A „személyt” alapul vevő szemléletről
From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com> - Sent: Wednesday, June 19, 2019 11:25 PM - To: 'Bokor Levente' <lbokor2@t-online.hu>; - Subject: RE: keresgélve
Kedves Levente!
Az előbb telefonon magyarázgattad, hogy tisztelni kell a tiszta forrást, olvasgatni kell például Descartest.
Nem vonom kétségbe, de azt is említettem neked, hogy nem érzem magamban az erőt, hogy nekikezdjek a filozófia mondjuk száz alapművét kézbe venni. Elég legyen most Dexcartes? Kissé megsemmisülve mentem aludni, hogy nincsen erőm ma este még ahhoz sem. Aztán nem jött álom a szememre, mert a személy rendszermodellbeli szerepe foglalkoztatott (amikor személy olyan rendszer alapeleme, amely rendszer nem irányul a személyi lét felszámolására).
Tehát a kérdés az volt, hogy ha a matematika klasszikus fogalmak szerint tiszta forma, a pont a matematika egyik alapfogalma, akkor lehet-e a rendszermodellben hasonlóságot találni a pont és a személy fogalma között?
Nemrégen arról volt szó, hogy a görög fogalmi modellben a világmindenség végső okát Istennel azonosították. Végső ok, valamely kérdésben elégséges ok és a közvetlen vizsgált okozati összefüggés egy fogalmi szerkezetet, sablont képez.
Ebbe fel lehet tölteni valamely szubsztancia kapcsán a szubsztancia állapotának okát, illetve a szubsztancia létének okát. A szubsztancia formai és anyagi összetevők együttese. A változás a potenciális formai és anyagi összetevők valamely konkrét eseti, aktuális állapotba jutásának folyamata (minden adott konkrét állapot értelmezhető megvalósult aktusként illetve további bekövetkezhető állapotok potenciájaként, lehetőségeként).
Azért érdekes ez az Arisztoteleszi modell (ha jól értelmezem), mert hasonló séma érvényesül a porfürioszi fa tudatosulását követően a szervetlen és szerves világtól szemléletben elkülönítve az emberrel kapcsolatban is. Az emberi szabad akarat nem illeszthető a világmindenség természeti jelenségeinek okozati láncolataiba. Megjelenik tehát a sajátosan emberi mikroszféra, az emberi cselekvések fogalmi mikrosablonjának lehetősége, amelyben a végső ok a fogantatás. Az emberi élet pedig az emberi formai lehetőségek és anyagai lehetőségek (adottságok) ténylegessé válása, megvalósulása, aktualizálódása.
Az emberi formai lehetőségeket a fogantatás pillanatától kezdve nevezhetem emberi személynek? Az ember formai potencialitásának? Ebben a tekintetben tehát a személy lehet hasonlóan formai jellegű mint a matematikai pont?
Amire nem tudtam elaludni, az most kicsúszni látszik a kezemből. Nevezetesen a klasszikus görög modell szerint az okság a szubsztanciák világában formai és anyagi jellemzők együttesében értelmezhető. Ez tehát a megvalósuló okság. A matematikának viszont nincsen tere a forma világán túl.
Azonban utóbbi időben például a szervezéselméleti hálók esetében legalább az időbeli egymásutániságot, de azon túl az okságot is modellezik.
Szét kell tehát élesen választani a megvalósuló okságot (ami forma és anyag együtteseként adódó szubsztanciák világában értelmezhető), illetve a matematika módszerű modellezés fokozatos kiterjedését a számok és az egyszerű geometria világán túli számos területre. Maga modell nem léphet túl a forma világán. De a modell tárgya lehet a számok és pontok (pontokból felépülő geometria) világán túlmenően sok egyéb jelenség is (a valóság számos jelenségének modellbeli kivetülése, absztrakciója).
A matematikának tehát legalább kétfajta fejlődési iránya megkülönböztethető.
· Egyik a módszerbeli tökéletesedés (egyre tökéletesebben csiszolt axiómarendszer például, a műveletek egyre csiszoltabb algoritmusai),
· másik az egyre újabb kérdéskörök matematikai (tehát deduktív axiomatikus) tárgyalása. Ami azt jelenti, hogy egyre újabb kérdéskörök megragadása axiómákban, és ezen axiómák logikai lehető legkörültekintőbb kezelése.
De egyik esetben sem léphet ki a klasszikus forma fogalmi világából.
Jelen esetben az a kérdés, hogy a rendszerelmélet a rendszerekről szól, amelyben többek között olyan kérdések válnak tárgyalhatóvá, mint
· az egész szerkezete a részekből építkezően
· az egész minőségileg több mint a részek összessége
· a rendszer változásai, folyamatai (és itt kerül elő a rendszer belső és külső okozati viszonyainak tárgyalhatósága)
o ez kicsit mintha ismételné a klasszikus filozófia korszakát, csak nem az elkülönült szubsztanciákra koncentrálva, hanem a szubsztanciákból épülő rendszerre vonatkoztatva
o felmerül tehát a rendszeren belüli oksági viszonyok kérdése
o van-e önálló, elkülönült oksági rendszere (végső oka, elégséges oka, esetenkénti közvetlen oksági állapota) a rendszer alapelemeinek illetve a rendszer egészének (kvázi a rendszer egésze is valamiképpen személynek tekinthető?)?
A XX. századi történelem mintha azt látszana igazolni, hogy a társadalmi közösségek egészének (vagy egyenesen a globális közösségnek) van csak önálló személyi mivolta abban tekintetben, hogy önálló oksági láncolatáról lehet beszélni (mintegy létrejöttében keresendő végső okról, közbenső oksági állapotokról, aktuális oksági összefüggésekről, és az értelmes, szabad akaratú személy mivoltból következően végső célról, más szóval elhivatottságról stb). Ebben a szemléleti útban elvész az emberi egyén személyi mivolta, mintegy zombivá igénytelenedik a filozófiai megközelítésben és annak következtében intézményi beágyazottságában is.
Ezzel szemben az európai kultúra az ember személyi mivoltáról szólt ha nem is kizárólagosan, de feltétlenül. A tét tehát, hogy ha közösségi célokról beszélhetünk, akkor ezt az egyes emberek személyi mivoltának eltörlésével, tagadásával tesszük, vagy a kettő összehangolásával? A skolasztikából kinövő alkotmányos szellemiség egyik határozott jellemzőjének tekinthető az ember személyi mivoltának elismerése, alapul vétele, a politika (bármilyen hatalmi erő) vagy tudomány által meg nem kérdőjelezhetősége.
Hogy ez történelmileg kikerülhetetlen szükségszerűség volna? Nem hiszem. Azt hiszem felelősségünk is van az egyes ember személyi mivoltját megbecsülő, alapul vevő szemléleti módért, idearendszerért, értékrendért csakúgy, mint a személyek által alkotott „természetes” közösségek (közösségek lépcsősorának) értékét, fontosságát, becsülendőségét, megvalósítandóságát és fenntartandóságát alapul vevő szemléletért.
Ez a személyi létet sokrétűen alapul vevő szemléleti mód (fogalmi séma „rendszer”) azonban üres forma marad, ha nem „töltődik fel” a modellen túl a valóságban mind az egyén, mind a közösség szintjén ennek megfelelő törekvéssel, magatartással, egyéni és közösségi hivatástudattal.
Úgyhogy fontos kérdés a személy és a matematikai pont fogalmi típusának analógiája.
FÁ