1) Megkereső levél - Tisztelt Turay Alfréd Úr! ....
2) Válaszlevél --- From: Turay Alfred - To: 'Fáy Árpád' - Subject: RE: kapcsolat keresés Turay Alfréddal
Tisztelt Fáy Úr!
Írásának bemutató levelét megkaptam, és
az írás szövegét is letöltöttem.
Mindkét dokumentumot átnéztem.
A csatolásban két fájlt talál:
az egyikben a bemutató levélre,
a másikban magára az írásra reflektálok.
Üdvözlettel:
Turay Alfréd
3) Írtam egy pontosító levelet, majd a kérdést, hogy az Alkotmányossági műhely honlapjára feltehetem-e levelének mellékleteit mint hozzászólását - amire igennel válaszolt.
From: Turay Alfred - Sent: Wednesday, April 13, 2022 9:34 AM - To: 'Fáy Árpád'
Tisztelt Fáy Úr!
Hozzájárulok ahhoz, hogy a honlapon
feltüntethesse az én hozzászólásomat is.
Üdvözlettel:
Turay Alfréd
--------------------
4) Turay Alfréd: Megjegyzések a bemutató levélhez és Az „ontológia ismeretelméleti értelmezése és alkalmazása” című műre vonatkozó reflexióm rövid válaszaira foralmazott PONTOSÍTÓ LEVÉL --- From: Fáy Árpád - Sent: Monday, April 11, 2022 6:31 PM - To: Turay Aalfred
Tisztelt Turay Úr!
Köszönöm válaszlevelét és figyelmes sorait.
Azt írja, hogy szakismeretekre polarizálódott világunkban különböző területek kifejezéseit használom pontos definíciók és megfeleltetés nélkül – ha megvan a definíció az egyik részterületen valamelyik kifejezésre, az nehezen vihető át más területre.
Őszintén szólva nem is felnőtt, hanem csak nyugdíjas koromra vettem tudomásul, hogy azért nem találom a mögöttes egységes elveket, mert azokat senki sem keresi. Valahogy az élet a feldarabolódás irányában haladt, mint az közismert.
Tehát azzal a feltételezéssel élek, hogy valamelyes logikai fonal mentén mégiscsak lehetséges a részterületek közti (mögötti) összefüggéseket megragadni – de nem a részterületekből mechanikusan extrapolálva, kivetítve.
És ezt a logikai fonalat keresve szembesültem a személy fogalmával és a személy fogalmát körül járva az axiomatikával. Tulajdonképpen az a sejtésem, hogy előttünk van egy lehetséges megoldás. A személyt valamely axiómaként felfogni – amelyet a rá épülő axiomatikus rendszer például „nem szabad” hogy átalakítson a rendszer kénye kedve, akár véletlen visszacsatolásai révén. Akkor „hozhatja magával” a személy a misztériumát is egy axiomatikus rendszerbe.
A misztérium megfoghatatlant is jelent. Ezt a megfoghatatlanságot vélem körüljárhatónak, logikailag is tudomásul vehetőnek Arisztotelesz végső ok fogalma révén. Ezért hangoztattam, hogy az oksági lánc „ok fogalma” nem azonos a végső ok „ok fogalmával”. A különbségtevést nem én találtam ki, hiszen olyan teológiai iskola is van, amely a végső okot tekinti igazi oknak, mint teremtő okot, és az oksági láncban szereplő okot pedig nem-igazi oknak nevezi. Ezen teológiai iskola szerint vajon mondhatom, hogy Isten teremt, az ember alkot? Az isteni végső okkal mint „teremtő okkal” párhuzamosan az emberi végső ok „alkotó oknak” volna mondható?
A személy mikrovilágában egy mikro-végső okot feltételezve kijelölhető az a tartomány, amely titok marad mindenképpen számunkra, mégpedig ismeretelméleti okból. Ez a végső ok a szabad akarat világához hasonlatos természetű, mert az oksági lánc logikája nem illeszthető hozzá.
És mint a XX. század második felében iskolába járt embernek, a természettudományos gondolkodás természetesnek tűnik. Tehát nem a teremtő végső okból indultam ki problémafelvetésemben hanem az oksági lánc okságtából. De tisztában vagyok vele, hogy az ember nem gép, nem automata. Tudom, hogy bizonyos kérdések a természettudományos gondolkodás eszközeivel nem tárgyalhatók.
Középiskolában hazafelé menet néhány osztálytársammal órákig tudtunk vitatkozni arról, hogy van-e véletlen, hogy ha minden kis atomnak ismernénk az adatait, akkor is lenne véletlen vagy mindent ki tudnánk számítani. A szabad akarat a véletlenhez képest még nagyobb kérdés.
Arra jutottam, hogy vannak az ember számára megválaszolhatatlan kérdések. Nem azért, mert kevés időt fordítok rá, hanem mert a fogalmi eszközeink alkalmatlanok rá. Tehát ismeretelméletileg. Sőt, hogy ismeretelméleti természetünkből nem tudunk kilépni. A szabad akarat megfejtésére törekedni érvelési, logikai hibának is mondható.
Azt hiszem hogy ennek feltevésével rá lehet hangolódni a görögök óta gondolkodásunk alapjait jelentő fogalmi sémára. Ebben a fogalmi sémában mai körülmények között
· a személy és a személyiség szavakat úgy is lehet használni, hogy
· a személy elvi-általános deduktív alapfogalom (nem kell indokolni, tudomásul kell venni, leírhatók általános tulajdonságai, mint például hogy mikrovilágában a szabad akarat amolyan mikro-végső-okként értelmezhető, amely oksági láncot indíthat, módosíthat, leállíthat), mondhatnánk szubsztanciának is
· a személyiség pedig induktív fogalom, amely vizsgálható, mérhető, egyénenként eltérő lehet stb, mondhatnánk akcidensekkel leírható tapasztalati dolognak.
Sokszor találkozva az arisztoteleszre hivatkozva emlegetett forma és anyag együttesének folytonos változásával, amely változásokban értelmezhető az oksági láncolat, és amely folyamatban értelmezhető a létezés, a megtapasztalható, érzékelhető, megismerhető stb létezés – adódik, hogy a személy mint amely szabad akaratában végső oknak tekinthető talán nem is létezik? Tehát hogy csak a megvalósult potencia létezik? A személy potencia, amelynek megvalósulása, aktualizálódása létezik és létező, akcidenseiben vizsgálható személyiségnek hívható? … A személy és személyiség fogalmak deduktív és induktív értelmű szembeállítása nem közkeletű, de azt hiszem nem is ésszerűtlen.
Ezek a gondolatok feltételezik annak a bizonyos arisztoteleszi fogalmi sablonnak a letisztult változatát. És akkor annak folytatásaként a személy fogalma kezelhetővé válik számunkra. Mi az ami közölhetetlen, megfoghatatlan számunkra a személyben és mi az ahogyan mégis tekintetbe vehetjük? Társadalmilag az embert személynek tekintette mindig is a keresztény egyház, ezért csak Isten ítélhet a lelke felett. A XX. században Gödel is mintha ilyesmit mondott volna a matematikában ami azonban talán általánosítható, talán felfogható egy klasszikus tétel korábbinál sarkítottabb megfogalmazásának. Egy rendszer önmagát nem határozhatja meg. Egy rendszer csak egy nála egyszerűbb rendszert határozhat meg … Emberek mint személyek egymás felett nem ítélkezhetnek ………..
Azt írja, hogy : „az Ön szavait is idézve: nem látom be, hogy hogyan lehetne betájolni „az axiomatika módszerét úgy, hogy azzal a személy fogalmát és például a személyt mint alapelemet tartalmazó rendszert elvi általánosságban (deduktív módon) érdemben tárgyalni lehessen”.”
Érdekes módon én pont fordítva látom: az axiomatika módszere úgy hozzánk nőtt, hogy nem lehet tőle elszakadni.
A kérdés tehát az, hogy ha egy rendszernek axiomatikus alapeleme a személy, akkor hogyan lehet úgy alakítani a rendszert mint axiomatikus, tehát az axiómák minőségéhez kötött felépítményt, hogy a személy mivoltot minél kevésbé rombolja, minél inkább kiteljesedéshez segítse. Jogilag, gazdaságilag, politikailag stb.
Ezen járt az eszem, mielőtt a személy fogalmára kezdtem volna fókuszálni, hogy az embert miként lehet legszerencsésebben általános elvi síkon a politikai, gazdasági stb struktúrák evidens alapelemévé tenni. A XX. és most már a XXI. század embertelen tömegtársadalmainak szervezéselméleti elvi alternatívájaként.
A kereszténység évezredeken át ezt megtette. Most nem a kereszténység helyett, hanem modern kori absztrakciós készségnek megfelelve logikailag is tisztázni kellene – mi az ember helye a társadalmi struktúrákban a görög-keresztény eredetű kultúrában … a modern társadalomszervezési folyamatokban a modern társadalomszervezési eszközök korában. Mit „szabad” megtenni és „nem szabad” megtenni a társadalomszervezésban (jogrendszerben, pénzrendszerben, adórendszerben, iskola rendszerben stb).
Ha idegen ez az útkeresés Önnek, akkor tudomásul veszem és nem folytatom, nem keresem meg újabb levéllel.
De még egyszer jó volna olvasni észrevételeit a mostani levelemre.
tisztelettel
Fáy Árpád