vissza a főoldalra *   

...........................

Az utóbbi levelemben van néhány elütés, pontatlanság. Ezeket pontosítom, kiegészítem.

.............................. 

Köszönöm leveledet.

Ha folytatjuk a vitát, akkor régen úgy mondtam volna, hogy egy ideig „lólépésben” kell haladni, mert tájékozódó beszélgetésünkben az alapok vitatottak, tehát nem ugyanazon alapokból próbálunk érvelni.

Azt mondod, hogy „az irodalom a pénzről minden lényegeset elmondott”. Ezt nem tudom kétségbevonni, mert nem ismerem az általad olvasott irodalmat. Magamnak viszont az a véleményem, hogy a pénzelméleti irodalom rendkívül vékony és lényegében nem hozzáférhető átlag egyetemi, kutatói szinten. Sőt, nem is kíváncsiskodnak utána. Ehhez két megjegyzést kell tegyek:

·         - sajátosan egybeesik a XX. század elején a hitelpénzrendszer uralkodóvá válása a pénzelméleti cenzúra felerősödésével. A pénzelméleti vitákat lezárták illetve elzárták a nyilvánosság elől. Tudatosan szűkítették le a nyilvánosságot sok tekintetben a társadalmi ismeretek körében. Volt egy nyelvész konferencia néhány éve, amit követett egy riport az orosz résztvevővel (nem tudom említettem-e). Ez az ember azt nyilatkozta csendesen, hogy amíg a fasiszta és kommunista jelzőket a sajtónyilvánosság, a nyilvános közélet használja a XX. századdal kapcsolatosan, addig előlünk el van zárva a XX. század történelme. Ez a kijelentés egy konkrét kis tűszúrásnyi rés volt a cenzúra falán. A kis rés fontos, mert a fényképezőgép is kis réssel működik. De nehéz fókuszálni, ha nincsen más.

·         - másik megjegyzés, hogy a XIX-XX. század a tudományos gondolkodásban az axiomatikus fogalomkezelést korábban el nem képzelhető csúcsokra vitte. Ezt ma már nem lehet megkerülni, ez a viszonyítási pont, vonal, felület. Enélkül, ennek tudomásul vétele nélkül nem lehet érdemben tájékozódni semmiféle tudományban sem. Volt egy konferencia valamikor a 90-es évek elején, ahol Kissinger és Gorbacsov voltak a díszvendégek. Talán tudod a konferencia évszámát és helyét is, megjelent egy kötete magyarul is. Ezen a konferencián evidenciaként kezelték a 80-20%-ot. Tehát hogy a 80% fölösleges és vagy el kell pusztítani vagy ravaszul ki kell őket kapcsolni az érdemi döntésekből felpörgetett szórakoztatással. Tehát még a század végén is benne van a gondolkodásban, hogy a társadalom egy részét ki kell kapcsolni. És ha sokan tanulnak egyetemen, akkor az egyetemeket is. Tehát szerintem amagyarországi felsőoktatás is ritka (egyes személyekre, tanszékekre mondható) kivételektől eltekintve a 80% egyetemi. Azt hiszem, hogy a magyar pénzelméleti kultúra is a 80%-nak felel meg, abban mozog. Valamint hogy a megelőző szocialista (szovjet megszálló) korszak pénzelméleti felkészültsége is a rendszerváltás utáni 80%-nak megfelelő volt. Akkor ezt nem is tekintették titoknak abban az értelemben, hogy a politikai stabilitás egyik eszköze volt hogy a fontos döntésekről az alávetetteknek még fogalma se nagyon lehessen (értve ez alatt egyes megszállt országok politikai-gazdasági vezetését, tudományos életét is). Az egyetemek nem valami önkiszolgáló áruházak. (Ahol fel lehetne tételezni az „uniós egyenlőséget”, mint az áruházak kínálatában utóbbi időben, vagy a munkaerő szabad vándorlása kapcsán az egyenlő munkáért egyenlő bért igénylő mozgalmat.) Az egyetemeket széles sávban lehet megkülönböztetni a bennük ható igényesség szerint. (És nekem az a véleményem fogalmazódott meg, hogy azon az egyetemen, ahol a személy deduktív, az idealisztikus általános lényeget megnevező fogalma ismeretlen, nincsen a közgazdasági alapismeretekben megjelenítve és értelmezve -> az az egyetem a 80% intézményeihez tartozik. Meg az a tudományos élet is stb. Tehát Kissinger és Gorbacsov talán még naivan optimista is volt abban az értelemben, hogy szerintük 20% elég lenne az emberiség életképességéhez, de hol vagyunk a 20%-tól például az egyetemeket, a közgazdasági alapismereteket tekintve?!)

Nekem például (ami nem jellemző csak furcsaság), benne volt a szakdolgozatom bírálatában, hogy fizetős állásban pénzügyi munkát ebben az országban nem fogok kapni. Ez bejött. De legutóbb egy pénzügyi lap, (pontosítok, az Acta Humana című közszolgálati egyetemi lap) …………. le akart hozni egy válogatást deviza érdekvédők írásaiból. Ma a nagyságos igazságügyi miniszter tört be a szerkesztőségbe és kergette el az addigi felelősét az ügyfél oldali tematikus számnak. Gondolom nálam is jobban tudod az ilyen falakat. Én még nálatok is ennek az Illyésvers szerű (Hol zsarnokság van …) belső, tudati falnak a továbbélését vélem megtapasztalni. A háttérhatalom meg hasonlók emlegetése innen nézve lyukacsos fügefalevél. (Odáig talán menjünk a 20-80% kibontásában, hogy hol 80% van, ott 80% van …)

A lényegre térve. Adott egy helyzet, ahol a korszakokon átívelő hatalmi tiltás következtében nagy valószínűséggel hiába megy be bárki egy tetszőleges könyvtárba, onnan ismeretterjesztő irodalmat hiába fog kivenni (például Samuelson 3 kötetesétől kezdve az utóbbi évek pénzelméleti könyveiig). Én olvastam talán három helyen egy-két mondatot vagy bekezdést, ami érdemleges lehetett volna, de sem előtte sem utána nincsen vele szervesen összefüggő szöveg a tanulmányban. A szerzők élnek és nem válaszolnak levélre. És nem publikálnak tovább. Lehet mert rájöttek, hogy tévedtek. A tételeket illetően vagy a lehetőségeiket illetően.

 

Szóval ilyen helyzetben választani kell. Ha érdemi pénzelméleti alapokat keresünk, akkor neki kell állni és felépíteni. Magamnak ilyet nehezebben mondanék, de te is meg még mások sokat láttatok. Nem lesz könnyű. Mert például bele kell gondolni abba, hogy a személy fogalma, illetve az a gondolatiság, amit a személy fogalmával lehet kifejezni, nem zsákmány, nem ismételhető, nem a kultúra, az emberiség ellensége, hanem Európa két és félezer évének teljesítménye, amire szükségünk van.

Mostanában széles körben divat mindent viszonylagossá tenni. Soros kezdte nyomatni a nyolcvanas években hogy minden kultúra egyenértékű, és fújták utána vagy vele Konrádék (legalábbis rájuk emlékezek és Kis János álnok szólamaira). Szélesebb körben meg nem tudta senki, hogy miként mozognak a szálak a függöny mögött és inkább utána utánuk mondták a nyilvánvaló értelmetlenséget. És verték szét, gyengítették az emberek kötődését szűkebb identitásukhoz (ha minden, mindenki egyenlő, tehát értékelhetetlen alapon …). Ha ugyanis minden kultúra egyenlő értékű, akkor ami sajátos, az kiesik. Ha a személy deduktív, tehát idealisztikus, általánosságban értelmezhető fogalma a kerek nagy világban a kultúrák többsége előtt ismeretlen, akkor az egyenlőség nevében felejtsük el (nehogy kisebbségi komplexust ébresszen a többségben, azaz a 80%-ban).

 

A személy fogalmában érhető tetten egy gondolkodás, amit nem lehet leírni, kiírni azzal, hogy résznél az egész (meg a teljesebb) fontosabb. Ez a fizikai vagy biológiai világból vett tétel nem igaz az embernél. Hiába akármennyi tetszetős és hamis hasonlat. Mert itt nem tényről van szó a szó természettudományos értelmében, hanem jellegében normáról, vívmányról, felismerésről, lehetőségről. Mellesleg Arisztotelesznél még minden lényeget megállapító fogalom kategóriáját szubsztanciának nevezte, aminek mint kategóriának a műfajában van a „kreatív” emberi felismerés előfeltételezettsége. Hogy aztán kialakulnak az emberi felismerésben „szabványok”, sikeres megoldások, az semmit nem változtat e szubsztanciális kategóriák műfaján. A természettudományos mérhető tények pedig ha Arisztotelesz „élne”, akkor nyilván akcidentális kategóriának minősítené, amiből a lényeg emberi közreműködés, alkotó és kritikus gondolkodás nélkül nem következik (de már nem él Arisztotelesz, tehát nyilván annak feltételezése, hogy mit mondana, az is kreatívitást igényel, és szerintem lényegi kérdés). Olvassad el Bertalanffy könyvét (Ám az emberről semmit nem tudunk …). Nem lehet közös rendszerben kalkulálni (egymásból levezetni, indokolni, bizonyítani) a fizikai, biológiai és társadalmi-emberi rendszerek közti határokat átlépve. Csak a költészetben meg a szociológiában. És ez nem ilyen meg olyan irányzat kérdése, hanem hogy hogy mennyire veszed komolyan például a pénz kérdését.

 

Az ember tragédiájában Leonardo panaszkodik, hogy őt egyszerű iparosokkal összetévesztik, hogy neki széklábat kell faragni. De a mai valóság az, hogy Leonardót a széklábbal kezelik egy szinten. Ne vess meg. Ide bizony minden hamisság nélkül elvihető azon megoldásod, hogy az emberekből álló rendszer az embernél magasabb rangú! Mármint a székláb van Leonardo felett, mert a széklábban benne van Leonardo tudása is, Leonardoban meg legfeljebb a székláb szálkája. A modern totalizmusnak a tévedése az az egyszerű logikai lépés, amit leírtál, hogy az embernél magasabb fokú például a Vörös Hadsereg meg a társ-intézményei, tehát ők mindent megtehetnek az emberrel szemben. És nem volt előttük elvi gát, a társadalom teljes szélességében. Gorbacsov ezt 80%-ra mérsékelte.

 

Ha nem ezt akartad kihozni, akkor körül kell járjuk a szavakat. De szerintem a közgazdasági alapok egy határon túl nem tárgyalhatók úgy, hogy olyan társadalmi struktúrát, rendszert, alrendszereket engednénk meg legitim módon, amelyben a személy státusza nem már elvileg is meg-sérthető a rendszer által. Persze a részletek ennél árnyaltabbak lehetnek, de csak a lényeget megtartva. A személyt nem lehet legitim módon ledarálni (mert az az európai gondolkodási lét genocidiuma lenne – ami pedig több szempontból egy fontos tényezője, elvághatatlan eredete, éltető gyökere az egész modern tudományos gondolkodásnak, társadalomtudományos téren kiemelkedően). A tulajdonképpen valódi (a szerves emberi) közgazdaság és tudománya nem irányulhat a személy ellen, mert akkor falanszter, kommunizmus, vagy aktuálisan szociológiai felületességgel élve pénzuralom, tőkezsarnokság lesz belőle. Mert felületesség az eszköz és az eszközhasználó össze keverése (Leonardo és székláb illetve a társadalmi alany, az ontológiai végső tulajdonos és az ő felelősségébe tartozó eszközrendszer, az ontológiailag értelmezve a tulajdon tárgyának összekeverése).

 

Holott a pénz meg a tőke is használható jobb célokra. (Szerves alatt azt értve, hogy az emberi lényeget, a pluszt a biológiához képest a személy fogalmában mint általános lényegi fogalomban megjelenítve nem pusztítja, nem erodálja. Mert ha nem tartja meg az emberi lényeget, ha nem kíméli, ha nem támogatja a társadalmi struktúra, akkor a szépirodalomban sokat emlegetett modern barbárság erősödik, mintegy erodálva látszólagos gazdagodásával, csillogásával a tulajdonképpeni emberi létet – a giliszták szaporodásához hasonlítani a neonreklámokat kilépés volna a higgadt érvelésből, de sokan felvetették, és még a gyerekmesékben is régi fordulat Pinocchio mesevárosának mintájára).

 

Lehet hogy nem győztelek meg?

 

Azzal zárod, hogy „Így kerül csapdába: a magány csapdájába. Ez korunk személyeinek krónikus betegsége.” De mi mást tehetne, ha rossz koncepcióval lelkében is maga fölé engedi kerülni a széklábat (az elszabadult, hegyoldalon leguruló autó mintájára eszközből végzetes külső, uratlan környezeti elemmé vált pénzt és társait) és ezáltal elveszíti vonatkoztatási pontjait, még fogalma sem lehet arról, hogy mit tehetne, és leg-belül, önmagában reménytelenül omlik össze?

 

De legalább kitapinthatóvá vált neked is egy törésvonal.

Minden jót

FÁ