vissza a főoldalra *   

Kedves Levélíró!

1)      Egzisztenciális személyes gondjainkat ne keverjük ide. Keverni nem akarom, de megjegyzem régen hiányolom, hogy afféle szövetség, amely nagy pusztaközepi kempingtalálkozókat képes volt létre hozni, miért fékezte le magát?

a.       lefékezte egyszer(nem csak egyszer, de például), amikor az én javaslataimat elutasítva nem tett alkotmányozás mellett nyilatkozatot ott a természetvédelmi területen a nemzeti parktól vagy milyen intézménytől bérelt bérleményben sok kurgán meg egyéb alkalmatosság között, hanem kinyilvánította, hogy nem kíván csatlakozni az alkotmányossági műhelyben felerősített vonulathoz, amely alkotmányt, pontosabban a nemzeti alkotmányos hagyományokhoz való kanyarodást követelte a hozzá szükséges felkészüléssel együtt. Ezzel mintegy szakított azzal a lehetőséggel, hogy félmilliós lélekszámával például alkotmányossági ügyben lépést tegyen. Elhatárolódás sikerült, elszakadás végbement, a félmillió fele nemcsak hazament, hanem mára otthon is marad. A pusztaközepi lovasnosztalgiás kempingezés múló lelkesülése kihunyt. Talán meg kellett volna nézni, mivel szakít a társaság, vagy mitől határolódik el. A jövőre is tanulság. A szakítás határozott volt, merthiszen számosan ismerték az alkotmányossági műhely tevékenységét, hatását, ajánlását nemcsak a közönség soraiban, hanem a vezetőségben is. Egyelőre a 2011-es alaptörvényen kívül nem ismerek olyan kezdeményezést, amely közelebb esett volna például az alkotmányossági műhelybeli ajánlásokhoz. Ami pedig a döntést illeti, hogy nyilatkoznak-e vagy sem a kempingtábor vezetői, szervezői, az hasonlított ahhoz az óvatos szervezési normához, amelyet a 2011-es alaptörvény kivitelezői tettek: a felhasznált elképzelések kimunkálóitól olyan távolság tartása, amelyet azok nem tudnak átlépni – tehát a tervezők meg ne szólalhassanak. Biztos jó szervezési elv, csak én nem tudom mire jó.

b.      Most azt hiszem, nem a 2011-es alaptörvény alternatíváját kellene elkészíteni, hanem az adott helyzetnek megfelelő tevékenységre kellene fanyalodni.

                                                               i.      az a bizonyos elméleti munka. Ebben partnert nem sokat találok e téren, mert egyesek azt mondják, hogy jó, ha nagyon akarja, akkor csinálja – de két miskolci rendezvényen kívül, amelyeken Bogár, Vass és más divatos nevekkel szemben kifejezetten gyanakvást éreztem, hogy mi a fenét erőltetek itten? Ők a széles nyilvánosságnak dolgoznak nem mint celebek, de mint afféle ismeretterjesztő új-TIT-esek. Amit én szerettem volna, az viszont a TIT-közönség helyett egy érdeklődő eleven szellemi működés. Andrea nagyon őszintén azt mondja, hogy most kezdi jogászként betájolni, miről is van szó esetemben például. 4-5 év személyes ismeretség után. A széles-nagy közönségnek könnyebb volna? Nem lett Borsodban sem egyetemi együttműködés sem egyéb kézzelfogható ezirányú lelkesedés, idén már rendezvény sem. Egyébként Káslerrel és másokkal találkozni felemelő élmény, izgalmas talány, csak nem elméleti munkálkodás (annak ellenére, hogy tudott újat mondani számomra is).

                                                             ii.      Elindult a műhelymunka egészen szűk keretek közt, ami jó, de véleményem szerint túl szűk körben. Nem azért vagyunk kevesen hozzá, mert azt illik többnek csinálni, hanem mert látható, hogy magunk ugyan csiszolódunk, a tervezet is csiszolódik, de hol van ettől egy szakértő csapat? Tehát a féltucatnál is kevesebb kezdeményező után nem a legszélesebb nyilvánosság kell következzen, hanem egy szélesebb, „közbülső” nyilvánosság, amely részletesebb munkát végez, legalábbis elemez, opponál, visszajelez, és a féltucatsem mag vagy velük toldozza-foltozza az ajánlást, a művet, vagy észrevételeiktől inspirálva saját maga. A féltucatsemmag nem biztos, hogy le tudja szervezni a következő nagy pusztakempinget – hiszen az ilyen együttlétet ma már nyíltan fenyegetik a rászerveződő másérdekűség. A különleges pillanatot nem lehet prolongálni. De ha elszaladt a különleges pillanat egyvalami megoldásra, attól még lehet munkálkodni a megoldáson … (csak nem a múltat vissza hozva, még a közelmúltat sem). Tehát ez is tanulási folyamat, hibákkal, ráfordításokkal, és a közvetlen eredmények mellett a lassabban érő de érő tanulságokkal.

                                                            iii.      másik adott helyzetnek megfelelő ténykedés lenne az egyébként létező vagy éppen szervezendő érdekvédő és szolgáltató, tanácsadó, szervező társaságokkal kapcsolat keresése és működtetése. Itt van a napelemelterjesztés, a megújuló energiák ügye. Még az ebben a feladatkörben ügyködő szervezetek munkatársai sem veszik komolyan például az msz-t vagy annak tagjait, ha egyébként mindegyik msz-es. Tehát van a munka (szépen csendben, amit megfizetnek, azért szakmai kenyérkereső profi munka) és van a délutáni kocsma, amatőr kultúrház és egyéb társadalmi tevékenység – garantáltan hermetikusan elszakítva az érdemi, pénzhasználattal szervezett „komolyabb” munka világától. Csakhogy ennek kevés köze van a nemzeti léthez, a nemzeti politikához ésatöbbi. Mert azon az egy alkalommal lett volna (lehetett volna) szerencséje a pusztaközepi nagy kempingtalálkozónak az alkotmányhoz hozzászólni. Máig nem értem, mi egyébbel foglalkoztak az élenjárók és más népviseleti öltözetűek ott akkor.

c.       Nemrégiben jól kikaptam egy képzett filosztól, hogy aki műszaki főiskolás fiatalként például Kassák Lajos A lovak kirepülnek c. kötetét ízlelgette, az hazafi nem nagyon lehet, mert Kassák olyan volt mint Rejtő, hazafiatlan. Nem is emlékezem, pár hete ki esett nekem ezügyben. Először is Rejtőt nem helyeztem világnézeti keretbe sem akkor sem később (bár később olvastam efféle értékelését). Középiskolásként szüleim (és szüleim korosztálya) által kedvelt Rejtőről azóta tudom, hogy bizonyos tekintetben más volt mint Kassák. Kassák útban Párizsba végig tarhálta az utat, mint valami professzionális ingyenélő. Rejtő útja hasonló időszakban volt, de Rejtő inkább nem evett, csak ne kelljen az úton potyáznia. Továbbá Rejtő filozófiailag próbálta értelmezni korát. De nem ment neki, akárcsak Szathmárynak. Szathmáry a Kazohíniát írta meg. Rejtő az idegenlégiós regényeit. Abból próbált megélni. Inkább mint tarhálásból. És abba fojtotta elkeseredését. Önmaga vigasztalásaként írta történeteit mások vigasztalására. Egy méltatója szerint Rejtő műveire jellemző egy igen visszafogott sexualitás: a pornót elkerülte, de még a sikamlósság határára sem ért (pontosabban asexualitás). Volt benne egy a nyers romlatlanságot kereső társadalomperemi naiv hős keresés illetve megalkotási kedv. Fülig Jimmy pofonjaiba fojtotta feloldhatatlannak érzett gondjait - filozófiailag kifejezni nem tudván vagy nem akarván. Megmaradt néhány híressé vált mondata az én emlékezetemben is. De Kassák szabad versét is lapozgattam, keresve a korszak adekvát nyelvezetét.

d.      A magyar szóelemzési divatnak van egy olyan ága, amely bízvást versenyre kelhet a sokkal kevésbé ismert és még kevésbé szeretett Kassák repülő lovaival, soraival (ha jól tudom szabad versnek mondott izmus-virágaival). Ezek a szóelem-versek nem tartalmaznak olyan történeteket, mint a sivatagi kocsmák szabadnapos hősei. Például: „Közös s Ég” Félre ne értsük, ennek a magyar hagyományhoz semmi köze nincsen véleményem szerint (s ha ebben nincs igazam, akkor tájékozatlanságomat kirakom szemlére, mindenki elé, nem rejtegetem). Legfeljebb annyi köze lehet a magyar nyelv sajátosságaihoz, hogy többé-kevésbé a szótagolás szabályai szerint darabolja (vagy éppen a szóközöket kihagyva torlaszolja) a szavakat talányossá téve őket. Tehát a „hat alma hatalma” olyan szójáték, mint a „nemarabarabarab, hanem arabnak öltözött angol”. Csak rövidebb, tömörebb, és a magyar nyelv szószerkesztő képességének, gyakorlatának felfedezése, érdeklődési körbe kerülése idején amolyan szellemi divat rezonancia. Ettől függetlenül lehet az értelmiségi érdeklődés csipkelődő, de őszinte megnyilvánulása.

e.      Ami azonban a kétértékű logika sémájára fogalmazott megjegyzést illeti, miszerint csak két út van, a van és a nincs, ez már leginkább egy keresztrejtvénybe vagy inkább filozófiai zárthelyi dolgozatba illik oly módon, hogy milyen megszorítással lehet érvénye e megállapításnak. Mert úgy a vakvilágban semmi értelme a kétértékű logika kizárólagosságát hangoztatni. A kétértékű logika nem a logika abszolútuma, sem nem az evidenciája. Azt hiszem a kétértékű logika kvázi abszolútizálása a közbeszédben egyszerűen a középkor eleji gondolkodás megszakadásnak az eredménye, mint visszamaradt sérülés, heg. A kétértékű logikát ugyanis amint például Arisztotelesznél olvasható és a neki előmunkákat végzőknél, az egy igen nagy lehatárolási erőfeszítés eredménye (általában egyéb típusú lehetséges logikai sémáktól való elkülönítésként), több évszázados filozófiai előkészület van mögötte. Az egyéb logikai sémákat a hozzájuk tartozó műveletek lehetőségével együtt legalábbis egyértelműen kizárva maradt a porondon a kétértékű logikára épülő megannyi szellemi teljesítmény. Eredményes a kétértékű logika rengeteg területen több mint kétezer éve. De nem kizárólagos a léte. Ezt volt annyira egyszerű kezelni, hogy erre képes volt már a görög filozófia is. És ezen a nyomvonalon nagyot alkotott az emberiség különféle tudomány területeken a matematikától kezdve a természettudományokig, mérnöki munkáig. Csakhogy a valószínűség számítás fogalmaival élve ehhez egyértelmű, legalább hallgatólagosan elfogadott eseménytérre, paradigmára, fogalmi megszorításokra volt szükség. Több mint kétezer év után eljutott az emberiség a kettes számrendszer kétértékűségéig. Megfelelő kódolási technika és kísérleti határok, feltételek megfelelő kialakítása esetén működőképes is. A kettes számrendszerben nem értem, hogy az igen-nem-semmi hogyan kódolható kétértékűen. Vagy azonos a nem és a semmi vagy ez három. De én a hetvenes években kellett vizsgaként cobol-ba programozzak másodfokú egyenletet (azt még én is értettem), és nem az a célom, hogy agyonbeszéljem leveledet. Krisztus megállapítása a langyosok kiköpéséről (tegyük még hozzá), nem a kétértékű logika melletti kiállás (hogy más nincs is értelmes ember számára), hanem bizonyos esetekben az állásfoglalásra buzdítás. Hogy jobb a rossz is néha a semminél, mert a semmit nem lehet javítani, ellentétben a rosszal. A bűnbánatban ugyan benne van a mulasztás vétke, de nincsen benne a tompaság, a képtelenség, a talentumtalanság vétke.

Már elnézést ezért a kitérőért, de az alábbi levelet nem tudom értelmezni, mire is buzdít.

És nem tudom, hogy az msz kapcsolatát a jogi kamarával, a bírói kamarával, az agrárkamarával, a vállalkozói kamarával, az autóklubbal, egyetemekkel, más egyesületekkel és ki tudja még milyen civil szerveződésekkel mi akadályozza? Mert helyettük, nélkülük nemzetépíteni, az a koszovói modell, amerikai támogatás nélkül.

Akartok lépni valamerre. Akkor pedig lépéskényszerben érzitek magatokat. Vállalni akarjátok a vállalást. Rendben. Még meg is kérdeztek. De ez is eszembe jut, amit itt vázoltam, mert különben az újabb pusztakemping megszervezhető, de legfeljebb százaknak.

Tartsatok (talán egyebek mellett) kis pusztakempingeket. Legyen ott ló vagy kocsi minden résztvevőnek, idős professzornak és feleségének, unokáinak, bárki megjelenőnek. Legyen ott néhány népi kéziparműves. És használják a mobiltelefont, legyen előadás-beszélgetés hitelekről és állásokról, munkanélküliségről, a szervezők gyerekeinek és unokáinak külországba kerüléséről stb. Volt olyan világszövetségi elnökségi ülés korábban, ahol mindnek külföldön éltek a gyerekei (ők még nem). A nótóriusan aláíró vívómester is azzal büszkélkedett, hogy gyerekeit kimentette már. Msz miért ne foglalkozhatna a kívülre szakadtakkal százszámra? Merthogy erős az anyagi szűkösség gátja. De még erősebb a gát mibennünk. Ha Maugli kergeti Mauglit, Balu tehetetlen.

szervusztok

Árpád


   Vissza az oldal tetejére