Vissza a főoldalra 

Mi a történelmi alkotmány aktuális jelentősége?

1

Felkészületlenek voltunk a rendszerváltásra, és talán a mai napig felkészületlenek vagyunk a „természetes rend” helyreállítására, azaz a magyarság életének önálló elrendezésére.

Ezt a felkészületlenséget más szóval az önálló magyar társadalompolitikára való alkalmatlanságnak is mondhatjuk. Ezért menekült Moszkva karjaiból Brüsszel és más erőközpontok karjaiba a magyar politikai élet intézményes vezetése, elnyomó apparátusának újjászerveződő maradékai. Valósággal puccsként érhettük meg az elmúlt 15 év színfalak mögötti döntéseit, amikről legtöbbször később, közvetve, a következményeket viselve értesülhettünk csak.

Az árulás és összeesküvés nem menthető. De könnyebb, csábítóbb az árulás és az összeesküvés, ha kiúttalannak, erőtlennek, esélytelennek tűnik az önállóságra törekvő magyar politikai lét. Ellensúlyt kellene képezni az erőtlen elmúlás eróziójával (a kishitű árulással, a gyáva összeesküvéssel, a minimális szolidaritás megtagadásával) szemben. Erkölcsi, hatalmi és elméleti ellensúlyt egyaránt kell támasztani.

Parányi ellensúly-kísérletek tömege azonosítható a nem-léttel szemben - daccal, konok bezárkózással, eltökélt álmodozással, szívbemarkoló felismerésekkel. De mindez nem rendeződik egységes egésszé, mert mintha egy boldogabb kor emléke darabokra tört tükörként szóródott volna szét. A törmelék itt csikorog a cipőnk alatt, ruhánkba akad, tetszetősen csillog a néha ráeső fényben. Az éles cserepektől időnként felsértett tenyér, a megalázott önérzet dühével olykor a legelszántabbaknak is elfogy a lelki ereje, s kötélnek állnak, és lesznek árulók, összeesküvők vagy vetnek véget életüknek saját kezükkel, vagy csak közömbösekké tompulnak, mert elveszítik hitüket, tájékozódó képességüket.

Teljes a káosz. Sehol egy iránytű senkinél. Vagy mégis? Megmagyarázhatatlan, de itt-ott valakinek mégis elege van a menekülésből, az üres szavakból, a reménytelenség dicsőítéséből, és kigyúlnak apró fények. Erőtlenek, pislognak, egymástól is megriadnak, de vannak, nem alszanak ki, egyre többen lesznek. Mint a földön járó kicsiny csillagok, Szent János bogarak, lassan erőre kapnak, a remény érzetét keltik…

Nem hiszek a hirtelen felindulásból elkövetett egymásra találásban. Hordozzuk sebeinket évek, évtizedek óta. Haragosaink, szeretteink meghalnak. Félelmetes vagy csak kellemetlen ellenfeleink nélkül ismeretlenebb lett a világ. Már az ellenségeinket sem ismerjük, nemhogy barátainkat, bizalmasainkat.

S mégis az a dolgunk, hogy össze-találkozzunk. Senki sem fog a kedvünkért megváltozni, a mi bizalmunk kedvéért kivetkőzni saját gondolataiból, félelmeiből és vágyaiból. És mégis össze kell találkoznunk. Nem hiszek abban, hogy ha mindenki a Fradinak fog szurkolni, attól elkerülnek minket a bajok. De hátat sem tudok fordítani ennek a négyfrakciós egyöntetű parlamentnek. Tudom, hogy sorsdöntőnek bejelentett országos szavazás talán egy sem volt 15 éve, amelyiket ne csaltak volna el, és mégsem tudok szótlanul elmenni mellettük. Pártokba tagozódva egymás nyakát tekergetni nincs kedvem, de tudom az elfordulás nem megoldás.

Mi a történelmi alkotmány aktuális jelentősége?

2

Szerintem a történelmi alkotmány egy szerencsés lehetőség az ország, a nemzet dolgainak elrendezéséhez. A történelmi alkotmány arra adhat módot, hogy a legmodernebb társadalom-szervezési eszközöket egy kiváltságos szűk réteg helyett, vagy e kiváltságos szűk réteg egymással viaskodó még szűkebb frakciói helyett valóban a nemzet, a teljes társadalom nevében lehessen birtokba venni. Régi álom az emberiség történelmében. Hol közelebb kerülünk hozzá, hol messzebb sodródunk tőle.

Az alkotmány ismert (régies hangzású) megfogalmazása szerint: „az alkotmány nem más, mint a nemzet (a politikailag szervezett nép) államalkotó akarata”. Meglepően sok minden van e mondatban, kiváltképp, ha modern (azaz igénytelen) látásmóddal engedjük összevetni. Néhány apróság e rövid kijelentés elemzéséből adódóan:

-        Különbség van a politikailag szervezett nép, a nemzet és a politikailag szervezetlen nép, a csőcselék között. Ez nem sértő szándék, becsmérlő indulat kérdése, hanem egymásnak valóban alternatívái.

-        Az állam egy akarat függvénye. A nemzetnek lehet államalkotó akarata. Ez már sokkal nehezebben érthető kijelentés. A XX. század diktatúrái nem sokat törődtek a nemzet akaratával. A történelmi cselekvésnek maguk akartak a totális akaratképzői lenni. A megvalósult falanszter, a gép-világ, ahol a gép az ember fölé magasodik. Ez volt a XX. század politikai jellemzője. Ennek a kornak a szemléletét fejezi ki az orosz-rulett szerű chartális alkotmány (alkotmány-levél) felfogás, amely abszolút origónak igyekszik beállítani egy ad-hoc döntést az alkotmány szövegéről, amelyet aztán a hatalmi kisebbség, a domináns befolyású lobbik rendszere a saját szája íze szerint próbál értelmezni, előírni az alávetetteknek. A magyar (a történelmi típusú) alkotmányfelfogás szerint azonban éppen fordítva van: a nemzet, a társadalom életképes közössége kell, hogy „használja” az államot. A nemzeti (társadalmi) közösség erkölcsi felelőssége az állami működésért tehát nem a múlt idők elsorvadt ideája, hanem az alkotmányosság alapzata. A népfelség elvéhez hasonlatosan. Azonban a népfelség elvét (kifejezését) kerülöm, mert a magyar alkotmányos hagyomány fogalmait kizáró törekvéssel használják, valamint mert az itt következő érvelést nehezebb volna vele megfogalmazni.

-        Meglepő további megállapításra is juthatunk: a történelmi típusú alkotmány értelmezésében a „történelmi” jelző önmagában félreviheti gondolkodásunkat. Nem egyszerűen a régit kell szeretnünk, mert mai fantáziánk erőtlen lenne, hanem a régi dolgokból azokra kell vigyáznunk, amelyeket pótolni nem-nagyon tudunk, és nagy szükségünk van rá. Ilyen a történelmi típusúnak nevezett magyar alkotmányos hagyomány. E hagyomány értékeinek kiemeléséért a mai helyzetben különbséget kell tenni az írott alaptörvény és az alkotmányos normarendszer között. A történelmi alkotmány lényege az utóbbi, az alkotmányos elvek rendszere. Tehát nem az Aranybulla maga volt a magyar alkotmány, mert az csak egy olyan irat, megállapodás volt, amely az alkotmányos szellemiséget kifejezte, tisztelte az adott korszak kulturális, hatalmi kötöttségei, feltételei között (pl ellenállási záradék). Tehát: az alkotmány: nem egyenlő (¹) alaptörvénnyel! Csakhogy ennek van egy fontos párhuzama: a társadalom: nem egyenlő (¹) az állammal! Nem maga a gondolat új felfedezés, mert erről a marxizmus is sokat értekezett (és nem tudott mit kezdeni vele), hanem az a kevéssé számon tartott tény hathat számunkra az újdonság erejével, hogy a társadalom: nem egyenlő (¹) az állammal kijelentés mintájára, annak megfelelően az alkotmány: sem egyenlő (¹) alaptörvénnyel!

-        Sőt, ezt az evidens tételt igyekszik a törvény szigorával „megtiltani” a ma is használt alaptörvényünk 77.§(1), amely úgy szól, hogy „Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye.”

o       Ezt ekvivalenciaként, egyenlőségként, szinonímaként szokták kezelni: az alkotmány = alaptörvény.

o       Lehetne persze úgy is értelmezni, hogy „az alkotmány” (ami a magyaroknál a történelmi alkotmányuk!) Þ az alaptörvénnyel úgy egyenlő, hogy attól az alaptörvény nem térhet el! (tehát hogy a 2/3-os vagy bármilyen más szavazati arányú országgyűlés és bármilyen más testület legitimitása, szuverenitása addig terjed, amíg az alkotmányt nem sérti működésével, határozataival). De nem így szokták értelmezni, hanem fordítva:

o       A Magyar Köztársaság alaptörvénye (amit ravasz trükkökkel havonta foltoznak, módosítanak mint törvényi szöveget) Þ az alkotmány definíciójaként értelmezendő. Az úgynevezett alkotmánybírósági bizottság tagjai sokszor kifejtették, hogy alkotmányos elveik, lelkiismeretük és szerepfelfogásuk odáig terjed, amíg az eseti döntésekből összeállt hivatalos alaptörvényi szöveg szerintük azt engedi. Tehát a népnek, nemzetnek nem tartoznak felelősséggel. Ha az állam elszakad a társadalomtól, a nemzettől, akkor ők az állammal, ezzel az elszabadult szörnnyel tartanak, és nem az élő közösséggel, nem is a sok nemzedéket felölelő nemzet közjogi, alkotmányos értékeivel, normarendszerével, identitásával, hagyományaival, lelkiismeretével és szolidaritás-igényével, egyszóval nem kötődnek közvetlenül európaiságunk és magyarságunk társadalom-politikai kultúrájához, közjogi alapelveihez.

-        De milyen logikusak a dolgok?! A privatizációnál például, ha nincsen az államnak felelőssége, ha az állam az origó, akkor azt ad el, amit akar. Nem tartozik beszámolni senkinek, el kell higgyük neki, hogy akkor vagyunk „jogkövetők”, ha belenyugszunk 4 millió ember nyomorába és a magyar nemzeti közösség további felszámolásába. A ma divatos, a diktatúrák XX. századától örökölt „alkotmány-levelek” ehhez az értelmezéshez kiválóan kezelhető útilapuként szolgálnak. De ha az állam felelős azért, amit tesz, akkor kicsit más a helyzet. Nem csak a négy évenként elcsalt választásokról van szó, mert az állami struktúrát, szerepet azok nemigen érintik – márpedig a struktúrákba kódolt döntések, felelősségek a legfontosabbak. Ha a magyar alkotmányos hagyományban szereplő szentkorona (amit amíg becsültek, addig kis betűvel írtak) a nemzetet, a társadalmat jeleníti meg (hiszen annak tagjai az egyes emberek), és kvázi jogi személynek is tekinthető, akkor sajátos módon a jogi személy állammal szemben kvázi jogi személyként jelenik meg a társadalom! A kettő nem cserélhető be egymásra, nem keverhető össze egymással (amint például a marxista társadalmasítási filozófiai szövegre hivatkozó államosítás tette). A kettő külön választására szükség van. Meg kell értenünk a kettő szereposztását, egymásétól eltérő kompetenciáját. Például ami a társadalomé, azt az állam nem adhatja el, mert az lopás volna és rablás és semmis – meg értelmetlen. … Vagy az is?! A föld mint tőkejószág nem közgazdaság elméleti abszurdum? A föld (régi megfogalmazásban) a koronáé. A régi megfogalmazás azonban aktuális mondanivalót hordozott. Az állam nem adhatja el akkor sem a földet a nemzettől a társadalmi egésztől, élő közösségtől idegen kultúrájúaknak, érdekűeknek, ha olyasmit mond rá, hogy „szabad forgalmú tőkejószág”. Az állam ugyanis nem mindenható a saját társadalmával szemben (idegen hatalmi túlerőre hivatkozva sem, hogy mentse felelősségét saját népével, nemzetével szemben). Az állam nem egy nagy varázsló, amely ráolvasással át tudja alakítani a dolgokat, földből (környezeti, természeti erőforrásból) nem varázsolhat újra előállítható, holt munkaként is emlegetett tőkejószágot. Az államot legfeljebb működtetői időnként álcázott kalózhajóként használják. Most is ez a helyzet. A magyarságnak szerencséje van, mert a szentkorona közjogi szerepével, ma már furcsán ható fogalmazásban „élő személyként” való minősítésével éppen arra lett „kitalálva” hajdanán, hogy az állam hamari urai, pillanatnyi kalózai ne tehessenek mindent tönkre végérvényesen pillanatnyi pénz-éhségükben, sikertelenségükben, jellemtelenségükben, szerencsétlenségükben. – Hogy „ne terheljük túl” őket közéleti szerepükben, állami tisztségükben.  

Mi a történelmi alkotmány aktuális jelentősége?

3

-        Rendkívül óvatosnak kell lennünk. A régies megfogalmazásokat alázattal kell a modern észjárással ütköztetni. Nem valami abszurd színdarabot formálunk, jelenítünk meg, hanem közösségi létünkért próbálunk tenni. Nem lehet mindenki a fogalmak elméleti rendszerezője. Kellenek azok is, akik eltökélten követik érzelmeiket, lelki belső iránytűjük szavát. Kellenek a hangosak és kellenek a csöndben szívósak. Kellenek, akik divathóbortnak tekintik, s mint álarcosbáli köpönyeget magukra véve próbálnak ki minket, hogy felismerjük-e az ő huncutságukat. És kellenek az ellenzők, akik érdekből, haszonlesésből mondanak ellen, de legfőképpen azok, akik más irányból akarnak jót tenni, akikkel elmélyült eszmecserét lehet folytatni, ha megtaláljuk a szavak lefordításának módját. Mert a szentkorona tan a közjogi anyanyelvünk, amely anyanyelven kell a máról és a jövőről is szót értenünk közös dolgainkban.

Nem tudok egyszerűbben fogalmazni.

Fáy Árpád


 Vissza az oldal tetejére