Az Európai Unió jelenlegi elbizonytalanodása is jól mutatja, hogy a magyarságnak, az országnak szüksége van önálló közjogi identitása talapzatára, a magyar történelmi alkotmányra.
A magyar történelmi alkotmány hagyománya, elvei nem más, mint az európai társadalmi gondolkodás immár 800 éves kiforrott „alkotmányos” gondolkodásának, öntudatának egyik ága (az angol mellett, és a kontinens nyugati felének ettől részben eltérő, a történelem időbeliségében jobban összetöredezett, a teljességet kevésbé felmutató sajátos „chartálisnak” nevezett változata mellett).
Az alkotmány-levél ugyanis nem más, mint minden más írott szerződés papírja, amelynek jogi ereje csak akkor van, ha megfelel a szerződő felek akaratának. Egy ép, nemzeti, politikai közösség, kultúra „szerződő alkotmányos akarata” nem más, mint közjogi identitása, tudata, norma rendszere. Tehát alkotmányos charta (és nem maga az alkotmány) a magyar Aranybulla, vagy az angol Magna Charta. Hogy az idő erodálja a fogalmakat, és összemossa az alkotmányos elvek és az elveket tisztelő megállapodás fogalmát, az a tisztázás feladatát jelenti, és nem a további felejtésre rendeltetést. A csatlakozás előkészítése is több szempontból a szuverén alkotmányos gondolkodás hiányát mutatta meg.
A magyar történelmi alkotmány figyelembe vétele az alkotmányos kérdések teljes horizontjának figyelembe vehetőségét jelenti (beleértve az alkotmányosság garancia rendszerét), jelenti a társadalompolitika mozgásterének lehetséges legszélesebbre tágítását (mind a belpolitikában, mind a külpolitikában).
Ebből az következik, hogy olyan szilárd alapokra lehet építkezni tudatosan, amelyeknél a pillanatnyi hatalmi túlerő fogalmilag nem lehet erősebb. Tehát helyre igazítható a képtelen jogi dogmák sora. Lehet erősebb egy nemzetközi előírás, mint egy nemzeti törvény a kölcsönös megegyezés alapján (tehát nem a nyers erőfölény, vagy a teljes nemzeti érdektelenség alapján), ha a nemzetközi előírás (a nemzetközi előírások rendszere) az alkotmányos alapelveket tiszteli. Ez az európai kultúra alkotmányossága szerint való élés.
Ha azonban az alkotmányos elveket sérti a bármilyen (nemzeti vagy nemzetközi) előírás, akkor azt nem védheti meg semmi az alkotmányellenességének kimondásától. A magyar történelmi alkotmány például ezt az elvet jeleníti meg hagyományos szimbólumokkal, a jogfolytonosság erejével. – A rendeletek, törvények és alkotmány hierarchiája ugyanis nem egyszerű hatalmi piramist képez le, hanem minőségi különbségeket is. „Alkotmányosabb-nak” kell lennie annak a nemzetközi előírásnak, amely erkölcsi-kultúrális legitimációt, sőt elsőbbséget (!) is igényel magának. Az alkotmány nem jogszabály, hanem a társadalom kultúrális-politika önreprodukciós tapasztalatának elve. A jogszabályokat ennek az elvnek kell teremtenie.
Nem az unió, pontosabban a nemzetközi integráció ellen van tehát a magyar történelmi alkotmány tisztelete, hanem fordítva, ennek a minimumnak kell megfeleljen az uniós tagságunk, és akkor lehetünk valóban résztvevői az uniónak, és nem csak hatalmilag kiszolgáltatott, az erkölcsi-kulturális identitásunkhoz az unió ellenére elkeseredetten ragaszkodó alárendeltjek.
Akkor tudjuk önszervezésünket megoldani, akkor nem egyoldalú függő koldusai leszünk az uniónak, hanem önmagunkat megszervezni, ellátni képes résztvevői, akik az együttműködés hasznán osztoznak a közösséggel - az alapvető életfunkcióinkat saját magunk biztosítva. Most lényegileg más a helyzet, most uniós pályázatot kell írni a legképtelenebb dolgokban. Most identitásunk és létünk, természeti és társadalmi erőforrásaink alapelemeit áruvá tevő csatlakozási szerződést kötöttünk, ami a legmélyebb állami-monopolista uzsorát jelenti – amiből elvileg sincsen más kiút, mint a fegyveres ellenállás - vagy az alkotmányos alapokhoz ragaszkodás. Utóbbi azért lehet eredményes, mert a nemzetközi „erőszakosan diktáló integráció” explicit egyelőre nem tagadhatja meg az európai lét alapelveit, csak implicit, egyes részletekben, mindig a pillanatnyi erőfölény, és egyéb fenyegetettség veszélye vagy éppen az oda-nem figyelés mögé bújva (hogy aztán később a „fejlődésre” hivatkozva próbálja meg legitimizálni a nemzeti közösség, erkölcsi-kulturális eróziót).
Jelenleg kavarodást okoz, hogy a Kelet-európai helyreállítás, gyors felzárkózás, sikeres nyugatról másolás és segélyezettség elfogadásának állapota keveredik a következő, az önálló, „rutinszerű” létet jelentő szakasszal (amit az európai magyarság esetében vélhetően természetes dolog feltételezni). Az uniós régiek elutasító reflexe tulajdonképpen érthető ebből a szempontból, még ha nem is tudják nyíltan megfogalmazni, még ha az uniós rendelkezések is összekuszálódtak. A nagylelkűség addig tartson, amíg a bajba jutott a segítséggel lábra nem áll. – Ennek megfelelő kellene legyen a közös struktúra, a közös pénzrendszer, a közös programok rendszere és a csatlakozási szerződés is. De nem ilyen, mert távlatnélküli, mert őszintétlen, átejtős „spillover-es” az integráció – amit őszintén, explicit a mai napig nem nagyon vallanak be (leszavazástól félve).
Tehát más szavakkal: Az Unio tervénél a "végtelen nagy belső piac", és a biztonságpolitikai gyengeség ellensúlyozása lett a fő szempont, valamint hogy az USA-nak kényelmes partner legyen. USA-t akar másolni ez a törekvés a kéttucat nyelvű kontinensen, ami földönfutóvá teszi a munkaerőt, konzerválja a vagyoni, társadalmi különbségeket és ugyanakkor erodálja a nemzeti-közösségi sajátságokat. Egyre általánosabb a megfogalmazás, hogy egy „tőkés-kommunizmust” készítettek elő vagyis: minden a „tőke rációját” szolgálja. Az "emberi méltóság", "szolidaritás", "szubszidiaritás" megszervezésének viszont csak az állam maradhat az alaptényezője továbbra is a politikai közösség életében.
Jelenleg a magyar történelmi alkotmányról csak egyet tudhat mindenki biztosan, hogy 61 éve nem tiszteli a magyar politika még névleg sem. A német megszálló csapatok megjelenése óta nem állt helyre az alkotmányossági „békeállapotunk”.
Ez mindent provizórikussá tesz a közjog szintjén, de a rendszerváltás egészét is elbizonytalanítja. Széles értelemben fogalmunk sincsen az alkotmányosság mélyebb összefüggéseiről sem egészében, sem részleteiben. A hivatalos politikai, állami, sőt oktatási és tudományos fórumokról kiszorítják a vele való foglalkozást mindmáig! Fenyegetésnek érzik, ha valaki foglalkozni akar vele, ahelyett hogy a mentőcsónakot ismernék fel benne.
Az egész "rendszerváltás" fogalom meghamisítja a teendőket, mert belső változást jelöl meg, holott itt egy világtörténeti fordulat állt be. A korábbi világot egy globális méretű polgárháborús feszültség uralta -- két társadalom-modell, a tőkés és a kommunista modell - és a felek eszerint nagy tömbökben védték az érdekeiket. Most pedig a hierarchikus erőfölény közvetlenül érvényesül egy monolitikussá váló rendszerben. Ezért is kell egy öntudatosabb ragaszkodnunk a társadalmi identitásunkat jelentő alkotmányunkhoz.
A magyar történelmi alkotmány több oldalról elemezhető, több vonatkozásában tartható számon, például:
- Közvetlen hatalmi pozíciók latolgatásával, hogy melyik erőcsoport nyerne-veszítene
- Érzelmi viszonyulás, mint a társadalmi szakralitás igényét kielégítő lehetőség.
- Kulturális létünk, identitásunk egyik sarokpontjaként kétségtelenül értelmezhető
- Törvényhozási szempontok, hogy a törvényeket milyen eljárási technikával kellene hozni
- FILOZÓFIAI alapkérdésként, hogy fogalmilag, gondolkodásunkban képesek legyünk az önállóságra
- TÁRSADALOM-SZABÁLYOZÁSI alapvetésként, hogy az intézményi struktúra-politika számára elvi támpont lehessen
A történelmi, taktikai, érzelmi meggondolások mellett igen jelentősek az értelmi-logikai elemzés lehetőségei, amelyekkel nem élnek a ma ismert törekvések. Az értelmi-logikai elemzést alkotmányosság ügyében elhanyagolják, átengedik a spekulatív, az erkölcsi-kulturális értékeket háttérbe szorító irányzatoknak. Holott van mivel foglalkozni. A gondolkodásbeli sarokpontok közül kiemelhető, hogy:
- a történelmi és a chartális alkotmány között alapvető a műfaji különbség, tehát egymással nem cserélhetők fel, chartával (pl 1949/XX-as törvény) nem tölthető be a történelmi alkotmány szerepköre, az egyenértékű helyettesítés elvileg, logikailag kizárt
- az alkotmányos evidenciák (amikről elvileg értelmetlenség a szavazás) megnevezése az egyik következménye, lehetősége a történelmi alkotmány elemzésének
- az alkotmányosság filozófiai, ontológiai, természetjogi alapjainak bizonytalansági, relativizálódási félelme félreértés, a nem megfelelő absztrakciós elemzés az oka (a XIX., de főleg a XX. században egyaránt, és ez ma már láthatóvá tehető), a XX. század sok tanulsággal szolgál, a természetjogi elvek strukturális következményeiben semmi esetlegesség nincsen
- a társadalom szabályozás alanyának és eszközének elkülönítésében (amihez a chartális és történelmi alkotmány különbségének megfogalmazása segíthet) megjelölhetők a modern alkotmányos piacgazdaság elméleti alapjai, egészen a tulajdonrendszer, pénzrendszer, szolgáltató infrastruktúra területéig menően - a piacgazdaságnak nemzetállami szinten is meg kell szerveződni, nem lehet ráereszteni a globális piacgazdaság parttalan érvényesülését.
A nemzet államalkotó akarata (életigenlése, létezési vágya ) közjogilag 61 éve a normák szintjén a véletlenre, szerencsére van bízva.
Ki lehet jelenteni, hogy a kor politikai és fogalmi követelményeinek megfelelő, nemzeti érzelmű, elkötelezettségű társadalomkutatás ma Magyarországon nem létezik, illetve ha nem is illegális, de szabályos tiltás, zaklatás alatt áll.
Mi van mégis? Van irodalomban megjelenő elégedetlenség és kifogás. Vannak miniszteri rendeleti és maximum törvényi szintű jószándékú kezdeményezések – de mindig a reménytelenül elkésett, a valódi eredményességet önkontroll, öncenzúra szerűen kizáró módon. Van becsületes hangú szociológia, mindig az események után kullogva, illetve ha szakrális-mentális egészséget is követelnek, ahhoz sosem kapcsolódik eltökélt társadalomszabályozási alapvetés a gazdasági-pénzügyi szabályozásra is kiterjedő szándékkal, az alkotmányos evidenciákra támaszkodva – szavazási arányoktól függetlenül - (a maximális jelszó: majd „Matolcsy ad rá pénzt”, de ez önmagában, egyedül az előre biztosított kudarc).
A történelmi alkotmányt (az alkotmányos evidenciákat!!!) elismerve - logikai elrendezettségében a nemzeti érzelmű társadalom-politikai megalapozás elméleti alapjaiba tartoznának a következő felsorolás tételei ( – nem nosztalgikus, nem az eseti emlékeket felszínre hozó, nem is időbeli sorrendiségben, hanem a teljességre is figyelni igyekvő, konstrukciós szándékkal):
- társadalom-szabályozás ontológiai értelmezése
- erre épülő általában vett alkotmányfilozófiai alapok (merthogy az alkotmányos elvek a társadalom-szabályozás alapelvei)
- társadalom-szabályozási rendszerek elemzésének országos szenvedéllyé tett kutatása
- az alkotmányossági elvekre támaszkodó társadalom-szabályozási modellek, javaslatok tömegének inspirálása,
- az ország állapotát elemző írások az előbbi témakörök elméleti szempontjaira is tekintettel
- ezután következhet a külső és belső determináltság (a tények) kimondása, értelmezése, szélesebb körű megismerése
- a következő logikai lépés lehet a külső és belső meghatározottsággal, kényszerek valóságos rendszerével való szembenézés, operatív politikai javaslatok kidolgozása
- és mindezek után az érdekegyeztető, a lehetőségeket kihasználó, az átléphetetlen kényszereknek engedő, a társadalmi igazságosságot és eredményességet életképesen egyeztetni igyekvő politikai cselekvés, létezés.
Jelenleg lényegében, jellemzően csak az utolsó logikai fázis működik, bukdácsol, jelenik meg úgy-ahogy a szűkebb-szélesebb nyilvánosság előtt.
Az önálló, a magyar alkotmányos (az európai) alkotmányos identitást alapul vevő, tisztázó alkotmányelméleti tevékenység és alkotmányos politizálás, eltökélten, lényege szerint és összhatásában alkotmányosságra törekvő intézményi rendszer építése - híján például a 2002-ben váltó kormány mindent radírozhatott. Például az elismert, alkotmányosnak nevezett struktúrába nem épültek be a korábbi „polgári” törekvések. Átgondolatlan volt ebben a mélységben. Azonban 15 év után a mindig sietős, pillanatnyi taktikai érdeket képviselő, örökösen csak „korrekciós” és egy kiváló rendszert feltételező „csak működtetési” lépéseket fel kell váltsa a hosszútávú (majdhogynem időtlen) struktúra építésre való törekvés. Az alkotmányos alapoknak nem az a biztosítéka, hogy a kiváló alkotmánybírók csak tudják a dolgukat (különben minek kerültek volna oda), hanem az a valóban kemény, pártoktól független biztosítéka, ha az alkotmány-struktúrába épülten, a szerkezeti kialakításban tudnak a társadalom-szabályozási alapelvek megőrződni - akármilyen személyiségű és tudású és elkötelezettségű alkotmánybírók ellenére vagy tetszésére.
Mi volna a „látványos”, aktuális elméleti elvégzendő munka az alkotmányosság ügyében, amire mind a politikának, mind az oktatásnak, kutatásnak szüksége volna?
Táblázatszerű összehasonlítás készítése az ENSZ, az unió, a történelmi alkotmány és az 1949/xx-as alaptörvény közt. Ebben a táblázatban például szembeszökően lehetne a pozitív jogtechnika és a természetjogi elvek összefüggéseit szemléltetni.
A táblázat elkészítése pedig alapot adhatna további elméleti munkához, például a Deák Ferenc és a II. világháború közti magyar alkotmányelméleti tanulmányok legalább digitális hozzáférhetővé tételéhez, esetleg kritikai kiadásához, mai szemmel, fogalmakkal való elemzéséhez.
De ugyancsak a táblázat eredményei adhatnának ösztönzést a legmodernebb szabályozáselméleti, társadalomfilozófiai gondolatok értő elemzéséhez. Elméleti műhelyek és fórumok hátterét nyerhetné a magyar társadalom-politika (szemben a mai igen sivár helyzettel).
Mit kellene tenni, ha volna politikai szándék, erő, alkalom, hogy a történelmi (tehát a lényegében európai magyar) alkotmányosság útjára visszatérhessünk? Milyen lépéseket kellene mérlegelni, előkészíteni, kivonni a pártpolitikai daráló örvényéből, útvesztőjéből, társadalmi megegyezés felé terelgetni?
1. Az 1949/XX-as törvény 77§-át törölni (miszerint az alkotmány = alaptörvény), és a törvény címét alkotmányról alaptörvényre változtatni
2. új §-t beiktatni az alkotmány elismeréséről és a nemzeti lét szolgálatáról (nem az abszolút elsőségről, mert nem az erkölcstelen, tehát önfeladó létről, vegetálásról van szó(!), bármi áron, hanem az alkotmányos nemzeti létről van szó!!!)
3. ezután az új alaptörvény vagy sarkalatos törvények, illetőleg maguknak a törvényeknek az átrendezése hosszabb folyamat, nemzetgyűléssel vagy másképpen
4. a törvényeken kívül nagyon fontos kérdés az intézmények dolga (itt sem elsősorban a királyság a kérdés, hanem pl az alkotmányosság őre felsőház, a biztosítottan értékközvetítő és nem értékforrás pénzrendszer, a természeti és társadalmi erőforrások egyéni és közösségi hozzáférési rendszere és hasonlók, tehát a letisztult funkciók biztosítása – a hagyományt az időtlen elvekben inspirálóként elfogadva, de az intézményi megoldásokban nem a történelem egykori megoldásaitól várva a csodát)
5. A hatalmi érdekérvényesítés csoportok, törekvések részéről nem szüntethető meg. DE: az érdekérvényesítés kultúrája, színvonala hallatlan jelentős probléma! Alkotmányos körülmények közt is van érdekérvényesítés, és alkotmánytalan körülmények között is, csak utóbbi esetben sokkal durvább, embertelenebb módon.
6. a taktikai lépéseket az elvek nem írhatják elő, de a taktikai lépések az elveket nem léphetik át, nem iktathatják ki, az elvi alapok nem receptet adnak a mindennapi lépésekhez, de az elvek nélkül a mindennapi lépések értelmetlenné, „értéktelenné” válnak
Pártok nevei és funkciói állatorvosi lóként jelzik a gondolkodásbeli tévutakat.
Például a nemzeti jelző pártszintű és alkotmányos használata egymással nem helyettesíthető. Párt szinten a nemzeti jelző rendkívüli egyszeri erőfeszítést vagy szimpátia keresést jelenthet, de nem lényegi tartós sajátságot. A nemzeti alap-kérdések alkotmányos szintű problémák.
Ahogy a munkáspárt típusú elnevezés is értelmetlenség egy kormányzatot esetlegesen domináló párt esetében (csak a szakszervezetek esetében van értelme végső soron).
Ezek az elnevezések jelzik az alkotmányosság teljességét, egészét szem elől tévesztő társadalmi gondolkodás gyötrelmeit a XIX-XX. század folyamán és még a következő évtizedekben is.