A cím Orbán Viktor mondata. A Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában hangzott el Nizzába indulása elôtt. Nizza, a szép délfranciaországi üdülôhely történelmi jelentôségu konferenciának adott helyet múlt héten, december 7<8<9-én. Ebben az írásban csak a konferencia jelentôségérôl lesz szó, mert annak záró napja, eredményhirdetése, jóval lapzárta után történik. Így viszont a következô heti híreink megalapozottak lesznek. Az Európai Unió (EU) vezetôi jöttek össze Nizzában, hogy új szerzôdést dolgozzanak ki a 15 tagú szervezet jobb muködése érdekében, továbbá a sokáig odébb tologatott kérdésre igyekeznek választ adni: végülis befogadják-e a várakozókat, és milyen módon, milyen sorrendben. Egy évig tartó kormányközi értekezlet elôzte meg a konferenciát. A fontos kérdések között szerepel: miként kellene megváltoztatni a tagállamok szavazatának viszonylagos súlyát a döntéshozó miniszteri tanácsban. Ez a viszonylagos szavazati súlyozás jobbára a nagy tagállamoknak kedvez. Alább következik a jelenlegi 15 EU-tagállam szavazatainak száma az említett testületben, amellyel a jelenlegi rendszer szerint dolgoznak és a 13 tagjelölt állam majdani szavazati jogosultsága < összhangban a népesség számával < a jelenleg érvényben lévô rendszerben. Az állam neve mellett áll a szavazatok száma, zárójelben a lakosság száma millióban: Németország 10 (82,038) Nagy-Britannia 10 (59,247) Franciaország 10 (58,966) Olaszország 10 (57,610) Spanyolország 8 (39,394) Hollandia 5 (15,760) Görögország 5 (10,533) Belgium 5 (10,213) Portugália 5 (9,980) Svédország 4 (8,854) Ausztria 4 (8,082) Dánia 3 (5,313) Finnország 3 (5,160) Írország 3 (3,744) Luxemburg 2 (0,429) Tagjelölt tagállamok:
Románia 6 (22,489) Csehország 5 (10,290)
Bulgária 4 (8,230) Szlovákia 3 (5,393) Litvánia 3 (3,701) Lettország 3 (2,439) Szlovénia 3 (1,978) Észtország 3 (1,446) Ciprus 2 (0,752) Málta 2 (0,379) Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai foképviseloje szerint az EU nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az állam- és kormányfok nizzai csúcstalálkozója kudarcba fulladjon, ne szülessen megállapodás. Solana szerint, ha most nem lesz megegyezés, akkor nem lesz két év múlva sem. Ezért mindent elkövet azért, hogy most megszülessen a megállapodás. Ha az unió elhalasztja a határozat meghozatalát, akkor az le fogja lassítani az európai struktúra felépítésének és a szervezet bovítésének folyamatát. Bár kényes ügyekben kell megállapodni, mindez nem lehetetlen < mondta. Romano Prodi, az EU Bizottságának elnöke érzékeli, hogy sürgos a páneurópai megállapodás; szerinte ha Nizza nem kínál megoldást, akkor “súlyos bajok jöhetnek, nemcsak a bovítés folyamatára, hanem az euróra nézve is2. Az euró (közös pénznem) bukása egyben azt is jelentheti, hogy a kontinens minden tekintélyét elveszíti az Egyesült Államok elott és versenytársból gazdasági-politikai szolgálóleánnyá degradálódik. Magyar remények A magyar miniszterelnök az olasz kormányfô vendége volt a közelmúltban, római megbeszélésének a középpontjában az Európai Unió bôvítésének kérdése állt. A magyar és az olasz kormányfô azon reményének adott hangot, hogy a hét végi nizzai csúcstalálkozón sikerül megfelelô döntéseket hozni az Európai Unió bôvítésének elôfeltételét jelentô belsô intézményi reformokról. < Azt szeretnénk hallani, hogy a nyugat-európai államok képesek elhárítani az európai család újraegyesítése elôtti utolsó akadályokat < jelentette ki a kétoldalú tárgyalást követôen Orbán Viktor miniszterelnök. Magyarország fennállása során sohasem hozott olyan döntést, amellyel elhagyta volna az Európa-család közösségét, Európa elválasztásánál szerencsétlenebb oldalra kerültünk < hangsúlyozta a magyar miniszterelnök. Orbán szerint hazánk sokat köszönhet az elmúlt egy évben Rómának, hiszen Olaszország mindig egyértelmuen kiállt a bôvítés mellett. Érdemes figyelni a magyar miniszterelnök fogalmazására: nem mi mentünk ki Európából, vagyis kitaszítottak minket onnan azok, akik “Európa elválasztását2 elkövették. Tovább görgetve a gondolatot: Magyarországot nem fölszabadították, hanem az osztozkodásnál a Szovjetuniónak adták, igazságosan és békésen visszaszerzett területeit ismét elvették tôle. Magyarország ezáltal elveszítette függetlenségét, szuverenitását, önmagát nem kormányozhatta, gyarmati sorba jutott. Hitt abban, hogy Nyugat megbánta a rossz osztozkodást, hitt a Szabad Európa Rádióban gyakran sugárzott ígéretnek, hogy amely ország jelét adja függetlenségi törekvésének, az megkapja a kellô támogatást. Magyarország nemcsak jelét adta, de ki is harcolta a szabadságát, azonban a Nyugat elárulta. Most, amikor éppen az 56-os forradalom halálos vírusaitól végleg kimúlt Szovjetunió eltakarodása lehetôvé teszi az egykor kettéosztott Európa egyesítését, ne mondja nekünk, magyaroknak senki, hogy elhagytuk Európát, vagy visszavesznek minket, beengednek Európába. Mi magyarok jelen voltunk Európa elsô megalapításában, a második megalapítás sem jöhet létre nélkülünk. Európa a kettéosztásakor szunt meg két Európán kívüli militarista szuperhatalom osztozkodásakor. Ami most nyugaton van, az még nem Európa. Európa majd akkor lesz újra, ha nemzetei szuverenitásuknak az európai egység részére szükséges részét szabadon és önkéntesen beépítik a közös palotába, amelyben nem lesz helye külhatalmak felszabadítás ürügyén ott állomásoztatott haderôinek. Lehet, hogy ilyen nagy kerülôvel kell majd eljutni egy ilyen Európába, de addig még sok megaláztatásban lesz része a mi kis országunknak. Most ezen a pályán kell haladni a kijelölt egyetlen irányban, mint ahogy Trianon óta mindig az éppen soros nagyhatalom által kijelölt egyetlen utat jártuk. Csakhogy, amíg a korábbi utak egyre szukültek, az alapjaiban megváltozott helyzetben van rá mód szélesebb utat kitaposni a magyar jövô felé. Immár szólhatunk, követelhetünk. Sok minden rajtunk függ. Dörömböljetek! < mondta Wass Albert. A reformok A Magyar Nemzet értesülése szerint: a reformok négy nagy kérdéscsoportja szinte már klasszikusnak tekinthetô: el kell dönteni, milyen összetételu legyen az Európai Bizottság a bôvítés után, vagyis hogy legyen vagy ne legyen minden tagállamnak < így az új tagállamoknak is, köztük Magyarországnak < fôbiztosa az Európai Bizottságban. Újra kell számolni a tagállamok szavazatainak arányát a Miniszterek Tanácsában. Széles körben kell kiterjeszteni a minôsített többség elvét a döntéshozatalban az egyhangúság elvének (vétójog) végleges kiszorítása érdekében (a megerôsített együttmuködés alternatívákat biztosító elvének alkalmazásával). És dönteni kell a “többsebességes Európa2 modelljérôl, amely a legfelkészültebb és az integráció mellett legelkötelezettebb tagállamok körébôl elôôrsöt verbuválna össze. Az utolsó reformjavaslatnak óriási a tétje: hogyan kerülhetô el a hierarchia a tagállamok között egy integrációs elit kialakítása után, és hogyan lehet létrehozni egy úttörô csapatot úgy, hogy ne az unió kohéziójának gyengítését idézze elô. Az unió szemmel láthatólag egységesíteni kívánja < gyors fejlôdésének köszönhetô < szerteágazó törekvéseit. Fókuszpontot keresgélve fogalmazza meg azt a dokumentumot is, amelyet az európai alapjogok kartájaként becézgetnek szakmai körökben, és amely jó eséllyel pályázhat egy jövôben megfogalmazandó európai alkotmány elôfutári szerepére. A dokumentum, amelyet az Európai Parlament és az Európai Bizottság régóta készít elô, talán végleges formát ölthet Nizzában. Ezzel egy idôben < ha sikerül lezárni a kormányközi konferenciát és nem marad hátra semmilyen problémás “nizzai maradék2 < akár egy nizzai szerzôdés is rögzítheti szombaton az elsôsorban intézményi jellegu reformok elfogadását < írja Harmati Gergely. Az EU bôvítése, eltekintve az évtizede hangoztatott elkötelezettségtôl, épp úgy vita tárgya Európa nyugati felében, mint keleten. Kétségtelen, hogy a világ más részein kialakult és kialakuló nagy gazdasági erôközpontok versenyre késztetik Európát, aminek csak gazdasági egységben tud megfelelni. Európa keleti fele mindigis hátrányban volt az ipari forradalomban elôreszaladt nyugat-európai országok mögött, de szovjetorosz megszállás alá taszíttatása félévszázadában szinte behozhatatlanul lemaradt. Az egyesülés követelménye gazdasági és a kezdéskor rendszerint egyedül kínálkozó megindulás a spekulációs tôke nyomulása, amelynek követelménye a liberális piacgazdaság feltételeinek biztosítása. Vagy ez vagy a nyomor. A nyugati országok részére ez a megnyitott keleti piac gazdasági stabilitást idézett elô, termékeinek új nagy piaca jött létre. A keleti országok becsatlakozásától viszont félnek a nyugati társadalmakban, mondván: elözönlik a munkahelyeket a keletiek. Ezért is húzzák nyugaton annyira a csatlakozást, hiszen e jelenlegi állapot < a nyitott árupiac és a csukott munkaerôpiac állapota < nagyon kedvezô számukra. Mindemellett a nizzai konferencia színhelyén megjelentek a tüntetôk vagy ötvenezren, zászlókkal és feliratos táblákkal, szakszervezeti aktivisták, munkanélküliek, anarchisták, a globalizáció ellen és a munkanélküliség ellen tüntetve. “Európa ne csak a toke, a szolgáltatások és a munkaero szabad áramlását deklarálja. A munkához, a lakhatáshoz, a szociális és egészségügyi ellátáshoz való jogoknak kötelezo érvényt kell kapniuk2 < hangoztatta Bernard Cassen, az Attac globalizációellenes szervezet vezetoje. A 350 ezer lakosú Nizzában sokan most azon háborognak, hogy a város megszállt hadiövezethez hasonlít. Az Acropolis épületmonstrumba hivatalos politikusok biztonságára hatezer rendor, kommandós, mesterlövész és civil ruhás biztonsági vigyáz, a francia flotta a tengeren egy fregattal és két orhajóval cirkál. Seattle, Davos és Prága után Nizzában is megjelent az “utca hangja2. Mi már régen tudjuk, hogy a kapitalizmus szervezi meg a saját ellenzékét, az utcai tüntetéseket is. Magyarország kormánya nagy reményeket füz a korai csatlakozás lehetôségéhez. Martonyi János külügyminiszter szerint hazánk csatlakozásra esélyesként érdekelt az unió belso reformjának sikerében, és azért is, mert egy erosebb, hatékonyabb, demokratikusabb közösség tagja kíván lenni. Ehhez szükséges a reform. Martonyi bízik a reform sikerében, szerinte a nizzai csúcs nem végzodik kudarccal. Ha mégis ez történne, a magyar csatlakozási eltökéltség nem fog csökkenni < jelentette ki. Orbán Viktor miniszterelnök november végén a brüsszeli akadémián tartott beszédében arra hívta fel a tagállamok figyelmét, hogy hazánk Európai Unióhoz történô csatlakozásában Európa újraegyesítését kell látni, és nem szabad félremagyarázni a gazdasági elônyökbôl és a szerencsés történelmi sorsfordulókból származó elônyöket. Célravezetô volna ugyanis, ha a bôvítés politikai üzenete nem a féktelen jóindulat és a kegyesség jegyében fogalmazódna meg, hanem lehetôség nyílnék arra, hogy mi a schengeni függönyön innen, egyfajta történelmi elégtételnek tekintsük a számunkra felkínált lehetôséget, a csatlakozást a fejlett államok uniójához. Vajon megértették-e a célzást a történelmi elégtételre? Szeptemberben Kohl kancellárt köszöntô beszédében Orbán Viktor érintette ugyanezt a gondolatot az alábbi szavakkal: “Mi úgy tekintünk Kohl kancellárra, továbbra is, mint akinek meggyôzôdése, hogy van erkölcsi rend a világban, és van erkölcsi rend a történelemben. S ha van, akkor nem nyugodhatunk bele, hogy a természetes, civilizációs közegébôl erôszakkal kiszakított Magyarország ne térhessen vissza Európa politikai és gazdasági szövetségébe, s kívül tartassék az Európai Unión.2 Van ennél egy nagyobb problémánk is < ha már erkölcsi rendrôl van szó, és ha már Nyugattal kerülünk társalgásba <, az erkölcsi rend a történelemben megköveteli az okozott kár jóvátételét. Mert nemcsak Magyarországot szakították ki erôszakkal természetes, civilizációs közegébôl, de Magyarországnak azokat a részeit is, amelyek békésen visszakerültek a trianoni fogságból. Ismét Párizsban követték el ezt az erôszakos kiszakítást és beletaszítást a természetellenes és civilizálatlan balkáni közegbe. Ez is benne van a gondolatsorban, és helye van ennek is abban az történelmi változásokat elôidézô folyamatban, amely azt vallja magáról, hogy mindent rendbetesz mielôtt a végleges Európát megalkotja, hogy: “egyfajta történelmi elégtételnek tekintsük a számunkra felkínált lehetôséget, a csatlakozást a fejlett államok uniójához2. Bizony, felül kellene vizsgálni egy korábbi, és ma már érvénytelen konstellációban hozott olyan döntéseket, amelyek még ma is naponta vérzô sebeket nyitnak. No persze a nemzetközi kongresszusok etikettje nagyon kevés alkalmat ad a kis népek gondjainak a nagyok musorában, és az is nagy eredmény a mi szomorú huszadik századunk után, hogy: “Végre nem osztható fel gyôztesekre és vesztesekre Európa és a világ2 <, hogy ismét Orbán Viktort idézzük. Akkor pedig, ha elmúlt a veszteseknek kijáró büntetésünk, üldöztetésünknek is el kellene immár múlnia. A hadizsákmány területek négymillió jogfosztott magyarjáról van szó. Egyszer valakinek érettük is fel kell állnia. Tudjuk azonban azt is, hogy Nizzában erre nem lesz alkalom, mert Nyugaton még egymással vitáznak a tagországok arról, hogy egyáltalán bevegyék-e a keletieket, és az egész felépítményben olyan légkört alkottak meg, amiben a kívülállók kérelmezôk lesznek, akiknek a már bent lévôk feltételeket szabnak. A feltételek nagy része a kérelmezô országoknak is érdeke, de vannak közöttük elônytelenek is. Nem is baj ha lassú a folyamat, menet közben sok dolog elôjön, ami kár lenne ha véglegesülne gyors döntések által. Feltételezve a nyugaton már létezô Európai Unió nevu szervezetrôl, hogy a legjobb indulattal és önzetlenséggel igyekszik befogadni a keleti államokat, meg kell értenünk azt is, hogy ezt valójában csak darabonként szeretnék megtenni. Magyarországot tartják a legfölkészültebbnek a csatlakozásra. Magyarországon már nyugati árak vannak, de a fizetések reálértékben még a népköztársasági szinten vannak. A bérek tekintetében egy nagy ugrást kell majd elvégezni, ha el akarja kerülni az ország a munkaerô kiáramlást, amikor annak szabad útja lesz. A munkabér azonnali nagymértéku felemelése következtében egy sor külföldi gyárvállalat odébb áll, hiszen csak az olcsó bér miatt jöttek Magyarországra. Ezért baj az, hogy nem fejlôdött ki magyar tôkeerô. A külsô tôkeerôbefektetésre alapozott gazdasági rendszert bírálva írja Lentner Csaba közgazdász (Demokrata 2000/47): “1990-ben, amikor a privatizáció megkezdôdött az országban, nem a belföldi vállalkozásokat hozták helyzetbe, hanem a külföldi tôkének teremtettek befektetési lehetôséget. Veszélyes ez a külföldi tôkeinvázió, ugyanis nemcsak a termelô cégek jöttek be az országba, hanem a kereskedelmi szektor, illetve bejöttek a termelô cégeket, kereskedelmi szektort finanszírozó kereskedelmi bankok is. Tehát egy teljes tôkevertikum árasztotta el az országot, amivel szemben nincs érdemleges magyar ellenállás.2 Mit jelent ez? Azt, hogy a magyarországi gazdasági élet nem tartozik a kormány ellenôrzése alá. Ezért nem lehet fizetéseket emelni, nem lehet szociálpolitikát foytatni, nem lehet küzdeni a népességcsökkenés ellen, és ki van téve a társadalom felelôtlen uszítóknak, akik a rossz kereseti viszonyokért a kormányt okolják és tartalmatlan ígéretekkel visszaszavaztatják a bolsevistákat < ami újabb négy évre paradicsomi állapotot jelent a külföldi tôkének. Nizzában bizonyára döntés születik Magyarország csatlakozási idôpontjáról is. A kötött idô kötött kényszert jelent a kormánynak, lépni kell a bérek terén. Egy irány van csak: tisztességes bérfizetésre kötelezni a külföldi vállalatokat, és beszüntetni az adókedvezményt a további befektetôknek. Elmennek? Nem baj, a belsô piac, meg az EU-piac a kiváló magyar munkaerôvel elég biztosíték arra, hogy tisztességes hitelezôkkel és befektetôkkel tárgyaljon az ország egy nagy beruházási program érdekében. Ha lesz ilyen kemény elszántság ebben a kormányban, a magyar nép mellé áll. Ha nem, hát marad a lejtô. |