Mert ez a tét! – FÁ >>--

 --<<FÁ - A köztársasági elnöki hivatal javaslatainak
egyik kulcsmondatát kiemeltem:
 „Az azonban … egyértelmű, hogy létezik a „legfelső írott jogszabály" fölött egy olyan norma, melyet egy oktrojált parlamenti tollvonással nem lehet egyszerűen félre tenni.”

 --<<Ennek a köztársasági elnöki hivatali Javaslatnak csak az első 3 pontját idézem, csak azokhoz fűzök megjegyzést -FÁ>>--

1. A kereszténységre való utalás az új Alkotmányban

 --<<Furcsán tudálékoskodó szöveg, indoklás, magyarázkodás olvasható ezeken az oldalakon. Mintha jóságos és tanult elmék írogatnának valamit olyan stílusban, ami olyan tekintélyesen hat, de a lényeget mindig úgy kikerülik, mintha fogalmuk sem volna róla. -FÁ>>--

 --<< Végigolvasva a teljes szöveget az előbbi megjegyzés helyett azt megállapítást kell tenni, hogy alkotmányban ha vallástörténeti megállapítással kezdődik a preambulum, akkor alaposan tárgyalni kell a vallási előképeket magán hordozó, de alapvetően közjogi gondolkodás önállóságának kialakulását. Lásd Kocsis István elemzését arról, hogy a mai értelemben vett alkotmányos tételeket az állami bürokrácia kezdeteinek kialakulásához kell vissza vezetni, amikor a magyarság az idegen királyok felé nem volt akkor bizalommal már mint korábbi szent királyaihoz, és ezért a szentkoronába foglalták mint szimbólumba azokat az értékeket, amelyekhez való igazodást elvárták a leendő uralkodóktól, hatalmat gyakorlóktól. Ez a sorrend alkalmas fontos alkotmány-történeti állomások megnevezésére.

Közbevetve meglepődve látom hogy preambulomos lábjegyzetben sem veti fel senki, hogy vannak a magyar alkotmányos gondolkodásnak olyan újkori nagyjai, mint Deák Ferenc, vagy az ő íródeákjaiból kinevelkedő tudósnemzedék, majd Molnár Kálmán, Csekey István és még vagy félszázan mások. A magyar alkotmányosság kutatását akár az MTA és minden egyetem kiemelt feladatává kellene tenni! Ezt sokan, sokat hangoztatták, jómagam az elmúlt 15 évben mindig, amikor tőlem tellett. Itt az alkalom, hogy a magyar történelem kutatás, a magyar éntudat vizsgálata, a magyar politikai önkép kimunkálásának alapvető forrásaként lehessen megnevezni. Visszatérve az elnöki iroda javaslatának elemzéséhez:

Másik sorrendi logika a vallási kérdés felvezetésében, a kereszténység meghivatkozásában az lehet, hogy induljon ki a preambulum az önálló közjogi gondolkodás alkotmány képéből, és a vallási hagyomány értékeit valahol az anyanyelvi értékeknél nevezze meg.

A kettő sorrend végső soron nem is üti egymást abban az értelemben, hogy más szempontból merülhetne fel az alkotmányos hagyomány és alkotmányos gondolkodási séma megnevezésénél az alkotmányos hagyományunk ezer évvel ezelőtti korszakában a vallási gondolkodás párhuzama, és egészen más szempontból volna fontos megemlíteni, hogy az anyanyelv, a népdalok és népmesék kincsei mintájára mennyire fontos aktuálisan a közjogi anyanyelvben való hivatalos fogalmazás lehetősége valamint aktuálisan a vallásos életérzés általunk fel eleveníthető hagyományának megtarthatósága. –

Lényegében tehát kétszer is szóba kerülhet valamilyen módon az egyéni személyes lét vallásos illetve politikai közösségben való megélhetősége. Az egyéni személyes lét felelős szabadsága nem élhető meg azt méltányoló, azt védelmező, szolgáló, ahhoz feltételeket nyújtó közösség nélkül. És az ilyen az egyéni személyes létet támogató közösség számíthat a szuverén személy tudatú és létű egyének feltétlen támogatására, elkötelezettségére.

Az elnöki hivatal javaslatától az igényességet és a jószándékot a jelen körülmények közt nem lehet elvitatni. Ugyanakkor fel kell vetni, hogy a felelősen szabad szuverén személyek létének vannak a politikai, anyanyelvi, közjog-anyanyelvi stb feltételeken túlmenően gazdasági feltételei is. Ezek a személyes léthez szükséges strukturális gazdasági feltételek vajon hol kerülnek megemlítésre hivatalos (felkért) hozzászólásokban?

Én magam szóba hoztam őket az Alkotmányozás előkészítő parlamenti bizottság VI. sorszámú, Közpénzügyek című tanulmánya kapcsán mint egyéni hozzászóló a levelemben. Elképesztő, hogy amíg az anyanyelv szépségéről meg a családokról emelkedett és üdvözlendő elemzések olvashatók, addig a természeti és társadalmi erőforrásokhoz való hozzáférés alapelveiről, a nem-monopolizált piacról a magán és köztulajdon funkcionális különbözőségéről, az emberi önszervezés fokozatairól, az autonómiák orgonasíp szerű skálájáról, a tulajdonrendszer fő vonalairól, a gazdasági és pénzrendszer alapvető normáiról, szabályozási elveiről, céljairól, mindenféle korlátairól és az alkotmányozásban támogatandó szabályozási erőfeszítésekről semmit sem lehet olvasni.

Hogyan akarják a nemzeti létet, egyáltalán az emberi élet minőségét fenntartani, megvédeni az ázsiai dömpingekkel szemben? Gyakorlatilag rabszolgamunkán alapuló koncentrált tőkékkel engedjük kivásárolni a hazai természeti és társadalmi erőforrásokat a talpunk alól? Lényegében semmis, mert értelmetlen szerződések keretében? A természeti erőforrások szentkorona általi tulajdonlása 600 éve már megoldott hasonló kérdéseket. Sürgősen újra kell gondolni, mert hiába akármilyen preambulum, ha a bírók, a jogalkotók, a kormányzást megvalósítók nem tudnak a nép, a nemzet vágyai és a konkrét állami intézkedések közé következetesen alkalmazható hidat építeni, azon járni.

A magyar alkotmányos hagyományban (tehát a szentkorona tan néven emlegetett személeti rendszerben olyan elvek vannak szinte sértetlenül, amelyekkel lehetséges a magyar lét természeti és társadalmi erőforrásainak megtartása, szemben a spekulatív, máskor a rabszolga munkán alapuló rosszindulatú vagy éppen irányunkban érdektelen de agresszív beruházó-bevásárló tőkével.

A további megjegyzéseimben vissza térek a „Javaslat” szöveg közbeszúrt megjegyzésekkel való véleményezéséhez. -FÁ>>--

ELŐSZÓ

Ezen tanulmány elkészítésével a kereszténység gyökereit, az alkotmány történeti fejlődését és e kettő kapcsolatát szeretném bemutatni. Általuk megvilágítani azt, hogy az egyes alkotmányokban (mint történeti alkotmányokban) eddig milyen hatása volt a kereszténység megjelenésének, és azt, hogy milyen hatása lehet a jövőben kodifikálásra kerülő nemzeti alkotmányokban. Kitérve arra is, hogy szükséges-e szerepeltetni a kereszténységre való utalást az alkotmányok preambulumában.  --<<utalás helyett talán értelmezni, megjelölni kellene a kereszténység szerepét gondolkodásunkban -FÁ>>-- A jelenlegi nemzeti alkotmányokban szerepel utalásként, vagy bújtatott formában az alapvető jogok részeként, mint vallásszabadság. --<<Nem. A keresztény gondolkodás mint forrás egyáltalán nem csak a vallás-szabadság tekintetében mérvadó. Nagyon homályos lesz a fogalmazásunk, valamint káros, sérelmes, ha nem valljuk be, hogy a keresztény kulturkörben, keresztény mentalitásban, gondolkodásban, keresztény szimbólumok világában élte életét Európa és a világ további részei az elmúlt 2000 évben, de kiváltképpen Magyarország az elmúlt 1000 évben. Ha tehát a kereszténységtől igyekszünk távol tartani magunkat, és azt csak mint sajnos kikerülhetetlen vallási sajátosságot említjük meg, akkor kizárjuk történelmünk, múltunk, identitásunk megértéséből magunkat és az utánunk következőket. Gondolkodási harakirit, öngyilkosságot követünk el, ha hamis beállításban rögzítjük a ma is a vesztesként definiált magyarságot. -FÁ>>--

I.         Van-e helye a kereszténységre való utalásnak a nemzeti alkotmányokban

A modern alkotmányosság alapvető követelményeivel lehetne a legjobban megközelíteni eme tanulmány mondanivalóját. A követelmények felsorolása azért fontos, hogy el tudjuk helyezni a kereszténység (vallás) helyét az alkotmány rendszerében, tartalmában. A modern alkotmányossági követelmények:

•         A nép szuverenitás elve és a népképviselet

•         A hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elve

•         A törvények uralma, a jogállam megvalósítása

•         Az egyenjogúság elve

•         Az emberi jogok deklarálása

A kereszténység hatása, illetve megjelenése az alkotmányokban az alkotmányosság követelményeinek egy meghatározó része. Ezen belül az emberi jogok kérdéskörébe tartozik. Az 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya XII. fejezetében az alapvető jogok és kötelességek cím alatt a 60. §. szabályozza a gondolat a lelkiismeret és a vallásszabadságot.

Válaszolva  az eredeti kérdésre,  mely szerint van-e helye  a kereszténységre való utalásnak a nemzeti (új magyar) alkotmányban egy szóval is tudunk könnyedén felelni: igen, van helye. A lentebb részletezett történeti és elméleti bemutatás fogja alátámasztani c válaszunkat. Nagyvonalakban  elmondható,  hogy  az  ezer  éves  történelmi múltunk  a  kereszténységnek,  a keresztény vallás felvételének köszönhető.

II.        A kereszténység hatása az európai alkotmánytörténet fejlődésére (történeti megközelítés) és megjelenése az alkotmányokban.

A kereszténység kialakulása Európában Pál apostol nevéhez fűződik, erről az újszövetség írásaiban tőle fennmaradt leveleiből és Lukács evangélista által megírt apostolok cselekedetei is tanúskodnak. Az első keresztény gyülekezet Júdeától északra Antiochiában alakult meg. (Antiochia a római birodalom része volt.) Titus és Hadrianus császárok alatt véget vetettek mindennemű zsidó vallásgyakorlásnak és Palesztinává keresztelték át Júdeát, ekkor a birodalomban egyre jobban terjedő kereszténységet csakhamar főben járó bűnnek tekintették. A kereszténység üldözése a tetőpontját Diocletianus császár alatt érte el 303-ban, amikor minden keresztény templomot leromboltak. A változás Nagy Konstantin (337) uralkodása alatt ment végbe, amikor is a császár felismerte a terjedő kereszténység erejét és jövőjét, így maga mellé állította Jézus addig üldözött követőit. 325-ben a niceai püspöki zsinaton megerősítették és újból kimondták ama dogmát (hittételt), hogy jézus Istennek fia és vele egylényegű. A kereszténység államvallássá nyilvánítása 382-től következett be. 405-re elkészült a teljes Biblia „Vulgata" néven közismertté vált és hitelesnek nyilvánított latin nyelvű szövege. Ezután sok püspökség alakult a Földközi-tenger térségében, mindenekelőtt Észak-Afrikában.

A Római Birodalom bukása 476-ban következett be, az utolsó római császárt: Romulus Agusrulust Odoaker germán hadvezér kényszerítette a behódolásra. Ettől az időtől kezdve a konstantinápolyi püspök egyenrangúnak tekintette magát a római püspökkel. A konstantinápolyi püspököt ettől kezdve patriarchának tartották, míg a római püspököt a VI. század elején már pápának nevezték. A keletről közvetített görög gondolkodás alapján kibontakozott a keresztény teológia, melynek első jeles képviselője Szent Ágoston volt.

A későbbiekben a konstantinápolyi és a római keresztény egyházi hatalom között a feszültség fokozatosan nőtt és 1054-re egyházszakadáshoz vezetett.

A pápai állam kialakulása Nagy Gergely pápa nevéhez köthető a VI. század végén. A VIII. század közepén Kis Pippin frank király örök szövetséget köt II. István pápával. Lényegében ez volt az első fontos lépés, mellyel a keleti császárságtól elhatárolódott a római pápai állam.

Nagy Károly (Kis Pippin fia) frank császárt III. Leó pápa 800-ban koronázta meg. Ez volt az első kísérlet az európai kontinentális integrációra birodalmi alapon. Nagy Károly halála után a birodalom három részre szakadt (verduni szerződés 843). A kereszténység Európában, Írországban már az V. században, Skóciában már a VI. században, Angliában a VII. században terjedt el. Közép- és Kelet-Európa keresztény hitre térítése jóval később a IX. és X. században ment végbe, köztük Magyarországon is. Az európai keresztény országok a XI. és XIII. század folyamán több keresztes háborút indítottak a Szent Föld visszahódítására.

1555-ben V. Károly német-római császár megkötötte a vallásbékét, mely pontos állomása volt a protestáns vallások elismerésének. Ebben az időben a katolikus egyház konzervatív eszméje nehezen tudott igazodni a reneszánsz kor új igényeihez. --<<Azt ír vallástörténetből kommunistaként vagy egyéb –istaként, amit akar. De ne a „mi” nevünkben az alkotmányosság örvén. A búcsúcédulás eltévelyedést konzervatív katolikus eszmének minősíteni azt hiszem furcsa állásfoglalás és felesleges és megbotránkoztató. -FÁ>>--

A XVII. és XVIII. század a felvilágosodás időszaka volt, a francia forradalommal 1789-től teljesen külön vált az egyházi és világi hatalom. Franciaország ettől kezdve a mai napig világi hatalomnak tekinthető. --<<Európában unikumként, a nagyvilágban pedig Pol-Potékig terjedően az embertelen kommunizmus egyik kútfőjévé válva. -FÁ>>--

A XIX. századi Európában több országon is átsöprő forradalmak az abszolutizmus megdöntéséhez vezettek. Ennek hozományaként az emberi jogok olyan, mint sajtószabadság, vallásszabadság érvényesülése is biztosítottá váltak. Ilyképpen a vallásszabadság (mint kereszténység) része volt a történeti alkotmányoknak is. --<<vallás-szabadságot Magyarországon a XIX. századtól eredezteti? Egyáltalán a történeti alkotmányok tárgyalását, alakulását a XIX. századhoz keveri? Meghamisítja a közjogi és vallási kérdések kapcsolatát? -FÁ>>--

XX. században az első világégés utáni szélső jobboldali, illetve a második világégést követő szélső baloldali európai országokban ezen emberi jogok nem érvényesültek, még az írott alkotmányokban sem.  --<<Szovjetunió nem volt európai vagy nem volt baloldali? -FÁ>>-- Az európai integrációt követően egy hosszú folyamat következik be, mely napjainkban is tart.

Az Európai Unió alkotmányának tekinthető 2007-es lisszaboni szerződésbe a kereszténységre való utalás nem került be.  --<<Szöges ellentétben Európa identitásával. Mintha a XX. században teret vesztett, legyőzött európai énkép nem kifutotta volna magát, hanem intervenciós erők áldozatává vált volna, s ezen intervenciós erőfeszítés máig tartana az európai múlt visszamenőleges átírási próbálkozásaival. Nem kell uniós apparatcsikként kimondani a pucér valóságot, mert még elveszítik a hivatalukat, de falazni sem kellene a mai erőlködéseknek az Európa ellenes hadakozásban. Nem gondoltam volna az első sorokat olvasva ebben a „Javaslatban”, hogy idáig jutok a javaslat szövegének hatása alatt. -FÁ>>-- E témával kapcsolatban számos vita és értekezés látott napvilágot.

Az európai országok közül Görögország, Írország, Lengyelország és a Németországhoz tartozó Bajorország alkotmányában szerepel a kereszténységre való utalás, szemben Franciaország, illetve kelet-európai volt szocialista országok alkotmányaival. --<<És Anglia? USA-ról nem is beszélve? Szerintem valami lehet cseheknél és lengyeleknél, litvánoknál meg a skandinávoknál is! -FÁ>>--

III.      A kereszténység hatása a magyar államfejlődésre (Szent Istvántól napjainkig)

A magyar államiság keletkezése a kereszténység felvételével kezdődött, amikor II. Szilveszter pápa I. Szent István királyunknak koronát adott. Ettől kezdve Magyarországon az állam és az egyház viszonya szorosan összefonódott. Olyannyira, hogy a kánonjog az állam által kikényszeríthető joggá vált. II. Szilveszter pápa Szent István királyunkat apostolnak is nevezi ebben az időben, szabad kezet ad Szent István királynak az egyházmegyék kialakításában. A két legfontosabb érsekség az esztergomi, illetve a kalocsai. Továbbá 10 egyházmegyét alapított és ő gyakorolta a kegyúri jogot (az egyházi tisztségekre való kinevezésekhez hozzájárulás joga). A későbbiekben a mise szövegeiben is apostoli királyként említette a mindenkori pap az akkori királyainkat. Mind a mai napig a katolikus szertartásokban az istenhez való könyörgésekkor hagyományokhoz híven István királyunkat államalapító Szent István királyként említik. Az apostoli királyokra való utalás egészen az Arpád-ház kihalásáig (1301) jelen volt. Szent István királyunk erős alapokkal látta el a katolikus egyház szervezetet egészen a XVI. század eleji reformáció megjelenéséig. Majd 1568-ban a tordai országgyűlés elfogadta a négy bevett vallást: római katolikus, református, evangélikus és unitárius.

A török idők alatt a megmaradt országrész, ami a Magyar Királysághoz tartozott, illetve a Habsburg császársághoz erősen katolikus befolyás alatt állt. Az oszmán birodalomhoz tartozó megszállt országrészen viszont hódított a protestáns vallás is, a lakosság mintegy 80-90 %-a vált a protestantizmus követőjévé. Ehhez hozzájárult, hogy a törökök engedékenyebbek voltak a lakosság vallásgyakorlását illetően. Persze hozzájárult a katolikus egyház középkor végi válsága is, mely megreformálásra kényszerült. A törökök kivonulása után 1690-ben I. Lipót által kibocsátott Diploma Leopoldium hatására az erdélyi vallási törvények változatlanul fennmaradtak. Erre az időszakra elmondható, hogy az ellenreformáció nagy hatással volt az állam és egyház viszonyára.  --<<Tulajdonképpen botrányos, ami itt olvasható. Prokrutész epigonokként próbálkoznak a magyar alkotmányt kartális alkotmánynak nevezve a nyugat európai mintának mondott valamilyen törekvések szolgálatában. Vagy csak nagy mellénnyel idelátogató uniós „felügyelők” elgondolása mindez? Nekik tetszik az alkotmánybíróság, akkor a fene-fenét-eszik alapon ránk erőltetik, akár van nekünk erre megoldásunk, akár nincsen. S csodálkozni való ha gyarmatosító reflexeket vélnek sokan észrevenni azok kiszolgálásával együtt? A magyar alkotmány tekintetében bár fontos az állam és egyház viszonya, de nem a magyar közjogi alapokat érinti! A magyar közjogi alapokat a keresztény gondolkodás, jelképrendszer, az érték-alapok érintik. Tehát miféle ember- és társadalomkép megfogalmazásban mondható ki, érhető tetten a keresztény hatás a magyar alkotmányos sémában? Ehelyett kozmetikázott ravasz mellébeszélést olvashatunk arról, hogy mikor kezdődött a vallás szabadság. És a magyar tőzsgyökeres alkotmányos hagyományok elleni heves küzdelem sodrában olyan melegvíz feltalálássá silányítják az európai polgárosodást, amilyet az nem érdemelt meg. Mert ha a hatalommegosztásnak nem egy újkori próbálkozását kötik az európai polgárosodáshoz, akkor hülyéskedésbe fullad minden múltelemzés. Ha a római birodalomban nem voltak hatalommegosztási technikák, akkor parancsuralmi történelem-tudati korszak kezdődik. Ez a dolgozat lehetett volna egy kiváló érettségi munka, mondjuk egy biológia szakos középiskolában. De mint államelnöki hivatali bevállalás, megnyilatkozás az elmúlt 20 és az elmúlt félszázad meg az elmúlt hosszabb idők után --- nem más ez, mint a történelmi tudat teljes hiányának bemutatása, sőt bizonyos mértékig normává emelése, azaz normaszinten tartása (mert nem most kezdődött). Visszafogottabb hangot pedig a köztársasági elnöki hivatal és a magyarországi egyetemek, az alkotmánybíróság meg a parlament elmúlt 20 évi viselkedése nemhogy indokolja, de kikerülhetetlenné teszi. Más hangon nem veszik észre, hogy valaki hozzászólt (egyáltalán nem csak rólam van szó), ezen a hangon meg sikerült lenyomniuk a beszólások szintjére a hangvételt. Csakhogy a színfalak mögött a kényeskedően finom megfogalmazású eszmecserékből (tételezzük fel, hogy ilyenek vannak), ennyi sül ki mint ez az okoskodás: a keresztény hagyományok kérdése a magyar alkotmány tekintetében a hatalom kérdése egyház és állam között. Mint amikor az autó tulajdonosa azt mondja, hogy az autós kultúra azon múlik, hogy ki fogja kiporszívózni naponta a csomagtartót. A HATALOM, AZ A HATALOM AMELYNEK BŰVÖLETÉBEN MOST IS REMEGNEK ÉS TÖREKSZENEK BÁRMIRE, AMI CÉLRAVEZETŐNEK LÁTSZIK, AKÁR A MAGYAR ALKOTMÁNYOS HAGYOMÁNYT IS A SZÁJUKRA VESZIK, de azért gondosan kiherélt állapotában. Hogyan lehet ezt másként megemlíteni, mint epésen? -FÁ>>--

A XVIII. század végén II. József által kiadott türelmi rendelet a vallások teljes egyenlőségét hirdette meg (1781.) A teljes egyenlőség alapján a protestánsok is betölthettek közhivatalokat, a nem katolikusok mindenhol tarthattak magán istentiszteletet, építhettek templomot, alakíthattak gyülekezetet, a királyi biztos és egy katolikus személy jelenlétében tarthattak zsinatot.

A XIX. század mélyreható változásokat nem hozott az egyház és az állam viszonyában --<<egyház és állam viszonya nem az alkotmányosságunk centruma, csak ahhoz közeli kérdés. -FÁ>>-- Magyarországon, bár az 1848-as áprilisi törvények már deklarálták a vallásszabadságot, mint emberi jogot. A kiegyezés utáni 1894. évi XXXI. törvény (házassági törvény) nagy változást hozott az állam és az egyház viszonyában, Ekkor ugyanis mit érezhetőek voltak a szekularizáció jelei, melyek mind a házasságkötést, mind az anyakönyvezetést állami kötelezettségként írta elő.

A XX. század első harmadának jogalkotása különbséget tett a bevett és az elismert vallások között. A megkülönböztetés elsősorban az egyházaknak az államhoz való viszonyuk szerint alakult, néha azonban kiterjedt a hozzájuk tartozó állampolgárok jogi helyzetére is. Elismert vallásnak számított a négy bevett valláson túl a baptista és a mohamedán vallás is. De ezekre külön szabály vonatkozott, e két vallásnak tagjai csak azon magyar állampolgárok lehettek, akik polgári és politikai jogaik teljességének birtokában voltak. Az el nem ismert vallásfelekezetekhez számítottak azok, amelyek sem a bevett, sem az elismert vallásfelekezethez tartoztak. Ezek lényegében az egyesületi szabályok szerint működtek.

A II. világháború utáni jogszabályalkotás egyik mérföldköve az 1947. évi XXXIII. törvénycikk, amely megszűntette a bevett és az elismert vallásfelekezetek között az elismert vallásfelekezetek hátrányára fennálló különbségeket.

Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után az állam és az egyházak közötti viszony már sajátos fejlődési irányt mutat. Ennek lényege, hogy ha voltak is lelkiismereti és vallásszabadságra vonatkozó látszólag korrekt jogszabályok, azok érvényesítése az egyházak ellen indított politikai támadások esetében sem merülhettek fel. Továbbá hátrányos megkülönböztetést tartalmaztak a különböző állások betöltése a hívekre nézve is. 1957. évi XXII. törvényrendelettel felállították az Állami Egyházügyi Hivatalt. Ezen hivatal hozzájárulása kellett bizonyos egyházi állások betöltéséhez. Például a Népköztársaság Elnöki Tanácsának előzetes hozzájárulásához volt szükség azoknak a római katolikus egyházi tisztségeknek a betöltéséhez, amelyek a pápa hatáskörébe tartoztak. Az 1950-es években az állam létrehozta a békemozgalmat, ennek célja a magyar egyházat elszakítani Rómától. Szükségszerű volt a belépés az egyházi vezetőknek ebbe a mozgalomba.

A rendszerváltás után elfogadták a Lelkiismereti és a vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt. A lelkiismereti és a vallásszabadság joga a törvény szerint azt jelenti, hogy „Vallása, meggyőződése és azok kinyilvánítása miatt senkit hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg. Állami nyilvántartásba vallási és más meggyőződésre vonatkozó adatot felvenni nem szabad. Lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásában senkit nem szabad akadályozni, a szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi és vallási neveléséről döntsön. Az egyéni és a közösségi vallásgyakorlást lehetővé kell tenni minden intézményben, illetve a büntetés végrehajtási intézetben fogva tartottak számára is." Az egyházakról is részletes szabályozást tartalmaz a törvény: „Az azonos hitelvet követő, vallásuk gyakorlása céljából, önkormányzattal rendelkező vallási közösséget, vallásfelekezetet, egyházat hozhatnak létre."^{2 [2} 1990 .évi IV. tv. 8. §.]

Az egyházakat a területileg illetékes megyei (fővárosi) bíróság veszi nyilvántartásba. A nyilvántartás feltételei legalább 100 személy megállapodása, az ügyintézési képviseleti szerv megválasztása, az alapítók nyilatkozata arról, hogy valóban hitelvet követnek vallásuk gyakorlása céljából történő szervezetről van szó. Az egyház tevékenységük nem ellentétes az alkotmánnyal, illetve a törvényekkel. További feltétel az egyház alapszabályának elfogadása, itt azonban lényeges előírás, hogy az alapszabályban nem kell meghatározni az egyház hitelveit, normáit, azaz a nyilvántartásba vételnek nem feltétele a hitéleti normák meghatározása.

Az Lv tv. azt is kimondja, hogy az egyházakat azonos jogok illetik meg és azonos kötelezettségek terhelik. Az egyházak tehát egyenjogúak. A jelenlegi törvény tehát azt a fajta megkülönböztetést, mely az 1945. előtti jogrendszerünkben a bevett és az elismert, illetve az el nem ismert vallások vonatkozásában érvényesült nem ismeri. Jelenlegi alkotmányunk kimondja, hogy az egyház az államtól elválasztva működik. ⁵

IV.       A kereszténység hatása az európai alkotmánytörténet fejlődésére (elméleti megközelítés)

E fejezet lényegét Szent Ágoston (345-430) és Aquinói Szent Tamás (1224-1274) gondolataival, továbbá a kereszténység és az állam kapcsolatáról vallott nézeteivel szeretném bemutatni.

Hitelt érdemlően Szent Ágoston gondolkodásával tudjuk elsőként megközelíteni a kereszténységről való gondolkodást. Míg a görögök számára a világmindenség egy öröktől fogva létező adottság volt, addig a keresztény tanítás szerint Isten alkotása. A keresztény egyházatyák tanításában éles választóvonal húzódott az alkotó, vagyis a világ jelenségeit létrehozó természet és a teremtett világ, mint az alkotó által létrehozott természet között. Szent Ágoston gondolkodásában az emberi együttélés rendje az un. Örök törvény (lex aeterna) rendelkezésein alapul (Szent Ágoston átveszi Cicerótól az örök törvény fogalmát).

Szent Ágoston szerint: „az örök törvény alapvető és megszüntethetetlen különbség áll fenn az isteni értelem és a teremtett lények —így az ember- értelme között, ami azt eredményezi, hogy az örök törvény az emberi világhoz viszonyítva rendező elvet vagy - az ő szóhasználatával - rendező rendet alkot, míg vele szemben a természet törvény (lex naturális) csupán az örök törvény által rendezett világrend, noha az emberi törvényhez viszonyítva maga is rendező elvet jelent.,,^{4 [4} Péteri Zoltán Állam- és jogbölcselet Szent István Társulat Budapest 2005 56. old.]

Az örök törvényen alapuló az emberi természettel is összhangban álló rend megvalósítása nem könnyű feladat, amennyiben Isten országával szemben áll a Sátán birodalma, Aquinói Szent Tamás az államot a keresztény világszemlélet alapján és az általa kialakított filozófiai rendszer keretei között szemléltette. Az állam Aquinói Szent Tamás szerint: „Először is a mindenség része, melyet Isten alkotott és kormányoz. Lényegét illetően tehát az államhatalom isteni eredetű és célja az, hogy megfelelő feltételeket teremtsen az emberi élet számára. A mindenségnek sajátos rendje van, s e rendet törvények biztosítják, melyek nem egyszerűen Isten akaratát, hanem értelmét is tükrözik."^{5 [5} Péteri Állam-és im 60. old.]

Az állam feladata olyan létfeltételek biztosítása, amelyek a polgárok céljait és így jólétét — is szolgálják. Az ilyen feltételek sajátos értelemben közjónak is tekinthető. Aquinoi Szent Tamás szerint „az állam tevékenységének a közjóra kell irányulnia." ^{6 [}Péteri Állam- és .... im, 61. old.^]

V.        Az egyházi és világi hatalom viszonya

E fejezet tartalmát Dante (1265-1321), Páduai Marsilius (Marsilio de Padova 1270-1343), Gelasius pápa, valamint VIII. Bonifác pápa gondolatai töltik ki, elhatárolva a dekretisták és legisták hatalomról vallott nézeteit.

VIII. Bonifác pápának 1302-ben írott Unam Sanctam kezdetű bullájában tárta a nyilvánosság elé a pápák világhatalmi törekvéseit és elsőbbségi igényeit az akkori német-római császárokkal szemben. VIII. Bonifác pápa ezen írása szolgáltatta Dante számára az alapokat a Monarchia című művének megírásához. Ezen műve egyik gondolatmenetében próbálja megkísérelni a császári hatalom isteni eredetének igazolását.

Dante szerint: „Az emberiség alapvető célját hivatott előmozdítani a mindenkire kiterjedő világi hatalom is. Az emberiség végső célja csak békés körülmények között valósulhat meg: az egyetemes béke a legjobb minden dolog közül. A világi uralkodó feladata, hogy ezt a békét biztosítsa. Az egész földnek egyeden birodalommá kell válni, amelyben az egyeduralmat a lelki ügyekben a pápa, a világiakban a császár hivatott gyakorolni."

Az egyházi és világi hatalom egymáshoz való viszonyától Dante a következőket gondolja: „A két hatalom közös eredetükből fakad abból ugyanis, hogy mindkettőt valamilyen más magasabb rendű egységre, Istenre kell visszavezetni. Ahogyan Isten az egész teremtett világ egyeduralkodója, úgy egyeduralkodó a császár is az evilági ügyekben, ő az, aki közvetlenül vagy közvetve ítél minden viszály felett."

Páduai Marsilius a legradikálisabb nézetet fogalmazta meg az egyházi és világi hatalom viszonyáról. Mint Arisztotelész követője: „Az államot ő is tökéletes rendnek, a közjó és a béke biztosítójának tekintette, amely nem szorul semmiféle külső mesterséges igazolásra. Az állam nemcsak nincs alárendelve az egyházaknak, hanem az egyház, mint emberi intézmény és az egyházi személyek is az állam keretében az államhatalomnak alárendelve helyezkednek el. A papság feladata az Evangélium hirdetése, tehát effajta tanító vagy lelki konzultánsi szerep ellátása."^{9 [}Péteri Zoltán Természetjog-államtudomány Szent István Társulat Budapest 2005. 9. old.^]

Gelasius pápának tulajdonított két kard-elmélet szerint, amely a dekratisták értelmezésében az egyház feltétlen elsőbbségét hirdette meg a világi uralom birtokosaival szemben. Eszerint: „Az egyház két kardot tart a kezében az egyházi, illetve a világi hatalmat jelképező kardokat és ezek közül az utóbbit tetszése szerint bízza rá a császárra vagy más világi hatalmasságokra. Minden esetben azonban csupán megbízásról van szó, azaz továbbra is az egyház marad a hatalom forrása, és a megbízást bármikor visszavonhatja a világi hatalom képviselőitől."

VI.       A katolikus társadalmi gondolkodás és tanítás

E fejezetben bemutatom a katolikus egyház tanításának történeti fejlődését. A fentebb leírtakból világossá vált számunkra, hogy a világmindenség „öröktől fogva" létező a görögök szerint, ezzel szemben a keresztény tanítás szerint a világmindenség Isten alkotása. A katolikus egyház tanítása elsődlegesen nem állami és nem politikai kérdés. Csupán az utóbbi két évszázad során (a francia forradalom óta) vált egyre fontosabbá és a hívek is egyre jobban igénylik a katolikus egyház evilági iránymutatását. A katolikus tanítás az emberi együttélés, az emberi erkölcsi normák, illetve a társadalmi problémák kérdéseit járja körbe.

A történeti fejlődés első fontos állomása a Relum Novarum az 1878-ban pápává választott XIII. Leo (1878-1903) által 1891-ben kiadott enciklika, melyben kimondta: „Az egyházat és a kultúrát összhangba kell hozni, a modern világot újból kereszténnyé, a keresztény életet pedig modernné, korszerűvé kell formálni.""

A következő fontos állomás a II. Vatikáni Zsinat 1962-1965 között, ekkor kezdett a katolikus egyház tanítása jelentősen átalakulni. A II. Vatikáni Zsinat felülvizsgálta az egyház természetét eme új korszak kezdetén. Ezt a korszakot nevezzük : „A világgal megkezdett egyházi párbeszéd korszakának."      Az   egyháznak   újra   kellett   gondolnia   hivatását:   elfogadni   a   laikus   világ autonómiáját.

A történeti fejlődés jelenkori szakaszát II. János Pál pápa (1978-2006) személye határozta meg.

Fontos a  személyisége azon  szempontból, hogy ő egy kelet-európai „szocialista" országból

származott. Már II. János Pál pápa szolgálati ideje alatt is aktívan részt vett a katolikus egyház tanításában a jelenlegi VI. Benedek pápa {Joseph Ratzinger) a pápai konklávé vezetője, aki szerint: „a szabadság nem azonos a felszabadítással."

A későbbiekben a Relum Novarum 100. évfordulójától kezdve a katolikus egyház továbbra is kitart az állam és a politika egész világának erkölcsi felelőssége mellett.

„Horkay Hörcher Ferenc eszmetörténész szerint: „ A katolikus tanítás gerince a természetjogi alapozottság   és az igazságosságelvének érvényesítésre törekvő szándék megmarad  a keresztény tanítás nyitott és fejlődő rendszer marad, mely párbeszédképes kíván maradni...." --<<és a magyar közjogi hagyományt a mai pápák véleményéből kell levezetni? Vagy a magyar hagyomány elemzése még ezután következik? -FÁ>>--

VII.     A református társadalmi gondolkodás és tanítás

A református társadalmi tanítás legfőbb képviselője Luther Márton (1483-1546), aki 1517. október 31-én függesztette ki a Wittenbergi vártemplom kapujára a nevezetes 95 pontból álló követeléseit. A reformáció elsősorban a vallásnak a politikától való elfordulását tűzte ki célul, de mindazonáltal a politikáról való gondolkodását is radikálisan átalakította, Luther eredeti szándéka: „A lelki-spirituális egyház megerősítése és megtisztítása volt. Tanítása szerint az igazi egyház csupán a hívek lelki életének befolyásolását tűzheti ki célul maga elé. A láthatatlan és a látható egyház megkülönböztetésével a fő hangsúlyt a vallási élet szubjektumon belül zajló, személyes dimenziójára kívánt helyezni az egyház e felfogás szerint a lelkek közössége Istenben." --<<Ez a definíció ma nem általános? Sőt, ezt bármikor tagadta volna a katolicizmus? -FÁ>>-- ^{14 [}Péteri Állam-és  im. 94. old.^]

A fent idézett sorok nem azt jelentik, hogy a vallás magánügy, hanem éppen ellenkezőleg: a vallás közügy, a „lelkek közössége". Luther a világi hatalomról 1523-ban írt művében az egyházat a világi hatalommal állította szembe, szerinte: „E hagyományos felfogásban Isten két királyságán keresztül uralkodik a világon az egyik királyság Jézusé a másik a világé. Az előbbi az egyházi a második a világi hatalom érdekszférája."¹⁵ Luther szerint tehát az egyházi királyság egyetlen célja a lélek kormányzása lehet. Minden erőszak alkalmazás a világi hatalmat illeti meg, még az egyház vonatkozásában is. Az egyház azért sem követhet el erőszakot, mert az egyházi hatalom nem tekinthető politikai értelembe vett hatalomnak. --<<Praktikusnak látszó kérdésre futtatja ki azt az alapvető kérdést, hogy a „Krisztus teste” kifejezést nem a reformáció találta ki, legfeljebb új megvilágításba helyezte. továbbá hogy a világi és egyházi társadalom felfogás párhuzama korábban is áttekinthető, fontos alapkérdés, ha a magyar alkotmányt tárgyaljuk. A lovagkorban, éppen a sietősen átugrott szent Tamás idején és munkáiban már kiteljesedik a Krisztus teste és a szentkorona teste fogalmi párhuzama. ami pedig a társadalomnak emberi testtel való analógiás kifejtését illeti, valószínűleg az emberi létezéssel nagyjából egykorú lehet eredetében. -FÁ>>--

Luther az egyház működését a világi hatalom alá rendelte. Független nemzeti egyházakban gondolkodott. A nemzeti egyházak vezetőit szerinte a világi fejedelemnek kell kineveznie, sőt az egyház tulajdonát is a fejedelem vigyázza.

Utószó

Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 13. fejezetében a következők olvashatók: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek." Ezen idézet értelmezése, hogy bármilyen létező hatalmasság csakis isteni eredetű lehet.

Saját értelmezésemben ezen idézet azt is jelenti, hogy az alkotmányozó hatalom is Istentől való. A világi hatalomnak korlátai vannak, mert a világi hatalom csak materiális síkon tud gondolkodni, ezért vannak, akik nem tartják fontosnak a kereszténységet az alkotmányokban szerepeltetni. A világi hatalom birtokosai hatalmukat Istentől kapták, hiszen az abszolutórium felett is Istennek van hatalma.

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a kereszténységre való utalásnak minden európai kultúrállam alkotmányában helye van, figyelemmel a tanulmányban kifejtett történeti és elméleti megközelítésekre. --<<A jó vagy rossz szándékát szerzőnek nem tudom értelmezni, elemezni. Azonban igen elfogult de legalábbis sajátos perspektívában kerüli meg a lényegi kérdéseket. Nem nagyon hiszem, hogy ilyen ráfutással az alkotmányosság lényegét legyen képes a következőkben megközelíteni. Ha igen, akkor alpári és indulatszavakban feleslegesen tobzódó voltam sok megnyilvánulásomban eddigi megjegyzéseimben. Ha viszont nem, akkor változatlanul egy nagymellényű és felelőtlen, inkompetens terjengős szöveggel van dolgunk (hogy a latinoskodó stílust imitáljam). -FÁ>>--

2. A történeti alkotmány és annak aktualitása napjainkban

Magyarországnak volt (és sokak szerint a mai napig van) alkotmánya, a történeti alkotmány, mely meghatározó tényezőjének a Szent Korona-tan tekinthető. Eszerint a Szent Korona az államhatalom és a szuverenitás tárgyiasult megtestesítője. Nem csak jelképes hordozója, hanem áttételesen kútforrása is. A jogi személy fogalmi konstrukciójának igen korai megjelenése ez az európai jogi kultúrában. --<<Ez egy meggondolatlan kijelentés. A szentkorona (amelyet csak Trianon óta írnak nagybetűkkel, némileg zavaró módon) ugyanis élő személy. A jogi személy más kategória. Divatos a kettőt összemosni azon az alapon, hogy úgysem fog senki energiát áldozni a kérdés tisztázására, történelmi emléknek ennyi is elég, hogy úgymond totem tárgy helyett a modern JOGI-személlyel azonosítjuk. De tévesen azonosítják vele! Az élő személy a jogi személy tulajdonosa és nem szinonímája. -FÁ>>--

A történeti alkotmány magában hordoz olyan erkölcsi, a nép józan gondolkodásában rejlő logikai elveket, melyek korlátként állnak a jövendő jogszabályalkotás fölött. --<<és ez baj volna? -FÁ>>--  Nem is megváltoztathatóak, illetőleg esetleges megváltoztatásuk esetén kifejezetten deklarálni kellene, hogy ez vagy az a vezérelv valamiért innentől hatálytalan. --<<mire gondol? -FÁ>>--

A Szent Korona-tannal összeforrt a jogfolytonosság eszméje is. Jelesül: a hatályos jogszabályokat csak a már meglévő szabályok szerint lehet folyamatosan módosítani.

A korona a király személyétől elkülönítetten fejezi ki az elvont államhatalmat, ennél fogva az uralkodó nem tekintheti magánjogi értelemben sajátjának az országot. (Ez a patrimomális-feudális középkori gondolkodás közepette egy igen fejlett absztrakciós megoldás volt!)  --<<Szét kellene nézni a történelmi tudat bugyraiban, hátha volt korábban is ilyen jellegű szemléletre példa itt-ott. Nem fejlettebb volt mint a középkori egyéb megoldások, hanem erkölcsi felfogásának típusával kirítt azok közül. ez a különbözőség az a mai napig, aminek elismerése vagy elmaszatolása a tétje a magyar alkotmányossági vitáknak. -FÁ>>-- A király nem egyedül, hanem a nemességgel együtt gyakorolja a hatalmat — a népszuverenitás elvének csírájára figyelhetünk fel ennek kapcsán. --<<Ez kifejezetten hamisítás. A diktatúra népi felhatalmazását is tiltja a szentkorona eszmeisége, szemben a népszuverenitás XX. századi példáival. -FÁ>>--

Egy „... ország alkotmánya is kifejezi a létrehozó közösség sajátosságait. Különösen így van ez a történeti alkotmányok esetében, mert ezek egy közösség több évszázados jogi-politikai alkotómunkájának szerves együttesét fejezik ki, így nagyobb mértékben mutatkozik meg bennük az adott nemzet sajátos sorsa, kultúrája, értékválasztásai,  törekvései.

Egyed István mutat rá, hogy „a magyar alkotmány egy része történeti alkotmány, és így nemzeti közmeggyőződést fejez ki, másrészt a magyar nemzet jogásznemzet és így megvolt a képessége, hogy alkotmányát saját képére formázza."' [Zétényi Zsolt: A történeti alkotmány, Magyarországért Kulturális Egyesület, 2009., 30.o.]

Ezt az alkotmányt tehát az állampolgár sajátjának érezte, és tisztelet fűzte hozzá, megvalósítva azon jellineki jogelméletet, miszerint „a jog: erkölcsi minimum", és a két norma nem választható szét mereven egymástól.  Az alkotmány eleve nem csupán jogi norma, hanem egy állam erkölcsi, etikai  és  kulturális   alapvetése.  Megerősíthetjük  tehát:   a  Szent  Korona-tan   (azaz  a  történeti alkotmány) egy értékrendszer is egyben. Egy stabil pontja a nemzeti szuverenitásnak, mert ,,.. .a történeti alkotmány nem csupán egy charta, melynek sorsa ki van szolgáltatva a véletleneknek, hanem egy nemzet valódi Bibliája, amely történelmének alapelveit rögzíti. És semmi köze nincs a napi kormányzási problémák részleteihez."' E felfogás modern nyilvánulása szerint egyes külföldi alkotmányok (így pl. a német) önmaguk egyes részeit örökre megváltoztathatatlannak deklarálják. A történeti alkotmány  nem  a  megcsontosodott  konzervativizmus   közjele,  hanem  magában hordozza a változás lehetőségeit is, de csak a szerves, folyamatos, önmaga szabályait betartó fejlődést tesz  lehetővé. A  feudális  korszakig,  sőt a vérszerződésig visszavezethető  történeti alkotmány elvrendszere így megfelelt a polgári korszak állameszméjének is. Az „egy és azonos nemesei szabadság" 1351-ben deklarált tétele a diszkrimináció-mentesség korai megnyilvánulása volt Az 1848-as  áprilisi reformok ezt nem eltörölték, hanem éppenhogy kiterjesztették. A korábban elnyomott jobbágyságot és a vérszegény fejlődésen keresztülment polgárságot ugyanis mintegy beemelték a hatalom sáncaiba. Nem a kiváltságosok jogait vették   el,   hanem   a kiváltságokban részeltettek quasi minden állampolgárt. De az ősi alkotmány magköve, logikai-erkölcsi belső alapja nem változott. Nem is próbálták megváltoztatni, sőt, büszkén hivatkoztak annak időtálló, szinte örök jellegére. --<<Ez a fogalmazás ha végigvonul a dolgozaton, egy szavam se nagyon lehetett volna, főként nem megszólás jelleggel. Nehezebben mutatnék rá, hogy a jogi gondolkodás pozitivista korszakában már csak a kialakult jogtechnikai okok miatt is az alkotmány értékrendi talapzatát és a jogi szabályozás eseti megoldásait minden korábbinál erőteljesebben kell szétválasztani. És ha archaikus megoldást választanánk külsődleges hagyomány tiszteletből, mint falusi bíró polgármester helyett (akár úgy, hogy a falu választhatná ki a neki tetsző megoldást), vagy mint nádor, stb, az az elvi összefüggések tárgyalása alól nem mentene fel senkit, sem az alkotmányos hagyományt fanyalgással fogadókat sem az alkotmányos hagyomány lelkes híveit. -FÁ>>--

Egy terminológiai vita dúl a tekintetben, hogy alkotmánynak nevezhető-e az 1949. évi XX. törvény. A Szent korona-tan és a jogfolytonosság hitvallói (különösképp Zétényi Zsolt) rendszeresen kiemelik, hogy - mivel hazánknak volt alkotmánya és azt senki nem helyez (het) te hatályon kívül — a vitatott jogszabály legföljebb alaptörvénynek nevezhető. Tanulmányom nagyjából ezt a gondolatmenetet követi, hozzáteszem azonban, hogy elképzelhető (ugyanezen felfogást elfogadva) egy olyan terminológiai elcsusztatás is, miszerint az alaptörvényt alkotmánynak, az alkotmányt pedig alkotmányosságnak nevezzük.  --<<Miért is ne? Milyen nagyszerű. Nevezhetnénk a demokráciát népi demokráciának vagy éppen Gulág-lígának is - hát nem? -FÁ>>-- Az azonban mindkét esetben egyértelmű, hogy létezik a „legfelső írott jogszabály" fölött egy olyan norma, melyet egy oktrojált parlamenti tollvonással nem lehet egyszerűen félre tenni.'  --<<Igen, ez a tétje a vitának. Meg az, hogy néven tudjuk-e nevezni ezt a legfelső írott jogszabály fölötti normát vagy sem. A történelmi típusú magyar alkotmány ezt a lehetőséget kínálja. Zétényi Zsolt korábban elhárította az íratlan alkotmány eszméjéhez való visszatérést. Itt most lényegtelen, hogy legutóbbi dolgozatában mi szerepel. Az íratlan magyar alkotmány hagyománya nem analfabétizmusból eredt, hanem a legfölsőbb írott jogszabályok feletti erkölcsi-természetjogi meggyőződés jogra kötelező, a jogrendszer felett álló hagyományából. -FÁ>>--

A túlnyomó többségi álláspont szerint rendszerváltás a legalitás és legitimitás talaján ment végbe, azaz a meglévő jogszabályok hatályban maradtak; azokat — alkotmányellenesség gyanúja esetén — egyénként kell (ett) az állampolgároknak és az arra jogosult szerveknek az Alkotmánybíróság elé utalniuk. --<<S hogy a mutatványon ne lehessen kifogni, a rendezett gondolkodásból következő alapvető alkotmányossági kérdéseket nem lehetett egyéneknek hivatalosan szóvá tennie sem alkotmánybíróság előtt sem népszavazással. -FÁ>>--

Mindazonáltal a szerves fejlődésen keresztülment történeti alkotmányt egy illegitim parlament fogalmilag kizárt, hogy hatályon kívül helyezze. --<<Különösen hogy a történelmi alkotmányként hagyományozott jogrendszer-feletti elvek dolgában egy szavazósdit játszó bármilyen testületnek az égvilágon semmi józan keresnivalója nincsen. -FÁ>>--  Az 1949. évi XX. törvényt egy antidemokratikus választójogi törvény antidemokratikus végrehajtásával megválasztott parlament hozta meg formailag. Lényegében hasonlóan, a jogállamtól idegen rendszerben jött létre azon országgyűlés, mely az alkotmányrevíziót — a Kerekasztal-tárgyalásokat követően — legalizálta. Hangzatos érvként gyakran hivatkoznak rá, hogy viszont a többi módosítást már az 1990. utáni parlamentek hajtotta végre, ennek során pedig — közvetve — a módosítással nem érintett normaszövegeket adottnak véve mintegy hallgatólagosan megerősítette a korábbi normákat Voltaképp ez az egyetlen érv, melyen sarkallik jelenlegi jogrendszerünk! Azonban fölhívhatjuk a figyelmet arra, hogy az 1990-es (és későbbi) demokratikus parlamenteket egy olyan választójogi törvény alapján hozták létre, melyet még az illegitim 1989-es országgyűlés alkotott meg. Tehát az ok láncolat, a jogfolytonosság megtörik.

Egyetlen megoldás képzelhető el, mely a Szent korona-tan elkötelezettjei, a az emberi jogok nemzetköziségének hitvallói, a státus quo és a formai jogbiztonság hívei az elmúlt rendszer illegitimitását nem teljes meggyőződéssel vallók között kompromisszumos lehetőségként létezik. --<<Na mi az? -FÁ>>--

És hogy ez nem egy szélsőséges magyar álláspont, azt bizonyítja, hogy az Herbert Lionel Adolphus Harf elmélete is tartalmaz hasonló alapvetést. Az angol jogtudós ugyanis különbséget tesz a jogforrási rendszer tekintetében legfelső (supreme) szabály - ami az alaptörvény - és az egész jogrendszert megalapozó „végső" (ulnmate) szabály - az elismerési szabály - között. Az elismerési szabály ugyanis eldönti, milyen forrásból származhat a jogként elismert norma; ténylegesen ezen nyugszik az egész jogi rendszer működése. Még akkor is, ha ez nincs az alaptörvénybe vagy bármilyen formalizált jogszabályba foglalva.  --<<Na ez érdekes -FÁ>>--

Nem csupán jogelméleti, hanem gyakorlati aspektusból is. (Ugyanis bármiféle rendezéshez elengedhetetlen, hogy kellő társadalmi támogatást és parlamenti szavazatot maga mögött tudjon.) Egy olyan alaptörvényt kell alkotni, mely nem a rossz emlékű 1949-ces évszámot viseli, viszont amiben nem muszáj, nem tér el a mostanitól. Preambulumában helyreállítja a jogfolytonosságot, azaz kontinuitást vállal a történeti magyar alkotmánnyal. Emellett viszont beemeli szövegszerűen az Alkotmánybíróság elmúlt 20 évi legfontosabb döntéseit és merít a világ alkotmányainak legbölcsebb rendelkezéseiből. --<<Ez már elgondolkodtató. -FÁ>>--

A „jogsértésre jogot alapozni nem lehet" elv érvényesülését napjainkban a súlyos jogsértések visszamenőleges hatályú orvoslása jelentheti, illetőleg az olyan garanciális szabályok, mint például nagy súlyú választási csalás esetén az újrafelvétel lehetősége.

Ha már írott alaptörvénnyel rendelkezünk, nem ártana néhány olyan hasonló vezérelvet szövegszerűen is kodifikálni, melyek egykor a nemzet lelkébe ivódtak. --<<Ha már? -FÁ>>--

Nyilvánvalóan többféle megfogalmazás képzelhető el e tárgykörben, a magunk részéről az alábbihoz hasonló fordulat preambulumba iktatását javasoljuk, kissé hasonlóan a lengyel és ír alaptörvény bevezető mondanivalójához.:

„Közösséget vállalva történelmi hőseinkkel és emlékezve hazánk történelmének dicső pillanataira, a Szent Korona tanra, mely már évszázadokkal ezelőtt magában testesítette meg a nemzeti önrendelkezés és a jogegyenlőség eszméjét."

 --<<Ez volt a kérés 2000-ben, hogy legalább ismerjük be, voltak ősök és volt alkotmányosság.

De most azért ne zárjuk le a megemlékező alkotmányosságnál az ügyet. Mert az ÉLET alkotmánya a tét. Tehát bizony bele kell gondolni abba, hogy az alkotmányosság kritériumainak mennyiben felel meg a gyilkos szovjet megszállási korszak társadalompolitikájának rezzenéstelen továbbélése. Nem rezzenéstelen? Nahát akkor mennyire képzelhető el, mennyire vállalandó az ember és nemzet-gyilkos, a nyíltan genocidista szovjet megszállási korszak társadalom-szervezési szemlélete, gyakorlata, öröklött intézményi maradékai?

Van példánk az ÉLET alkotmányára.

Emlékezzünk az életre jó halottként,

vagy viselkedjünk-éljünk az ÉLET-alkotmánya szerint?

Állítsuk helyre az ÉLET tiszteletét?

Igényeljük a ÉLET tiszteletét

az alaptörvénytől és a teljes államszervezettől?

Éljük meg az alkotmányosságot vagy

futólag említsük meg egy preambulumban?

Mert ez a tét!

Furmányosan fogalmazni képes jogászi kvalitásokat megmozgatva hibernáljuk az ÉLET lehetőségét vagy éljünk vele?

Az ajánlott megoldásban ki lehet rakni egy plecsnit, hogy többé nem üldözzük a nemzeti alkotmányra emlékezést, akár parlamentben is lehet példálózni a közjavak kapcsán, hogy Werbőci idején a lopott lóval háborúba menő lótolvajjal miként bántak (ha visszajött, vissza kellett adnia az esetleg meglevő lovat, de nem lehetett kihúzni alóla a harcot akadályozva). Tehát lehetne pöffeszkedni, feszíteni 100 ezer forintos öltönyökben és semmi több.

Holott ennél sokkal többről van szó. Eleven politikai testté formálódhat-e a magyarság alkotmányossága védernyője alatt? Mert ez az alaptörvényi visszaigazolása az ország kifosztásának szentkoronás zárjeggyel nem az, amire szüksége van az országnak, a nemzetnek.

Érdemi társadalmi gondolkodás akkor indul meg, ha fölfejtünk olyan elméleti fonalakat, mint hogy a szentkorona bizony nem jogi személy, hanem ÉLŐ személy, amelynek van jogi személy állama! Nem jó indulatszavakkal pótolni az érdemi eszmecserét. A kívülzártak önmérsékletével tehát jelentem az elérhető olvasóknak: nem preambulumos gesztus az elérhető legtöbb, hanem a valós felvállalás, bele illeszkedés. -FÁ>>--

3. Javaslat a magyar nyelv
alkotmányi szintű védelmével kapcsolatban

 --<< Ez a fejezet olyan hangnemben íródott, hogy ha nem évek óta foglalkoznék az alkotmányosság kérdésével, akkor magából a stílusból nem következnék, hogy ellenkezést fogalmazzak meg. Jó szívvel olvasható.

Azonban ha már a magyar nyelv ilyen elismerésre méltó az alkotmányban, akkor van még néhány hagyomány elem, amit szintén meg kellene nevezni, mint védendő kulturális önazonossági tényezőt, mégha rövidebb terjedelemben is.

Kevésbé egyértelmű a mai világban, hogy a zenei hagyományunk hasonlóan önazonosság-jelölő volt, és nem múlt el aktualitása, érzelmeinkben rá tudunk hangolódni.

Nem beszélve bevett vallási felekezeteinkről (ami szóba került másutt, holott itt volna a helye inkább, mint az alkotmányos hagyomány mibenléte beazonosításának pótlásaként a javaslat első pontjában).

A népdalkincs mintájára említeni lehetne népmesei kincsünket is – a mostan szokásos lelketlen kiüresített álmesékkel szemben védendő gyermekeinket.

De amire ki akarok térni, az az alkotmányos gondolkodásunk szimbólum kincse. A - mondhatni minden alappal – közjogi anyanyelvünk. Szívszorító mondatok olvashatók az anyanyelvi kincsről. A magyar alkotmányos hagyomány szimbolumai, e szimbólumokkal kifejezhető feltétlen személyiség tisztelete és közösség-ideája olyan kincsek, amiket alkotmányos alaptörvényről lévén szó, meg kellene említeni az alkotmány definíciójánál csakúgy, mint az anyanyelvi kincs egyik szeleteként.

Felmerült, hogy a Himnusz első sorát bele kellene tenni a preambulumba. Minden bizonnyal jó helyen keresett a javaslattevő. A preambulum befejezéseként például jó záró mondat lenne a Himnusz első sora. De a szent korona kifejezés (kis betűvel írva, mint ezt 1000 éven át tették) értelmét megvilágítandó nyúlhatnánk ugyancsak a Himnusz szerzőjéhez „Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek, mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen”

Tehát a mindenkori világhatalmi divatok és túlerők függvényében ne kelljen nekünk rossz szó szerinti fordításokba fullasztani igazságérzetünket, nemzedékenként újból és újból feltalált „melegvíz újdonságú” import tanokat felmondani az ép eszű gondolkodás helyett. Ne kelljen alkotmányos felfogású, hagyományú szuverén személyi létben gondolkodás helyett miénktől eltérő logika szerint fogalmazott, sokszor a behurcolt élelmiszerhulladék mintájára igen silány minőségű idea-hulladéknak, idea-káosznak magunkat alá rendelni (amelyeket ráadásul eredetük helyén talán irigylésre méltó ihletettséggel fogalmaztak meg, amit mi is csak tisztelettel emlegethetünk). De trópusi vagy magashegyi növényeket sem lehet nálunk utcai sövénynek nevelni, hiába díszelegnek oly szépen eredeti helyükön. Ne szakíttassunk el a saját közjogi anyanyelvünktől (ami felé az elmúlt 20 évben további nagy lépéseket tettek egyetemek, bíróságok és az alkotmánybíróság, politikai fórumok, parlament, és egyéb tudományos vagy hatalmi műhelyek). Minősíttessék az anyanyelv mintájára a közjogi anyanyelvünk is nemzeti és életben tartandó kinccsé. -FÁ>>--

„Hogy baj, igazi baj van, arról mind sűrűbben hangzanak a panaszok." - Fogalmazta meg aggodalmait Brassai Sámuel, a feledhetetlen magyar polihisztor, már az 1860-as évek elején, majd így folytatta tűnődéseit anyanyelvünk állapotáról.

„Volt idő, midőn egy-egy idegen szólam meghonosítása nyereség vala, mert általa a mondat tömöttebbé, rövidebbé lőn; de most oly kitételek hatalmaznak el, melyek a nyelv erélyét, szabatosságát, eredeti zománczát tönkre teszik, úgy, hogy valamint régebben az újítás, úgy most „conservatio" a feladata minden nyelve mellett buzgó magyarnak."

Brassai Sámuel a magyar nyelv oltalmazásának vezérelvéül a nyelvrontó szólásmódok lajstromázását és ellenük szolgáló szerek javaslását jelölte ki.

Vallotta, hogy „az előkorban a beszélő és az író is szobrászhoz hasonlít, aki a nyelv agyagjából szabad   kézzel   képez   alakokat   a   gondolat  kifejezésére,   holott   az   utókorbeli   majdcsaknem gipszöntő, s amazok által készített mintákba önti képeit".

Ma is időszerű nézete szerint tehát vissza kell állítani és meg kell óvni anyanyelvünk régi fényét, erejét, egyediségét.

Napjaink káros nyelvi jelenségei nem új keletűek, de sokkal nagyobb mértékben pusztítják

nyelvünket, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Mindennapi életritmusunk felgyorsulása, az elektronikus  levelezés térhódítása a nyelvhasználat eszköz-jellegének kidomborodását eredményezi.

Sokan vélik úgy, hogy az új kommunikációs formák valamilyen oknál fogva felmentést adnak az igényes és helyes fogalmaz ás mód, valamint a helyesírás szabályai alól. Ez a szemlélet a magyar nyelv halálos ítélete.

Itt az ideje a megfontolt, szakmai alapokon nyugvó, de céltudatos és felvilágosult cselekvésnek, hogy ne kelljen szembenéznünk az anyanyelv visszafordíthatatlan hanyatlásával! Kiindulás lehet a nyelvünket ezidőtájt leginkább veszélyeztető jelenségek górcső alá vétele és lajstromozása annak érdekében, hogy megfelelő orvosságokkal küzdhessük le a bajt.

Anyanyelvünk érzelemrokonító forrasztékot létesít magyar és magyar között, éljenek bármely pontján a világnak. A magyar nyelv nemzeti összetartozásunk legfőbb letéteményese. A magyar nyelv óvása, ápolása alapvető nemzeti érdek.

Nem túlzás állítani, hogy az anyanyelvi ismeretek talaján olyan magas szintű gondolkodásmód fejleszthető ki, mely a nyelvtudománytól látszólag távol eső tudományterületek  művelését is megkönnyíti mindazok számára, akik ezt a csodálatos nyelvet tudatosan és elkötelezetten uralni képesek.

A magyar nyelv oltalmazóinak lankadatlanul azon kell fáradozniuk, hogy mindenkiben belső késztetés támadjon az anyanyelv megismerésére, igényes és választékos használatára.

Alapvető cél, hogy a gyermekek biztos módszertani alapokon nyugvó anyanyelvi oktatásban részesüljenek, és folyamatosan lehetőségük legyen anyanyelvi ismereteik, készségeik pallérozására.

Bizonyos szerveknek és személyeknek elkerülhetetlenül a magyar nyelv oltalmazóivá kell válniuk. Ezek a hivatalok és egyéb jogalkalmazók, valamint a nyilvánosan megnyilatkozók. Különösen felelősségteljes szerep hárul a tömegtájékoztatási eszközök sokak által példaképül vett szereplőire; nyelvhasználatukkal, általában:  a magyar nyelvhez viszonyulásukkal sírásói, vagy megmentői lehetnek anyanyelvünknek.

Kiemelt érdek fűződik ahhoz, hogy az állampolgároknak mindenkor szabatosan és választékosan megfogalmazott jogforrások mutassanak utat cselekvéseik során.

A magyar nyelv védelmében kitűzött célok jelentőségéről tanúskodna, ha anyanyelvünk oltalmazását, mint alapvető követelményt, a Magyar Köztársaság Alkotmánya is rögzítené.

Megfontolandó az alábbi, alaptörvényi szintű kinyilatkoztatás.

„A Magyar Köztársaság számára alapvető (nemzeti) érték a magyar nyelv.

A Magyar Köztársaság minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja /köteles  támogatni a magyar nyelv ápolására és megóvására irányuló törekvéseket."

„ Az állam alapvető feladata a magyar nyelv óvása, ápolása és fejlesztése,"

Javaslom, hogy a preambulumban kapjon helyet az alábbi mondat: „ a magyar nyelv nemzeti önazonosságunk és Összetartozásunk legfőbb letéteményese.

 Vissza az oldal tetejére