vissza a főoldalra *   

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]  - Sent: Tuesday, November 24, 2015 8:33 PM - To: 'Zsuzsa Ürögdiné Kocsis';  - Subject: RE: Menyhért Péter és Soltész Sándor reagálása a Gárdos- Nagy tanulmányra 2015.11.22.-23.

 Kedves Zsuzsa!

Nagyon érdekes anyag, köszönet, hogy elküldted.

Aprólékos végigolvasása nem egyszerű, csak a 31-ik oldalig jutottam.

Feltűnt a „GYŐRI EGYETEMI KIADVÁNYOK - LENKOVICS BARNABÁS: JOGI ISMERETEK II.” című tanulmány tartalomjegyzék szerinti 23-ik oldalán a személy és jogalany fogalmáról szóló megállapítás. Apró és elméleti kérdésnek tűnik, azonban esetünkben is jelentős gyakorlati következménye van. Két gondolkodási iskola áll itt szembe egymással. Az egyik szerint a jog felett elvi kritikának helye nincsen, a bírók csak automataként a tételes jogot juttatják érvényre. A másik szemlélet szerint van létjoga a kritikának a tételes jog felett, méghozzá nem csak elvi síkon olyan értelemben, hogy tetszik-e, hanem a bírói gyakorlatban, a legáltalánosabban vett jogalkalmazásban is. Az előző felfogás szerint a tételes jog tökéletes mind technikáját mind értékrendjét tekintve(de legalábbis úgy kell kezelni), az embernek (például banki ügyfélnek) csak a jogkövetés a dolga. A másik felfogás szerint hasznos dolog a tételes jog az emberi viszonyok rutinizálása tekintetében, de szó sincsen arról, hogy más lenne a tételes jog mint egy sajátos szerszám, eszköz, amely vagy jó vagy nem, amelyet vagy jól alkalmaznak vagy nem. Ez utóbbi felfogásban a legális és legitim nem fedi egymást mint elv. A legális megfelel a tételes jognak, a legitim pedig a tételes jogról ad kritikát, mert ha a tételes jog nem felel meg a legitimitásnak, akkor illegitim lesz a legális.

Ez a kettősség, amelyet sokan egybe akarnak mosni, másoknak meg fontos a különbsége, megnyilvánul a személy és jogalany fogalmának különbségében is. Az idézett Jogi ismeretek tananyagban a kettőt azonosnak tekinti. Idézet:

A jogalany - mint jogi műszó - a jogilag szabályozott társadalmi viszonyok résztvevőit jelöli. Történetileg nézve és napjainkban is ez túlnyomó részben az embert jelenti, hiszen a társadalmi viszonyok: emberek közötti viszonyok. A társadalmi és a gazdasági élet megszervezésének egy magasabb fejlettségi fokán azonban a társadalmi viszonyok már nem csak az egyes emberek közötti viszonyok, hanem az emberek különböző szervezettségi fokú csoportjai, közösségei, szervezetei közötti viszonyok is. A jog tehát az egyes emberhez hasonló jogalanyisággal ruházta fel ezeket a - társadalmi-gazdasági életünkben ma már nélkülözhetetlen - szervezeteket, ideértve az egész társadalmat átfogó legnagyobb szervezetet, az államot is. Ezután viszont meg kellett különböztetni egymástól ezeket a mesterséges, a jog által konstruált jogi személyeket a hagyományos, természetes személytől, az embertől. Míg tehát a személy kifejezés a köznapi nyelvben az embert jelöli, addig a polgári jogban ez egy gyűjtőfogalom: az embert és a jogi személyeket is magában foglalja. A „jogalany" és a „személy" egymással lényegileg azonos értelmű kifejezések, az előbbit inkább a jogtudomány, az utóbbit inkább a tételes jog használja.

Érdekesség található abban a megállapításban, hogy „a személy kifejezés a köznapi nyelvben az embert jelöli”. Mert a nem-európai, nem keresztény kultúrákban nincsen szó a személyre, helyette csak embert tudnak mondani és gondolni. Ellenben az európai kultúrában a személy fogalma másfél ezer éve egyértelműen egy idealisztikus megfogalmazás. Az ember ideáját jelenti. Az ember azon sajátosságainak ideáját, amit természettudománnyal nem lehet leírni. Például hogy a személy megölése gyilkosság. A személynek méltósága van (ezt lefordítani emberi méltóságra, majd az embert köznapi nyelvi kifejezésként kezelni nem más, mint az utóbbi évszázadok kultúrharca, lopakodóű és kiterjedő diktatórikussága – csak ellovaltam magam).

A modern korban nagy vita van, hogy a magzat személy-e vagy sem. A jogpozitivizmus azt mondja, egy politikai tényezőnek kell választ adnia rá. Tehát legitim válasz nincsen szerintük, csak legális. Az újabban perszonalistának nevezett irányzat pedig azt mondja, hogy a személy fogalma abszolút, ahhoz politikai tényezőnek, törekvésnek nincs hozzáférése. A jogpozitivisták azt mondják az euthanázia jogos, üdvözlendő. A perszonalisták azt mondják, hogy a beteg öreg ember is személy, és mint ilyen érinthetetlen, nem ölhető meg. A XX. századi diktatúrák jogpozitivistái azt mondták, a szegény nem ember, kiírtandó (Bernard Show), a régi középosztály, elit nem személy, kiírtandó (kommunizmus), akinek szemüvege van, az nem személy, kiírtandó (Pol Poték), a belga királynak a kongói néger nem volt személy és írtotta is őket. A sor hosszú.

Jelen esetben a devizahitelezés kapcsán azért érdekes a dolog, mert a jogpozitivizmussal is visszaélő banki kartell azt mondja, a jog mindent megtehet, előzetesen vagy utólag, csak a hatalom álljon rá, segítsen elkaszálni a rászedetteket. A személynek elidegeníthetetlen elvi státusza van, ha az idealisztikus személy fogalmat tekintem – amire nincsen szó a nem-európai, nemkeresztény nyelvekben. A szótárak ezért a személy embernek, ismertebb embernek stb adják meg. A nemkeresztény illetve nem-európai típusú kultúrákban és azok nyelveiben nem tudják a személyhez mint elnevezéshez tartozó filozófiai, szemléletbeli tartalmat megnevezni. A tartalom ismeretlen számukra.

Ha a személy fogalmát úgy definiálom, hogy a köznapi nyelvben az embert jelöli, akkor kikerültem mindenféle elementáris létjogot, és azt csinálok az ügyfelekkel banki kartellként, amire a hatalmat rá tudom venni. Nem tétel az emberi lét, főleg nem a sajátos emberi lét, az ember személy mivolta.

Egyébként nagyon ravasz az idézet fogalmazása. Szembeállítja a jogi műszót (jogalany) a személlyel, de a személynek elveszi filozófiai, az európai kultúrát alapjaiban meghatározó értelmét, és a szakszó helyett köznapi nyelvet emleget. A köznapi nyelv nem használ gondosan definiált műszavakat. Tehát ha mint köznapi nyelvi kifejezést vesszük, talán hellyel közzel még igaza is lehet a szerzőnek (az utóbbi másfél évszázad vérzivataraiban erodált európai köznapi nyelvhasználatot illetően). De egyáltalán nincsen igaza, ha a devizahitelről van szó, ha a banki kartellről van szó, ha a jogrendszerről, a jogi kultúráról van szó. Ugyanis a jognak úgy kell legálisnak lennie, hogy a legitimitását ne veszítse el, illetve minél inkább megközelítse az eszményi legitimitást. A legitimitás tehát a jogon kívüli, és a jogon felüli szempont. A személy kategóriája a legitimitás szférájába tartozik. Az eszmei személy mivoltot a jogalanyiság nem helyettesítheti és nem írhatja felül, nem hagyhatja figyelmen kívül. Az idézett tankönyvi rész pedig erre tesz egy hanyag mozdulattal kísérletet. A személy mivoltot legitimitási szempontból köznyelvi felületességbe utalja.

Természetesen nem tudom ebből megítélni, hogy a szerző munkája, szakmai törekvése egyébként miként ítélhető meg. Ez a rész azonban a devizahiteleseknek fontos elvi kérdés, mert ők azt mondják, hogy semmilyen törvényhozási trükkel őket ne lopják meg. De egy köznyelvi felületes kategóriából kiindulva nem kritizálhatják a jogalanyiság állapotát, amelyet a banki kartell kb heti gyakorisággal a maga elgondolása és az ügyfelek legkisebb ellenőrzése nélkül módosítgat. Nem csak a szerződéseket, hanem a jogszabályokat is. Amit köznyelvi felületes káromkodással és panaszkodással nem lehet kifogásolni. De lehet kifogásolni a jogelvek, a pénzelmélet és általában a személyi státusz felől. Ki a végső alanya a társadalomnak? A személy mibenlétével is jellemezhető ember vagy a minden idealisztikusság nélkül hús-vér ember, akinek semmiféle eredendő, régi szóval természetjogi státusza, mai kigyengített kifejezéssel emberi joga nincsen.

 


https://docs.google.com/document/d/1CDeqgh5JUIFZ2sCT9qW-2_JTfJeIiJxLrajyIR_rX1Y/edit
 


   Vissza az oldal tetejére