vissza a főoldalra *

A történelmi alkotmány (Magyarország ősi alkotmánya) - Olvasó Napló dr Zétényi Zsolt kötetéről - FÁ

mi az alkotmány?

A kötet nem egészen erre a definícióra épül - mert akkor 700 oldalon idézgeti szó szerint csak a törvényeket, kb 200 oldalon át írta bevezetőjét, amelynek 35-ik oldaláról idéztem a kezdő sort, amihez plusz majd 250 oldal függelék, szószedet, melléklet és egyéb felsorolás csatlakozik.

Külön fejezetet nem nagyon kapott az életforma, a szokásrend, a kultúra, az értékegyüttes, a közösség életének rendje és tartalma - a bevezető 200 oldal utalásain túlmenően. Mintha az alkotmány valamiképpen a törvénynek felelne meg, mint különleges törvény? Az átfedés vagy határoló vonal nem világos. Tegyük erőteljesebbé a kérdést: Része vagy sem a jogrendszernek az alkotmány?

Definiálja, behatárolja, inspirálja a jogrendet az alkotmány, vagy abból ered, táplálkozik, a jogból nő ki?

Tisztázni kell, hogy amiként a magyar alkotmány és annak eszmerendszerét megadó szentkorona tan számos elemében egyházi, keresztény vallási eredetű - de lényegében úgymond közjogi kategória, a vallási közvetlen kötelmek nélkül szabja meg a közjogi normákat (tehát nem alkotórésze valamely felekezetek vallási meggyőződésének) - úgy az alkotmányosság kifejeződésének formalizmusai ugyan a jogrendszerben érhetők tetten leginkább, de mégsincsen szó arról, hogy az alkotmány tartalmában és formalizmusában a jogrendszernek lenne alávetve.

Tehát az alkotmány- és a jogtörténet kéz a kézben mesélnek múltunkról, de alapvetően különféle kategóriákról van szó esetükben. Funkcionális megosztásban vannak egymással. Kapcsolatukat az a definíció fejezi ki legjobban, hogy "az alkotmány a nemzet államalkotó akarata".

E rövid, tömör, egyszerű meghatározás sokmindent kifejez. A cselekvő alany a nemzet (a szuverén személy egyének szuverén, kvázi közösségi személye). A nemzetnek, mint élő közösségi személynek van akarata, jobban mondva elvárása az államra vonatkozóan. Ez az elvárás legfőképpen az, hogy az állam mint eszköz a nemzeti közösséget szolgálja. Ez az elvárás a nemzet ontológiai létéből ered. A természetjog aktuálisan tárgyalandó, kifejtendő (feltárandó, számunkra kortárs gondolatisággal kimunkálandó) alap-tényeiből következően az egyes emberi személynek és az emberek élő, nemzeti közösségének kell olyan szerepet betöltenie a világban, amelyre más nem képes, csak ő. A személyi lét sajátságait csak az egyes ember és közössége képes teljesíteni (mint egyszeri, megismételhetetlen, értelmes, döntést hozni képes lény - és folytatható a sor érzelmi képességeivel, kultúrájával, felelősen szabad cselekvési képességével, törekvésével). A személyi lét nem biológiailag determinált életvitelt jelent, hanem a felelős szabadsággal élni kívánó ember létét, aki betölteni kívánja a személyi lét lehetőségeit egyénileg és nemzeti közösségében.

Az alkotmány tehát nem más, mint a nemzet államalkotó akarata. Ha a törvényeket az állam szabályozási rendszeréhez kapcsoljuk (amint arra a jogpozitivista gondolkodás hajlamos), akkor az alkotmány egyenesen híd a nemzet és az állam, mint a társadalom önszervező eszközrendszere, azon belül jogrendszere között.

Egyszerű, magánjogi hasonlattal élve, ahogy a szerződés a szerződő felek akaratát kell kifejezze (különben jogi jelentés, szerep nélküli összefirkált papírnak kell tekintenünk) - úgy a jogszabályok legitimitását a jogrendszer alkotmányossága adja. Ha a jogrendszer megfelel a nemzet államalkotó akaratának, elvárásának, minimálisan a nemzet ontológiai minőségéből, létéből (múltjából és jelenéből és remélt jövőjéből) következő követelményeknek, akkor legitim, akkor kötelező, akkor nem az igazság sárba tiprója stb-stb.

A viszonyt talán ellenkező irányban is lehet értelmezni. A nemzet államalkotó akarata feltételezi a nemzet élő voltát. Amit ma únos úntalan vonnak kétségbe az ország erőforrásai fölött ma vagy korábban rendelkező, de legalábbis nagy befolyással rendelkező köz-szereplők, és államelnöki vagy miniszterelnöki, egyetemi oktatói vagy akadémiai tagi vagy csupán sajtómunkatársi pozícióból ízlelgetik, vetik oda számtalanszor az országházi hallgatóságnak, újságolvasóknak, kiemelt fórumoknak, hogy "a magyar nemzet fikció" (legutóbb Bauer Tamás), vagy hogy "a magyar nemzet üres fikció" (emlékezetesen Göncz Árpád államelnökként 5 világrészből érkezett sokszáz főnyi magyarságát ünneplő vendégnek az országház felsőházi termében). És a sor hosszan folytatható. Mintha a színfalak mögött egyeztettek volna egymással elég széles és befolyásos körökben. Talán 1919-ben is hasonlókat mondottak, vagy hasonló célokkal cselekedtek sokan, úgymint "legyen üres fikció a magyar nemzet"?! A trianonosok, a belső trianonosok itt vannak velünk, mellettünk, hatalmi erőben sokszor felettünk, és fülünkbe dúdolják gyermekmeséiket, gyermeteg rigmusaikat: "Ti nem vagytok" !!!  (-?-)

De a napi zsurnaliszta birkózásoktól, frontvonalaktól húzódjunk hátrább. Tekintsünk a lényegre. Van magyar nemzet? Kinek fontos, hogy a magyar nemzet része legyen? Ki érez képességet és kedvet, hogy a maga személyében megkísértse a személyi lét teljességét (annak minden terhével, kockázatával, felelősségével és szárnyaló szabadságával), hogy a maga személyében része kívánjon lenni a nemzeti lét közösségi személyiségének?

Ki kívánja ebben segíteni a másikat?

Valahonnan innen merül föl a kérdés, hogy mit nyújt a történelmi alkotmányos hagyomány a maga történeti sorrendjével, fokozatos kiépülésével, maradandó alapelveivel, egymásra épült rétegeivel, egy csodálatos fogalmi, életszemléleti kristályrács fokról fokra való kibomlásával, kiteljesedésével, tanulságos félre siklásaival, és küzdelmes kiigazodásaival.

A törvények nem adják az alkotmányt magát. A törvények csak lenyomatai az alkotmányos létnek, igyekezetnek, küzdelmeknek, törekvéseknek - mint a régi élőlények lenyomatai a homokkőben, mészkőben és más emlékmegőrzőkben. Zétényi Zsolt művében ezernyi oldalon a legszentebb közjogi emlékek, a magyar alkotmányosság törvényi lenyomatainak hosszú sorát tárja elénk. Elénk? Élő, létező, felelősen cselekvő, érző, gondolkodó, személyükben létező emberek elé? Hogy a mechanikus hajbókolás az úgynevezett tekintélytől kapott útmutatást, előírást, diktátumot ("jog-")követő massza, tömeg helyett az alkotmányos létnek megfelelni igyekvő személyek alkotmányos közösségi életét élhessük, igényeljük, tegyük közösségi cselekvésünk gyújtópontjába?!

Hogy ne legyünk jogkövetők a mindennapi életben? Az képtelenség. Mivé lennénk napi dolgaink némi bizalomra épülő józan szabályozása nélkül?

De itt másról van szó. Milyen a napi jogszabályaink rendszerének alapvető viszonya a közösségi lét normáihoz, magyar fogalmak szerinti alkotmányos alapjaihoz? És itt, ezen a ponton, a jogrendszer élő emberi léthez kötöttségében nem lehet másra bízni a kontrollt, az alapvető igények megélését. Fogalmi képtelenség magam helyett másokkal leéletni a magam életét Fogalmi képtelenség az alkotmányosság úgy, hogy a jogszabályi rendszer egésze van elszakítva az alkotmánytól, azaz a nemzet élni akarásától, egyáltalán szabad, felelős életétől. Miféle alkotmányosság lehet ott, ahol a nemzet nem ura önmagának? Ahol hét határon túl írják elő, hogy ki nyithat kocsmát, tejboltot? És ha csak a tejboltról volna szó. De az élhető életről van szó.

Egy ábra, amit a kérdés megértésére törekedve csináltam, amikor az alkotmány kérdésével találkoztam: http://www.alkotmanyossagi-muhely.hu/nyito_abra_1.htm

 Vissza az oldal tetejére